Nógrád. 1983. április (39. évfolyam. 77-101. szám)
1983-04-16 / 89. szám
Bényi László rajzai Megvallatott történelem Jegyzetlapok a szécsényi országos történésztalálkozóról Az elmúlt hét kivételes szellemi csemegével szolgált megyénk történészeinek. Szé- csényben, a Kubinyi Ferenc Múzeumban a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete és három megyei intézmény, szervezet, országos konferenciát rendezett Magyarország társadalma a török kiűzésének idején címmel. Az előadói asztal mögötti falon ízléses grafika töri meg az egyhangú fehérséget. A tablókép a szécsényi várat és kastélyt ábrázolja egykori állapotában. Alatta három évszám olvasható: 1334 — 1683 — 1983. Az utolsó dátumot nem nehéz megfejteni, a je- lenidejűségre utal. A középső a település török uralom alóli felszabadulásának, az első Szécsény mezővárosi rangra emelésének időpontját jelképezi. 1683-nál érdemes pár szusz- szanásra megállnunk, hiszen a tanácskozáson részletesen elhangzott a vár felszabadításának története. Pálmány Béla, a Legújabbkori Levéltár tudományos munkatársa szerint II. Forgách Ádám nógrádi főispán özvegye kérte meg Sobieski János lengyel hadvezért a török elűzésére. A nyáron Bécset szabadították fel Kara Musztafa seregének ostroma alól és n had a Duna és az Ipoly mentén vonult észak felé téli szállására. Szécsény tehát mindenképpen útba esett, s ha már így van — gondolhatta az özvegy —, felszabadíthatnák a mezővárost is. Egy győzelmet győzelemre halmozó seregnek nem kerülhet sokba. Sobieski győzedelmes ármádiájának valóban nem jelentett akadályt a pán száz főnyi török őrség elker- getése. Másfél-két nap elteltével meggyőzték a várvédőket a védekezés hiábavalóságáról. Nem tettek egyebet, mint felgyújtották a külső várait és környékét, elvágva ezzel az utánpótlási, élelemszerzési lehetőségeket. A hatalmas füst feketén szállt az égre, rátelepült a várra, fojtogató félelemmel töltve el a bennlévőket. akik csupán szabad elvonulást kéritek támadóiktól. November első harmadának végét mutatta ekkor a naptár. Kérdés azonban, hogy tényleg pusztán lovagi tettről volt-e szó? Aligha. Szécsény elfoglalása ugyanis hadászati. gazdasági, földrajzi és politikai szempontból egyaránt fontos volt. Szécsény visszafoglalásával út nyílt a hegyvidékre, az északi bányavárosok felé, és több kisebb nógrádi vár felszabadulását eredményezte. Hollókő néhány tucat megszállója például értesülvén az esetről, nyomban felcihelődötit és elvonult. 2 Nem először fogad a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum országos rendezvényt. 1975- ben röviddel felújítása után II. Rákóczi Ferencre — akit az országgyűlés itt választott vezérlő fejedelemmé — és szabadságharcára emlékeztek a korszak legkiválóbb kutatói, köztük Köpeczi Béla és R. Várkonyi Ágnes. Az április 6—3-i konferencia előzmérfye 1980 őszére nyúlik vissza. Első ízben akkor találkoztak és cseréltek véleményt a történészek a magyar köznemesség életének kutatásáról. A téma csaknem teljesen új volt, addig nálunk ezzel a társadalmi réteggel nem foglalkoztak behatóan, számának, súlyának, jelentőségének megfelelően. A három évvel ezelőtti és a mostani konferencia is tehát egy hiányra irányította a figyelmet. s megcélozta ennek a hiánynak a megszüntetését. 1930-ban a legáltalánosabban, évszázadokat átfogóan beszéltek a köznemességről. Idén részletkédésekben mélyültek el, s a vizsgálatot — ritka kivételtől eltekintve — a XVII. század második felére összpontosították. A téma érdekességét, fontosságát mi sem bizonyítja, mint az, hpgy a hazai érdeklődők mellett eljött egy-egy történész az NSZK-ból és Franciaországból is. Vajay Szabolcs a Párizsban székelő Nemzetközi Heraldikai és Geneológiai Társaság elnöke előadáson számolt be az I. Lajos király által 1351-ben alapított és évszázadokon keresztül vezetett királyi könyvek sorsáról, a benne foglaltakról vallott nézeteiről. 