Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-12 / 9. szám
Versenyképességünk A MAGYAR GAZDASÁG fejlődésének kulcskérdése, hogy azonos, vagy alig növekvő mennyiségű anyag és energia felhasználásával képesek leszünk-e magasabb értékű, vagyis nagyobb jövedelemtartalmuk korszerűbb, a piac igényeihez a korábbinál jobban idomuló termékeket gyártani. Magyarán és egy szóval, a sokat emlegetett versenyképesség az, aminek javítása nélkül aligha teljesülhetnének az 1983-as esztendő főbb gazdasági céljai. Ami egyebek közt a 800 millió dolláros áruforgalmi és a 600 millió dolláros fizetési mérlegtöbbletben fogalmazódik meg. Vannak-e ezekhez a nagyszabású feladatokhoz tartalékaink? Nos, az ipari miniszter utasítása alapján a vállalatoknál végzett nemzetközi összehasonlító vizsgálatok egyértelműen arra-utalnak: szinte minden területen akad javítanivaló. Az Ózdi Kohászati Üzemeknél és a Lenin Kohászati Műveknél például kiderítették, hogy bár acélgyártmányaik minősége általában nemzetközi szinten is megfelelő, az elavult hengersorok miatt a mikroötvözésű acélok minősége és a profiltermékek méret- tűrése nem kielégítő. A szóban forgó vállalatoknál — más gazdálkodó szervezetekhez hasonlóan — magasabb a fűtőanyag-felhasználás, mint a fejlett ipari államokban. A honi cégek olykor 60—70 százalékkal több energiát fogyasztanak, mint hasonló méretű nyugati társaik. Versenyképességünk gyakori fékje a termelékenység elmaradása. A Jászberényi Hűtőgépgyár 200 literes, , kétcsillagos hűtő- szekrénye előállításához szükséges idő 4,03 óra, a hasonló típusú Bosch-készüléknél 3,67 óra. A mintegy 30 százalékos termelékenységkülönbséget a jászberényiek szervezési intézkedésekkel igyekeznek csökkenteni. Az egri íinomszerelvénygyárban már több esztendeje figyelemmel kísérik a velük hasonló tevékenységet folytató külföldi cégek műszaki-gazdasági eredményeit. A különböző összevetések alapján határozzák meg fejlesztési programjaikat, s bővítik gyártmány- családjukat. Ennek köszönhető, hogy új hűtőkompresszoruk igényesebb hűtőszekrényekbe beépítve — hozzájárul hűtőszekrényeink versenyképességének javításához. Nem lehet elégedett a termelékenységgel az Észak-magyarországi Vegyi Művek gárdája sem. Az élő munka termelékenysége negyede a fejlett tőkés cégek produktumának. Hasonlóképpen elmaradást —, ha nem is olyan mértékűt, mint a vegyiműveknél — mutattak ki a Borsodi Szénbányáknál. Az adatok szerint az élő munka termelékenysége 30 százalékkal marad alatta az angol állami bányászat eredményeinek. A borsodiak az elmaradásokat a szén-előkészítési technológia elavultságában látják. összehasonlító vizsgálatokat végeztek a Salgótarjáni Ruhagyárban is. Ennek kapcsán egyebek közt megállapították, hogy a tőkés cégek részére végzett bérmunka során sok hasznosítható tapasztalatot szereztek. Előállítási időik még így is 10—60 százalékkal« elmaradnak a külföldi normáktól. Versenyképességünk gyakori gátja, hogy termékeink olykor túlsúlyosak. Például az egyliteres szódaszifonokat nálunk 60 milliméter átmérőjű sajtolt rudakból gyártják. Egy angol cég ugyanezt a terméket ötvözött alumíniumtárcsából állítja elő. Az eltérő technológia miatt a magyar szifon nehezebb is és nagyobb anyagveszteséggel