Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)

1982-10-30 / 255. szám

Illyés Gyula köszöntése

A magyar irodalmi élet, a magyar szellemi élet kivételes pillanata: Illyés Gyula nyolcvanéves. .Ha voltak is irodalmunknak már eddig pátriárkái kort megért — kevés számú alkotói, még aligha mondhattuk, el, hogy bár deres hajú férfi, de szellemileg teljesen friss, alkatóereje teljében élő, nyolcvanéves művészt köszönthetünk, akinek elmeszikráztató gondolatait képernyőre tapadó szemmel hallgatjuk, figyeljük, aki most is új meg új versekkel ajándékozza meg ovasóit, s színház készülődik legújabb drámájának bemutatására.

Az ünneplésre, a köszöntésre nem a költőnek; nekünk van szükségünk. Az ünnep csak akkor igazi, ha közösségi

együttlétre, találkozásra alkalom. '

Hisszük, hogy ez a mai nap ilyenféle találkozásra ad lehetőséget: a magyar anyanyelvűek közösségét készteti

számvetésre, önvizsgálatra, és a magyar népnek a nagyvilágban szétszóródott fiait fűzi szorosabb egységbe.

Gondoljuk el: micsoda hatalmas ívű pálya az övé! Illyés Gyula századunk első évtize- dében, a magyarországi nagy aratósztrájkok, az első nagyarányú munkásmegmozdulások, a kormányzati válság idején, 1902. november 2-án született egy Tolna vármegyei nagybirtok uradalmi központjában, í’eisőrácegrespusztán. Tizenhét éves fejjel részt vesz Ady Endre temetésén, fiatalon Párizsba kerül, ahol kijárja a szürrealista képzelet iskoláját; AragonnaU Éluard-ral, Tristan Tzarával indul együtt, kapcsolatba kerül a magyar avantgarde művészettel is, Kassák folyóirataiban publikál, és azon tűnődik, ne franciául írjon-e. Ha Párizsban marad, ma talán híres francia költőként ismerhetné a világ a nevét. De Illyés dönt 1926-ban hazatér, szülőföldjére látogat, és a két háború köizti magyar társadalom legégetőbb, leginkább megoldásra váró kérdéseinek a vonzásába kerül

Ha igaz — az 6 gondolatát Idézzük szabadon —, hogy külföldön járva akkor látunk legtöbbet, ha nem veszítjük el a hazai szemmértéket, ugyanígy a hazai élet saját- szerűsége akkor mutatkozik meg leginkább, ha a külhoni tapasztalatokhoz viszonyítjuk. Ahogy André Gide Kongóban, úgy néz szét a Párizsból, a Szent Lajos szigetéről a francia munkásmozgalom és az avantgarde művészet ismeretével hazatérő fllyés a pusztán, a magyar falvakban, a hazában. Babits bizalmasa, a« Nyugat közli írásait; József Attila barátja; tiltakozik a társadalmi és a politikai igazságtalanság minden formája ellen. A harmincas és a negyvenes években a szegényparasztság sorsa, élete, vágyai, reményei, elfojtott indulatai az ő műveiben szólalnak meg a legnagyobb erővel, írói pályájának útjelzőire azt írhatjuk: a pusztáról Párizsig, Párizstól a pusztáig. Babits halála után Ady szellemében és a humanista elkötelezettség jegyében szerkeszti tovább a Nyugatot Magyar Csillag címmel. Lapja a háború idején — az önkéntes megszűnésig — a legjelentősebb és legtisztább őrhelye az emberi értékeknek, az. írói tehetségnek és tisztességnek. Illyés hű maradt eszméihez akkor is, amikor támadás és üldözés járt értük.

Mint minden jelentős életmű. Illyésé is szintézis: ösz- szefoglal és kezdeményez, lezár és elindít folyamatokat, általánosít és új távlatok felé nyit utat. Párizsból indul és a hazán, a magyar pusztákon és falvakon keresztül belenő a huszadik század európai kultúrájába. Életművében a megtett út összes állomása, a Tolna megyei puszta, ahol született, a Szajna rakpartja, ahol dolgozott, a PEN - Club New York-i értekezlete, ahol az írói függetlenségről beszélt, egyetlen harmóniába olvad. Munkásságába belesimulnak az anyanyelv legtisztább ízei, a magyar irodalom hagyományai, a világlíra legmodernebb formái. Folytatja Petőfi, Arany és Ady örökségét, de szakít is mind a szilaj, mind az alázatos puszta, mind a „magyar ugar” képével. Az idős költő képverset ír, új műforróákat vesz birtokba (legújabb verseskötete, a Táviratok például csupa eoigrammal, de minden „úií- tá'ának” formai előképére, szellemi gyökérzetére is rámutathatunk.

