Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)

1982-10-21 / 247. szám

GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen feleségem, szeretett testvérünk, KRÄTKI istvanné sz.: Kiss Irén október 19-én. 74 éves korá­ban elhunyt. Temetése 1982. október 25-én, hétfőn 13.30 órakor lesz a salgótarjáni köz­ponti temetőben. GYÁSZOLÓ FÉRJ ÉS TESTVÉREK Megrendüléssel tudatjuk, hogy 59 éves korában kedden váratlanul elhunyt DR. MONOR1 JÓZSEF főorvos. Temetéséről később intézkedünk. A GYÁSZOLÓ CSALÄD SALGOTARJÄNI SÍKÜVEGGYÁR Vidéki nagyüzem üzemi konyhájára keres legalább 5 éves szakmai gyakorlat­tal és kereskedelmi, ven­déglátóipari szakközép­iskolai végzettséggel, illet­ve szakácsképzettséggel rendelkezőt, KONYHAVEZETÖI munkakörbe. Fizetés a kollektív szerződés szerint. Apróhirdetések A Balassi Bálint Gimnázium, Balassa­gyarmat vizsgázott olaj kazán-kezelőt fel­vesz váltótársnak. Je­lentkezés a gimnázi­um gondnokánál. A KÖPORC balas­sagyarmati gyáregy­sége felvesz két mű­szakos beosztással női dolgozókat, könnyű, fizikai munkára. Je­lentkezés a gyár mun­kaügyesénél. Balassa­gyarmat, Pozsonyi út 30. SALGÓTARJÁN­BAN 1982. október 1- én, elvesztettem tíz­forintos érem nagy­ságú domború ötvös aranymedálomat. Családi ékszer. Ké­rem a becsületes megtalálót, hogy ju­talom ellenében szí­veskedjék a 11-482 te­lefonon értesíteni. SALGÓTARJÁNBAN, a kórházhoz közel külön bejáratú szoba, konyha házaspárnak albérletbe kiadó. Cím: 10-977 telefonon. PECSKON telek el­adó. Cím: 10-977 tele­fonon. SOMOSKÖÜJFALU­BAN 400 négyszögöl közművesített házhely adó. Érdeklődni: So- mosi út 88. 14 órától 16-ig. PATKÁNY, egér. csótány, sváb bogár ir­tását garanciával vál­lalom, KÖJÁL előírá­sa szerint. Füles Fe­renc, kisiparos, 2244 Úri, Szentistván út 1. Telefonügyelet: Bu­dapest, 841-490. PO-s Volkswagen 1300-as eladó. Érdek­lődni: Salgótarján, Kemerovo krt., D/4. Prommer. UT-s S 100-as Sko­da, jó állapotban 1984-ig vizsgáztatva eladó. Pásztó, Vörös­hadsereg u. 8. GARÁZS kiadó Sal­gótarján, Kun Béla út 2. Bányamúzeum fölött. GARAZS a Beszter­ce-lakótelepen olcsón eladó. Telefon: 13-266. GARAZS sürgősen eladó Salgótarján, Ke­merovo krt-i garázs­soron. Cím: 10-977-es telefonon. MAGYARNANDOR­BAN pecsenye- és lángossütő sürgősen eladó. Érdeklődni: Balassagyarmat, Móra Ferenc út 28. 18 óra után. kockázat Gyakran lebecsülik azt a ve­szélyt, hogy alkoholos állapot­ban baleset érheti az embert. Csak kevés autós tudja, hogy 0,6 ezrelék alkohollal a véré­ben már kétszeres kockázatot vállalt, mint józan állapotban, 0,8 ezrelékkel azonban már négyszeres a kockázat, mond­ják az orvosok. ÖTVÖZETGYÄR, Salgótarján, feSvÉfe’re keres — szerkezeti lakatosokat — általános lakatosokat kohókarbantartás téré, továbbá — villanyszerelőket — műszerészeket elektrolakatosokat. terüle­Órabér gyakorlattól füg­gően megegyezés szerint. — elektrikus — gépíró — anyagbeszerző. Kollektiv szerződés szerint. Jelentkezni lehet a válla­lat munkaügyi osztályán 6—14 óráig. Telefonon: 10-066/35 A Hág rád megyei Lakáskarbantartási