Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-08 / 32. szám
Sri '/ f NEHEZEN JÄRHATÖ ÜTÄK Támad a fél Mógrádkaü is Fokozatosan javulnak az útviszonyok Az olykor tavaszias január után a hét végén igazi tél köszöntött be. A havazás az egész megye területén vasárnap hajnalban, négy óra tájban vált általánossá. Kisebb- nagyobb megszakításokkal még hétfőn délután is esett a hó. Vastagsága 20 és 40 centiméter között változik, legkevesebb a megye délkeleti, legtöbb a nyugati területeken.. Balassagyarmat környékén néhány helyen a hóréteg eléri a félméteres vastagságot is. A KPM megyei közúti igazgatósága vasárnap 14, hétfőn 22 munkagéppel végzett hó- talanítást, de kölcsöngépeket is vártak. Az állandó havazás miatt az erőket a főbb közlekedési útvonalakra — 2, 21, 22, 23 számú utak — összpontosították. Ezenkívül a Bánk, Nógrádkövesd, a Galga- guta—Jobbágyi szakaszokon dolgoztak, s ezek bekötő útjait is próbálták járhatóbbá tenni. A hétfő reggeli fél kilenc —kilenc közötti műszakváltás helyett a munkagépek egy órával később jöttek be, mert a vezetők nem akarták félbehagyni munkájukat. A megyében hóakadályok nincsenek. Minden út járható, de az alsóbbrendűek igen nehezen. Éppen ezért aki teheti ne merészkedjem személyautóval lakott területen kívülre, s akinek feltétlenül mennie kell, mindenképpen vigyen magával lapátot, mely- lyel az emelkedők mentén felhalmozott salakprizmák fel- használásával elvégezheti az önmentést. A közúton közlekedők számítsanak az úton haladó tolólapos, illetve szó- _ rókocsíkra, ezek átlagnál nagyobb terjedelmére, s a néhol meglehetősen rossz látá- * si viszonyokra! Salgótarjánban vasárnap és a hétfőre' virradó éjjel három-három szórókocsi vette fel a harcot a hóval, s egy locsolójármű, mellyel — a sóval azonos hatású, de a környezetet jobban kímélő — magnéziumkloridot juttattak az útburkolatra. A városgazdálkodási üzem úttisztító, mélyépítő és parkfenntartó munkásai közül több mint ötven fő, s az alkalmi hómunkásnak jelentkezett öt ember tevékenykedett tegnap. Az üzem sokkal több alkalmi munkást is foglalkoztatna! Balassagyarmaton a tanács a megyei útkarbantartó üzem gépi kapacitását is Igénybe vette, a városgazdálkodási vállalat mintegy 100 dolgozója hótalanítja az utakat, buszmegállókat. A havazás a közlekedésben elsősorban hétfőn reggel okozott jelentős fennakadásokat, A megyeszékhely központjában a járdákról motoros hótolókkal távolították el a folyamatosan hulló téli csapadékot. szinte wrinden járat késett, a távolsági buszok közül voll, amely egy időre — például Bámában — kinn is rekedt. Igen nehéz a közlekedés többek között Garáb, Kutasé és Cserhátszentiván térségében. Nagyon sok múlik a buszvezetőkön. Karancsalja előtt a síkas lejtőn két csuklósbusz is megcsúszott és keresztbefordult az úttesten, salakos- kocsi indult mentésükre, személyi sérülés szerencsére nem történt. A vasúti közlekedés sem zavartalan, a Polónia nemzetközi gyors, illetve a Budapestről érkező gyors több órás késéssel haladt át Salgótarjánon. Az elektromos szolgáltatásban és a távközlésben a nap folyamán jelentős üzemzavar nem történt. Számottevő javulásra csak a havazás csökkenése, megszűnése esetén lehet számítani. Addig ugyanis a hóekével letolt csapadék állandóan pótlódik, s letaposva jegese- dik. Tanácskozott a 5€VDSZ megyebizottsága Ä múlt évi munkatervben foglaltak végrehajtásának tapasztalatai és az idei szak- szervezeti feladatok megtárgyalása szerepelt a HVDSZ Nógrád megyei Bizottságának tegnapi salgótarjáni ülésén. — A HVDSZ-hez tartozó húsz alapszervezetből 18 termelő és szolgáltató vállalat, s 1982-ben valamennyi eredményes évet zárt — mondotta tájékoztatójában Kiss Sándor, a megyebizottság titkára a kibővített ülésen. — Akadt ugyan egy-két vállalat, ahol