Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-19 / 42. szám

Ha rossz az út, az elég ok? Mese a mesefalváró! Szakműveltség — általános műveltség Helyzetjelentés a 211. Hcd volt, hol nem volt, és ma is van, a Kövicses- és a Csörgő-patak összefolyásánál, a Mátra lábánál egy apró fa­lucska, úgy hívják; hogy Mát- rakeresztes. Ezt a kis helysé­get, a girbe-gurba utcáiról, az égkék, zöld meg sárga házai­ról, melyek-úgy állnak egymás hegyén, tetejében akár az ősz- szevissza nőtt fogak, nevezte­tett mesefalvának. Illik is rá e szó: valóban mesés most is. A fénysugarak megbötlanak a hóban, különös fényességet árasztanak a hegyek közé szo­rult házakra. A szurdokban szaladgáló szél pirosra csipke­di az arcokat, de megkönnyeb­bül tóle a poros, városi leve­gőtől terhelt tüdő. Mégis el­komorul az ember arca, ami­kor arra gondol, hogy a mese­falva kapott egy másik jelzőt is. Ä mesének új kezdete van Volt egyszer, hol nem volt ez a falu Heves megyei (ma Nógrád megyei község). Itt­járva egy tojlforgató, talált olyan lakókat, akik talán nosz­talgiából, talán értetlenségből, úgy érezték, hogy a törődés régen hevesebb volt. Lejegyez­te a zokszavakat, összegezte, elnevezte a tenyérnyi helyet határ menti mesefalvának. Lenyűgöző a látvány, de. eb­ből nem lehet megélni, és nem elég ahhoz, hogy jó itt élni. A kutató szem a sok szép ház mellett, az egyik domb olda­lán felfedez egy még szebbet és a többinél nagyobbat. A havas rögökön megpörög az autó kereke, s az út felétől már gyalog is lihegtető a kap­tató. Az épülő háznál nincs senki, de visszább néhány épü­lettel Molcsán Pál csodaszép kutyája társaságában, figyeli a hóval küszködő idegeneket. — Most még csak-csak fel lehet jönni, de ha sáros az út, akkor képtelenség. Pedig itt az Óvár utca végén, a Békás-tó­nál már hétvégi házak is van­nak — árad belőle a szó. Ha adnának anyagot, lakunk itt vagy tízen, biztosan segítene mindenki, hogy megcsináljuk a hidat is. Csúszik a kocsi, ám rátérve a Galyatetőre vezető útra, akár százzal is suhanhatnánk, meg sem rezzen az autó. Né­hány száz méter után, jobbra kanyarodva, megint döcögünk a Kékesi úton. Itt van a taná­csi kirendeltség is. Patyolat­tisztára takarított szoba, a mű­velődési házban. Erdélyi Ist­vánná segédkezik lányának, aki itt takarít, ók is az útra panaszkodnak. Erdélyiné viszi a szót: — A nagy teherautók és a buszok tették tönkre, amikor ideterelték a forgalmat a gá­lyái út javításakor. Azután, tavaly megcsinálták a csapa­dékelvezető csatornákat. Az jó, hogy már nem kell bokáig, térdig járni a vízben, de nem burkolták be, így most lábtö­rés fenyegeti az embert. ' No meg a villany. Keresztesen ne­on van, itt Alsóhután — mi nevezzük csak így —, hagyo­mányos izzók, ezek sokszor kiégnek. Más panaszra nem lelünk okot. Visszafelé haladva lát­hatjuk a környék egyik leg­szebb, legjobb boltját. Mond­ják, hogy még Pásztóról is ki­jönnek ide néha vásárolni, mert léteznek dolgok, amik csak itt kaphatók. Csodálatos és veszélytelen környezetben van az iskola feléből kialakí­tott óvoda, hiányérzet tehát itt sem lehet. Maradni, vagy visszakerülni Szinte minden ház előtt bükkfarönkök. Jelzi, hogy Márakeresztes lakóinak ke­nyéradó eszköze a fa. Ezt a megállapítást, az erdeitermék- vállalat helyi irodájában Nagy Lászlóné és Bódi Józsefné pontosítja. — Több mint hetven