Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-20 / 43. szám
Baines kapitánynál Miskolcon Egy washingtoni arc Tarjánkon — Uram! Mr. Onedin bizonyára örülni log, hogy egyik alkalmazottjáról akar írni, de talán tőle... — De kapitány, ön olyan jóságos, barátságos, megbízható, az egész sorozat alatt, a tengerészek között ön az egyetlen, aki mindössze kétszer ütött meg embert, nem hiszem, hogy a főnöke tiltakozna. — Félek, hogy tréfál uram! — Nem, Baines kapitány, el kell hinnie, hogy ön a legnépszerűbb ebben a vállalkozásban. — Bocsásson meg, uram, de ezzel az új rakománnyal azonnal indulnom kell, mert, ha megelőz minket a Frazer- járat, üzletet vesztünk. Elszakad a film, a fantázia filmje. A valóság vet véget ennek a jelenetnek, mert szembe találjuk magunkat Baines kapitány, alias Simon Györggyel a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházának egyik termében. — De jót próbáltam! — sóhajtja, amikor lehuppan az öltöző székére. Némi hasonlóság valóban felfedezhető az arcvonásokban, különösen így, ha ül, mert nem zavar a termetbeli különbség. Erősen őszülő haja erősíti az azonosítási pontokat, holott Baines- nél jóval fiatalabbnak látszik. Így aztán igencsak meglepő, hogy Simon György hatvanéves. Ha teljes autogramot kérnénk kapitányunk magyar hangjának tulajdonosától, az ekképpen nézne ki: Dr. Simon György, hiszen a jogi tudományok tudora. Persze ez nem zárja ki eme színészi feladat teljesítését. — Természetesen van komolyabb teljesítményt kívánó színészi alakítás a filmben, mint Baines, de mégsem hálátlan dolog a vén tengeri medve hangjával játszani. Most derül ki valami furcsaság' ez a jellegzetes hang egy kicsit más színezetű. — Játszom egy kicsit a hangommal — mosolyodik el Simon György, mert eszébe jut valami —, ennek ellenére többször hallottam már összesúgni az embereket az utcán mögöttem... ez Baines kapitány”, mondják. — Mennyire szól bele a rendező, hogy miként formálja meg a szinkronhangot? — Erre egy színésznek rá kell érezni. A jó öreg matróz (bocsánat, tengerész) fiatalkori tetteit alig ismerjük. Azt sem tudjuk, hogyan lett kapitány, hacsak egy olyan részből ki nem derült, amit a folytatásos filmeket nem szeretők, vagy az idővel harcban állók nem láttak — Én viszont a rádió önálló színtársulatánál kezdtem — magyarázza Simon György — talán ott tanultam meg igazán játszani a hangommal. A szinkron sem új, hiszen hatvanegyben már dolgoztam a Pannónia Filmstúdió elődjénél. — Nem furcsa dolog, hogy egy színészt a hangja tett igazán híressé? — Az eredmény a lényeges. Azt hiszem, nem elsősorban az arc a fontos. Pontosabban, hogy arcról ismerjék fel az embert. Száznegyven szerepet játszottam eddig, bár a filmesek nem kényeztettek el, de nem panaszkodom. Játszottam például a Különös ismertetőjel, a Plusz egy nap, a Her- kulesfürdői emlék, az Itt járt Mátyás király című filmekben, soroljam még? A tévé hőskorában már a kamerák elé álltam. — Inkább az érdekelne, hogy beszorították-e már valamiféle skatulyába? — Nem, de az utóbbi időben inkább középkorú értelmiségi figurákat játszom. — Azt mondta az előbb, hogy nagyon jót próbált. — Akkor érzem igazán jól magam, ba dolgozom, ha színpadon vagvok. A Szabin nők elrablását próbáljuk, én Rettegi Fridolint alakítom. Peregnek a filmkockák. — És ön, kihasználta a sikert? — Ó, de még mennyire! Sokkal jobb a közérzetem! Horgonyt old a hajó. Baines már nem törődik azzal, ami a parton történik. — Kapitány! Csak egy percre még.. — Bocsásson meg uram, jó a szél, indulnom kell. Néhány hónap múlva találkozunk, azaz, hogy a jövő héten is a képernyőn. Ám, ha vége e sorozatnak, a következő alatt, vagy után biztosan. Zengő Árpáti Kérdések koncert „közben" Interjú Holla: Keresztély orgonaművésszel Nagy sikerű orgonahangversenyt adott a közelmúltban Hollai Keresztély a