Nógrád. 1983. március (39. évfolyam. 50-76. szám)

1983-03-15 / 62. szám

M. Sicfeó kivon kióiittósa A kisterenyei gimnázium D.-uzsiba klubjában rendsze­reik a tanulóifjúság kultu­rális, művészeti nevelését cél zó programok. Fontos ese mén'/ színhelye volt tegnap is az iskolai klub: id. Saabó Ist­ván Kossuth- és SZQT-díjas, érdemes szobrúszmüv ész kiál­lítását nyitották meg délután. A megyénkben élő neves mű­vész tárlatát március 31-ig tekinthetik meg a diákok és •z érdeklődök. Kútfúrás magyar módra Nemzetközi viszonylatban is újszerű kútfúrási technológiát dolgozott ki a Tapolcán élő Páiíy Endre bányamérnök, öt­lete annyira eredeti, hogy — mint az lenni szokott — soká­ig nem akadt partner a meg­valósításra. Végül is a szellemi termékeket forgalmazó Pannó­nia Agrárügynökség- figyelt fel a találmányra és vállalkozott hasznosítására. Az új technoló­gia lényege: több vízadó réte­get összekapcsolnak egymással és ezáltal megnövelik a vízho­zamot, ugyanakkor kizárják a rossz minőségű vizet tartalma­zó talajrétegeket. A munkát gyorsítja, hogy azonos átmé­rőjű csöveket alkalmaznak a fúrás során, nem pedig —mint a hagyományos eljárásnál — le­felé szűkülőt, így tehát nem kell a művelet közben újra és újra csövet cserélni.. Az ország néhány pontján már elkészültek az első Pálfy- kutak, amelyek minden tekin­tetben beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.. A hagyo­mányos eljárással fúrt kutak­nál körülbelül harmadával ke­rültek kevesebbé, vízhozamuk többszöröse a szokásosnak, s ami ugyancsak nagy előnye: alig három-négy hét alatt elké­szültek. Érettségi márciusban Megkezdődött az érettségi a balassagyarmati Szántó Ko­vács János Szakközépiskola óvónői tagozatán. A leendő óvór.Sk március 8—25 között minden kedden és pénteken az iskola 4. számú gyakorló­óvodájában vezetnek foglalko­zásokat. Két vizsgabizottság előtt naponta hat diák szerez érdemjegyet, amely bekerül az érettségi bizonyítványba. Az osztályzatban az tükröző­dik. hogy a diák milyen jár­tasságra tett szert négy év alatt'-a gondozói -feladatok elvéglésében, játékirányítás­ban, valamint az óvodai ütemtervben szereplő temati­kus foglalkozások levezetésé­ben. Idén előszói- nem kell a negyedikes óvónőképző szak­középiskolásoknak módszer­tani ismeretekből vizsgázniuk, ezt is magában foglalja a zá­rófoglalkozáson kanott jegy. Ehelyett idén énekből fosnak érettségizni, ahogy azt az új oktatási és nevelési terv élő­it-ja. Erre azonban csak má­jus—júniusban kerül sor, mint a közismereti és szakmai el­méié!’ '• n: •'•••ayakra. NŐGRÁD Petőfi-emlékftúrci Több mint ezer fiatal za­rándokolt el vasárnap délelőtt a somoskői Petőfi-emlékkunv- hóhoz, hogy méltóképpen em­lékezzen az 1848/-19-es szabad­ságharc eseményeire. A gaz­dag program ünnepi megem­lékezéssel kezdődött, múltunk jeles eseményét Pintér László, a KISZ Nógrád megyei bi­zottságának titkára méltatta. Ezután a Somoskőújfalui Ál­talános Iskola énekkara adott műsort, majd a koszorúzás után a fiatalok gyalogtúrára indultak a mintegy hét kilo­méternyire lévő eresztvényi bornyai-turistaházhoz. Itt folytatódtak a rendezvények, ügyességi és sportversennyel, játékokkal, kultúrműsorokkal. A jól sikerült Petőfi-emlék- túra a késő délutáni órákban ért véget. Madách-illusztrációk az ISZI-ben A forradalmi ifjúsági na­pok iskolai nyitányaként, s egyben kiemelkedő rendez­vényként tegnap Farkas And­rás festőművész kiállítását nyitották meg a 211. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben. A salgótarjáni szakmunkás- képző földszinti termében a művésznek Az ember tragé­diájához készített illusztrációi­ból egy teljes, 15 műből álló sorozata mellett 16 nagymé­retű olajkép, négy színes ak- varell, hat diópácrajz és tus­illusztrációk láthatók. Farkas András ezúttal először mutat­ja be a tárlatlátogatóknak az 1514. című Dózsa temperaké­pét. Az intézetben Madách életműve egyébként nem tan­anyag, de a Madách-évre te­kintettel mind a 48 osztály egy-egy tanterven kívüli iro­dalomórán hallhat róla. A gyerekek számára a tárlaton való eligazodást szórólappal könnyíti meg az iskola. Az összesen 47 képzőművészeti alkotás két héten át tekinthető meg. Vöröskeresztesek tanácskozása Középpontban a hátrányos helyzetűek A Magyar Vöröskereszt Nóg­rád megyei vezetősége mel­lett működő családvédelmi és szociális bizottság hétfőn tar­totta soron következő ülését, amelyen a VI. kongresszus ha­tározataiból adódó teendőket vitatták meg a résztvevők. Mint elhangzott, a feladatok középpontjában a kongresszu­si határozat és a megelőző komplex családgondozási te­vékenység áll. Fz képezi alap­ját a járási-városi Vöröske­reszt-szervezetek mellet mű­ködő munkabizottságoknál: és raszortfelelősöknek. A megyei vezetőség feladatai közül, kü­lönösen az ifjúságra, a hát­rányos helyzetűekre, valamint az időskorúak szociális problé­máinak megoldására helyezik a hangsúlyt. Naptár 1983. március 15., kedd. Nemzeti ünnep. A Nap kel 5.59 — nyug­szik 17.48 órakor. A Hóid kel 6.44 — nyugszik 18.34 órakor. Izgalmas küzdelem a megyei döntőn Nem csak ügyesek, bátrak is voltak! Mármint az a 220 úttörő, Valamennyien ajándékokat, valamint felnőtt kísérőik, akik sportszereket kaptak jutal­Út Volán- szoigáltatás Újdonsággal bővíti szolgálta­tásai körét a 2. sz. Volán Vál­lalat Salgótarjáni és balassa­gyarmati Tefu-fuvarvállaló irodájában, ahol eddig követ, kavicsot, homokot lehetett fu­varral együtt megvásárolni, aorils elsejétől a székesfehér­vári Álba Pegia Állami Építő­imül Vállalat Alba CLASP építőanyagait is meg lehet ven­ni. A gyártó és a fehérvári Volán már korábban- megegye­zett a kedvelt A!ba-fa! értéke­sítésére. ' ehhez csatlakozott most a Nógrád megyei’ Volán. Az Alba-fulat a'fuvarvállalási irodákban elhelyezett minta­darabok alánján választhatják ki és vásárolhatják' még'ákis- l.akás'é^üök. • korábban kiérdemelték az ügyesség-bátorság megyei dön­tőjébe jutást, amelyre vasár­nap délelőtt került sor a sal­gótarjáni Budapesti úti Álta­lános Iskolában. A remek fel­tételek mellett megrendezett, csaknem négyórás küzdelem során 18 csapat, 10—10 ver­senyzője három korcsopoi tban mérte össze tudását. A 3—4. osztályosok kategóriájában Salgótarján város, rétsági, sal­gótarjáni járás sorrend ala­kult ki. Míg az 5—fi. osztályo­sok versenyében szintén a me­gyeszékhelyiek • végeztek az