Nógrád. 1983. március (39. évfolyam. 50-76. szám)

1983-03-31 / 76. szám

Brahms-esi az iskolában Nagy sikerű Brahms-estre került sor szerdán a szécsényi általános iskolában. A nagy­községi tanács, a II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központ és az ELTE „Eötvös” művészeti együttesek titkársága által ren­dezett koncerten a nyugat-ber­lini egyetemek Collegium Mu- iicum ének- és zenekara lépett fel, s Winfried Radeke ve­zényletével két Brahms-művet adott elő. vetélkedő Á korábbi szokásoknak meg­felelően a 2. sz. Volán Vállalat idén is megrendezi a forga­lombiztonsági és munkavédel­mi vetélkedőt. A szakmai is­meretek felfrissítését célzó ve­télkedőre április közepéig a vállalati brigádok nevezhetnek be. A hatfordulós verseny első négy fordulójában a jelentke­ző brigádok valamennyi tagja tesztlapokat tölt ki, majd üzerhegységi középdöntőn vá­lasztják ki a legjobbakat. A vállalati döntőn már a legjobb brigádtag áll a rajthoz, itt gyakorlati vezetésre is sor ke­rül autóbusszal, teherautóval és személygépkocsival. Feieiftaysé; ellen Egy londoni kutató napi 30— 40 gramm marhaagyból kivont ribonukleinsavat (RNS) adott olyan 62—S6 év közötti embe­reknek, akik feledékenységről panaszkodtak. Négyhónapos, kezelés után a tizenhat kísérle­ti személy közül tizenegynél feltűnő emlékezetjavulás mu­tatkozott, annak ellenére, hogy némelyikük igen súlyos agyi éfei'meszedésben szenvedett. Siker utón gondfelhők Fennmarad-e a Fanyúl? A vidéki együttesek életében nem mindennapi esemény, hogy országos elismerésként lemezen mutatkozhatnak be a nagykäzön- ség előtt. Ebben az elismerésben részesült 1983 elején Nógrád me­gye egyetlen profi együttese, a Fanyúl. De mint az alábbi be­szélgetésünkből kiderül, az öröm korántsem felhőtlen. — Az együttes 1979-ben alakult. Hosszú évek, kemény munkájá­nak eredményeként 1982-ben meg­nyertük a Kock Reflektor-pályá­zatát és ennek köszönhetően je­lenhetett meg lemezen Őszi dal című számunk — ez még a régi felállásban — mondja beszélgető­partnerem, Henning Róbert, az együttes szólőgitárosa. — Mit jelent az együttesnek és hogyan fogadták a megyében a lemez megjelenését? — Az, hogy megjelent a bemu­tatkozáson kívül, tulajdonképpen semmi különösebb elismerést nem jelent. Persze, a szakmában Igen. Azt még most korai lenne eldön­teni, hogy milyen a fogadtatása, mivel a „napokban” jelent meg. Tény, hogy sokan gratuláltak, örömmel fogadták. Arra számí­toltunk. hogy a lemez megjele­nése után több támogatást ka­punk. Eddig a salgótarjáni ifjú­sági-művelődési házban próbál­tunk. Igaz, most is biztosítják a próbák lehetőségét, de nagyon korlátozottan. Emiatt a legutób­bi nagylemezpályázatra leadott, dévai-kazettánkat sem tudtuk idő­ben és megfelelő minőségben el­készíteni. Egy zenekarnak min­dig vannak gondjai: az anyagiak mellett a technikai felszerelésünk sem felel meg a mai követelmé­nyeknek. A jelenlegi felszerelés nagyobb része sajátunk. Az anya­gi befektetésünk még nem térült meg. — Legutóbb arról értesülhet­tünk, hogy megváltozott az együt­tes felállása... — Igen. Hlavaj István dobosunk kivált az együttesből. Helyét Csonka Róbert vette át, ezen ki vül egy billentyűssel bővült az együttes, Botos Lajos személyében. Az új felállás bővíti zenei lehe­tőségeinket. Terveinkben szere­pe! egy megyei koncertkörút, va­lamint májusban Pesten lépnénk fel, de a Fanyúl hév az ORI-nál zárolva van, mivel a régi dobo­sunkkal per folyik a név változ­tatásáért. így a bírósági döntés után dől