Nógrád. 1982. december (38. évfolyam. 282-306. szám)

1982-12-15 / 294. szám

MaeriTis piM az okas nasisa tsz tntorrná-cíóífechiríl-: aí vál­lalat munkatársai fejlesztet­ték ki azt a berenkfcezéstjinely- az elöregedő ü'zetni béljsegző- automatáikat pótolhatja, sőt azoktól goikkal többet tud. Az USHER (umnwerzáias időrogzÉtő) gép percre pontosan rögzftrazj üzemiben tartózkodó idejét, megható rozott ciktossa osz- szegxi is ezt, így aíkaimaztta- tó ott is, ahol úgynevezett csúszó'. munkaidőit: vezettek be. Az adatok bármikor „lekér­dezhetők’”, azonnal értékelhe­tők. Ezzel jelentős létszám is noegfeterStható, szükségte­lenné válik a bélyegzőkár­tyák; egyenkénti ellenőrzése, az információk külön összeg­zése. A berendezés prototí­pusát a vállalat a közelmúlt­ban mutatta be Salgótarján­ban. az Elektronika Nógrád megyében című kiállításon, ahol nagy sikert aratott. Gyár­tását és forgalmazását a jö­vő év elejéft kezdik meg, ja­vítása is megoldott lesz, hi­szen a meglevő szervizháló­zat végzi majd. „Jót rabaltunk...” Minden eddiginél nagyobb összegű készpénzt, nyolcmillió dollárt raboltak el ismeretlen tettesek vasárnap este New York-ban. A két harisnyamaszkos bandita egy pénzszállítással foglalkozó eég telephelyére tört be úgy, hogy lyukat vá­gott az emeletes épület tete­jébe. A betörök az egyetlen biztonsági őrt megbilincsel­ték az ipari televíziós kame­rákat a plafonnak fordították, 3. jelzőkészülékeket kikap­csolták. Szerszámokkal kinyi­tották a helyiséget, ahol a pénzt őrizték, s a pénzeszsá­kokkal a hátsó ajtón távoz­tak. Efőtte egy poros tükörre még ráírták: „Jót raboltunk, ha, ha, ha.. .** A cég 25 ezer dollárt aján­lott fel a nyomravezetőnek. TÓTH ILUS BABJAI SZOMBATHELYEN X minap nyitották meg és 1983. január 5-ig látható a szombathelyi Vas megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pontban a Nógrád megyében élő és dolgozó Tóthné H órá­nyi Ilus bábkiállítása. A Nép­művészet mestere címmel ki­tüntetett bábos három napon át gyermekeknek és felnőttek­nek tartott foglalkozásokat, beavatva Stet a bábkészítés titkaiba. A téli szünet alatta kiállítás játékkuckójába vár­ják majd az érdeklődőket, hogy a helyszínen megvásá­rolható alapanyagból báb-, já­ték-, és ajándékkészítést ta­nuljanak. Szakmai fórum az óvodákról X Magyar Pedagógiai Tár­saság Nógrád megyei tagoza­tának nyugat-nógrádi mun­kacsoportja és a TIT balas­sagyarmati városi szervezeté­nek pedagógiai-pszichológiai csoportja tegnap beszélgetéssel összekötött előadást szerve­zett Balassagyarmaton. A Szántő Kovács János Egész­ségügyi és Óvónőképző Szak- középiskola klubjában dr. Ba- konyiné Vincze Ágnes tartott előadást a kaliforniai óvodák­ban szerzett nevelési tapasz­talatokról, az ottani módsze­rekről és válaszolt a — zöm­mel gyakorló és leendő óvó­nőkből álló — hallgatóság kérdéseire. EMELKEDIK EGYES SZEMÉLYGÉPKOCSIK ADÓJA A pénzügyminiszter rende­leté értelmében 1983. január 1- től az üzemanyagárak vál­tozásával összhangban a je­lenleg is adóköteles. 