élen. megelőzve . a balassa­gyarmatiakat és:a pásztói já­rásiakat. A ..legidősebbek”, azaz a 7—8. osztályosok kor­csoportjában pedig a 3a!assa- gva> mat. pásztói járás. Salgó­tarján város volt a sorrend. múl. Huszonöt évvel ezelőtt, 1958. március 15-én hunyt el — 57 éves korába i — Kuba Szakae neves japán drámaíró. IDŐJÁRÁS SZERDÁTÓL SZOMBATIG Várható időjárás ma estig:: az ország nagy részén folytatódik a derült idő. Felhősödés csak a nyu­gati, délnyugati megyékben való­színű. Csapadék nem lesz. A dél­keleti, déli szél elsősorban a nap­pali órákban többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 9, 14 fok között várható. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: főleg nyugaton és dé­len várható felhősödés, és a hét kgzepén ezeken a területeken több­felé lehet eső. Az éjszakai lehű­lés gyengül, de keleten az idő­szak elején még fagyok is lehet­nek. Legalacsonyabb hajnali hőmér­séklet 1, 6 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 14 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm napi) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. — Werbőczi és... A múzeumi hétfők keretében tegnap a ba­lassagyarmati Palóc Múzeum­ban dr. Unger Mátyás egyete­mi docens tartott előadást Werbőczi és a magyar paraszt­ság jogállása címmel. — Kakaóbál. Zsúfolásig megtelt gyerekekkel a salgó­tarjáni Pécskő presszó vasár­nap délután a kakaóbálra. A Közép-magyarországi Tejipari Vállalat pásztói üzemének köz­reműködésével a kakaó mellett tejtermékeket, süteményeket fogyaszthattak a kis vendégek, s megtekintették a Mátyás aranyszőrű báránya című me­sejátékot. Megtartotta küldöttközgyű­lését Nógrád megye két váro­sának sportegyesülete. A balas- sagyarmatiak a hét végén ér­tékelték az elmúlt év sport­eredményeit és jóváhagyták az idei évre vonatkozó terveket Győry József egyesületi elnök beszámolója alapján, majd megjutalmazták legsikeresebb ifjúsági sportolóikat. A Salgó­tarjáni STC küldöttgyűlésé­re tegnap lapzártát követőin került sor. Mindkét esemény részletes ismertetésére, az STC és a Bgy. SE tavalyi munká­jának értékelésére visszaté­rünk. Pénznek nincs... ...szaga - tartja a francia eredetű mondás, sugallva mint­egy, hogy a gazdagság tény, ere­detét némileg firtatják. Micso­da tévedés! Arról ugyan nem szól a hajdani miniszteri böl­csesség, de ez már valóban tény: a pénz igenis kellemetlen illatot kezd eregetni, ha kétes mani­pulációkon esik át. Nem tudták - vagy nem hit­ték - ezt azok a boltosok, okik o Szivárvány Kereskedelmi Vál­lalatnál, a Temaforgnál, a Textértnél, de még a Hegyalja Ruhaipari Szövetkezetnél is igen­csak nagyban kezdték vinni a boltot. Dézsmálták a pénztárt, importműszőrmével és kabát- szövettel „üzleteltek”, átjátszva azt magánosoknak jókora felár­ral - s mindeközben hatalmas összegek vándoroltak egyik zseb­ből a másikba. Csak a csúszó­pénz több millió forintra rú­gott! Úgy gondolták, ennyit megen­gedhetnek maguknak. Csakhogy az ö jogosítványuk a vevők ki­szolgálására szólt, nem pedig önnön gyarapításukra, különösen nem az ily mértékben szemtelen­re és mértéket nem ismerőre. Ez járhatott a fejében annak a név­telen telefonálónak