Nógrád. 1983. március (39. évfolyam. 50-76. szám)

1983-03-05 / 54. szám

A buszállomáson álmosan-frissen gyülekeznek az elsők. Gordos László: — „Maradt még holnapra is innivalót” A gyerekek kénytelenek megszokni a hajnali ébredést Ki korán kel — szép lesz! A karmonádlik vevőkre vár­aik Bodor Imre, a hosszútávfutó 1983. március 3. csütörtök. A hold nyugszik 8.37 árakor, a Nap kél 6.22 órakor. A szóban forgó égitestek közül jelenleg egyik sem látható, a meteorológiai előrejel­zés szerint ma borús, ködös időre szá­míthatunk, a hőmérséklet az évszaknak megfelelően alakul. Hajnal négy óra. Alszik a város. A házak ablakszemei sötéten ásítoznak, a magányos lépteket felerősíti, visszhangozza a csend. Kó­bor kutya követ kitartóan, szemmel láthatóan örül, hogy társra lelt. A Pécskő Üzletház előtt seprő surrog szor­galmasan, gazdája Oláh Alajos öt év óta minden hajnalban elindul, hogy mire fel­ébred a város népe, eltakarítsa az előző nap­ról összegyűlt szemetet, cigarettacsikket a városközpontból. — Fél óra sem telik, benépesül az utca, jönnek a népek a buszhoz, indulnak munká­ba — mondja a korán kelő sepregető. Addig is kukkantsunk be a Karancs Szálló bárjába, a város egyetlen egész éjszaka nyit­va tartó szórakozóhelyére! Az itt dolgozók el­lentétben a nappal kelőkkel, a nappal fek­szenek. Üres a bár. Gordos László üzletve­zető-helyettes éppen záráshoz készül. — Egy órától nem volt vendégünk. Álta­lában hétvégeken, fizetésnapokon köszön­tik nálunk az emberek a hajnalt. Stílszerűen „jó éj szak át!-tál” búcsúzunk a virrasztótól, aztán irány a helyijáratú busz­állomás. Az első kocsik 4.20 órakor érkeznek a bányagépgyártól. Zagyvarónáról. Utas alig szállingózik ez idő tájban. Kollár Ferenc szolgálattevőnek kevés dolga akad, mégis fárasztónak tartja az éjszakai műszakot, hi­szen alvásra, szunnyadásra nincs sok lehe­tőség. A hajnal első vándorai közé tartozik Orosz Jenő, aki immáron több mint tíz esztendeje fél négykor talpon van, hogy beérjen a Vo­lán-központba, ahol garázsőr. Azt tartja, idő­vel megszokja az ember a korai kelést. Kovács Lászlónak, a Nógrád megyei Sütő­ipari Vállalat süteményüzeme csoportveze­tőjének nem ugyanez a véleménye. Szerinte az éjszakázást, az átvirrasztott hajnalokat a szervezet nem tudja egyhamar kipihenni. A pékségben zajlik az élet, okos gépek segítik a munkát. A félautomata egyik végén be­adagolják a tésztát, a másik végén már a formált kiflik sorjáznak kifelé. Bernáth Ká- rolyné és Rozgonyi Dezsőné tepsire rakják — igazítják a kemencére váró péksüteményt, egy műszakban 15—15 ezer kifli, zsemle fordul meg a kezük alatt. Az éjszakai szállí­tás már egy órakor megkezdődött, Pásztőra, Szécsénybe, a közeli községekbe. öt óra. Benépesülnek az utcák. Villan a bu­szok fénye, útrakelnek a személygépkocsik. Érdekes megfigyelni azt, hogy ki, hogyan kö­zelit a munkahelyéhez. Az idősebbek komó­tosan, kiegyensúlyozottan lépdelnek, szemlé­lődésre is jut idejük, hiszen hosszú évek so­rán bemérték már azt az időt, amely alatt kényelmesen