Nógrád. 1982. december (38. évfolyam. 282-306. szám)

1982-12-16 / 295. szám

PäM pamflák ISc^efypaffiúfccm » megno- vefcedett építesz kedv kielégí­tésére újabb házhelyek kiala­kítása van folyamatban. Az építkezők a Konti tiíca vé­gé«^ valamMfc a Táncsics utca fogbíjaiban, és a fafei belte­rületén üres, a Ilk at'más helye­in kialakított parcellák kö­zött választhatnak. A teücek. ! ktefe'kffására a tanács több mint másfél millió forintot l orcfít A Konti utcában kor­szerű csoportos, a többi terü­leten pedig hagyományos csa­ládi házakat tervez a község. A telkek részben közművesít- we. megfelelő úttal és elektro­mos energiával ellátva kerül­jek beépítésre. TÁRSKÖZSÉGEK gondjai A Homokterenvei közös községi Tanács alá tartozó társtelepüléseken a napokban értek véget a tanácstagi be­számolók. A települések az idén is fejlődtek, bár nem mindenütt a lakosság igényei­nek mértékében. Nagy ered­mény az ez évben megnyitott öregek napközije, melyet rész­ben megyei támogatással, részben saját erőből nem ke­vés társadalmi munkával hoz­tak létre. Több mint 1 milli­ót fordítottak útfelújításra és rendbe hoztak két szolgálati, lakást is. A beszámolók utáni hozzá­szólásokban a lakosság leg­gyakrabban a községek útjai­nak korántsem kielégítő ál­lapotát emlegette, Homokte- renye és Nódújfáhi lakói pe­dig régi igényüket ismételték, szeretnének vezetékes vízhá­lózatot A közös tanács már a beszámolók ideje alatt igye­kezett „lépni”. Megrendelték a Nógrádi Szénbányáktól a két fala vízhálózatának ter­veit, melyek két és fél millió forintba kerülnek majd. ISgyanesak rendeltek a ka- rancsberényi kőbányától mintegy 1500 tonna kőanya­got, melynek szállítása már meg is kezdődött. A követ a termelőszövetkeaet gépei térítőt szét Gyarapod# lakótelep ELÖKÖZMÜVESÍTÉS PASZTÓN Pásztó« a mátraszötőéf út mentén az újonnan Kemerovo- lakóteiepnek nevezett község­részen a Zagyvavölgyi Víz- és Talajvédelmi Társulat elő- közművesítést végez. Víz- és szennyvíz-, valamint csapa­dékelvezető csövek kerülnek a földbe. A nagyközségi közös tanács az ÉMÁSZ-tól megren­delte az elektromos hálózat terveit is. A tanács célja az, hogy mire jövőre a nagyobb szabású építkezések megkez­dődnek. teljesen közművesí­tett területet adjanak át az építőknek. Az első szakaszban korszerű csoportos családi há­zak épülnek majd, javarészt az OTP segítségévek Ebben a tervidőszakban mintegy 1.10 otthon készül el, összesen pe­dig több mint 000 család ta­lál otthont a lakótelepen. Délutáni rovarirtás Az állatok és a növények életműködése a nap folyamán változásokon megy át: reggel erősödik, este csökken, vagy éppen fordítva. Valószínűleg ebből is következik, hogy napszakos különbségek mu­tatkoznak az egyes szerveze­teknek bizonyos mérgek irán­ti érzékenységében. Az Egye­sült Államokban végzett kí­sérletek szerint a legyek és egyéb rovarok méreg iránti érzékenységének csúcspontja a kora délutáni órákban, 4 óra körül van. A rovarirtó szerek általá­ban a napnak abban a részé­ben hatásosabbak, amikor a rovarok élénk mozgást végez­nek. Ez a jelenség talán meg­magyarázza azokat az eltéré­seket is, amelyek egyes rovar­irtó szerek hatásosságára vo­natkozó hírek között mutat­koznak. Ugyanaz a szer ke­vésbé válthatja be a hozzá fűzött reményeket, ha nem délután, hanem délelőtt. a pihenő rovarokra