Nógrád. 1983. március (39. évfolyam. 50-76. szám)

1983-03-09 / 57. szám

Jászapáti kapcsolatok A Salgótarján« Kohászati üzemelt hideghengermű vének dolgozói hat esztendeje léte­sítettek együttműködést a jászapáti termelőszövetkezet tagjaival és alkalmozattaivaL Az alföldiek május elsején, a nógrádiak augusztus 20-án ünnepelnek együtt a másik fél pátriájában. Harmadik éve annak, hogy az alkotmány ünnepén Jászapátiban, térze­nét ad a Kohász Művelődési Központ fúvószenekara. Ez a kulturális kapcsolat bővült most a színjátszók, a jazzba- lettosok és a Melody zenek»«: hétfői vendégjátékával. A salgótarjániak nőnapi műsorát még ebben a hónapban viszo­nozza a jászapáti művelődési ház. A helybeli lányok és asszonyok zsűrizett munkáiból nyitnak kiállítást a Kohász­ban. Áprilisban a citerazene- kar, később a pávakör és a néptánccsoport mutatkozik be. A salgótarjáni öntevékeny művészeti csoportok legköze­lebb március 26-án szerepel­nek az alföldi település kö- lönsége előtt. Diétás tej Diétás tej gyártását készíti elő a Központi Élelmiszeripa­ri Kutató Intézet. Az új ter­mék iránt várhatóan élénk lesz a kereslet, hiszen becslé­sek szerint a lakosság 15—20 százaléka laktóz-intoleráns, vagyis szervezetük idegenke­dik a tej egyik alkotóelemé­től, a laktóztól. Ahhoz, hogy mindenki szá­mára élvezhető legyen a táp­lálkozás-élettani szempontból is értékes tej, az intézet ké­mikusai enzimmel bontják al­kotórészeivé a tejben a lak- tózt, magyarul: a tejcukrot Ettől, az eredetinél valamivel édesebb ízűvé válik a tej, ám a laktózérzékenyeknek is fogyasztható lesz. Az intézet a diétás tej nagyüzemi gyártási techológi- ája kidolgozásában együttmű­ködik a Tejgazdasági Kísérle­ti Intézette'. 0\ termék: a sztrapacska Syorsfagyasztott sztrapacs- kával bővíti az olcsó termé­kek választékát az idén a Győri Hűtőház. A burgonyás tésztából szaggatott, főzött és mélyhűtött galuska akár sü­tőben, akár néhány percre forró vízhe téve fölmelegíthe­tő; túróval, tejföllel és pirí­tott szalonnával tálalhatják az ízletes tájjellegű ételt a háziasszonyok. . Az új termék félkilogram­mos zacskókban kerül forga­lomba. A közeli hetekben 15 tonnát gyártanak belőle. A kísérleti mennyiséggel a vá­sárlói igények felmérése a gyártók célja. Ennek alapján határoznak arról, hogy az új­burgonya megjelenése után mennyit állítsanak elő a sztra- pacskából. Gyapjúszüret < A hagyományokhoz híven az idén is Endrefalván kezdő­dött néhány nappal ezelőtt a júhnvüás. Most éppen Kishar- tyánbán dolgoznak — a helyi termelőszövetkezetben — a jól ismert Piroska brigád tagjai, akik minden esztendőben el­jönnék Nógrádba. Jelenleg 3560 birka „megkopnasztása” a feladatuk. Tapasztalatuk szerint az idén több és jobb a gyapjú, mint tavaly volt. s a, megkoppasztott jószágoknak #z időjárás is kedvez. Üj tanműhely, A Volán 2. számú Vállalat salgótarjáni központjában a múlt év novemberében adták át az új szakmunkásképző­bázist és tanműhelyt. A fia­talokkal történő jó és ered­ményes foglalkozások sikerét bizonyítja, hogy a vállalatnál a régebbi, kedvezőtlen felté­telek ellenére sem csökkent a beiskolázási arány. Jelenleg NÓGRÁD Országos kosár- és fonottáru-pályázat A Népi Iparművészeti Ta­nács, a Szolnok megyei Ta­nács és az Ártex Külkereske­delmi Vállalat országos kosár- és fonottáru-pályázatot hir­det a kül- és a, belkereskedel­mi választék bővítésére, a la­kossági igények jobb kielégí­tésére Elsősorban olyan pálya­munkák létrehozását ösztön­zik, amelyek alkalmasak a háziipari és egyéb szövetkeze­tekben a kisszériás gyártásra, s ötvöződik bennük az egyé­ni alkotó munka és a népi mesterség hagyományainak megőrzése. A pályázaton bárki részt vehet, két kategóriában olyan új alkotásokkal, amelyek sem más pályázaton, sem a keres­kedelemben még nem szere­peltek A bútorgarnitúrák és lakberendezési tárgyak kate­góriában két garnitúrával vagy 3 darabbal lehet pályáz­ni. Például fonott bútorgar­nitúrákkal, hintaszékekkel, padokkal, válaszfalakkal, elő­szobafogasokkal, mindenfaj­ta zsúrkocsival, ágyneműtar­A HUNGARONEKTÁR ma­gyar külkereskedelmi válla­lat, amely száznegyvennyolc szövetkezet egyesüléséből alakult, az elmúlt esztendő­ben sikeresen tevékenykedett. Több mint kétezer vagonnyi, kitűnő minőségű mézet adtak el külpiacokra, s az ebből be­folyt összeg meghaladta a húszmillió dollárt. Az összes termelés nyolcvanhárom szá­zalékát sikerült más orszá­tókkal stb. A második, divat­cikk-tömegcikk kategóriában pedig különböző kosarakkal, szatyrokkal, tálcákkal, strand­cikkekkel, szennyestartókkal, italkínálókkal A pályázati munkákhoz a kosár- és fo- nottáru-termelésben az eddig ismert és hasznosított termé­szetes anyagokat használhat­ják fel az alkotók, segéd­anyagként fát, fémet, üveget, bőrt és textíliát is alkalmaz­hatnak. Az első kategóriában 8000, 5000 és 3000 forintos, a máso­dikban pedig 4000, 3000 és 2000 forintos pályadíjakat ír­tak ki. Az első helyezést elérő ter­vezőket az ÁRTEX ötnapos külföldi tanulmányúttal is ju­talmazza. A beérkezett pálya­munkákat a Népi Iparművé­szeti Tanács bíráló bizottsága minősíti, a legsikeresebb dara­bokból Szolnokon országos kiállítást rendeznek. A díj­nyertes darabokra a pályáza­tot kiíró szervek elővételi jo­got tartanak fenn. gokban értékesíteni úgy, hogy ez a belföldi ellátásban nem okozott gondot. A sikerekhez nagyban hozzájárult a hét­százötven nógrádbeli méhész is, akik csaknem nyolcvankét vagonra való mézet termeltek. A további eredmények, a ter­melési gondok eredményessé­gének biztosítására a jövő héten a salgótarjáni ÁFÉSZ tanácstermében tartanak er­ről előadást. Naptár 1 1983. március 9., szerda. 1 Franciska napja A Nap kel: 6.11, nyugszik: 17.40 órakor. A Hold kel: 3.45, nyugszik: 12.10 óra­kor. I Száz évvel ezelőtt, 1883. már­cius 9-én született és 64 éves korában, 1947-ben hunyt el Umberto Saba olasz költő. Szeles idő Várható időjárás ma estig: folytatódik a változóan felhős, szeles idő. Az ország északi fe­lén előfordulnak átfutó, helyi zá­porok, de jelentős csapadék nem lesz. A délnyugati országrész ki­vételével élénk, gyakran erős, sőt néha viharos északi szél, kissé mérséklődik. Legmelegebb kora délutáni órákra 10 és 15 fok közötti hőmérséklet várható. DR. RAFT MIKLÓS KINEVEZÉSE A Minisztertanács dr. Raft Miklóst, a Minisztertanács Ta­nácsi Hivatalának elnökhe­lyettesét 1983. március 15-i hatállyal e tisztségéből fel­mentette és egyidejűleg a Mi­nisztertanács titkárságának vezetőjévé kinevezte. — Prágai nemzetközi könyv­kiállítás. Az orvosi szakiro­dalom 14. nemzetközi kiállí­tását hétfőn megnyitották Prágában. E rangos könyv­szemlén ezúttal 16 állam — köztük Magyarország — ki­adóvállalatai mutatnak be több mint 1000 szakkönyvet az utóbbi két év terméséből. — Magyar nyelv hete Ba­lassagyarmaton. A balassa­gyarmati TIT városi-járási szervezet az idén március 15- től rendezi meg a magyar nyelv hetét. Egy hónapon ke­resztül ismeretterjesztő elő­adásokat hallgathatnak az érdeklődők, valamint a