Az ünnepi köszöntés nem arra alkalom, hogy akár felsorolásszerűen számba vegyük műveit, ezt a termésében roppant gazdag, műfajilag igen változatos írói munkásságot. Életművének egyetlen — talán legalapvetőbb — vonásáról azonban nem feledkezhetünk meg: az Illyés Gyula erkölcsi ereje, műveinek etikus tartalma. Nyolc évtized a huszadik század történetéből roppant nagy idő. S Illyés Gyuláról elmondhatjuk, hogy annyi történelmi fordulat, társadalmi és politikai változás, közösségi tragédia után ma is telj« életművét vállalhatja. A legveszedelmesebb években is megőrizte tisztességét. Erkölcsi elkötelezettség vezette akkor is, amikor a harmincas tévékben Kun Béláról írt, amikor az ötvenes években a magyar szabadság- harc és Kossuth, vagy a parasztforradalom és Dózsa emlékét idézte és erkölcsi elkötelezettsége miatt emeli föl a szavát ma is, ha bárhol a világon a diszkrimináció, a nemzeti, a faji, vagy a vallási megkülönböztetés valamilyen formájával kell találkoznia. Születésnapján olyan írót köszönthetünk, akiben a nagy mű mindvégig tiszta erkölcsiséggel párosul.

Aki csak a sors ajádékára, a nyolc évtizedre, a megírt művek sokaságára, a pályát kísérő hazai és nemzetközi elismerésre, a rangos kitüntetésekre gondol és arra a következtetésre jut, hogy ez az író a körülmények kegyeltje, minden bizonnyal téved. Ez a kívülről derűsnek, kiegyensúlyozottnak és szerencsésnek látszó írói pálya valójában belső drámák sorozata: ismeri a belső kínt, a szenvedést, ismeri az emberi sors kopár és kietlen fennsíkjait is. Ami kívülről simának, tragédiáktól mentesnek látszik, az belülről, lelki válságokkal, önmarcangoló kínnal barázdált. Emberségét, műveinek fénylő tisztaságát szenvedések árán, a csapdák veszélyeit megismerve szerezte meg. Illyés életműve nem sima, világító üvegbúra, hanem sok lapra csiszolt, éles szögletekkel tagolt kristályrendszer. Művei nem kényelmes látványt kínálnak; csak azoknak ad’ák meg magukat, akik a viharos kilátók metsző hidegét, zord fenségét is vállalják.

Ennek a belső kínnak — ne hallgassuk el ezt sem az ünnepen — az egyik okozói mi vagyunk. A legnagyobbaktól, íróelődeitől örökölt gondja: megérti-e szavát az a közösség, amelyért a magyar szót vállalta, meghallják-e gondolatait azok, akikért élt és alkotott. A történelmi példák hosszú sorát kell majd megcáfolni, hogy ne teljék be rajta is a keserű tanulság: a legkönnyelműbben azoktól fordulnak el a kortársak, akik nevükben és értük szóltak; legnehezebben azok találnak utat az emberbe szívéhez, akik a közösség életének földerülé- séért vállalják a kínt és a szenvedést

Amikor még a múlt esztendő végén új könyve, a

válogatott verseit tartalmazó kötet, a Konok kikelet

Illyés Gyula portréja

megjelenése előtt fölkereste egy újságíró és közelgő nyolcvanadik születésnapjára emlékeztette, Illyés Gyula azt mondta, hogy tapintatos felköszöntésben reménykedik: „Én, személy szerint — minden tiszteletet megadva a műfajnak — nem szeretek közszerepelni. Nem kedvelem a színpadra lépést, viszolygok attól, ha fényképeznek és — elnézést — nem szívesen adok Interjút sem. S nem is valamiféle szerénység gátol, zavar ezekben. Meglehet, inkább túl igényes vagyok. Ez nem a költészet, nem az irodalom területe. A költő ne az arcával, a' termetével nyerjen, toborozzon olvasókat magának, hanem a munkásságával, az eszméivel. Ezért — remélem, nem sértem meg az ünneplő akaratot, ha ezt megvallom — keJ rek esztendőm idejére legszívesebben messzire utaznék, vagy bevenném magam egy tihanyi pincébe... ”

Legyen meg a költő akarata: legyen ereje távoli tájakra utaznia, legyen bor a poharában és a miénkben is, hogy egészségére koccinthassunk és legyen tapintatos, hozzá és munkásságához méltó a felköszöntés, az ünneplő akarat.

Ami ezt a megemlékezést, ezt a méltatást jnentheti, talán az, amit a köszöntő elején már leírtunk: erre az ünnepre nem a költőnek; nekünk van szükségünk. Az ünnep arra alkalom, hogy életművével, gondolataival szembenézzünk. Legméltóbbak akkor leszünk hozzá, ha a könyvespolchoz lépünk, könyveiért nyúlunk, ha az ő szavát olvassuk és hallgatjuk.

