Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-30 / 25. szám
Józsi, Jowt T»oT vagy? Ágyúval — Sasra! Fenn szálló repülőgép Az 'ember tragédiájáról a Madách Színház keresztmetszete kapcsán Nógiádban járt a héten Sa« József színész, humorista, a i ódlókabaréból és a tévé szatirikus műsoraiból országszerte ismert szerző és előadó. Egy hosszabb szórakoztató műsor egyik számaként lépett föl a salgótarjáni bányász kultúrházban, majd Kazáron! Műsorszámára készülődve vállalkozott arra, hogy felel lapunk kérdéseire. — Miként lesz egy Sasból énekesmadár”? — Előbb voltam „énekesmadár”, mint „a Sas” ... nyugodtan írja idézőjelben, határozott névelővel: „a Sas”. Apám is színész volt, Sas Imre, Én tizennyolc évi vidéki színjátszás közben elsősorban operettekben léptem fel. Ott fedezett föl Marton Frigyes a rádiókabaré számára. — Szokott-e 9. Sas ágyúval Verébre lőni? — Nem. A rádiós szerepléseim révén a Mikroszkóp Színháznál kötöttem ki. Kom- lós János mellett lestem el, hogy mit szabad és mit nem. Verébre nem szabad lőni. De nem is érdemes. Az ágyút pedig mint fegyvert átvitt értelemben sem ismerem. — És szoktak-e a Sasra ágyúval lőni? — Még eddig nem lőttek. — Talán nem annyira veszélyes „ragadozó”... Lombi — Ezt nem mondanám. Sokszor a leginkább központi kérdésekkel foglalkozom. Mint legutóbb, amikor a magánépíttetésre „szálltam rá”. Ez a téma a legfontosabb dokumentumokban szerepel. Ezzel a témával nem verebekre céloztam, hanem „csak” tanácsi szervekre, építőkre. — Maszek építőkre? — Nem. Állami építőegységekre. .. Egyébként maszek építőkre célozni nagyobb bátorság, mint államiakra. T- Miért? — Megnézheti magát az ember, mikor kap kisiparost. Igaz, én már ezen túlvagyok; nem tervezek további építést. — Tehát nem leselkedik veszély a Sasra... — Akiket én... hogy úgy mondjam: a kabaré sajátos eszközeivel kipécézek, azok annyira nem verebek, hogy értik: a szándék nem ellenük szól. Hanem egy ügyért! . .. Es a butaság, a máradiság ellen. Jellemző, hogy egy tévéműsorban kipécéztem a Fővárosi Tanácsot az miatt, hogy egy telek még Horthy nevén volt bejegyezve. De Szépvölgyi ezért nem sértődött meg. Az viszont előfordult, hogy egy táncdal szövegírója megsértődött. .. Kérdezze meg, hogy ezt a szövegírót hogy hívják! kborjú — Hogy hívják? — Már elfelejtettem. — Legszívesebben milyen témákra szeret lecsapni? — Az éppen legaktuálisabbakra. — Most éppen mi fölött köröz? . — Az ország felett. Egy hetvenperces Sas-show készül a televízióban. Ebben nagyon sok mindent érintek majd. — Kiket vonna szeretettet védőszárnyat alá? — Elsősorban a családomat. Feleségemet, ötéves lányomat, tízéves fiamat. Rajtuk kívül azokat a bátor, kezdeményező embereket, akiket gáncsolnak. Azokat a kisembereket, akik kevés pénzükből nehezen megvesznek valamit, ami másnap tönkremegy, használhatatlan lesz. A nyugdíjasokat, akiket lehülyéznek. És így tovább. Csakhogy sajnos — nincsenek védőszárnyaim. — Látjuk a Ludas Matyi- ban, hogy írni is szokotí. Ilyenkor a „Sas-toll” tű vagy tőr? — Régebben volt, amikor újságba írtam. Én nem író vagyok, hanem színész. De a saját számaimat én írom. Komlós ezt a műfajt az „utca költészetének” nevezte. Hogy íráskor a toliam tú vagy tőr, erre még nem gondoltam. Kit hogyan érint... De tőrnek semmiképp nem szánom. Vezérelvem a humánum. a Szovjetunióban Világra jött és vígan él az első „lombikborjú” a Szovjetunióban. Az állatgenetikai kísérletekben új fejezetet nyitó eredményt a Puskin városában lévő, a haszonállatok