3 »A tanácskozáson 14 előadás hangzott el. Tapasztalt és pályájuk elején álló kutatók egyaránt ' szóhoz1 jutottak. Nyilván ennek — és az előadói képességek, a pillanatnyi diszpozíció eltéréseinek — a számlájára írható, hogy némelyik előadás kiérleletlen- nek, felszínen szántónak tűnt. Ez azonban — ahogyan azt Heckenast Gusztáv vitavezető elnök, az MTÄ Történettudományi Intézetének tudományos fő munkatársa hangsúlyozta — nem kérdőjelezte meg a téma fontosságát, a találkozó egészének színvonalát. hasznosságát. Bebizonyosodott az is, hogy az országos és a megyei témák között nincs minőségi rendkülönbség, mindegyik lehet egyaránt jó, vagy rossz. Számomra azok az előadások voltak a legizgalmasabbak, amelyek nem a tények halmazával kápráztatták él, hahem azok sokaságából válogatva, azokat megfelelően csoportosítva összefüggéseket^ jellemző, tendenciákat rajzoltak fel. Szerencsére ezek az előadások voltak többségben. Külön figyeltem azokra az előadókra, akik megyei vonatkozásokat is említettek. Ezek — úgy érzem — jelentősen gazdagítják helytörténeti ismereteinket, és hasznosan egészítik ki a megyei monográfia anyagát; Vajay Szabolcs meggyőzően bizonyította, hogy míg régen a nemesség birtokhoz kapcsolódott, addig a XVII. századra a virtushoz. Vitézségért, pénzért kaptak címeres, nemesi levelet, de birtokot nem. Így alakult ki az új nemesség, a vitézi rend. Létszámának , gyarapodása a királynak is érdeke, mert nem kell zsoldosokat fogadnia, ingyen jut katonákhoz. Ugyanakkor a nem eléggé megbízható főurak gazdasági hatalmát is letöri, ha azok jobbágyaiból nemesek lesznek. Az ármális megszerzése a jobbágy fel- emelkedését rejti magában. Érdeklődést és vitát váltott ki Benda Kálmánnak az MTA Történettudományi Intézete osztályvezetőjének előadása a magyar nemesség iskolázottságáról és iskolázási lehetőségeiről. Végignézte a külföldön járt diákok, a helyi kollégiumok névsorát, de nemesi névre elvétve akadt. A XVI — XVII. században a középnemesség körében nem volt szokás az iskolába jáfás, a főnemesek gyerekei is csak ekkor kezdtek az egytcmekre, főiskolákra szállingózni. Az oktatási lehetőségekkel a városi lakosság élt. A_ nemesek zöme deákjai, jegyzői által írt, olvasott, levelezett. Természetesen akadtak, mint mindenkor kivételek — mondotta Benda Kálmán, ennek ellenére számosán úgy vélték, hogy a valóságosnál sötötebb képet fest. A hozzászólók éppen ezt bizonygatták, alig módosítva a lényegen. Hiszen az iskolázott, művelt nemes valóban csak örvendetes kivétel a korban, a nemesség tömegei másmilyenek. Annak viszont feltétlen örültem, hogy a vita révén határozottan^ nyomaté- kosult: Nógrád megye és Losonc a XVII. században az ország kulturális központja volt. Ezt bizonyította — nem szándékoltan — dr. Praz- novszky Mihálynak, a megyei múzeumi igazgatóság vezetőjének előadása Menyői Tholvay Ferenc tanítóról, költőről, katonáról. Az 1849— 1710 között élt köznemes rek- torkodott a losonci gimnáziumban. táblabiróskodctt Gá- cson, részt vett a Rákóczihoz csatlakozó nógrádi nemesség meggyőzésében. Remek matematikus, tehetséges költő volt. Tehát kivétel. A szécsényi tanácskozás természetesen nem oldotta meg a magyar köznemesség kutatási problémáit, db számos kérdésben közelebb vitt a vitatottak végső tisztázásához. Egyúttal újabb ötleteket, inspirációkat adott a kutatóknak. Ez a történészkonferencia szervesen illeszkedik abba az országos sorozatba, melyet a török kiűzésének és Buda felszabadulásának 300. évfordulója alkalmából rendeznek. Az emlékezés március 25— 26-án Vaján kezdődött, ahol a török üralomról ejtettek szót. Szécsényben a magyar — köznemesi — élet került! a középpontba. Két-három év múlva pedig újra itt a XVIII. századi Magyarország, a betelepítések után kialakult Nova Hungária társadalmát teszik vizsgálat tárgyává. Az 1930-as szécsényi tanács* kozásnak jelentős eredményei születtek. Az előadások nyomtatásban jelentek meg, elhatározták Mocsáry Antal 1826- os megyei monográfiájának kiadását, s ezt be is váltották. Remélhetőleg az idei tanácskozás sem lesz kevésbé haszontalan. A konferencia anyagának kiadását a történészek igényként vetették fel ezúttal is. Sulyok László ...............................................Imiim......................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................... .................... I gazán gyűjthetne valaki könyvborítókat, nem tudok mit kezdeni ezekkel a szép papírokkal, a könyvön nem tudom elviselni, eldobni meg nagyon nehéz, rengeteg mun-, ka, energia összpontosul bennük, de milyen a könyv borítóval? A hasonlat triviális lenne, maradjunk meg ennél: kinek-kinek egyéni ízlése szerint kell, vagy nem kell a borító a könyveken. Nem mondom, lehetnek praktikus szempontok is, de alighanem sok ebben az anyagi szempont. Már ami a borítók tervezőit, készítőit illeti. A régi pecsétes; molyrágta, szúette, tépázott ősöreg könyvek mégis csak a legszebbek. xxxxxxx A régi dolgok. Körülvesznek bennünket. Csak a vidék és egynémely újsütetű lakótelep népe nem ismeri ma már a régi dolgok erejét, varázsát. Emlékét elhagyta régi dolgaival együtt valahol a nagy tolongásban, a nagy felkapaszkodásban lemaradt róla, elveszett, elhajítódott, mert csak visszahúzná az embert. Az új, falusi kvadrátos házak többségében csak egészen új, vagy újszerű holmi fogadja az embert, típus dolgok műanyagból, típus érzésekkel az emberben. Egy régi szúszékot elsősorban az eredeti helyén, a faluban tartanak a legfeleslegesebb dolognak, sőt, talán szégyellnék is, ha még megvolna. De már nincs meg. A lakótelepi lakás meg már a helyi bútorboltból népesült be, QTONJÁRÓ ...És más régi dolgok a tárgyak egy-két külföldi útról „ragadtak” az emberhez, csupa talmi apróság, eredeti bennük az, ahogy és amennyiért eladták őket. Pedig csuda izgalmak keletkezhetnek csupán csak a régi dolgok említésével is! Mondom — inkább kérde-zem — valakitől a megyei kórházban, hogy véleménye szerint, mikortól alkalmaznak a gyógyászatban orvosi fecskendőt, magyarul injekciós tűt? Nem válaszol teljes pontossággal azonnal, mert utána szeretne egy kicsit nézni a dolognak... Negyedóra múlva jókedvű beszámoló a telefonban, mindenkit „feldobott” egy kicsit a kérdés, komoly izgalmat keltett, kutatgatták a könyvtárat is, volt aztán szakértője is azonnal ennek a mellékes dolognak — így van ez mindennel, mindig van egy szakértő, ha valami szóba kerül, mert mindig vannak emberek, akiket valami jobban érdekel, mint másokat és akkor azok bizony kutatnak önkéntes alapon. Nos, a baj nem is ezekkel, sokkal :nkább azokkal van, akik mindenhez értenek, éppen ezért nem foglalkoznak semmivel. Jómagam még látom is a beszámoló nyomán — olyan Jó a leírás — azt a bőrdugatytyús ősi fecskendőt, amelyet a múlt század ötvenes éveihez közel, valamikor a negyvenes évek végén a francia Charles Pravaz felfedezett, megalkotott, de amelyet soha- nem használt (talán nem mer. te?)» ő maga 1853-ban halt meg és most aztán vagy elhal- lás, vagy véletlen egyezés, de ugyanabban az évben, tehát 1853-ban Alexander Wood skót orvos a Pravaz-fecsken- dővel a világon először morfint adott egy öreg nőnek, tehát elsőként ő fecskendezett a bőr alá. Igaz, az adagot kicsit eltúlozta, mert a mama néhány napig nem tért magához, de