salgótarjáni zeneiskolában. Műsorán Bach-művek, Sweelinck-variá- ciók, Pachelbel és Franck ko- rálok, valamint Mozart és Messiaen egy-egy darabja szerepelt. Az előadás szünetében kérdeztük meg a mestert: — Milyen szempontok szerint állította össze a műsort? — Mindenekelőtt egy nagyobb Bach-művet játszom el, vagy az elején, vagy a végén a koncertjeimnek. Egyébként szeretem a régi orgonazenét, szívesen kutatok kevésbé ismert szerzők darabjai között Sweelincket például ritkán hallhat a közönség, pedig a maga korának nagy mestere volt: 1562-től 1621-ig élt. A halkabb, derűsebb toccata és fúga után egy-egy szenvedélyesebb hangú zeneművet is megszólaltatok rendszerint, amilyen például az „Est-ce Mars” című darab. — Ezek a szerzők a kedvencei? — A fölülmúlhatatlan Bach mellett mindig éppen az, akinek a munkásságát kutatom. Most Sweelinck eljátszásához szinte újra kellett tanulnom a hangszeres játékot, bár ez persze túlzás, de ő egészen másképpen orgonáit, mint a későbbi mesterek. — A programban szereplő többi szerző közt is van ritkán játszott zeneköltő. Az ő munkásságuk is foglalkoztatja? — Szerintem nem hiányozhat egy-egy ilyen hangversenyről az ünnepélyes, nagy- formátumú, romantikus muzsika sem. Itt most Franck képviseli ezt a stílust E-dúr koráljával, nem véletlenül hagytam a koncert végére, befejező számnak. De nap mint nap kötelességünk szembenéz ni a modern, huszadik századi zene kihívásaival is: vajon milyen feladatokat, mennyi újdonságot, próbára tevő technikai megoldásokat tartogat a kor előadói számára napjaink zeneirodalma? Igaz, Messiaen 1908-as születésű, tehát már a hetvenedik évén is túl van, de ma is a franciák korszak- alkotó művészének tartják, és meg kell vallani: joggal. — Végül mi a benyomása a salgótarjáni közönségről és a zeneiskola orgonájáról? — Először járok ebben a városban, és mondhatom, nagyon jól érzem magam. Óriási dolog, hogy egy zeneiskolának ilyen komoly hangszere van, remekül lehet játszani rajta. Remélem, lesz alkalmam még önöknél bemutatni máskor is egy-egy újabb koncertprogra- mot. — Köszönöm az interjút. (várkonyi) „Nagyon büszke vagyok magamra, hogy felfigyeltetek rám — intett búcsút derűsen Heltai András. — Mert ritkán szoktam nyilatkozni”. A Magyar Távirati Iroda munkatársa, évekig washingtoni tudósítója a héten Salgótarjánban járt, s a Kohász, majd a Bányász Művelődési Házban válaszolt dolgozók kérdéseire. A televízióból közismert kommentátor örörrjest felelt a NÓGRÁD-nak is. — Ez a név, hogy Heltai, a Középkor óta ismert a magyar irodalomtörténetben. Van-e összefüggés? — Nincs. Heppnek hívtak. De az első főszerkesztőm azt mondta: ez nagyon mulatságos név. Azóta vagyok Heltai. — Melyik lapot irányította ez a főszerkesztő? — A Friss Újságot. Még a negyvenes évek végén. — Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Hogy tapasztalta nemzetközi gyakorlatában: az újságírás alakítja-e a politikát? — Van, amikor bizonyos fokig alakítja. Ez a helytől és az időtől függ — A magyar külpolitikai újságírás alakítja-e a magyar politikát? — Persze. A magyar közvélemény nagyon élénken érdeklődik a nemzetközi politika iránt. És ezt a közvéleményt döntően a külpolitikai újságírás formálja. — És a közvélemény hat-e a politikára? — Szerintem az utóbbi negyedszázad magyar politikai sikereinek titka az, hogy nagyon is érzékeny volt a közvélemény változásaira, és gyorsan hasznosította annak megnyilvánulásait. — Közvetlenül a politika alakítóira hatnak-e a külpolitikai újságírók munkái? — Részben. Egy politikus sok forrásból tájékozódik. A forrásoknak csak kis része az újságírás. De feltehetőleg, nem kerüli el a figyelmet az igényes újságírói észrevétel. Elmondhatjuk, hogy feltételezett tudásunk véges, tudatlanságunk azonban végtelen. (Sir Kari Popper) * Szávákat ugyanúgy elfelejtünk, mint minden