Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-03 / 1. szám

H M

December közepétől karácsonyi fény-hang játékban gyönyörködhetnek a gyermekek a salgótarjáni úttörőházban. Az elektrotechnika-szakkör vezetője Bvunczel Tibor a létesítmény karácsonyfájának égőiből alkotta meg azt a csodálatos játékot, mely képünkön is láthatóEgészségről, egészségügyről

írta: dr. Schultheisz Emii egészségügyi miniszter

Előtétben a háttér

Nem öregszem,

csak okosan futok

pon egy tanácselnök. Futó Lászlónak öt perc nyugta nincs. Pedig jó lett volna azt is tudni, mit csillái, ha lejár a hivatalos idő.

(Most mór köze! sem szaladok annyit, mint öt évvel ezelőtt Nem ö'egszem, csak okosabban futok. A falu is ezt „követeli”. Sokakkal tíz éven át dolgoztam a bányánál, egy szóból éltjük egymást. Egy hangnemben játszunk a többi vezetővel is~ Persze a faluban mindenért téged szidnak... mindig és mindenért a Tanács! De ha szidják, örüljön, mert altkor ott van!)

Tűkön ül. Mór várjók a pedagógusok. Mi megyünk is.

(Sokat olvasok, túl kel! látni a falun, az „agyraktárban” így gyűlnek az ötletek. Ha van időm, a Gyaporba megyünk öt családdal, itt próbálunk megmenteni nyolc és fél hektár halálraítélt gyümölcsöst. Baráti kör ez, bányászok, mérnökök., nálam a barátság nem a beosztásból fakad. Szóval ezt csinálom. No és sokat kirándulok. Elnézést, várnak.)

A holnapi napra sent Jegyzett be semmit. Futó Lászlónál nem a naptár tartja ösz- sze a napiokat.

Zengő Árpád

É

v elején szűk családi körben éppúgy, mint az ország egész közösségében óhatatlan a mérlegkészítés. Az elért eredmények, gondok, a problémák felsorolása ma a nagy közösségekben szinte mindenütt a gazdaság gondjaival kezdődik. A családokban sem mellékes kérdés ez, de úgy gondolom, mégis megelőzi az, hogy egészségesek voltunk-e, nem sújtotta-e a családot betegség.

Ami az ország egészét illeti, 1982-ben ismét számot tudtunk adni arról a ma már szilárd eredményünkről, hogy tömeges fertőző betegség nem sújtotta országunkat Szerencsére, csak egy diáktábori, végső soron kedvező kimenetelű, tömeges ételmérgezés jelentett rossz értelemben vett szenzációt. Egy-egy külföldről behurcolt súlyosabb fertőzést időben lokalizálni tudtunk. Jelentős eredményünk, hogy előreláthatólag — történelmünkben először — 20 százalék alá csökken a csecsemő- halandóság.

Több más kedvező jelzés mellett — nem alaptalanul — sokat foglalkoztatja közvéleményünket a halandósági romlás, néhány, ma már lényegileg népbetegségnek tekinthető veszély kiszélesedése, közülük is elsősorban a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések gyarapodása. Valós gondokról, tényleges veszélyekről van szó.

A most véget ért év azonban már fölvillantja azt a nemzetközileg is tapasztalható folyamatót, hogy az iparosodás, az urbanizáció és sok külső tényező hatására bekövetkező romlás megállítható és kedvező eredmények érhetők el az emberekért folytatott harcban. A romlás folyamata nálunk is lelassúdott, de sokat kell még tenni annak érdekében, hogy javulás következzék be.

Vajon alkalmasnak bizonyult-e az egészségügyi szolgálat, hogy elősegítse ezt a folyamatot. A kérdésre adandó válasz mindenképpen szubjektív. Ez még akkor is így van, ha egyes betegség- csoportok veszélyének csökkenése és a tett egészségügyi intézkedések közötti szoros összhang nyilvánvaló. Példaként említem, hogy a nő- gyógyászati daganatos betegségek terén a korai felismerés érdekében tett intézkedések számottevő javulást hoztak a teljes gyógyulás elérésében. Hasonló eredmények — ha ma még arányaiban kisebbek is — tapasztalhatók

az intenzív ellátás kiépítése következtében az infarktusos betegeknél. Gondjaink ellenére összességében kedvező a válasz.

