Nógrád. 1982. november (38. évfolyam. 257-281. szám)

1982-11-06 / 261. szám

Életűi Áz élet egyetemei Gorkij — mint az iskolá­ban tanultuk — nem jutott be hallgatóként a kazanyi egyetemre, viszont, mint könyveiből tudjuk, kijárta „az élet egyetemeit”. Átélt kora bővelkedett tanulságok­ban, kínálkozott tehát jócs­kán tananyag. Az utóbbi években mi előttünk is sza­porodtak a- próbatételek, ko­runk „nehezülő viszonyai” közepette kézzel foghatóbban mutatkoznak meg a törvé­nyek. Nem lehet hiábavaló afelől érdeklődni: ki-ki mit tanult a belátható múltban „az élet egyetemein”. SZÍVÉT IS, ESZÉT IS! — Nem tudnám leszűkíteni az utóbbi néhány évre az egyik fontos tapasztalatom megszerzésének idejét — köz­li Timmer Zoltán, a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatója. — Hosz- szabb idő alatt volt alkal­mam megbizonyosodni róla. Arra gondolok, hogy rendkí­vül fontos: a vezető részlete­sen és őszintén tájékoztassa a dolgozóit, avassa be őket az ügyekbe. Alulról kezdve jártam végig a lépcsőt, így hát érzékelhettem, miként fo­gadja az ember az informá­lás nélkül, szűkszavúan ki­adott utasításokat, és miként változik meg kedvező irány­ban a véleménye, ha meg­ismertetik az összefüggések­kel. Épp a napokban olvas­tam, talán éppen a NÓG- RÁD-ban, hogy nemcsak a dolgozók munkaerejére, ha­nem szívére, eszére is kell támaszkodnunk! Így érhetjük el a célokat. Ehhez többek közit az kell, hogy ne csak a népszerű, hanem, ha szük­séges, a kevésbé népszerű, de hasznos döntésekre, intézke­désekre is el legyünk szán­va. —■ Több helyen érvényben van olyan vélekedés, hogy nem hasznos kinyilvánítani minden belső információt... — Ennek lehet elfogadha­tó taktikai oka. Az elfogad­hatóság mércéje — szerintem — az, hogy ne egyéni szem­pontok indokolják, hanem a közösség érdekei határozzák meg az informálás mélységét és körét EGY FORDULÓPONT — Néhány évvel ezelőtt még jóformán fehér folt volt megyénkbfen a tömegsport — számol be Pilinyi László, az STC párttitkárá, a megye- székhely sportfelügyelőségé­nek munkatársa. — Sok erő­feszítés, és ezekből sok ta­nulság kellett ahhoz, hogy ezt megváltoztassuk: azaz valóban tömegeket vonjunk be a rendszeres testnevelés­be. Ma már sikereket jegyez­hetünk fel munkánk értéke­lésekor. Nem az a jellemző, hogy valaki egyszer egy év­ben, ADIDAS melegítőben megjelenik valamelyik ren­dezvényünkön. Hatvanöt- hetven akciót szervezünk évente, ezeket több ezer résztvevő tiszteli meg. Sok gondot fordítunk az üzemek által irányított tömegsportra, eredményesen. A fordulópon­tot talán egy felismerés je­lentette. Rájöttünk, hogy az 1976-ban meghirdetett Edzett ifjúságért mozgalom néhány évi fontos' siker után miná- lunk, ha betű szerint hajtjuk végre, már nem tölti be azt a szerepet, ami elvárható. Elhatároztuk, hogy mást csi­nálunk: a mi körülménye­inkhez igazítva elégítjük ki az igényeket, és új igényeket is alakítunk ki. — Ezt néhány sportmun­katárs bajosan éri el. — Természetesen a társa­dalmi aktívákra alapozunk. Semmire sem jutnánk a sportot szerető, áldozatkész emberek nélkül. Velük kap­csolatos tanulság, hogy sen­kinek a „két szép szeméért” nemigen fáradoznak. Elsőd­leges számukra a sportver­seny kínálta élmény, de szá­mot tartanak a munka er­kölcsi, és ahol lehet: anyagi elismerésére is. Ez utóbbira a külső szervek rendezvényei kínálnak módot, ki is hasz­náljuk a lehetőségeket. — Adódik-e tanulság a „fölfelé” irányuló kapcsolat­ban? — Ebben változatlan a módszerem, őszintén elmon­dom a gondjaimat. Ez persze nemegyszer összetűzéssel jár, de vállalom. El akarom ke­rülni, hogy