egyebet. Szókincsünk olyan mező, amelyet állandóan trágyázni kell, hogy ki ne száradjon. (Evelyn Waugh) * Aki hozzászokott ahhoz, hogy soha se legyen egyedül Az ország számos bányájában használják fel a salgótarjáni bányafféngyárban készített stivengerendákat. Képünkön Sulyok t '■"’*« lakatom az üzem dolgozója faragja a fontos biztosítóelemet. Beszélgetés Heltai Andrással — Célja-e a külpoltikai újságírónak, hogy a világ más táján történt, de hazájában is jellemző eseményt taglalva befolyásolja saját országának politikai gyakorlatát? — Ez egyéniség do'ga. Ha valakinek nem közömbös saját hazájának sorsa, akkor biztosan él ezzel a lehetőséggel. — Kinek felelős az „újságírástudó”? — Elsősorban saját lelkiis- meretének és természetesen az olvasónak. — Néha szétbontják ezt a kérdést úgy, hogy a „nagypolitikának” vagy a szélesebb közösségnek felelős-e? — Hogy ez minálunk így szétbontható-e, az erősen vitatható. Szerintem nem bontható szét. De, ha valaha is szétbontható lenne, akkor én feltétlenül a szélesebb közösség iránti felelősséget tartanám kötelezőnek. — Kényszerül-e kompromisszumba a televíziós kommentátor? — Igen, ez előfordul. — Egy magyar külpoli- tilcai kommentátor mikor tapasztalja ezt? — Amikor a velünk szoros kapcsolatban lévő országok kérdéseiről esik szó, s hazánk érdeke ezt kívánja. — Kimond-e olyat, ami« vei nem, ért egyet? — Inkább az fordulhat elő,' hogy nem mond ki olyat, amit szívesen kimondana. — Tehát nem állít olyat, amivel nem azonosul? — Ez megint egyéniség kérdése. Ami engem illet: nem. — Többször is, főleg nőktől hallottam, hogy „* Heltai” néha talán nem mentes minden póztól.. — Jó, hogy mondja. Szíve-' sen fogadom az ilyen észrevételt, mert én nem látom magamat. Az biztos, hogy ha így van, nem szándékos, nem tudatos. Egyébként az ember néha óhatatlanul beleesik a majomkodásba. Főleg akkor, ha észreveszi, hogy ismertté vált. De fontos tudni, hogy aki ismert ember, az még nem biztosan népszerű. Lehet, hogy azért nézi meg valaki nagyon, mert esetleg utálja. — Gyakran észreveszi hogy ismert ember? — Van egy klassszikus ese-' tem, ha akarja, Deírhaija poénnak. Egy idős bácsi jött) szembe velem a Népköztársaság útján. Már messziről mosolygott. Én is mosolyogtam, már a számon volt, hogy „csak egyoldalú az ismeretség”. De a bácsi így köszöntött: „Jó napot, művész úr! De szépen tetszett tegnap este énelkelni a Lohengrint!” — Mi a haszna a mostani és az ehhez hasonló vidéki közönségtalálkozóknak? — Sokáig voltam külföldön, ezért fontos felmérnem, hogy itthon az emberek mit és hogyan kérdeznek, mi mennyire érdekli őket. Érdekes, hogy az ország minden részében ugyanazok a témák váltják ki az érdeklődést: a gazdaság, a nemzetközi kérdés és a szocialista országok helyzete. Ezekből a találkozókból szűröm le, hogy kommentátorként mikről beszéljek. s mikről ne. Molnár Pál Aforizmák —, az elamerikaiasodottnak számíthat. (André Maurois) * Nem könnyű előítéleteket elveknek feltüntetni —, többnyire mégis sikerül. (Peter Bamm) * Napjaink tizenegyedik parancsolata így hangzik: Ne öregedj meg. (Helmut Qualtinger) A modern civilizáció bal-' gasága, hogy lemond az ördögbe vetett hitről, holott mégiscsak az ördög a létezésének egyetlen magyarázata. (Ronald Knox) * « Elveink pontosan addig tartanak, ameddig szenvedélyeinkkel vagy hiúságainkkal konfliktusokba kerülnek, s akkor mindig a rövidebbet húzzák. (Theodor Fontane) — Hirtelen erős fény vakított el jobbról és már csak azt láttam, hogy valami fekete tömeg van a kocsim előtt. Jobbra... rántottam a kormányt, fékeztem..., de akkor már ...koppant a motorházon valami... *— emlékezett vissza könnyeivel küszködve, a vádlott. — Begurultunk az árokba... kiugrottam az útra... ott feküdt egy ember... azonnal a pulzusát néztem... Hiába nézte, hiába próbálta elővenni az