Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-27 / 49. szám
A kányási Március 21. nevű ifjúsági komplex elővájó brigád az év elején alakult és a bányában két munkahelyen dolgozik. Januárban a sűrített körszelvényű 3500 és 4000-es vágatokban több mint 100 métert haladtak előre. Az elővájási tervüket 108,7 százalékra teljesítették. Képünkön: L’r bankó vies Tibor harmadvezetö vájár az EHOR-rakodógépet kezeli. (Krekács Miklós felvétele) Számítanak a lakosság alkotó, segítő munkájára Gondolatok a pásztói falugyűlésről NEM HINNÉNK, hogy Nagy Józsefné, a Pásztói nagyközségi Tanács elnökére ráillene a babonás szó. Még akkor sem, ha a legutóbb megtartott falugyűlésen — amelyet a művelődési központban rendeztek meg — tizenhármán mondták el véleményüket a tanács munkájáról, a nagyközség fejlődéséről, a közösség előtt álló feladatokról. Azért sem mondható el a babonás szó, hiszen a nagyközség vezetői előre „gondoskodtak” arról, hogy jó hangulatban kerüljön sor a falugyűlésre, amelyről az úttörők kultúrműsorral, táncokkal, dalokkal, a munkáskórus indulókkal gondoskodott. Szabó Áron, a nagyközség Hazafias Népfront bizottságának elnöke már köszöntőjében is úgy jellemezte az összejövetelt, hogy azon a falu minden rétege képviselteti magát. Miről is vitatkoztak leginkább a pásztóiak? Elsősorban arról, hogy ma már alig karnyújtásnyira van a nagyközség a várostól, hiszen egy jól megtervezett jövő végrehajtásán fáradoznak hosszú évek óta. A hozzászólók nagy többsége csakúgy, mint Balogh Istvánná, Kovács Béláné, Ih. riczki István, Szabó Ferenc, Pintér Nándor, Luda Sándor és a többiek a gondok mellett hangsúlyozták: elértünk valamit, s ezen az úton kell haladni. Nagy József, a nagyközségi tanács elnöke is örömmel jelentette be a falugyűlésnek, hogy eredményekben gazdag tanácsi év áll a nagyközség mögött. Gazdálkodásuk alapját a hatodik ötéves tervben meghatározott célkitűzések adták. Fő feladatnak tekintették az intézményi ellátás színvonalának tartását, és szerényebb mértékben növelték a kommunális ellátást. A bevételek teljesítése, illetve túlteljesítése biztosította az alapvető feladatok megvalósítását. Ezt nagyban elősegítette a nagyközség- lakossága, a felsőbb tanácsi hozzájárulás. Hiszen Pásztón az elmúlt évben az eredetileg, tervezett negyvenmillióval szemben 47 millió forinttal gazdálkodhatott a tanács. Ebből a pénzből elsősorban a hatodik ötéves tervi lakásépítési tér/ előkészítése szerepelt. Figyelmet fordított a tanács a nagyközség városiasodé jellegének kibontakoztatására, az urbanizációs folyamat meggyorsítására. Ezt a tények is bizonyítják. Az elmúlt évben például elkészült a községközpont beépítési terve, beruházási programja, és 84 lakás kiviteli terve. Az építési területet átadták a kivitelezőnek. Elkezdődött az első ütemben épülő 84 tanácsi bérlakás tereprendezési, alapozási munkája. A Nógrádi Sándor-1 silótelepen megkezdődött 36 OTP-la- kás építése. Természetesen e’őbbre léptek a közvilágítási feladatok megvalósításában, a vízgazdálkodási feladatok megoldásában. Ide tartozik, hogy a tanács a többi között 2,4 millió forintot adott át fejlesztési alapjából a Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnak, s ebből az összegből megépítették az 500 köbméteres víztározót. Hosszú sorban lehetne említeni akár az útgaz- dálkodás, akár a járdaépítés legfontosabb tényeit, mégis kiemelkedően jelentkezik Pásztón a vezetékes gázellátás megoldása. Ez ugyan az elmúlt esztendei költségvetésben nem szerepelt, mégis év