elérnek a gyárba, de fut, teper, utcán öltözik az utolsó pillanatban kelő if­jú ember. ‘ Ébred a lakótelep. Apró lámpások gyúl­nak gyors egymásutánban, az ablakok ezer­nyi szikrázó fényét visszaveri a sötétség. A Beszterce-lakóteLepi új óvoda néptel en, öt óra húsz perckor egy szem apróság üldögél csupán az öltözőben. — Három korán érkező gyerekünk van, szüleik távolabbra járnak dolgozni — mond­ja a dadus — alvásra csak délben, ebéd után van lehetőségük. Kénytelenek megszokni a hajnali kelést. Fél hat. Lassan felváltja a virradat a sö­tétséget. A Tarján' vendéglőnél járva, már- már azt hisszük, a szemünk káprázik. Pe­dig valóság a járdán egyenletes tempóban futó fiatalember. Kényszerpihenőt rendelünk el, miközben bemutatkozók a hajnali futó: — Bodor Imrének hívnak, a nagyállomáson la­kom, az STC-ben hosszútávfutó vagyok. Minden reggel öt órakor indulok és 40—50 perc alatt lefutom a nagyállomás és a somosi út közötti távot, vagyis oda-vissza 12 kilo­métert. Dolgozni hétre járok, az Írószer Szö­vetkezet büféjét vezetem. A 23 éves Imre esküszik arra, hogy a haj­nali futás nagyon egészséges, egész napra jó közérzetet, kiváló kondíciót teremt. Megbor­zongunk a hűvös szélben... Fene tudja, mi inkább a paplan melegét választanának! Hat óra előtt néhány perccel a megyeszék­hely gyárkapui előtt nagy a nyüzsgés. Mű­szakváltás. Az acélgyártól most búcsúzik a csaknem hétszáz éjszakás, s már jönnek a nappaliak. Péter János portás szigorúan el­lenőrzi a gyári belépőket. Hat óra után egyre élénkebb az élet Salgó­tarjánban. Ügy tűnik, a meteorológia téve­dett. A megjósolt ború, köd helyett szétsza­ladnak a felhők, néhány percre az éjszaka őre, a Hold is megmutatja magát S eközben az emberek lent, a völgykatlanbah útjukra sietnek, teszik napi teendőjüket. A városi hírlaposztály 23 újságkihordója megrakott kiskocsikkal indul útnak. Réti Miklósné 249 NÓGRÁD-ot, 190 NÉPSZAB AD- SÁG-ot, 203 rádióújságot oszt szét ma az előfizetőknek. A Pécskő úti hentesboltban Kovács György az első vásárlókat szolgálja ki. Praktikus ilyenkor bevásárolni, hiszen nincs sorban állás, de van árubőség. Az uszo­dában nyolcan-kilencen rójják a köröket. Ki­rály Peti iskolába menés előtt minden reg­gel kiélvezi a simogató víz nyújtotta örö­möket. A vásártéri fodrászüzletben elkészül­tek már az első frizurák Üjpál Erzsébet és Máténé Nagy Györgyi keze nyomán. A Pécskő presszó előtt nyitásra várnak — uram bocsa’!, — a reggeli féldecihez szokott törzsvendégek. Itt ugyanis, már hét órától kapható szeszes ital. A Budapesti úti iskola környékét diákok lepik el. Gépek dübörögnek, gyárkémények ontják a füstöt, autóduda szól. A nap vörös korongja megjelenik a he­gyek hajlatában, majd egyre magasabbra emelkedik és beragyogja a várost. Jó reggelt Salgótarján! Kiss Mária Néhány ropogós kifli a tizen­ötezer közül Az uszodában már törzsven­dégek tempóznak Indulnak a hírlaposok Az SKÜ portáján — műszak* Aki messzi útra indul, még sötétben startol kocsijával váltás

Next

/
Thumbnails
Contents