Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-03 / 1. szám

Konténerrel- nehézkesebben? (I.) Szállítási mód Fiatotok a aiezápziasigiiaa és ami móaófte van Az 1976-ban, az Akadémiai Kiadónál napvilágot látott idegen nyelvű szavak és értel­mezések szótárában a konté­ner címszó alatt ez szerepel magyarázatként: az anyagszál­lítás és -csomagolás korsze­rű eszköze, kerékkel vagy görgőkkel ellátott kemény fa­lú alkalmatosság. — így van ez manapság a mezőgazdaságban is? — kér­dem Cseh Adolftól, a Nógrád megyei termelőszövetkezetek területi szövetségének titká­rától. Teszem ezt már csak azért is, hiszen a mezőgazda- sági szövetkezetek, adok-ka- pok alapon, szállításaikban tán’ még az ipari üzemeket is lehagyják. — A merevség — mondja —, amely az idestova hat­éves definícióban megfogalma­zódott, sokkal rugalmasabb már. Hiszen görgőkön gördülő alkalmatosságokon kívül e csoportba soroljuk már a nagy teherbíró képességű, köny- ryen kezelhető, viszonylag amorf állapotú műanyag zsákokat is. Mint ami­lyeneket — példaképpen — a homokterenvei Zagy­vavölgye Termelőszövetke­zetben készítenek. Bár meg kell hagyni, ezek belföldi fel- használása minimális, hiszen ésszerűtlen és ráfizetéssel járó vállalkozás lenne nagy tömegű kukorica, búza, s egyéb ha­sonló jellegű áru ilyen, for­mán történő továbbítása, de külföldre ez nagyon kifizető­dő. A Homokterenyén gyár­tott „amorf konténerek” leg­nagyobb felhasználója jó né­hány külkereskedelmi válla­lat, amelyeknek éppen ilyen, dupla falú, nedvességre, ten­gersóra érzéketlen burkok." i és tárolóanyagrá van szüksé ­gük. Ezekben jut el, főleg tengeri úton rendeltetési he­lyére a magyar mezőgazdasá­gi vállalatok által megtermelt áru — cukor, liszt, alap. és keverékanyagok jelentős há­nyada. — A megye mezőgazdaságát tehát nem jellemzi a konté­nerfelhasználás? — Csak közvetve. Példaként, a nálunk megtermelt és ex­portra szánt, fagyasztott gyü­mölcsöknek ; a málnának, epernek csaknem valamennyi kilója ily módon hagyja el a dunakeszi hűtőházat. A Nógrád megyei Sütőipari Vállalatnál Salgótarjánban az ÉVI Üzletházba és a vele szinte átellenben lévő I. szá­mú szaküzletbe már hosszú hónapok óta konténerben szál­lítják a kenyeret. E módszer bevált, hiszen, miként Menczél János, a szállítási csoport ve­zetője elmondotta, a sütőke­mencékből azon melegében lehet a konténerbe rakni a kenyeret, s az abban lehűlve nem deformálódik, törődik, megtartja „esztétikai kinéze­tét”. — December elsejétől — folytatja Menczel János —, tovább léptünk. E kettő mel­lett még további tíz üzletben, hetvenhét konténer és két, er­re a célra kiképzett, speciális gépjármű segítségével terjeszt­jük tovább az effajta szállí­tási módot. — Olcsóbb így, önöknek? — Nem. dehogy! Inkább rá. fizetés. Hiszen hosszú idő be­letelik, amíg visszatérül, ha térül, a két speciális gépkocsi ára. sokba kerül a konténerek bérleti díja és a karbantartá­sa is. — Ki nyer hát akkor? — Csak a vevők s — talán, mi is. Azáltal, hogy kevesebb lesz a panasz a kenyereink formájára. Természetesen, hi­giéniai szempontok is fontosak, hiszen nem mindegy, hogy az így kiszállítandó, napi 36—43 mázsa terméket hány kéz érin­ti, szá’.’