elsősegélyládát, ott már nem volt segítség. Az úton Makkai Jánosné feküdt, aki szinte azonnal meghalt az ütközés következtében. Lánya, Klári önkívületben futott az egyik közeli házba, ott tért magához. Kisebb zúzódásokat szenvedett. Pap Gyula László vérében 1,76—1,96 ezrelék alkoholt mutatott ki a vizsgálat. Az igazságügyi műszaki szakértő véleménye szerint nem akadt semmi olyan zavaró körülmény, ami a tragikus balesetet elkerülhetetlenné tette volna. Kivéve az alkoholt... A védelem tanúi kivétel nélkül elmondták, hogy a közeli tsz-major higanygőz- lámpái nagyon zavarták a gépkocsivezetőket — kit jobban, kit kevésbé vakított a fény autózás közben. Az ügyész leszögezte: a vádlott ismerte az utat, hiszen épp felesége tanúsította, hogy este is többször jártak arra autóval, az ittasság bizonyított, a vádlott a KRESZ előírásait megsértette. Mindezek együttes kövekezménye- ként történt a tragikus baleset, amiért jelentős mértékben a vádlott felelős. Börtönbüntetés kiszabását kérte. A védőügyvéd rövidre fogta mondandóját. Föl sem merült benne — mondotta —, hogy ne állapítsák meg védence bűnösségét. A körülmények alaposabb vizsgálata csupán a büntetés mértéké» változtatna A bizonyítékok és a tanú-' vallomások, valamint a vádlott beismerő vallomása alap» ján a Balassagyarmati Járás.: bíróságon dr. Marton János tanácsa Pap Gy^la Lászlót bűnösnek találta halált okozd ittas vezetés miatt, ezért S’ év, hathónapi szabadság- vesztésre ítélték. Hat esztendeig nem ülhet volán mögé. * Pap Gyula László huszon- kilencedik esztendejébe lép majd, amikor elhagyja a börtönt. Hamarosan megszülető gyermeke három és fél esztendős lesz akkor. Makkal Jánosné jövőre lett volna negyven. — hortobágyi — NOGRÁD — 1983. február 20., vasárnap « A tárgyalóteremből Nem voif negyvenéves Azon gondolkodom, hogy milyen asszony lehetett Makkal Jánosné. Magam nem ítélhetem már meg, mert immáron négy hónapja halott. Nyilván hasonlítanak egymásra Klárival, a lányával. Ö most itt ül a teremben, feketében. Kezében szakadatlanul gyömö- szölődik a zsebkendő. Néha a karnyújtásnyira előtte ülő vádlott tarkójára pillant, aztán a földön jár a szeme. Sír. Ahogyan sorjáznak a tanúk, ahogyan felidéződnek annak az estének részletei, ő mindjobban befelé fordul, már szinte ott menetel megint az országúton... 1982. október 23., szombat. Pap László Gyula aznap nem ment a bányába dolgozni, otthon maradt kozárdi házában. Tett-vett a ház körül, aztán inni támadt kedve. Egész nap dolgozgatott, iszogatott. módjával. Este aztán beült az öreg Skodába, hogy sört hozzon a vacsorához. ' — Ne kocsival! — intette az asszony a fiatal férfit, de az csak legyintett. A presszóban társaság iszogatott. Pap Gyula is kö- zéöik telepedett. ÍA művelődés: házban közben megkezdődött Korda György estje. Sokan voltak. Makkai Jánosné és lánya, Klári, egymás mellett ültek. A régi és új slágerek, a népszerű előadó kellemes estet ígért.) Egy kör, két kör, senki sem akart adósa maradni a másiknak? Nem tudni ma már, mennyit ivott Pap Gyula, de nem keveset. Aztán a társaság fölkerekedett, egyik fele Vizslásra indult, Pap Gyula pedig ugyanarra, de hazafelé tartott. Elöl Zsigulival a cimborák. utánuk a huszonöt esztendős vízvezeték-szerelő. (Véget ért a Korda-est. A rosszul világított utcán ki- sebb-nagyobb csoportokban ballagtak az emberek, kiben- kiben ott volt még a jó zene, az est hangulata.) Pap Gyula útja a művelődési ház utcáján rövidebb lett volna, de a sok ember megzavarta, inkább került. Elöl a Zsiguli, utána a Skoda. Pap egy kanyar utáni egyenes szakaszon előzni kezdett, valahol a tsz-major tájékán. Sokszor járt már arra nappal is, éjszaka is. (Makkai Jánosné és lánya épp ezt az utat választották. Volt ott ugyan egy földút is. de a betonon mégis kényelmesebb A menetirány szerinti bal oldalon haladtak.)