azzal illethesse­nek: a sportból él, de nem a sportért; vagy: hosszú éve­kig itt volt, mégsem végzett semmi hasznosa*... „Átvették A HATALMAT” — Mostanában egyre fon­tosabb követelmény az em­berekkel szemben, hogy vá­ratlan helyzetekben feltalál­ják magukat — vélekedik Szabó Miklós, a megyeszék­hely Budapesti úti Általános Iskolájának igazgatója. — Erre már gyerekkorban al­kalmassá kellene válni. Azon­ban sok tanulónál észrevesz- szük, hogy nehezen mozdul önállóan. Részben azért, mert kevés lehetőséget kap erre a tanulásban, de sajnos az út­törőmozgalomban is. Az utób­bi évek egyik legfontosabb tanulsága számomra az, hogy az önállóságra, öntevékeny­ségre késztető alkalmakat gyakoribbá kell tennünk. — Mi tette fontossá ezt a tanulságot? — Tavaly részt vettünk az ötnapos tanítási hét kikísér­letezésében. Láttuk, hogy a korábbinál jóval gazdaságo­sabban kell bánnunk az idő­vel. Ilyen helyzetben az idő „pedagógiai kategóriává” lép elő. Sűrűsödtek a feladatok, ezeket pedig csak jól szer­vezett napirenddel lehet el­látni. ! — Milyen gyakorlatokat al­kalmaznak e fontos tulajdon­ság beplántálásához? — Kellemes emlék bét is­kolai szintű gyakorlat Egyik alkalommal „fordított napot” tartottunk, azaz a tanári kar­tól az úttörőtanács „vette áft a hatalmat”. Örömmel lát­tuk, hogy ezek az emberpa­lánták felelősségteljesen tud­ják szervezni a programju­kat MEGTELELÖ EMBERT __ — Régebben azt képzel­tem, hogy az emberek noszo­gatással, anyagi ösztönzéssel, vállveregetéssel megváltoz­tathatók — tudatja Varga László, a salgótarjáni sík­üveggyár 31 éves műszaki főosztályvezetője. — Az utób­bi évek tapasztalata azonban módosította ezt a véleménye­met Árnyalatnyi átalakítást ugyan el lehet érni, de egy felnőtt embert gyökeresen megmásítani meddő próbál­kozás. Erőlködik ő is, a szervezet is, és mindenki elé­gedetlen. Ennek áejét kell vennünk. Mégpedig úgy, hogy összhangba hozzuk az adott képességű embereket a mun­kakörök követelményeivel. — Összeütközés nélkül ba­josan történhet átszerve­zés... — Ez olyan, mint a fog­húzás. Meg kell mondani szemtől szembe, hogy ezen a helyen nem látszol alkalmas­nak, menj át abba a beosz- ' tásba. Óvatosnak kell lenni, mert emberi sorsok függnek a döntésektől. De növeli az önbizalmat, hogy sok ember jól járt az áthelyezésével. Ha nem is előszörre, de olyan munkakörbe kerültek, ame­lyekben sikerélményük le­het. Egy sor olyan munka­társunk van, akire évekig azt mondták: „nem használható”. Kiderült, hogy azért nem, mert nem arra próbálták őket használni, amire a képessé­geik alkalmassá teszik őket. Hibát követünk el, ha csak a technikára figyelünk, s csak azt nézzük: meglegyen a géplánc. Ez fontos, de az em­bereket is megfontolva kell a helyükre állítani. Ehhez per­sze sok tapasztalat, pszicho­lógiai ismeret kell, és az a meggyőződés, hogy hosszú tá­von mindenkinek így lesz jobb! Molnár Pál 4 NÓGRÁD - 1982. november 6., szombat Ny Otthonában készülődik ele­get tenni annak a kényszer- pihenőnek, amit átmenetileg másutt kell eltöltenie. Amíg elérkezik az indulás ideje, meghitt beszélgetés jegyében pergetjük vissza az ő nevé­hez is fűződő vállalati törté­nelem legfrissebb lapjait. Mert nem többről van szó, mint azokról az évekről, amit Pálfalvai Kálmán, a Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat igazgatója a válla­latnál töltött, amidőn némi töprengés után 11 évvel ez­előtt kimondta: elvállalom mai megbízatásomat. * — Nem volt számomra áj ez a terület, mert előző be­osztásomban hivatalból is hozzám tartozott a vállalat felügyelete, irányítása — in­dokolja előbbi