alkalmaz­zák. Kézfogás, határon, át Értékes együttműködés 1982. december 16- csütörtök. Etelka napja. A Nap kel 7.25 — nyug­szik 15.53 árakor. A Hold kei 8.16 — nyugszik 16.47 órakor. Szerdán détoíöft »z MHSZ megyei vezetésének meghí­vására Salgótarjánba érkezett munkatársai kíséretében An­ton Cziglan ezredes, a SVA- ZARM közép-szlovákiai bi­zottságának elnöke. A vendé­geket Szakmár Rezső megyei titkár fogadta. A látogatás célja a két területi szervezet idei együttműködésének ér­tékelése, s a jövő esztendő feladatainak meghatározása az öt évre elkészített közép­távú együttműködési terv alapján. Cziglan ezredes elmondta, hogy a szlovák test vérszerve­zet számára igen értékes a több évtizedes kapcsolat, kü­lönösen azért, mert — első­sorban a határ menti járá­sokban, ahol a lakosság je­lentős részé magyar anya­nyelvű — a két. szervezet közös céljainak megfelelően jelentős segítséget kapnak a hazafias honvédelmi nevelés­hez. A solgótorj&ni zenei togozo- tos Mórtírok úti Általános Isko­LegwafSwfcb hagyománya a sportlövőik és a modellezők határon átt kézfogásának, rendszeres kapcsolatának van. Az kiféri is több szlo­vákiai és magyar helyszínen lebonyolított közös rendez­vény mélyítette a barátságot Jövőre tovább szeretnék sza­porítaná ezeket az alkalma­kat, s a fenti két ágazaton túl szeretnének rendszeres egyő ttmők ödes t kialakítani tartafékoek lobok között, to­vábbá megáRapodás született arra, hogy az abronesos-pusz- taá partizánharcok emlékére, évente közös rádiós-iránymérő versenyt rendeznek. A ven­dég különösen nagyra értékel­te azt, hogy a hivatalos és sportkapesoíaton tiM is egyre mélyülő személyes, illetve családi barátságok fejlődnek ki, melyek még értékesebbé, emberközeliböé teszik a kö­Nyolcvan évvel ezelőtt, 1902. december 16-án született Ra­fael Alberti spanyol költő. Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: eleinte változó­an felhős idő lesz, elszórt köd­del, néhol ködszitálással. Észak­keleten helyenként tartós lesz a köd. Később nyugat felől bebo­rul az ég, előbb a Dunántúlon, később másutt is sokfelé várha­tó havazás, havas eső, az időszak vége felé eső. A délnyugati, majd nyugati szél élénk, a Dunántú­lon gyakran erős lesz. Legmagasabb nappali hőmér­séklet az ország nagy részén plusz 1 és plusz 6 fok között, északkeleten 0 fok körül alakul. Négyes Nógrádiján Decemberben sem kerüli el a szerencse Nógrád megyét. Legutóbb Vandornyik Ferenc berceli lakost örvendeztette meg. Legjobban az előfizeté­ses lottóban bízott. Nem is csalódott, mert a rendszeres lottózás meghozta számára a szerencsét: a 49. játékhéten az egyik havi szelvényével né­gyes találatot ért el, amelyre több mint 74 ezer forint nye­reményt kapott. aöe megmozdulásokat Iskolások Kocfály-koncertje dr. Kun András, a városi kmács művelődési osztályának vezetője ki tanórai és diákjai az einrkdt mondott köszöntőt, majd fellé időszakban egyre többet tettek zenei hagyományokban nem dúskáló város. Salgótarján ze­nei kultúrájának megalapozásá­ért. A tegnapi jubileumi hang­versenyük. melyet a salgótarjáni Bányász Művelődési Házban rendeztek meg délutó« négytől, jói mutatta ezt. A koncert előtt ,pett az iskola kisdobosainak kó­rusa, komarakórusa. a nagykó­rus. c vendégként meghívott Ga- gorin Általános Iskola kórusa és hangszeres növendékek. Ez al­kalommal