Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-29 / 24. szám
Keménységet, a vidámságot bizonyit a boksák mestere. Emberek a hegyekben — Jó idő van a disanaira! — Az, íiam. Meg ránk is. Sohasem hittem volna, pedig már. betöltöttem a hetvenhato- dik esztendőt, hogy ilyenkor, január vége felé, kicsaphassam a süldőket legelni, magam meg melenghessek ebben a jó erős napsütésben.* Csuda egy világ ez, hallja. Pedig hajdanán, amikor megrekedt a hó itt, a hegyek között, hasunkig ért. Amit meg egyik nap eltakarítottunk, reggelre megint annyi lett. Nem került sokba, hogy a hóra állított kislétráról elérjük a padlásai tót, lehozni az estére unaloműzőnek szánt, morzsolni való kukoricát. Más fogi- lalatosságunk ugyanis nemigen akadt, legfeljebb az állatok ellátása, a vízhordás, . meg a szecskázás és a faha- sí'cás a sparheltre. Tudja, a földből, meg a kicsinké erdőnkből éltünk itt mi régiek Tótújfaluban. Volt kinek-ki- nek néhány holdacskója. Mink is béreltünk a Friedmann nevű zsidótól ötholdnyi sűrűt, amiből kijött a tüzelőnek-, meg egyébnek való, de hát ez, az akkori szegénységben csak csepp volt a tengerben. így aztán, hogy a téli időkben is jussunk valami kis pénzhez, tavaszig elszegődtünk a bányához, Mizserfára, Kist erény éré, máshová, vagy ha nem volt felvétel, döntöttük az erdőt. A fára mindig szükség volt akkoriban. — Ma is — erősíti meg az öreg Gál János szavait a nálánál vagy negyvenhét esztendővel fiatalabb Jegesi László, a Ceredvölgye Termelőszövetkezet erdészeti ágazatvezetője.— A hat község határában levő, 3544 hektárnyi -dőségünkbői tavaly nyolcezer köbméter, különféle hasznosítású fát termeltünk ki. Az idei tervünk pedig meghaladja a tizennégyezer köbmétert. Bizonygatja a fiatal szakember. aki élete sorsát a hegyek közötti erdőkben látja biztosítottnak, hogy megint „felértékelődött” a fa, újra nagy becsülete van. Ceredtől néhány kilométernyire. úgy félórás terep- járónyi útra, boksák füstölögnek a “fölfelé szaladó völgy torkában. Csípős cigányfüstöt terít szét a csupasz ágú füzek között a szél, be-betakarva a magasra tornyozott cser-, bükk-, és akáchasábokat. Vélem, nem sértődés fajta, Így hát mondom Stuller Istvánnak: — Maga biztos nem fog megromolni! — Holtbiztos! — veszi a lapot. — Tartósítva vagyok negyvenhatodik éve. A szénégető jó néhány éve a ceredi téesz alkalmazásában van. — Előtte máshol tüzeltem — mondja. — Apám, szegény, Mátraszentimrén született, erdei embernek, tőle 'lestem el a mesterséget. Ha hiszi, ha nem, már ötesztendős, klott- gatyás koromban segédkeztem neki: hordtam az építéshez az aprófát, — \zóta ezzel foglalatoskodik? — Majdnem. Az iskolán kívül vpltam kis ideig felvásárló Mezőtúron. A többi időt nyugodtan odaírhatja a boksák mellé. Vidám, életerős ember Stuller István, pedig nem nyolcórás a munkaideje. — öt napba kerül, míg egy boksát megépítek. Ketten vagyunk rá az élettársammal, s tíz nap, amíg kiég. De nekünk aztán jószerivel se éjjelünk, se nappalunk. De sokszor van úgy, hogy ötször meg hatszor is kitappogok a szuroksötétben ide a házból, megnézni, minden rendben van-e? Ügyelni kell nagyon, mert, ha egyszer belobban a „szerkezet”, lőttek az egyva- gonnyi faszénnek. — Rámenne a... — Nem menne rá! Van itt ész és van pénz is! Nem dicsekvésképpen. de ketten koponyánként havonta megkeressük a tíz-, tizennégyezer forintot is, ám, ha jól kijön a lépés, bejön a húszezer. Gondolom, most sokan irigyelnek, de aki ilyen ember, annak csak azt mondom: csinálja utánam! Homálya József erdőfelügyelő mondja: — Abban, hogy a ceredi téesz faszén-árbevételi, nyolc- százezer forintos tervét félmillióval túlteljesítette;^ ', - a legnagyobb szerepe Stuller Istvánnak van: ’ - 1 * Aki, hogy bizonyítsa: a szakszerűen megépített boksája sok mindent kibír, közeli szállásáról karosszéket kerít elő, fölteszi a füstölgő „domb” legtetejére és elnyűtt tangóharmonikájával kísérve magát, rágyújt egy apjától ismert, világháborús nótára. Fent. a nagy hegyekben, ahová a csaknem mindenre képes Aro terepjáró is csak a meredély közepéig bírja szusszal, zúgnak a fűrészgépek, dübörögnek a vontató traktorok. — No — mondja Czene József, aki a tizenötödik esztendejét tölti már az erdőkön —■ most jókor jöttek. Hó sincs, hideg se nagyon. — Akkor, most maguk is örülnek. — Hogyne! Fáztunk már mi eleget, igazán jólesik ez a tavasziásnak ható napsütés. Nem gémberedik el az ember, meg sajnos itt bele sem kell szakadni a munkába. Látja, rossz akácost vágunk, ami majdhogy nem csak tűzifának való, kevés a pénz. Szóval, most elég rosszul jövünk ki. — Azért — fordul felé az ágazatvezető —, csak nem sajnálom meg! Mondja, mennyit keres ?! — Hát... hétezer körül. De volt már tizenegyezer is. Mindhárman elmosolyodunk. A negyvennégy éves. az egyik legbírósabbnak tartott favágó Cereden lakik. Két gyermeke van, a felesége is a téeszben do'gozik. Megvannak jól. s futja mindenre, ami a család igénye. Otthon még tart két tehenet is, aprójószágokat, disznókat. — Az egyiket nemrég vágtuk le, a másikat is hamarosan nekiszalaj tatjuk az ölőkésnek. Itt. van egy kis kóstoló, jöjjön! — invitál és tenyérnyi szalonnát, fél szál kolbászt csomagol .ki táskájából. 'Csípősen szád befelé a völgy- bő a melegedőnek megrakott tűz füstje, s elszáll a hegygerinceken át az alattunk levő puszta fölé. ahol elfelé menet látni: gyümölcsfát metszegeta kertben két-három öreg... Megbeszélés délidőn. A képen jobbról az ágazatvezető és az erdőfelügyelő. Magasodnak a rakások fenn, a hegy tetején. yA'-fwi>• ; ,»• i ' *< L Li&yiPnf Az utánpótlás: Simon István motorfűrész-kezelő. Embererőt kímél a Szekeres János vezette önrakodós KAMAZ. Malacőrzés közben, ácsorogva elkél a nagykendő... Czene József örül a tavaszlas Karácsony György télnek. Azért hó nélkül is szép a táj (Kulcsár József felvételei)
