Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-11 / 35. szám

NÓGRÁD Salgótarjánban hirdették meg iDbileumi országos fotóirályázat Mestervizsga — felső fokon Az utóbbi esztendőkben Nográdban — amelyet a töb­bi megye közül a legnagyobb erdőterülettel bíróként tarta­nak számon —, mind nagyobb gondot fordítanak a vadásza­ti, vadgazdálkodási feladatok meg szakszerűbb ellátására. A jelentős nemzeti vagyont kép­viselő. s iaz államkasszába esztendőről esztendőre növek­vő mennyiségű devizát hozó vadállomány — közöttük is megyénkben a vaddisznó, a fogoly, a fácán, az őzek és szarvasok — mind nagyobb gondoskodást igényel. E te­endők maradéktalan kielégí­tései-e indított hat hónappal ezelőtt szakmai taníolyamot a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, va­lamint a MAVOSZ megyei in­téző bizottsága, amelynek résztvevői ma adnak számot felkészültségükről. A huszon­hét vadászmestert állami vizs­gabizottság tagjai minősítik. Átadták a táncházat A megye néptáncmozgalmá- ban tevékenykedők régi vá­gya teljesült; csütörtökön mű­szakilag átadták a salgótarjá­ni táncházat a József Attila Megyei Művelődési Központ­nak. Az új létesítmény a ze­neiskola korábbi helyén ta­lálható. Az átalakítási terve­ket a salgótarjáni SZÖVTERV készítette, a kivitelező Szabó Gyula helybeli kisiparos volt. A létrehozás teljes költsége körülbelül két és fél millió forint. Itt székel majd a Nóg- rád táncegyüttes, s ez a hely lesz a megye néptáncosainak fellegvára. A tegnapi műszaki átadás után kezdődhet a köl­tözés, s várhatóan március elején a tartalmi tevékenység is. Évfordulós megemlékezések Két Nógrád megyei telepü­lésen is ünnepélyes külsősé­gek között emlékeztek meg a II. világháború sorsfordító csatájának, a sztálingrádi csa­tának 40. évfordulójáról. A Hazafias Népfront megyei bi­zottsága és a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa szer­vezésében a nagybátonyi ha­risnyagyárban Marczinek Ist­ván, a HNF megyei bizottsá­gának titkára méltatta a szovjet Vörös Hadsereg győ­zelmét. Tegnap Rétságon, a Fémbútoripari Szövetkezetben Koósy Zoltán, a HNF megyei bizottságának munkatársa emlékezett meg az évforduló­ról. A ..Vörös Csillag” Érdem­renddel kitüntetett Magyar Honvédelmi Szövetség megyei vezetősége, az MHSZ Élet szerkesztősége és a József At­tila Megyei Művelődési Köz­pont fptóklubja országos fotó- pályázatot hirdetett „35 év a honvédelemért” címmel. A pá­lyázat célja, hogy a fotómű­vészek eszközeivel bemutassa a szövetség tevékenységét, szolgálja a honvédelmi kultu­rális és esztétikai nevelést, népszerűsítse a testkultúrát. Minden olyan fényképet, vagy képsort várnak a rendezők, mely a honvédelmi nevelést, a 35 éves MHSZ életét, mozgal­mi, képzési, honvédelmi tevé­kenységét, a honvédelmi tö­meg- és versenysportot mu­tatja be. Egy-egy pályázó leg­feljebb tíz, legalább 30x40-es méretű fekete-fehér, illetve Talán az az 1923-as február nyolcadika is ilyen havas volt, mikor két cseléd elhatározta, hogy egy életre összeköti szor­galmát és szegénységét. Szalai János a vőlegény 24 esztendős volt, választottja Madiász Juli­anna 19. Azóta hat évtized per­gett le az idő rokkáján, s a két egyszerű ember jósorban és a rengeteg szomorúságban is ösz- szetartott. A házaspár jelenleg Jobbágyiban él, Szalai bácsi nemrég még portásságot vál­lalt, a néni inkább a ház körül keres munkát magának. Amikép­Mintegy félszáz íelsőtagoza- tos általános iskolás részvé­telével rendezte meg Nagybá- tonyban az „Ügyesség — bá­torság” versenyt a járási út­törőelnökség. A játékos sport- versenyen a salgótarjáni já­rás valamennyi úttörőcsapata képviseltette magát. Az ötö­dik—hatodik osztályosok ver­senyében a kazári úttörőcsa­pat pajtásai lettek az elsők, színes fotót, vagy képsort küldhet be, ez utóbbi kiállítá­si mérete az egy négyzetmé­tert nem haladja meg. A tíz pályamunka között legfeljebb két képsor lehet. A fotók hát­oldalán fel kell tüntetni a szerzők nevét, címét, valamint a kép címét. A rendező szer­vek által felkért zsűri az ez év szeptember 5-ig beérkezett képeket szeptember 9-én érté­keli, a 15 legjobb alkotást 5 fődíjban és 10 további díjban részesíti. A kiállításra elfoga­dott művekből Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Rétságon és Pásztón rendeznek tárlatot. A hivatásos és amatőr fotósok pályamunkáikat az MHSZ Nógrád megyei vezetősége cí­mére. (Salgótarján, Vöröshad­sereg út. 68. 