gondolatait, majd így folytatja: — Felső­fokú tanulmányaim is arra ösztönöztek, hogy ezen a te­rületen és a megyében ma­radjak, bár hívtak megyén kívülre is. Nagyon megsze­rettem ezt az ágazatot, amelyben több mint két év­tizedes múltat vallhatok ma­gaménak, beleszámítva elő­ző beosztásomat is. Amikor igent mondtam, tudtam, hogy nehéz feladatra vállalkozom. Most, utólag visszapillantva a megtett útra, és előrete­kintve a jövő tennivalóira, jóleső érzés hat át. Ahogy kérésedre felidézem a több mint tíz év sikereit, akarat­lanul is azokra a vezető- és dolgozótársaimra gondolok, akikkel együtt oldottuk meg az egyre nehezebb, nagyobb, sokrétűbb feladatokat, küsz­ködve egyszer azzal a gond­dal, hogy van bőven vizünk, kinek adjuk el, máskor meg azzal, hogy vizkorlátozás be­vezetésére tegyünk javasla­tot. Ahogy mondán? sadkás, s ahogy az élet produkálja, a ugodt borúra mindig derű jön, s viszont... Ahogy teltek az évek, úgy gazdagodott a vál­lalat szakemberekben, létesít­ményekben, műszaki-techni­kai és a szolgáltatás színvo­nalában. * — Amikor igazgató tettem, egyetlen mérnök dolgozott nálunk. Ma a létszám 30 százalékának egyetemi, főis­kolai végzettsége van. Az előbbiek többsége üzemmér­nökként dolgozik, általános mérnöki diplomája pedig 10 —12-nek van. Jelentősen fej­lődött a szakmunkásgárda is. Ezt átképzéssel, házi tanfo­lyamok szervezésével oldot­tuk meg. Szükség volt a szakemberek számának gyors ütemű növelésére, mert jelentős létesítmények üze­meltetéséről kellett megbíz­hatóan és folyamatosan gon­doskodni. Az Észak-magyar­országi Regionális Vízmű I. és II. ütemének befejezésével tizenkétezer köbméterrel nőtt az innen biztosított vízmeny- nyiség, a jánosaknai és nagy- bátonyi kutak víztermelése mellett, Salgótarján részére. A vízellátás feltételeinek ja­vulása teremtette meg a le­hetőségeket a vezetékes víz­hálózat bővítéséhez. Tizen­egy évvel ezelőtt a megye la­kóinak 23—25 százaléka volt bekapcsolva a vezetékes há­lózatba, ma pedig 53—55 szá­zalékuk. Amit külön nagy eredménynek tartok, az a törpevízmű-építési program. Az ötödik ötéves tervben ti­zenötöt építettünk meg * X naponta felvetődő kérdé­sek megoldása, a napi erő­próba mindig a vízellátás fo­lyamatos biztosítása körül forgott. Érthető, mert köz­ismert, hogy megyénkben rosszak a hidrológiai körül­mények, nagy gondoka* okoz háttér a vízbeszerzés. Az igényeket csak a felszíni vizekből tud­juk kielégíteni. Az utóbbi időben a legtöbb fejfájást, idegeskedést, feladatot Ba­lassagyarmat vízellátása okoz­ta. A vízadói rétegre települt 18 termelő kút képtelen volt folyamatosan ivóvízzel ellát­ni a gyorsan fejlődő város lakosságát. Emiatt éveken át harmadfokú vízkoriátozást vezettek be a kritikus hóna­pokban. Nagy megkönnyeb­bülése volt a vállalatnak az idei esztendő. Megoldódott ez a kollektívát erősen próbára tevő, bonyolult munka is. Ma már Dejtár térségéből 14 km-es vezetéken jut el a víz Balassagyarmatra. A bizton­ságos ellátást fokozza a rövi­desen átvételre kerülő 120 köbméteres víztorony. . Ha nem is ilyen nagymértékben, de hasonló gondok nyomták a vállalat vezetőinek vállát az elmúlt években Pásztón is. Ez utóbbi helyen is sikerült elfogadható megoldást talál­ni. Űjaöb tennivalók sokasá­ga áll a kollektíva előtt a nyugat regionális vízmű lé­tesítésével egyidejűleg. * — Kudarcokról nem tudok szólni, inkább nehéz idő­szakokról. Előfordult, hogy azok, akik felkészültségüknél fogva többre voltak képesek, kevesebbet adtak. Ennek el­lenkezője is előfordult. Igen, olykor-olykor engem is elfog az idegesség, de alapvetően nyugodt természetű vagyok. Nyugodtságom és nagy tü­relmem mindig előnyt jelen­tett számomra. Minden ve­zető- és dolgozótársam a maximális bizalmat élvezi, amíg vissza nem él vele. Ha­gyom őket nyugodtan dol­gozni. 