Tüskés Tibor

ILLYÉS GYULA:

A tél ellen örök forradalomban

Látom a lelkem: itt a fagy; szemmel látom a telkemet, ahogy mellemből ki-kicsap.

Kardként küzd ériem, úgy szeret.

Töményebb lettem, igazibb, hogy a fény s meleg iithagyott.

Minden szervem viaskodik.

Szüntelen, diadal vagyok.

ölni akart? Éltet a Tél!

Rám rontott? Hátrál a Halál!

Kard volt? — Most — ha nő a Veszély! tüzkígyót vet az orr, a száj.

Egész szívemmel dohogok és forrongok és porolok.

Mint a teleirt szalagok, szentek szájából libegek, dől belőlem ez érv erek melegért, mihelyt vacogok.

És páncélt aranyként forog szívem a hó és a jég fölött

isten-jussunkért, emberek:

ne halljon sose meg, . ki egyszer a világra jött.

ILLYÉS GYULA:

Dőlt vitorla

Recseg, megdől a rúd, a hosszú vitorlnrúd,

kaszálja szinte a habot, míg a bárka — fut!

Árboc s vitorla, nézd, előre mikor repül

' leggyöztpsebben? Amikor legmélyebbre dűl!

Tudományos

ülésszak

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság november 2—3-án, kétnapos tudományos ülésszakot rendez az ÉLTE bölcsészettudományi karán Ily- lyés Gyula életművéről. A XX. századi magyar irodalommal foglalkozó jeles irodalomtörténészek elemzik majd. lírai, prózai és drámai alkotásainak sajátosságait, szerepét a magyar nyelvművelésben. A tudományos ülésszak zárónapján bemutatják a XX. századi magyar irodalomtörténeti tanszék Illyés-pálvázatán díjat nyert hallgatók dolgozatait.

A magunk jobb emberségének ünnepét üljük Illyés Gyula napján.

Szocializmus és demokrácia, kommunistaság és ’ népi- ség, nemzeti és emberi,

együttélés és közös kelet-európaiság arányegyenlegét olvassuk ki írásaiból, ezért áll

oly közel hétköznapjainkhoz is. Tévedhet esetenként, amiképpen mi is, de Illyés Gyula számunkra századok gondját, prófétaíróink hagyomány láncolatának korszerű folytatását, a környezetünkhöz való reális alkalmazkodás és egészséges megmaradás, a közös dunai fejlődés erkölcsiségét jelenti. Poé- tasága szláv—magyar—román közügy, múltat jövővel kapcsol népi indítékaink szüksége szerint.

Addig éljen, míg a népnek él. Ölökké.

(Balogh Edgár)

l.. kettőnk közül Illyés volt az, aki író módjára élte meg a maga, s az emberiség viszontagságait: tollal a kezében. Amit nyelnie kellett, azt a tolla emésztette meg. Egyetlen nagy kiruccanásáról, a párizsi emigrációból történt hazatérte után végképp megtelepedett az országban, s a civil létben, s hátát a minden ízében ismerős viszonyoknak támasztva, nézett eztán körül a világban. Hic Rhodus, hic salta!

(Déry Tibor)

A húszas évek Párizsaiban eljövendő, vagy már éppen

zakatoló világnagyságok köréből rúg*a e! magát — hazafelé, számba venni kiesi vonatokon a bolyongó jövőt, ö lehetett volna pedig a ma- gvpr Ionesco, a Dunántúl köi- tő-Picassója, egyike mindenképpen a Nagy ElszármazótKortársak Illyés Gyuláról

taknak. S kivált, hogy a haza széjjelvert kaptáraiból még mindig zabálta lépestül- méhestül zsákmányát az ellenforradalom. Dehát épp ezért a sietség, néhány magaslati keringés utáin a gyors visszaszállás az otlhon szikes talajára; dadaista-kubis- ta szómutatványok zsibvá- sárából a véres látványok földjére.

(Sütő András)

Halmozhatnék a kifogásokat, de mit jelent mindéin kifogás az örömhír mellett, hogy Erdélyi és Tamási után megint egy köliő, akinek minden szavára figyelni kell. Illatokkal sűrűsödik a levegő, tehetségének új für íje hányja, virágait. (...) Rakosgatom a neveimet: Erdélyi, Tamási, Illyés. Mérőrudak, amelyekkel egy új, készülő világot mérek, irányok, amelyek szerint tájékozódom.

... Illyésre úgy nézek, mint a csillagra, aki ott jelent meg, ahol kiszámítottam. Most itt a csillag, az én tökéletlen csillagom, lélegzetvisszafojtva lesem, arra fut-e, amerre naiv képleteim szerint futnia kell.

(Németh László Illyés Gyula első verseskötetéről)

Illyés Gyula rám a felfedezők erejével hatott. A magyar. föld kültelkét (magamban így neveztem a Puszták népét) mutatta meg, s benne önmagát; feledhetetlenül: versekben, prózában.

Azt, hogy a magyar föld kültelkének népe emberekből áll, olyan rokon-rokonszenves tulajdonságokkal, amelyeket a feudális uraktól, a nagy- , és kis- és lumpenpolgárságtól meggyötört magyar világ... sem tudott kilúgozni belőlük.

Igen: ez az emberszabású plebejusság kötött minket össze mindjárt az elején és később.

(Hidas Antal)

Reflexei minden közösségi problémára azonnal reagálnak. A közösségi érzés első szinten az elnyomott*mélyrétegek tulajdonsága. Illyés Gyula a pusztáról a ... közösségi életmód reflexeit, érzelmi harmóniáját és nyugalmát is magával hozta. A szegények közösségének életválságától jutott el a nemzetig. (...) Népben, nemzetben gondolkodni, mondta Veres Péter, s ezt teszi Ily- lyés Gyula is, felsőfokon. Ami egyben annyit is jelent, hogy a nemzetiségi türelem és megértés erkölcsének védelmében emberiségben, világban Is gondolkodik.

(Duba Gyula)

Illyés Gyula nagy költő. Bonyolult költő: amilyen bonyolult az élete, ugyanolyan a költészete is. Életmódjának és külső megjelenésének egyszerűsége, ■ akárcsak a költői kifejezéseiben tapasztalható egyszerűség, ne tévesszen meg senkit, mert igen sok bennük á legyűrt nehézség...

A világ költői érzékelésének teljessége és ereje, a heves vérmérséklet, s a kép mélyén mindig ott rejlő optimizmus teszi Illyés Gyulát korunk egyik legkarakterisztikusabb költőjévé, s ezektől töri át költészete kzo- kat a kereteket is, amelyekr be olykor ő maga próbálja beleszorítani. E költészetben egy nyugodt, dolgos, s a szó legjobb értelmében természetes, teljes értékű emberi lét átélése diadalmaskodik, annak érzése, hogy az ember természettől fogva szép...

(David Számoljon)

Dübörgő villódzás, ahol az antagonisztikus elemek hol egybemosódnak, hol szétválnak, míg csak össze nem állnak egyetlen borzongó tárggyá. Egyetlen mikrokozmosszá, amelynek hatalma van rá, hogy eszméljen és páni egységében megértessen valamit a világból, ha az olvasó hagyja, hogy avers gépezete magával ragadja.

(André Frénaud)

A nemzeti és az általános emberi mindig fontos probléma marad Illyés számára. Különben az is lehet, hogy ez egyáltalán nem is probléma. Fontos, hogy megállapodjunk abban, mit értünk ezeken* a szavakon. Minél többet olvasom a műveit, annál világosabban látom, hogy nincs két — egy paraszt és egy kifinomult értelmiségi Illyés. Egyetlen Illyés létezik — a népi író, ennek a kifejezésnek a legteljesebb értelmében. (..) Illyés tudja, hogy csak a saját történelmét élő nemzet művészei emelkednek arra a szintre, ahol a „nemzeti” már rendelkezik az európai és a világkultúra tekintélyével;

Ezért tartja természetesnek, hogy költőként, Íróként népe szellemiségét fejezze ki.

(Vlagyimir Ognyev)

Illyés helyét az Irodalomtörténet régóta kijelölte, a népi írók mozgalmában. De... ha a magyar irodalmi viszonyokkal nem ismerős olvasó egyvégtóben végigolvasná Illyés egész lírai és prózai életművét, néha erősebbnek érezné intellektualizmusät, mint népiességét, néha pedig közelebb érezné őt az európai líra áramlataihoz, mint a sajátos magyar hagyományokhoz.

Illyés utolsó korszaka: küz-' delem az új össznemzeti költészetért, olyan körülmények közt, midőn magának a nemzetinek értelme is átváltozó- ban van. Ha Illyés utolsó korszakában nagynak érzünk valamit, úgy azt a drámai küzdelmet, mely a nemzeti új értelmének tudatosításáért, új szenvedélyek felmutatásáért folyik.

(Sőtér István)

Kedves Illyés Gyula költőtárs, régi barátom — úti- társam! Habár mindketten közeledünk az élet alkonyához, örvendjünk, hogy legalább valamivel hozzájárultunk a népeink jobb életéről szőtt elképzelésekhez. A művészet vagy fölemeli ezt a földet, vagy füst és pára.

ön jót végezte a felemelés munkáját. Folytassa és tetőzze be művét!

(Emil Boleslav Lukác)

NÓGRÁD — 1982. október 30., szombat