Nógrád. 1982. december (38. évfolyam. 282-306. szám)

1982-12-09 / 289. szám

tlx Síicos utak! SKerd&ra vtmidó é'issísaka a irtegve útóálóeatának nagy résaére pára, szítóló eső csa­pódott. illetve hullott, s reg­gel*« . a« utók nagy ré&ae sí­kossá vált. Elsősorban a Ka- rancs- és Dobroda-völgy. Matraairaás, -valamint dered térsége, a Pásztó—Szécsény közötti út. illetve Keszeg, Hé­halom és Vereeg útvonala vált kritikussá. A Volán távolsági járata; 10—30 perces késés­sel közlekedtek. A helyijára­ti menetrendben is kisebb csúszás volt tapasztalható. Bár e sorok beérkeztéig személyi sérüléssel járó baleset nem történt, számos megcsúszott jármű — közöttük autóbusz is — került útmenti árokba, ütközött oszlopnak, illetve ke­resztbe fordulva az úttesten okozott hosszabb, rövidebb ideig közlekedési akadályt. A KPM gépei közül a megye ke­leti felében hat, s a nyugati részén is több szórókocsi te­rítette a salakot, homokot a kritikus kanyarokban és emel­kedőkön. Ha az időjárás nem változik, a járművezetőknek továbbra is számolni kell a síkossággal. Élő népművészei A szécsényi Palóc Háziipari Szövetkezet a télre, illetve már a 83-as évre készül, s a korábbinál bővebb kínálata kollekciót állított össze. Csak blúzokból 21 új fazont fogad­tak, el. A hó elején tárgyal­tak budapesti partnerekkel és a székesfehérvári áruház kép­viselőivel is palóc népművé­szeti textiláruk szállításáról. A korábbi szőttesminták mel­lé a hivatásos tervezők és a szövőasszonyok újabb motívu­mai is odakerültek. Ezekhez szakmai tanácsot a népművé­szeti tanács szakemberei ad­tak, akik javaslatokat tettek a közelmúltban történt láto­gatásuk során, új anyagok felhasználására t*. A szövet­kezet célja, hogy a népművé­szet ne csak dísze legyen a mai modern otthonoknak, ha­nem jelenjen meg minél több­ször a hétköznapi ruházkodás­ban, a használati tárgyakon, a lakásban fellelhető textile­ken — függönyökön, térítő­kön, takarókon. Ilyenformán valóban élővé válik, s min­dennapjaink része lehet a népművészet. Igazgatók értekezlete Salgótarján általános és kö­zépfokú tanintézetei igazga­tóinak részvételével értekez­letet tartottak kedden a me­gyeszékhely zeneiskolájában. A résztvevőket Mathesz József, a városi tanács gazdasági fel­ügyelője tájékoztatta a jövő évi bérfejlesztésről. Dr. Kun András, a városi tanács mű­velődésügyi osztályának ve­zetője a művelődési intézmé­nyek tervezett integrációját ismertette, s további társa­dalmi munkák végzésére ösz­tönözte az iskolákat. NÓGRÁD Kaptár December f1 — f2: megyei találkoró Értékelték a klubmunkát Nögrád megyében jetónieg százhúsz ifjúsági klubot tarta­nak nyilván, az itt folyó tartalmi munka ez évi tapasztalata­it beszélték meg elsőnek szerdán délután Salgótarjánban, a megyei klubtanács ülésén. Fábri Miklós, az ifjúsági klubok megyei szakfelügyelője előterjesztésében hangsúlyozta, hogy a tartalmi fejlődés lehetőségei még korántsem maximálisan kih »sználtak, az ifjúsági klubok programjának összeállítása­kor nagyobb figyelem keli hogy illesse a rétegigényeket, va­lamint bővíteni szükséges az eszköz- és módszertárat. Az elő­adást követően a járási és városi klubtanácsok vezetői számol­tak be az adott terület klubmunkájáról, majd az elhangzott hoz" zászólásbk figyelembevételével az 1983-as teendőket fogal­mazták meg. A tanácskozás második részében a december 11—12-én, a salgótarjáni Bányász Művelődési Házban tartandó megyei ifjúsági klubtalálkozó előkészületeit beszélték meg. A hét végi rendezvényre több mint másfél száz fiatalt várnak, a programban egyebek között szerepel divatbemutató, bütyköl- de, módszertani vásár, több kulturális műsor, politikai vetél­kedő, klubfoglalkozási bemutató. Az évforduló jegyében Vendég a gyárban Az SKÜ MSZBT-tagcsaport- ja és a hideghengermű meg­hívására —, a Szovjetunió fennállásának 60. évforduló­ját ünneplő rendezvénysoro­zat keretében — szerdán a salgótarjáni nagyüzem ven­dége volt Iván Vaszilievics