'biztosítom hozzá a fel­tételeket, hogy meg tudjanak birkózni az egyre nagyobb követelményekkel. Az előbbi­ekhez még csak annyit: a Az örökség lakosság. De a közelebbi érde­Alapí Sándorné, a péwW Béke Termelőszövetkezet mő- aaayagüzemében vezetője a nagy létszámú Egyetértés Szo­cialista Brigádnak; hosszú évek óta tanácstag; tevékeny­kedik a szövetkezet nőbizott­ságában, valamint a pásztói ÁFÉSZ ellenőrző bizottságá­ban. — Bondolom nem valami sok az unalmas órákat sejtető üres lap a naptárában. — Mi tagadás, élhetnénk kényelmesebben is. De vala­hogy hozzátartozik az életem­hez, hogy mindazt megcsinál­jam, amit tudok, amire képes vagyok. Ez a fontos, nem a titulus, holmi látszatmegbiza- tásokat el sem vállalok. Ter­mészetesen én is azt szeret­ném, ha minél többet tehet­nék a körzetemért Sok még a sáros utca, járda nincs min­denütt . . Emiatt kissé félek is a tanácstagi beszámolótól, s az izgalmat az sem feledteti, hogy a nagyközség gyarapodá­sának igen sok jeléről is lehet szólni. A szemünk lát­tára — meg a két kezünk nyo­mán! — változik a lakóhe­lyünk, s az új iskolát, böl­csődét, óvodát, egyéb létesít­ményt elismeréssel fogadja a két tartja mindenki fontosabb­nak. Elég hát egy sáros útszakasz is ahhoz, hogy fe­ledjék az emberek a látványos gyarapodást. A kérésekkel, indítványok­kal nem nagyon spórolnak a választók. Nevetve mondja Alapi Sándomé, hogy „csak” három helyen keresik meg: a munkahelyen, az utcán és otthon. A tanácstagság tehát egyfajta folyamatos, állandó jelenlétet kíván. S utána? Amikor elköszönt a panaszos, a kérdező, a kérést előterjesz­tő? — Egy biztos: nem nyúlha­tok a zsebbe, hogy pénzt ke­rítsek valamilyen beruházásra, ha még oly fontos volna is. Ha olyan ügyről van szó, ak­kor megyek a tanács vezetői­hez, vagy egyszerűen ahhoz segítenek az információk és igények, hogy segíthessek'ren­det rakni közös teendőink kö­rül. Azaz, a lehetőségek és kívánságok ismeretében hoz­zájárulhatok a sorrend kiala­kításához. Ezzel együtt úgy vélem, hogy a tanácstagra nagy szerep hárul a közhan­gulat alakításában, formá­lásában is. Nemet mondani, a nerc mel­lett érvelni és bizonyítani nem valami hálás szeren. — így igaz. De ezt is csi­nálni kell, nemcsak a népsze­rű feladatokat. Ezzel kerek az élet. Egyszerűbb volna... Elbizonytalanodik Alapi Sándomé, s csöppnyi szünet után folytatja a megkezdett mondatot. — Egyszerűbb volna min­den, ha az ember csak magá­val törődne. Aki nem vállal pluszt magára,, az nem is sej­ti, hogy mennyi gonddal és bajjal, lemondással, ütközési lehetőséggel jár a sokszor el­térő érdekek egyeztetését meg­kívánó munka. De hadd szól­jak az örömemről is. Az az igazság, hogy Pásztó hosszú ideig egy helyben topogott, nem valami sokat tudott fel­mutatni. A látványos fejlődést az utóbbi tíz-tizenöt év hoz­ta meg, s talán elmondhatja az ember, hogy ehhez ő is hoz­zájárult, ebben neki is része van. Ez egy tanácstag sikerél­ménye. A jól végzett munka örö­méből azonban kijut a szocialista brigádvezető Alapi Sándornénak is. Az Egyetértés nevet viselő kollektívát „cím­halmozóként” ismerik a pász­tói Béke Termelőszövetkezet­ben, több más magas kitünte­tés mellett például hétszer kapták meg a versenymozga­lom aranykoszorús jelvényét. A kiemelkedő munkával az újra való vállalkozással, a sok­oldalú tevékenységgel, s nem utolsósorban a kezdeményező­készséggel nyerik rendre