közben megrendelték a gerincvezeték kiviteli tervét, s mi több, többszöri tárgyalás eredményeként ez év októberi, és decemberi határidők megjelölésével már a gázgerincvezeték megépítését is vállalta a kivitelező. A GONDOK ELLENÉRE is jelentős a fejlődés a kulturális ágazatban, hiszen az intézmények felújítására terven felüli összegeket költöttek. Kijelenthették a falugyűlésen, hogy az óvodai ellátás Pásztón, s a társközségekben is az elmúlt évben a lakosság megelégedésével találkozott, hiszen minden jelentkező igényét ki tudták elégíteni. Ugyanilyen ütemben haladtak előre az egészségügyben. Itt említették meg, hogy minden körzeti orvosi státus betöltésre került, növelték az öregek napközi otthonának számát, szélesebb körben alkalmazzák a házi szociális gondozást és az új hatvanszemélyes bölcsőde átadásával minden bölcsődés korú gyermek magas színvonalú gondozásban részesül. A hozzászólók hangsúlyozták: Pásztón egyszerre szinte egyidőben kell megoldani több alapvető jelentőségű gondot. A megnövekedett feladatok ellátására a nagyközségi tanács egyedül nem képes. Éppen ezért mondották ki, hogy a vállalatok, a társadalmi és a tömegszervezetek a lakosság aktív, cselekvő, támogató közreműködése nélkül eredményeket felmutatni aligha lehet. Éppen ezért az utóbbi évek örvendetes jelensége, hogy az üzemek, vállalatok, a lakossággal együtt, egyre inkább sajátjuknak érzik a települést, felelősséget éreznek a dolgozók életkörülményeinek alakulásáért, s ebből következően részt vállalnak a települést fejlesztő tevékenységből. Ennek eredménye, hogy az elmúlt évben az egy lakosra jutó társadalmi munka értéke elérte az 1400 forintot. Igen sok szó esett még az összejövetelen az elmúlt év eredményeiről. Akár kulturális téren, akár szociális vonatkozásban. A hozzászólók valamennyien azt hangsúlyozták: — Teljes egyetértésben a nagyközség vezetőivel — az igények jogosak, ám a tanácsi pénzeszköz nem korlátlan, s a felvetett javaslatokat csak rangsorolva tudják megvalósítani. Igaz, hogy ebben az évben a tanács fejlesztési alapja jóval nagyobb, mint a tavalyi volt. eléri az 59 millió forintot, s ezt az összeget a fórumon elhangzott lakossági bejelentések figyelembevételével arra használják fel, hogy Pásztói tervszerűen, dinamikusan fejlesz- szék. Ezek közé tartozik a községközpontban a 84 tanácsi bérlakás kivitelezésének megvalósítása. Előkészítik további 35 lakás építését, s e lakások folytatásaként 75 OTP-lakás építési lehetőségét. A lakások építésével egyidejűleg tervezik a gerincközművek, a közmű- rákötések megvalósítását, így például ivóvíz, csapadékcsatorna, szennyvízcsatorna és járda építését. A rendezési tervek alapján további telkek kialakítását tervezik a magánépítők számára. Igen fontos feladatnak tekintik a gázprogram végrehajtását, és tovább folytatják a tanácsi bérlakások felújítását. DANCSÄK LASZLÓNÉ országgyűlési képviselő hozzászólásában fogalmazta meg: — Összefogással megvalósulhatnak elképzeléseink. Ezzel a megfogalmazással a falugyűlés valamennyi résztvevője egyetértett. Somogyvári László Azt mondja a veje: — Apukához — így szólítja tizenegynéhány éve apósát — csak akkor menjen, amikor már úgy lefelé áldozik a nap. Mert őt ennél előbb, már ha csak nem a sichta utáni időben, ebédnek, vacsorának is tekinthető étkezéskor „kapja el”, nemigen találja otthon. Bár most, ebben a télben már igazán lehetne nyugodalma, hiszen a múltheti nagy kivilágosodás és meleg után a méhei újra visszavonultak a kaptárakba. A hattőkényi szőlő vissza- metszését is elvégezte, meg aztán a most leesett, igaz, vékonyka hó miatt ásni sem tud már a kertben. De nem teszi. Megy, dolgozik, segédkezik, ácsol, farag, folyton-folyvást... Ötvenhét éves, amolyan mindenes ezermester volt a bányában. Rég otthagyhatta volna egyébként a föld alatt töltött évek kedvezményeként, de nem tette. — Korán árvaságra jutottam a hat testvéremmel együtt, s hogy én voltam a legidősebb, már tizennégy éves koromban apánk helyett apának kellett lenni. Elszegődtem Mizserfára a bányához, s addig öreganyám, meg a nagyobbik leánygyerek viselte dolgát az otthon maradottaknak. Istenem! — mondom én, negyvennyolcas kommunista —, de korán is megtanultam a magyarok istenét. Meg — amire most azt mondják egyesek: kapzsiság, mohóság — a pénzbeosztást, a gazdálkodást, a kitartást, Rehabilitácis — piiiiíikal MAnvá fi iparszerkezetéből is adódik, NV«r«IU hogy több ezerre tehető az egészségkárosult emberek száma. Nem kevesen vannak, akiknél az egészségkárosodás olyan mértékű, hogy képtelenek bármiféle munkát végezni. A többség azonban nem kényszerül tétlenségre. Ha nem is maradhatnak eredeti munkahelyükön, egészségi állapotuknak megfelelő, hasznos munkát végezhetnek. Hogy ez valóban így legyen, annak fontos feltétele a jól szervezett, folyamatosan ellenőrzött egészségügyi, foglalkoztatási és szociális rehabilitáció. A megyei tanács — a héten a végrehajtó bizottság tárgyalta — hosszú évek óta kíséri figyelemmel az egészségkárosult, csökkent munkaképességű férfiak és nők helyzetét, s intézkedik foglalkoztatási lehetőségeik szélesítéséről. Nyolc vállalatnak mintegy 5 millió forintot juttatott azzal a meghatározott céllal, hogy munkahelyeket alakítsanak ki azoknak, akiket régebbi helyükön már nem tudnak foglalkoztatni. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy a tanácsok, az egészségügyi szervek, a vállalatok közös törekvése megnyugtató módon rendezi az egészségkárosult ezrek sorsát, gondját. A munkaképtelenek rokkantsági nyugellátást, szociális támogatást kapnak. Akik pedig megmaradt erejüket hasznosítani tudják, azok dolgozhatnak. A tapasztalatok azonban nem egészen ezt mutatják. Semmiképpen sem hagyható szó nélkül az az igyekezet, amivel az elmúlt években megszervezték az üzemorvosi hálózatot Nógrád megyében. Ma már minden félezernél több embert foglalkoztató gyárban főfoglalkozású orvos tevékenykedik. Nem kevés, mintegy 35—36 ezer embert vizsgálnak évente, hogy kiderítsék: a végzett munka károsítja-e egészségüket, milyen a károsodás mértéke, elláthatják-e munkakörüket? Salgótarjánban, a megyei kórházban és Nógrádgárdonyban a gyógyintézetben rehabilitációs részleget alakítottak ki 20—20 ággyal. Eddig csaknem ezer embernek adták vissza részben, vagy teljesen egészségét, munkaképességét, életkedvét. Mégis sok rehabilitációra szoruló ember, vállalatvezető teszi szóvá okkal az üzem- egészségügy gondjait, mert ezek igazáp érzékenyen őket érintik. Azt történetesen, hogy az egészségügyi rehabilitáció rendszerint későn indul. Az üzemorvosok akkor jelzik az egészségkárosodás, a csökkent munkaképesség mértékét, amikor a betegállományt, a táppénzt is megszüntetik. Ma még egyáltalán nem gyakorlat, hogy az orvos — a beteg állapotának ismeretében — azt is jelezze: megmaradt erejéből mire futja, milyen munkát tud ellátni egészsége további károsítása nélkül. Javítani lehet — a tapasztalatok szerint szükséges is — a megyei rehabilitációs bizottság munkáját. S mindenképpen hasznosnak bizonyulna, ha a termelőszövetkezetekben — a meglevő három példáján felbuzdulva —, folyamatos szervező munkával kialakulna, munkához látna az üzemorvosi szolgálat. Tennivalója lenne bőven. Mint, ahogy van elegendő a Vállalatoknál is. A közelmúltban végzett vizsgálódások azt jelzik, hogy, ahány üzem, szinte annyi elképzelés, gyakorlat. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben, a Volán 2. sz. Vállalatnál, Nagy- bátonyban, a harisnyagyárban, a Nógrádi Szénbányáknál a vállalati vezetők, a szak- szervezeti bizottságok együttesen szabályozták a rehabilitációs tevékenységet. Egyértelműen meghatározták azt is, mit várnak a vállalatnál létrehozott rehabilitációs bizottságoktól. Az általános gyakorlat azonban korántsem ez. Vannak üzemek, ahol annak idején felmérték ugyan a csökkent munka- képességű dolgozók számát, az évenkénti változásokra azonban már nem kíváncsiak, így arról sem gondoskodnak, hogy szervezett szakmai képzésben, tóvá! bképzésben részesüljenek azok, akik munkabírása betegség, baleset következtében megváltozott. Ám nem kevés azon vállalatok száma sem, ahol a legparányibb figyelmet sem fordítják a sérült, a beteg emberek munka- és életkörülményeinek javítására. Az elmúlt két esztendőben a megye üzemeiben a korábbinál kevesebb lehetőséget kínáltak a csökkent munkaképességű embereknek, hogy állapotuknak, képességeiknek és készségeiknek megfelelő munkahelyen dolgozzanak. Jóllehet, az erre igényt tartó dolgozók száma növekedett. A vállalati vezetők közül sokan azzal érvelnek: a gazdasági helyzet nehéz, szerényebbek az anyagi lehetőségek, szigorúbb a munkaerő-gazdálkodás. Ebből adódóan a csökkent munkaképességű dolgozók tervszerű, folyamatos foglalkoztatása is több gonddal, bajjal jár. A rehabilitációs munka, ha azt valóban körültekintéssel, felelősséggel végzik, valóban nem egyszerű, s az sem titok, pénz is kell hozzá. Az azért mégis csak érthetetlen, hogy a múlt esztendőben mindössze 9 vállalat élt azzal az anyagi lehetőséggel, amely központi alapból rendelkezésére áll a munkahelyi rehabilitáció megszerzésére, e tevékenység javítására. Pedig a pénz nem kevés. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben mintegy 8 millió forint' évente. Talán nem is annyira az anyagiakkal, mint a szemlélettel van a baj. A vállalati vezetők jó része ma még nem látja, nem érzi igazán a rehabilitáció szükségességét, társadalmi, emberi hasznát. Egészen könnyűszerrel számon tarthatók azok az üzemek, ahol e munka a vállalati gazdálkodás, a szociális tevékenység 'természetes része. Ahol esztendőről esztendőre következetesen törekszenek arra, hogy helyben, vagy más vállalatokkal együttműködve megfelelő munkát, s fizetséget adjanak csökkent munkaképességű dolgozóiknak. Mert lehet ezekre a sok ezer ember sorsát érintő gondokra megoldást találni! Mindenekelőtt olyan átfogó, az egészség- ügyi, a munkahelyi és a szociális rehabilitációt magába foglaló rendszer megszervezésére, hatékony működtetésére van szükség, amelyben az orvos, a vállalati vezető, ? szakszervezeti bizottságok, a Vöröskeresztszervezet vezetői nem csupán ismerik, meg is teszik dolgukat. Várható, hogy ebben központi intézkedés teremt rendet. A tanácsi szerveknek, a vállalatoknak, az egészség- ügyi szerveknek, a társadalmi és tömeg- szervezeteknek azonban addig is jobban ösz- sze kell hangolniok elképzeléseiket, szorosabbra fűzni kapcsolataikat a gyakorlati munka során. Ily módon lehet megelőzni a bajt, folyamatosan javítani, helyreállítani a sérült, beteg emberek egészségét, elveszett munkaképességét. S gS'y a fajta összefogás szoríthatja tarsí*- tósan vissza a táppénzesállománv felfelé ívelő, ma már az országos átlagot meghaladó grafikonját. S azt a szemléletet is, amely az elvégezhető munka lehetősége helyett a rokkantsági nyugdíjjárulékban látja, keresi a végleges megoldást, V. G. MUNKÁS ARCOK Virradattól napszéSKáig hogy soha egyetlen fillér nélkül ne maradjunk. Mert ahogy nagyjából felcseperedtek a testvéreim, én huszonöt éves koromban megnősültem. Gyerek nem született, nekünk azóta sincsen, sajnos, úgyhogy, ha szűkösen is, de megfértünk a szülői házban. Aztán a többiek is megnősültek, férjhez mentek. Mi a feleségemmel maradtunk ott, kettecskén. De ünnep nem múlik el még most sem anélkül, hogy karácsonykor, hús- vétkor, fontosabb alkalmakkor össze ne gypljünk mind- ahánvan, akik tehetik. Mert két lányhúgom közül az egyik Zalába ment férjhez, a másikat meg az isten háta mögé, Békésszentandrásra vitte el feleségnek egy volt katonatiszt. Repülős volt Szolnokon, azt hiszgm. vadászgépeket „futtatott”, de egy alkalommal leszállásnál nem jött ki a futóműve, ő a beton mellé hasra akarta tenni a gépet, de azt a parancsot kapta, hogy körözzön addig, amíg az üzemanyaga el nem fogy. Csinálta is a gyerek szaporán a köröket, a reptéren meg már felvonult a mentő- és tűzoltóautók hada, kispriccelték a leszállópályára a Vastag, csúszós habpaplant, de a sógor, vagy a gépe, ki tudja már, becsavarodott és a betontól olyan húsz méterre ért földet. Mindketten darabokban. Ki- szuperálták a Miskát, már mint egészségileg, hiszen lábát, oldalbordáját és — szerintem — lelkét is törte, és elvette Zsuzsit, hazavitte Szent- andrásra. De boldogan élnek! — Felnevelte az öt testvért? — Fel- Néha egy-két öregasszony, itt a környéken mondja is: „Te, Zoli! De kár, hogy nem az én uram lettél!” Persze, vicc ez megint csak, hiszen tíz-húsz évvel idősebbek nálamnál, de jólesik. — És maga? — Éldegélünk itt szépen, kettecskén, a feleségemmel. Ö itthon tesz-vesz, készíti nekem a jó ételeket, mos, takarít, el-elddlgozgat a kertben. Amire nekem nem sok időm van, mert hogy őszintén mondjam: a föld nem az én reszortom. Én inkább fával • dolgozok, fúrok-faragok, esztergálok a szabad időmben az egvik öcsémnél. Összejön ebből egv kis pénz. S hogy mire kell? Nem magamra. Öt unokahúgom és -öcsém van, ha' jól tudom, így kell titulálni a testvéreim gyermekeit, s ez esztendőnként két- annyi, sőt sokszor annyi ünnep. Kap tőlem mindő.iük minden jeles alkalommal valami szépet, emlékeztetésre valót- Bár a szüleik is megadnak nekik mindent, tudom, de nem akarom, hogy soha, egyetlen dologban is hiányt szenvedjenek. Jó öreglegény vagyok, mi? — nevet, de látom, ott legbelül nem ilyen vidám. — Hamarosan nyugdíjba megy. Mit csinál majd naphosszat? — Említettem, negyven- nyolctól vagyok párttag, öt - venhét márciusától meg munkásőr. Emellett tagja vagyok a vadásztársaságnak, s most megint tanácstagnak akarnak jelölni. Van hát mit „aprítani a szabad időbe”. Amit csak én nevezek magamnak így, mert az én szóhasználatom szerint a szabad idő a saját és a mások örömére végzett hasznos tevékenység. Lehajtja fejét és szeméből szomorúság árad. De csak egv pillanatig, mert vidám-in kérdi: — Ugye. ígv van ez jól? Rábólintok, s göcsörtös ujjaival szorítja meg kezem. * Kovácsik Pista bácsi a minap szólt be telefonon: egy- bete nyugdíjas, méhészkedői akar és Szoroslápa-pusztán vettek házat. \És jól vannak.-. Karácsony György NÓGRÁD — 1983. február 27., vasárnap 3