Szaliman, a budapesti szov­jet nagykövetség tanácsosa, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének magyarorszá­gi képviselője. A vendég ta­lálkozott Szilágyi Dezsővel, a nagyüzemi pártbizottság tit­kárával, és Ürmössy László vezérigazgatóval, aki tájé­koztatta a vállalat tevékeny­ségéről, a Szovjetunióhoz fű­ződő gazdasági, politikai kap­csolatairól. L V. SzáRman ezután meg­tekintette a gyárat, valamint a 60. évforduló alkalmából rendezett fotódokumentációs kiállítást és emléksorokat jegyzett a tárlatot összeállító szocialista brigád naplójába. A továbbiakban baráti talál­kozó keretében a Kohász Mű­velődési Központban szo­cialista brigádvezetők és MSZBT-aktivisták előtt be­szélt a 60 év fejlődésének mérföldköveiről, s a két nép közötti kapcsolatról. A prog­ram a testvérmegyék közötti 15 esztendős kapcsolat jegyé­ben, kemerovo-lakótelepi látogatással zárult. A vendé­get elkísérte Csongrády Bé­la, az MSZMP Nógrád me­gyei Bizottságának osztály- vezetője. Buttyán Sándor, a salgótarjáni városi pártbi­zottság munkatársa és He­gyes Ferenc, az MSZBT or­szágos elnökségi tagja. I Kiállítás a közlekedésbiztonságról Életé az előny Az életé az előny címmel nyílt kiállítás szerdán délután Salgótarjánban, a Kohász Mű­velődési Központ kamarater­mében, ahol a Belügyminiszté­rium és az Országos Közleke­désbiztonsági Tanács anyagát tekinthetik meg az érdeklődők. A negyvenhét tablóból álló ki­állítási anyag a közlekedésbiz­tonság, a baleset-megelőzés té­maköreit öleli fel, célja a meg­előzés elősegítése, hangsúlyoz­ta megnyitó beszédében Gé- gény István rendőr őrnagy, a Nógrád megyei Rendőr-főkapi­tányság közbiztonsági és köz­lekedési osztályának vezetője. A kiállítás nézői tesztlapot is kitölthetnek, s a telitalálato- sok között ajándékutalványo­kat sorsolnak ki. A bemutató december 20-ig tekinthető meg. Műszaki vizsga — kedvezménnyel izemtaátiit programjai Fizető és pártoló tagokkal együtt összesen csaknem kilenc­ven tagot számlál a balassa­gyarmati Palóc Múzeum mú­zeumbaráti kőre. A kör minap megtartott ünnepélyes évzáró közgyűlésén értékelték az idén végzett munkát, többek között a tagság gyűjtőtevékenységét. Hely- történeti dokumentumok fölkuta­tásával, információk gyűjtésével segítették a múzeum munkáját a kör tagjai. Ez alkalommal fölvázolták a jövő évi progra­mot is. A városi könyvtárral és levéltárral közösen két jeles iro­dalmi évfordulóra emlékeznek a múzeum barátok: a Madách- évforduló alkalmából emlékülést rendeznek, Komjáthy Jenő szüle­tésének jövőre esedékes 125. év­fordulójára pedig emléknapot tartanak. Ezeken túl számos hely- történeti előadásra kerül sor a múzeum barátok szervezésében. Az autóklub salgótarjáni szervezete évente megrendezi a klubtagok gépkocsijának kedvezményes műszaki vizs­gáztatását. A lehetőség nagy népszerűségnek örvend, a leg­utóbbi alkalommal is csak­nem hatvan gépkocsi-tulajdo­nos vette igénybe. Legközelebb a közlekedésbiztonsági nap al­kalmával a megyei közleke­désbiztonsági tanáccsal és az autófelügyelettel közösen, ja­nuár 3-án fogadják műszaki vizsgára a klubtagok jármű­veit. Sikertelen műszaki vizs­ga esetén — eltérően az ál­talában szokásostól — nem számítanak fel díjat. Ugyan­ezen a napon filmvetítéssel egybekötött KRESZ-vetélke- dőt is tartanak. Ha az igények alapján szükségesnek látszik, megismétlik a kedvezményes műszaki vizsgáztatást. 1982. december 9., csütörtök | Natália napja A Nap kel 7.26 — nyug- I szik 15.53 órakor. A Hold kel 0,38 — nyugszik 13.21 [ órakor. Száznegyven éve, 1842. de­cember 9-én született és 79 éves korában, 1921-ben halt meg Pjotr Alekszejevics Kro­potkin orosz forradalmár. Ködös idő Várható időjárás ma estig: A köd csak lassan szűnik meg, északkeleten még éjszaka is megmaradhat. Gyakran lesz bo­rult az ég, csupán rövid időre süthet ki a nap. Többfelé kell számítani esőre, záporra. A dé­li, délnyugati szél sok helyen megélénkül, a Dunántúlon erős széllökések is várhatók. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű. (MTI) A MÄV vezérigazgatósága tájékoztatja az utasokat, hogy a személyszállító vonatok az év végi munkarendnek és a kiadott hivatalos menetrend­nek megfelelően december 10- én a munkanapokra, decem­ber 11-én, 23-án és 30-án a hét utolsó munkanapjára elő­írt menetrend szerint közle­kednek. (MTI) — Mint arról tegnapi szá­munkban hírt adtunk kedden délelőtt súlyos baleset történt Salgótarján Beszterce-lakóte- lepén: Csőke Vilmos karancs- aljai lakos a sütőipari vállalat gépkocsijával elütötte a gya­logjárdán tartózkodó Sinka Mariann kétéves kislányt Az életveszélyes sérüléssel kór­házba szállított kislány szer­dán délután elhunyt. A debreeeni konzervgyár megrendelésére MOBIL-kerekes sózókádakat készítenek az ÉL.GÉP pásztói gyárban. Képün­kön: a közelmúltban megrendezett Szakma ifjú mestere mű- anyagfeldolgozó-verseny nyertese Székely Miklós ellenőrzi az elkészült termékeket. Sorsolás Farkast lőttek a Bükkben Nem mindennapi vadász­kaland foglalkoztatja napok óta a Heves megyei vadá­szokat: Kormos Dénes, a Szilvásvárad és Vidéke Va­dásztársaság tag fa a Bükk hegység Hosszúbérc el­nevezésű szálerdejében a minap farkast ejtett el. A vadászok óvatosságból nem verték nagydobra a hírt, amíg a szakemberek vizsgálatai kétségtelenül nem igazolták, hogy a zsákmány valóban egy hím farkas, nem pedig el- bitangolt kutya. Az állat csontozata, a sárga mandu­laszemek, az ötödik köröm elhelyezkedése, a kutyáénál jóval erősebb fogazat, s az állat súlyához képest fel­tűnően nagy koponya egy­aránt erre utal. Feljegyzésekből tudják, hogy a Bükknek ezen a részén több mint hatvan évvel ezelőtt, pontosan 1920. február 2-án lőttek utoljára farkast. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság 1982. december 8-án megtartotta a „Szeren­csés évzáró a totón” jel­mondaté akció sorsolását, a 49. héten 12 találatot elért szelvények között. A Trabant Limousin Speciál típusú sze­mélygépkocsit a 10 822 631-es sorszámú kollektív totószel­vény tulajdonosa nyerte. FÁSÍTÁS. Mintegy három és fél száz fát ültettek el a napokban Nemti község la­kói. A társadalmi munkaak­ció a község tereit, utcáit szé­píti, s közel félszázan vettek részt a munkálatokon. — SEGÉLYEZÉS. Nógrád megyében a gyámhatóságok több mint 1300 veszélyeztetett gyermeket tartanak nyilván. A részükre kiutalt segélyösz- szeg az elmúlt években közel kétszeresére nőtt, hasonlókép­pen eriielkedett a segélyben részesülők száma is, így jelen­leg 460-an kapnak juttatást. — SZERELVÉNYRAKTÁR. Az Ipoly Bútorgyár szécsé- nyi kábeldobüzeme félmillió forintért házi kivitelezésben új szerelvényraktárt épít a dűledezö régi helyett. A 18x12 méteres csarnok a tárolás mellett technológiai célokat is szolgál. Az építést decem­ber végére befejezik. Ajándék a gyermekintézefnek Több esztendeje rendszeres kapcsolat van a BRG salgótar­jáni gyáregységének Déri Mik­sa nevet viselő ifjúsági bri­gádja, valamint a gyermek- és ifjúságvédő intézet között. A minap bensőséges ünnepségre került sor az intézetben, ahol a brigád tagjai átadták a BR® brigádjainak, tömegszerveze­teinek több mint tízezer forint értékű ajándékát, sok-sok tár­sasjátékot, sporteszközt. Az ün­nepségen föllépett a TEMP- RESS színjátszó csoport, amely a nagy sikerű Télapó-műsorát mutatta be, majd a találkozó diszkóval ért véget. Orvos az üzemben Régi vágya teljesült a Vá­ci Kötöttárugyár kazári gyár­egysége dolgozóinak azzal, hogy ezentúl rendszeressé vá­lik az üzemben az orvosi el­látás. December elejétől a gyáregység orvosi teendőit dr. Szabados Pál főorvos látja el az újonnan berendezett üzem­orvosi rendelőben. A dolgo­zók helyben kapják meg a szükséges vizsgálatot és a gyógyszert, így sok időt és fá­radságot takarítanak meg, a gyáregységnél pedig várható­an csökken majd a munká­ból kiesett órák száma. Az orvosi ellátás azt is lehetővé teszi, hogy egészségügyi okta­tó, felvilágosító