í'ás közbén porolódik, szennyeződik-e...? A Somoskőújfalui határál­lomáson tavalyig nagy volt a vasút ki. és belépő konténer- forgalma. Mi a helyzet idén? Zárai Károly áruforgalmi íőnök mondja: — Idén, január elsejétől eb­ben a témában nem vagyunk érdekeltek, mert egy rendel­kezés szerint a mi térségünk­ből csak Szobon keresztül juthat ki külföldre és be Ma­gyarországra ilyen típusú ra­komány. — Tehát a MÁV és a Volán kizáródott e korszerű szállítá­si módból? — kérdezem Fe- rencz Istvánt, a vasút Salgó­tarján külsőn dolgozó komp­lexbrigád egyik vezetőjét. — Szó sincs róla! A ren­delkezés csupán a nagy teher, bírású, általunk „húszlábas­nak” titulált konténerekre vo­natkozik. A középsúlyúakból mi igen nagy forgalmat bo­nyolítunk le. — Statisztikai adatlapot vesz elő és sorolja: a múlt év tizedik hónapjának végéig 1322 rakottan érkezett és 684 üres konténert fogad­tak, míg az idén, a hasonló időszak alatt a fenti számok 1947-re és 399-re alakultak. — A hatszáznál is nagyobb számú fogadásnövekedés eszerint érzékelteti: jövője van a konténerizációnak? — Mindenképpen. Ám eh­hez hozzá kell tenni, hogy az efféle szállítási mód nem ol­csó mulatság. Emelőberende­zéseket, rakodórámpákat, a célnak megfelelően kiépített fogadótereket igényel. Ami beruházásigényes, jó csomó pénzbe kerül. Sőt, ez nekünk i.i csak úgy kifizetődő, ha men­nél kevesebb üres konténert kapunk. A további cél a rak­va érkezettek újólagos megter­helése lenne, amely azonban nem ilyen egyszerű a gyakor­latban. S még valamit, ami­ről már meggyőződtünk: kon­Az alábbi történetek Ber­nard Lászlóról szólnak. Ber- nardról, aki bányagép- és vil­lamosipari technikus, és he­gesztőként dolgozik a VEGY- ÉFSZER salgótarjáni gyárá­ban. Aki 34 éves és valamivel szüntelenül felhívja magára a figyelmet. * 1975. Svéd hegesztőgép ér­kezett a gyárba. Különleges masinának látszott: egy he­lyett 24 kapcsoló volt rajta, ráadásul a gépkönyv is német nyelven íródott hozzá. Körül­járták, nézegették, dolgozni senki nem akart rajta. Ber­nard László átrágta magát a génkönyvön, majd két mérnök kollégájával együtt nagy türe­lemmel ismerkedni kezdett a géppel. Néhány munkás meg­morogta' a háta mögött: „mi­nek tartják ezt a srácot, hi­szen csak bíbelődik!” Az a srác valóban el'oabrált egy ideig a svéd géppel, de nem haszontalanul. Nem csak megismerte, hanem átvariálta, felszerszámozta a helyi, egye­di gyártási technológiának megfelelően. Az ilyenformán már svéd—magyar koproduk- ciös gépre azóta is sokan rá­csodálkoznak a gyárban járók közül. Bernard azért úgy gon­dolja, nemigen teremhet ilyen minden bokorban. * 1982. A tévé Delta műsorá- ' i ké' vas filmin '‘ ndtnk a szovjet hegesztési kísérle­ténerben rövid távra fuvaroz­ni — gazdaságtalan.' 4 Nógrád megyei Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalatnál — miként ezt Benkő Győzőné áruforgalmi osztályvezető-he­lyettes elmondotta —, éven­ként tényleg több tízezer ton­nára rúg a hozzájuk beérkező s onnan az üzletekbe kerülő áruk súlya. S mégis, a biz­tonságosnak, gyorsnak és gaz. dasggosnak, hirdetett konté­neres szállítási mód náluk sem dívik. Eleddig mindössze húsz van náluk forgalomban. Mi­ért? — Ezzel az eszközzel körül­ményes bánni, hiszen gépi és műszaki beruházást egy­aránt igényel. Sőt, a mi vál­lalatunknál, ahol ezer. meg ezerféle cikket kell egy-egy egységbe kiszállítani, még las. sítaná is a munkát. Hiszen — ellentétben az egységcso­magokkal — kirakodásuk még jelentős fizikai igénybevételt is követelne, s ráadásul sok pénzbe is kerül. Hiszen min­den egyes igénybevételéért negyven forintot kell fizetni, s számoljon csak utána: heti egyszeri igénybevétel nyolc­száz forint, ami ugye, egy esz. xendő alatt ötvenkettővel szorozva... Az egységes rako­mánnyal töltött kartondoboz, amelyből közvetlenül lehet a polcokra rakodni, fillérünkbe sem kerül. Még mindig döcö­gős, kezdeti témának tartom ezt a konténerizációt. Vélemények — pro és kont­ra, öt helyről. Vajon másutt is eképpen vélekednek...? (Folytatjuk) Karácsony György Savas !