Sokan vitáznak arról, hogy az egészségügynek mennyiségi vagy minőségi többletre van-e elsősorban szüksége. Az ellátás egy-egy pontján a válasz más és más.

Idén elérjük a kórházi, klinikai ágyak bűvösnek látszó ezres számát. Ez még akkor is tisztes eredmény, ha tudjuk, hogy mögötte nem egyforma minőség áll, hogy az új kórház, klinika mellett elöregedett, régen felújításra, rekonstrukcióra váró épületekben is folyik a gyógyítás, önmagában a kórházi ágyak számának növekedése azonban nem jelenti a gyógyító munka feltételeinek javulását. Sok tényező közül egy, bár kétségtelenül jelentős anyagi áldozatot követelő és fontos elemről van szó. Lebecsülni országunk e téren tett erőfeszítését éppúgy hiba lenne, mint ettől remélni közvetlen és látványos eredményt a gyógyító munkában.

Okosabban, jobban kell gazdálkodni, a műszerekkel, nem lemondva a műszaki haladás adta lehetőségekről a gyógyításban, de valós igényekre és szükségletekre korlátozva a technika felhasználását.

Továbbra is központi kérdés az egészségért folytatott harcban a „legelső vonalban” dolgozó körzeti orvosok tevékenysége. Éppúgy része ennek a szakmai színvonal oly sokszor igényeit növelése, a törekvés a befejezett ellátásra, mint az az emberi magatartás, amely az elhivatott egészségügyi dolgozót az egészségért folytatott küzdelem vezetőjévé avatja.

É

v eleji számadáskor nem elsődleges a tételes elszámolás, hiszen mindenki közvetlenül érzi, tudja, hogy saját, szűkebb környezetében, a tárgyi feltételekben volt-e minőségi változás az év során. Számba veszik azt is, hogy hol, milyen egészségügyi létesítmény készül el. Dél- Pest lakói bizonnyal örömmel fogadják idén elkészülő Jáhn Ferenc Kórház második ütemének keretében üzembe lépő 450 ágyas részleget, a Heves megyeiek az egri megyei kórház második ütemének elkészülését, vagy Vészprémben a 290 ágyas kórházi részleg átadását. Azt hiszem azonban, hogy egy korszerűsített körzeti orvosi rendelő, egy felújított gyógyszertár, egy zavar(Megint megelőztem a vekkert. Mégsem voltam olyan fáradt, amilyennek éreztem magam. Pedig az az ötszáznegyven facsemete, amit a kocsissal behord- tunk este a tűzoltószertárba, nyomott néhány kilót. A földlabdával együtt legalább harmincat darabja. Itthon meg a húsz mázsa szén várt. Na, most már az állatokat is elláttam, mehetek.)

Tétován térünk be a keszi tanácsra: , hátha nincs is itt az elnök, ördögünk van. „Nem tudjuk hol van, de az biztos, hogy öt perc múlva itt lesz.” A két hölgy tovább veri az írógépet, mi meg nem érzünk semmi elutasítót magatartásukban. Fölösleges a szófe- esérlés, míg m agyara zkodná _ mák, úgy is megjön. Megszokott dolog lehet és igaz, mert a cigarettát sem volt időnk meggyültani és betoppan. Annyi időre, hogy öt perc türelmet kérjen.

(Meg kell néznem az árok- Asási, betonozási munkákat, néhány facsemetét szét keli küldettem az egyik betonszállító autóval, hogy hét végén ültetni tudják az emberek. A csuda vigye el, megint esik, ebben a latyakban nehéz les- ezt csinálni. Ki kellene menni a sportpályához is, ott a drótként!” fogjuk szemelni, megnézném, hogy megvan-e minden hozzá. De legyünk túl a beszélgetésen.)