el, hogy Fanyúl néven játszunk-e tovább... G. G. NÓGRÁD Műszer- és irodagép-kiállítás Salgótarjánban Gellért Károly, a Műszer- és Irodagép Értékesítő Válla­lat kereskedelmi igazgatójá­nak megnyitó szavaival kez­detét vette az a nagy érdek­lődéssel várit műszer- és iro­dagép-kiállítás, amely Salgó­tarjánban a Kohász Művelő­dési Központban április 1-én 18 óráig várja az érdeklődő­ket. A kiállítás megnyitójá­nak vendégei között üdvözöl­hettük a megyei, városi párt- és tanácsszervek képviselőit a megyeszékhely és a környék ipari vállalatainak, termelő- szövetkezeteinek vezetőit, szakembereket. A néhány napos kiállítás céljáról Kábellá Béla, a MIGÉRT főosztályvezetője, a kiállítás gazdája a követke­zőket mondta: „Az a délünk, hogy az ál­talunk forgalmazott műszerek és irodagépek iránti növekvő keresletet, a megváltozott de­vizahelyzetre reagálva lehető­leg olyan műszerekkel és iro­dagépekkel elégítsük ki, ame­lyek nagyrészt kiválthatják az e területen jelentkező tő­késimportot. Ezért hoztunk erre a kiállításra olyan ha­zai, és KGST-országokból származó berendezéseket, amiket a szakemberek megj tekintve nálunk rövid úton beszerezhetnek”. A nagyon látványos kiállí­táson, a többi között megte­kinthetők a számítástechni­kai berendezések, író- és szá­mológépek, sokszorosítók és másológépek, üzemviteli mű­szerek, laboratóriumi és anyagvizsgáló műszerek stb. A kiállítás nyitvatartása alatt a MIGÉRT szakemberei az érdeklődők rendelkezésére állnak, hogy minden kérdés­re részletes információval szolgálhassanak. Tanácskozott a megyei Ifjú Gárda-parancsnokság Tavaszi teendők Csaknem másfél ezer Ifjú­gárdista tevékenykedik Nógrád megyében. Tavaszi program­juk kialakítása szerepelt napi­renden a szerda délutáni Ifjú Gárda-parancsnoksági ülésen, amelyen elsőnek a járási és városi ifjúgárdisták létszámá­ról, az állománytáblák kiala­kulásáról esett sző. Ezután a megyei lövészverseny szerve zési teendőit, majd az orszá­gos szaktábori előkészületeket beszélték meg, kiemelve a mozgósítás konkrét feladatait. Végezetül szervezeti kérdése­ket tárgyalt az Ifjú Gárda Nóg rád megyei parancsnoksága. Kisipari szolgáltatások Szűcs, ács, pék, cipész kerestetik! Megyénk aprófalvas telepü­lésein a lakossági szolgáltatási igények kielégítésében megha­tározó a kisiparosok szerepe. A kisiparosok több mint há­romnegyed része, csaknem 1800 fő a községekben dolgo­zik. ők elégítik ki a salgótar­jáni járásban az igények 40, a rétsági és balassagyarmati já­rásban 80, a pásztói járásban 90 százalékát. A két városban, ahol állami és szövetkezeti szolgáltatók is dolgoznak, a kisipar részesedése 30—40 szá­zalék. Még mindig * vannak olyan szakmák, melyekre a megyében nem akad kisiparos vállalkozó. Ilyen a pásztói já­rás területén például a szűcs, kárpitos, cserépkályhás és pe­dikűrös, a szécsényi területen többek között az ács, cipész, fodrász, kozmetikus, Balassa­gyarmaton ezeken túlmenően a pékszakma is. Műhelyük kor­szerűsítésére, gépesítésére saját erőből is sokat költenek a kis­iparosok: a legutóbbi két év­ben közülük kétszázan 10 mil­lió forint értékben növelték műhelyük műszaki színvonalát. Naptár 1983. március 31., csütörtök. Árpád napja. A Nap kel 6.26 — nyug­szik 19.12 órakor. A Hold kel 22.26 — nyugszik 8.80 órakor. Huszonöt évvel ezelőtt, március 31-én hozott határo­zatot a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa az atom- és hid­rogént egyver-kísér leiek egy­oldalú felfüggesztéséről; egy­ben felhívta a - nyugati hatal­makat, hogy