Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)
1982-10-09 / 237. szám
Fővárosi piacra kerül Valus Fercncné, Alapi Sándorné, Győri Jánosne munkájának gyümölcse. K abát alá búvó, porfelhőket kavaró szélben kaptatunk fel a domb oldalára, oda, hol az édes gyümölcs, a hegy leve kínálgatja magát kiteljesedve-kacéran, akárcsak egy hamvas leányzó. Kaptatunk a szélben felfelé a dombon, de melenget belülről a szüreti hangulat sajátos varázsa, és ott, a méltóságteljesen sorakozó szőlőkarók mögött már felsejlik a szüretelők vidám hada, hallatszik az asszonyzsivaj, az élénk terefere. Jó napot köszöntünk, aztán elkántáljuk a „Lopják-lopják a szőlőt” kezdetű tréfás mondókét, mert a kéz valóban nem tud ellenállni a súlyos fürtöknek, a mosolygó szőlőszemeknek. Hát még mikor a gyomorba kerül a Pannónia kincse, meg a kékbe hajló Kardinál... — Jijn a csősz, és akkor hét- ro6Sz a tolvajoknak! — évődnek az asszonyok. A csőszök a szőlőtáblák elmaradhatatlan őrei. Kelemen Miska bácsi, meg Papp Jóska bácsi, éjjel-nappal vigyázzák a kincset érő hegyoldalt. De nem ám úgy mint régente. Ke- sergünk, lassan kivesznek a szüretclés szép hagyományai, az egykor volt szokások. A csősz Is Trabanttal fésüli végig a vidéket, s talán csak hű társa, a vele együtt utazgató kutya emlékeztet az elmúlt időkre. Na és a puttonyosok? A termést hozó-vivők? Az asz- szonytnépet vidámító férfiak? Kivesztek már azok is, modernizálódott, nagyott fordult a világ! De Csépe Amnuska néni, emlékei között féltve őrzi a régi szüretelés minden sanya- rúságát, szépségét. Amikor a nagy hidegben, sárban, mezítláb jártak a hasznosi hegyoldalba, mert lábbelire sem tellett. Amikor a tízórai nem szalámi, meg rántotthús volt, hanem puszta kenyér, a tehetősebbeknek szalonna Tizennégy évesen állt be először Annuska néni a szüretelők táSzüret a borába Azóta év el nem telik, hogy a szőlőérés ott ne találná a hegyoldalon. — Ma már jó sorunk van. Meleg ebédet hordanak a termelőszövetkezetből. Jól megfizetik a nehéz munkát, talán csak azt sajnálom, hogy a régi szüreti mulatságok már nem ismétlődhetnek meg. Hej de sokat elénekeltük, hogy „űsz- szel érik, ősszel érik a fekete szőlő, ősszel házasodik a szerető!” Kiöltöztünk magyar ruhába. csőszlánynak, volt falu- rossza, meg ökrös szekér, ami a házasulandókat vitte... Anekdotázásunkat Kelemen Józsefné brigádvezető szakítja félbe: — Munkára asszonyok, vége a tízórai szünetrtek. És az asz- szonyok eltűnnek a nagy táblában, hogy meglegyen a napi ötven láda teljesítmény. Végigszántjuk tekintetünkkel a pásztói Béke Termelő- szövetkezet rózsási szőlőterületét, amely harminc hektáron nyúlik el. — 1b csak csemegeszőlőt termesztünk. Eddig nyolc vagonnal adtunk el belőle. Egy részét a salgótarjáni FÜSZÉRT- nek, másik részét a Bosnyák téri piacra szállítjuk. Olyan bőséges és jó az idei termés, hogy az értékesítéssel gondjaink vannak — tájékoztat a brigádvezető. A szüretelő hetven assszony magját a, nyolcszoros aranykoszorús Tyerésklóva brigád Rózsáson alkotja, ök, a szőlészet nagy szakértői, a telepítés óta, csaknem húsz esztendeje gondozzák a területet. Januárban, a nagy hóban, hidegben kezdik a szőlő ápolását, kinyitják a tőkék alját, lekötik a szálvesszőket, később kapálják, gaztól tisztítják, vegyszerezik, és a hosszadalmas folyamatot végül az őszi szüret koronázza. Nem mindegy, hogy milyen kézzel nyúlnak a fürtökhöz! Ügy kell a szőlőt szedni, hogy egy szeme sem károsodjék! Mert a vevő igényes. A ládázó asszonyok eldicsekednek azzal is, hogy bár benne vannak már a korban, beiratkoztak a szőlészeti szakmunkásképzőbe. A két év során megbirkóznak a matematika, a fizika tudományával, tanulnak politikai tárgyakat és természetesen gyümölcstermesztést, szőlőtermesztést, növényvédelmet is. A gyakorlati ismeretek mellé az elméletet is elsajátítják. Jaj, de büszkék arra, hogy tanulásra adták a fejüket! , A pásztói termelőszövetkezet a jó boráról is híres — mondja Kárpáti István szőlő- termesztési ágazatvezető. Aztán mutat túlnan az úton, a szemközti domboldalra: ott, a Homoki-dűlőn szüretelték a sz4zhektárnyi borszőlőt. Ki ne ismerné az Irsal Olivért, az Oportót, a Rizlingszilvánit? Amelynek nagy része az egri borkombinát gyöngyösi pincéjébe kerül, de azért marad idehaza is, a borkedvelők örömére. Bárki megkóstolhatja a termelőszövetkezet hasznosi pincéjében a többszörös aranyérmes, aranyló muskotályost, s az idei az első év, amikor a hordókba vörös bor is kerül. Búcsút veszünk a szüretelő asszonyoktól, mert a szőlő útját kísérendő látogatásunk ama fenti nevezetes pincében végződik. Ahol a hordók már telve idei borokkal — bár még egy hónap szükséges, hogy igaziak legyenek! Markó Pál pincemester és Kubinyl Attila borász kóstolóra invitál. Kint nz udvarban, a nagy kádakban érlelődik a must, ez az édes levű, finom itóka. Amelyből olyan 12 fokos bor lesz, hogy „a férfiak fején félre- csapja a sapkát”, egy litertől meg már nótázni is lehet M egtelik az üveglopó jobbféle testes borral, összecsendülnek a poharak. Markó Pista bácsi, az örökkön tréfálkozó, vidám kedvű „pincész” pedig dalra fakad, hogy: „A pásztói szőlőhegyen szüretelnek... ” Szöveg: Kiss Mária Kép: Kulcsár József Endrész Kálmánná: A kéz nem tud ellenállni a s*> lyos fürtöknek!” A kertészgyakornok Budai Gyöngyike a „mindenes”. Almási Pálné és társai a szüret után folytatják a szőlésziskolát. Markó Pista bácsi a vidám kedvű »pincész”. Megtelik az üveglopó jobbfele testes borral. Markó Pál és Kubinyi Attila borász elégedettek a minőséggel.