tenyésztésével és szaporításával foglalkozó kutatóintézet tudósai érték eL A kísérletek eredménye az lehet, hogy mód nyílik a legkiválóbb állatok utódai számának jelentős növelésére: a legjobban tejelő tehenek, amelyek normálisan csak öthét utódot hozhatnak a világra, ezentúl idegen anyák testében nevelődött magzatokkal szaporíthatják utódaik számát, s ezek átöröklik az anya valamennyi genetikai jellem* zőit. A szovjet tudósok kísérletük során egy — vágóhídra küldött — tehénből vettek ki megtermékenyített petesejtet, s azt lombikban a barázdálódásig, a sejtszaporodás fontos szakaszáig nevelték mesterséges táptalajon, lombikban. Ezután más tehénbe ültették be azt, s a tehén az eredeti anya, illetve apaállat tulajdonságait pontosan átörökítő bikaborjút ellett, /jz eredményt hosszas kísérietsorozat után érték el; a szakértők szerint a módszer most rr.ár teljességgel kidolgozott és tovább alkalmazható. A nagy jelentőségű kísérletről részletesen beszámolt a Pravda. — Ezért kerüli általában az obszcenitásokat? — Ez rossz divat De Sastól ilyet nemigen hallani. Mert szerintem nem szereti ezt a magyar ember. — Bátorság egy embernek „a magyar ember” nevében nyilatkozni... — Tapasztalatom, hogy nem szereti. Ha dühös, káromkodik. De ok nélkül nem használ obszcén szavakat. — Ismeretesek azért bizonyos gyakori „kötőszavak”... — Az igaz. De ha a gyerekétől hallja ugyanezt akkor rászól. Molnár Pál A bíróságon is lehet nevetni, ha nem is illik... Justitia szolgálói körében ritka vendég munka közben a mosoly, de mint az alábbiakban látni fogják, azért a törvény szigorú őreit sem kerülik el a derű percei. A „ferde” ügyeket bírák mesélték. * Az egyébként csöndes. a falu eszének éppen nem mondható fiatalember enyhén szólva ittasan ült motorra és az már csak természetes, hogy összetörté magát alaposan. Az ijedtségre inni valamit betért a kocsmába. Pillanatok alatt ő lett a nap hőse, kérdezgették, ugratták az ugyancsak tépett férfit ismerősei. Darab ideig tűrte a heccet, aztán gondolt egyet és mesélni kezdett: — Örülök, hogy élek. Ha lassúbb vagyok, most nem ihatnék itt, Laci bátyámnál. — Nofene... ? — lettek figyelmesek a cimborák. — Vadászaton voltam, pajtikáim. Ahogy hajtom a vadat az . erdész, meg a fia felé, hát nem kitör egy vaddisznó? Épp nekem! Ugrottam én félre, de jött, mint a veszedelem. A combomat így is elérte, jó, hogy nem lökött föl! Na, egészségetekre. A történetet végighallgatta a helybeli vadásztársaság egyik tagja, aki tudta, hogy aznap épp senki- sem lehetett kint a területen. következésképp «rv vad ászok járták az erdőt! Egy nap a bíróságon Nosza, jelentette az elnöknek, aki azonnal intézkedett. Szegény megvádolt erdészt, meg a fiát becitálta a hatóság és igencsak megszorongatta őket, de hát vallani nem akartak. Ha egyszer nem volt mit... A hatóság emberei akkor már tisztán látták, ugyancsak „bevitték őket az erdőbe”. Amikor a nap hősét megint fölkeresték, azt kérdezték tőle: — Aztán hogy nézett ki az a vaddisznó, ember? — Akár egy motor, elvtársak. — Tán még kormánya is volt? — Ennek igen. Hamis vádaskodás miatt a fiatalember jó ideig nem találkozott se motorral, se kormányos vaddisznóval. * — Drága bíró úr, mink el akarunk válni. Már mindenben megegyeztünk az asszonynyal. A lakást is elosztottuk egymás között — sorolta határozottan a férfi. — Tehát válni akar? — így a bíró. — Nemcsak én, az. asszony is. Én tőle. ő meg tőlem. Elegünk van egymásból. — A lakást hogyan osztották meg, hiszen két