1500 köb­centinél nagyobb hengerűrtar­talmú, benzinüzemű személy- gépkocsik adója 30—60 száza­lékkal, valamennyi Diesel­üzemi személygépkocsié pedig átlagosan 70 százalékkal emel­kedik. Más gépjárművek adó­ja nem változik. ÜÖGRÁD Ä gazdálkodás segítésére Kütvéüyek állami, szerveknek, magánszemélyeknek A népgazdasági pénzes*- nyolítják Je, ez egyben iehe- közök célszerű, gazdaságos át- tőséget nyújt a kötvénykibo- csoportosításának új módsze- csátás ellenőrzésére is. reként — az Elnöki Tanács Kötvényeket főként pénzin- pertdelete alapján 1983-tól — tézetek, gazdálkodó szervek kötvények kibocsátására lesz vásárolhatnak, bizonyos faj­mód. A kötvény olyan átru- táit azonban a lakosság is házható, bemutatóra vagy megveheti. Magánszemélyek névre szóló, értékpapír, amely azokat, amelyek lakossági cé- tartal mázzá a kibocsátó adós- lókat szolgáló beruházások, ságait, kötelezettségeit, a hí- például óvoda, bölcsőde, la- telezőnek járó törlesztést, a kásépítés, telekkialakítás — kamatot é# egyéb járulékokat, pénzügyi fedezetére bocsáta­Értékpapírt — az államon nak ki. A lakossági kötvény- kívül — a tanácsok, a ban- jegyzés kizárólag önkéntes kok, a pénzintézetek, gazdái- lehet, míg az állam, tulajdo- kodó szervek, biztosítók és a nosi jogán a gazdaságtalanul, takarékszövetkezetek bocsát- tartósan alacsony hatékony­hatnak ki. A tanácsok köt- sággal dolgozó vállalatok, il- vénykibocsátása általában a letve esetenként pénzintéze- lakosságot érintő fejlesztések, tek számára ezt kötelezően vagy lakásépítés céljára tör- előírhatja, ténhet. A pénzintézetek fej- A kötvényen alapuló köve- lesztési célú pénzforrások ősz- telés nem évül el, névérték- szegyűjtésére és újraelosztó- ben adó- és illetékmentes. A Sára bocsátanak ki kötvényt, kamatból származó bevétel míg a gazdálkodó szervek fej- jövedelem, így arraérvénye- lesztési céljaik pénzügyi sek az adózási szabályok. Ma­hátterének megteremtésére. A gánszemélyek azonban a ka­kibocsátást megbízási szerző- matra is adómentességet él- dés alapján pénzintézetek bo- veznek. Sikeres esztendő a zenei részlegben Jó évet hagy maga mögött hamarosan a salgótarjáni Ba­lassi Bálint Megyei Könyvtár zenei részlege. Nagy volt a forgalom az elmúlt hónapok­ban: mintegy 2500 ember for­dult meg itt, ami a zene- és nyelvlecke-hallgatáshoz szük­séges _ nagyobb Hőt és az időnként na<y<on kevésnek mutatkozó fülhallgatókat szá­mítva nem kis érdeklődést takar. 'Viszonylag kicsi, de ál­landó a komoly zenét kedvelők köre. Nagyon népszerűek a kazettás, magnószalagos és lemezes nyelvleckék és ter­mészetesen a pop- és rockze­ne. Van, aki a kötelező iro­dalom darabjait hallgatja meg lemezen, mások Kodály- vetélkedőkre, müi>eltségi ver­senyekre készültek, amihez a kézikönyvtár is nagy segítsé­get nyújtott. A zenei részleg szolgáltatása az is, hogy le­mezeket átjátszanak magnó­ra — közületeknek ingyen, magánszemélyeknek a i lemez­ár, kazettaár tíz százaléká­ért. Jelenleg 3600 lemez kö­zött lehet válogatni a zene­kedvelő könyvtári tagoknak. Tűzzel játszók Egy szemle tanulságai A hét elején az ingatlanke­zelő vállalat és az első fokú tűzvédelmi hatóság képviselői szemlét tartottak Salgótarján­ban a bérházak tűzvédelmi ál­lapotának felmérésére. Első­sorban a magas és középmagas házak tűzvédelmi létesítmé­nyeit vizsgálták. A szemlé­zek sajnálatos tapasztalatok­kal találkoztak. Az még ki­sebb hiba, hogy a tűzjelző készülékek legtöbbjéről „el­tűnt” a kalapács, mellyel az üvegtábla betörhető. Elvégre erre a célra bármilyen eszköz alkalmas. Nagyon sok helyen találták azonban megrongál­va a füstelvezető ajtókat, illet­ve azok zárjait. Mint köztu­dott, tűz esetén ezek közpon­tilag távolról lennének mű­ködtethetők és szavatolnák a menekülési utak füstmentessé­gét. Tehát végső soron köz­vetlenül életet menthetnek —, ha működőképesek. Tekintet­tel arra, hogy a vállalat mint­egy hat és fél millió forintot fordított e berendezések be­szerzésére és felszerelésére, igazán minimális követelmény a lakókkal szemben, hogy ne tegyék tönkre az életmentő berendezéseket, ne játszadoz­zanak a tűzzel. Közeleg a karácsony, szinte minden otthonban fenyőt ál­lítanak, gyertyát gyújtanak ilyenkor. A sok gyúlékony anyag közelségében egy pilla­nat alatt felröppenhet az ár­tatlan gyertyalángból a „vö­rös kakas”. A meghitt pilla­natokban csökkenhet a figye­lem, s esetleg nem vesszük észre a fa mögött, az elcsent gyufával játszó gyermeket. A baj egy pillanat alatt meg­történhet, s jó, ha csak java­ink, s nem féltett gyerme­künk kerül veszélybe. Érdemes vigyázni! 11982. december 15., szerda. | Valér napja. A Nap kel 7.25 — nyug­szik 15.53 órakor. A Hold I kel 7.18 — nyugszik 16.031 órakor. Száznyolcvan éve, 1802. de­cember 15-én született, és 58 éves korában. 1860-ban hunyt el Bolyai János, minden idők egyik legeredetibb gondolko­dású matematikusa, a szintén kiváló matematikus Bolyai Farkas fia. Felszakadozik a felhőzet Várható időjárás ma estig. El­sősorban az ország északi részén időnként felszakadozik a felhő­zet. Már sehol sem várható szá­mottevő csapadék. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 1—6 fok között alakul. — Mesejáték ajándékba. A szécsényi II. Rákóczi Ferenc nagyközségi Művelődési Köz­pontban tegnap két előadás­sal is kedveskedtek a helybeli gyerekeknek. A csillagszemű juhász című kétrészes mese­játékot tekinthették meg. LOTTÓ-TOTÖ TÁJÉKOZTATÓ Az év végi ünnepek miatt az Országos Takarékpénztár Sportfogadási és Lottó Igazga­tósága módosította az 1982. évi 52. heti lottószelvények be­érkezési határidejét. Ezeknek a szelvényeknek a szokásos csütörtöki nap helyett decem­ber 22-én — szerdán — déli 12 óráig kell beérkezniük. Az 52. heti totószelvényen az angol liga mérkőzései sze­repelnek, melyek lejátszásá­ra december 27-én (hétfőn) kerül sor, a szelvények beér­kezési határideje azonban változatlanul december 26-án (vasárnap) déli 12 óra. Az 53. heti lottószelvények, valamint az 1. heti totószel­vények beérkezési határide­jében nem lesz változás. Modern automata felületkezelő soron végzik a különféle önt-J vények megmunkálását a Balassagyarmati Fémipari Válla­latnál. Egy év, iiárom szabadalom R MERKUR jelenti Trabant Hyc. L. (Bp.) 13 222 Trabant Hyc. C. (Bp.) 82 Trabant L. (Bp.) 11 923 Trabant L. (D.) 8133 Trabant L. (Gy.) 10 830 Trabant C. Sp. (Bp.) 4828 Trabant C. Sp. (Gy.) 3406 Wartburg L. (Bp.) 