Nem beszélgetni szeretnénk, esak a naptárt megnézni. Mi minden van mára beütemezve. Ám az teljesen üres. Egyetlen nap van csupán, zölddel bekarikázva. így feljegyezni nem tudtunk semmit. A Köznevelés című lap egyik számával tér vissza, és máris a posta bontásához fog.

(Nekem a fejem a naptár. Ez a zöld jelölés is régen került ide, mert egy fontos értekezlet volt ezen a napon, és jó előre kiküldték a meghívót. Azt mondja... ez nem sürgős, ez sem, ... lakásépítési, iakásmegszűnési statisztika, ez lényeges. Ezzel kész Ja, hogy az újság? Délután nevelési értekezlet lesz, nem akarok felkészületlenül menni, és ebben szó van az oktatáspolitika feladatairól. Nem beleszólni, érteni akarom a munkájukat. Bízzunk csak azokban, akik tudják a dolgukat, és az sem baj, ha okosabbak.)

Megint rohan, öt percet ül egy kocsiban. Tárgyal. Míg odaért, valaki odakiáltott: „Futókám, mikor kell felszed, ni az átjárót?” „Ha odaérünk Pali bácsi szólok!” Mi meg az ajtót nézzük. Vajon ki nyitja ki többször: a tanácselnök, vagy a község lakói?

(Ez az ajtó mindig nyitva van, de én többször járok ki rajta. Figyelni kell az életet. És ezt csak az emberek között lehet, itt Knrarcskeszibsn kétezrrkétszá- zan élünk, de a gond is szinte

ta ezerötszáz-kétezer darab válykot is elkészít.

Valahol a messzeségből zene szól. Az egyik férfi abbahagyja a munkát, maga ü dúdolni kezd. ,,Megdöglött a. bíró lova, nyúzza meg a bíró maga, majd megeszik a vályogvető cigányok.” Kór’oeállMájusvárók

van a vályogvetők munkájára, mert a falusi családi házak nagy része még ma is vályogból épül. Miért szeretik ezt az ősi építőanyagot? Mert masszív, 150 évig is megtartja magát, meg aztán olcsóbb mint a tégla.

— Magyar ember vályog- vetésbe nem kezdene. Romának való munka ez. Nem mondom, jól keresünk vele, dehát tudja, nagy a. család, ahogy jön a guba, úgy folyik is el. ősszel meg munka nélkül, %>énz nélkül maradunk, alig várjuk a májust, hogy megint felpakolhassuk a szekereket.

Lassan beesteledik. A tó fényei alig szűrödnek a kunyhók köré. A oilyogvetök nagy tüzet raknak, körbeülik, beszélgetnek, isznak. A kunyhókból horkolás, sóhajtozás hallatszik. A szerelem itt fáradt és alkoholszagú,

Búcsúzkodom. — Nem tartóztatjuk, mert hajnalban kelünk és kezdődik minden elölről. F.gészen szeptemberig, pedig akkor már nagyon csíp a sár...

Hol lehetnek most a vályogvető cigányok? Hogyan küzdenek meg a nyomorúsággal a távoli kis falu szélén? Bizonyára várják a májust. Pedig még a tél is előttük van.

Kiss Mária

talanul működő rendelőmtől zet is igazi örömet jelenthet« lakosság számára.

Az egészségügy 1982-ben sikerrel állta ki az ötnapos munkahétre áttérés próbáját. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az ellátást tekintve lényeges gondot, problémát nem jelentett az átállás, bár dolgozóink egy részénél nem járt együtt a szabad idő növekedésével. Tapasztalat, hogy hét végén egyes ellátásokat nem vess igénybe a lakosság, s ezért nem szabad feleslegesen terhelnünk az egészségügyi dolgozókat sem. Felül kell vizsgálni, s meg kell szüntetni azokat a szakrendeléseket, amelyekre hét végén nincs szükség, s az ott felhasznált erőforrásokat a jobb hétközi ellátás szolgálatába kell állítani.

A gyógyítás feltételeinek jaJ vitása mellett nem feledkez«'

hetünk meg a fokozott gon-' duskodást, külön anyagi, vagy természetbeni ellátást, vagy egyszerűen csak emberi szót igénylő embertársainkról, társadalmi rétegekről, a fogyatékosokról, a magukat ellátni nem tudó öregekről, a többszörösen hátrányos helyzetben levőkről. Sokféle úton-módon igyekezett társadalmunk a helyzetükön enyhíteni. Mérsékelten ugyan, de gyarapo-' dott a szociális intézményhá-' lózat; jelentősebben növeltük a szociális segélyalapokat. Az állami célkitűzések e téren is találkoznak a lakosság, az intézményi, vállalati kollektívák egyetértésével, amely lemérhető az önkéntes felajánlásokban, társadalmi

munkavállalásban.

Az év végi számadás egyJ idejűleg tervezés a jövőre.’

Kötelezettségünk, s a lakosság által elvárt követelmény, hogy tovább javítsuk az ellátás szervezését. E! kell érnünk, hogy kevesebbet küldözgessük a beteget, hamarabb ismerjük fel betegségét és nagyobb hatásfokkal gyógyítsuk.

A gazdaság általános gondjait az egészségügyben is megérezzük. Ez még akkor is igaz, ha a politikai és állami vezetés különleges figyelmet fordít az elért eredmények megtartására; arra, hogy az ellátás színvonala ne romoljon, hanem — egyes területeken — kismértékben javuljon is. Ugyanakkor az egészségügy irányító pontjain és az intézményvezetésben, az orvos vezetők szemléletében gyö.' keret kell vernie a jobb gazdái koáas követelményének, a meglevő eszközök, lehetőségek tartalmasabb kihasználású- ■V'k. Az egészségügyről a legtöbb esetben mint szaktevékenységről, mint a betegség megelőzésére, felfedezésére, grogs Hasára hivatott szervezetekről szólunk. Ez természetesen :gy igaz. de nem elegendő. mert például egy kórház nemcsak a gyógyító tevékeny, ség színtere, hanem szinte üzem is. amelyet — jó értelemben véve — gazdaságosan kell működtetni. Ahol a pénzalapok felhasználása, a műszerbeszerzés. a karbantartás, a gyógyszerellátás, az energiafelhasználás, a létszám- és bérgazdálkodás, a munkaszervezés stb. nem alárendelt, nem mellékesen végezhető tevékenységfajták. Ha ez nem így történik — különösen jelenlegi nehéz gazdasági körülményeink között — a gyógyító tevékenység látja kárát. A mindennapok történései, apróbb és nagyobb ügyekben hozott döntései során kell érvényesítenünk azt a fontos igazságot, hogv az ésszerűen takarékos gazdálkodás és a szakmai követelmények ér- vénvesítése között nincs ellentmondás. ellenkezőleg: feltételezik egymást.

nehéz körülmények köA zott dolgozó orvosok és

ápolók, kórházi vezetők és szakmunkások életkörü1- ményeit a lehetőség szerint javítva kéi’jük, s követeljük meg munkájukban, a mindennapi betegellátásban a nagyobb felkészültséget, fegyelmezettséget, az ellátás jobb megszervezését.

NÓGRÁD - 1963. január 3., hétfő ___

e

nnyi. Föl kel! egy kicsit idegesíteni az embereket, aztán mennek, mint a hangya. Mondják a magukét és csinálják a dolgukat. Nincs olyan falugyűlés, hogy legalább tízen ne szólnának hozzá. De érdemben! Az a lényeges, hogy mindenki pontosan és becsületesen végezze el a munkáját.)

Ez mór képtelenség. Naptár

nélkül, órára pontosan tudja, mi a dolga, és megint fut. Nevével egyező temperamentuma. A tanácsteremben érjük utói. Nyakig kormos, félig eltűnt az olajkályhában. Már nincs idő szerelőt hívni, délutánra itt melegnek kell lenni.

(Én mór itt Futókám, vagy Lacikám maradok. Tizenegy éve vagyok elnök, és csak a hivatalos fórumokon, vagy idegenek előtt hívnak Futó elvtársnak. Politizáló, tehetséges nép lakik itt, nem mennek el szó nélkül semmi mellett. Megvitatjuk gondjukat és közösen tesszük a megoldásért. Persze vonnak kilógók itt is, de előbb-utóbb valakinek csak igaza lesz, mi vagyunk többen.)

Talán mégis szólni kellett volna, hogy jövünk. Csak hát végül is arra voltunk kíváncsiak, mit csinál egyetlen naA vályogvető cigányok csoportjával még a nyáron találkoztam. Ott táboroztak a Velencei-tó északi partja közelében, ott ahol a víz a lankás dombokkal ölelkezik, ahol jólétről, gazdagságról árulkodó hétvégi házak sokasága nő ki a földtől.

Nem illett az idillikus képbe a vályogvetők tanyája. A nyaralók csak messziről bámulták ezt az ,,őskorbeli látomást”, aztán hátat fordítottak.

A vályogvetés idénymunka. Májustól szeptemberig tart. Négy-öt család társul és lefoglal egy bizonyos területet, ott, ahonnan a megrendelés érkezik. Az első napok azzal telnek, hogy a csoport szállást készít magának. Öt-hat ezer válykot is kivernek, ebből építik az alig másfél méter magas kunyhókat. Fedélül kukoricaszár, kaszált fű szolgál.

Barangolok a kunyhók körül. Szekerek i, mellett játszadozó gyerekek, békésen legelésző lovak, kötélen száradó ruhanemű... Apró csecsemőre találok az egyik kunyhó előtt. Piszkos rongyon fekszik, békésen tűri a legyek rohamát. Teste tele csípésekkel. Közelében lompos fekete kutya he- verészik.

A felnőttek keményen dolgoznak. Nehéz munka a vályogvetés, a sár megmunkálássá. amely számtalan műveletből áll.

— A sár még a legkeményebb romából is kiveszi az erőt — mondja bagóval a szájában a munka vezetője. A tarka kendös asszonyok bólogatnak; — Bizony, nem embernek való foglalatosság ez.

Az erőt adó bor, pálinka, sárba dugva hűl. Gyakran és

nagyokat húznak belőle a vályogvetők. Feszülnek az izmok, egyre hevesebbek az indulatok. Mindennaposak a perpatvarok a kunyhók környékén. A verekedések, veszekedések a nyomor szülte összezártságban.

Perzsel a nap, csorog a veríték, alig lehet elviselni. Az agyag szárítja a bőrt. Kézen- lábon egy hét alatt jájdalmas repedések keletkeznek. Azt tartják azonban, hogy a vissz- eres lábnak igen jót tesz a sár.

Elnézem az asszonyokat, akik legalább úgy kiveszik a részüket a vályogkészítésböl, mint a férfiak. Szoknyájukat alul összetűzik és amíg egy sort, 100—150 darabot nem vetnek ki., lehajolva maradnak. Mondják, egy nő aaponnak, táncolnak, csattingatnak hozzá nagyokat. Meztelen lábukról hullik, pereg a sár.

Mivel pótolják az erejüket? Főtt ételt egész nyáron nem is Iáinak. Invitálnak, falatozzak velük. Előkerülnek a zsírpapírba csomagolt olvado- zó szalonnadarabok, hatalmas kerek kenyér az egyik szekér aljából. — Törjön belőle! — biztatnak.. Török. Morcos, befelé forduló emberek a vályogvetők, az idegent elutasítják. De ha valakit befogadnak, az nem finnyáskodhat, köteles velük enni, inni.

Terjeng a vegyespálinka bűze. Körbejár az üveg. A szemekben egyre vadabb, félelmetesebb csillogás.

Izzo.dtságszagú nyomorúság.

A munkavezetővel arról beszélünk, hogy igenis szükség