Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)
1982-10-12 / 239. szám
Hétfőn nyílt v lehetőség" KISZ-galéria Salgóbányán Űj kiállítóhelyiséggel gyarapodott Nógrád megye. A KISZ salgóbányai Lovász József vezetőképző iskolájának klub-, illetve olvasóhelyiségében kialakított galériát hétfő este nyitotta meg lványi Ödön festőművész. A KISZ-galéria első kiállított alkotásait az iskola hallgatói mellett megtekintették a megye amatőr képzőművészei is. Az olvasóteremben Földi Péter festőművész tíz képe kapott helyet, míg a klubhelyiségben dr. Géczi Miklós amatőr szobrászművész munkáit állították fel, köztük három nagyméretű fából faragott totemoszlopot. A galériaavató tárlat három hétig lesz látható, és — a tervek szerint — a jövőben is egy-egy hónapig tekinthetők meg a képzőművészeti alkotások. A KISZ Nógrád megyei bizottsága elsősorban a fiatal amatőr képzőművészeknek szeretne nyilvánosságot biztosítani az új galériában. A megye amatőr képzőművészei számára kiírandó KlSZ-pályá- zat legsikerültebb alkotásai is ezen a fórumon kapnának először nyilvánosságot. Ma döntenek A legutóbbi országos ifjúsági parlamenten vetették fel a kereskedelmi dolgozók egy szakmai vetélkedősorozart megrendezésének szükségességét. Azóta ennek jogosságáról döntés született, s ma, (az országos sorozat részeként), a megyeszékhelyen rendezik meg a fiatal kereskedők első vetélkedőjét. Az eseményre hét — a Börzsöny vidéki ÁFÉSZ, a kisterer.yei ÁFÉSZ, a MÉSZÖV, a Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat, a Nógrád megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat, a pásztói ÁFÉSZ, valamint a szécsényi ÁFÉSZ színeinek képviseletében —, hat- fős csapat méri össze tudását. A győztes vesz részt a november 19-én, Miskolcon megrendezendő országos döntőn. Bercelen járt a FehérkSfia Bercelen is van „gyermek- színházi bérlet”. A község iskolásai, óvodásai már a második előadást tekintenék meg szelvényükkel a művelődési házban. Tegnap délelőtt az Állami Bábszínház művészei szórakoztatták a kicsinyeket. A „Fehérlófia” című bábjátékot egyébként hamarosan a nógrádi megye- székhely közönsége is láthatja. Szerdán a József Attila Megyei Művelődési Központban, pénteken pedig az ifjúsági-művelődési házbán mutatják be, a bérleti sorozat keretében. Önkéntes tűzoltók versenye Balassagyarmaton Kezdődött a vetélkedő Körutazás Kemerovóban apt ár 1982. október 12., kedd. Rezső, Miksa napja. A Nap kel 5.58 — nyugszik 17.03 órakor. A Hold kel 0.04 — nyugszik 15.25 órakor. Újabb ajándékok a nyerteseknek Bizonyára tudják olvasóink, másfél évtizedes múltra te.- kint vissza Nógrád megye és a szovjetunióbeli Kemerovo terület baráti kapcsolata. E kapcsolat 15. évfordulója jegyében indítottuk útjára lapunk szombati, október 9-i számában egy négyfordulós rejtvényjátékot, mely minden olvasónknak lehetőséget nyújt, hogy tanulva-szórakozva felelevenítse, bővítse ismereteit távoli testvérmegyénkről. Szombattól, október 9-től 30-ig, mint ismeretes, lapunk minden szombati számában Kemerovo más-más vidékére kalauzolja olvasóinkat. Hogy pontosan hová? Nos, képzeletbeli körutazásunk egyes állomásait — a megadott információk alapján — olvasóinknak kell. megtalálniuk. Játékunk fődíjának nyertese azon rejtvényfejtők közül kerül ki — akik ugyancsak a lapban közlendő térképünkön helyesen rajzolják be körutazásunk útvonalát! Hetenként értékes jutalmakat sorsolunk ki azok között, akik a heti forduló feladványainak helyes megfejtését bekül- dik! A vasárnap megkezdődött rejvénypályázatunkra újabb értékes ajándékokra tettek felajánlást. A Romhányi Építési Kerámiagyár egy kerámia faliképet ajánlott fel az egyik nyertesnek. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár egy teatűzhellyel jutalmazza a rejtvényfejtőket. A Szécsényi i Egyesült ÁFÉSZ Palóc-SKÁLA Áruháza egy 3500 forint értékű Zenit fényképezőgépet juttat el szerkesztőségünkön keresztül egy nyertes versenyzőnek. Könyvtárosok társadalmi munkában Sikeres kommunista szombatot tartottak október 9-én a pásztói nagyközségi, járási könyvtár dolgozói. A könyvtár rekonstrukciója után a nagyon várt nyitás meggyorsítására, társadalmi munkát szerveztek, melynek során a kölcsönzőrészleg berendezését, több tízezer könyv helyrerakását és más helyreállítási munkákat végeztek. A következő szombaton más társadalmi munkák segítségével a2 udvar és a könyvtár rendbetételét szervezi meg az intézmény kollektívája, hogy a sokak által várt nyitás mielőbb megtörténjen. Sok esemény megyeszerte Folytatják a KPVDSZ kulturális napjait A Kereskedelmi, Pénzügyi és . Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének megyei elnöksége immár a huszonkettedik alkalommal rendez kulturális napokat, Az október elseje óta tartó eseménysorozat tegnap is gazdag programokban bővelkedett. Az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat salgótarjáni központjában szépirodalmi és szakmai könyvkiállítást nyitottak meg, ahol már az első napon jelentős összegű könyvet vásároltak. Balassagyarmatom az iparcikk-kiskereskedelmi vállalat pinceklubjában tartottak szellemi vetélkedőt a szocialista brigádok tagjai számára, a Zöldért Vállalatnál pedig szakszervezeti napot tartottak, amelyen a vállalati gazdálkodás és a népgazdaság jelenlegi helyzetéről hallhattak előadást a megjelentek. Több más egységnél, mint például a Kisterenyei Egyesült Zagyvavölgye ÁFÉSZ-nél, a Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ- nél, Szécsénvben és Pásztón is könyvkiállítást és -vásárt nyitottak meg. Száz évvel ezelőtt, 1882. október 12-én született, és 50 éves korában, 1932-ben halt meg Gulácsy Lajos festőművész. m m m rr Őszi idő Várható időjárás az ország területére ma estig; I Változóan felhős idő egykét helyen gyenge záporral. Az északai óráktól nyugat felől meg- j növekszik a felhőzet, eleinte a ! Dunántúlon, majd máshol is több. felé lesz eső. Hajnalra sok helyen keletkezik köd, amely délre ál- j tálában feloszlik. Mérsékelt marad ’ a délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. Távolabbi kilátások szerdától szombatig; Gyakran' erősen megnövekvő fel- j hőzetből esők, záporesők várhatók. I Az időszak végére várhatóan csökken a csapadékhajlam és az éjszakai lehűlés erősödik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 7—12, majd 4—9 fok között. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12—17, de a tartósan borult helyeken csak 10—14 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. — Űj kisvállalkozás szerveződött a Nógrádi Szénbányák kisterenyei üzeme faipari részlegében. A nyolc vállalkozó — aki rakodólapokat és spalettá- kat készít — hétfőn látott munkához. — Hétfőn megnyílt Nagybá- tonyban a Mátra-lakótelepen az új 120 személyes óvoda. A közel 10 millió forintos létesítmény kivitelezésében jelentős társadalmi munkát végeztek a környező ipari üzemek dolgozói. Mit fizet a totó ? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 41. fogadási hetére beérkezett 4 427 056 darab szelvény. A nyereményalap 10 757 747 forint, a jutalom 2 066 124 forint. Az I. és IV. nyerőosztályra egyenként 3 227 324 forint jut. A II. és III. nyerőosztályra egyenként 2151 549 forint kerül felosztásra. A nyeremények: 13 plusz 1 találatom szelvény 5 darab, nyereményük egyenként 378 392 forint. 13 találatos 54 darab, nyereményük egyenként 47 812 forint, 12 találatos 1222 darab, nyereményük égyenként 1409 forint, 11 találatos 12 5il darab, nyereményük egyenként 138 forint, iö találatos 70 211 darab, nyereményük egyenként 37 forint. A kifizetés időpontja: 10 000 forint alatt október 16-tól, 10 000 forint felett október 21-től. A megyei agráregyesület ülése Mist testek A Magyar Agrártudományi Egyesület Nógrád megyei szervezete elnökségének ülésére tegnap került sor Salgótarjánban. A napirendek között szerepelt a VI. ötéves terv időszakában végzett eddigi munka eredményeinek értékelése, a cselekvési program tapasztalatainak megvitatása. Dr. Gyöngyösi István megyei titkár beszámolójában szólt arról, hogyan sikerült eleget tenni a megye élelmiszer-termelését segítő programok gyakorlati megvalósításának. A megyei agráregyesület tagjai részt vállaltak olyan programokból, mint a termőföld védelme, a meliorációs beruházások hosz- szú távú segítése, a gabona-, valamint a húsprogram tel9 • jesítése. Az elmúlt és az idei évben lezajlott több mint hatvan rendezvény a szemléletformálást, a mozgósítást, a propagandát is szolgálta. Az egyesület nemzetközi kapcsolatai egyre bővülnek, a szlovák és a bolgár szakemberekkel történő tapasztalat- cserék az új ismeretek, módszerek hasznosítását teszik lehetővé. Vásár a városközpontban A Pest—Nógrád megyei Ä1- latíorgalmi és Húsipari Vállalat keretében először rendeztek a vállalati önkéntes tűzoltók részére versenyt. A hét végén Balassagyarmaton megtartott vetélkedőn a részt vevő tízfős csapatok 800- as kismotorfecskendő-szere- lésben, váltófutásban és elméleti kérdésekben mérték össze tudásukat. Az első ízben kiadott vándordíj ezúttal Nógrádban maradt a gyarmatiak jóvoltából. Végeredményben első a PENO- MAH balassagyarmati gyáregysége lett, második a ceglédi. míg a harmadik helyet a váci gyáregység csapata izerezte meg. Álltak a sátrak, a mesterek egymás ellen kínálgatták áruikat, szólt a rezesbanda, tekergeti a vattacukor; amolyan igazi vásári hangulat uralkodott vasárnap délelőtt a salgótarjáni Tanácsköztársaság téren. Aki végigsétált a kézművesek, népművészek, iparművészek bódéi előtt, bizony nem bánta meg. Olyan portékák kínálgatták itt magukat, mint a mezőtúri, nádudvari kerámiák, agyagból készült sípok, dobok, kapható volt a különféle szőrmés áru, mézeskalács szív, meg huszár... S amíg a vásárlási lázat leküzdeni nem tudók a pénztárcáikat nyitogatták egyre-másra, a játszóházban gyerekek és felnőttek ismerkedtek a gyöngyfűzés, a madzagfonás, a papírhajtogatás és a termésbábkészités tudományával. A vásározó népművészek az ország minden részéből, így Budapestről, Százhalombattáról, Keszthelyről, Debrecenből érkeztek, a megyei amatőr díszítőművészek pedig a textilszövésben, a gyöngyfűzésben, és a makramézásban jeleskedtek. A nagy vásár hangulatát a rimóci rezesbanda és népdalkor, valamint a Nógrád táncegyüttes pergő ritmusú műsoira tette még emelkedettebbé. Mit láttunk, ha körbenéztünk a vevők hadán? Volt aki rézcsengettyűvel, volt aki agyagsíppal távozott, de nagy keletje volt a kerámiáknak is. Késő délutánba hajlott már, amikor