7468 Wartburg L. (Gy.) 4290 Wartburg d. L. (Bp.) 5148 Wartburg d. L. (Gy.) 5438 Wartburg L. tolót. (Bp.) 1ú50 Wartburg d. L. tolót. (Bp.) 2054 Wartburg T. (Bp.) 4172 Wartburg T. (Gy.) 1612 Skoda 105 (Bp.) 6310 Skoda 105 (D.) 5661 Skoda 105 (Gy.) 5547 Skoda 120 (Bp.) 11 090 Skoda 120 (D.) 6938 Skoda 120 (Gy.) 8315 Lada 1200 (Bp.) 19 128 Lada 1200 (Gy.) 5695 Lada 1200 (D.) 12 092 Lada 1300 (Ö.) 5435 Lada 1300 (Bp.) • 8425 Lada 1500 (Bp.) 8277 Lada 1500 (D.) 5600 Lada 1500 (Gy.) 2116 Lada 1600 (Bp.) 3413 Ladá 1600 (D.) 1701 Lada C. (Bp.) 4394 Lada C. (D.) 1889 Moszkvics (Bp.) 11 474 Polski F. 126 (Bp.) 13 901 Polski F. 126 (Gy.) 4432 Polski F. 1500 (Bp.) 3532 Dácia (Bp.) 10 919 Dácia (D.) 5349 Zastava (Bp.) 1165 Skoda 120 GLS 304 Korábban egyet sem, idén három szabadalmi bejelentést tettek a Salgótarjáni Ötvözet­gyárból. Az egyik egy új öt­vözetgyártó eljárás. E mód­szert három mérnök: Kovács János, Szepesi Ferenc és Soly­már András dolgozta ki és Zagj’varónán már javában al­kalmazzák, bevált. A másik szabadalom egy lapunkban már bemutatott találmány, a Zsolnai-féle kemencefalazó — Balassagyarmatiak sikere. A Miskolci Akadémiai Bizott­ság idei pályázatán két balas­sagyarmati szakember ért el sikert A Szociológiai problé­mák és azok megoldása az egészségügyben című témá­ban dr. Tóth Piroska és dr. Asztalos Béla írt dolgozatot, s ezért pénzjutalmat kaptak. anyag továbbfejlesztése, amely már szintén kiállta a gyakor­lat próbáját A harmadik ta­lálmányt egy négytagú cso­port dolgozta ki szabadalom­má. Lényege, hogy egy eddig hulladékként kezelt anyag­ból szilíciumot nyernek, s így több millió forintot ta­karítanak meg az idáig drá­ga pénzen vett nyersanyagok helyettesítésével. — Tanulmányi kirándulás. A Nógrád megyei Vendéglátó­ipari Vállalat a levelezés szakközépiskolás dolgozóinak egy tanulmányi kirándulást kezdeményezett. A negyedikes felnőtt tanulók Budapestre lá­togatnak, ahol szállodákat és éttermeket keresnek föl. Új közlekedésrendészeti fogadónapok A Nógrád megyei Rendőr­főkapitányság értesíti a la­kosságot, hogy 1983. január 1-től a közlekedésrendészeti ügyek intézése (gépjárműve­zetői engedélyek kiadása, visz- szavcnása, gépjárműátírás, forgalomba helyezés) I. fokon a lakóhely szerinti városi és járási, valamint járási rend­őrkapitányságok hatásköré­be kerül. 1983. január 1-től a rendőrkapitányságok közle­kedésrendészeti ügyfélfoga­dás rendje: Salgótarján város és járás területén lakók részére to­vábbra is a rendőr-főkapi­tányságon a jelenlegi helyen: hétfőn, szerdán, pénteken 8—13 óráig. Balassagyarmati városi és járási rendőrkapitányságon: hétfőn, szerdán 8—13 óráig. A pásztói járási rendőrkapi­tányságon: kedden 8—15 óráig. A rétsági járási rendőrkapi­tányságon: pénteken 8—15 óráig. Kérjük, hogy 1983. január 1-től a felmerülő közlekedés- rendészeti ügyekkel a lakó­hely szerinti rendőrkapitány­ságokhoz forduljanak. II kóbor kutyákat ieliv k ugye Egy perc telefon Anyakönyvezési változásokról A Salgótarjáni városi Ta­nács anyakönyvi hivatalában Medved Sándor anyakönyv­vezetőtől kérdeztünk rá: mi­lyen változásokra kell számí­tani a