az elismeréseket. Mit tartalmaz­nak e vállalások? A termelést szolgáló és a társadalmi mun­kát épp úgy, mint az újításo­kat, vagy a könyvvásárlást. Éppen ideje megkérdeznem: nem fáradt? — Most nem a megszokott munkámat végzem, a meó he­lyett a beteg raktárost helyet­tesítem. Ezzel magyarázom, Űjabb épület magasodik Salgótarjánban a Beszterce-lakó- telepen, a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat hoz­záértő szakembereinek keze nyomán. vállalat első számú vezet® nem cserélődtek, a dolgozók ötven százaléka a törzsgárdá­hoz tartozik, sikerült a bér­színvonalat az 1971. évi szer mélyenkénti évi 20 ezer fo-’ rintról 50 ezer forintra nör vélni. * / A kollektíva segítségével á vállalat kétszer nyerte el a Kiváló vállalat címet. Pál-: falvai Kálmán többször ka­pott elismerést, főigazgatói dicséretet, megyei tanácsel­nöki elismerés*. Birtokosa a Vízgazdálkodás és az építő­ipar kiváló dolgozója ‘ kitün­tetésnek. Napi vezetői irányi-' tó munkájának elvégzése után sem pihen meg. Társa­dalmi munkában látja el az MTESZ-elnökségi tagsággal járó feladatokat, tagja a For­rás Egyesülés igazgatói ta-’ nácsának, elnöke a Magyar Hidrológiai Társaság Nógrád megyei szervezetének, elnök-’ helyettese a síszakosztálynak, tagja a MAB környezetvédel-; mi szakbizottságnak. * — Elégedett ember vagy? — Igen, amikor zavartalan a vízellátás, amikor rendben mennek a dolgok. Akkor örülök, ha minél kevesebben jelzik, hogy valahol baj van.’ Ha pedig az előttem álló fel-: adatokra gondolok, akkor el­felejtem eddigi gondjaimatj Azt végzem, amire vállalkoz­tam, amit örömmel és szíve­sen csinálok. * Megtehet!, mert nyugodt otthon vigyáz arra, hogy mindig tettre és cselekvő­kész legyen, ez a csupaszra; nyugodtságot és derűt sugár­zó, alkotókészségének és -ké­pességének teljében levő, közösséget tisztelettel szol­gáló vezető: Pálfalvai Kál­mán. (veneszá hogy estére, amikor végzeK minden teendőmmel, bizony fáradtnak érzem magam. Hallgatom ezt az ötvenéves asszonyt, sokoldalú tevékeny­séget megismerve pedig végig a családja jár az eszembe. Ügy hiszem, itt-ott megrövidülnek valamivel a hozzá legközelebb állók, hogy ideje jó részét a közösségi feladatokra szánhas­sa. — Amondó vagyok, hogy a társadalmi munka nem mehet a család rovására, ez jó szer­vezéssel, körültekintő időbe­osztással meg is valósítható. Persze, én szerencsés ember vagyok, mert a férjem min­denben segít, megkönnyíti a feladataim elvégzését. A teendők pedig számosak. Alapi Sándorné a saját bőrén érzi a pásztói változásokat: szanálták az ő lakásukat is, hogy helyet adjanak az újnak. Ráadásul házat épít a fia és a lánya is. — Segíteni kell, ez a legke­vesebb. Szabad szombat, va­sárnap nincs is; még a kerti munkára is talán csak e hét végén tudok időt szakítani. Feltéve, ha közbe nem szól valamilyen esemény. Esetleg kettő is egy időpontban, a so­kat vállaló asszony meg me­ditálhat, főhet a feje: melyik­re, hová induljon. „A fonto­sabbikra.” Nem tudom lespőrolni e be­mutatás végéről a megkopott kédést: ’ elégedett ember Alapi Sándorné? — Nagyravágyó nem va­gyok, az eddigi dolgokkal elé­gedett vagyok. Azt mondom, hogy csak béke, erő, meg egészség kell — s akkor jut­hat egyről kettőre a család, meg a közösség is. Talán nem véletlen, hogy éppen most hallok a két uno­káról. Alapi Sándorné arcán pedig ott a nagymamák büszke örömének látható je­lt!­— Rájuk gondolok, amikor dolgozom. Bizony mi is örö­kölhettünk volna jobb és szebb Pásztót... Legyen meg nekik, amiben nekünk nem volt ré­szünk. Kelemen Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents