Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-08 / 32. szám
E napokban kapták kézhez félévi bizonyítványukat a diákok, érthető lenne hát, ha kevesebb tudósítás érkezett volna tőlük, ám úgy tűnik, kedvük töretlen, mert most is nehéz válogatni a levelek között. Kezdjük a sort Szabó Erzsébet kazári tudósításával! Szakkörök — minden mennyiségben — Sok új szakkör indult a közelmúltban a kazári művelődés.! otthonban — írja —, ahová gyakran ellátogatnak az iskolások. Az ügyes mozgá- súak a táncszakkörben fejleszthetik tudásukat, a jó hallásúak hegedülhetnek, furulyázhatnak. E két szakkör a legnépszerűbb. .. A táncolókat a Váci Kötöttárugyár kazári gyáregysége is segíti: ők varrják a szoknyákat! Ha már az együttműködésről esett szó, olvassunk bele a Dohor Mónika levelébe, aki Kat-ancskesziből küldte beszámolóját: — A helyszín a KISZ-klub ▼ojt, itt rendeztünk egy nagyon izgalmas vetélkedőt a KISZ-esekkel. A sporttól a titkos írásig mindenféle feladvány szerepelt. Hoznunk kellett otthonról tányért, tojást, habverőt, s olyan keményre kellett vernünk, hogy társunk feje fölé tartva ne essen le. Sajnos, leesett... Végül a harmadik helyet szereztük meg. Ugyancsak erről az eseményről tudósította az Üttörösar- kot Tóth Ágnes Melinda hetedik osztályos pajtás is, míg Berceli Judit Erdőkúrtről, az MHSZ szervezésében lebonyolított vetélkedőről írt. A kérdések átfogták az iskolai tanulmányoknak csaknem valamennyi területét. A „rangos” mezőnyben Judit a negyedik helyen végzett. Káliói hírcsokor Egyik legszorgalmasabb tudósítónk a káliói Sergely Rita úttörőtanács-titkár, aki nemcsak hosszú és tartalmas leveleket küld szerkesztőségünkbe, hanem — szépen és olvashatóan is ír... rezték meg az első helyet, hasonlóképpen az orosz versenyben is. Sportoló kisdiákok A salgótarjáni Budapesti úti Általános Iskola tanulója Szabó Gábor szintén a szorgalmasabb tudósítók közé tartozik, noha a „szépírását” már nem említhetjük egy lapon Ritáéval. De azért megpróbáltuk kiisilabizálni legfrissebb levelét, amely a megyei asztalitenisz-bajnokságról szól. Ennek résztvevője volt Gábor, s ha nem is végzett a legjobbak között, mégis megdicsérték ügyességéért. Szintén ebből az iskolából kaptuk Csonka Piroska és Sándor Júlia levelét. Ök a közelmúltban megrendezett salgótarjáni nemzetközi vívóversenyt nézték meg, s lévén maguk is e „műfajjal” próbálkoznak, igyekeztek ellesni néhány fogást. Pályaválasztási rendezvények Wisinger János hetedikes pajtás arról ír, hogy a diós- jenői iskolába a volt diákok látogattak el, akik jelenleg szakmunkásképző intézetbe, gimnáziumba, szakközépiskolába járnak. A résztvevők szerint nagyon hasznos volt a saját tapasztalatokat hallani az „egykori” diákoktól, akik őszintén mondták el tapasztalataikat tanulmányaikról, a körülményekről és lehetőségekről. Kovács Erika az endrefalvai pályaválasztási vetélkedőről tudósított, öt csapat versengett az első helyért. Totót töltötték ki, szakmákkal foglalkozó dalokat gyűjtöttek, sőt, még szegeitek is! Mint Szűcs Natália — szintén ebből az iskolából írja —, a pajtások összemérték ismereteiket abban is, hogy ki tud többet a Szovjetunióról. Ahogyan beszámolóját zárja, e versenynek sem volt vesztese, hiszen mindenki új ismereteket szerzett. Többekről, röviden Gubola Tímea