Nógrád. 1983. március (39. évfolyam. 50-76. szám)
1983-03-26 / 72. szám
Furcsa hadsereg voltunk Négy évtized egyenruhában HA PÉNTEK, AKKOR PRÓBA „Kamaraközösség" — közelről — őrnagy elvtárs! Kérek engedélyt... — Ez már nem érvényes.:; látja ezt a sárga borítékot?... Megkaptam... szóval... obsitos lettem. Zavartan tapogatja a papírokat. Egy pillanatig nem látszik katonásnak, szeme sarkában megcsillan érzéseinek jele. Körülöttünk tétova férfiak topognak. Sorstársak. Ők a huszonkettesek. Azon korosztály, akiket még a Hortby- hadsereg is besorozhatott, de már az újjáalakult néphadsereg Is behívhatott sorkatonának. Köztük Leposa Lajost is. — Így is történhetett volna. Én egy behívót kaptam, de két hadseregben szolgáltam háromszor. — ? — Csak sorjában, katonásan — folytatja a már nyugdíjas Leposa Lajos, aki férfias tartását csak egy pillanatra vesztette el, amikor elérzékenyült Ezerkilencszáznegyvenhá- rom október negyedikén vonultam be, negyvennégy már a fronton talált. Ennek az évnek októberében, Horthy kiugrási kísérlete után úgy éreztük, hogy végleg elveszett minden. Szökésről, átállásról azonban szó sem lehetett, mert tüzérek, második vonalbeliek voltunk. Végül is 1944 március elsején orosz fogságba estünk. Napokon belül jöttek agitálni minket és március 21-én már az új hadseregben szolgáltunk. Több százan jelentkeztünk. Ausztriába, hadműveleti területre vittek, s a kapituláció után a Pápa melletti Királyházán kötöttünk ki. Április hatodikén sokad- magammal leszereltem. Gondolatban azóta is sokszor átélt hónapok, évek lehettek ezek, mert Leposa Lajos, napra pontosan emlékszik a történtekre. Embertelen időkben kellett szolgálnia, szép élményt nem is tud sorolni. Mégis, néhány év múlva újra egyenruhát ölt. önként. Ennek megértéséhez vissza kell ugrani egy korábbi időszakra. — Mi volt a meghatározó az átállásnál? — Nézze, ez egy különleges időszak volt. Sokáig elmélkedhetnek még a magatartásunkon, ám csupán megérteni kellene. Tudom, hogy ez sem egyszerű... Akárhogyan is bántak velünk, a katona, ha lehetett, menekült a fogságból, és ez nekünk egyszerűen adódott. Ugyanakkor már megvolt a remény arra, hogy szabadulva a fasisztáktól, megváltozik az ország élete, fgy az átállás után más érzéssel harcoltunk, pedig furcsa egy hadsereg voltunk. Nem volt rendes felszerelésünk, és a fegyelem sem formálódott azonnal katonássá. A legfontosabb, hogy az „alázatosan jelentem, az alázatosan kérem” egyszerűen megszűnt. Ez az apró dolog nagy jelentőséggel bírt. A sárga borítékos férfiak kisebb-nagyobb csoportokba verődve társalognak. A hozzánk eljutó hangfoszlányokból kiderül, nem katonai élményeikről beszélnek. Talán az obsitosztás pillanata nem alkalmas erre. Leposa Lajos azonban tovább folytatja —, harmadik bevonulásának — történetét. — Ezerkilencszázötven elején felhívást tettek közzé. Jelentkezőket kerestek tartalékos tiszti tanfolyamra. Engem meggyőzött az a néhány hónap, a változás és úgy döntöttem, hogy nekem a demokratikus néphadseregben van a helyem. Ezt megint nem lehet megmagyarázni, egyszerűen Így éreztem. Márciusban már a tanfolyamon voltam, 1951 szeptemberétől pedig hivatásos állományba vettek. — Sorkatonaként tüzér volt, mint említette, váltott-e fegyvernemet? — Maradtam tüzér, 1959-ig Esztergomban szolgáltam, de közben, ötvenhatban a karhatalom munkájában is részt vettem. Ritkul mellőlünk a tömeg. A megyei művelődési központ színháztermében a volt katonák a néphadsereg utolsó ajándékára, a búcsúztató műsorra várnak. A pattogó parancsoknak nyoma sincs. Csöndben folytatjuk a beszélgetést — ötvenkilencben befejezte katonai pályafutását? — Szó sincs róla, csak