család dolgozik nekünk, különféle használati. eszközöket készí­tenek fából, a fakanáltól a nokedliszaggatóig, tizenhat- félét. Főleg exportra— — Mi az oka, hogy panasz­kodnak néhányan, arra hivat­kozva, hogy jobb volt a falu­nak, amikor Heves megyéhez tartozott? — fordítunk a be­szélgetés menetén, mikor ki­derül, hogy a fa, a lakosság egyharmadának ad munka- lehetőséget, s az is, hogy a termékek központi átvétele, ott jártunk napjától, Hevesből átkerül egy pesti központhoz. — Nem tudjuk — mondja egyszerre a két fiatalasszony. — Elintézzük, hogy vissza­kerüljenek? — kockáztatjuk meg a lehetetlent. — Szó sem lehet róla! — csattannak fel —, akkor a leg­kisebb ügyért is harmincöt­negyven kilométert kell utaz­ni Gyöngyösre, Pásztó meg csak tizenkét kilométernyire van. „— Itt nagyon sokan azt látják, főleg a régebbiek kö­zül, hogy néhány évtizeddel ezelőtt Heves megyéhez tarto­zott a falu, most viszont a Kövicses-patak a határ, min­denestől nógrádiak lettek. — Kivéve a temetőnket — pontosít az italbolt vezetője, mert az Heves megye terüle­tén fekszik, de bár inkább megfordítva lenne...!” A három kívánság Mátrakeresztes és Pásztó között összegződik a panaszok sora. Három kívánság kere­kedik ki: jó lenne, ha néhány utat rendbehoznának, a köz- világítást mindenütt megol­danák, s ami a köztes beszél­getésekből még kiderül: a délutáni autóbuszközlekedést javítani kellene, mert a nap­közis gyerekek nehezen jut­nak haza. Ezek a gondok, úgy tűnik, egy átlag magyar falu problémái. Indoknak pe­dig kevés a hovatartozás meg­kérd ő j élezésére. — Ami a kívánságokat il­leti — tájékoztat dr. Mátvus István, a Pásztói nagyközsé­* 4 NÓGRÁD — 1983. február 19., szombat gi közös Tanács vb-titkára — a Kékesi útnak már a múlt év végén kész kellett volna lenni., A szerződés ellenére az EKÉV levonult a területről, igaz, mi is csúsztunk a csator­nakészítéssel. De az idén ké­szen lesz. Oj lámpatestekre nincs most pénzünk, és saj­nos a hagyományos izzók ha­mar kiégnek, az ÉMÁSZ nem tud gyakran kijutni. Továb­bá, ha helyi összefogásból, társadalmi munkával, önkén­tes befizetéssel megteremthe­tő az Óvár utca rendbehoza­talához szükséges összeg öt­ven-hatvan százaléka, akkor a többit pótolni tudjuk. Saj­nos, a busz ügyében még vi­ták varrnak, itt gyöngyösi já­rat közlekedik, de reméljük, ez is megoldódik. A törődés bővebben te bi­zonyítható lenne. Nem elfelej­tett község Keresztes. Távoz­ni készülünk, amikor Bognár Sándor főelőadó még utánunk szól: — Megnéztük a dokumentá­ciókat. A temető te Nógrád- hoz tartozik. Zengi! Árpid „Egész nap társaságot, s kél. lemes, hasznos időtöltést nyújt '— nemcsak szünidő alatt. Salgótarján centrumá­ban nyílt meg a központi if­júsági ,klub, ahol a nyitás percétől zárásig mindig talá­lunk játszó, olvasgató, zenét hallgató és beszélgető-vitázó fiatalokat... — ...A szüleim nem lelke­sednek, amiért folyton itt ülök. De azt hiszem, nem is tudják, mit fed ez a mi klu­bunk. Azonosítják a csavar­gással.” (NÖGRÄD, 1981. december29.) * Két dolog egésze» világos volt már a kezdet kezdeté» —, nevezetesen a szabadidős­jelleg, valamint az, hogy a megyeszékhely ráérő-lézengő ifjúsága kibérli magának a klubot. Még mielőtt az eltelt bő esztendő tükrében a kér­désekre választ keresnénk, rö­viden a klubról. Akik ismerik, tudják: kín­keserves szülés volt. Hosszú évekig kellett vámi-remélni, hogy a végre fölszabaduló he­lyiség Salgótarján centru­mában szabadidős-klubként működhessen — bár a neve ma sem az. Kissé hivalkodó­an: központi ifjúsági klub. Alapvetően kettős funkcióval indult, egyrészt a fiatalok hasznos és kellemes Időtölté­sét, másrészt az ifjúsági klu­bok módszertani irányítását, segítségnyújtását vállalta. Nézzük, milyen sikerrel? Már délután két óra előtt néhányan a klub bejárata előtt ácsorognak, várják a nyitást. A februári csípős szelek, az arcot maró hódara hamar a klub elé terelik a ráérőket. Ránézésre hasonló­an öltözködnek, felszínes is­meretein: szerint nehányat az Ipari Szakmunkásképző Intézefből Ha az általános műveltség — szakműveltség problema­tikájáról hallunk, hajlamo­sak vagyunk kinyilatkoztat­ni véleményünket: már a víz­csapot se érdemes kinyitni... Mintha bizony egy probléma megoldódna attól, hogy be­szélünk róla, mintha ma tel­jes harmóniában gyarapodna minden magyar ifjú általános és szakmai műveltsége. Pedig egyelőre a cél megvalósításá­nak kezdetén járunk, inkább csak tudjuk, hogy a felnövek­vő szakmunkásgárdának jól megalapozott, korszerű mű­veltséggel kell rendelkeznie. S e műveltségbe egyformán be­letartoznak a társadalom- és természettudományok, a tech­nikai ismeretek, s maga a szakma. Az alapszakma és annak leágazásai, mert így biztosítható, hogy az ezredfor­duló, a jövő szakmunkása ön­művelésre — a technika fej­lődésével lépést tartani — ké­pes szakember lesz. Ám az ezredforduló, a jövő szakem­berét ma képezzük. Hogyan? Erre a kérdésre kerestük a választ a salgótarjáni 211. szá­mú Ipari Szakmunkásképző Intézetben, először Molnár György igazgatóhelyettesnél. — A tantervi korszerűsités ezt az iskolatípust is elérte, a közismereti tárgyak oktatá­sa alaposan megváltozott. Job­ban épül az általános iskola anyagára. A tankönyvek je­lentős része jól szolgálja a célt. Kivétel a történelem- könyv, amelyik neheze» ta­nulható, bár most már a szakmunkásképzőben is na­gyobb jelentőséget kapott a történelemoktatás. Sajnos hiányoznak olyan matemati­kai és fizikai példatárak, ame­lyek a szakmák területéről ve­szik a feladatokat. A tanár nem találhat ki tíz-tizenöt osztálynak, »rar szakmának speciális feladványokat. Molnár György színes, mu­tatós táblázatokat terít az asztalra. — A tartalmuk sem Byem tetszetős. Azt szemléltetik, hogy a hozzánk érkező gye­rekek milyen felkészültségű- ek. Mert hisz ez az alapja munkánknak, a hároméves képzésnek. Ez itt az idei ma­tematika—fizika felmérés eredménye. Együtt böngésszük a rubri­kákat. Keressük a legjobb matematikafelmérő dolgoza­tot írt osztályt. A karosszéria- lakatosok, hegesztők 26,4 szá­zalékos teljesítményt pro­dukáltak. A leggyengébbek? Kőművesek, ácsok 5,45 szá­zalékban oldották meg a fel­adatokat. — A felmérő lapok az ál­talános iskola kettes-hármas szintjét képviselték — fűzi hozzá az igazgatóhelyettes, s ennél több kommentár nem is kell. De nézzük a fizikát: 81,1 százalék a legjobb, 26 a leg­gyengébb. A történelemfel­mérők osztályátlaga 1—1,75 között mozog, a magyaré 1—2,1 között. — A hiáns'osságok pótlásá­ra fordított idő a szakma és a szakmunkásképzőben elő­írt közismereti tárgyak ro­vására megy. Az alapművele­tekkel bánni nem tudó, a szó­tagolva olvosó- gyerek kezébe hogyan adl.ató a műszaki szakkönyv? — teszi fel a kér­dést Horváth László, az in­tézmény igazgatója. — Nem is a legtragikusabb az általános iskolai tantervi anyag nem megfelelő isme­rete, de nem ritka az alap­vető készségek hiánya — folytatja a, gondolatot Molnár György nevelési igazgatóhe­lyettes. — Az egyik kolléga­nő ebben a tanévben két gye­reket két hónapig csak olvas­ni tanított! A 'salgótarjáni szakmun­kásképző intézetbe száztíz általános iskolából kerülnek gyerekek, a velük való köz­vetlen kapcsolatra nincs mód. Am az intézmény mindent el­követ, hogy tájékoztató tevé­Taláfkommk, négykor a klubban! Egy hely, ahová mehetsz úgynevezett csövesekhez so­rolnék™ — Ez egy elterjedt tévhit! — vitázik Mezei István klub­vezető. — Sokan egyszerűen a külsődleges öltözék után rá­sütik a gyerekekre: ronda csövesek! Holott szerencsére meg sem közelítik a Kék fényben mutogatott fiatalo­kat... Ezek a fiatalok „csak” hely nélküliek voltak, mivél pénzük kevés, Így nem ülhet­tek állandóan a presszókban, ha éppen beszélgetni, társa­logni akartak... — Mindez múlt időbe»? — Azt hiszem, akik meg tudták érteni azt, hogy a társasági viselkedésnek van­nak íratlan és írott szabályai, s hogy minden közösségnek tisztelnie kell a tagokat, nos, ezeket szívesen látja a klub. Ez talán abban különbözik a többitől, hogy délutántól este tízig itt találkozhatnak, kibe­szélhetik magukat, közben lemezeket hallgatnak, játsza­nak, olvasnak, kinek, mire van kedve. Nincs tagsági díj, nem lehet dohányozni, italt fogyasztani, randalírozni. Mint többen is mondják, Mezei István kemény kézzel irányítja a klubéletet. Bizo­nyára ennek köszönhető, hogy sikerült a berendezéseket, a felszereléseket épségben tar­tan!, a levegőt nem szennye­zi nikotin, s bármennyire is hevesvérű némely"* ifjú, egyetlen pofon nem csattant még sem a helyiségben, sem a környékén. Ez idáig, a hivatalos sta­tisztika szerint több mint ti­zenháromezren fordultak meg a klubban, > s jelenleg a negy­ven-hatvan'fős társaság adja a törzsgárdát. De mi a hely­zet a másik szerepkörrel, a klubokat módszertanilag se­gítő tevékenységgel? — A megye valamennyi if­júsági klubjának, szám sze­rint 114-nek küldtünk meg­hívót a Klubvezetők klubja rendezvényeire — válaszol Kun Magdolna, a József Atti­la Megyei Művelődési Köz­pont ifjúságnevelési előadó­ja. — Összesen nyolcán jöttek el... ezután még háromszor szerveztünk találkozót szá­mukra, de érdektelenség mi­att kudarcba fulladt. — Mint akárcsak a nagy hírveréssel beindult Magnó­ról magnóra játék, amely a megye klubjainak ígéretes versenye volt . . . — Itt is fokozatosan csök­kent az érdeklődés, a meg­maradt tíz-egynéhány klub részére e hónapban rendez­zük meg a döntőt. Ami az Igazságot illeti —r veszi át a szót Mezei István — a folya­matos’ játék lebonyolításában egyedül maradtam, nem bír­tam egyéb munkáim mellett energiával. A KISZ Nógrád megyei bi­zottsága programok szerve­zésével és finanszírozással, va­lamint elvi-politikai irányí­tással segíti a klubot. Az esz­tendő tapasztalatait Antal Gá­bor így foglalja össze: — Nagy várakozással és számos ötlettel, kezdeménye­zéssel indult ez a maga nemé­ben újszerű klub. Az egyik eredménynek éppen azt tart­juk, hogy sikerült körébe vonnia azokat a fiatalokat, akiket csaknem mindenhon­nan kiközösítettek, s idejük nagy részét az utcán csel­lengve, csavargással töltötték. A célunk azonban nem az kenysegével hozzájáruljon a* általános iskolák értékrend­jének megváltoztatásához. S ezt nem azért, hogy közben az általános iskolák számlájá­ra írjanak mindent. A 211. szakmunkásképző sokat tesz a jövő szakmunkásaiért. .Mi ennek a mutatója? — Iskolánk a megye szak­munkásainak felét se adja, s a Szakma kiváló tanulója ver­senyen a lehetséges tizennégy első hely közül kilencet el­hoztunk. A nálunk végzett szakmunkásoknak nyolcvanöt százaléka a szakmájában ma­rad — mutat rá az objektív számokra Horváth László. — Számos tanítványunkból az idők során mérnök let# a mi tantestületünkben is akad jó néhány mérnöktanár, szak­oktató, aki egykor szakmun­kástanuló volt nálunk. Mészáros István is, aki épp az elsős gépszerelőket tanítot­ta látogatásunkkor a fémipa­ri alápismeretekre. — A gyenge elméleti ala­pok ellenére is vannak ná­lunk tehetséges gyerekek. A manuális készségük ugyanis fejlett, így elméleti fejtegeté­sek helyett kézzelfoghatóvá kell tenni az eláajátítandókat. Alapvetően azonban nem nél­külözhetjük a matematikai, fizikai, mechanikai, munka­védelmi ismereteket. A kék overálos fiúk a szer­számokkal babrálnak, míg mi róluk, még inkább jövőjükről beszélgetünk. Arról a jövőről, amelyet most alapoznak.. Ha hozzájuk fordulnánk a kérdés­sel, valószínűleg zavartan mo­solyognának, mert az ifjúság sajátja, hogy „kevésbé gondol a holnappal”. Ezért gyakori az a nézet, amivel sokan jön­nek még mindig a szakmun­kásképzőbe: „Itt nem kell ta­nulni”. S, mindaddig, amíg e tarthatatlan nézet „tartja ma­gát”, nem térhetünk napirend­re az általános műveltség — szakműveltség problemati­kája felett. Veszprémi Erzsébet volt, hogy csak helyet ad­junk, hanem némiképp ne­veljünk, formáljuk is őket! Hadd mondjam el, hogy a salgótarjáni, diósjenői me­gyei klubtalálkozók egyik szervezői gárdája éppen a klubból került ki, azok kö­zül, akik egy évvel ezelőtt ilyen eseményeken még a „nem kívánatos személyek” közé tartoztak. Nem állítom, hogy máról holnapra telje­sen új embert formálunk be­lőlük, de ez a szabadidős-hely ellenőrzött és szervezett le­hetőségeket kínál arra, hog# megtalálják helyüket környe­zetükben. Mezei Pista fárad­ságot nem kímélő és fantázia­dús személye a klubvezetői poszton, megfelelő irányítás­sal nagy részt vállal ebből. Egy év ahhoz is elegendő volt, hogy a fölösleges prog­ramokat kiiktassák, ugyanak­kor igény szerint egyéb érdek­lődés felé nyissanak. Hét vé­geken a legkisebbeket Büty- kölde várja, e napokban in­dult a dzsesszklubsorozat, ta­vasszal közös kirándulásokra indulnak, aztán eay-eav hét végére a középiskolásklubok lesznek a házigazdái a prog­ramoknak. * A klubba szívszaggatva ro­han be a várva várt fiú. A lány kedvesen-bosszús pil­lantással nyugtázza a néhány perces késést. Kezük össze- kulcsolódik, asztalhoz ül­nek, beszélgetnek. A hangfa­lakból melankolikus gitárszóló tör fel. Sorra érkeznek • „törzstagok”, s noha semmifér. le szervezett program ninc% mégis valójában minden • legnagyobb rend szerint tör« ténik. Kint a csípős szél változat­lan dühvei tombol. Tanka László i, Molesán Pál, gépkocsivezető a gyöngyösi Volánnál: A hidat is többször elvitte a víz. ’ Dr. Mátyus István: nem felej­tettük el-Keresztest. Keresztesen lakik Bognár Sán­dor is. „Az Óvár útra és a mesehídra készül a program­terv.”

Next

/
Thumbnails
Contents