Nógrád. 1983. március (39. évfolyam. 50-76. szám)

1983-03-19 / 66. szám

NÓGRÁD fllapszabáiv-módosítás előtt Egy perc telefon Építkezők kérdezték... Ä tavasszal eljött a magán­erős építkezések ideje 1». Ezzel magyarázható, hogy az építke­zéshez szükséges eszközök, anyagok igen keresettek. Szer­kesztőségünkben többen ér­deklődtek, miért csak egy köl­csönözhető betonkeverő van Salgótarjánban. A kérdést to­vábbítottuk Dahonyi Imréné- nek az iparcikk-kölcsönző, köz­ismert nevén az X-bolt vezető­helyettesének. — Valóban csak egy beton­keverőnk van, ez is tegnap ér­kezett vissza a budapesti köz­pontból, ahol felújításon volt. Nekünk az a tapasztalatunk, hogy ennél többre nincs szük­ség, a betonkeverő kihasznált­sága nem teszi lehetővé, hogy még egyet, vagy többet kér­jünk a központból. — Betonkeverőn kívül, mi­vel , tudnak még segíteni a kis­lakásépítőknek? — Inkább a befejezéséhez közeledő házakhoz tudunk eszközöket kölcsönözni. A bas- kácskészlet, fúró, körfűrész, vibrációs csiszoló, szélcsiszoló, parkettacsiszoló jól jön a beköltözés előtti stá­diumban. A parketttacsiszoló- hoz csiszolóvásznat is árusí­tunk, méretre vágva 19 forin­tért. Ez egyébként nehezen be­szerezhető cikk. A felsoroltak mind kelendő cikkek, de ki tudjuk elégíteni az igényeket. „Slágerfoglalkozás" Ä salgótarjáni gyermek- könyvtárban nagy érdeklődés mutatkozik Kollányi Ágoston, „Az élet körforgása” című lát­ványos filmje iránt. Az is­kolában folyó természettudo­mányos képzést nagyszerűen egészíti ki ez a szép fényké- pezésű oktatófilm. A gyer­mekkönyvtár munkatársai a vetítés után kis vetélkedőt rendeznek a látottakból, majd könyvajánlással és -kölcsön­zéssel ér véget a foglalkozás. A salgótarjáni általános isko­lák részéről olyan nagy ér­deklődés mutatkozik, hogy a gyermekkönyvtár feladta elő­re kidolgozott programját, s rugalmasan igazodik az Igé­nyekhez. így például ma dél­utánra a telefonhírmondó fel­találójáról terveztek fog'.a1 kozást, e helyett a Petőfi Ál­talános Iskola első osztályosa­inak vetítik a Kollányi-fil- met. Salgótarjáni rádiósok bravúrja Kiváló eredményt ért el a salgótarjáni városi rádióklub az ARRL (az HSA rádióama­tőr szövetsége által rendezett) rádióforgalmi versenyben, öt rövidhullámú amatőr sávon két fordulóban tartották meg a nemzetközi versenyt. A cél az volt, hogy a 8 órás fordulóban minél több USA-beli és kana­dai amatőrrel létesítsenek kap­csolatot s ezek az összeköt­tetések minél több HSA álla­mot illetve kanadai tartományt érintsenek. A februári távíró­fordulóban a tarjániak 1893 összeköttetést létesítettek, s az értékelés szerint tőlük — nem sokkal — jobb eredményt csak a budapestiek értek el. Márci­usban beszédkapcsolatok léte­sítése volt a forduló célja, ek­kor 2250 összeköttetés jelezte a tarjániak eredményességét, s a lehetséges 57-ből 51 állam illetve tartomány rádióállomá­sával beszéltek. Ebben a for­dulóban volt egy olyan négy­órás .periódus is, amikor órán­ként átlagban 170 amerikai ál­lam rádióamatőreivel váltot­tak szót. Bár a fordulót hivata­losan még nem értékelték, is­merve a többiek eredményét a salgótarjáni amatőrök arra szá­mítanak, hogy nemcsak a ha­zai elsőség az övék, hanem Európa-szerte is kevesen szár­nyalják túl őket. A kétfordu­lós versenyben részt vett