Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)

1982-10-27 / 252. szám

\ / GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa és nagyapa, DOMONKOS JENŐ 1982. október 25-én hosszú szenvedés után, 50 éves bo­rában elhunyt. Temetése ok­tóber 28-án (csütörtökön) 13.30 órakor lesz a salgóbányai te­metőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető férj, édesapa, nagyapa, dédnagyapa HORTOBÁGYI LÁSZLÓ 74 éves korában hirtelen el­hunyt. Temetése 1982. október 29-én pénteken 15 órakor lesz a salgótarjáni központi teme­tőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Olvasó Nép Negyedévenként jelenik meg az „Olvasó Nép” című kiad­vány. A napokban megjelent 4-es számiban 53 vallomás ol­vasható a magyar nyelvről. Vallomás annak az olvasónak az írása is, aki a könyvvel va­ló véletlen találkozástól ju­tott el a tudatos olvasásig. Az érdekességek között sze­repel egy cikk az amerikai szakácskönyvírókról, és „részt vehetünk’’ egy rendhagyó iro­dalomórán Kárpát-Ukrajná- ban. Építkezők érdekében November első hetének vé­géig tekinthető meg Salgótar­jánban, a Nógrád megyei Ál­lami Építőipari Vállalat szék­hazának előcsarnokában az a kiállítás, amelyen az Építés­ügyi Tájékoztatási Központ miskolci iníormácós irodája mutatkozik be az érdeklődők­nek. A tablókon, fényképek­kel, szövegekkel és grafiko­nokkal illusztrálva adnak tá­jékoztatást tevékenységükről, a helyszínen levő szakembe­rek pedig tanácsokkal látják el az építkezőket, építtetőket. A szervező, tervező, és lebo­nyolító iroda munkatársai írá­sos dokumentációk, kiadvá­nyok és tervek árusításával is segítik a leendő ház- és épü- lettulajdonosokaá. Községek útjain Amíg a néha-néha naposra is forduló őszi idő megengedi, folytatja az útfenntartásokat a megyei tanács útkarbantar­tó költségvetési üzeme. Ka- rancskesziben a Széchenyi út szerkezetét erősítették meg, több mint egymillió forintos költséggel. Az út első szaka­szát a legkorszerűbb aszfalt- burkolattal látták el a megnö­vekedett igények kielégítésé­re. Mátramindszenten mun­kájuknak köszönhető, hogy nem kell a vasútállomásnál tolatni az autóbusznak. Asz- faltmakadám buszforduló ké­szült el a közelmúltban. A jövő héten Szécsényben kez­dik az alaposan megrongáló­dott Sallai út aszfaltozását. Ez mintegy 400 ezer forintos munka lesz. ŰJ RENDELŐ DREGELYPALÄNKON A napokban megtörtént Drégelypalánkon az új egész­ségügyi együttes műszaki át­adása. A Rétsági Építőipari Szövetkezet rendelőt, várót és két orvoslakást épített. A beruházás értéke mintegy 3,4 millió forint. Az összeget a község több forrásból gyűj­tötte össze. A Szondi Terme­lőszövetkezet 250, a Szondy Ipari Szövetkezet 150 ezer fo­rinttal járult a költségekhez, de a lakosság önkéntes köz­ségfejlesztési hozzájárulása is számottevő. Csak orvosi javaslati a! Hit kell a SZOT-gyógyüdültetésről? Hazánkban sok az ásványi anyagokban gazdag gyógyfor­rás és termálvíz, amelyek kö­zelében gyógyfürdők, szállo­dák és üdülők épültek. Egy részük a SZOT kezelésében van, többségüket különböző vállalatok, szövetkezetek, in­tézmények üzemeltetik. A be­tegségek megelőzésében és az utókezelésben az orvostudo­mány sokra értékeli a gyógy­vizeket, s gyakran ajánlják az ivó- és fürdőkúrákat, ja­vasolják