házasságkötés előtt ál­lóknak; milyen egyéb módo­sulások vannak? — A leglényegesebb újdon­ság: a házasulandó felek ott köthetnek házasságot, ahol kedvük tartja, vagy legész- szerűbb, nem kell hozzá az állandó vagy ideiglenes lak­helyről „bizonyítványokat” be­szerezni. Azonban a 30 na­pos várakozási idő nem vál­tozott! A házasság felbontá­sa után másképp alakul a névviselés bejelentései eddig hatvan napon belül kellett dönteni, most már nincs idő­höz kötve, ám szintén csak egy esetben lehetséges. — A születésnél és a ha­lálesetnél történt-e módosítás? — A gyermek anyakönyve­zésében annyi, hogy most már nem kell a szülők foglalko­zását, lakcímét beírni, csak a születési helyet, időt és a szü­lők nevét, személyi számát Ez utóbbi okozhat bonyodal­mat, késedelmes anyakönyv- kiállítást, mivel sok esetben a vidékről bekerülő szülő nő a férje személyi igazolványát nem hozza magával, csak te­lefonálgatással tudjuk meg a férj személyi számát a he­lyi tanácstól. A gyermek név­viselésében az utónév 14 éves korig egyszer belügymi­nisztériumi engedély nélkül is változtatható. Halálesetkor a közvetlen hozzátartozók sze­mélyi számának beírása je­lent változást — gkm — — Pulikutyámat a mezőőr a város belterületén ok nél­kül lelőtte — panaszolta a megyei bíróságon egy gulyás. — Ezért tőle és munkaadójá­tól: a városi tanácstól nyolc­ezer forint kártérítést kérek. — A kutya a város külte­rületén gazdátlanul kóborolt, tehát a mezőőrnek kötelessé­ge volt lelőni — védekeztek az alperesek. — Nem kóborolt, hanem egy barátomnál hagytam pá- roztatásra — replikázott a gu­lyás. — Az ő tanyájuk előtt lőtték le, holott barátom fele­sége közölte a mezőőrrel: nem kóbor kutya. A keresetet mind a megyei, mind a Legfelsőbb Bíróság el­utasította. A jogerős ítélet in­doklása szerint a vonatkozó rendeletek értelmében, közsé­gek és városok határában pó­ráz, illetve kölönc nélkül ebek nem tarthatók. A külte­rületen talált állatokat a rendőrök, pénzügy-, mező-, erdő- és vadőrök minden mel­léktekintet nélkül kötelesek lelőni. A bizonyítékok alapján nem vitás, hogy a kutyát kül­területen lőtték le. A mezőőr tehát kötelességét teljesítette. A gulyás a kutyáját lakásá­tól több száz méterre, a város határában felügyelet nélkül hagyta kóborolni, és így ma­ga idézte elő azt a helyzetet, hogy lelőtték. Ezért a bekö­vetkezett kárt viselni tarto­zik. h. e. fíOGRAD » Magyar Szocialista Mtmkaspän Nógrád megyei Bizottsága 6s a Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTYAB GYULA. Szerkesztősig: Salgótarján. Palóc» Imre tét t. telefon; 16-97» Beszerkesztő: u-504 sportrovat- ir-596 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján Palóca Imre tér 4 Telefon: '--54: Telexi -29 109 irányítószám: 3101 Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postát)ivatalokbao és a kézbesítőknél Előfizetési öli egy hóoapra M forint, negyedévre 105 forint egy évtm WO forint Előállítja! a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat 110) Salgótarján. Palóca Imre tét t PL: »6. Felelős vezető: KELEMEN GABOB igazgató Indexszám! 23«2 HU ISSN #133-155»

Next

/
Thumbnails
Contents