* *ácc'ó A hetvenes évek eleje óta üzemel a Salgótarjáni Kohá­szati Üzemekben a minden • igényt kielégítő savas pácoló. A gépsoron a hengerhuzalok felületelökészítését végzik a további technológiai folya­matsor előtt. A pácolás ötlép- csős folyamatban történik az automata berendezésen. Képün­kön a felületkezelő sor látható, melyen évente százhúszezer tonna hengerhuzalt pácolnak. tekről. A próbálkozások lénye­ge: mindenféle hozag nél­kül, pusztán a cső alapanya­gának megolvasztásával he- gesztik össze a két darabot. Bemard László nézte a mű­sort, és szöget ütött a fejébe a gondolat. Hát, ha ő is meg­csinálná? Már a másnapi mű­szakban félrevonta csoport­vezetőiét, Krobot Palit, akivel egyébként is együtt szokott újítani. Krobotnak az ezzel járó mászkálásokhoz van na­gyobb türelme. Bemard a kí­sérleteket bírja jobban cérná­val. Nekifogtak. Próbacsöveket daraboltak, s próbálták össze- lolni a filmben látottak alap­ján. Négy nao múlva jutottak a titok megfejtéséhez: nem egy, hanem négy-öt, de igen gyors fordulattal lehet ered­ményt elérni. Hát ez az! — pillantott egymásra a két ösz- szeszokott ember győzelmesen. * 1992. Régebbi, meglehető­sen komplikált újításukat sür­getendő léoten-nyomon meg­állították az igazgatót. A ,.mi van már” kérdéssel hol Ber­nard, hol Krobot, hol meg Nádudvarai János hegesztő- mérnök kapta el Gressai Sán­A megye mezőgazdasági nagyüzemeiben dolgozóknak több mint egyharmada 30 éven aluli fiatal, érthető, hogy be­illeszkedésüket, munkájukat nagy figyelem kíséri. Vajon mit jelent tevékenységük az ágazat eredményességében, hogyan képesek alkalmazkodni a gyorsan változó körülményekhez, mennyiben tudnak azonosulni a rájuk váró feladatokkal? Megannyi izgalmas kérdés, amelyre a válasz — a jövő szem­pontjából — meghatározó lehet. DÖNTÖ A BEILLESZKEDÉS Az ifjúság szerepét, helyét, jelentőségét meghatározni többszörösen is időszerű fel­adat. Nemcsak azért, mert van egy több mint tízéves if­júsági törvény, hanem azért is, mert az élet megköveteli. A most zajló generációváltás közben az ifjúság veszi át a mezőgazdaság irányítását is, méghozzá egy olyan időszak­ban, amely távolról sem mondható könnyűnek. Al­kalmasak-e erre, felkészültek- e, készen állnak-e erre? Többségük nyilvánvalóan igen. Főként azok'«én a nagy­üzemekben, ahol a vezetés is fontos feladatának tekinti a fiatalok irányítását, nevelését. Ott, ahol együtt fejlődhetnek a gazdasággal, ahol egyaránt osztozhatnak az idősebbekkel a sikerekben, de a gondok­ban is. Ebben, hogy ez így legyen döntő szerepe van a felnőtt generációnak, a mai vezetőknek. A fiatalokat terv­szerűen, tudatosan kell fe­gyelemre, felelősségérzetre ne­velni, úgy, hogy lássák ma­guk előtt a perspektívát is. Erre az első pillanattól kezdve szükség van, hiszen a beilleszkedés meghatározója a későbbi tevékenységnek. A sok jó példa mellett, sajnos gyakoriak a végletek, amelyek egyik esetben sem használnak ■sem a pályakezdőknek, sem a gazdaságnak. Gyakori, hogy nem adnak megfelelő felada­tokat fiataloknak, feléjük sem néznek — nemhogy szá­monkérés lenne — így csel­lengenek, szaktudásuk kihasz­nálatlan, nincs sikerélményük. A másik véglet, amikor túl magasra állítják a mércét, túl nagy felelősséget ruháznak rájuk, s az esetleges kudar­cok egy életre elveszik a ked­vét a kezdőnek a kezdemé­nyezésektől, az önállóságtól. NEM VÉLETLEN Rendelet írja elő, hogy a pályakezdők számára foglal­koztatási tervet kell készíteni. Ezt a névre szóló tervet idő­szakonként értékelni is kell. En­nek ellenére egy közelmúlt­ban lezajlott vizsgálódás so­rán egyedül a kazári termelő- szövetkezetben találtak ilyet az illetékesek. Mo.ndhatná valaki, enélkül is lehet komolyan, felelősség­gel foglalkozni az ifjúsággal, s ez minden bizonnyal így is van. De azért mégis csak kü­lönös... íme néhány nagyüzem, ahol — ugyancsak illetékes, erre hivatott szakember véleménye szerint — nagy figyelmet for­dítanak a fiatalokra. Például a nagybárkányi, a berceíi, a litkei, a kargncslapujtői, a kisterenyei termelőszövetke­zetekben, valamint a Mátra­aljai Állami Gazdaságban. Aki egy kicsit is ismeri ezeket a gazdaságokat, tudja, hogy a jobbak közé tartoznak. Min­den bizonnyal nem véletlenül. Ennél szomorúbb, hogy pon­tosan azokban a gazdaságok­ban nem fordítanak elég gon­dot a fiatalokra, ahol nehéz­ségek vannak a gazdálkodás­ban, gyöngébb a vezetés. Mint­ha féltenék a jelenlegi veze­tők pozícióikat a fiataloktól. Azoktól, akiknek előbb-utóbb át kell adni a helyüket. Az utódtól való indokolatlan fé­lelem még mindig megmutat­kozik az utánpótlás kérdésé­ben. A termelőszövetkezetek fele például nem adott javas­latot arra vonatkozólag, kiket szánnak majdani vezetőiknek. Egyébként — ettől függetle­nül — a helyzet javul, hiszen az úgynevezett második vo­nalban a számításba vettek 40 százaléka 35 éven aluli. ECjlVÉTLEN MÉRCE, AZ EREDMÉNYESSÉG Az oktatás és a gyakorlati élet között még mindig túl nagy a különbség. A gyors gazdasági változások eredmé­nyeként a fiatal, az élet bizo­nyos területein egészen más­sal találja magát szemközt. Ez újfent csak nehezíti a beil­leszkedést a nagy türelem és szakmai hozzáértés nélkül. A tanintézetek és a gazdál­kodó egységek érdekei a mai napig eltérnek egymástól, an­nak ellenére, hogy erősödött a kapcsolat a szakemberellá­tás szempontjából legjelentő­sebb két intézménnyel, a Gö­döllői Agrártudományi Egye­temmel és a kanosvári mező- gazdasági főiskolával. Nincs viszont megfelelő kontaktus az üzemek — és az általános, — illetve a középiskolák kö­zött. Ebből adódóan már a pályaválasztásnál is gondok vannak. Sokszor fogalma sincs a tanulónak mi ve jelentkezik, mire vállalkozik. Több mint 20 esztendővel a mezőgazda­ság szocialista átszervezése után is találkozni azzal a szemlélettel, „ha nem tanulsz jobban, mész a tsz-be”. Kér­dés. hogy az induló fiatalok megtalálják-e helyüket a me­zőgazdaságban ? Abban a mezőgazdaságban, amely az utóbbi években min­dennél többet tett — az állam támogatásával —, annak érde­kében, hogy mind kedvezőbb körülményeket, mind jobb fel­tételeket tudjon nyújtani azok­nak, akik ezt a hivatást vá­lasztották. A nehéz gazdasági körülmé­nyek ellenére is 1978-tól 151 szolgálati lakás épült a me­gye termelőszövetkezeteiben, s ezek felét fiatalok kapták. Egyéni lakásépítéshez csaknem 40 fiatal kapott vissza nem térítendő támogatást. A jutal­mak, kitüntetések egyharma- flát is a fiatalok vehették át az elmúlt években, ami arra utal, nem csak anyagilag, ha­nem erkölcsileg is megbecsü­lik munkájukat. Talán' ennek is szerepe van abban, hogy a mezőgazdasági pálya — minden nehézsége ellenére — vonzó. Ezt bizo­nyítja az a kismértékű, egész­séges visszaáramlás is az ipar­ból, amely az utóbbi időszak­ban tapasztalható. Hatása min­denképpen pozitív, hiszen az iparból nagyobb fegyelmet, igényességet hoznak maguk­kal. Mindkettőre nagy szük­ség van a mezőgazdaság fejlő­déséhez. A fiatalok döntő többségé­nek zöld utat biztosítottak a mezőgazdasági nagyüzemek­ben, s ők értékelik ezt a le­hetőséget, élni is tudnak vele. A felnőtt generáció nyíltan, őszintén közeledik feléjük, se­gítve őket abban, hogy ne kallódjanak el, értelmes, fel­készült, minden szempontból alkalmas, hasznos tagjaivá váljanak társadalmunknak. Ahol nem így van, ott mi­nél előbb rendet kell tenni a fejekben, mert a fiatalokkal szemben semmiféle fenntar­tásnak nincs helye, csupán azért, mert fiatalok. Egyetlen mérce a végzett munka ered­ményessége lehet. Zilahy Tamás dort. Az végül is megkérdez­te: „Mit akartok? Újítani, vagy pénzt keresni?” „Termé­szetesen mindkettőt!” — kap­ta a logikus választ. „Akkor oldjátok meg a proover csö­vek belső festését!” Ezt a műveletet Európában egyetlen cég, az osztrák Biró— Wágner végzi. A labda föl volt adva, csakhogy le is kell ám valahogy kezelni! A há­rom ember összedugta a fejét, öntsünk bele festéket, forgas­suk meg, majdcsak elkenődik valahogy! Fogalmuk sem volt, első ötletükkel mennyire kö­zel járnak az igazsághoz. Nem próbálták azonban ki, nagyon gépigényesnek tűnt. Mi volna, ha egy dugattyút vontatnánk benne a festékkel ? A dugattyút hamar elkészítet­ték, lehúzták a csőben, majd be­lenéztek. „Gyerekek, ez a cső be van festve!” Megnézte a csövet a vezér- igazgató, majd a többi szak­ember is sorjában. A sokszo­ros szűrő után is prímának találtatott a módszer. „Fino­mítsátok, dolgozzátok ki apró­ra !” Ez történik most. Már látják: bármilyen festékkel, bármilyen hosszon alkalmas az eljárás a cső belső festésé­re. Noha nincsenek még tel­jesen kész, jövő évi tervében már számít rá a gyár. 1983. Az egykomponensű festék alcsóbb, ezt viszont be kell égetni. A hőkezelésre használt gyári kemence mun­káját elvégezvén hosszasan hűlik, s eközben a meleg kár- bavész. Ez foglalkoztatja most Bemard Lászlót: a semmibe vesző hővel akár ki is éget­hetnék azt a csövet! Ilyesmire ugyan jelenleg nincs rendelé­se a gyárnak, de szükség lehet még rá egyszer... Mostanában jár a végére annak a gondolatnak is, ami másfél esztendeje nem hagyja nyogton. A lencsekomperizá- torokat két művelettel, két felfogással szokásos összehe- geszteni. Neki ez nehézkesnek, lassúnak tetszett. De jó vol­na, ha gyorsabban haladna! Elhatározta, nem vár az ötlet­tel tovább. Amit elgondolt, ki­próbálta. s lám egyetlen he­gesztéssel állt elő a külső és a belső varrat! Magában így morfondírozik: most még elrontok pár dara­bot, hogy ellenőrizzem ma­gam, aztán végre célhoz érek. Ideje. * Bernard Lászlóval néha elő­fordul, hogy maga elé bámul. Ha ez otthon történik, felesé­ge lecsitítja a gyerekeket és nem küldi le a boltba. Ha a gyárban, főnöke is tapintatos: elkerüli, nem szól hozzá. Tud­ják, alig fertály óra, úgyis el­mondja. mi jár a fejében. S amit kisüt, az feleségét leg­alább annyira érdekli, mint főnökét. (— Most ebből az fog ki­jönni, milyen szuper gyerek vagyok? — aggodalmaskodik a fiatalember. — Mert azt na­gyon nem szeretném. Való igaz, most sínen vagyok, le­köt a munkám, de voltam én másmilyen is. Vagány, kilen­gés. És ezt tudják rólam.) Tudják is, mondják is. De hozzáteszik: már akkor ugyan­ezt a fejet hordta a nyakán, ha másra használta is. (— De nehogy az legyen, hogy csak mi páran vagyunk ilyenek a gyárban! — int is­mét Bemard László. — A többiből is ki lehetne hozni az újat, nem mindenki közö­nyös, ha annak látszik is. Pél­dául több újítási hónappal, amikor extra gyorsan elbírál­ják az ötleteket!) És megy. Vissza a helyére, elrontani azt a néhány dara­bot, hogy kipróbálja és bebi­zonyítsa igazát. Szendi Márta NÓGRÁD - 1983. január 3., hétfő Kulcsemberek „Gyerekek, ez a cső ke vae festve!'

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents