Nógrád. 1982. december (38. évfolyam. 282-306. szám)
1982-12-11 / 291. szám
Horpácsi Sándor: Pálócföld-est a Kazinczy-klubban Elkészült a jövő évi kiállítási terv Kevesebb tárlat A tömegkommunikációnak hála, ma már a világ legtávolabbi pontjairól is kapunk híradást. Olykor hajlamosak vagyunk el is hinni, hogy „jól tájékozottak” vagyunk, csak éppen azt nem tudjuk, hogy mi történik a szomszéd megyében. Pedig bizony hasznunkra válna és válik, ha tudjuk. ott hogyan „tempóznak”. Talán vigaszul is szolgálhat, ha azt látjuk, hogy máshol is hasonló gondokkal küzdenek, de mindenképpen tanulságul, okulásul a jó példa. Országszerte emlegetik — a Hild-érem is tanúsítja! —, Salgótarján építészeit, azt* a módot, ahogyan vonzó várossá formálták a hajdan jelentéktelen kis bányásztelepülést. Am ez csupán az egyik, de nem egyetlen példa arra, hogyan lehet úrrá lenni a „vidékiségen”, behozni azokat a hátrányokat, amelyek a centrumtól való távolsággal egyenes arányban nőnek. Illetve csak nőni látszanak, mert a helyzet, a tendencia meg is fordítható. Ezekről és más, nagyon is aktuális és ismerős kérdésekről folyt az eszmecsere hétfőn este a miskolci Kazinczy-klubban, ahol ezúttal a Palócföld szerkesztőségét látta vendégül az írószövetség észak-magysr- országi csoportja. Serfőző Simon köszöntő szavai után Kassai Végh Miklós főszerkesztő ismertette a lap törekvéseit, s mutatta be a munkatársait: Laczkó Pált, Pál Józsefet és Szepesi Józsefei. Nóg- rád az ország egyik legkisebb megyéje, ám ebből nem kell feltétlenül következnie, hogy a szellemiek, a művészetek terén is az. A Palócföld, ez a kéthavonta megjelenő folyóirat mindenekelőtt a táj (gazdag) hagyományait: Mikszáth. Madách, Gerelyes Endre (és mások) szellemi örökségét, munkástradícióit, s nem utolsósorban a jelenét akarja vállalni. Ügy kívánja szolgálni a helyi tehetségeket, hogy más írástudókat is odavonzva műhelyt teremt a lappal. Az eredmény nem is maradt el. Innen, Miskolcról csak alig titkolt irigységgel szólhatunk a Palócföld Könyvekről. Eddig három kötet jelent meg: egy antológia, Laczkó Pál no- vellás- és Kelemen Gábor riport-szociográfia kötete, s jövőre újabb három kötettel folytatódik a sor. Az anyagi feltételeket — a folyóiratét is, a könyvkiadásét is a Nóg- rád megyei Tanács művelődésügyi osztálya' biztosítja. Azt vallják Salgótarjánban, hogy a lap, a könyv az irodalom ügye nem tekinthető anyagi kérdésnek, szakítani kell a szűkkeblű, prakticista szemlélettel. Nem véletlen, hogy az eszmecsere mindvégig a vidék és a vidékifég gondjait járta körül. Pál József (Laczkó Pál a művészneve, hogy ne cseréljék össze a Pécsett élő hasonnevű költővel) arról beszélt, hogy a magyar vidék ma már nem csupán a nemzeti jövedelem nagyobbik felét teremti meg, de értékeket kíván felmutatni, s fel is mutat a művészetekben is. Szakítani kell hát azzal a kicsinyhitű és provinciális szemlélettel, amely mindig „fentről”, a hierarchia csúcsairól és a fővárostól várja az elismerést és igazolást. Igenis legyen, lehessen valaki próféta a szűkebb pátriában is, ha érdemlegeset produkált. Ennek persze a demokrácia, annak kiterjesztése, elmélyítése az egyik feltétele. Tekintsék az írókat, művészeket felelős, és felnőtt értelmiséginek, még akkor is, ha olykor kellemetlen igazságokat mondanak ki. Érdekes és hasznos eszmecsere részesei lehettünk hétfőn este, kár, hogy Miskolc humán értelmisége még nem támogatja érdeme szerint az írócsoport, kezdeményezéseit. Mert igaz ugyan, hogy „semmi nem oldódik meg” ezeken az eszmecseréken, de árnyaltabbá válhat valóságismeretünk azzal, ha beszélünk a gondjainkról. A Palócföld (februártól új, folyóirat formában) a valóságirodalom mellett kötelezte el magát, s ez még akkor is megérdemli a figyelmet és megbecsülést, ha nem minden írása és példánya kiemelkedő. Fokról fokra fejlődik (a Forráshoz hasonlóan), s a könyvkiadás ténye már önmagában is minősítő vívmány, követendő példa Miskolcon is! horpácsi Bényi László rajza Mesemondó gyerekek Az országos gyermekkönyvhét keretében minden esztendőben megrendezik Magyar- nándorban az általános iskolások mesemondóversenyét. A Radnóti Miklós Művelődési Házban a könyvtár által szervezett vetélkedő iránt r.agy érdeklődés nyilvánult meg: 45 moh órai és magyarnándori gyerek versengett az elsőségért. A legjobb mesemondónak Tolnai Árpád hatodik osztályos tanuló bizonyult. De nem kellett szégyenkeznie társainak sem, akik teljesítményükért szintén könyvjutalomban részesültek. — hatékonyabb művészeti nevelés Különösen az utóbbi években némileg kedveződen tendencia érvényesülésének lehettünk tanúi Nógrádban, is ha- hasonlóan az országos helyzethez gombamódra elszaporodtak a kiállítóhelyek és a képzőművészeti kiállítások. Ennek sajnos csak részben örülhettünk, mert az történt, hogy a mennyiségi növekedés mind gyakrabban a minőség rovására ment. Olyan helyeken is rendeztek kiállításokat, amelyek nem voltak méltóak a kiállított kortárs képzőművészeti anyaghoz, sokszor nem álltak rendelkezésre még a megfelelő installációs lehetőségek sem, nem is szólva a kapcsolódó, vizuális nevelési célokat szolgáló közművelődési események hiányáról. Megfogalmazódott tehát az a jogos igény, hogy a kevesebb több lenne. Nem lehetünk hívei annak, hogy kiállítás címén csak egyszerűen képeket akasztgassunk a puszta falakra, átgondoltabb kiállítási tervre van szükség. A Nógrád megyei Tanács művelődésügyi osztálya — a megyei művészeti tanács közreműködésével — 1931-|?en ki- állításpolítikai irányelveket adott ki a járási és a városi művelődési osztályoknak, a megyei intézményeknek, amelyeknek feladatává tette, hogy működési területükön érvényesítsék az abban foglaltakat. Ez, többek között szorgalmazza a kiállítások számának csökkentését még a jó adottságokkal rendelkező kiállítóhelyeken is azért, hogy a tárlatok hatása növekedjen. Ehhez tartozik, hogy például megfelelő nyitvatartási ideje legyen a kiállításoknak (legalább három hét), s kapcsolódóan legyenek közművelődési események, mód nyíljon a művészeti nevelés változatosabb formáinak alkalmazására, az adott művészeti ág, a kiállító művész s a művek megismertetésére. (Idetartozik az is, hogy a megyei művelődésügyi osztály 1932-re fölmérte a kiállítóhelyeket s kategorizálta őket, 1-es, 2-es és 3-as osztályba sorolva azokat. Ez azt jelenti, hogy bizonyos kategóriákban csak bizonyos kiállításokat lehet rendezni. Természetesen, a kortárs képzőművészeti kiállításra nem alkalmas helyiségekben is nyithatnak tárlatokat, például vándorkiállításokat, reprodukciós bemutatókat stb. Nógrád megyében a reprezentatív kiállítóhelyek közé tartozik a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum, a megyei művelődési központ üvegcsarnoka, a Bolyai Gimnázium galériája, továbbá a széosényi Kubinyi Ferenc Múzeum, a balassagyarmati Palóc Múzeum, a rétsági művelődési központ kiáilítóhelyisége, hogy csak néhányat említsünk. Ű.i kiállítóhellyel is gazdagodott a megye, a nagyoroszi helyőrségi művelődési ház helyiségével.) A továbbiakban megfogalmazták az irányelvekben azt is, hogy a műfaji gazdagságot és a belső arányokat tovább kell javítani. Például több ipar művészeti és fotókiállítást lehetne rendezni a jövőben. Ezt azért szükséges szorgalmazni, mert a korábbi években inkább csak táblaképekből rendeztek tárlatokat. Ügyelnek arra, hogy a Nógrádban élő képző- és iparművészeknek a jövőben is folyamatosan megteremtsék a kiállítási lehetőséget. S külön is gondot fordítanak a fiaial művészek támogatására. Ugyancsak jogos igény, hogy az éves kiállítási tervek színvonalasan és ötletesen — tehát nem formálisan! — kapcsolódjanak az évfordulókhoz. S természetesen, továbbra is szükséges, hogy a nagy, reprezentatív területi és országos jellegű kiállításokat szerepükhöz méltóan rendezzék meg, s Nógrád megye ezáltal is benne legyen a művészeti élet vérkeringésében. Hogyan valósul meg mindez 1983-ban? Milyen a jövő évi megyei kiállítási terv? Erről szólunk röviden, a teljesség igénye nélkül. Ügy látszik, hogy jövőre valóban kevesebb lesz a kiállítások száma. Az éves tervek át- gondoltabbak, koncepciózusab- bak, bár nem minden esetben. Általában megfelelnek a kategorizálásnak, ez is eredmény. Ugyanakkor gazdagodik a vándorkiállítások választéka, számban és választékban is. Csaknem minden megyében élő művésznek lesz legalább egy kiállítása Nógrádban. A fiatal művészek közül pedig néhányan a KISZ megyei bizottságától és a megyei művelődésügyi osztálytól anyagi támogatást kapnak egy jelentősebb bemutakozáshoz. Tehát lassan, de fokozatosan fejlődik a megyében a kiállítótevékenység minőségben is, ami jelzi, hogy az iránymutatások reálisak voltak és van eredményük. A kiállítások fölsorolására nincsen mód, csupán néhányat emelünk ki a lényegesebbek közül. Megyénk kulturális életének is kiemelkedő eseménye lesz jövőre a Madách-évfordu- ló. Többek között, ennek jegyében szerveződik majd a salgótarjáni tavaszi tárlat, s több olyan kiállítás lesz, amelyek anyaga Madách-művek illusztrációit tartalmazza. A Madách-illusztrációkból vándorkiállításokat is szerveznek, amiket bármely intézmény igénybe vehet. Ugyancsak fontos számunkra, hogy 1933-ban lesz tízéves a salgótarjáni nemzetközi grafikai művészte- lep. Ennek jegyében két kiállítást szerveznek, bemutatják a tíz esztendő válogatott anyagát, továbbá a művésztelep zárásakor szintén egy válogatott anyagot tekinthet meg a közönség. A művésztelep programját úgy alakítják ki, hogy egyrészt méltó legyen a tízéves évfordulóhoz, másrészt a külföldi művészek is megismerkedhessenek Madách Imre világirodalmi rangú életművével. Idős Szabó István szobrász- művész jövőre lesz 80 éves, Réti Zoltán festőművész pedig ugyancsak jövőre tölti be 60. életévét. A két művész az év során életmű-kiállítással lép a közönség elé. Az elmondottakon túl még szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy gondot fordítanak az amatőr képző- és iparművészek további támogatására is. Ezt szolgálja majd a tervezett amatőr képző- és iparművészeti bemutató, illetve a pedagógus-képzőművészek nagy megyei kiállítása. T. E. fvma KÖM A krónikásnak nincsenek illúziói. Tisztában van azzal, hogy amit tesz (tehet) a szomszéd népekkel, a szlovákokkal, a távolabbi csehekkel a közös sorsok tisztázásában-pro- pagálásában nem több, mint amikor az ember homályos tükörre lehel. Aztán egy ponton megdörgöli — hátha fényesebb lesz... Ilyen homályos pont, úgy tűnik, egyre több kerül az érdeklődések körébe, éppen ilyen az is, amiről egy hete a Népszabadságban írt Dobossy László ezzel a címmel: A barátság rejtett ösvénye. Hány ösvény lehet még? Ismerjük-e valamennyit, azokat, amelyek errefelé, Nógrádon át vezettek, s vezetnek ma is, akkor is ha sokak számára sokáig rejtve maradtak.? ■ A továbbiakban egy „magánnyomozás” története ad alkalmat az elmélkedésre, de legyen a kiindulási pont a már említett írás, amelynek még.a felismerhetőségig rövidített tartalma ennyi: a szerző húsz éve, az Akadémia megbízásából, Prágába utazott, hogy ott tanulmányozza Jaroslav Ha- sek (a Svejk írója) életének és életművének egyes mozzanatát. Ebben segítségére volt az akkor még fiatal Radko Pyit- lik, a nálunk is kiadott Svejk- dokumentumkötet A csavargó liba szerzője. így, együtt jutottak el bizonyos Zdena Antikhoz, a beavatott Hasek- gyűjtőhöz, akiről ennél érdekesebb dolgot is megtudott Dobossy László (erről írta Úíonjáró Rejtett ösvényeken cikkét). Prágai „haskológusok” körében feltűnő ünnepélyességgel üdvözölte Zdena Ancik Dobossyt, mint személyében „azoknak a névtelen magyaroknak a föltételezett képviselőjét, akiknek ö az élete nagy kalandiát igazi odisszeá- ját köszönte”. 1939 márciusa után, amikor Csehország német megszállása befejezett .tény volt már, sokezer cseh hazafi szervezett,' titkos hálózat segítségével egyetlen úton juthatott el a nyugaton szerveződő antifasiszta csehszlovák haderőkhöz és ez az út, a rejtett ösvény hazánkon keresztül vezetett! Csehországból a szlovákiai területek felé húzódott az ösvények hálózata, ezen járva, kézről kézre kerülve, baráti segítségnyújtástól támogatva mindenki által óva-bújtatva jutott el sokezer, tízezer cseh ellenálló Franciaországba, majd később Angliába és végül főként Észak-Amerikába az ott harcoló csehszlovák alakulathoz; ezt a „rejtett ösvényt” használta, sok-sok magyar kalauzolásával ínevük ismeretlen) Zdena Ancik is, ezek a rejtett ösvények azonban ma sem eléggé feltártak, s velük hiányos a közös múlt ismerete. Pedig a példa önként adódik: a szomszédos népek a hatalmi körök megkerülésével akkor és ebben is, csakúgy, mint a sokkal jobban feltárt és megismert Nógrádi Sándor vezette partizánharcokban, közvetlenül találták meg az együttműködés módjait, tépték szét ezekre az időkre a kölcsönösen és mesterségesen fenntartott előítéletek indáit... A Zdena Ancikok útja vezethetett a mi tájainkon át is. Érdemes lenne megkutatni, ér- ‘demes lenne itt és most újra végigjárni a névtelenek segítségével a rejtett ösvényeket. De vezettek is erről a tájról utak, ösvények, amelyeken a távoli Csehországba jutott el például a salgótarjáni Nagy József, akit egy ajkalommal már név szerint is említettem egyik közös múltat tapasztal- gató írásomban. A salgótarjáni katona-partizánról mindössze annyit sikerült egy kog- suthos könyvből kiolvasni: visszaemlékező informátora volt az Erőd a Moldován című könyv szerzőjének, Pozsonyi Tivadarnak (a könyv 1978-ban jelent meg, a televízió azt követően foglalkozott az 1945-ös csehországi események évfordulója kapcsán a történettel „Nazdar!” címmel). Miről van itt szó? Miért érdekes mindez, ha egyszer „mindössze egyetlen” salgó-, tarjánit tudunk említeni az I. hegyivadász híradózászlóalj antifasiszta ellenállása kapcsán? Salgótarjáni, vagy különösen Nógrád megyei, lehetett több is közöttük. A szerző, mint visszaemlékezőt említi egyedül Nagy Józsefet Salgótarjánból. Könyvének megírásában (az eseményekben zászlósként maga is részt vett, egyik vezetője volt a partizánná átalakult magyar katonai egységnek, amely a Sumava II. dél-csehországi partizánszervezethez tartozott Tyn nad Vltavou székhellyel) ily módon mint egy ötven magyar és csehszlovák bajtárs segítette. Közöttük volt a salgótarjáni Nagy József i$. Öt kerestem legelsősorban.■ Már az elgondolkodtatott ismereteink mennyiségéről és mélységéről, hogy egy másik magyar ellenállási egység, a temesvári önkéntesek (később ők hadifogolyként? kerültek jóvátételi munkára orosz földre, és mindmáig tisztázatlan igazi szerepük az ellenállási mozgalomban!) salgótarjáni kutatója, legjobb ismerője, a kényszercsinálta hadtörténész, dr. Gáspár János nyugdíjas sem tudott azonnal útbaigazítani. A hangsúly itt az azon- nal-on van. De nem találtam nyomát az egykori Tyn nad Vltavou-i partizánharcok tarjám résztvevőjének máshol sem, ott sem, ahol a partizánokról nyilvántartások készültek. A szálakat tehát a könyvet megjelentető kiadó felé kellett tovább vezetni: így kerültem kapcsolatba a megyei Kossuth kirendeltséggel, innen a Kossuth központjával, ott a történelmi szerkesztőséggel, azon belül Bassa Endrével, a szerkesztőség vezetőjével próbáltam most már a szerző után eredni, ami természetesen sikerült is. Megtudtam, .hogy dr. Pozsonyi Tivadar Budapesten, a Nagytemplom utcában lakik és a gödöllői egyetemen dolgozik, de ott megtalálni valakit felér egy mai csodával... Nagy József címe kellett volna, dr. Pozsonyi este sem tartózkodott otthon (talán elutazott valahova), már a huszadik telefonhíváson is jóval túljutottam amikor egyik reggel, nem sokkál az említett írás megjelenése után, üzenét vár a szerkesztőségben Nagy Józseftől! Felhívtam az SZMT számát (ezt adták meg) és a vonalban Nagy József közölte, sajnálattal, hogy az, akit keresek tavaly elhunyt, ő egy másik Nagy József, az utódja az ottani munkában... Míg élt és dolgozott sokat beszélt munkatársainak azokról az időkről, de soha nem irt erről senki, a könyvet isme.rik, úgy tudják hogy Nagy József nem volt a régi partizánszövetség tagja... ?! Ez a három- vagy négyszáz magyai ember elhatározott szándékkal, ludovikális, megbízhatatlan tisztjeitől menet közben búcsút véve, rejtőzködve mégis nyíltan, fegyvereit elrejtve és csak adott percekben előkapva, németekre szegezve jutott el Tyn nad Vlta- vouba, de már Znojmón túl egyezséget kötött a csehszlovák partizánokkal, és mint önálló alakulat besorolt közéjük, megvédte a Vltava menti Tyn ősöreg városát, fontos hídját a fasiszták ellen, a harcokban emberek vesztett, majd a háború végén díszmenetben búcsúzott 'Tyntöl, a temektől és zárt alakulatban, úgy ahogy oda érkezett, haza jött. Nagy József azonban erről már nem tud beszámolni nekünk, ezzel az érdeklődéssel elkéstünk. De talán él még Ipoly- varbón (Csehszlovákia) Kovács József, ő is magyar—• csehszlovák tvni katona-partizán volt, együtt harcolt Nagy Józseffel, együtt meneteltek hazáig, most őt kell megtalálni mielőbb. Hogy bejárjuk a barátság rejtett ösvényeit. T. Pataki László NÓGRÁD,- 1982. december 11., szombat