Mátrake- resztesrő! küldte levelét, ebben a pásztói gimnázium Mik- száth-napck eseményeiről ír, kiemelve azt a rendezvényt, amelyen az általános iskolások is részt vettek. A pásztói Dózsa György Általános Iskolából kaptuk Sárenczky Enikő és Sz. Kohári Ágnes tudósítását. Enikő a TTUSZ csapatversenyről írt. Ági pedig a nagymezői úttörőtáborban tett kirándulás élményeit vetette papírra. — Az egyik reggel furcsa levelet kaptunk — írja —, a feladó heiyén ezt olvashattuk: ,.a hét gonosz bandája”, s ha bátrak vagyunk menjünk ki a Bableves csárdához! Nagy volt az izgalom, a jelszó: na- nu-na-nu... De végül is csak „szellemekkel" találkoztak a pajtások a csárdánál... Megfejtés, nyertesek, feladvány Az elmúlt héten szintén bőven érkeztek megfejtések, azonban közülük jó néhányat nem tudtunk elfogadni, ugyanis a nagy körben összesen huszonkilenc kisebb kör található. A helyes megfejtők közül az alábbiaknak kedvezett a szerencse: 1. Klenóczky Norbert, Salgótarján, Hősök útja 39. 2. Hegedűs Viktória, Nagybátony, Dózsa-telep. 3. Kalló Erika, Sámsonháza, Rákóczi út 34. 4. Fodor Csilla. Rimóc, Akácos út 10. 5. Végh Frigyes, Szuha, Kossuth út 104. Ezek után következzék az újabb feladvány, amelynek megfejtését február 17-ig kérjük postára adni. Címünk: NÓGRÁD szerkesztőség, 3100 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Ezúttal az iskolai dramati- kus versenyről, a társadalom- kutatók és oroszosok vetélkedéséről számol be. Mint írja, a hetedikesek Arany János Toldi elbeszélő költeményét mutatták be, ja nyolcadikosok egy tréfás popriportot készítettek, míg az alsóbb osztálybeliek verseket szavaltak. énekeltek. A zsűri az 5. osztály Mátyás király és a varga című mesejátékát jutalmazta az első hellyel. A társadalomkutatók közül az erdőkürti nyolcadikosok sze□ □ z □ A o □ c 0 A c n □ £ DGYESKEDJ! Osszátok (cl az ábrát hat egyforma nagyságú részre úgy, hogy minden felosztott részben három különböző kis figura kerüljön Nógrád vendége volt Komjáthy 3enő Nagyapja, a tragikus sorsú költő 125. „születésnapjának” ünneplése alkalmából megyénkben járt Komjáthy Jenő unokája. A Budapesten élő leszármazott a Szécsényben született poéta nevét viseli. — A maga részéről folytatja a nagy előd irodalmi munkáját? Foglalkozik, vagy foglalkozott írással? — Nem — válaszol a derűs, ősz hajú férfi. — Apám Komjáthy Győző állástalan diplomás volt. Úgy határoztam már kölyök koromban, hogy valami szolid polgári foglalkozást választok. Ki is tor- tottam mellette 45 éven át. Gyógyszervegyészetiéi foglalkozom. Apám maga is megjelentetett egy verseskötetet, s megpróbált nagyapámnak „elégtételt szerezni” s a magam lehetőségeiből én is megpróbálok tenni valamit azért, hogy ne merüljön méltatlanul feledésbe. Hiszen Adynai: és a nyugatosoknak — általuk is tisztelt — előfutára volt, s szomorúan kell látnom, hogy lassanként kiszorul a tantervből, verseiből, már a szöveg- gyűjteményeikben is, csak egy maradt a középiskolában. — Balassagyarmati környezete — elsősorban tanárkollégái — gálád módon bántak el a köztük élő költővel. A várostól mint Abderrától, a kis- városiság, a kicsinyesség, a szűklátókórűség jelképétől búcsúzott. ön milyen érzelmekkel látogat Nógrádba? — Minden elismerésem azok fáradozásáért, akik igyekeznek — ha néha felloba- n ésszerű