Nógrád. 1982. november (38. évfolyam. 257-281. szám)
1982-11-14 / 268. szám
A teHes őrrefken, a nyomozás folyik f3.) II szomszédokat a ricsaj zavarta... — Itt a központ, kapcsolom az ötös kocsit... — Az ötös járőr jelentkezem ... Megtaláltuk a kisíi út... — A Ferit? — kérdezi izgatottan Gábor. — Tapolcán... Az utcán kóválygott. — Milyen állapotban van? — Idegileg teljesen roncsnak tűnik. Sír és alig felel, csupán azt hajtogatja: „egyedül maradtam... egyedül maradtam”. — Szóval tudja már? — Hát, igen. Mit tegyünk a fiúcskával, alezredes elvtárs? — Egy kis türelmet kérek ... Gábor a feleségéhez fordul : — Mondd kedves, hozzátok fel lehetne gyorsan vinni egy idegkimerült gyereket? Kisfiú ... ö a Kohányi negyedik gyereke, aki szerencsés vé’etlen folytán megmenekült. de amint hallod, mindent tud ... összeroppant. — Természetesen. Azonnal bemegyek, hozzám hozzák, majd foglalkozom vele. — Halló, elvtársak! A fiút vigyék a városi kórházba, a feleségemet keressék, majd ő gondoskodik róla. ) — Örülök, hogy a négy gyerekből legalább ő megmenekült... — mondja feleségének Gábor. — Szomorú vigasz — feleli a doktornő, aki már öltözik is. — Ha megengeded, bejövök én is veled a kórházba emelkedik fel a fotelból Gábor. — Nagyon örülnék, ha nem tennéd. Beszélni most úgysem szabad vele. Elaltatjuk, s talán majd holnap ... És különben is, jobb lenne, ha lepihennél, hiszen holnap, Illetve már ma reggel úgyis dolgozol. Reggel 7 órakor az alezredes gyors frissítő fürdő után felhívja feleségét a kórházban. — Olyan ez a szegény kisfiú. mint egy ázott veréb. De most alszik, s talán majd megkönnyebbülve ébred. Mindenképpen nvugtatózni kell egv ideig — tájékoztatja a doktornő a férjét. — És mikor beszélhetnék ve'e? — érdeklődik majda megszokott hivatalos hangnemben Gábor. — Maid szólok... De na- gvon óvatosnak kell lennünk ... Az alezredes 8 óra előtt 5 perccel már a kapuban toporog. mert munkatársával 8 órása beszélték meg, hogy ért» jön. ■Pono-ion nvolekor blokkol vTr,Mai hadnagy a fehér Lakóiéval, — Hát öregem, hozzád lehetne igazítani a rádió óráját — mondja üdvözlésképpen Gábor, s miközben a vezető mellé beül, folytatja: — Megtalálták a kisfiút.. . Kohányiék második emeleti lakásának ajtaját egy ápolónő nyitja ki, aki mintha attól tartana, hogy idő előtt felébred az asszony, szinte suttogva mondja: — Szerencsére még mindig az altatóinjekció hatása alatt van. — Nagyon összeroppant? — kérdezi ugyancsak halkan a hadnagy. — Borzasztóan... De, egyelőre mellette maradok. Egyébként itt van az édesanyja is. Ebben a pillanatban tűnik fel a nővér mögött Kohányi- né anyja, Bőrös Péterné, akiről lerí, hogy ezekben a percekben még aligha várhatnak tőle választ. — Majd visszajövünk ... egyébként itt vagyunk a házban, ha bármi van, könnyen megtalál — búcsúzik az alezredes és máris becsenget a szomszédos ajtón, amely egy szemvillanás alatt kinyílt. — Jó reggelt kívánunk, csak nem ránk vártak itt az ajtó mögött? — kezdi a beszélgetést az alezredes, aki pontosan tudja, hogy nemcsak a szomszédék, de az egész környék most őket lesi. Az alezredes nem is várt igazából választ a kérdésre. Ezt inkább csak amolyan feloldásnak szánta. — Tessenek beljebb fáradni, Gálos Béla autószerelő vagyok és ő a feleségem — mutatkozik be a szomszéd. — Hát valami borzalmas — kezdené az asszony, de Gábor, a rutinos vizsgálótiszt ügyesen leszereli a felesleges szóáradatot és célratörően kérdez, miközben a fiatal hadnagy a beszélgetésről jegyzeleket készít. — Eléggé jól szigeteltek ezek a falak? — Hát... Jobb, mint a régebbi lakótelepi házakban, de azért a hangosabb szó át- hallatszik — feleli az autószerelő. — Tegnap