ba­lassagyarmati Palóc Múzeum­ban minden csütörtök dél­után Csikasz István és Orosz­lánná Mészáros Ágnes helybe­li amatőr színjátszók előadói műsorát nézhetik meg. Elhuny! dr. Csanádi Árpád Mély fájdalommal és meg­rendüléssel tudatjuk, hogy dr. Csanádi Árpád, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyettese, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság Végrehajtó Bizottságának tagja és sportigazgatója 1983. március 7-én súlyos betegség után elhunyt. Halálával pó­tolhatatlan veszteség érte a magyar és a nemzetközi sport- mozgalmat. Dr. Csanádi Árpád temetéséről később történik intézkedés. Országos Testnevelési és Sporthivatal, Magyar Olimpiai Bizottság Gerendaút-maradványok Egerben A csatornahálózat felújí­tása közben középkori gerendáét maradványaira bukkantak Egerben. A város mostani belterülete ugyanis hajdanában ingová­nyos, mocsaras terület volt. Ezt burkolták annak idején fával, illetve gerendákkal. Számos feljegyzés is tanúsko­dik a gerendautak használa­táról. „A Hatvani kaputól észak felé a Martalócz-kapuig deszkával fedett tiszta főút van... ” — írjá Evlija Csele­bi, török krónikás, 1664-ben. Az ingoványos területek fel­töltése a XVIII. században történt meg, kőburkolatos utak pedig a XIX. század ele­jétől épültek. A régi geren­dautak most megtalált ma­radványai mintegy 150—180 centi mélységben találhatók a földfelszín alatt. Százbettedik szü etésnep Makó legidősebb állampol­gára, Török lmréné, született Csorba Mária a helyi Kos­suth Tsz nyugdíjasa kedden ünnepelte százkettedik szü­letésnapját. Az idős néninek öt gyermeke, négy unokája és nyolc dédunokája van. A je­les ünnep alkalmából népes családjának tagjai mellett sok Épül a miniváros Megyei múzeumi Mézsiker — megyei segédlettel A Canz-MÁVAG mátrano- váki gyáregysége dolgozói­nak a múlt esztendő márciu­sában kezdte meg a NOTÉV négy, egyenként huszonnégy lakásból álló épület kivitele­zését. A munkálatok jól ha­ladnak, s a tervek szerint kö­zülük az elsőbe már e hó­nap végén, esetleg április el­ső napjaiban beköltözhetnek az új otthonok tulajdonosai. A hajdani falusi futballpálya helyén kialakulóban levő „miniváros” lakóit jelentős — átlagban nyolcvanezer fo­rintos — kölcsönnel támogat­ta a nagyvállalat vezetősége és a gyáregységi szakszerve­zeti bizottság is támogatta a honfoglaló fiatalokat. Török bányarobbanás Súlyos robbanás történt hét­főn délután a törökországi Eregii közelében fekvő Ar- mutcuk szénbányában. A sze­rencsétlenség következtében kilencvenhat bányász életét vesztette, nyolcvanhatan meg­sebesültek, közülük többen sú­lyosan. A beomlott tárnában, több mint 300 méteres mély­ségben rekedt, legalább húsz­harminc bányász. A robbanás pillanatában 406 bányász dol­gozott a mélyben. Több órás erőfeszítés eredményeképpen eddig sikerült kétszáz embert kimenteni. sikeres képzés százharminc fiatait oktatnak a szakma fogásaira, a múlt esztendőben sikeres vizsgát tett negyvenöt fiatal pedig már a szakmunkásgárdát gya­rapítja. A felmérések szerint az idén végzők csaknem nyolcvan százaléka választja munkahelyéül a Volán 2. számú Vállalatot. pályázat A Nógrád megyei Múzeu­mok Igazgatósága, a Hazafi­as Népfront megyei bizottsá­ga és a KISZ Nógrád megyei bizottsága az idén is meghir­deti a megyei néprajzi, hely- történeti, munkásmozgalom- történeti és tárgyi-dokumen­tációs gyűjtőpályázatot. A ki­írás szerint azok vehetnek részt a pályázaton, akik a tör­ténetírással és múzeumi gyűj­téssel nem hivatásszerűen fog­lalkoznak. A pályázók feinőtt- és ifjúsági kategóriában in­dulhatnak, s a muzeológusok igény szerint személyes se­gítséget is nyújtanak. A pá­lyamunkákat augusztus 31-:g kell a Nógrád megyei Mú­zeumok Igazgatósága címére — Salgótarján, Nógrádi Sán­dor tér 8„ 3100 — eljuttatni. Korszerűbb, integrált áram­körös URH-rádió adó-vevő készülik sorozatgyártását kezdték meg a BRG salgótar­jáni rádiótelefon-gyárában. A harmadik generációs készülék á tranzisztoros berendezést adta át a múltnak. Az új ké­szülék — az előbbinél na­gyobb működési megbízha­tósága, esztétikusabb megje­lenése mellett —, gazdaságo­sabban is gyártható a terme­lékenység mintegy húszszá­zalékos emelkedése révén. A nagyüzem évente tizenkétezer korszerűsített, harminc-ótven kilométer hatósugarú URH- rádiótelefon kibocsátására ké­pes. Idei kapacitásának ki­lenctized részét már lekötöt­— Kapcsolatot kereső fia­talok. A szécsényi II. Rá­kóczi Ferenc Művelődési Köz­pont ifjúsági klubjának tagjai más klubokkal igyekeznek kapcsolatot teremteni saját munkájuk színesebbé, tartal­masabbá tétele érdekében. A hónap közepén közös foglal­kozást szerveznek a salgótar­jáni központi ifjúsági klub­bal. — Csaknem hatvanötmilüó forinttal nagyobb mennyisé­gű alkatrészt gyárt ebben az évben az Országos Bányagép­gyártó Vállalat salgótarjáni bányagépgyára, mint tavaly. A megnövekedett szükségle­teket az általuk forgalomba hozott, jelenleg az ország bá­nyáiban működő, csaknem hatszáz kilométert kitevő szál­lítószalagok még biztonságo­sabb üzemeltetése indokolja. ték, de sok megrendelés ér­kezett 1984-re is, főleg régi — szovjet és kubai — megren­delőitől. Salgótarjánban évek óta — kiegészítő berendezésként —, átjátszó adót is gyártanak:, amellyel. leküzdhetők a rádió­hullámok útjába álló termé­szeti akadályok, vagy továb­bi harminc-ötven kilométer­rel megtoldják az adó-vevő hatókörét. Az FM—300-asnak elnevezett integrált áramkö­rös berendezést 1983-tól — a megrendelő kívánságára —, olyan műszerrel látják el, amellyel az átjátszó-továbbí­tó állomás a központból táv- ,'»/.őrléssel üzembe helyezhe­tő. szeretettel köszöntötték Tö­rök lmrénét a szomszédok, a jóbarátok, a családi és társa­dalmi ünnepséget szervező vá­rosi iroda, valamint a Kos­suth Tsz képviselői. Otthoná­ban virággal, ajándékokkal és jókívánságokkal kereste fel az ünnepeltet Forgó Ist­ván, a városi tanács elnöke is. — A Nógrádi Szénbányák művelődési bizottsága tegnap tartotta Salgótarjánban ülé­sét. A nagybátonyi szakmun­kásképzés és továbbképzés helyzetét vitatták meg, ahol az idén 88 leendő bányai szakmunkás kap az idén vég­zettséget igazoló oklevelet. I MERKUR lelenfi Autósorszámok 1983. március 8. Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 103 Trabant Hyc. C. (Bp.) 82 Trabant Lim. (Bp.) 14 609 Trabant Lim. (Gy.) 12 485 Trabant Lim. (D.) 10 067 Trabant Combi (Bp.) 6666 Trabant C. (Gy.) 3406 Wartburg Lim. (Bp.) 8134 Wartburg Lim. (Gy.) 5002 Wartburg de L. (Bp.) 11 224 Wartburg de L. (Gy.) 6182 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 2110 Wartburg Lim. tolót. (Bp.) 1362 Wartburg T. (Bp.) 4171 Wartburg Tourist (Gy.) 1612 Skoda 105 S (Bp.) 6710 Skoda 105 S (Gy.) 5742 Skoda 105 S (D.) 5239 Skoda 120 L. (Bp.) 12 539 Skoda 120 L (Gy.) 9020 Skoda 120 L. (D.) 7657 Skoda 120 GLS (Bp.) 304 Lada 1200 (Bp.) 2917 Lada 1200 (D.) 13 172 Lada 1200 (Gy.) 6718 Lada 1300 S (Bp.) 8761 Lada 1300 S (D.) 5815 Lada 1300 S (Gy.) 2151 Lada 1500 (Bp.) 8569 Lada 1500 (D.) 5938 Lada 1500 (Gy.) 2536 Lada C. (Bp.) 4637 Lada C. (D.) 2423 Moszkvics (Bp.) 12 052 Polski Fiat 126 P. (Bp.) 15 138 Polski Fiat 126 P (Gy.) 4432 Polski Fiat 1500 3532 Dácia (Bp.) 11 176 Dácia (D.) 5451 Zasztava (Bp.) 1580 Búcsú a tranzisztortól — termékváltás a BRG satplarfáni rádiótelefon-gyárában Több mint kétmillió forint a betétállománya a nagylóct postának. A községbe a napi­lapon kívül 65-féle hetilap és folyóirat jár. A NÓGRÁD-ot 148-an, a Népszabadságot pe­dig 118-an rendelték meg. A község lakói nagy érdeklő­dést tanúsítanak a nap leg­frissebb hírei iránt, hiszen ezt misem bizonyítja jobban, mint hogy a Népszabadság tervezett új előfizetőinek szá­mát 220 százalékra teljesí­tették. A községi postahivatal 15 telefon-előfizetőt tart nyil­ván. Emellett a hollókői és a zsunypusztai telefonbeszél­getéseket is a két postai dol­gozó Józsa Lászlóné és Ilajdu Józsefné kapcsolja. — Gyermekszínház. A rét­sági Asztalos János Művelő­dési Központban kedden a helyi és a környékbeli gyer­mekeknek két előadást tar­tott a Népszínház. A Szigeti Károly rendezte Márkus mes­ter ezermester című mesejá­ték sikert aratott a nézők körében. — A jövendő fákért. Négy napon át tanácskoznak a me­gye mezőgazdasági termelő- szövetkezeteinek erdészeti szakemberei Eresztvényben. A négynapos tanácskozáson szót ejtenek a fafeldolgozás szer­vezéséről, irányításáról, a tár­sadalmi tulajdon védelméről, a tűzrendészed feladatokról, a környezet- és természetvéde­lem erdészeti teendőiről, az erdőgazdálkodás és vadászai kapcsolatáról. — Vezetéképítés Pasztán. A pásztói Homoki-dűlő lakás- építkezéseit akadályozza a 20 ezer voltos szabadvezeték. A biztonságos építkezés érdeké­ben. az ÉMÁSZ salgótarjáni igazgatóságának szerelői át­helyezik a magas feszültségű vezetéket. Ugyanakkor a leen­dő lakások energiaellátásénak érdekében, transzformátor­állomást létesítenek és kis fe­szültségű hálózatot alakítanak ki. A munkák értéke mintegy 430 ezer forint. Halálos balesetek Baranya megyében Mária- kéménd belterületén egy ka­nyarban Nebauer Balázs Jó­zsef 25 éves csillés, mohácsi lakos motorkerékpárjával ki­sodródott az úttestről, az út menti árokba borult és a helyszínen meghalt. A vizsgá­lat eddigi adatai szerint nem az útviszonyoknak megfele­lő sebességgel vezetett. Pest megyében, Dunakeszi belterületén egy keresztező­désben Hargitai József, 67 éves nyugdíjas, helyi lakos segéd- motoros kerékpárral egy tehergépkocsinak ütközött, s ennek következtében a hely­színen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Hargi­tai József nem adta meg az elsőbbséget a tehergépkocsi­nak. KOCKÁD. a Magvar Szociálist* Munkáspárt Nógrád megyei Bizottság* és a Nógrád megyei Tanács lapja. Ff,szerkesztő: GOTYAR GYULA. Stterkesztflség; Salgótarján. Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-972. Főszerkesztő: 11-504 Sportrovat: 14-5»«. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállala: Felelős kiadó: Bál 1ST TAMAS. a Nógrád oepyei Lapkiadó Vállalat igazgatója Kiadóhivatal- Salgótarján. Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-54? Telex: 2?» tos. frányítószám: 3T01. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a üclvt postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egv hónapra 34 forint, negyedévi- - in? forint, égy évre Mtl forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján. Palócz Imre ter 1. Ff.: 96. Felelős vezető: KELEMEN c*Allült igazgató. Indexszám; 85 028 UU ISSN 0133-1558

Next

/
Thumbnails
Contents