adták át a 3-8. osztályosok között hirdetett bi- ciuméneklési verseny győztesé­inek jutalmát is. — Kiránduló fiatalok. Szé- csény nagyközség KISZ-fia- taljai a napokban Szlovákiá­ba látogattak. Kétnapos út­juk során az Express szerve­zésében Besztercebánya és az Alacsony-Tatra látnivalóival ismerkedtek. TAPASZTALATCSERÉN ÓZD R ÖL Á minap kétnapos tapasz­talatcsere-látogatáson jártak Salgótarjánban az Ózdi váro­si Tanács művelődési osztá­lyától, általános iskolai igaz­gatók, alsófokú intézmények vezetők Elmentek több óvo­dába, iskolába, beszélgettek a nógrádi kollégákkal. Igen hasznos volt az a közös ta­nácskozás is, melynek a na­pirendjén többek között a SAMESZ (a gyermekintéz­ményeket ellátó koordinált szerv) tapasztalatairól szá­moltak be — városukban ez jól bevált. Emellett szó esett több más közoktatási, kultu­rális témáról is. Beszédes számok Mintegy 4 százalékkal nö­vekedett ez év november vé­géig — az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva — Nógrád megyében a biztosító által kifizetett kártérítések összege, mely meghaladta a 119.5 millió forintot. Ennek több mint fele, 61 millió 736 ezer forint a lakosság kárait orvosolta. Közületek biztosí­tásaira 46 millió 268 ezer fo­rintot folyósítottak. Mintegy 10.5 millióra rúgott a kötele­ző gépjármű-felelősségi biz­tosítások alapján a közleke­dési károkra kifizetett összeg. Egyre többen veszik igénybe utazások alkalmával a bizto­sító szolgálatait. Az ő káraik­ra az említett időszakban egymillió 107 ezer forintot térített az ÁB. ELTOLHATÓ LAKÁSFALAK A moszkvai építők újabban fémvázra felhordott gipszlapokat alkalmaznak egy kísérleti építke­zésen. A tapasztalat azt bizonyí­totta, hogy 100 ezer négyzetmé­ternyi gipsz válaszfal beépítése 500 belső építészeti szakipari munkás munkájának megtakarítását teszi lehetővé. Az új anyagból nem­csak válaszfalakat, de például liftaknabelsőt is lehet készíteni. A gipszlapok tűzállóak és jó hangszigetelő tulajdonsággal ren­delkeznek. AJÁNDÉK MŰSOR SZÉCSÉNYBEN A saécsényi II. Rákóczi Fe­renc nagyközségi Művelődési Házban az utóbbi években hagyománnyá fcezd válni, hogy év vége léié jutalom- műsorra hívják meg az in­tézményhez legaktívabban kapcsolódó üzemeK szocia­lista brigádjait. Ez a program ajándék és kedvcsináló egy­szerre. Tegnap este Nóti Ká­rolyt Maga lesz a férjem cí­mű kétfelvonásos vígjátéka szórakoztatta a brigádtagokat, örökzöld melódiákkal fűsze­rezve. A főbb szerepekben Palkó József, Aldobólyi Kati, Borbiró Andrei, T. Nagy András lépett föl. — Az elsők között tartják me®ukat Mámon társadalmi munkavégzés tekintetében sa­ját járásukon belül az aJsó- toidi közös tanácshoz tartozó községek. Az egy főre jutó munkaérték mintegy 1600 ló­rink — Somlóék Salgótarjánban. A megyeszékhelyen lépett föl tegnap a Locomotív GT. A hírneves zenekar a József At­tila Művelődési Központban két koncertet adott. — A Központi Múzeumi Igazgatóság közli, hogy de­cember 24-én a múzeumok és kiállítótermek 15 óráig láto­gathatók, 25-én zárva tarta­nak, 26-án pedig vasárnapi nyitva tar tás lesz érvényben. Előkészület a télre. Ä Bézma-hegy vadetetőit feltöltötték szénával, nehogy egy váratlan hóesés miatt táplálék nélkül maradjanak a hegy szarvasai, őzei. SárkáiMs az égen A régi kínaiak azt tartották, sárkány kapja be a Napot, s azért tűnik el