kövessék a szov­jet példát. Eső. zápor Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: Folytatódik a változóan felhős idő. Átmenetileg kevesebb he­lyen, később újból többfelé — főként délen várható eső, zápor, szórványosan zivatar. Időnként megerősödő, a Dunántúlon észak- nyugati, északi, másutt viszont déli szél várható. Legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12—17 fok között, északnyuga­ton áronban 10 és 13 fok k. alakul. Mangánércből műtrágya Gazdasági társulást alakítot­tak Komárom megyében a mangánérc mezőgazdasági hasznosítására. Ebből a ma­gas karbonáttartalmú ércfáj­tából hegynyi mennyiség talál­ható Úrkút környékén, mind ez ideig azonban a színfém gazdaságos kinyerésének mód­ját még nem oldották meg, ellenben egyéb alkotó elemei­nek, „salakányagainak” a ki­választására és hasznosítá­sára szabadalmat dolgozott ki a Vasipari Kutató Intézet. Az új technológiával a mangán- karbonátot nyerik ki az érc­ből, s ezt a takarmányadalé­kokba dolgozza be az ipar. A feldolgozás közben két ugyan­csak mezőgazdasági hasznosí­tásra alkalmas melléktermék is keletkezik: az egyik a fo­lyékony .műtrágya ^'jelénleg még importált: alapanyaga, a másik a lorribtrágyáé. A mangánérc hármas hasz­nosítására a táti Vörös Csil­lag, a tokodi Aranykalász Termelőszövetkezeti a Pest—- Nógrád és Komárom megyei AGROKER, valamint a Vas­ipari Kutató Intézet alakított társulást. Már építik Toko­don az évi nyolcvanmillió forint termelési értéket előál­lító mangánérc-feldolgozó gyá­rat, amelyben augusztusban kezdik meg a termelést. Jö­vőre már tízezer köbméter folyékony műrtágyát és jelen­tős mennyiségű premix — ta­karmányadalék — és lombtrá- gya-alapanyagot készítenek. (MTI) Négy blokkban összesen 96 lakást építenek Mátranovákon a Ganz-MÁVAG gyáregysé­gében dolgozók számára, amelyek közül az első épület 24 lakását ma adják át a lakók­nak. A munkáslakások új tulajdonosai váliaták, hogy IS esztendőn keresztül a mátra. nováki üzemben dolgoznak. — kj — Elseje elé... Képzeljék el, holnaptól csökr kentik a cukor, a hús, a kenyér árát, olcsóbb lesz.az utazás föl­dön, vizen és levegőben, ugyan­akkor jelentősen emelik az alap­béreket — mindenkinek és a felső kategória maximumára. Mind­emellett tovább rövidül a mun­kahét, az ötnaposról áttérünk a háromnaposra, s a fizetésnapo­kat kivéve nem lesz kötelező a munkahelyi megjelenés... Persze, mindebből egy szó sem igaz, ez mindnyájunk számára nyilvánvaló. Ám, érdekes módon mégis szép számmal beugranak az efféle és ehhez hasonló hí­reszteléseknek, amelyekre - biz­tos forrásból értesülve - már buzgón készülnek a munkahelyi tréfamesterek. Voltaképpen nem másról van szó, mint egy több évszázados hagyomány meg- megholványuló továbbéléséről. Hiszen, mint azt föijegyezték 1583 április elsején történt, hogy IV. Henrik francia király levelet ka­pott egy „ifjú leánytól”, aki randevúra hívta. S mit gondol­nak ki várta a találka helyén az uralkodót? A királyné és az egész udvartartás! Minden idők legismertebb áp­rilisi tréfájának tartják azt a párizsi1 apróhirdetést, amely a legmagasabb árat ajánlónak fel­kínálta eladásra az Eüfíei-tornyot - lebontás utón. Azon az áp­rilis éiseién több száz ócskavas­kereskedő jelent meg az „árve­résen”, hogy Párizs jelképét meg­vásárolja... Házunk táján sem pihennek az ötletmesterek e napokon. Néhány esztendeje sportrovatunk esett áldozatul egy tudósításnak, N, község pezsgő, magas színvona­lú, rendkívüli teljesítményekre ké­pes labdarúgócsapatáról