nem sikerült a terveket maradéktalanul valóra váltani, vagy a kitűzött nyereséget elérni, de alapjában véve sikeresnek mondható év volt az 1982-es. Ebben nem kis szerepe volt az erősödő munkaverseny-mozga- lomnak, a szocialista brigádok megváltozott gazdasági környezethez igazodó vállalásainak. a takarékosság, a minőség javítására tett kezdeményezéseinek, ahol erre mód nyílt, az exporttevékenység fejlesztésének. Szó esett az érdekképviseleti munkáról is, a biztonságosabbá váló munkakörülményekről — csökkent is az üzemi balesetek száma — az ösztönző bérpolitikáról, az üdültetésben résztvevők számának nagyarányú növekedéséről. A' múlt évben például 30 százalékkal növekedett a vállalati üdülőkben pihenők száma. Szakszervezeti és vállalati segélyben több mint 1100 dolgozó részesült, segélyezésükre háromnegyedmillió forintot fordítottak. Mintegy 50 százalékkal többen kaptak lakás- építési támogatást, csaknem kétmillió forint összegben. A HVDSZ 4792 fős tagságának egyharmada vett részt — vesz részt jelenleg is — szakszervezeti tömegpolitikai oktatáson, sokan tanúinak az SZMT által szervezett tanfolyamokon. Az ülésen napirendre került a munkahelyi demokrácia továbbfejlesztésének kérdése, és a partnerszervezetekkel való együttműködés főbb tennivalói is. VILÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! NOGRAD •Az MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉSA MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXIX. ÉVF., 32. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1983. FEBRUAR 8., KEDD Teljesültek a széntermelési tervek Ülésezett a Nógrádi Szénbányák pártbizottsága Az elmúlt évi gazdaságpolitikai feladatok megvalósulásának tapasztalatait és az idei feladatokat vitatta meg — Gordos Nándor elnökletével — hétfőn délután a Salgótarjáni Bányász Művelődési Házban a Nógrádi Szénbányák pártbizottsága. Vitaindítót tartott Mákos Nándor, a vállalati pártbizottság titkára. Elmondotta, hogy a párt- szervezetek gazdasági szervező, ellenőrző és elemző tevékenysége az elmúlt évben fejlődött. Teljesült az 1 millió 20 ezer tonnás széntermelési terv: mélyművelésből 790 ezer tonnát, a két külfejtésből 230 ezer tonna szenet adtak a nógrádi bányászok. Elsősorban Szorospatakot és a külfejtést illeti dicséret, viszont a többi mélyművelésű akna lemaradt a terv teljesítésében, ami 45—50 millió forint eredményromlást idézett elő. Az objektív körülmények bekalkulása mellett felvetődik a vezetők felelőssége is, hogy vajon milyen munkát végeztek az irányításban és az ellenőrzésben. Ma még úgy tűnik, hogy a túlműsza- kok nem nélkülözhetők. A szénkutatási tevékenységben javulás tapasztalható, de még nem kielégítő. A kutatófúrásokat a külszínen teljesítették, nem így a föld alatti kutatásokat. A vágathajtási elképzeléseket 83 százalékban sikerült teljesíteni, pontos feladat, hogy a fejtés és elővá- jás egyensúlyát sikerüljön megtartani. A takarékosság területén 3,8 millió forintos eredményt értek el. Kedvező jelenség, hogy míg a termelési érték 17 százalékkal, az anyagfelhasználás csak 6 százalékkal növekedett. A szocialista import az elképzeléseknek megfelelően alakult, a tőkésbehozatal viszont 44 százalékkal emelkedett. Sajnálatos, hogy lassú az elfekvő készletek csökkenése. A szénen kívüli tevékenységnek meghatározó szerepe volt a vállalat gazdálkodásában. Az átszervezett kistere- nyei üzem például 13,8 százalékkal túlteljesítette nyereségtervét. A kivitelük fokozódott és javult a rubelkitermelési mutató is. Az egy dolgozón* eső árbevétel 518 ezer forint volt. További tartalékok rejlenek a kieső idő csökkentésében. Ha napi 10 perccel csökkentenék a kieső időt, évi 7 millió forintot tudnának megtakarítani. A testület foglalkozott á külfejtéssel, a szállítás alakulásával, a tervező- és földmérő iroda tevékenységével, a beruházások és a lakásviszonyok alakulásával. Az idén 1 millió 40 ezer tonna szenet várnak a nógrádi bányászoktól és ebből 85 ezer tonna kell, hogy legyen a lakossági darabosszén. Az eredményt 100 —110 millió forinttal kell javítani ahhoz, hogy a dolgozók múlt évi jövedelemszínvonala emelhető legyen. A szénbányászatban kiemelten foglalkoznak a közel félmilliárd forintos kányási beruházással, a szénen kívüli tevékenységben pedig a távlatilag gazdaságos, piacképes termelési szerkezet kialakítása a legfontosabb tennivaló. . Téli vásár kezdődött a nógrádi ruházati és cipőboitokban A február 7-től 19-ig tartó hagyományos engedményes téli vásáron 30—40 százalékos árengedményt kínálnak Nóg- rádban a ruházati és cipőboltok. Az enyhe időjárásnak köszönhetően az elmúlt hónapokban a lakosság nem sok meleg holmit vásárolt, ezért a legdivatosabb szezonális cikkekből is a szokásosnál több maradt az áruházakban, az üzletekben, a téli vásár idejére, mint a korábbi telek után. A Centrum Áruházak Vállalat amellett, hogy az országban lévő 35 áruházában — közte Salgótarjánba^ — eredeti fogyasztói áron 400 millió forintos árualappal kezdte meg tegnap a 30—40 százalékos kiárusítást, Budapesten a BNV területén megnyitotta a Centrum pavilont is. Az 1600 négyzetméter alap- területű időszakos áruház a 25-ös pavilonban 35 millió forint árukészlettel várja a vevőket. Ha élénk lesz az érdeklődés, egy héttel meghosz- szabbítják a nyitvatartást. Széles választékot kínálnak férfi-, női és gyermektélika- bátokból, kosztümökből, öltönyökből, ruhákból és cipőkből, ám nem csak ezeket, hanem számos vegyesiparicikket is egységesen 40 százalékos árengedménnyel árusítanak. A Szivárvány hálózat vásári árukészlete mintegy 34 millió forint. Minden vásári árut egységesen 40 százalékos kedvezménnyel kínálnak. Különösen széles a választék a sportüzletekben árusított sínadrágokból, síruhákból, síkesztyűkből, meleg sapkákból és sálakból. A Skála budapesti nagyáruház vásári készlete mintegy 20 százalékkal több a tavalyinál. Az engedmény mértéke 30—40 százalék. Különösen a divatos steppelt férfitélika- bátok számíthatnak sikerre. Slágercikknek ígérkezik az olcsóbban kapható sok női télikabát, női és gyermekpulóver, kardigán, steppelt gyermekdzseki, valamit a sícipő. A szécsányi Palóc Skála Áruházban, a cipő-, a kötött-, a konfekció-, és Bétex-osztá- lyon 30—40 százalékos árengedménnyel kínálják a csizmákat., cipőket, sapkákat, sálakat, télikabátokat, szöveteket és lakástextíliákat. A pásztói ÁFÉSZ áruház méteráruosztályán egyes szőnyegeket, nylonfüggönyöket éa jerseyárukat kínálnak 30—40 százalékkal olcsóbban. A Nógrád megyei Iparcikkkiskereskedelmi Vállalat igazgatóhelyettese, Bivéky László elmondta, hogy már az első napon óriási érdeklődés nyilvánult meg Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Nagybátonyban, Kisterenyén és Mátranovákon. A ké-szlet hasonló a tavalyihoz, óm téli jellegű cikkekből még annál is többet kínálnak. Az árukészlet 16,7 millió forint Különösen bőséges a kínálat cipőkből, télikabátokból, sapkákból, sálakból, kesztyűkből, kötöttárukból, sőt a szánkókat is árengedménnyel kínálják. Nincs viszont gyermek- síléc, mert az NDK-ból a várt szállítmány nem érkezett meg. Ü ésezett a végrehajtó bizottság Balassagyarmaton A vásárlók ezre! válogattak a szezon végi cikkek között a salgótarjáni Centrum Áruházban. Ülést tartott tegnap Balassagyarmat város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. A napirendek sorában elsőként jelentés hangzott el a polgári védelmi feladatok ellátásáról, majd a testület megvitatta az oktatási gazdasági-műszaki ellátó szervezet (GAMESZ) szervezeti és működési szabályzatáról szóló tájékoztatót.