Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-09 / 33. szám
Niért szép az építőipari szakma? O Korszerű technikát, technológiát kedvelő fiatalokat várnak a Nógrád megyei Építőipari Gazdasági Társaságba tömörült szervezetek O met Szövetségi Köztársaságban is dolgoznak. Az előbbiek felsorolásával máris eljutottunk annak taglalásához, hogy miért szép ez a szakma? Mert eredménye azonnal látható, a létrehozott alkotás hosszú ideig fennmarad, ahányszor elmegy előtte a megalkotásában részt vevő ember, jóleső érzéssel mondhatja: ennek az építésében én is részt vettem. Egy-egv szép kivitelű, korszerű, jó minőségben elkészített épület láttán a megyénket látogató vendégek, külföldiek is elismeréssel nyugtázzák a társaságban részt vevő vállalatok, szövetkezetek építőinek munkáját. EgyA NÁÉV épíH az impozáns nyugati városrészt. Teszik ezt azért — bemutatva önmagukat —, hogy a fiatalok tudják, milyen kollektívába kerülnek, majd szóba kerül a szakma szépsége, továbbá az: milyen szakmába hívják a fiatalokat, s ezek nagyvonalakban milyen területekre terjednek ki, s végül, de nem utolsósorban a továbbképzés lehetőségei is helyet kapnak. Bárki bármerre tekint a megyében, kisebb és nagyobb településeken megtalálhatja a gazdasági társaságba tömörült szervezetek dolgozóinak alkotó keze munkáját, melynek révén javultak az élet- és munkakörülmények, kulturáltabbá vált környezetünk, eltűntek a régi, rossz emléket idéző viskók, rogyadozó épületek és helyüket egészséges, világos, magasba nyújtózkodó, szép épületek foglalják el, amelyek kellemes otthont nyújtanak tulajdonosaiknak, a kisebb-nagyobb közösségeknek. A társaságba tömörült vállalatok közül a Nógrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat dolgozóinak alkotó keze munkáját dicséri a Mátrano- vákon felépített házgyári elemekből készült lakóépület, a rimaszombati kenyérgyár. Programjukban kiemelkedő helyet foglal el a házgyári technológia alapján készülő lakóépületek megépítése Salgótarjánban, majd Pásztón. A Szécsényi Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat dolgozóinak ügyessége által nyerte el végleges formáját Pásztón az új üzemcsarnok, Szé- csényben a szépen megépített sok lakás. A Salgótarjáni Építő és Tervező Szövetkezet Salgótarjánban dicsérettel adta át a Mérleg úti irodaházat és szolgáltatóegységeket. Mindezek magas fokú szakmai tudásukat jelzik. Ugyanilyen felelősséggel végzik el Salgótarjánban a közintézmények és közművelődési intézmények felújítását, Zagyvapálfalván lakások építését. Az AGROFIL dolgozói készítették el Salgótarjánban az SZMT oktatási központját. Nevüket a kifogástalan minőségben átadott lakások is fémjelzik. A Nógrádi Szénbányák építőipari tevékenysége elsősorban saját igényeik kielégítésére irányul. Ennek során végzik el az üzemi építkezéseiket és bekapcsolódtak a báovászlakás-építési akcióba is. fémjelzi Balassagyarmaton a gimnázium és a Dózsa György úti Általános Iskola megfiatalítása, Rétságon pedig az átadott számos lakás. A megye legnagyobb építőipari szervezetének, a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalatnak a tevékenysége a legsokrétűbb. Technikai felszereltségüknél és magas képzettségű szakemberek sokaságánál fogva a nehéz feladatok, az új tennivalók elvégzésére, az új technika, technológia meghonosítására vállalkoznak. Nevükhöz fűződik Salgótarjánban a Beszterce- lakótelepen az F jelű lakóépületek elkészítése, Nagybá- tonyban a házgyári lakások, Gödöllőn az agrártudományi egyetem sportcsarnoka, Pásztón a tejüzem, Budapesten (Kispest) 198 lakást adtak át tavaly, egyéb ipari létesítmények mellett. Dolgoznak a Ferihegyi repülőtér rekonstrukciós munkálatain. Hozzáértő munkájuk révén nyeri el végleges formáját a Salgótarjánban nagy ütemben épülő nyugati városrész. A társaságba tömörült dolgozók 1982-ben egymilliárd 200 