kap­tunk tudósítást, aztán egyik kol­léga loholt lóhalálában a váro­si anyckönvvhivotalba, hogy be­számoljon lapunkban az éppen házasságra lénő finn-magyar pár ceremóniájáról. Mondanom sem kell, hogy N. község csapata ak­kor már évek óta feloszlott, a boldog házaspár helyett pedig zárt ajtók fogadták munkatár­sunkat... Szóval, tréfa ide. tréfa oda, kellőképpen föl kell készül­ni erre a veszedelmes napra, a gyenge idegzetűek pedig inkább vegyenek ki holnapra szabadsá­gol. S oiónlatos óvakodni attól, hogy e lehetetlent lehetségesnek tartsuk - kivéve, ha a lehetetlen éppenséggel lehetségessé válik... (ta-J — Szenvedélybetegség. A szécsényi nagyközség Vörös­kereszt-szervezete az egészsé­gi nevelési hetek rendezvény- sorozat keretében Szenvedély­betegségek címmel előadást szervezett a fiatalok részére. Az összejövetelen dr. Szilágyi Emi) és dr. Múzsái József szóltak a korai dohányzás, az alkoholfogyasztás szervezetet károsító hatásairól és vála­szoltak az érdeklődők kérdé­seire. — Játékosan, életmentő Is­meretekről adtak számot a KPM közúti igazgatóságának dolgozói, a napokban megren­dezett munkavédelmi és tűz­védelmi vetélkedőn. A négy- fordulós, írásos, szóbeli és gya­korlati feladatokat felölelő versenyen 20 háromfős csapat indult. A legjobbaknak a III. számú salgótarjáni üzemmér­nökség, illetve a gépészeti osztály, versenyzői minősül­tek. — örhalmi győzelem. A ba­lassagyarmati járás MHSZ- szervezete és a járási KISZ- bizottság Szécsényben rendez­te meg a „Nekem szülőha­zám” honvédelmi vetélkedő járási döntőjét. A győzelmet az őrhalmi fiatalok szerezték meg. Második Ludányhalászi, harmadik Szécsény. — A természet- és környe­zetvédelem pedagógiája cím­mel tartottak ankétot szerdán Balassagyarmaton, a városi tanács nagytermében. A részt­vevők, intézményvezetők, ta­nárok, óvónők, szülői munka- közösségi elnökök a nevelés környezetvédelmi lehetősége­it beszélték meg. — Ifjúsági bélyegkiállítás. Ma Baján nyílik meg az or­szágos ifjúsági bélyegkiállí- tás, amelyre a hazaiak mel­lett csehszlovák, lengyel és osztrák gyűjtők vitték el bé­lyegeiket. A mintegy három­száz tablón csaknem száz gyűjteményt tekinthetnek meg az érdeklődők, — Szóljon hangosan az ének. Soltész Rezső estjére került sor szerdán este a .rétsági Asztalos János Művelődési Központban. Többek között közreműködött Böröczki Jó­zsef és a Vastaps együttes, A népszerű énekes fellépését élénk várakozás előzte meg, á jegyek elővételben elkeltek. Sérült kerékpárosok Közlekedési balesetek Kedden a 21-es számú út ás az Alsótold közötti út találko­zásánál a főútra hajtva gép­kocsijával, balra kanyarodás közben Kolonics Gyula 39 éves hatvani lakos egy kerékpárral ütközött össze. A Pásztó felől közeledő kétkerekű utasa, az említett nagyközségben lakó Szivák János .súlyos sérülése­ket szenvedett. Szerdán reggel Balassagyar­maton, a Leiningen «utcai vasú­ti átjáró lezárt sorompójának hajtott segédmotoros kerékpár­jával Szűcs Ferenc 23 éves helybeli. A fiatalember súlyos, életveszélyes sérülésekkel ke­rült kórházba. A balesetek okát, körülményeit vizsgálják. II MERKUR jelenti Autósorszámolt 1983. fairéin» 29-töl Trabant Lira. Hyc. (Bp.) x»s Trabant Hyc. C. (Bp.) > Trabant Lim. (Bp.) u aií Trabant Lim. (Gy.) 13 gij Trabant Lim. (D.) xo 80) Trabant c. (Bp.) gsos Trabant C. (Gy.) 340s Wartburg Lim. (Bp.) 81ií Wartburg Lim. (Gy.) 5993 Wartburg de L. (Bp.) 1122« Wartburg de L. (Gy.) 6182 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 2118 Wartburg Lim. tolót. (Bp.) 1502 Wartburg Tourist (Bp.) UH Wartburg Tourist (Gy.) IS) 2 Skoda 105 S (Bp.) 6719 Skoda 105 S (Gy.) 57«S Skoda 105 S (D.) 5259 Skoda 120 L (Bp.) 12 s?