hallottak valami különösebb zajt Kohányiék lakásából? — Nem, tegnap serrimit... — És látták az esetet? — Tetszik tudni, nem voltunk akkor itthon. Sétáltunk az urammal egyet, olyan kellemes este volt... — kapcsolódik a beszélgetésbe a fiatalasszony. — Amikor hazaérkeztünk, a ház előtti nagy tömegre lettünk figyelmesek ... — Akkor gondoltak valamire? — Nem... Én semmire — válaszol a férfi. — Én bizonyos voltam abban, hogy a Kohányiékkal van valami zűr... — folytatja az asszony. — És miből gondolta? — Gyakran veszekedtek. Rendszeres volt a civako- dás... — Civakodás, nem az volt, Kohányi amikor megitta a magáét, alaposan elverte az asszonyt — folytatja Gálos Béla. — Igaza van a férjemnek. Olyan gyakran ébredtünk arra, hogy visít az asszony, jajveszékelnek a gyerekek .. . — Mondtam is, ez a részeges Kohányi még a gyerekeire sincs tekintettel — mondja a férfi. — Igen — folytatja az asz- szony —, ilyenkor alig tudtunk elaludni. Gyakran párnát tettem a fejemre, hogy ne halljam a ricsajt. — Értem... — töpreng az alezredes. — Szóval, sokat ivott Kohányi? — Sokat..'. ? Mindennap — feleli határozottan Gálos- né. Dr. Gábor körülnéz, s mintha csak úgy mellékesen érdekelné, mondja: — Szép a lakásuk, bizonyára nyugodt körülmények között élnek. Magukat nem zavarta Kohányi brutális viselkedése? — Zavarni zavart... De hát az ő dolguk — feleli tétován az autószerelő. — Aztán az asszony el is szökött a szemben levő házba egy másik férfihoz — folytatja Gálosné. — Csodálkozik? — De hát a gyerekeket itt hagyni? Azt nem kellett volna... — feleli a férj. — Pedig olyan helyes kis gyerekek voltak... — szir,pog közben a fiatalasszony. — Az anyjuk rendben tartotta őket? — Szegényesen öltöztek, de különben tiszták voltak. — Köszönjük, sokat segítettek — mondja búcsúképpen az alezredes és már indulnak is tovább. A következő szomszéd Norbert Iván mérnök: — Ismeri Kohányiékat, mérnök úr? — Csak úgy felületesen. Az asszony vékony, magas, a férje alacsony, zömök és sok a gyerek, no meg gyakori a kiabálás. — Miből adódhatott a veszekedés? — Különösebben nem figyeltem, de azt hiszem, az a bizonyos Kohányi, ha jól mondom a nevét, sokat ivott. — Látta Ittasan? — Kérem, őszintén szólva ritkán láttam, de akkor mindig dülöngélt. — Nem zavarták magát és a családját ezek az örökös perpatvarok? — De igen... Mit tehettem volna... ? Gáti Péterné tisztviselőnő: — Nagyon furcsállottam, hogy itthagyja a gyerekeket a fiatalasszony ... — Nem tudja véletlenül, hogy miért? — tetteti a naivat az alezredes. — A férje sokat ivott.. . Igen ... Gyakran verte is .. . Kínos volt ez valamennyiünknek. — Nem szándékoztak tenni valamit, mondjuk a családját verő, részeges férfi ellen? — Ügy gondoltuk, /az nem a mi feladatunk ... Schmidt Attila (Következik: A feleség mindig rettegett...) Mezőgazdaság kontra vadbúvóhelyek NEHÉZ IGAZSÁGOT TENNI — régi igazság ez. Nézem a Pásztóról Szécsénybe vezető országút mellől a szántóföldet kettészelő gát lángolását, s magam sem tudom eldönteni: valóban a természet védelmét szolgálja-e a tüzeskedés. Az egyik oldalon ugyanis ez az érv. Gázolajat öntenek a gátakra, csenderesekre, s amikor minden elég, akkor nekieresztik a dózert. A gépmonstrum szépen „elplaníroz- za” az egészet — legközelebb pedig bevethető a néhány tenyérnyi terület. Így van rendjén. Elvégre is, az utóbbi időben a legfelkapottabb témák közé tartozik a földvédelem; ostorozzuk a parlagokat, a termőföldet legnagyobb nemzeti kincseink egyikeként emlegetjük. S hogy az „egyik oldal” legnyomósabb érvét is megfogalmazzuk; a gátak- csenderesek termővé tétele nemzeti kincsünket gyarapítja. S A MÁSIK OLDAL? A