váltás történt. Az úgynevezett katonai közigazgatásba irányítottak át. Visszakerültem szűkebb hazámba, Zala megyébe, a kiegészítő parancsnokságra, azután Jászberénybe vezényeltek. Innen kerültem Nógrádba. Őrnagyi rangban mentem nyugdíjba és Nagybátonyban telepedtem le. — A családból követi valaki az apát? — Sajnos, nem. Három fiam van, ilyen szempontból nem jöttek utánam, szabadabb életre vágytak. Pedig, de szép is volt! Még akkor is, ha a köz- igazgatásban nem éreztem igazán jól magam. Mindig is gyakorlati ember voltam, szerettem a katonákkal foglalkozni, emitt pedig csak „papíremberekkel” bántunk. Fényképet mutat. A zubbonyon sávok díszelegnek. Kitüntetéseinek jelzései is közte vannak. Legbüszkébb a jubileumi felszabadulási emlékéremre, amit 1975-ben kapott. Jó érzéssel nyugtázta, hogy 1982-ben tagja lehetett a Magyar Ellenállók és Antafa- siszták Szövetségének, mert ezzel elismerték, hogy annak idején az első és a hatodik hadosztály, a vasútépítő dandár is megtette magáét a felszabadító harcokban. A felvételvezető elégetten bólint* ők elégedetlenül csóválják fejüket: „Tudjuk mi ezt jobban is”. A rendező nem ellenkezik a látszólag túlzott igényesség miatt: ők így is mindig az engedélyezett időn belül végeznek a stúdióban. Újra felcsendül a dal, forog a magnótekercs, az ismétlés mindenkit meggyőz: ez a felvétel kerül majd adásba... A Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete előtt többen elbúcsúznak. „Aztán írjátok meg, hol léptek fel legközelebb! — kérik a Pesten maradók. Az együttes székhelyétől távol élő egykori tagok közül sokan máig eleven kapcsolatot tartanak fenn a kórussal. Dé arra is volt már példa, hogy — ha a szükség megkívánta — Egerből, Nyíregyházáról jöttek haza a tagok az elmaradhatatlan pénteki próbákra. A zene szeretetén túl a közösség kohéziója is összetartja őket. Pedig ninrsenek sokan. A salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ kamerakórusa — stílszerűen mondva — „kamarakózösség”. * A jelenleg 28 főt számláló együttesnek csaknem fele túl van már az ötéves „törzsgár- da”-taf!ságon. Farkas Erzsébet. Kégli Katalin, Orosz Sándor né, Sólyom József ott volt az alapítók között, és az 1969-es megalakulás óta megszakítás nélkül áll a kórus élén Guthy Éva is. — Annak idején a salgótarjáni zeneiskolában tanítottam éneket, szolfézst, zongorát, — emlékszik vissza a karvezető. — Volt tanítványaimmal, kollégáimmal alakítottuk meg a vegyes kart. Akkor is voltunk vagy húszán és a legnehezebb időszakban sem csökkent ez alá a létszám. Később Budapestre kerültem a Magyar Rádió gyermekkórusához. de nem volt erőm megválni a tarjám énekkartól. Ma ismét „idehaza” dolgozom,- megyei , szakfelügyelőként. A salgótarjáni knmarakórus több mint eav évtizedes működésének főbb állomásait jelentő mozaikkockák apránként Kerülnek helyűkre. Any- nyi bizonyos, hogy az első jelentősebb fellépésre csak másfél-két év múltán került sor az I. szolnoki kórusfesztivá- lon. Igaz, mindjárt értékes díjjal tértek haza az országos seregszemléről — Az elvünk az volt, hogy mindaddig nem vállalunk nagyobb fellépést, amíg színvonalas műsorral nem tudunk kiállni. Az első sikeres bemutatkozás óta szerencsére tovább tudtuk emelni a színvonalat .. — mondja Guthy Éva, miközben táskájából dí ■ szes tokot vesz elő — Erről még ti sem tudtok! — nyújtja át a mellette ülőknek — Most kaptuk a rádiótól az elmúlt évi kóruspódium-sorozatban való részvételünkért. Kézről kézre jár a „Kiváló teljesítményért” feliratú plakett, mígnem valaki leplezetlen büszkeséggel felkiált: „Ilyet már kaptunk!” Az énekkar repertoárjában mintegy félszáz kórusmü szerepel. Kedvelik a reneszánsz műveket, de Liszt, és Kodály szerzeményei éppúgy megtalálható műsorukban, mint a népdalfeldolgozások vagy épp modern kórusművek. Szívesen nyúlnak szokatlan hangzásvi- lágú, kevésbé ismert darabokhoz is. Legutóbb például Pas- sareau „Sose tagadom” című kompozícióját vették fel programjukba. de a salgótarjáni Torják Vilmos „Kuli” című művének tolmácsolására is ők vállalkoztak. A rádió csaknem harminc felvételt készített velünk, és szerepeltek már élő adásban is. A korábban kétévenként tartott szolnoki kórusverseny mellett, időközben állandó résztvevői lettek a kamarakórusok — ugyancsak kétévenként megrendezésre kerülő — rangos soproni országos fesztiváljának. A salgótarjáni kamarakórus már 1974-ben elnyerte az „Aranykoszorú diplomát” és az amatőr: együtteseknek ezt a lehető legnagyobb kitüntetését az 1981-es mi nősítő ..verseny alkalmával is sikerült megvédeniük. — Guthy Éva nem csak a „Szocialista kultúráért" kitüntetés, de a „Madách” — és a „Salgótarján városért" —- emlékplakett birtokosa is, tartja fontosnak megjegyezni Nógrádi Béla. Egy másik kórustag — Takácsné Édes Éva — „indokolásként”, hozzáfűzi, hogy eddig még' nem volt olyan kérés, amit a karvezs- tő megtagadott volna. Aztán kiderül: ami azt illeti, szívesen tennének eleget több felkérésnek is... — Volt olyan hónapqkon át készített műsorunk, melyet egyetlen egyszer adtunk elő... — ismeri el a kórustagok sérelmének jogosságát a karver zető. — Pedig szántunkra nincs különbség fellépés és fellépés között. Légyen az a Rádió 6-os stúdiója vagy — mint legutóbb — a salgótarjáni ötvözetgyár kultúrhelyi- sége, egyaránt maximális igényességre törekszünk. * A salgótarjáni kamarakő- rusnak van egy titka. A természetes fluktuáció következtében tagjai ugyan időnként cserélődnek, de az együttes kezdettől négyszólamú vegyes kar. S noha, a szólamarányok ritkán optimálisak, a kórus hangzásán ez sohasem vehető észre Guthy Éva érdeme. hogy úgy tudja a szólamokat képezni, hogy a létszámbeli aránytalanságok, nem okoznak hangzásbeli aránytalanságot. Ennek érdekében nem csak karvezetéssel, de bangképzéssel is ő foglalkozik. Lassus Í.Esoldosszerenád”- jával búcsúztatja a kórus a krónikást, mely egvúttal válasz az utolsó kérdésre; Miért nem törekszik nagvohb létszámú vegves karrá fejlődni az esvüttes? Kristálytiszta, Intimitást árasztó énekük meggyőző válasz csgk épp nehéz szavakra lefordítani. Persze, ami „önmagáért beszél” ahhoz nem kellenek szavak. Csak -nyitott fül és nyitott szív. p. k. 1 Gyár és iskola Évek óta hagyományosan jó s kapcsolat a Váci Kötöttáru- gyár kazári gyáregysége és a helyi általános iskola között. Az együttműködés keretében a gyáregység brigádjai például társadalmi munkában korszerűsítették az iskola világításának nagy részét, váratlan meghibásodások esetén azonnal az iskola segítségére sietnek. A gyerekek viszont rendszeresen műsorukkal kedveskedtek az üzemi rendezvényeken. A kapcsolat szálait ezután még szorosabbra fonják az üzem és az iskola között. Együttműködési szerződésben rögzítették, hogy a gyáriak harmincezer forint anyagi támogatással járulnak hozzá az iskolai kabinetrendszerű oktatás bevezetéséhez, s további társadalmi munkákat végeznek el — elsősorban szakipari jellegű teendőket. Az iskola viszont iparkodik segíteni az üzem szakmunkás-utánpótlását, természetesen saját forrásokból. Ezen túl segíti a nyolc általánost el nem végzett dolgozókat tanulmányaik pótlásában. Egyedül maradtunk a csöndben. A sárga borítékot, mint utolsó kapaszkodót erősen szorítja. — Milyen érzés megkapni az utolsó papírokat? — Arra gondol az ember, hogy nyugdíjazás után most már átvéve az obsitot, nem jöhet