a gyógyüdülést. A szakszervezeti tagság -r- a családos beutalásokon kívül — leginkább a gyógyüdülésre kér beutalót, ami azzal ma­gyarázható, hogy Magyaror­szágon nagyon sokan szenved­nek kisebb-nagyobb mértékű mozgásszervi megbetegedés­ben, gerincbántalmakban. A gyógybeutalás nincs sze­zonhoz kötve, a rászorulókat 26 csoportban, vagyis teljes éven át fogadhatják a gyógy­üdülők. így az elmúlt időszak­ban a SZOT-üdülés változatos formái közül a családos be­utalás mellett a gyógyüdülte- tés fejlődött leginkább. Jövő­re már 93 ezren kaphatnak SZOT-gyógybeutalót, ez egy­ben azt jelenti, hogy a gyer­meke nélkül érkező minden második beutalt jegye gyógy­üdülőbe érvényes. Az utóbbi tíz esztendőben hét SZOT-gyógyüdülő létesült és hármat korszerűsítettek. Üj gyógyüdülőink: Hajdúszo­boszló ÉDOSZ, Hévíz Louis Saillant, Bük Herbert Warn- ke, Hajdúszoboszló Barátság, Hévíz postásüdülő B épülete, valamint az idén áprilistól be­utalókat fogadó hévízi 300 ágyas és júniusban Gyulán nyílt 200 szobás Lazaro Pena üdülő. Felújították a hévízi vasas- és a gyulai MEDOSZ- üdülőt, és jelenleg folyik a hajdúszoboszlói Béke gyógy­üdülő korszerűsítése. Jövőre készül el a zalakarosi 300 ágyas gyógyüdülő. Régebben épült gyógyüdülők fogadják még Debrecenben, Hajdúszo­boszlón, Gyulán, Balatonfüre- den és Hévízen is a SZOT- beutaltakat. Jó tudni, hogy mozgásszer­vi betegségekben szenvedőket a debreceni, hajdúszoboszlói, gyulai, hévízi és a büki gyógyüdülőkben kezelik. Aki­nek nőgyógyászati problémája van, annak a debreceni, haj­dúszoboszlói, büki és hévízi gyógyüdülő ajánlatos. Idült emésztőszervi bántalmakra a debreceni, hajdúszoboszlói és a büki gyógyvíz jó ivókúrára. Keringési szervi megbetegedé­sek gyógyítására Balatonfü- reden nyílik lehetőség. Az üdültetés időtartama min­denütt 14 nap, ezért az ilyen beutalók nem válthatók át kétszer egyhetes jegyre- A szakszervezeti bizottságok a gyógybeutalások elosztásában az orvosi javaslat figyelembe­vételével döntsenek. Sajnos többször előfordul, hogy az orvosi vélemény mellőzésével nászutasokat és olyanokat is beutaltak, akik nem igényel­ték a gyógykezelést. Minden SZOT-gyógybeutalójegyen megtalálható az orvosi javaslati rész is, ha ezt kitöltötték, csak akkor jogosult a vendég a gyógyszolgáltatások térítés- mentes igénybevételére. Az új és korszerűsített gyógyüdülők többségében két­ágyasak a szobák. Házaspárok gyógyüdülésénél természete­sen elegendő csak az egyik személy beutalásához az egész­ségi állapotot indokló igazo­lás. Az idén kiadott új üdü­lési szabályzat mellékletei részletesen tartalmazzák a gyógyüdülők javallatait és ellen javallatait is, ezzel is se­gítséget nyújtva az üzemor­vosoknak a helyes választás­hoz. A SZOT-gyógybeutaló- jegyek ára azonos a többi felnőttüdülőjeggyel. Az össz­komfortos elhelyezés esetében naponta 60 forint a térítési díj, vagyis a kedvezmény mintegy 80 százalékos. Több SZOT-gyógyüdülő a főszezonban 6 csoportban csa­ládokat is fogad. Ezt a beru­házásban anyagilag érdekelt szerződő felek kérték. Ebben az esetben nem az egészségi indokoltság a döntő, hanem a családi együttlét. A gyerme­kek — akik számára a ter­málvíz többnyire nem ajánlott — kevert vizű medencében fü­rödhetnek. A jövő évre érvényes