3100.) küldhetik be. Itt bővebb felvilágosítást is szerezhetnek. pen az egykori lagzi sem lehe­tett túlságosan fényes, úgy a 60. évforduló megünneplésére is szerény keretek között került sor, ám annál melegebb hangulat­ban. Az idős házaspárt a hely­beli általános iskola úttörői kö­szöntötték dalokkal és versek­kel, majd a községi tanács ör­vendeztette meg őket virággal, s apró ajándékkal. A korukhoz képest egészséges és szellemileg friss öregeknek igen jólesett a „házhoz jött” ünneplés.- g. ­míg a hetedik—nyolcadik osz­tályosok versenyét a házigaz­dák, a Bartók Béla Általános Iskola versenyzői nyerték. Az , Ügyesség — bátorság” ver­seny február végén — a sal­gótarjáni sportcsarnokban — megrendezendő megyei dön­tőjén természetesen ez a két csapat képviseli a salgótarjáni járás színeit. Naptár 1 1983. február 11., péntek, I Bertold napja A Nap kel 6.57 — nyugszik 17.00 órakor. A Hold ke) 6.27 — nyugszik 15.17 óra­kor I Kilencven évvel ezelőtt, 1893. február 11-én szabadal­maztatta a motortechnika egyik legnagyobb találmá­nyát, a porlasztót (karburá­tort) Csonka János és Bániéi Donét, a magyar motortech­nika fejlesztésének két kivá­lósága. Változó idő Várható időjárás ma estig. Folytatódik a változékony, csapa­dékos időjárás. Több helyen a hóesést eső váltja fel. A reggeli órákban és kora délelőtt köd és ködszitálás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 1—5 fok. Szerződés munkára Csütörtökön lépett érvénybe a Nógrád megyei Állami Épí­tőipari Vállalat és a Salgótar­jáni Ötvözetgyár KlSZ-bizott- ságainak szocialista szerződé­se. Ebben mindkét bizottság fiataljai vállalják, hogy társa­dalmi munkával segédkeznek az ötvözetgyárban építendő öntőcsarnok kivitelezésében. A tervek szerint az alapbetono­zás előtt megtisztítják a mun­kálatok színhelyét, majd részt vesznek az acélszerkezet festé­sében. — Értékelték a Nógrád me­gyei Víz- és Csatornamű Vál­lalatnál az „Alkotó ifjúság” pályázatra befutott ötleteket. A felsőfokú képzettségűek kategóriájában Nagyné Far­kas Hilda víznitrátalanító el­járása, míg a második kate­góriában Verner István köz- kút-jégtelenítő megoldása bi­zonyult a legjobbnak. Hoffmann meséi A Népszínház operatársula­tának folyamatos fejlődését és erősödését jelzi, hogy ma már nagyobb lélegzetű művek előadására is vállalkozik. Az együttes Offenbach — filmről is ismert — romantikus ope­ráját, a Hoffmann meséit tűz­te műsorára Kertész László rendezésében. A zenedrámát kettős szereposztásban tanul­ták be. A Hoffmann meséit csütöi tökön a rétsági Aszta­los János Művelődési Központ közönsége láthatta, ma a pásztói színházkedvelők néz­hetik meg a Lovász József Művelődési Központban. ügyesség — bátorság Nemzefközi diákutozási konferencia Budapesten Nemzetközi diákutazási konferencia február 12—18. között Budapesten tartja éves közgyűlését. A rendezvénynek — amelyre 40 országból 180 utazási irodai szakembert vár­nak — az Átrium Hotel ad otthont. Csütörtökön az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda központjában saj­tótájékoztatón ismertették a közgyűlésen megvitatandó főbb témákat: a diákutazások kedvezményrendszerének egy­ségesítését. valamint az olcsó légi szállítások kérdéseit. Mint Sárdi Gyula igazgató­helyettes egyebek közt el­mondotta: a nemzetközi di­ákutazási konferencia füg­getlen, az ENSZ-ben is nyil­vántartott szervezet, amelyet a diákturisztikával foglalkozó nemzeti utazási irodák hoztak létre és tartanak fenn. Fel­adata a nemzetközi diákturiz­mus fejlesztése. KÖZLEMÉNY Értesítjük Salgótarján la­kosságát, hogy elkészült Sal­gótarján város általános ren­dezési tervének tervezete. A tervezetet a tanácsülés elé terjesztés előtt közszemlé­re tesszük. Az általános ren­dezési terv tervezete megte­kinthető 1983. február 11-től már­cius 11-ig, a városi tanácsház földszinti folyosóján az ügy- félfogadási idő alatt és a Ha­zafias Népfront székhazának csarnokában, Rákóczi út 13. szám alatt munkanapokon 8 órától 18 óráig. Salgótarjáni városi Tanács VB műszaki osztálya Népfrontosok a körzetekben Balassagyarmaton hat kör­zeti népfrontbizottság tevé­kenykedik. A bizottságoknak ugyan 130 tagja van, de en­nél jóval nagyobb azoknak a száma, akik a közösség érde­kében sokat tesznek. Ég.y-egy nagyobb feladatra mozgósíta­ni kétszáznál is több aktivis­ta járja a körzeteket. Nekik is nagy részük van abban, hogy a város lakói1 az elmúlt esztendőben. 27 millió forint értékű társadalmi munkát vé­geztek. Ez azt jelenti, hogy — a csecsemőket is belesz„mít- *va —» mindenkire 1400 fo­rintnál is több jut. Mitől olvad a hölgy? Csak nem a hóna alatt szorongatott butéliátát? Lórablók és a rendőrség Csütörtökön egy magát meg nem nevező telefonáló kö­zölte a belfasti rádióval, hogy a kedd éjjel elrabolt, sok millió dollárt éiö csodaló, Shergar, biztonságban van. Az illető azt állította magáról, hogy tagja a lórabló bandának, bár a rendőrség 'Szerint ez korántsem bizonyos. A telefonáló — aki délír tájszólásban beszélt — azt is elmondta, hogy nem politikai bűncselekményről van szó, s a banditák nem terroristák. Korábban már érintkezésbe lé­pett három angol újságíróval, a feltételek közlése és a 2 millió fontos váltságdíj átadása ügyében, azonban a tárgya­lások nem vezettek eredményre. A dublini rendőrség főfelügyelője, Jim Murphy azt állít­ja, hogy a versenyló még mindig az Ír Köztársaság terü­letén van, valószínűtlen, hogy kicsempészték volna az or­szágból. Murphy azt is közölte, hogy kapcsolatot keresnek a lórablás és egy lószállító konténer eltulajdonítása között, amely egy, az északír határ melletti farmon történt. — Népi ellenőrök köszönté­se. Balassagyarmaton, a járá­si hivatal épületében csü­törtök délután köszöntötték a negyedszázada megalakult népi ellenőrzési bizottság ala­pító tagjait, az aktivistákat, a vendégeket. Hadnagy Lász- lóné, a járási-városi bi­zottság elnökhelyettese em­lékezett meg az elmúlt hu­szonöt esztendőben végzett munkáról, majd emlékplaket­teket és okleveleket adtak át a kiemelkedően dolgozóknak. hirek — KOLONIAL kisbútorok Debrecenből. Keresett kisbú­torokkal bővíti termékválasz­tékát a Debreceni Asztalos- ipari Szövetkezet. Még ebben a hónapban több kiegészítőt — áaynemütartót, fiókos szek­rénykét, tévészekrényt és zsúrkocsit —■ hoz forgalomba kolóniái bútoraihoz. Az év második felében egy prakti­kus, íróasztallá alakítható szekrénykéjük is kapható lesz as üzletekben. A szövetkezet bútorainak körülbelül a felét az NSZK-ba exportálja. — A „Kakuszi” színevál­tozása. Az előbb említett fu­ra héven Balassagyarmaton a Szügyi és Tihanyi út sarkán álló italboltot és presszót il­lették. A környék vendéglá­tásának kultúráját emelve, a Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat megkezdte a két egység összevonásával egy sö­röző kialakítását, ahol a ven­dégeknek melegételeket is fel­szolgálnak. Az átalakításra és berendezésre közel három­millió forintot fordít a válla­lat. — Előadás sertéstenyésztőknek. A szécsényi művelődési központ és a helyi ÁFÉSZ közös szerve­zésében ismeretterjesztő előadást tartanak a sertéstenyésztőknek. A művelődési központban ma tar­tandó előadást a szakcsoport tag­iam kívül más érdeklődők is meghallgathatják. Előadó dr. Do­mokos Lajos állatorvos, téma a sertésbetegségek. Szolidaritás a gyermekekkel Csütörtökön Budapesten ülést tartott az UNICEF Ma­gyar Nemzeti Bizottsága. A tanácskozáson értékeitek az ein.ült évben végzett munkát, s meghatározták kijelölték a soron következő . feladatokat. Simái Mihály, a Magyar Nem­zeti Eizottság elnöke beszá­molójában rámutatott: az UNICEF magyarországi szer­vezete 1982-ben is ereiéhez mérten támogatta a fejlődő országokban élő, nehéz sorsú gyermekeket, hozzájárulva testi és szellemi fejlődésük anyagi alapjainak megterem­téséhez. — Csehszlovák kulturális kiállítás. Budapesten, a bu­dai Vigadóban csütörtökön nyílt meg a csehszlovák könyv-, folyóirat-, hangle­mez- és kottakiállítás. A Kul­túra Külkereskedelmi Válla­lat által rendezett bemuta­tón a szlovák gimnázium énekkara működött közre. Az érdeklődők február 17-ig na­ponta 10—18 óráig nézhetik meg a kiállítást. Hósirató? Zokog a kisgyerek. Vál­lán vadonatúj síléce, előtte meg a felsózott, latyakos, feketélő járda. És ömlik az eső, zubogó patakjai vastag ereket vágnak az alig lehullott hó fehérjébe. Könnyek folynak végig arcán, tétován botorkál ott, a domboldal közepén, s panaszkodik: „Anyától a jó félévi bizonyítványért kaptam a felszerelést, csupa ötös lett minden osztályzatom. Ezért nem mentem le délután játsza­ni a gyerekekkel, most meg mi van, ni.. ’’ All még ott esetlenül, elszomo- rodottan, ám aztán felde­rül az arca: „Sebaj! A következő félévben meg azért tanulók majd jól az iskolában, mert biciklim még nincs.. k. gy. Energiatakarékos épületszigetelés Gyors sikert ért el a Buda- lakk Festék- és Műgyantagyár Termotek nevű új épület-hő­szigetelő rendszere. Az idei első negyedévre már több megrendelés érkezett a gyár­hoz, mint tavaly egész évben. Az új technológia alapján az épületek külső felületére elő­ször polisztirol keményhab- réteget ragasztanak, melyre üvegszövet kerül, s végül vé­kony műanyag vakolattal von­ják be a homlokzatot Az így elkészített bevonat nemcsak a lakások felfűtéséhez szük­séges energia mennyiségét csökkenti, hanem egyben védi is a falazatot a kinti hirtelen hőmérsékletváltozások káros hatásától, az eső beszivárgásá­tól. Ugyanakkor a konyhák, fürdőszobák páráját nem kényszeríti lecsapódásra, kien­gedi a szabadba. — Halálos baleset. Abony belterületén Récsi István 43 éves tsz-tag, helyi lakos mo­torkerékpárjával nekiütkö­zött egy előtte haladó, maid lassító kamion-tehergépkocsi­nak. A baleset következtében Récsi István a kórházban meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a motorkerék­páros nem tartotta be a kö­vetési távolságot. A mátrakeresztesi önkiszol­gáló ÁFÉSZ élelmiszerbolt négyfős kollektívája 1979 óta munkálkodik Lukács Béláné boltvezető irányításával a te­lepülés minél jobb ellátásán. Fáradozásaik elismeréseként kétszer érdemelték ki a Kiváló bolt címet. Tavaly több mint hét százalékkal. teljesítették túl tervüket, az idén négy­millió-hétszázezer forint az előirányzat. A kereskedelmi tevékenységen túl részt vesz­nek az üzlet környezetének, s a község közterületeinek épí­tésében. Társadalmi munkájuk értéke tavaly mintegy 44 ezer forint volt NOGRAO. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád mr«rvel Bizottsága é9 a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTTAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc? Imr«* cér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő • 11-504. Spo^trovat: 14 596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján Palócz Imre tér 4. Teleloo: i?-54?. Telex: 229 lop. Irán.vftószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre !0S forint, egy évre <oo forint. Előállítja: a NUgrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, PaJócz Imre tée 1. PUs 06. Felelős vezetői KELEMEN GÁBOR igazgató. Indexszáma 25 072 UU ISSN 9133-1558 Hat évtized hűségben Keresztesi kiválóak

Next

/
Thumbnails
Contents