előadásokat tartsanak a dolgozóknak és a fiatal szakmunkástanulók­nak. A kazáriak abban bíz­nak, hogy a rendszeres orvo­si felügyelet révén kevesebb lesz majd a táppénzesna­pok száma. Hibaigazítás. Lapunk tegnapi 8. oldalán, a sajtónapi ünnep­ségről készült képen Kovács Józsefné, a vanyarci postahiva­tal vezetője veszi át az emlék­zászlót, a NOGHAD terjesztésé­ért. Salgótariónban is Kölcsönözhető korcso’yák, szánkók Avatás Rónabányán * Rádióamatőr-évzáró A rónabányai művelődési házban tartotta szerdán este évadzáró közgyűlését a Strom­feld Aurél Szakközépiskola házi amatőr klubja. Az el­hangzott beszámolóban Joó Lajos klubtitkár értékelte az idei tevékenységet, mely nem szűkölködött eredményekben, bár a nem kielégítő tárgyi feltételek, s olykor a verse­nyeken résztvevők gyakor­latlansága — a klubtagok, az iskola tanulóiból verbuválód­nak — miatt elmaradt a re­mélt siker. A feltételek az idén jelentős mértéiben ja­vulnak azzal az új adószobá­val, melyet ugyancsak az évadzáró közgyűlés alkalmá­ból adtak át. A létesítmény létrejötte szé­les körű társadalmi összefo­gásnak volt köszönhető. Orosz­lánrészt vállalt ebből a he­lyi művelődési ház, illetve felügyeleti szervei, rendelke­zésre bocsátva egy korábban kevéssé kihasznált öltözőhe­lyiséget. Az adószobából egye­lőre rövid- és ultrarövid hul­lámú forgalmazás lehetséges, de mód van az előkészület­ben levő távgépíró-üzemmód megvalósítására is. A műszaki berendezésekkel az MHSZ megyei és városi szerve tá­mogatta a klubot. A létesít­mény létrehozásához mintegy ezer társadalmi munkaóra kellett, melyből a klubtagok mellett, a helybeli KISZ-fia- j talok. a pártszervezet, illetve az MHSZ salgótarjáni városi vezetősége is kivette részét. Az adószoba hosszabb verse­nyekre is alkalmas, épp e?-ért főző-, étkező- és hálósarkoi is kialakítottak, szükség ese­tén pedig két további helyi­ség is rendelkezésükre áll al­kalmanként az épületben. Télen sincs pihenő az Ezer­mester Üttörő és Ifjúsági Ke­reskedelmi Vállalat ifjúsági turisztikai kölcsönzőinél. A nyári szezont követően már felkészültek a hideg napok közeledtére, hogy a fiata­loknak ezekben a hónapokban is gondoskodjanak sport- és túraeszközökről. Mintegy ezer síléccel, 250 sícipővel, 60 sí­szánkóval, 300 hagyományos szánkóval, 100 mű- és 7Q ho­kikorcsolyával várják a hó, a jég barátait. A csúszós pályá­val csak most ismerkedők számára félszáz-félszáz kul­csos-, illetve kétélű korcsolyát is kínálnak az ország 11 if­júsági turisztikai kölcsönző­helyén. A fővárosi József körúti köl­csönzőbolton kívül a legked­veltebb, leglátogatottabb téli túrahelyeken, így Búkkszent- kereszten, Bánkűton, Király­réten, Galyatetőn, valamint Szolnokon, Tokajban, Pécsett, Salgótarjánban, Békéscsabán és Győrött várják a télen is mozogni, sportolni vágyókat. Az idén először a diákiga­zolványt felmutatók általában 45 százalékos kedvezményt élvezhetnek. Egy síléc diák- igazolvány nélkül naponta 90, diákigazolvánnyal 45 fo­rintért, korcsolya nem tanu­lóknak 50, diákoknak 25 fo­rintért kölcsönözhető. Az igazi tél beköszöntővel — januárban — újabb 140 sí­léccel, 200 sícipővel, 70 mű­korcsolyával és ugyanennyi hokikorcsolyával bővítik a köl­csönözhető sporteszközök szá­mát. NOGRAD ■ Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács Utp)a Ffiszerkesztd: GOTYAB ©TOLA. Szerkesztőse«: Salgótarján. Palóc» tmre tót t. reietun to-sn. Főszerkesztő: U-504. Sportréval: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS. * Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Pálért Imre tér 4. telelőn: 12-542 reles: K9 109. trányitószám: S10L Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra S4 forint, negyedévre 10? forint, egy evso .------m formt, filóáUíúM a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Ulti Salgótarján, Palóca tmre te* «. pu n. Felelős vezetői KELEMEN 6ABOB tgaagaió. indexszám: am HU ISSN 0133-1551

Next

/
Thumbnails
Contents