gyógy­üdülői jegyeket a többi be­utalóval együtt a SZOT szep­tember 15-én adta át a tizen­kilenc ágazati-iparági szak- szervezetnek. Ők a taglétszá­muk arányában osztják to­vább és a beutalók már no­vemberben eljutnak az alap­szervezetekhez. Jegyet igé­nyelni csak az alapszerveze­tekben lehet. Az elmúlt időszakban nem csak a SZOT-gyógyüdültetés, hanem a vállalati is jelentősen fejlődött. A vállalatok, hiva­talok és intézmények kezelé­sébe tartozó gyógyüdülők egy része sajnos nem egész éven át fogadja a beutaltakat. Pe­dig — ha nem is mindig a fenntartó vállalatnál — volna igény rá, ha a társ- vagy akár idegen vállalatok egymás kö­zött megszerveznék az üdü­lők egész éves nyitvatartását, illetve gondoskodnának ki­használtságáról. Az is megol­dást jelentene, ha például nyugdíjasokat a főszezonon kívül nagyobb számban üdül- tetnének és térítési kedvez­ményt kapnának. Bányai János a SZOT üdülési és szanatóriumi főigazgatóság osztályvezetője Vidéki nagyüzem üzemi konyhájára keres legalább 5 éves szakmai gyakorlat­UM 61. Salgótarjáni Öb­lösüveggyár felvételt hir­det tál és kereskedelmi, ven­— géplakatos, déglátóipari szakközép­— esztergályos, iskolai végzettséggel, illet­— villanyszerelő, ve szakácsképzettséggel — faesztergályos, rendelkezőt. — keverőházba KONYHAVEZETÖI segédmunkás, — automata gépész munkakörbe. Fizetés a munkakörök betöltésére. kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet gyárunk Leveleket: „SÜRGŐS munkaügyi osztályán hétfő 144781” jeligére kérjük a és szerdai napon 7—10 salgótarjáni hirdetőbe. óráig. Hatezer éves leletek A bükki kultúrához tartozó mintegy hatezer éves leletek kerültek elő Borsodban, a fel­sővadászi várdombon, a mis­kolci Herman Ottó Múzeum ré­gészeinek leletmentő ásatásai nyomán. Régóta feltételezték, hogy lakott hely volt itt év­ezredekkel ezelőtt. Maradvá­nyainak egy részét a mély­szántás megbolygatta, de a régészek mintegy háromhetes munkával föltárták a terüle­tet, s az ekeszaggatta földré­teg alatt gazdag újkőlcori és középső bronzkorból származó durva és finom díszített kerá­miákat, kőbaltákat, kővésőket, őrlőkövet, orsógombot, állatbő­rök megmunkálására szolgáló kova- és obszidiánpengéket, to­vábbá állatcsontokat találtai Az ásatások során a muzeol gusok rábukkantak a telep lés cölöplyukaira is és a fi ső, rárakódott réteg alól döngölt sárga padlózatot is tisztították. Így következte... lehet az épület szerkezetére ugyanakkor a régészek talál tak egy agyagkiterw.elő göd­röt is. Hirdetések feladhatók a i&karékszovctkezdek­nél isi A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár felvételt hirdet: onfvértiftisziiió és iargoneavezeiöi munkahelyek betöltésére. KERESETI LEHETŐSÉG: öntvénytisztítóknál teljesítménytől függően 4000—7000 Ét­ig, targoncavezetőknél 3000—5500 Ft-ig. Étkezés, szállít á“ egyéb juttatás a kollektív szerződés sze­' «unkaügyi osztályán. Cím: Salgótarján, Rákóczi u. 101—103. Telefon: 11-833/192. Szerdáiéi szerdáig Férfiingvásár Az ÉVI Aruház kötöttosztályán Minden inghez ajándékot adunk! Kendővásáron 30 százalék árengedmény CSAK 3 NAPIG Dátékvásár 30 százalék árengedménnyel Salgótarjánban a szabadidő-boltban, Balassagyarmaton az Ipoly Áruház játékosztályán. A Nagybátonyi nagyközségi