néha. Az indiai mítoszok szerint egy Rahu nevű szörnyeteg a tettes, akinek azonban az istenek idejekorán levágták a fejét, így bár a Na­pot bekapja, az kigördül a se­ben. A teljes napfogyatkozás nagyon ritka — hazánkban a legközelebbi az ezredforduló tá­ján lesz megfigyelhető azon­ban a részlegesek is sokszor el­kerülik figyelmünket. Bizonyára szerdán délelőtt sem sokan vet­ték észre, hogy a Hold árnyéka elvonult nyugatról kelet (elé a Nap előtt, az „égi lámpás” egy ideig bizony inkább volt kifli alakú. Valóban, olyan volt, mintha egy sárkány szája beleharapott volna. Tanúsíthatja mindenki, aki látta, mert úgy látszik az efféle ritkaságokat még a meteoroló­gia is tiszteli, a napok óta fel­hős égbolt épp a tünemény ideje alatt tisztult ki, s így aki­nek ideje volt kormozni az üve­gei, vagy keresni egy túlexpo­nált fiimdarabot, az maga is megcsodálhatta a ritkaságnak számitó eseményt. Regi korok emberei még tar­tottak tőle, vajon újra elobuk- kan-e a Nap, s elmúlik-e cson- kasága. Ma már az iskolás gye­rekek is; tudják, mi töníénik, de azért — szemlélők - legtöbben mégis megkönnyebültünk, mi­kor az utolsó árnyékcsorbulás Is eltűnt a Nap tányérról. (g) TISZTELET Á SZÜLŐFÖLDNEK December 17-én nyílik meg a Műcsarnokban a külföldök! élő magyar származású kép­zőművészek alkotásait bemu­tató Tisztelet a szülőföldnek című kiállítás. A január 30- ig nyitvatartó tárlat egyik legfontosabb célkitűzése azt felmérni, hogy mi foglalkoz­tatja jelenleg a külföldön élő magyar származású művésze­ket. A kiállításra 23 ország­ból 287 magyar származású művész jelentkezett. A bemu­tatásra kerülő mintegy 500 műtárgy alkotóinak több mint a fele festő. A kiállításra 200 oldalas’ reprezentatív kataló­gus jelenik meg, Köpeczi Bé­la művelődési miniszter elő­szavával. A dokumentum minden kiállító művészről közöl egy-egy rövid életraj­zot, valamint egy alkotásának reprodukcióját. A kiállítást Bognár József, a. Magyarok Világszövetségének elnöke nyitja meg. (MTI) — Koordinációs ülés. Első* sorban a nők szakképzését kell javítani — állapították meg a szövetkezeti szövetségek Nógrád megyei bizottságának tegnapi koordinációs ülésén, Salgótarjánban. A testület a nőpolitikái határozatok vég­rehajtásán kívül az ifjúsági parlamentek tapasztalatait vitatta meg. — Utolsó simítások. Apró­cseprő hiánypótlások zajlanak már csak a Mérleg úti 4-es jelű épületben, Salgótarján­ban. A minapi műszaki át­adás után most veszik át az üzemeltetők a helyiségeket, s jövő héten, a lift üzembe he­lyezése. után be i.s költözhet többek közt a BÁV, az Exp­ress, egy fotó- és egy fodrász- szalon. — Szerencsés évzáró. A Sortfogadási és Lottó Igazga­tóság tegnap megtartotta . Sze­rencsés évzáró a ‘ totón” jel- mondatú akciósorsolását az 50. heti 12 találatot elért to­tószelvények között. A Tra­bant Limousine Special típu­sú személygépkocsit az A 22489257-es sorszámú kollek­tív totószelvény tulajdonosa nyerte. — Tartályok, vízmelegítők­hidroforok, ventillátorok kel­nek útra ezekben a napokban a FŰTÖBER nagybátonyi gyá­rából hazai megrendelőkhöz. A napi • kiszállítás értéke másfél-két millió forint. Ex­portra már csak mintegy tíz vagon vasszerkezetet adnak föl idén az NDK-beli igény­lőnek. Veszélyes fűtés! Olajkályliatíizek Éppen csaík túljutottunk de-J ccmber közepén, s a hónapban máris öt fűtésből, pontosab­ban olajkályhák meghibáso­dásából keletkezett tűzeset történt a megyében. A legna­gyobb kárt a december 11-én 21.20 órakor Salgóbányán pusztító tűz okozta. A hibás adagoló miatt az olajkályhá­tól fellobbanó lángok részben, eleraésztették az Abonyi nagy­községi Tanács alpesi tetős faházát, és annak berendezé­sét. A kért 63 ezer forintra becsülik. Másnap 19.25-kor Borsosberénybe riasztották a tűzoltókat, ahol egy Gemenc típusú olajkályhából, meghi­básodása folytán kifolyt az olaj, s kigyulladt a helybeli ifjúsági ház. A bajt okozó fűtőkészülék, valamint egy te­levízió, a függöny és a karnis elégett. Meg kell jegyeznünk, hogy az öt decemberi olajkályha- tűz közül háromban Gemenc típus volt a „főszereplő”. A Gemenc kályhák elég régóta forgalomban vannak, célsze­rű tehát mindenkinek, aki ilyen készülékkel fűt, szakem­berrel ellenőriztetni, nincs-e rejtett hiba, ami váratlanul bajt, veszélyt okozhat. Ter­mészetesen a vizsgálat más olajkáiyhák esetében sem árt. Mentés a hegyekben öt napot töltöttek a világ­tól elzárva Kamcsatka hegyei között egy AN—2 típusú utas- szállító repülőgép utasai, mire a mentőosztagoknak si­került eljutni hozzájuk és ki­menteni őket — jelentette a Pravda. A repülőgép december 5- én indult el Szobolevo járási székhelyről Petropavlovszk —Kamcsatszkijba. A látási vi­szonyok jók voltak, az utazás kellemesnek ígérkezett. Az AN—2-es már egészen kö­zel járt úticéljához, amikor Kamcsatkán • egyáltalán^ nem szokatlan módon az időjárás hirtelen rosszra fordult. A pilóta a földi irányítás utasí­tására megváltoztatta az út­vonalat, de a sűrű köd miatt már a legközelebbi repülő­térre sem tudott eljutni, kény­szerleszállást kellett végre­hajtania a hegyek között. Egy hegycsúcs közvetlen közelé­ben, 1600 méteres magasság­ban tette le gépét. Segítsé­get kért, s a mentőszolgálat repülőgépei rögtön el is in­dultak a megadott körzetbe-, de az áthatolhatatlan köd 'visszatérésre kényszerít ette őket. Az időjárás közben to­vább romlott: eleredt a hó, feltámadt és óránként 90 ki­lométer sebességűre fokozó­dott a szél, megakadályozva ezzel minden mentési kísér­letet. A szél a bajbajutottak­nak repülőgépről ledobott élel­miszercsomagokat is messze sodorta, egyet sem sikerült közülük megtalálni. öt napot töltöttek az AN—2 utasai a hegyek között, mire az időjárás megjavult és si­került őket kimenteni. Sze­rencsére senkinek sem esett komolyabb baja. A gép és a legközelebbi repülőtér irá­nyítótornya között végig mű­ködött a rádiókapcsolat vOGRAO a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács tapja Főszerkesztő GOT YAH GYDLA Szerkesztőség» Salgótarján, »»aló« Imre tér 1 reiefoo lO-tm főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó BÁLINT TAMAS a Ájfterád megyei Lapkiadó Vállalat gazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján Palóc? imi* fórt Celefoo: 12-542. Telex: 229 109. (rányitószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta Elöflzethvtő- a helyi oost;: iratainkban e« a kézbesítőknél Előfizetési 1li egy hónapra 34 forint. negyedévre IDS forint agy évr* A00 forint Előállítja) a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat U03 Salgótarján. Palóca Imrt tér t PL- Felelőt vezető; KELEMEN GABOB gasgató indexszám: 29 072 BV ISSN '»133 1559

Next

/
Thumbnails
Contents