készül, mint az angol. A nemzetközi összehasonlító vizsgálatok során a papíripari szakemberek kimutatták: a termékek használati értékének csorbítása nélkül átlagosan öt százalékkal lehetne csökkenteni a papírtermékek súlyát. Ez évi 360 ezer tonna papír felhasználása mellett mintegy 200 millió forintos megtakarítást jelenthetne. Jóllehet, nem vagyunk híján az alumíniumnak, ez még aligha ad okot a pazarlásra. Nálunk ugyanis egy négyzetméter ablakíe- lületre vetítve 15—20 kilogramm alumíniumot használunk fel az ajtó- és ablakkeretek előállításához, miközben a nemzetközi adat 10—15 kilogramm között mozog. Nem jobb a helyzet kovácsüzemeinkben sem. Amíg egy tonna kovácsolt termék előállításához a nemzetközi Színvonalon álló üzemekben 1200—1250 kilogramm anyagot használnak fel, addig nálunk' 1300—1350 kilogrammot. Vagyis a hazai 74—77 százalékos anyagkihozatallal szemben a nemzetközi színvonal 80—83 százalék. Természetesen akadnak pozitív példák is. A Tisza Cipőgyár egy évtizede gyártja az európai sportlábbeli-minőségben mértékadónak számító Adidas cipőket,' a külföldi cég technológiája és műszaki dokumentációja alapján. A gyárban a külföldi anyagnormákhoz viszonyítva 3—4 százalékos megtakarítást értek el. Normaidejük azonban jelenleg is magasabb a külföldi értéknél. HASONLÖ PÉLDÁK sokaságát lehetne még sorolni. Ám a feladat továbbra is a megmérettetés, az összehasonlítás. Hiszen csakis az összevetés, a hibák és a hiányosságok felkutatása révén juthatunk közelebb a nemzetközi szintű termelékenységhez, korszerűséghez. Elvégre iparunk és mezőgazdaságunk produktumait a világpiac vizsgáztatja, nap-nap után. Márpedig versenyben maradni csak úgy tudunk, ha ismerjük a vizsgafel tét eleket, és igyekszünk ezekhez igazodni. m. r. Az elmúlt években egyre inkább előtérbe került a szilárd tüzelésű kályhák használata. Az igényekhez alkalmazkodva ez évben a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár ban tizenegyezer darabot készítenek a KARBON kályhákból. Rissanen úr, a finn Rissa- nen Oy cég tulajdonosa múlt év októberében ellátogatott a Salgótarjáni Ruhagyárba. Azért jött, hogy a már korábban megkötött üzletre yonat- kozóan árengedményt kérjen. Az efajta utólagos áralku merőben szokatlan az üzleti életben, a Salgótarjáni Ruhagyár praxisában mindeddig nem fordult elő. Ezt meg is mondták a finn vendégnek. Az viszont nem azért tett meg ilyen hosszú utat, hogy az első érvre hagyja magát lebeszélni : a dollár és a finn márka arány eltolódása miatti húszszázalékos veszteségére hivatkozott. Ezt ő egymaga képtelen elviselni, legalább felezzék meg! Végül két és fél százalékos engedményben egyeztek meg. Rissanen úr nem járt hiába, a ruhagyáriak viszont újabb tapasztalattal erősödtek meg abban, amit amúgy is tudtak: az üzlet nem babra megy, s ha nagyon muszáj, tudni kell visszavonulni! VAKVERSENY Az meg különösen nem okoz meglepetést számukra, hogy a kompromisszumot megelőző közelharcok éppen az ár dolgában folynak. Ruhát venni ma nem nehéz a piacon. Az eladónak viszont számolni kell azzal, hogy nem csupán a szocialista, hanem mind inkább a távol-keleti országok is felzárkóznak a konkurrensekhez: egyre igényesebb, szebb portékát kínálnak. Az nyer, aki mindezt olcsóbban ajánlja. Devizakímélű módszereink a kereskedelemben Import - pénz nélkül Manapság a politikusok, a gazdasági vezetők beszédeiben, az újságcikkekben az import szóhoz talán leggyakrabban a takarékosság szó társul. A fogyasztó — ebből következtetve — felkészült arra, hogy a megszokottnál mind kevesebb külföldi árut talál az üzletekben. Tény, hogy ass a dollárösz- szeg, amelyet az ország a fogyasztási cikkek behozatalára fordít, korábban — a hatvanas években, a hetvenes évek első felében — nőtt és később ez a növekedés megállt, majd lassan csökkent. Tekintve, hogy a tőkés infláció miatt változatlan összegért mind kevesebb árut lehet importálni, már a stagnálást is megérezhette a fogyasztó. A gyakorló vásárlónak mégsem az a benyomása, hogy eltűntek a polcokról a márkás külföldi áruk. Sőt, mintha inkább nőtt volna a választékuk. Kettős cél Ellentét lenne hát a szavak és a tettek között? A kormánynak az az álláspontja, hogy az alapvető fogyasztási cikkekből, még ha dollárral kell is fizetni értük, legyen folyamatos az áruellátás. Ezért nincs hiány például kávéból, citromból, távoli tájakon termő fűszerekből. Az első narancsszállítmányok tavaly már kicsit később érkeztek, mint máskor, és banánból is valamivel kevesebbet forgalmaznak ebben a szezonban a vállalatok. Ugyanakkor azonban a legkorszerűbb nyugati iparcikkek, a divatos külföldi ruhaneműk, a márkás farmerek, italok, cigaretták is megvásárolhatók. A fogyasztási cikkek importjának ugyanis — túl a lakosság alapvető ellátásán — fontos szerepet szán a gazdasági kormányzat. Egyrészt azt, hogy lekösse a nagyobb vásárlóerőt, másrészt azt, hogy a legkorszerűbb technikát képviselő termékek megjelenése az üzletekben ösztönözze a hazai termelőket hasonlóan magas színvonalú gyártmányok előállítására. Közvetlen árucsere — nagyobb yálaszték Adott pénzért azonban csak adott mennyiségű árut lehet külföldön vásárolni; így a fen. ti szándékok az importkeret csökkenése mellett csak „halványan” valósulhatnának meg. Kifejlődőben van azonban az importnak egy úgynevezett devizakímélő módja is, amely egyre több árut eredményez. Ezt a módszert — a közvetlen árucserét — kezdetben csak néhány KGST-tagország- gal alkalmaztuk. Túl azon, hogy az országok kormány, szervei éves vagy több évre szóló megállapodást kötöttek meghatározott fogyasztási cikkek behozatalára és kivitelére, a magyar belkereskedelmi vállalatok is üzleti kapcsolatot építettek ki például csehszlovákiai, lengyel, román vállalatokkal. Felajánlottak olyan hazai fogyasztási cikkeket, amelyeket bőségesen tudtak itthon beszerezni, és kértek értük cserébe a külföldi belkereskedelmi vállalattól olyan termékeket, amelyekkel azok rendelkeztek esetenként ,a szükségesnél nagyobb' mennyiségben. Ez a belkereskedelmi vállalatok közötti választékcsere később elterjedt a KGST-ben: a tagországok nemcsak velünk, hanem egymás közt is kicserélik nélkülözhető árualapjaikat. Kapcsolat a Quelle és a Kludi céggel Az utóbbi években ezt a bevált gyakorlatot —, amely a partner országokban egyaránt színesítette, változatosabbá tette a belső árukínálatot — Magyarország kitér, jesztette több tőkéscégre is. A Centrum Áruházak például az NSZK-beli Quelle-vel cserél árut és jut anélkül külföldi termékekhez, hogy dollárral kellene fizetnie. Hasonlóképp jár el a Skála— Coop is, amikor finn, dán és más áruházakkal folytat cserét. S míg korábban túlsúlyban voltak az úgynevezett homogén cserék — mondjuk ruhát adtunk ruháért, cipőt cipőért — addig ma változatosabb üzleteket is kötnek. Itt vannak például a vasműszaki kereskedelmi válla, latok, amelyek az NSZK-beli Kludi céggel állnak üzleti kapcsolatban. A Kludi korszerű csaptelepeiért a Vasért már nem a raktárán levő fogyasztási cikkekből szállít, hanem olyan árut ad, amit partnere jobban tud hasznosítani: rézcsövet, öntvényt. Ehhez azon. ban az együttműködésbe be kellett vonni olyan vasipari vállalatokat, mint á Csepel Művek, vagy a Mofém. Az Ofotért a szintén NSZK- beli Foto Quelle-vel lépett hasonló kapcsolatba. A márkás külföldi fotócikkekért egyebek között szemüvegke- reíeket és szemüvegtokokat szállít, amelyeket kifejezetten erre a célra rendel a hazai termelőtől. Hüiíöldö^ dolgozzák lel A példákat még hosszasan sorolhatnánk, hiszen ma már jóformán valamennyi jelen, tős belkereskedelmi vállalat folytat valamiféle árucserét külföldi cégekkel. Méghozzá úgynevezett null-szaldósat, tehát olyat, amelynek révén deviza egyáltalán nem, csupán áru cserél gazdát. A megállapodások. olykor termelési kooperációval társulnak, sőt, az is előfordul, hogy a magyar belkereskedelmi vállalatok a bérmunka eszközével élnek: a hazai alapanyagot — például műanyagot — külföldön dolgoztatnak fel az ottani magasabb színvonalú technológiával késztermékké, például műanyag vödrökké, szeny. nyestartókká. A devizakímélő import különféle formái teljesen új tevékenységet követelnek meg a belkereskedelmi vállalatoktól. Míg korábban csak a hazad ipartól rendeltek a maguk számára árut, illetve a rendelkezésükre álló devizából vásároltak külkereskedelmi vállalatok közreműködésével külföldön, addig újabban mindenütt intenzív piackutató munkát folytatnak. 40 - 50 millió dollár értékű áru Mindezt természetesen érdekünkben áll megtenni, hiszen az importálandó fogyasztási cikkek általában a szabad árformába tartoznak, s így forgalmazásukkal az átlagosnál nagyobb nyereséget realizálhatnak. Számukra az sem mellékes, hogy a külföldi áruk színesítik kínálatukat, a nagyobb választék több vásárlót csábít az üzleteikbe, amelyek ezáltal más, hazai áruikból is többet értékesít, hetnek. A devizamentes árucserék —, amelyek révén ma már évente 40—50 millió dollár értékű áru érkezik az üzletekbe — úgy juttatják a fogyasztót külföldi fogyasztási cikkhez, hogy az nem terheli az ország fizetési mérlegét. Nem kis részben az ilyen árucseréknek köszönhető, hogy a devizatakarékosság körülmé- nvei között sem kell a vásár, lóknak lemondaniuk a legkorszerűbb, a legdivatosabb, márkás külföldi termékekről. Gál Zsuzsa Tárgyalóasztalnál Soha ilyen válogatós természetűek nem voltak még a vásárlók, mint manapság. A svéd Wastgüte céggel például csaknem tíz éve áll jó üzleti kapcsolatban a Salgótarjáni Ruhagyár. Az idei szerződéseket megelőzően fantasztikus mennyiségű végmintát kértek a svédek. Igaz, nem haszontalanul dolgoztatták magyar partnerüket, a felkínált kelmemintákból végül ruhát rendeltek. Más kérdés, hogy az az előtti nagy rátartásokról a svédek is leszoktak: igencsak kurta határidőt szabtak meg. A finn Kesko áruház versenyezteti szállítóit — anélkül azonban, hogy tárgyalóasztalhoz ülne velük. A „vaktárgyalásban” a tarjáni ruhások is reszt vettek: elküldték ajánlatukat. A Kesko rendelt, de hogy miért éppen azt az 12C0 gyermekblúzt és szoknyát, arról a gyáriaknak vajmi kevés fogalmuk van. A vakverseny semmiféle kamatoztatásra érdemes tapasztalatot nem adott. Ilyesmivel viszont bőven szolgál a többi, tárgyalóasztalnál eltöltött idő.. Azzal többek közt, hogy a még elviselhető legalacsonyabb ár, a minimal limit kiszámítása mostanában egyáltalán nem szorgalmi feladat. Bizony gyakran kerülnek a közelébe, olyannyira, hogy néhány kisebb tétel esetében éppen emiatt kellett eredménytelenül befejezni a tárgyalást. A kis tétel, nagy tétel egyébként egyre kevésbé vagylagos — nagy tétel alig-alig- akad. A svéd vevő azelőtt átlag öt-hétezer darabos szériákat rendelt, most kettő-négyezernél nem kell neki több. A nyugatnémet Elkont a korábbi 5—9 ezer darabos szériáknak alig felét kéri. Eladni nekik is nehéz. A kis szériákra mindenesetre az a tízdarabos tétel teszi föl a koronát, amit a Salgótarjáni Ruhagyár egy libanoni butikosnak varr. Ez már valóban nem oszt, nem szoroz, inkább csak „miért ne?” alapon csinálják. INNENTŐL VÉRRE MEGY Ami változás újabban az üzleti életben történik, az szinte fokról fokra hőmérőz- hető a tárgyalások hangnemén is. A szerződéskötést megelőző eszmecserék általában szívélyesek. esetenként barátiak is. A minőség eleve nem alku tárgya, a határidőt tekintve viszont hajlandó valamicskét engedni mindkét fél. Amint azonban az árvitára kerül sor, megmerevednek a mosolygós arcok — innentől kezdve vérre njegy. A már említett Rissanen úrral — az ő megítélése szerint is — igen egészséges vevő-szállító kapcsolat alakult ki. Az áralkunál azonban a finn cégtulajdonos is félreteszi a szimpátiát: centekhez is ragaszkodik! A legutóbbi alkalommal például repülővel küldte el Finnországból a tarjáni szállítmányhoz szükséges vállfákat, címkéket és nylon- tasakokat. Külön fáradságával darabonként 13 centet nyert a ruhákon... TÁRGYALÁSI ALAP Az üzlet persze nem a tárgyalóasztalnál dől el. Ott csak felteszik a pontot az i-re Lehetnének a Salgótarjáni Ruhagyárnak akármilyen briliáns üzletkötői, ha a gyár nem volna képes állni az egyre rövidülő határidőket, ha félre- siklana a minőség, ha nem épí- tet volna ki nagyszerű együttműködést a kelmegyártókkal, ha nem tudná a lehető leggyorsabban szalagra tenni a szériát ... Mindezt azonban tudják a gyáriak, olyan érvanyagot adva ezzel az üzletkötő kezébe, ami már komoly tárgyalási alap. így aztán a gyár tavalyi tő- késexport-teljesítményét (ami egyébként tíz százalékkal haladta meg az előző évit) idén a tervek szerint újabb tizenhét százalékkal tetézi meg. A 81 és fél millió forint értékű, dollárelszámolású kivitel egy része a gyáriak kezében van már. S a tárgyalások még folynak... (A Salgótarjáni Ruhagyár üzletkötéseibe Hajas András gazgatóhelyettes engedett betekintést. Egyike annak a fél tucat ruhagyárinak, aki rendszeresen tárgyalóasztalhoz ül a külföldi vevőkkel.) Szendi Márta | NöGRÁD - 1983. januái 12., szerda 3