millió forint értékű munkát végeztek el. Rátermettségüket és hozzáértésüket bizonyítja az is, hogy ma már nemcsak a megyében, az ország más részén, hanem külföldön, . így Csehszlovákiában. Irakban, Algériában, a Néegy létesítmény, ha annak történelmi értéke lesz, azt az idegenforgalommal foglalkozó szakemberek, az ide látogató érdeklődőknek is egészséges lokálpatriotizmussal és örömmel elmondhatják: miként alakult ki, milyen értéke van, és milyen jelentős. Az előbbiekből is kitűnik, hogy olyan építőipari szakmákról van szó, amelyek nem múlandó értékek létrehozásán fáradoznak. Mindezt azért mondjuk el, mert vannak, akik az alkotó munkának ezekről a szépségeiről keveset hallanak, de mi is keveset beszélünk róla.- Az a fiatal, aki az előbb felsorolt vállalatok valamelyikéhez kötelezi el magát az építőipari szakma valamelyikében, az biztos egzisztenciára talál. Arról sem szabad hallgatni, hogy ez az iparág még a beruházások szűkülése után sem tartozik azok közé, amelyik ilyen, vagy olyan formában nagyon függene a külső piacok változásaitól. Az emberiség története fényesen példázza, hogy a társadalmak születésétől kezdve az énítők- re mindig szükség volt és lesz is a jövőben. Ezek után rátérnénk arra. hogy milyen szakmákba várják az általános iskola nyolcadik osztályát elvégzett fiatalokat. A társaságba tömörült szervezeteknél most folyik az A NOTÉV Mátranovákon a Ganz-MÁVAG dolgozói részére négy épületet készít, melyekben kilencvenhat fiatal család talál otthonra. A közelmúltban készült el az AGROFIL által készített SZMT oktatási központ megyeszékhelyünkön. utánpótlás szükséges mennyiségének megállapítása. Eddig csupán a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat állította össze igényeit. Ennek kapcsán azt is hangsúlyozni kell, hogy az állami építők nemcsak a maguk számára képezik az utánpótlást. Az építőipari igények egy tételben jelentkeznek a szakmunkás-utánpótlásban, melyet a gazdasági társaság koordinál. A képzés bázisszerve továbbra is a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat, de minden oktatási kérdésben együttműködik a társvállalatokkal. Azokban a szakmákban, ahol nincs szervezett szakmunkásképzés a szakmunkásintézetekben, ott a gazdasági társaság, a szakmunkásképzővel együtt felnőttek részére szakmunkásképző tanfolyamot indít. Az idén például víz- szigetelő szakmába 15—20 fő jelentkezését várják. Az 1982—83-as tanévben a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalatnál az alábbi szakmákba és létszámban vesznek fel ipari tanulókat. Salgótarján Balassagyarmat Építő (kőműves) 14 15 Szobafestő, mázoló, tapétázó 10 12 Épületvillany-szerelő 10 8 Szerkezetlakatos 11 4 Épületasztalos 10 3 Vízvezeték-szerelő 10 10 Fűtésszerelő 10 10 Fapadlózó-műanyagburkoló 10 ___ B ádogos 6 — Ács-állványozó 10 — A vállalat tanműhelyei a következők: Salgótarjánban asztalos, lakatos, villanyszerelő, ács-állványozó, kőműves. Balassagyarmaton: kőműves, szobafestő, csőszerelő. Röviden ismertetjük, mi tartozik az egyes szakmák fogalomkörébe. ÉPlTÖ (KŐMŰVES): az építőiparban előforduló falazá- si, vakolási munkák, nyílászárók és egyéb szerkezetek elhelyezése, betonozások, burkolatok készítése, burkolási munkák elvégzése. SZOBAFESTŐ: különféle létesítmények festése, falfelületek tapétázása, mázolási munkák elvégzése. ÉPÜLETVILLANY-SZE- RELŐ: a tanulók az építési munkahelyeken bizonyítják be, hogy mennyire sajátították el az iskolában tanultak széles skáláját. A lakások szerelésétől ipari és középületekig végzik munkájukat; a legegyszerűbb áramköröktől a bonyolult automaták felszereléséig. SZERKEZETLAKATOS: ide tartozik az épületek lakatos szerkezetének előállítása, komplett csarnokok gyártása, helyszínen történő szerelése, díszmunkák készítése, az előregyártott szerkezetek helyszínen történő beszerelése. ASZTALOS: ide