véletlen úgy hozta, hogy az előbb idézett égetést két vadőrrel — Juhász Imrével és Banos Ferenccel — együtt nézhettem végig. Talán mondanom sem kell, hogy ők — sok mással együtt — már korántsem tapsolnak a zseb- kendőnyi területek termelésbe vonásának. A közös aggályt így fogalmazhatjuk meg: ha így megy tovább, akkor kipusztítják az apróvad utolsó életterét is. Mindez, persze egyáltalán nem a két vadőr, vagy a jegyzetíró egyéni „érdekét” tükrözi. November 6-án olvasom a számokat: a MAVAD évente 500—530 millió forint devizát produkál a külföldiek vadásztatásából; az export három év alatt 33 millió dollárról 40 millióra nőtt”. S egy hosszabb idézet a MA VAD egyik vezetőjének nyilatkozatából: „Az élő apróvadak eladásának is ez volna a funkciója, de a lehetőségek e téren sajnos szűkülnek. Az évi 90—100 ezer élő mezeinyúl, amit a Franciaországban kilőtt állatok pótlására szállítunk ki, jókora mennyiségnek tűnik, de néhány éve még 160 ezer volt a kivitel. Az ok: egyre kevesebb a mezeinyúl, a mező- gazdasági - területrendezések során felszámolódott a vadbúvóhelyek jó része. (Most már észbe kaptak az illetékesek, az utóbbi időben tervszerűen telepítenek vadbúvóhelyeket...)” Az egykor becses fogolyállomány kipusztulófélben van, az export mindössze 1000— 2000 darab évente. Ugyanez a sors várt a fácánra is, ma már sok-sok pénzbe kerülő mesterséges tenyésztéssel igyekeznek az állományt megőriz- ni-növelni. A több ok közül az egyik leglényegesebb éppen a vadbúvóhelyek, az élettér csökkenése. Amit az ember az egyik kezével most is zsugorít, a másikkal pedig — és másik zsebből — mesterségesen pótol. Igaz, bármilyen nagy is a „másik kéz” igyekezete, ennek eredménye talán majd csak évek múltán lesz érzékelhető. HOL VAN HAT AZ IGAZSÁG? Kinek az oldalára álljunk? Dicsérjük a termőföldet aprócska darabokkal gyarapítókat? Vagy álljunk véleményünkkel a vadat — ugyancsak nemzeti értékünket — óvók mellé? Nehéz a döntés. Mindenesetre, e sorok írójának úgy tűnik, hogy a mezőgazdasági üzemek a földvédelemnek a könnyebbik oldalát fogják qaeg. Jelentéktelen — és egyben jelentős vadbúvóhelyet adó — gátakat pusztítanak ki, amikor a sokhek- táras parlagokhoz esztendők óta hozzá nem nyúlnak. S még egy halk észrevétel: eltérő tartalommal értelmezem a földvédelmet és természet- védelmet. Ügy vélem, az e’őb- bi része az utóbbinak, s az utóbbi szélesebb körű érdekeket foglal magába. Szakemberek a megmondhatói, hogy hány állatfaj teljes kipusztulása szegényíti máris környezetünket, s mennyit fenyeget az utolsó példányok eltűnése is. Talán nem érdektelen erre a vadbúvók ürügyén sem figyelmeztetni, hiszen a fogolyról egyenesen ezt írjuk le: pusztulófélben van.... Hol van hát az igazság? KI lehetne számolni: ennyi és ennyi mázsa gabona, kukorica, más egyéb terem a gá+ak helyén. Csakhogy ugyanilyen tény: a fácán begyének vizsgálatánál kultúrnövények több tucat kártevőjének maradványát is megtalálták már. Akkor hát éljenek a vadbú-' vóhelyek égetői-felszántói, vagy le velük? Egyikre sem mernék mérget venni. Mégis arra, hajlok, hogy jobban kellene mérlegelni: mikor és hol eresztünk ekét a vadbúvók- ba. A ma viszonylag csekély gazdasági haszna mellett ugyanis érdemes számot vetni a holnap természetének rendjével (vagy éppen felborult biológiai egyensúlyával) is. Ki vonná kétségbe, hogy az utóbbi is ér annyit, mint néhány zsák termény. IGEN SOK SZOMORÚ PÉL-’ DA akad már rá — a viliág számos pontján. Kelemen Gábor Jegyzet Az ügyintéző házhoz megy... „Tanácstalan” községek — ki tudja, jó vagy rossz értelemben véve-e, de ezzel a jelzővel illetik nemegyszer a közös taná- 1 csők alá tartozó