akciókkal is — kialakítani egy Komjáthy-kul- tuszt Nógrádban. Szécsényben és Balassagyarmaton emléktáblák, a gyarmati szobor, a Komjáthy Társaság híven tükrözi „Abderra megtérését”. Talán ha a megye múzeum- hálózata, közművelődési intézményei egymással összehan- goltahban, szervezettebben munkálkodnának rajta több látszatja volna, értékesebb eredményt érhetnének el. . Megyénk szülötte valóban többet megérdemelne. Talán nem méltatlan arra, hogy a megyeszékhelyen is utca viselje r.evét, s tekintettel arra, hogy maga is pedagógus volt és a családban föl- és lemenő ágon is legtöbben ezt a pályát választották, oktatási intézmény is őrizhetné emlékét, legalább szülőmegyéjében. — Mint magánembernek mi a véleménye Nógrád megyéről? — Megmondom őszintén nem túl gyakran vetődöm ide. Legutóbb öt éve jártam Nógrádban. Néhány embert azonban már megismertem, s az a benyomásom mennél több időt töltenék itt, annál jobban érezném magam! — fejezte be a beszélgetést Komjáthy Jenő. — S. — Nyugalomban, Nem volt nehéz eligazodni, csupán azt kellett tisztázni, hogy melyik Hídvégi Istvánt keressük. Ügy látszik Csécsén ez gyakori név. Mégis hamar ráleitünk, mert „ezt ” a Hídvégi Pista bácsit mindenki jól ismeri. Csécse mindenekelőtt arról híres, hogy itt kötött házasságot Madách Imre és Fráter Erzsébet, de Pista bácsiról az ittlakók többet tudnak. Minket azonban a véletlen hozott ide. Már amennyire véletlen a kíváncsiság, amely választ keres arra. mi köti le idejét egy nyugalmazott tanácsi alkalmazottnak. S, hogy titok se legyen, a foglalatosság az, ami miatt Hídvégi bácsi kiválasztott, hiszen a faluban ő a gyűjtő Hídvégi. — A héten még megtöröm a diót, mert nagy szükség van rá, meg az érte kapott pénzre is — kezdi sorolni az időt kitöltő munkáit, miután letette a kora reggel kézbe vett könyvet. — Igazán mégis a gyűjtemény köt le. Elsősorban az érmek, pénzek. Most kezdem őket áttisztitani, mert augusztusban Salgótarjánban lesz a tizenharmadik országos numizmatikai vándorgyűlés és lehet, hogy az én anyagomból is válogatnak a kiállításhoz. A munkától megkeményedett ujjai nagy érzékkel bánnak a leheletfinom, régi érmekkel is. Éopen egv 1705-ös Rákóczi egygarasos kerül elő az ezernyi gyufásdobozból. Persze, hogy előjön a kérdés: honnan szerezte? — Az ecsegi várhegyen csináltak valamit«- és az egyik munkás hozta onnan nekem. Küi önben Rákóczitól a Horthy-korszakig minden pénznemem megvan. érmek közi Csecsén A gyűjtő és a gyűjtemény •részlete Miután a faluban ismerik a hobbiját, a gyerekek is hozzák az apró értékeket cukorkáért, bélyegért, pénzért. De Hin- denburg érmet például egy NDK-ban dolgozó fiatalember hozott. Pénzt el nem fogadott volna érte. .. — Egy érem kézbevételekor felidéződhet az adott kor? — Igen. Sokat olvasok hozzá. Most jelent meg például Mária Terézia veretéinek könyve. Benne az is, hogy mit mennyiért árusítottak. Belekukkantva: hatvankét és fél liter búza, ami nagyjából hatvan kiló, ha1.-nyolc forintba kerül, három harminc volt egy mérő kukorica, egy akó, azaz ötvennégy liter bor ára hatvan forint volt ezerhétszáz- negyvenben. Talán nem is véletlen, hogy e dolgoknál ütötte fel a könyvet, hiszen Pista bácsi 1959-ig gazdálkodó volt. Azután tanácselnök lett Csecsén három és fél évre, és mint adóügyes ment nyugdíjba az ecsegi tanácstól. Érmet gyűjteni igazán hatvannégyben kezdett. Egy szécsényi ismerősének bélyegért ajánlotta fel a fogságból hazahozott orosz pénzeket. A bélyegeket azonban sohasem látta. Megfogadta, hogy egy éven belül több érme lesz a birtokában, mint amennyit társának bélyeggyűjteménye taksál. Ez a fogadalom teljesült is. Az emlékek tárából n szc- mélyes élmények is előlö-nek, és az apró történetek. Harminckilencben. akkor még nem volt igazi gyűjtő, ee” katonatársa kezébe nvomo't érv latch értékű ezüst litván pénzt, hoav készítsen belőle gyűrűt. Húzta, halasztotta a dolgot. Végül is „elfeleVet*“" elkészíteni. ígv most ez is gyűjteményének értékes darabja. — Most már teljesen leköt a gyűjtés — összegzi nvtisdí- ias napjainak leltárát Hídvégi István. — Van mit tenni a ház körül is. Jó társak a könyvek, és bizony alig lesz időm az érmek rendszerezésére. mert valójában még nem is tudom, hogv a mainkkal együtt mennvi is van összesen. Nem unatkozom. Én tudom mit csinálok! Az ember belefeledkezik a látvánvba. Előkerülnek a r>a- níroénzek is. 01v"o korokat idézve, amit e sorok íróia nem is ismerhetett. Mdlpengők és koronák, krajcárok és garasok. Ezeken elmerengeni nem lehet haszontalan időmúlás. — zengő — Nyolc beszélgetés múltról, jelenről, jövőről Kérdezni sokféleképpen lehet. Bután, naivan, ravaszul, hányavetien, ügyesen, pontosan, okosan; sugalmazóan, vagy lakonikusan, vállverege- tően, vagy ellenségesen, szenvtelenül, vagy provoká- lóan. Válasz is többfajta elhangozhat. Ostoba, gyermeteg, körmönfont, nemtörődöm, diplomatikus, precíz, agyafúrt, sematikus; bő lére eresztett, vagy tömör, összekacsintós, vagy ridegen visszautasító, tárgyilagos, vagy odainondo- gatós. Ám történhet úgy is a kérdezz-felelek, hogy a faggató és a felelő elvtársak, eszmeileg, egy nyelven beszélve cserélnek gondolatot; a kíváncsiskodót felelős igényesség hajtja, a válaszoló pedig a határozott véleményei mellett nem hallgatja el kétségeit sem. Ez utóbbira üdítő példa a Beszélgetések Magyarországról, szocializmusról című kötet, amelyben — 400 oldalon keresztül — Ácséi György válaszol Francis Cohen kérdéseire. Nyolc beszélgetés zajlott le 1981 októberében a rangos pártvezető és — akkor még — állami tisztségviselő, valamint a francia közíró között, ezt adta ki tavaly a frankhoni Editions Sociales, majd ennek fordítását az év végén a Kossuth és a Magvető közösen dobta a magyar könyvpiacra. Nem hiába: a kötetek hamar gazdára találtak. Az érdeklődés indokolt. Mind a nyolc téma az érdeklődés középpontjában áll, napi beszélgetések tárgyául szolgál, így hát széles körben él a kíváncsiság a rangos politikus személyes véleménye iránt. Az első párbeszéd a magyar történelem fordulópontjait tekinti át, a súlypontot természetesen e századra helyezve. A második a gazdasági reformokról szól. A harmadik beszélgetés az újszerű társadalmi kérdéseket tárgyalja, a negyedik pedig a politikai szerkezet működésével foglalkozik, ötödször, az emberek és eszmények kerültek sorra, részletezve a kultúra szerepét ma és a jövőben. A hatodik fejezet taglalja a nemzetközi viszonyokat, többek közt ilyen alcímekkel: „A keresztre feszített emberiség”, „Kína”, „Ha békét akarsz”. A hetedik eszmecsere fölidézi a munkásmozgalom-történet ma is időszerű kérdésköreit, szót ejtve a Kominternről, Csehszlovákiáról, a lengyel válságról, a maoizmusról és így tovább. Az utolsó interjúban a politikus műhelyébe pillanthatunk be, megismerve Aczél György tapasztalatait, nézeteit — egyebek mellett — az emberi tényezőről, a személyi kultuszról, a szocializmus, illetve a világ jövőjéről. Ha a könyv sokrétű gondolati anyagáról summázó megállapítást kívánnánk tenni, akkor az alkotó jelleg kiemelése lenne talán a legszerencsésebb. Az első laptól az utolsóig kiolvasható a kötetből, hogy szerzőik többek közt a megújulást, mégpedig nem a kampányszerű, hanem a folytonos megújulást látják nélkülözhetetlennek a közösségi társadalom építéséért, tökéletesítéséért. Ehhez pedig lelemény, bátorság, kockázatvállalás, bizalom és ezekre épített alkotó cselekvés szükséges ma és a jövőben. Maga ez a munka példát is mutat az alkotásra: a régóta fontos témákról újszerű kérdések' friss, eredeti válaszok sorakoznak a könyvlapokon. Ami a francia közírót illeti, korántsem csak faggat, hanem — lévén beszélgetésről szó — kommentál, ismeretet közöl, kiegészít, ellenvéleményének ad hangot. Így mindig egy-egy réteggel mélyebbre ásva tárul föl a teljesebb igazság az épp tárgyalt kérdésről. Az ideológiai harcról beszélve például fölveti Cohen: „Kellően kihasználjuk-e a szocializmus természetéből fakadó befejezetlenséget, s tudjuk-e kellően hangsúlyozni mindazt, amit már adott?” A célratörő kérdés csiholja ki az eredeti választ: „...mi tudjuk, mit akarunk: a kapitalizmus pedig azt tudja, hogy mit nem akar . . . Valamit nem akarni és egyáltalán sémi mit sem akarni, pedig túl közel áll egymáshoz, semhogy a szabadság eszméje ne kerülne kutyaszorítóba közöttük”... A magyar beszélgető fél eleven, tömör feleleteiből kitetszik, hogy megfogalmazójuk birtokában van mind a „nagypolitikai’ rálátásnak, mind a köznapi valóság ismeretének, s ezeket fölhasználva vezetői felelősséggel önti formába a nemzetközi olvasóközönségnek szánt mondandót. Nem zúdít végeláthatatlan adathalmazt fagga- tójára: kevés, de jellegzetes számszerű mutatóval dolgozik. Vissza-vissza térő történelmi utalásokkal helyezi bele az utóbbi három évtized eseménysorát az évezredes magyar .históriába. Mindezt természetesen a jelen és a jövő alakításának szolgálatába állítják a szerzők. Láthatólag az érvényes gondolatok közreadása a cél. „Harcolnunk kellett az ellen a felfogás ellen, amely szerint kevesebb demokrácia kell, ha a gazdasági helyzet súlyosbodik — közli Aczél, s e gondra kitért a közelmúltbeli ideológiai tanácskozáson is. — Éppen ellenkezőleg: minél nehezebb a helyzet, annál szükségesebb a lakosság mind szélesebb rétegeinek aktír részvétele és kezdeményezése”. Fontos erénye a könyvnek, hogy lényegbevágó, magvas gondolatokat élvezhetőén, képpé fogalmazva nyújt át aa olvasóknak: „Nem az az optimista — mondja Aczél a kötet vége felé —, aki az ablakon keresztül a zimankó* téli tájra nézve derűs napsütést hazudik magának, s nem is az, aki tétlenül ülve hajtogatja: nem baj, a zord hideget úgyis az enyhe tavasz váltja fel. Az optimista a viharban is fáradhatatlanul dolgozik, mert tudja, hogy csak a természetben követi magatói a telet a tavasz. A* emberi társadalom történetében meg kell küzdeni a napsütésért”. Molnár Pál NÓGRÁD - 1983. február 8., kedd ■1