tartozik a lakóépületek, középületek, fa- és műanyag berendezési tárgyainak és nyílászáró szerkezeteinek építése, szerelése, javítása. A termékeket zárt műhelyekben állítják elő, az építkezéseken szerelik be. VÍZVEZETÉK-SZERELŐ: a vízvezetékek rendszerének készítésével az ezekhez tartozó berendezések és készülékek csőhálózatra való bekötésével, üzembe helyezésével, szabályozásával, karbantartásával és javításával ismerkedik meg. /FŰTÉSSZERELŐ: a központifűtés-szerelő a központi fűtés berendezéseinek szabályozását, a csővezetékek készítését, szerelését, karbantartását. javítását tanulja meg. FAPAOLÖZÓ-MÜANYAG- BURKOLÓ: ide tartozik az épületek parkettázása, műanyag és padlószőnyegek lerakása. BÁDOGOS: ide tartozik az épületek bádogos szerkezetének készítése, javítása, karbantartása, épületek vízgyűjtő és vízelvezető szerkezetek készítése, a lakóipari épületek homlokzati, bádogosmunkái. A NÁÉV-nál a panelfedés korszerű, könnyűszerkezetes csarnokainak tetőfedése, tetőszigetelési munkák, műhelymunkák : kéziedények készítése, épületek félkész termékeinek előállítása. ÁCS-ÁLLVÁNY ÓZÓ: Beton- és vasbeton szerkezetek zsaluzattal, terv szerinti méretre történő elkészítése, faanyagú tetőszerkezetek készig tése, javítása. Minden szakmában a képzési idő három esztendő. Aa ifjú szakemberjelöltek nagy szakmai ismerettel bíró szocialista brigádvezetők, brigádtagok, szakmunkások mellett sajátítják el az alapvető szakmai fogásokat, tanulják meg a korszerű technológiákat. A gyakorlati oktatás a tanműhelyekben zajlik. A vállalatok jellegéből, műszaki-technikai felkészültségükből, tevékenységi körükből adódik, hogy magas fokú és sokoldalú képzést adnak minden ifjú szakemberjelöltnek. A szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után ismeretfelújító tanfolyamokon bővíthetik meglevő tudásukat. A fiatalok közül azoknak, akiknek tehetségük van, a magasabb iskolai végzettség megszerzésében is segítenek a társulásban szereplő vállalatok vezetői. A jelentkező fiatalok kétszeres ösztöndíjban részesülnek. Az egyik: a tanulmányi, a másik: a vállalati. Ez utóbbi összege termelő szervezetenként változik: 400—600 forint között van. Azok a fiatalok, akik az előbb felsorolt építőipari szakma valamelyikét kívánják elsajátítani, azok elsősorban a salgótarjáni 211- es, a balassagyarmati 217-es számú ipari szakmunkásképző intézetekben jelentkezzenek, illetve a vállalatok és szövetkezetek személyzeti és munkaügyi osztályát keressék. (X) Salgótarján városközpontjában igen sok létesítményt készít a STÉSZ, melyek közül a közelmúltban a Pesti divatszalont, a bizományi áruházat és az EXPRESS utazási irodát adták át. A Karancskeszi Fa- és Építőipari Szövetkezet kollektívája főleg belső faipari munkákkal és felújítási tevékenységével hívja fel magára a figyelmet. A ludányhalászi KLIMAVIL elsősorban a megyei igényekét elégíti ki a fűtésszerelési szakmában. A Balassagyarmati Építőipari Szövetkezet helyben végzi el a jelentős felújításokkal kapcsolatos feladatokat, ugyanakkor kisbútoraik az ország minden részében megtalálhatók, igen keresettek. Üj termékükből, a kályhacsempéből pedig már tőkéspiacra is szállítottak. A Rétsági Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat nevét Az általános iskolát végzett fiatalok egy része olyan válaszút előtt áll, amely egy életre meghatározza tevékenységüket. Ez pedig a pályaválasztás. E tekintetben igen bő a választék, mert ki-ki magának azt a szakmát jelölheti meg, amivel egy életre szóló elkötelezettséget vállal, amit hivatásának tekint, szívesen, örömmel végez, ami számára biztos egzisztenciát, kiegyensúlyozottságot, elégedettséget jelent. Ennek helyes megtalálásához kívánnak segítséget nyújtani az egész megyében a továbbtanulni nem akaró, valamilyen szakmát választó fiataloknak, a társulásba tömörült építőipari szervezetek.