településeket. Egy tény: a kisfalvak tanácsainak megszüntetése, a több községet magában foglaló közigazgatási egységek kialakítása éjszakákba nyúló viták sorát váltja ki. A társközséggé „minősített” települések lokálpatriótái a kezdet kezdetén okkal és joggal citálják védekező hadjáratuk zászlaján a kihalt dunántúli Gyürüfü nevét. Az élet azonban mást igazol, nem a kisközségek fokozatos kihalását, elnéptelenedését. Egy országos elemzés tárta fel, hogy napjainkban a nagy- és kisközségeknek létjogosultságuk, fontos feladatuk van. Városaink zöme túlnépesedett, terjeszkedési lehetőségeik korlátozottak. S valljuk be: a városba özönlők egy része nem is találta, találja meg számítását a lakótelepek egyhangú betonrengetegében. Ahhoz azonban, hogy a falu, a kisközség honvágyat ébresszen „hűtlenül” távozott szülötteiben, megfelelő fejlesztési lehetőséget, vonzerőt kell kapnia. Ez viszont csak úgy lehetséges, ha mindenekelőtt eltűnik a „székhelyközség és a társközség” közötti vélt, vagy valódi ellenszenv, tovább lépve pedig: az alapellátási különbség. Erre az utóbbira az országgyűlés egyik idei ülésszakán is célzott a törvénytervezet, miszerint: „... folytatódik a különböző településcsoportok közötti ellátási különbségei: csökkentése”. Hogy mekkora a különbség? Arról legfőképp a helyi tanácstagi csoportok tagjainak kell — a lakosság véleményére támaszkodva — mérleget készíteniük. Erre az összegzésre jó alkalmat adnak a közelgő falugyűlések, valamint a soron következő tanácstagi beszámolók. De a közös községi tanácsok is „szondázhatnak” akkor, amikor üléseiken napirendre tűzik a társközségek lakóinak javaslatait, bejelentéseit, kéréseit. Fontos, hogy ezek a helyi igény- és lehetőségfelmérések rendszeresek legyenek, mert az úgynevezett „tanácstalan” községekben élő állampolgárok a saját ügyeik pontos és gyors intézésén keresztül érzik a törődést. S hogy ez mennyire igaz, arról a közelmúltban győződhettem meg, amikor az összevont telepü- lóskörzet vezetői azt mondták: „Akár naponta tartunk fogadóórákat, ha arra igény lesz a három falu bármilyikében...” Nem vitás, mindenütt — ahol hasonló a kapcsolat két, vagy több község között — a figyelem, a kisebb-nagyobb ügyekkel való foglalkozás, a törődés jeleként könyvelik el, ha az ügyintéző „házhoz megy” ... ... És mindig, minden ügybén közérthető, megnyugtató és helyben hasznosítható útmutatást ad. A „tanácstalanság” eloszlatásaként! Szilvás István Koséi nyolcmillió Kiváló községgyarapítók Szűkebb hazájuk gyarapítására nagy értékű munkát végeztek az idén a dejtáriak és a patakiak. Szorgalmuk gyümölcse mintegy 7,8 millió forint, vagyis egy-egy lakosra több mint ezer forint értékű — a köz javára végzett munka jut. Elsősorban lakóhelyük szépítésén szorgoskodtak, rendezték atz intézmények környékét, de ilyen formában végezték el az óvoda festését, a szakipari javításokat. Fákat ültettek, s az eltávozottakra gondolva, Patak társközségben rendezték a sírkertet, kijavították a kerítését. Ünnepeltek Mizserfán Október 21-én a mizserfai szociális otthon gondozottáit az Ör:g2l$ napja alkalmából finom vacsorával vendégelték meg. Az idős emberek . szórakoztatására eljöttek az otthonba a kazári menvecskekórus tagjai, akik szép, tartalmas műsort adtak. Az otthon vezetősége a gondozottakat virággal köszöntötte és mindany- nyiukuak egy-egy szemüvegtartót ajándékozott. Az otthon lakói ezúton köszönik meg az emlékezetes, vidám hangulatú estét a rendezőknek. Százötven gondozott nevében: Pál Ferencné Mizserfa A szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum különböző érdekes kiállítási anyagokkal várja az érdeklődőket.