állo­más kezelői: Válóczi György, Szabó József, Hollandi István, Bató András, Dicse István, Pál­mai Gyula és Vilcsek Sándor. T*n»«löciövetkezet»inkben májusban kerül sor az alap­szabályt módosító közgyűlé­sekre — most már az új ter­melőszövetkezeti törróny szel­lemében —, s ezek során nagy figyelmet kell arra fordítani, hogy a közös gazdaságok él­jenek is a lehetőséggel. A szö­vetkezetek gazdasági, mozgal­mi vezetőinek erre való fel­készítését célozta dr. Zsohár Andrásnak, a TOT titkárság­vezetőjének csütörtöki salgó­tarjáni előadása, amelyen több mint száz termelőszövetkezeti vezető vett részt. Az előadó utalt a munka­helyi tanácskozás, a küldött- gyűlés megnövekedett szere­pére, hatáskörére, amely azt a eélt szolgálja, hogy olyan fórumokon tárgyaljanak bizo­nyos kérdéseket, amelyek ké­pesek valóban érdemi dönté­seket hozni. Ugyancsak je­lentősen növekedett a köz­gyűlési bizottságok közül az ellenőrző bizottságok szere­pe. E testület — hatásköré­nek bővülésénél fogva — a korábbinál aktívabban vehet részt a szövetkezet gazdasá­gi életének vizsgálatában, társadalmi működtetésében, annak ellenőrzésében. Mindehhez azonban szük­ség van a szövetkezeti demok­rácia további erősítésére, tar­talmi javulására, mert csak így nyílik lehetőség a sajá­tosságoknak megfelelő önigaz­gatásra. Naptár 11983. március 19., szombat I József napja A Nap kel 5.51 — nyug­szik 18.54 órakor. A Hold I kel 8.14 — nyugszik 23.17 I órakor Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1858. március 19-én született, és 66 éves korában, 1924-ben halt meg Tagányi Károly tör­ténész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1920-tól a Magyar Néprajzi Társaság el­nöke. 12—17 fok Várható időjárás m ország te­rületére ma estig: Átmenetileg erősen megnövek­szik a felhőzet, de inkább csak északon várható kisebb eső. Nap­közben helyenként élénk lesz a délnyugati, nyugati szél. A hő­mérséklet kora délután 12, 17 fok között alakul. (MTI) A lottó nyerőszámai: 5, 7, 65,68, 83 — Diáknap. Névadójára, Lovász Józsefre emlékezve a salgótarjáni Mártírok Üti Ál­talános Iskola úttörőcsapata tegnap egész napos diáknapot rendezett, egybekötve a már­cius 21-i csapatgyűléssel. A délelőtti program keretében fordított napot tartottak, ezt a sportcsarnokban ünnepély követte, majd csapatparla­ment volt. A sportdélutánon kispályás labdarúgásból, ké­zilabdából, ügyesség-bátor­ság számokból versenyeztek. — VACSORAESTEK. A Ta­vaszi vendégvárás Palócföldön rendezvénysorozat keretében tegnap, a Hotel Salgó étter­mében szárnyasvacsoraestet rendeztek. Ugyancsak ma este az eresztvényi Nap­sugár étteremben hevesi va­csoraestre kerül sor. Kispuskás lövészverseny A salgótarjáni KISZ-bizottság és a városi MHSZ-vezetőség a forradalmi ifjúsági napok kere­tében kispuskás lövészversenyt rendezett csütörtökön a zagyva­rakodói lőtéren. A megyeszék­hely iskoláiból és munkahelyei­ről összesen 41 csapat versenyzett három-három taggal. A tanulók kategóriájában első lett a Ma­dách Gimnázium, második a 211. sz. ISZI, harmadik a kereskedel­mi és vendéglátóipari szak­munkásképző csapata. A dolgozó kategóriában a BRG és az SKÜ Pálffy-csapata előtt az SKÜ mun­kaügyi osztályának csapata győ­zött. Egészségügyi fórum a miskolci rádióban Orvosok és betegek Március 28-án, hétfőn este 17.10 perctől Orvosok és be­tegek címmel egészségügyi fórumműsort sugároz a Ma­gyar Rádió Miskolc körzeti stúdiója, amely Nógrádban is élénk érdeklődésre tarthat számot. Borsod, Heves és Nógrád megye hallgatóinak a kérdéseire a stúdióba meghí­vott illetékes egészségügyi szervek vezetői és főorvosok válaszolnak. Mikor köteles a körzeti orvos a beteg lakásá­ra kimenni? Mennyi időtar­tamig jár a táppénz? Várha­tó-e a szemészeti szakellátás­ban javulás és a zsúfoltság megszűnése? Miért indokolt a körzetekben a hetenkénti Csáki Pál kiállítása Csáki Pál amatőr fafaragó kiállítása nyílt meg a napok­ban Salgótarjánban, a Nóg­rádi Szénbányák igazgatósá­gán. A fafaragással sikeresen próbálkozó vájár-villanysze­relő tárlatát Kovács István, a Nógrádi Szénbányák igaz­gatóság pártbizottsági titká­ra nyitotta meg. Két héten át 30 fából készült portrét, domborművet és szobrot te­kinthetnek meg az érdeklő­dők reggel 7-től 15.30 óráig. A bemutatott alkotások kö­zött található a Fejtőkalapá­csos bányász című nívódíjas alkotása is. A kutyával ját­szó gyermek című szobor si­keresen eleveníti fel gyer­mekkori emlékeit. Csáki Pál művészi fejlődésére jelentős hatással volt, hogy az elmúlt évben három hónapot töltött Benczúrfalván, id. Szabó Ist­ván Kossuth-díjas szobrász- művésznél. Éneklő ifjúság A salgótarjáni ifjúsági ze­nei napok újabb eseményére került sor tegnap délután a Beszterce-lakótelepi Általános Iskola aulájában. A megye középiskoláinak kórusai adtak hangversenyt, fellépésük egy­ben az Éneklő ifjúság mozga­lom területi bemutatójának is számít. Közreműködött a sal­gótarjáni egészségügyi szak- középiskola és szakiskola, a Táncsics Mihály Közgazdasá­gi Szakközépiskola, a Bolyai János Gimnázium, a balassa­gyarmati Szántó Kovács János Szakközépiskola intézeti kóru­sa, valamint a 2. és a 3. osz­tály énekkara, a Balassi Gim­názium intézeti kórusa és a fiúkórus, továbbá az érsek­vadkerti kamarakórus. A hangversenyt szakmai megbe­szélés követte, ahol eldőlt az is, kik léphetnek fel az Éneklő ifjúság megyei díszhangverse­nyén, áprilisban. főorvosi utókezelés? Ilyen és ehhez hasonló témakörbe tar­tozó kérdések tehetők fel le­vélben, vagy telefonon az adás Időpontjában. A leveleket kérik legkésőbb március 25-ig, vagyis pénte­kig a Magyar Rádió Miskolc körzeti stúdiójába eljuttatni. Cím: Magyar Rádió Miskolc körzeti stúdiója 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. Már­cius 28-án, hétfőn az adás időpontjában telefonon is le­het kérdezni Miskolcon a 35-510-es, Egerben a 12-946- os, Salgótarjánban a 15-115-ös telefonszámon. Kérdezzen ön Is, az ille­tékesek válaszolnak! Testvérkapcsolatok Óbuda és Nógrád megye kapcsolatainak jegyében, Ma­dách Imre születésének 160., és Az ember tragédiája be­mutatójának 100. évfordulója alkalmából tegnap este az Óbuda Galériában megnyi­tották a Madách-illusztrációk című kiállítást, majd Inke László érdemes művész ön­álló műsorára került sor. A kiállítást a Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint a salgó­tarjáni Nógrádi Sándor Mú­zeum anyagából válogatták össze. Idén ez volt a főváros III. kerülete és Nógrád megye el­ső közös kulturális rendezvé­nye. OLVASÓINKHOZ Március 21-től, jó néhány héten át, olyan NÓGRÁD-ot kap kézhez minden kedves olvasónk, amely nem Salgótarjánból,, ha­nem Budapestről, a Szikra lapnyomdából indul megyebeli ÚU jóra. Ez alatt az idő alatt a Nógrád megyei Nyomdaipari Válla­latnál szakemberek értő szeme vizsgálja, biztos keze javítja az újságot nyomó, a munkában erősen elhasználódott rotációs gépet. Őszintén reméljük, hogy a gép felúiítása után szebb, a szemnek is tetszetősebb lapot kap az olvasó. Olyat, amelyben a megyében élő, munkálkodó emberekről, ipari és mezőgazda­sági üzemek, művelődési intézmények tevékenységéről szóló írá­sok, képek tiszták, jól olvashatók, láthatók. A nyomdaipari vállalatnál, a Nógrád megyei Lapkiadó Vál­lalatnál, s természetesen a NÓGRÁD szerkesztőségében megtet­tük a szükséges intézkedéseket, hogy a gépjavítással, a lapké­szítéssel és a -szállítással járó gondokat a lehető legkevésbé érezzék az olvasók. Ilyen körülmények között a NÓGRÁD azon­ban csak úgy juthat el a megszokott időben az olvasókhoz, ha a lapzártát - a késő esti órák helyett - korábbra hozzuk. _ Jóllehet a lap valamennyi szerkesztője, rovatvezetője és munkatársa felelősséggel teszi a dolgát, mégis előfordulhat, hogy a késő esti nemzetközi, országos, illetve megyei események­ről csak néhány szükreszabott mondatban értesül az olvasó. Nem kevés gondot okoz a sokak által élénk érdeklődéssel ol­vasott sportrovat szerkesztése is. A késő estig zajló sportese­mények, vagy például a labdarúgó NB I. néhány fordulója mérkőzéseinek eredményeit várhatólag vasárnap helyett kedden olvashatják a sportrajongók. Mint eddig is tettük, minden olyan nemzetközi, hazai és me­gyei eseményről igyekszünk időben tájékoztatni olvasóinkat, ameJ lyek fontosak, érdekesek, s okkal tartanak számot a széles köz­vélemény érdeklődésére. Lehetőségeink azonban - ha átmene­tileg is - meglehetősen korlátozottak. Kérjük tehát minden ked­ves olvasónktól, hogy a következő hetekben kicsit megértőbben vegyék kézbe, s olvassák a NÓGRÁD-ot. Természetesen a hibát elnézni nem kell a jövőben sem. Minden olyan észrevételt, ta­nácsot, amely munkánk jobbítását, az olvasók megbizhatóbb, pontosabb tájékoztatását szolgálja, köszönettel fogadunk. — NYÄR1LUDAK. Szinte óránként érkeznek a Hortobá­gyi Nemzeti Parkba a mele­gebb déli tájakról az újabb madárcsapatok, közülük sokan a Hortobágyon költenek. A nyáriludak után nagy csapa­tokban ütöttek tanyát a ha­lastavon a vadlibák, a kunká- polnási mocsár környékén pe­dig több száz goda kezdett hozzzá a fészekrakáshoz. — Hídelemek. A budapesti Arpád-híd utolsó, északi sza­kaszának elemeit készítik a Ganz-MÁVAG mátranováki gyáregységében. A novákiak másfél éve működnek közre a híd felújításában, összesen 360 millió forint értékű gyártmánnyal. A legutolsó szállítmány értéke hét és fél millió forint. — FINNORSZÁG MADÄR- TÄVLATBÖL. Idei első ren­dezvényére készül az 1981- ben alakult salgótarjáni ma­gyar—finn baráti kör. A hat­vantagú kör március 23-ra, szerdán este hat órára Ma­rian Kystert, a finnek ma­gyarországi képviseletének egyik tagját hívta előadásra. Marian Kyster Finnország madártávlatból címmel mu­tatja be hazáját a kör tagjai­nak. — Emeletráépítés. Az utol­só simításokat végzi a Salgó­tarjáni Ruhagyár emeletrá­építési munkáin a bánya kis- terenyei üzeme. Az újonnan kialakított munkahelyre új és termelékenyebb gépekkel a szabászat költözik, de tága­sabb, jobb munkakörülmé­nyek közé kerül ezzel a gép­terem és a tanműhely is. — A HUMOR JEGYÉBEN. Boncz Géza humoristával ta­lálkoztak tegnap este a palo­táshalmi fiatalok. Az ifjúsági klubban megrendezett beszél­getésen szó esett színházról, kabaréról, s számos, a fiatalo­kat érintő témáról. Elfogták a betüröt A Kék fény legutóbbi adá­sában többrendbeli lopás, és betöréses lopás elkövetésének alapos gyanúja miatt körözött Zelenav András, 29 éves, bün­tetett, foglalkozás nélküli bu­dapesti lakost március 17-én az esti órákban a lakosság bejelentései alapján a rend­őrség Székesfehérvárott elfog­ta. Mivel Zelenayt a bíróság korábban jogerős szabadság- vesztésre ítélte. megkezdte büntetésének letöltését. Ügvé­ben a rendőrség a vizsgála­tot tovább folytatja. Vásárnaptár Országos állat- és kirakó­vásárt rendeznek vasárnap Palotáshalmon, Békésen és Mohácson, valamint Abony- ban, Dunai öldváron, Erdőte­leken, Kunszentmiklóson, Má- zaszászváron, Monoron, Mó- rahalmon, Öcsödön, Pilisen, Terényben és Tiszakécskén. Autóvásárba a következő PIACI JELENTÉS helyekre mehetnek az érdek­lődők ugyancsak vasárnap: Kisterenyére, Ajkára, Debre­cenbe, Dunaújvárosba, Kapos­várra, Miskolcra, Mohácsra, Monorra, Nagykanizsára, Nyír­egyházára, Orosházára, Pécs­re, Sopronba, Szigetvárra, Szolnokra, Tatabányára és Túrára. / Bőséges választék — lassan csökkenő primőrárak A salgótarjáni vásárcsarnok­ban az előző hetihez hasonlít­va nőtt a kinálat, de az árak csak lassan csökkennek. A fe­jes 'saláta ára mérettől függően 6—13 forint, a hónapos retek csomója 6—15 forint, zöldhagy­ma 5—7, kígyóuborka 70, a fürtös uborka 90 forint kilója. A parajt 60—80, a sóskát 60— 85 forintért mérik. Sok a zöld­paprika, a hegyes erős csöven­ként 4—10 forint, a fehér ára 10—12 forint. Űj sárgarépa csomója 6 forint. Drága a le­veszöldség 16—30 forint, a ré­pa és a petrezselyem vegye­sen, a fejes káposzta ára 20—22 forintra nőtt. a kelkáposztát 22—36 forintért mérik, a vö­röshagyma ára 12—20 forint. Sok 3 burgonya 5,70—8 forint. A Nyirmadai Állami Gazdaság 5 forintért méri kilóját. A gyü­mölcspiac slágere az alma. Kü­lönböző fajtájú és minőségű almából válogathatunk 5—22 forintért. Körte elvétve látha­tó 20—25 forintért. A baromfi­piac telített, csirkét, tyúkot 50 forint/kilogrammos áron vásá­rolhatunk, tisztítva 55—60 fo­rint. Sok a tojás 2—2,40 forint darabja. Balassagyarmaton a tehéntú­ró 30, tejföl 40 forint kilója. Az uborka 60, a sóska 60 fo­rint kilója. A saláta darabon­ként 10, a zöldpaprika 9 fo­rint. A hónapos retek csomója 10 forint. A körte ára 28 fo­rint kilója. 4-S9& NOGRAD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága «a a Nőgrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, palóca Imre tár 4. Telefon: tO-<irj. Főszerkesztő u-504. Sportrovat: 14-396. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palóca Imre tér 4. Telefon: 12 342 Telex: 229 109. Irányítúszám: 3101 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy étwe 400 forint. Előállítja.: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palőcz Imre tér 4. Ff.: 93, Felelős vezető: KELEMEN GABOR igazgató. Indexszám: 25 073 HU ISSN 0133-1558

Next

/
Thumbnails
Contents