Nógrád. 1983. március (39. évfolyam. 50-76. szám)
1983-03-05 / 54. szám
A karneválok vége Jánossy Ferenc festészetéről Jimmy Ferenc njn Helyi könyvkiadás - vidéki műhelyek Lelépett a tábláról ismét egy „szabadgyalog”. Tavaly még mutatott a Népszabadság akkori, január 28-4 számában egy kritikát Tarr Béla Szabadgyalog című filmjéről szólt amelyben ő is oly nagy lelkesedéssel játszott Többek között ez állt benne: „Feltűnnek ugyanis olyan amatőr közreműködők, akik istenáldotta tehetségek — például a francia—olasz szakos tanárból betanított munkássá visszalépett epizodistát megjelenítő Vas Imre, vagy a részeges festőbarátot megszemélyesítő Jánossy Ferenc —, s a rendező alkalmat lel arra, hogy oldott és elgondolkoztató perceket szerezzen nekünk. ..” A filmben epizodis- taként szerepelt. Időnként úgy látszott, mintha az életben is ekként járna-kelne. Pedig ismert festő volt. Annak ellenére, hogy —, amint azt Frank János írta róla 1970- ben — „nevét mintha jobban ismernék, mint a műveit”. (Frank János: Szóra bírt műtermek, Magvető Kiadó, Budapest, 1975.) Jánossy Ferenc festőművész 1926-ban született Budapesten. A róla szóló lexikon! sorokat most ki kell egészíteni azzal, hogy elhunyt 1983. február 26-án. A karneválok vége táján. Még csak stílustörés sincs, hiszen a vele kapcsolatban leggyakrabban használt jelző szerint a karneválok festője volt. Természetesen, ez a jelző sem egészen pontos — festett mást is, basell karneváljain kívül portréi, linómetszetei, gyenesdiási és balassagyarmati akvarelljei, a bolondok házáról készült rajzai, aktjai stb. szántén közismertek — , mégis jellemző. Hogyan kezdődött? A budapesti képzőművészeti főiskolán —, később elvégezte Baselban is az akadémiát — Szőnyi- nővendék volt, majd Főnyi Géza mozaikosztályán végzett 1949-ben. Az Európai Iskola kiállításán mutatkozott be 1948-ban nonfiguratív, szürrealista képekkel, rézkarcokkal, hidegtűlapokkal. Festészetében maradandó hatással volt svájci tartózkodása 1956-tól 1963-ig. Ott is több egyéni tárlatot rendezett, például a baseli tferhart Galériában, amely több művét őrzi, csakúgy mint a Magyar Nemzeti Galéria. — Első kameválképemet, a nagy Karnevált még Svájcban festettem 1962-ben, ez a Nemzeti Galéria tulajdona, s még a Gyermekkarnevált is Baselban festettem 1963-ban — mondotta egyik beszélgetésünkkor. — De itthon is folytatódott ez a sor, több mint egy tucat karnevált festettem. Festészetének európai Iskolás és baseli korszaka után termékeny balassagyarmati időszakok is fölbukkantak munkásságában. S pihentető- ül mindig várta Gyenesdiás. Firinc — így nevezték barátai — a halászok kedvence volt. Expresszív, szürrealisztücus képeiben, adat például a Kártyakirály, a Haláltánc, a Lovagiskola, a Ravatal, az élethelyzetek és a kor feszültségeinek hiteles visszaadására törekedett Es a karneválok? — Befelé élő ember vagyok — mondotta. — A karneválok a legnagyobb szabadságot nyújtják fantáziámnak. Bennük azt festem, amit gondolok, asszociációk támadnak, ezáltal teljesen ki tudom fejezni belső világomat, s ez a világ nem mindig szomorú, hanem vidám. Így ezek a karneválok express zív erejükkel, szürrealisz- tikua mozgalmasságukkal tűnnek ki, ugyanakkor meghökkentő realista elemekkel tarkítottak. Rendkívül dinamikus képek, eleven színű maszkok tömkelegével, ' utcák forgatagával, némi középko- rias, naiv bájjal, huszadik századi lebegéssel. A felfordult világ szigorú törvényszerűségei világítanak ezekről a vásznakról, a vigalomban is szorongást keltve. Sokat beszélgettünk erről a művésszel. Az utóbbi években tervezte, hogy egyszer ismét részt vesz egy karneválon. Ezek február közepe táján kezdődnek Baselban s tíz napig tartanak. A nyitó napokat gyermekkarnevál követi, aztán újabb és újabb felvonulások, míg a tizedik napon felbomlik az egész. Macskazenét játszanak, a karnevál az utolsó napon az egész várost elönti. A felvonulási útvonal a régi városrészben van, minden forgalom leáll. Minden évben