közös Tanács VB értesíti a lakosságot, az intézmények üzemi vezetőit, hogy Nagybá- tony—K i sterenye új általános rendezési terv munkarészei elkészültek. A rendezési terv munkarészeit 1982. október 25—november 15. közötti időszakban közszemlére bocsátják Kisterenyén az ügyfélszolgálati irodában, Nagybátonyban a tanácsépü­let VB-termében. Hivatalos órák alatt azok megtekinthetők és az érdeklődők észrevételeiket, javaslataikat írásban a helyszínen megtehetik. Az Észak-magyarországi „MÉH” Nyersanyag-hasznosító Vál­lalat salgótarjáni telepére felvételt hirdet: — OXIGÉN V ÄGÖ — TARGONCAVEZETŐ — PAPÍRBALAZŐ munkakörökbe. Jelentkezés személyesen a telepigazgatónál: Salgótarján, Fülemüle u. 1L W' ■ r.. r Ai* ROIIIKDET lüS ii;i i 1 ?Hr*íSsl$pa8r.'. •• .--•w...- 1 SALGÓTARJÁN, Kemerovo alatt a vas­út mellett garázs el­adó. Érdeklődni: 17 órától 12-440 telefon­számon. GARÁZST bérel­nék Salgótarjánban a Malinovszkij úton, gyógyszertárhoz kö­zel. Telefon: 12-824. BALASSAGYAR­MAT, Jószív utea 17. alatti 2 szobás, kom­fortos házrész, eladó. Cím: Kreho István. Érdeklődni: egész nap. HÁROMSZOBÁS családi ház nagy kert­tel eladó. Kazár, Rá­kóczi út 7. Érdeklőd­ni: Kazár, Kun Béla út 21. IN-es 1200-as Zsigu­li jó állapotban levő, olcsón eladó. Kazár, Lenin út 5. SÜRGŐSEN és ol­csón eladó, felújított motorral, üzemké­pes DUKA 50-es, esetleg egytengelyes pótkocsival, sok al­katrésszel. Temesvá­ri Mátyás. Bánk. Petőfi út 4. * 1200-as Zsiguli ka­rosszériahibás eladó. Telefon: 12-777, egész nap. 1200-as UO-s rend­számú Zsiguli eladó. Szügy. Mikszáth út 39. Kárpáti. UL-es 1200-as Zsi­guli eladó. Érdeklőd­ni: S.-tarján, Pécskő út 4. V/3. ÜSÜ NUTRIAÁLLOMA- NYOM eladó, Ka- rancsberény, Petőfi út 2/C. Molnár Pál. ELADÓ egy 6 éves, sárga kancaló. Ér- sekvadkert, * Béke út 2. FÜGGETLEN fiatal nőt eladói munkakör­be alkalmaznánk. „Kisiparos 255649” je­ligére a salgótarjáni hirdetőbe. EGÉSZSÉGÜGYI szakdolgozó eltartá­si szerződést kötne, vagy gondozást vál­lalna lakásért Salgó­tarjánban vagy Ba-. lassagyarmaton. ide­iglenes lakásmegol­dás szükséges. „Egészségügyi dolgo­zó 255645” jeligére a salgótarjáni hirdető­be. AZ Országos Men­tőszolgálat salgótarjá­ni mentőállomása fel­vételre keres autósze­relőt meghatározott időre (2 év). Nyug­díjas is jelentkezhet. BÜTOROZOTT vagy üres lakást bérelne 1—2 évre egészségügyi szakdolgozó Salgó­tarján vagy Balassa­gyarmat területén. Válaszokat „Mielőbb 255644” jeligére a sal­gótarjáni hirdetőbe kérek. GARÁZST bérelnék Salgótarján, Beszter- ce-lakótelep, Keme­rovo, vagy Zagyva­rakodó környékén. Ajánlatokat a 10-977 telefonra kérem. AUTORADIO-, magnóbeszerelés, URH-áthangolás, tö­kéletes rádiózavar­szűrést és egyéb autóvillamossági sze­relést vállal Zeke Péter autóvillamos­sági műszerész kis­iparos. Balassagyar­mat, Nagy Iván u. 1. KARANC SALJA és Szécsény között te­hergépkocsiról leesett egy csomag október 26-án délutáni órák­ban. Kérem a becsü­letes megtalálót jut­tassa a Salgó Szöv- ker részére. Salgótar­ján, Klapka tér 2. KISTERENYÉN A NÉPKERTI KULTÜRHÁZBAN Centrum-vásári- rendezünk 1982. nov. 2.—8. között Egyes cikkek 30—60 % engedménnyel Nyitás: november 2. (kedd) 10 óra Részletes tájékoztatónk a vasárnapi számban!

Next

/
Thumbnails
Contents