nagyobb gyerekük is van? A férfi megvakarta a fejét, gondolkodott. — Hát úgy, tisztelt bíróság, hogy megegyeztünk. — Miben? — Mindenben. — Az sem baj, hogy a fizetése negyven százalékát gyerektartás címén levonják? — Nem, kérem. — Tehát hogyan osztották el a lakást? Tudomásunk szerint a két szobából az egyikben gyerekek laknak. — Kell nekik a hely kérem. — A felesége hol alszik? — A másik szobában, bíró úr. — lSs maga? Fejvakarás. — Én is ott. — De hiszen egyetlen ágyuk van. Csak nem a földön? — Ugyan, bíró úr! — csattant föl a férfi. — Nem olyan asszony az én feleségem! Dehogy hagyná azt! Akkor már elhallgatott volna, csakhogy elkésett. A férfi ugyanis korábbi bűncselekményének okán kártérítést fizetett. jövedelme harming százalékát minden hónapban levonták. Eképpen okoskodott derék hitvesével: ha elválunk, akkor levonják ugyan Költő, vagy színpadi szerző volt-e Madách Imre? — teszik fel sokan a kérdést, miután a nógrádi szerző négy bemutatott drámája közül kettő kétségtelen sikert aratott. A Mózes a budapesti Nemzeti Színházban hosszú éveken keresztül szerepelt a repertoáron, míg Az ember tradégiája a száz évvel ezelőtti premier óta újra és újra csatát nyer nemcsak a honi, de egy-két külföldi színpadon is. (Bemutatták testvérmegyénk székhelyén, Kemerovó- ban, a minszkiek előadása pedig a magyarországi vendég- szereplés alkalmával is figyelmet keltett). A salgótarjáni Madách-em- lékünnepség alkalmából a drámaköltő születésnapján a Madách Színház művészei mutatták be Az ember tragédiájának közel egyórás kereszt- metszetét. A fiatal színészek a Lengyel György által rendezett előadásból villantottak fel részleteket. Magát az előadást sokan nagyra értékelik. Például Sőtér István akadémikus, Madách minden bizonynyal legjobb hazai ismerője nem kevesebbet állít, mint azt, hogy ez az előadás a drámához viszonyított pontosságát, gondolati, érzelmi, indulati hűségét teliintve túlszárnyalja a budapesti Nemzeti Színház produkcióját. Az utóbbi túlságosan a látványosságra, a nagy társadalmi tablókra épít, s általa csökken a darab filllllllIflIllllllltimilíllllllllltlIMMIIiHIIHHMIIIIIIIin a gyerektartást, de az a közös kasszába vándorol vissza. A törvény ezen felül már legföljebb tíz százalékot hajthat be. A korábbi ezerkétszáz forint helyett csak négyszázat. .. Nyolcszáz forint tiszta nyereségért csupán el kell válniuk. Nem sikerült... Odakint a folyosón a férje rátámad asszonyára: — Mióta hápogom neked, hogy vegyünk egy másik ágyat is? * A két asszony már évek óta porolt egymással. — A szentségit a tyúkjaidnak, Julis! Tövig rágták a salátámat! — Te beszélsz, drága, egyetlen, Mariskám? Halljanak oda! Hát kinek a nyavalyás, tetves csirkéi zabáUák föl a drága pénzen vett fűmagomat? így ment ez nap mint nap. Egyszer aztán perre vitték a dolgot. A bíró jőakaratúlag kérdezi a vádlottat, a bőnyálú Juliska nénit: — Hát hogyan tehette.. ? — Én, drága bíró úr? — Maga hát. — Komolyan kérdezi ? — Kérem, mi nem szoktunk viccelni! — Hát, így-e, aranyos bírd úr — fordult a szomszéd Mariska néni felé a vádlott és ba lehet, még bővebb nyállal illette a sértettet. Hortobágyi Zoltán A kételkedés mestere (Gáti Oszkár Luciferként) lozófiai, drámai ereje. A Madách Színház előadása — melyben a rendező saját korábbi, gimnazistakori rendezését gondolta és fejlesztette tovább — ember- és földkö- zelibb, következésképpen korszerűbb, egyénileg átélhetőbb, hatásosabb. A látott részletek alátámasztják ezt a véleményt. Lengyel György szándékosan