más, csak a... na nem! Van még erőm, még ha ez is az élet rendje. Imádom a természetet, járom az országot, főleg ősszel és télen, a többi időben meg dolgozom, Bá- tonyban benzinkutat kezelek. Megint az emberek közvetlen közelében vagyok. És ez a legfontosabb. Zengő Árpád Új „sziget” 100 kilométernyire Bakutól északkeletre Összeszerelték a Kaszpi-tengeren működő legnagyobb úszó fúróberendezést. A félsziget számos újdonsággal rendelkezik a korábbiakkal szemben. A tengerfenéken szilárdan rögzített két piramis alakú egység megbízható támaszt jelent a százméteres vízmélység mellett is. A fúróberendezéssel ellátott háromemeletes építményt a parton szerelik össze. Itt kapott helyet a munkások lakrésze, az ebédlő, az orvosi rendelő és a klub. A sziget helikoptcrállomással rendelkezik. A sziget egyenként több mint kétezer tonnás blokkjait úsztatva szállították. NYITÓIT SZEMMEL Nézegetem a képes hetilap szabadidő-rovatát, s az egyik cikk elején ezt olvasom: „A közelmúltban ismertettük dr. X. Y... új könyvét... Ezúttal a könyvből egy olyan részt mutatunk be, amely sokak érdeklődésére tarthat számot...” A cikket aláírta: dr. X. Y. Kár, hogy a jeles lapot a család más tagja járatja, így a többivel ellentétben nem őrzöm meg, nem rakom félre. Kár. Most ugyanis visszakereshetném, hogy a „közelmúltban megjelent ismertetést” vajon nem dr. X. Y. írta-e? Az egyszerűség kedvéért. Idős asszony toporog a falu közepén, szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni az idejével. A közeli tábla azt sejteti, hogy autóbuszra vár, s talán éppen a késői járat- indulásra gondol, amikor far- mernadrágos fiatalember lép hozzá. * — Ne várakozzon, nénikém, Itt a szélben. Jöjjön be a művelődési házba, üljön le, foglalja el magát valamivel. Nézi az idős asszony a csupa üveg és beton művelődési házat, szabódik egy dara- bik. Aztán elindul az igazgatóval, közben elmondja, hogy járt ő már itt egyszer, valami színházi előadást megnézni. Szavai azt sejtetik, nem is gondolta volna, hogy ilyenkor is nyitva ennek a háznak az ajtaja. A most szokatlanul csendes előtérben észreveszi a hosz- szú polcon sorakozó újságok és folyóiratok színes garmadáját, kibetűzi a fölötte látható feliratot: „Folyóiratkirakat”. — Válogasson csak, mamiként, keressen kedve szerinti lapoznivalót. Azért raktuk az újságokat ide az ajtó mellé, hogy bárki könnyen hozzáférhessen, ha van egy kis ráérő ideje. Az ajtó meg mindig nyitva van. Dicséretes kezdeményezés a palotáshalmi ötlet. Miként a módszer is: az igazgató kimegy a „kuncsaftért” az utcára. * Kevés vízfolyás kelhet versenyre az ecsegi patakkal. Hegyek lábánál ered, tükrösen szép tiszta vize a Bézma és a Középhegy alatt csobog; partján számos kristályvizű forrás táplálja. Az ecsegi pataknak nagyon is prózai tehát az előnye: nem szennyezi gyár és üzem, a vízfolyások között a tiszták közé tartozik. Meddig vajon? A falu fölött, a Kendergát mellett utcányira szélesedik a meder, a kétoldali enyhén lejtős part is azt sejteti, hogy gázló volt itt valamikor. Lomha ökrökkel meg szilaj csikókkal hajtottak át valamikor, ma pedig személygépkocsik fröccsentik szét a kavicsos mederben a sekély vizet. Megáztatják a gumiabroncsaikat, mert a jelek szerint számosán rájöttek arra, hogy ez a gázló kiválóan alkalmas kocsimosásra. Először egy zöld Volgát, meg a járgányát csutakoló gazdáját láttam a gyöngyöző vízben, de különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam az egésznek. Hittem, hogy véletlen. Nemsokára megint erre visz az utam, ekkor két kocsi meg két siheder áll a vízben. Élvezik a pancsolást, mossák a szennyet, az olaj- és benzinfoltokat az eddig oly irigylésre méltóan tiszta vízbe. Egyikőjüket az apja révén ismerem, aki buzgó természetes környezetvédő hírében áll, kettőzött hát az indulatom is: — Nem szégyelled magad? Nem hiszem, hogy ezt apádtól tanultad volna. A fiú egy pillanatra abbahagyja a Skoda csutakolását, értetlenül néz rám. — Mi rosszat teszünk? Egy erőtlen, bizonytalan kísérletet teszek, hogy mondjak valamit a környezetszennyezés veszélyeiről, a ma már oly ritka tiszta vizek értékéről. Mit mondjak... nem tisztelnek meg valami fene nagy figyelemmel. Jobbnak látom hát a hangsúlyváltást: — Kíváncsi vagyok, mit szólnátok, ha érkezne a címetekre a szabálysértés miatt egy néhány száz forintról szóló csekk. A tekintetükből látom: felháborodnának. Mint most is, itt a tiszta vizű patak medrében. Pedig nem is a szabálysértési hatóság intézkedett, csak szólni merészelt valaki. Kelemen Gábor 4 NÓGRÁD - 1983. március 26., szombat Tavasz és a forradalmak hónapja A Kincskereső márciusi száma Március a tavasz és a forradalmak hónapja, e két témakör köré épül fel a folyóirat márciusi száma. A Csataképek sorozat új darabja (Szecskó Tamás grafikája) Nagyszeben bevételét, a Bem tábornok vezette erdélyi hadsereg egyik legfényesebb haditettét ábrázolja. Lengyel Balázs regényrészlete, A sze- beni fiúk ugyanerről a történelmi eseményről számol be, s Bem harcait idézi Petőfi- Négy nap dörgött az ágyú című költeménye is. Lengyel Balázst, aki évekig a lap szerkesztője is volt, Jani- kovszky Éva interjúja mutatja be a Kincskereső olvasóinak. A Marx-évfordulóra emlékezik a folyóirat Freilig- rath: A „Neue Rheinische Zeitung” búcsúztatója című költeményével. A Pegazus őrs naplója rovat versei a többi tavaszi ünnepet idézik fel Lázadás a méter Aki Kanadában két évvel a metrikus rendszer hivatalos bevezetése után még mindig nem akar megválni a hüvelyktől, a yardtól és a gallontól, az most megkockáztatja. hogy börtönbe kerül. 1982 óta Kanada nagy- és kiskereskedőinek elég idejük volt arra, hogy megbarátkozzanak a metrikus rendszerrel. A mérföldjelző táblákat a kanadai közutakon folyamatosan átfestették kilométerekre, a mérlegeket az üzletekben az angol fontról átállították a kilogrammra. A kanadaiaknak lassan, de biztosan meg kellett volna szokniuk az ösz- szes mértékegység teljes átállítását. A kanadai hatóságok azon(Lányl Sarolta' Tavasz 1919- ben, Heltai Jenő Szabadság). A tavaszt köszöntik Kerék Imre, Szűcs Imre, Csanádi Imre, Bornemissza Endre és Utassy József versei. Kovács Lajos novellája (Hogyan lettem látható apa számára) a „válási árvák” szomorú sorsáról szól. A sci-fi irodalmat ezúttal a szovjet-orosz Ilja Varsavszkij • Molekuláris kávéház című írása képviseli. Folytatódik: Jack London* Ádám előtt című, az őskorban játszódó regényének közlése. Az Örökség rovat . a nemrégiben hazakerült Ö-ma- gyar Mária-siralmat mutatja be (Keresztúry Dezső tollából). A Nevető Irodalomóra Bisztray Gyula anekdotáit közli írói párbajok címmel. A márciusi számot szegedi grafikusok: Papp György. Fölös Endre. Magvar Mihály, Tildy Katalin, Berta Róbert és Csala Károly illusztrálták. diktatóráia ellen ban most már a türelmük végén járnak. A kereskedelmi minisztérium drasztikus intézkedéseket jelentett be azok éllen, akik még mindig nem tartják magukat az új rendelkezésekhez. Rosita Kasparian szőnyegkereskedőnő a nyugat-kanadai Calgaryban inkább a rács mögé megy, de nem hajlandó alkalmazkodni a metrikus rendszerhez. A harcias hölgy, akit most beperelnek, mert továbbra is hüvelykben és yardban kínálja áruját, azt hozza fel védelmére, hogy egy olyan kétnyelvű országban, mint Kanada, meg kellene engedni két különböző mértékrendszer használatát.