az mit sem vont le a tény értékéből. xxxxxxx Miért fontosak ezek a régi dolgok? Mert többet tudhatunk általuk, mert a könyvekből — a legszebb borításúnkból sem lehet mindent megérteni, mert egy stoppolófához úgy tartozik valakinek az emléke és egy másik világ, amikor még stoppoltak az emberek (nem az út mentén, a lyukak peremén), mint tűhöz a cérna és kettejükhöz a gyűszű. Körülvesznek a régi dolgok, nem tudom elhajítani őket. mert akkor valakit kidobnék óhatatlanul az életből, valakit, aki ezekkel a tárgyakkal itt él ma is, beszél történetéről, arról, hogy mi minden esett meg vele. Ezért nem is nagyon értem meg, milyen lelkületű lehet az az ember, aki egy műtő sima- ságű lakásban lakik. A műtét, ben köztudottan minden csupa üveg és fém, 'minden le- simítottan egyszerű, semmi komplikáció, semmi zavaró feleslegesség. De az élet tele van, tele lehet ilyen feleslegességekkel, ilyen . masszív tárgyakkal, mint ez a majd’ félméter hosszú szurony itt a falon, rajta véreredetű rozsdafoltokkal, ez valamikor a tizennégyes háborúban szolgált, a katonai csendőröké lehetett. Egy írókészlet, amelyet márványból faragtak, egyenesen Leningrádbó! került az asztalomra, aki kapta, medikus társai és a leningrádi évek emlékét őrizte vele, míg maga is meg nem halt; két mázas cserépbögre; alján a tűz fekete nyomaival, ezek melengették tejjel telten a tanyasi gyerekeket hajnalonként a didergős szaladás előtt, amikor nekivágtak az iskolához vezető útnak: egy városcímert formázó kerámia, régi szép színpadi emlék, húsz év előtti, vagy talán valamivel kezőjének, Kaesz Gyulának ai ajándéka, nem én kaptam, hanem a legkedvesebb cselédlány, aki az első zsilettkészletet yásárló fiatal festősegédhez ment később férjhez, nahát kettejükhöz a legtöbb közöm van ezen a földön visz- szafelé számítva az időt. Mert vesebb; egy nikkel őralánc, aztán van előrefele is, de van. egy veterán bányászé volt, itt e igazán és milyen ez az ido9 a dóznija, meg a maga fabri- milyenek ezek a tárgyak? kálta öngyújtója — ma is működik. XXXXXXX XXXXXXX Valaki bejön és azt mondja, amikor körülnéz: „látom maguk is mindenfélét gyűjtenek..." Az ember nem gyűjt- heti a rokpnait, mint ahogy nem is válogathatja meg őket. Ezek a tárgyak itt maradtak utánuk, mert az ember előbb elkopik, mint egy jól megformált öngyújtó, mert például a világ első . zsilettkészlete már jóval túlélte azt Is, aki annak idején, mint világszenzációt egy budai drogériában megvette, hát ez is van már több mint ötvenéves, szolgál nálam is éppen harminc esztendeje. Így lehettek a régiek is ezekkel a tárgyakkal, őket sem hagyták cserben, lám csak, itt ez a váza, most múlt nyolcvanéves, készült Szek- szárdon Steinig Flórián becsületes korongoló műhelyében, az alján ott van még a ceruzával írt leltári szám, kiállításon is szerepelt, minden idők legjelesebb lakberendeMindepfélét gyűjt az embert Egy fényes rög a recski bányából, egy neolit korabeli pattintott kőpenge, olyan éles, hogy ma is csontig vág, ha nem vigyázol vele, egy feketére aszalódott kődarabka a szandai vár maradványfalának tövéből, egy piros színű, a rozsnyói Rákóczi-ház ősi kerítésének réséből, egy gazvirág a csesztvei kistemplom kertjéből stílszerűen a bibliában préselődve, egy élmunkás- jeivény 1948-ból, amelyet nemrégiben látványosan meg is kellett védeni bizonyos Sz. P. butaságától, egy Prága zászló, egy cseh korona, amelyet a budejovicei Harang szálló - kényszerűségből kivett appart- manjának padlóján találtam, s amelyet a pénznyelő hoteltól kapott borravalóként őrzök... Es más régi dolgok. Es mind a másé. Nem látok egyetlen egyet sem, ami az egyém és megmarad valakinek. Én már ko~- szerű vagyok. T. P. L. NÖGRAD - 1983. április 16.. szombat