is, aki végül leleplezte a boltosok tisztesség­telen üzelmeit. Amellett, hogy névtelen beje­lentés is lehet igaz, még egy dologra irányítja a figyelmet a korrupt boltvezetők ügye: a pénz szagára, mi több bűzére nagyon is finnyás az orrunk! Aki erre fittyet hány, az úgy jár, mint e megfizethető boltosok: költözhet hűvösebb, tartósabb szállásra. — szm — MIT FIZET A TOTÓ? A Sportfogadási és Lottó- Igazgatóság közlése szerint a totó 11. játékhetére beérkezett 6 235 019 db szelvény. A nye­reményalap 15 151 097 forint. A jutalom 1 515 110 - forint. Az I. és IV. nyerőosztályra egyenként 4 545 329 forint, a II. és III. nyerőosztályra egyenként 3 030 219 forint jut. A nyeremények: 13 plusz 1 találat 41 db, a nyeremények egyenként 102 233 Ft. 13 taiálat 50 db, a nyere­mények egyenként 72 725 Ft, 12 találat 1103 db, a nyere­mények egyenként 2198 Ft, 11 találat 11 711 db, a nyere­mények egyenként 207 Ft, 10 találat 70 169 db, a nyeremé­nyek egyenként 52 Ft. Kifizetés időpontja 10 000 forint alatt március 19-től, 10 000 forint felett március 24- től. — Hatos névadó. Meghitt ünnepséget tartottak a minap a Szécsényi Építőipari Szövet­kezet klubhelyiségében. Hat kisgyermek nevét jegyezték ba ünneoélyesen az anyakönyvbe. A háziakon kívül kisdobosok köszöntötték a jelenlevőket műsorukkal. — Sörfesztivál. A pécsi, a kő­bányai, a borsodi és a nagyka­nizsai sörgyár termékeit, vala­mint importsöröket, összesen 24_féle italt kínáltak tegnaotól a salgótarjáni Borsodi söröző, ételbár sörfesztiválján. A pén­tekig tartó rendezvényen piz­zát, hamburgert, meleg szend­vicset és más sörkorcsolyákat szolgálnak föl a vendégeknek. Pónilovak a Hortobágyon Diapofámaest A fokozódó érdeklődésnek eleget téve a Nógrád megvei fotóklub is megalakította dia- panorámastúdióját, mely szer­dai napokon tartja összejöve­teleit a József Attila megyei Művelődési Központban. Hol­nap délután öt órai or a Ma­gyar. Dianoráma és Multivizi- ós Egyesület főtitkára. Márton Géza találkozik a salgótariá- ni alkotókkal. Utána a szín­házteremben ad másfél órás ízelítőt a; műfaj szépségeiből a közönségnek. Márton Géza munkái világszerte elismer­tek. megyeszékhelyünkön is jó szórakozást, esztétikai él­ményt. ígérnek. Megkezdődtek megyénkben is a Ki mit tud? selejtezői. Va­sárnap a megyei művelődési központban a salgótarjáni és pásztói járás fiataljai mérkőztek számos kategóriában, akik közül a legjobbak — képünkön az SKÜ cusesszbalelt- esoporija — jutottak a március 26-i megyei döntőbe. Ma a balassagyarmati és rétsági járás versenyzői mutatkoznak be az Ipoly-parti valósban. — kj — A nóniusz- törzstenyészeté- ről híres Hor­tobágyi Állami Gazdaság má- tai lóistállója pónilovakkal gazdagodott. A tíz — lovag­lásra és fogat- húzásra betaní­tott — póni most még az új környezettel ismerkedik, de később fontos szerepük lesz az idegenfor­galmi szezon színesebbé té­telében. — Oktatófilmek nyelvtanu­láshoz. Az Országos Oktatás- technikai Központ már elké­szítette az angol, francia, orosz, német és spanyol nyelv okta­tását szolgáló videofilmét, mely megfelel a középfokú nyelvvizsga anyagának. Most megkezdték íz arab és az esz- peventó nyelvű videofilmek előállítását is. Magyar nyelvet oktató film pedig a Magyarok Világszövetségének megrende­lésére készül Veszprémben. — Nagy üzlet. Újabb, nagy , értékű szerszámgépüzletet kö­tött a Technoimpex Külkeres­kedelmi Vállalat az osztrák Engel céggel. A Szerszámgép­ipari Művek esztergomi maró­gépgyárában készített, számí­tógép-vezérlésű megmunkáló- központot alig egy hónapja mutatták be az osztrák cég ve­zetőinek, s a rendelés máris megérkezett. logsrus a ceglédi gyermeKgymíos haláSbüníeiése Tegnap délelőtt kihirdetett határozatával a Legfelsőbb Bí­róság helyben hagyta azt a ha­lálbüntetést, amelyet a 27 éves A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS deviza Árfolyamai Érvényben: 1983. március 15-től 1 e v í z a n e ed vételi közép arí 100 egységre eladas Ft- bar Angol font 6031.04 6037,08 6043,12 Ausztrál d. 3499,35 3502,85 3506,35 Belga fr 85,13 85,22 85,31 Dán k. 464,54 465,00 463,47 Finn m. 741,79 742,53 743,27 Francia fr. 582,45 583,03 583,61 Hollandi f. 1 16.64 1518,1« 1519.68 •lap. y. (lOiiO) í 68,51 168,68 168 85 Kanadai d. 3273,12 3276,40 3279,08 K u v a i t i d. 13686,61 : 13790.3! 18714,01 Norvég k. 588,57 559,13 559,69 NSZK m. 1676.95 1678.61 1680,!: 1 olasz í. uoao) 28.16 28.19 28.22 Osztrák s. 238,68 238,92 239.1« Portugál e. 42,76 42,80 42,81 Spany. pes. 30,35 30,38 30.41 Sv.vci fr. 1913,36 1915.31 1947,26 Svéd k. 539.90 540,44 340.93 Tr es Cl. r. 197.40 2 >03.00 2602,60 USa d. 4013,05 4017,07 4021,09 Nyíri Mihály ellen nyereség- vágyból, aljas indokból és kü­lönös kegyetlenséggel elköve­tett emberölés miatt szabott ki az első fokon eljárt Pest Me­gyei Bíróság. A fellebbezés folytán most elbírált bűnügy rövid tényállása szerint Nyíri Cegléden pénzszerző szándék­kal behatolt ismerőse üresnek vélt lakásába, ahol azonban összetalálkozott egjr álmából felébredő 9 éves kisfiúval. Jog­talan behatolásának és külön­féle értékek elvitelének leple­zése végett a gyermeket ököl­csapásokkal elnémította, maid ráborította az olajkályhát. tü­zelőolajjal lelocsolta és meg- gyútotfa. A súlyos testi-lelki gyötrődés a védtelen kisfiú ha­lálát okozta. Enyhítő körül­ményt a Legfelsőbb Bíróság nem talált. Az ítélet jogerős; az elítélt kegyelmet kért. »lUrnközi megállapodásokon Alapuló oivaralos árfolyamok váho/aflanul ** 198? szentembe» ?l-i közlésnek mee felelően van­nak érvénvben 4-596 NO(GKáDi » Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és s Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA Szerkesztőséé: Salgótarján Palóc? imn- ... *. telefon iO-97'i. Főszerkesztő: íl-504 Sportrovat; »4-596, Kiadja a Nógrád megyei Lápkiado Vállalat Felelős kiadó- BÁI.IVT T AIM AS. a Nógrád ’->cp vei lapkiadó Vállalat igazgatóba Kiadóhivatal* Salgótarján Palóc? imrt fért. Telefon: 12-54 2. Telex* ’29H 109. irányi tószám: 3101. terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél FIm fizetési cin egv hónapra 34 forint., negvertévr- i*p ormi »cv évre iítfi forint Rlöállitia? * Nógrád megvei Nyomdaipari Vállalat. 310J Salgótarján Palócz Imre tér 4. Pl.: 96. Felelős vezető: KEI. KIMEN GÁBOR igazgató Indexszám: 25 072 HU ISSN >132 1558 í

Next

/
Thumbnails
Contents