karneváli plakettek jelennek meg. Ezek a negyvenes években Hitler-él- lenes témájúak voltak, a német militarizmüst és fasizmust gúnyolták. De a karneváli plakettek és grafikák tematikai sokszínűsége úgyszólván kimeríthetetlen. Aztán itt vannak a maszr kok. Főiskolai tanáréit, maszkkészítő ipesterek egyaránt készítik őket, egész iparág foglalkozik ezzel. Ha egy kame- válozó belefárad a dob cipe- lésébe, leteszi maga mellé a dobot, a maszkot, ott is hagyja. Betér a legközelebbi kocsmába, ott mulat tovább maszk nélkül. — De vannak, akik elviszik emlékűi haza és otthon szobadíszként használják — Jegyezte meg a művész. — Jövőre mégsem ezzel, hanem egy újabb maszkkal jönnek ki az utcára. Jánossy Ferenc, a karneválok egykori résztvevője és festője most letette a maszkot. Jövőre sem veszi föl.., Tóth Elemér AZ ELMÜET év novemberének utolsó napjaiban Pécsett egy szokatlan, s egyben nagyon tanulságos könyvkiállítást rendeztek. A helyt könyvkiadás negyedszázada Magyarországon címmel. A kiállításhoz kétnapos szakmai tanácskozás is csatlakozott A helyi könyvkiadás kifejezésen el kell gondolkodnunk, hisz tulajdonképpen minden könyv — a szó tágabb értelmében — helyi, valamely helyen, városban nyomtatták, bocsátották ki. Az írásmű keletkezésének helye aligha érdekes. hisz remekmű éppúgy születhet Alsósztregován, Hor- pácson vagy a Krisztina/ körúton. A nyomda telephelye meg egyenesen a háttérbe szorul, s csak ha valami egészen különleges tipográfiai remekmű születik, lapozunk hátra: lám, a Kner Nyomda... Alig van azonban oly ország a világban, ahol a főváros szerepe annyira meghatározó, mint nálunk, s még kevesebb, ahol a kulturális élet intézményei, műhelyei szinte kizárólag a fővárosban székelnek. A helyi kifejezés nyilván a „vidékit” kívánja takarni, de nálunk e szónak van valami pejoratív íze és csengése. Némi provinciálist érzünk benne, valami kívül- rekedtet, a főtűzhelytől távolesőt. A vidéki jelzőt, sajnos a legkülönbözőbb értelemben, lekicsinylőén használjuk. A könyvkiadás jó százötven éve vált Budapest-centrikussá, holott a kezdetek másképp alakultak: Nagyszombat, Kolozsvár, Debrecen, Pozsony, Kassa, Pécs. de mondhatnák Sárvár- Űjsziget, Monyókerék vagy Vizsoly nevét Is, hogy a két világháború közti Időből Gyoma és Békéscsaba nevét ne is említsük. A főváros természetesen azért fő város, hogy az orszég- lás ügyei ott intéződjenek, de nem feltétlenül ésszerű, hogy szellemi értéktermelői — egyének és intézmények — csak ott éljenek és működjenek. Kulturális életünk szinte minden területén a decentralizálódás ment végbe (vidéki egyetemek, főiskolák alapítása, új és állandó színházi társulatok), csupán a könyvkiadás Intézményrendszerében nem következtek be változások. Ma minden hivatásos állami, tömegszervezeti, egyházi stb. könyvkiadó Budapesten működik. Két adat közlése ennek kapcsán mindenképpen szükséges: 1981-ben Magyarországon összesen 7910 könyv jelent meg 94 millió példányban, ebből az úgynevezett nem hivatásos könyvkiadók 3711-et jelentettek meg 10,5 millió példányban. A címek számát tekintve tehát az ország könyvválasztékának közel felét azok az intézmények, szervezetek produkálják, melyek — egyéb tevékenységük mellett — nem főhivatásként foglalkoznak könyvkiadással. A helyi könyvkiadás fő mecénásai a tanácsok, a múze- uimok, a könyvtárak, a levéltárak. Ezekben az intézmé3elen és jövő nyékben általában rendszeres kutatómunka folyik, publikálásuk azonban korántsem ilyen folyamatos, jó részt az anyagi lehetőségek miatt. A helyi könyvkiadás teljesítményeire ez idáig alig figyeltünk fel, méltatásuk szinte teljesen hiányzik országos napi- és hetilapjainkból, folyóiratainkból. Kiesnek a nemzet szellemi vérkeringéséből, hiába produkálnak szellemi izgalmakat, amelyeket másutt hiába keresnénk. A kibocsátott művek száma jelentős, egy kisebb hivatásos könyvkiadó évi termése, példányszámuk azonban rendkívül alacsony, mely részben a közigazgatási határok közé zártság eredménye. A pécsi tanácskozáson főleg a terjesztés nehézségei kerültek előtérbe, annál is inkább, mivel e nehézségek visszahatással vannak a gazdaságosságra is. A pécsi könyvkiállítás volt az első, mely summázva és sokrétűségében mutatta be a nemzeti könyvkiadás e szeletének pótolhatatlan értékeit. S ha helyét nem is jelölhette ki egyértelműen a közművelődés egészében, azt azonban mindenképpen reprezentálta, hogy többszörös figyelmet érdemel az eddiginél, s fejlesztése mindenképpen indokolt. Ennek igazolására számtalan példát hozhatnánk fel: Orosháza története; Pesty Frigyes és Bél Mátyás kéziratos anya. gainak közlései; Bálint Sándor: A szögedi nemzet; Magyar történelmi fogálom- gyűjtemény; Novák: Fejfák a Duna—Tisza közén Verse- gly Ferenc latinul írt nyelvészeti munkál magyar fordításban; Sebestyén Adám művei és gyűjtései a bukovinai székelyekről, Bakonyi népdalok; Sutheil; Az Árpád kori Veszprém; Zala megye földrajzi nevei; Tóth: Göcsej népi építészete; Vásártörténet — hídi vásár stb. De sorolhatnánk a népmesegyűjteményeket, az irodalmi emlékhelyek lexikonait, a földrajzi nevek különféle gyűjteményeit, a hírlap- és folyóirat-repertóriumokat, a bibliográfiákat, a nyomdászattörténeteket, vagy neves személyiségek biográfiáit, a topográfiai, a műemléki feldolgozásokat Is. Mindezek mesz- sze túlmutatnak nemcsák egy megye, vagy egy tájegység határain, éltető forrásai egy- egy tudományág folyammá növekedésének. Jó néhány megye könyvkiadása azonban nem mondható éppen tervszerűnek, vagy kellően átgondoltnak (sok a jubileumi, hir- telenében összeállított kiadvány). A helyi könyvkiadás helyet követel magának az ország kulturális életében. Tevékenységük pótolhatatlan, hisz a budapesti hivatásos, vagy, ha úgy tetszik, „országos” könyvkiadók feladatukat kapacitás hiányában sem tudnák átvenni. A fejlődés, a fejlesztés lehetőségei — a funkcionális problémák megoldása (a terjesztés, a nagyobb nyilvánosság biztosítása stb.) mellett — természetesen a helyi-vidéki könyvkiadók létesítésének gondolata is felmerül. A megoldás változatai: önálló kiadó, valamely budapesti könyvkiadó leányvál'a- lata, vagy közös vállalkozás például egy helyi nyomdával. önálló kiadón olyan kiadó értendő, mely állami irányítású minisztériumi alapítású és felügyeletű, röviden, mint bármely más, jelenleg is működő budapesti hivatásos könyvkiadó. A leányvállalatként működő kiadó létesítésére voltak már kísérletek. (Jelenkor—Magvető stb.), de nem váltak be. A harmadik megoldás a kiadói—nyomdai közös vállalkozás — a megoldásnak csupán egy elágazása lehet. Jelenleg két önálló vidéki könyvkiadó létesítéséről folynak előkészítő munkálatok: Debrecenben és Pécsett. A választást, illetve a kezdeményezést nyilván befolyásolta az is. hogy mindkét városban jól felszerelt nyomda működik. A fő szempont azonban a szellemi erők megléte, s a helyi, elsősorban a tanácsi kezdeményezés intenzitása és az anyagi, technikai hozzájárulás. önálló könyvkiadók létesítéséről, van tehát szó, nem azzal a kizárólagos céllal, hogy a helyi, a regionális érdekeket szolgálja az ott keletkezett szellemi értékeket tegye közzé, hanem, hogy többek között legyőzze azt a beidegződést, amely jó kétszáz éve honos kulturális életünkben. Az elkövetkezendő 1—2 esztendőben létesítendő debreceni és pécsi könyvkiadók országosak lennének, olyan értelemben, miként a szépirodalmi, Magvető, vagy éppen a Műszaki Könyvkiadó. Nem speciális igények kielégítését szolgáló, speciális profilú kiadók lesznek az elképzelések szerint, hanem általánosak. Az általános profil természetesen nem zárja ki a helyi értékek világra jöttét; ez azonban arculatának csak egyik vonása kell hogy legyen, hisz olyan hatalmas vállalkozásokba is belekezdhet, mint a helynevek lexikonénak sorozata, tájegységének monog- ráfikus néprajzi feldolgozása, a leíró földrajz számtalan hiányzó összefoglaló műveiről nem is beszélve. SOK ötlet, terv merült fel már eddig Is, amelyekről hírt adni még korai lenne; bizonyosnak látszik azonban, hogy a középpontban valószínűleg nem a szépirodalom lesz. Örömmel üdvözöljük a debreceni és a pécsi könyvkiadó létesítésének konkrét és keresztülvihető tervét, s vár. juk mielőbbi megvalósításukat. Zöld Ferenc A Bajazzók szerzője Leoncavallo emléke '.Szabad, szabad, nagyérdemű közönség! Én a prológ vagyok...” — így kezdődik Ruggero Leoncavallo közismert Bajazzók című operájának szövege. (A legújabb életrajzok felhívják a figyelmet arra, hogy a zeneszerző személynevében, tévesen, több van egy „i” betűvel. Nem Ruggiero —, ahogy nálunk is írják —, hanem csak Ruggero, amely a francia Roger olasz megfelelője.). Leoncavallo 125 esztendővel ezelőtt, 1858. március 8-án született Nápolyban, és 1919, augusztus 9-én hunyt el a Firenze közelében levő Montocatiniben. A nápolyi rendőrség egyik szerény fizetésű tisztviselőjének fia a szülővárosában járt konzervatóriumba. Utóbb a bolognai egyetem növendéke lett. A zenei pályára lépett, de nehezen boldogult. Évekig kávéházi ' muzsikusként kereste kenyerét, zongoraórákat adott, vagy kis együtteseket dirigált. 1890-ben a gonsogno zeneműkiadó cég pályázatot hirdetett egyfelvonásos opera írására. Leoncavallo ekkor készült el saját szövegére írt Bajazzók című kétfelvonásos dalművével. Beküldte a pályázatra. A pályázat győztese Pietro Mascagni lett Parasztbecsületével, s egyszeriben lázba hozta vele a közönséget. A Bajazzók 1892. május 21-én a milánói Dal Verme Színházban történt bemutatóján Leoncavallo műve ugyanilyen lelkes fogadtatásban részesült. Napok alatt megismerték a szerző nevét. A különböző országok zenés színházai versengve igyekeztek megszerezni az új mű előadási jogait. Mascagni féltékeny hivei nem nyugodtak bele a „konkurrenciába”, igyekeztek annak örömpoharát ürömmel vegyíteni. Nyíltan, plágiummal vádolták meg. Leoncavallo törvényszéki iratokkal volt kénytelen bebizonyítani, hogy az operájában felidézett tragédia valóban megtörtént, s erről a históriáról ő már gyermekkorában hallott. Magyarországon a milánói ősbemutató utáni évben, 1893. március 28-án rendezték meg a Bajazzók premierjét, A budapesti Operaházban Ned- da szerepét Vasquez Italia, Caniót Signorini Ferenc, Tóniét Ódry Lehel, Beppót Dalnoki Béni, Sílviót Beck Vilmos énekelte. A közönség ugyunolyan lelkesedéssel hallgatta, mint, ahogy 1890-ben Mascagni Parasztbecsület- ét. A szerző a nagy siker örömére a bemutató évének novemberében Budapestre jött, és megnézte operájának előadását. Lelkesen ünnepel, ték. A korabeli lapok ma- gasztalással írtak róla. Az olasz mester Jó barátságban volt Giacomo Puccinivel. Sűrűn találkoztak egy milánói kávéházban. Egy napon Puccini izgatottan érkezett meg, és nyomban elmondta, hogy végre talált magának a Manón Lescaut után megfelelő szövegkönyvet. Murger „Vi de la Boheme" (Bohémélet) című regényéből írat magának librettót. A közlés úgy érte Leon- cavallót, mint a villámcsapás, hiszen ő is ebből a műből készült komponálni operát. Felugrott a helyéről és elrohant a Securio című lap szerkesztőségébe. Arra kérte a lap szerkesztőjét, nyomban adjanak le egy hírt: „Maestro Leoncavallo Murger Bo- héméletjét zenésitt meg.” Igen ám, de Puccini ugyanezt kérte a Corriere della Sera szerkesztőségétől: „Maestro Puccini Murger Bohém- életjéből ír operát”. Másnap reggel mind a két lapban megjelent a közlemény. Az idő döntött. Puccini Bohémélete fennmaradt, Leonca- vallóé a feledésbe merült. Volt még néhány más műve is, amellyel meg akarta Ismételni a Bajazzók sikerét, de eredménytelenül. Ilyen volt Zaza című zenedrámája, Maja című operája, a Medi- eiek és még néhány egyéb színpadi darabja. Csak a könyvtárakban várják feltámadásukat, ha ugyan az a sors nem ért őket, mint „Berlini Roland”-ját, amelyet II. Vilmos német császár rendelt meg tőle, s szintén megbukott. Az „I pagliacci”, azaz a Bajazzók tette világhíLconcavallo portréja rűvé Leoncavallót, s ez az alkotása mindmáig műsoron van. Kristóf Károly