a rendezők, a megyei művelődési központ munkatársai nekiláttak eltakarítani a vásár nem kívánt maradványait a térről. Söprögetés közben is úgy konstatálták az eseményedet; megérte a fáradságot, s a sikerre és az érdeklődésre való tekintettel tervezik, hogy karácsony előtt megismétlik a népi vásárt a városközpontban. —- ria — Mikor mondott igazat? Figyelem a tévében a Népszerű Színész önvallomását. Érdekes, színes élvezetes, eleven a nyilatkozat. S maga a megtestesült őszinteség. A gyermekkorról is szó esik, amikor kibimbózott a vágy: színésszé lenni. Azt mondja: a Három a kislány élményében fogant a gondolat, Schubert kedves daljátéka láttán. S hogy mit akart eljátszani majdan? Ó, nem a bonviván, nem a komikus, nem is Tschöll papa szerepét, hanem a három a kislány valamelyikét. Kedves sztori, ugye? Ám mindjárt az adás másnapján egy idős zeneszerző műsorában is érdekelt volt Népszerű Színész. A komponista egy régi-régi operettjéről esvén szó, Népszerű Színész szelíd rezig- nációval ecsetelni kezdte gyerekkori színházi élményét, az itt felemlegetett művet, amikor is szent elhatározása; színésszé lenni, megfogant. S hogy mit akart eljátszani majdan? Természetesen az idős komponista eme operettjének valamelyik női eavikét. Hát nem megható? És mindössze huszonhat órával az előző megnyilatkozása után. Nem hiába mondogatlak: aki füllent, annak legyen jó memóriája! (ba-) — „Szalmakomisszár” című növeli áskötetéről beszél ma délután 14.30-tól a Nógrádi Szénbányák nagybátonyi gén- üzemében Laczkó Pál író. Az ankét a bányász kulturális • és sporthetek egyik jelentős eseménye. ONKOLÓGIAI MUNKACSOPORT PÁSZTÓN A pásztói kórházban onkológiai munkacsoport kezdte meg működését október elején. A szülész- és sebészfőorvosokból álló csoport irányítja és kézben tartja az intézetben folyó onkológiai munkát. Feladatuk az egyes, már kiszűrt betegek sorsának további irányítása, a gyógykezelési lehetőségek megkeresése és biztosítása. Mint ismeretes a kórház eddig is nagy gondot fordított a rákszűrővizsgálatokra; minden kórházba került húsz év feletti nőt és negyven év feletti férfit szűrővizsgálatinak vetnek alá. — Gyarmati „kisbirtokok”. A Balassagyarmati városi Tanács az egyre fokozódó igényeknek eleget téve ebben az évben százharminc, főleg emeletes lakásban élőnek biztosít 800—1000 négyzetméter területű, művelésre alkalmas földet. Az így bé^be vett „kisbirtokok” remélhetően hozzájárulnak a jobb zöldség- és gyümölcsellátáshoz is. Múzeumi mozaik Érdekes, színvonalas előadások hangzottak el hétfőn megyénk több településén, a múzeumi és műemléki hónap keretében. Salgótarjánban. a Nógrádi Sándor Múzeum tanácstermében Dévényi István művészettörténész a mai magyar rajzművészetről, dr. Bo- ross Marietta muzeulógus — a balassagyarmati Palóc Múzeumban — a hazánkban élő német nemzetiségiek nénrajzáról tartott előadást, Jakus Lajos, a nenci múzeum muzeológusa nedig a szé- csénvi emberekről és a XVIII. századi Szécsényről számolt be a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban. Űj víztározó Pásztón Ötszáz köbméter befogadó- képességű vasbeton víztározót adtak át rendeltetésének Pásztón. Három mélyfúrású kútja közül is működik már az első, de a másodikat és a harmadikat is üzembe helyezik október végéig; Pásztón eddig egy kétszáz köbméteres tározó szolgálta a vízellátást — az utóbbi években sajnos rosszul. Nyaranta már csak a reggeli és az esti órákban csordultak meg a csapok. Az új tározónak — és kutaknak — köszönhetően már nem lesz hiány egészséges ivóvízben, sőt bőven jut az évről évre emelkedő új lakóházaknak, vállalati létesítményeknek is. Tessék választani! Klubok biagyarnándorban A magyamándori Radnóti Miklós körzeti Művelődési Ház a központi községben 21, Mohorán öt, Cserháthalápon két klubot, illetve kiscsoportot hirdetett meg erre az évadra. ízelítőül néhányat, milyen hobbijú és érdeklődésű felnőttek és gyerekek találhatnak kedvükre való közösséget: ifjúsági, nyugdíjas, nyolcadikos, kisdobos és gyermekklub, fotós, bélyeggyűjtő, díszítőművész, olvasásbarát- kör, bábszakkör,' matematika, szabás-varrás, főző, idegen nyelv, beszédjavító tanfolyam indítását ajánlják. Jelentkezni a művelődési házban, a klubkönyvtárakban és az iskolában lehet október 15-ig. Halált forrt a bor Négy ember tragikus halálát okozta Borsod megyében ezen a hét végén a borpincékben erjedő szőlőléből felszabaduló széndioxid. Szikszó szőlőhegyén az egyik borpincében találtak rá már holtan egy szőlősgazdára szombaton. Vasárnap Onga- újfaluba hívták a mentőket, segíteni már ott sem tudtak: egy pincében hárman lelték halálukat a mustgáztól. A szőlőkultúrájáról híres .Tokajban a borászathoz igencsak értő gazdák nem is emlékeznek hasonló esetekre. Véleményük szerint sok az olyan újsütetű szőlősgazda, aki nem ismeri a pincemunkák fortélyait, a mustgáz veszélyességét. Csak így következhettek be e sajnálatos kimenetelű balesetek. Az Országos Mentőszolgálat is felhívja a szüretelők, s a pincékben foglalatoskodó gazdák figyelmét arra, hogy a must forrása idején ne menjenek a pincékbe. S ha mégis ott akadna dolguk, úgy alkalmazzák az évszázadok Óta jól bevált módszert: a pincébe egy égő gyertyával a kezükben menjenek, s ha a gyertya lángja elalszik, úgy ne lépjenek a pincébe, mert az ott felgyülemlett gáz fulladást okozhat. — őszi tv-lottó. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság november hónapra olyan előfizetéses lottószelvényeket bocsátott ki, amelyen szerepel az őszi tv-lottó is. így ezzel a szelvénnyel öt számsorsoláson és két tárgynyeremény-sorso- láson lehet részt venni. Az őszi tv-lottó külön számtáblás szelvényként is forgalomba kerül. . A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS OEVIZAARFOLYAMAI Érvényben 1982. október Kétől. devizanem vételi közép eladás) írt. 100 egységre Ft-ban angol f. 6563,15 6569,72 6576,29 ausztrál d. 3658,37 3662,03 3665,69 belga í. 78,71 78,7!) 78,87 Cián k. 432,44 432,87 433,30 francia f. 542 78 543,32 543,86 holland f, 1399,92 1401,32 1402,72 japán y. (1000) 143,77 143,91 144,05 kanadai d. 3127,94 3131,07 3134,20 kuvaiti d. 13185,23 13198,45 13211,6: norvég k. 537,56 538,10 538,64 NSZK ra. 1534,01 1535,55 1537,0!) Olasz 1. (1000) 27,21 27,24 27,27 osztrák s, 218,09 218,31 218,53 portugál e, 43,59 43,63 43,67 spanyol p. 33,80 33,83 33,86 Svájc, 1. 1778,03 1779,81 1781,59 svéd k. 527,01 527,54 528,07 Tr. és Cl. r. 2597,40 2600,00 2602,6(1 USA d. 3852,99 3856,85 3860,71 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1982. szeptember 21-1 közlésnek megfelelően vannak érvényben. NOGRAD a Magyar Szociálist» Munkáspárt Négrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tamács lapja. Főszerkesztő! GOTYAB enu. Szerkesztőség: Salgótarján, I? n s: 7 í‘ Pu é‘.7 tel* l I -1,1)1. N nm'l rnl^OT • 14— .Ml. IT inrii« a AT A OTeotfj ■vorartAv I* »hUía —1JZ fr-tl-1... _l r.. * - __-1 í . ■. m r m. ™. r«. -a — — ti. __ — — — e — .. . — - _ -__” í