szerény színpadi eszközökkel az írói gondolatokat jeleníti meg. Nem hagy kétséget az emberi küzdelem értelme, érdemessége, a hit és bizakodás szükségessége felől. A történelmi színek megtörik Adá- mot, az örök embert, de Évával összefogva, az apaság felelősségét átérezve , újra megerősödik, s vállalja a létet, a harcot a tökéletesedésért. Ádám szerepében Dunai Tamás remekelt. Nyúlánk termetéből erő, kölykös arcából naiv hit, érzelem sugárzik. Gáti Oszkár Luciferé egyenértékű alakítás. Megértést és ellenvetést egyszerre vált ki nézőjéből. Végső veresége átmeneti, hiszen a kétkedés újjászülető hajtóerő. Ádám és Lucifer — igazuk van az irodalomtörténészeknek — valóban az ember, ugyanannak az embernek más-más arca, tehát együtt alkotnak egységes egészet. Bencze Ilona Éva alakításában szépsége, nőisége a meghatározó. Különösen nagyszerű az utolsó szín sorsdöntő jelenetében, melyben közli Ádámmal anyaságának tényét. Természetes egyszerűséggel ejti ki a szavakat, melyek kevésbé tehetséges színésznő ajkáról, vagy más stílusban mondva könnyen fakaszthatnák mosolyra a nézőt. A Tragédiát 1859, február 14. és 1960. március 26. között írta Madách kéziratának bejegyzése szerint. Nem tudhatta, hogy nemcsak korának, de a későbbi évtizedeknek is legnagyobb magyar drámáját alkotta meg. Paulay Ede, a budapesti Nemzeti Színház főrendezője 1883 szeptemberében elsőként állította színpadra a könyvdrámának tartott művet. Az ifjú csillag, Nagy Imre, az óriás tragika, Jászai Mari és a kiváló intrikus, Gyenes László főszereplésével diadalra vitte. Bár Lukács György nem lelkesedett a Tragédiáiért, azért a többség remekműként kezelte. Szerb Antal á magyar klasszicizmus utolsó nagy állomásának tekintette, s azt írta: „Ami utána jött, már csak annyi, mint mikor a repülőgép, miután leszállt, még egy ideig tovább fut, mert hajtja a holt erő.” Sőtér István azonosképpen vélekedik A magyar irodalom történetének negyedik kötetében: „Legfontosabb sommázó szerepét..- »ideál« és »reál« dilemmájának felidézésével és megoldásával tölti be a Tragédia. A világos utáni évtized tudatában ennek a dilemmának a jelentkezése keltette fel a legmélyebb válságot. Az ötvenes évek végének ideológiai igényű írásaiban ez a dilemma közvetett módon mindig jelentkezik — de közvetlen erővel és igénnyel csak a Tragédia tudott szólani róla.” Költő, vagy színpadi szerző volt-e Madách Imre? Az elmúlt ötven év — kiváltképpen az utolsó két-három évtized — eldöntötte a kérdést. Madách Imre igazi drámaköltő volt. Tragédiája olvasva és színpadon látva is élvezetes. (ok) így érdemes újítani A Nógrád megyei Sütőipari Vállalat évek óta előkelő helyet foglal el a vállalatok közti újítási versenyben. Ebben minden bizonnyal nagy szerepe van annak, hogy a vezetők megkülönböztetett figyelemmel kezelik a beérkező újítási javaslatokat, igyekeznek azokat minél előbb hasznosítani, s eközben nem feledkeznek meg a benyújtók anyagi, erkölcsi elismeréséről. A múlt évben például 52 újítást nyújtottak be a vállalat dolgozói, s közülük 25 már a gyakorlatban bizonyítja hasznát. Kalkulált gazdasági eredményük meghaladja a másfél millió forintot. Az újítók eszmei díjazás fejében 12 ezer, az eredmények után újabb 76 ezer forintot vehettek fel a 17 ezer forint célprémium és jutalom mellett. A legérdemesebbeket a min an újítási és munkavédelmi ankéton kitüntetésekkel jutalmazzák. NGGRÁD — 1983. január 30., vasárnap 5 „Ferde" ügyek Bencze Ilona (Éva) és Dunai Tamás (Ádám) egyik jelente