(í Skoda 120 L (Gy.) 9108 Skoda 120 L (D.) 7232 Skoda 120 (Bp.) 30» Lada 1200 (Bp.) 21 578 Lada 1200 (D.) 13 30) Lada 1200 (Gy.) 68!» Lada 1300 S (Bp.) 8761 Lada 1300 S (D.) 5801 Lada 1300 S (Gy.) 2ISS Lada 1300 (Bp.) 8742 Lada 1500 (D.) 5960 Lada 1500 (Gy.) 2545 Lada Combi (Bp.) 4S6S Lada Combi (D.) 24“5 Moszkvics (Bp.) 12 052 Polski Fiat 126 P (Bp.) i5 ISI Polski Fiat 126 P (Gy.) 4432 Polski Fiat 1500 3532 Dácia (Bn.) 116SI Dácia (D.) 5432 Zasztava (Bp.) 1180 Megyei gyersIIsSa Az 1983. március 29-én megtar­tott havi lottó-jutalomsorsolásról, melyen a 11. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a vásárlási utalvány (1000) Ft b Lada 1300 S tip. személygép­kocsira ut. c Polski Fiat 126 P tip. személy­gépkocsira ut. d Videoton hi-fi torony I. (39 000 Ft) e Videoton hi-fí torony II. (37 000 Ft) f Szerencseut. (30 000 Ft) g Iparcikkut. (25 000 Ft) h Otthon lakberendezési ut. (25 000 Ft) i Zenesarokul. (20 000 Ft) i Televízió (10 000 Ft) k Vásárlási ut. (10 000 Ft) 1 Vásárlási ut. (9000 Ft) m Vásárlási ut. (7000 Ft) n Vásárlási ut. (5000 Ft) o Vásárlási ut. (4000 Ft) p Vásárlási ut. (3000 Ft.) r Vásárlási ut. (2000 Ft) 5 282 925 1, 5 289 708 k. 5 296 491 o. 5 303 274 p, g 310 057 j. 5 316 840 r, 5 823 623 r, 5 330 406 r 5 350 755 r. 5 364 321 h, 5 377 887 f. 5 301 453 i, 5 398 236 O. 5 405 019 p, 5 411 802 r, 5 920 527 f. 5 927 310 o, 5 940 876 i. 5 954 442 n, 5 961 225 m, 5 974 791 r, 5 995 140 h. 44 746 419 h, 44 936 343 r, 55 728 096 n. 55 714 530 í, 78 010 251 f, 78 017 034 n, 78 023 817 78 030 600 r, 78 044 166 r, 78 050 949 78 064 515 r, 78 078 081 m, 78 105 'i m, 78 118 779 o, 78 132 345 78 139 128 o, 78 145 911 f, 78 152 694 78 159 477 n, 78 166 260 j, 78 173 043 78 213 741 m, 78 220 524 g. 78 227 2 n 73 240 873 n, 78 254 439 ; 78 261 222 n, 78 281 571 j, 78 288 354 3 78 301 920 g, 78 308 703 ], 78 349 401 78 356 184 m, 78 362 967 r, 78 376 5 l, 78 383 316 k, 78 403 865 f. 78 410 4 h 78 417 231 k, . 78 437 580 78 457 929 i, 78 464 712 n. 78 485 C i, 78 491 844 f, 78 498 627 ! 78 505 410 p, 78 532 542 k, 78 539 3 m, 70 546 108 n, 78 559 674 78 566 457 m, 78 573 240 O, 78 560 0 r 78 586 806 1. 80 458 814 O, 80 465 697 p, 80 479 263 80 492 829 r, 80 499 6-12 80 513 178 1, 80 519 961 80 533 527 k, 80 540 3 80 486 046 g, 80 506 395 j, 80 526 744 r, k. A nyertes szelvényeket lí április 25-ig kell a totó-lot kirendeUségek, az OTP-fiók' vagy posta útján a SDortfogar si és Lottó Igazgatóság cím* (1875 Budapest V., Münnich I renc u. 15.) eljuttatni. • (MTI hGGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógráo megye) Tanács lapja. Főszer kesítő: GÓLYÁK GVMA. Szerkesztőség: Salgótarján Palóc? Imre tér f. leiefon; 10-m főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-59$. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó vállalat Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal: Salgótartán Palóci Imre tér 4. Telefons 12-542. Telex: 229 109. Irányftószóm: S101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetést díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évrt 100 forint. Előállítja! a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat,, 3101 Salgótarján, Palóca Imre tér 0* Pf.i m, Felelős vezető: KELEMEN GÁBOB igazgató. Indexszám: gs 072 BU ISSN 9132*1359

Next

/
Thumbnails
Contents