Társaság vállalja a lakosság részére az épületek teljes karbantartását. Részmunkaként elvégzi: a burkolatok felújítását, javítását, tetőjavítását, üvegezést, festő-mázoló munkákat, lakatosszerkezetek készítését, külső színezést, járdakészítést, központi fűtés kialakítását és javítását, vízvezeték-szerelési munkákat. A MUNKÁK MEGRENDELHETŐK: PÁSZTÓI ÉPITO-SZERELÖ ÉS SZOLGÁLTATÓ IPARI SZÖVETKEZET Jobbágyi, Felszabadulás út 101. Pásztó, Szabadság út, Ipartelep. | KARANCSVÖLGYI ÉPÍTŐ- ÉS FAIPARI SZÖVETKEZET Salgótarján, Rákóczi út 147. Karancskeszi, Fő út 34. BALASSAGYARMATI SZOLGÁLTATÓ SZÖVETKEZET Balassagyarmat, Beloiannisz út 6. SZÉCSENYI SZOLGÁLTATÓ SZÖVETKEZET Szécsény, Rákóczi út 86, NOGRÁD MEGYEI SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT Salgótarján, Arany J. út 25. Szécsény, Rákóczi út 74. Balassagyarmat, Rákóczi út 62—64. Nagybátony, Révay út 22. ÉPÍTŐIPARI KISSZÖVETKEZET Kalló, Rákóczi út 34. Várjuk megrendelésüket, készséggel állunk a lakosság szolgálatára. Éjjel és nappal folyamatosan töltik a szódásballonokat a sal­gótarjáni öblösüveggyár töltőüzemében, ahol óránként hat hektoliternyi üdítő ital készül a dolgozók számára. Vartik Istvánné és Szeles Bertalanné — képünkön — újabb tartá­lyokat tölt meg szódavízzel- kj ­A Salgótarjáni Kohászati Üzemek felvételre keres TERVEZÉSBEN GYAKORLOTT — gépszerkesztő és — statikus gépészmérnököt, illetve — építész üzemmérnököt BERUHÁZÁSBAN JÄRTAS — gépész- és — építésztechnikusokat, valamint felsőfokú végzettségű — energetikust több éves gyakorlattal rendelkező — gyors- és gépírót Fizetés megegyezés szerint! Jelentkezni lehet: a vállalat személyzeti főosztályán 6—14 óráig. Megnyílt Balassagyarmaton a kibővített és átalakított ŰVEGBOLT KÜLÖNLEGES VÁLASZTÉK: kerámiából, háztartási üvegárukból, porcelánkészletekből és egyéb háztartási árukból. i Nyitvatartás: 8—17.30-ig, szombaton: 8—13 óráig FUTAMOK s egyre jobban nyújtózkodott. Egyre tovább, egészen a fülig. Es egy hűvös pillanatban lehervadt. MOSOL. Y A száj szögletében kuporgott. Éppen, hogy megszületett. Körbekémlelt. Sehol egy könnycsepp, sehol egy szúrós jaj. Nagyot nyújtózott és szétterült. Édeskésen, hamiskásan. Ö volt a nyájas türelem. Otromba társaira gondolt. Itt volt a röhej. Csak úgy bugyogott belőle a butaság. És a szikár vihogás? Milyen visszataszító! Az életéhez torok-szakadtáig ragaszkodó hahota? Ugyan! Ezek mind pillátwslnyi kitörések. De ő! Az igen. Elragadó! De mit elragadó, elbűvölő! Hiszen ott van az a..., hogy-is-hívják, na ja, a Mona Lisa. Az is csak azért van még mindig, mert ő ott bujkál vala­hol az ajka-körül. Mona Lisa? Egyébként ki az? De a mosolya! Micsoda mosoly! Gondolataitól teljesen kivirult. Boldog volt, A SÉRTÉS A fonnyadt szilvalevél této­ván himbálózott. Majd pu­hán földet ért. A giliszta ijedten rándult össze. — Mi ez? Üzenet? Távirat? De kitől? Miért? — tekergő­zött a falevél körül. És ekkor észrevette a levé­len gunnyasztó kukacot. — Gyönyörű! — ámult el a giliszta. — Gyönyörű! Bo­csáss meg! Tudod, meglátni és megszeretni egy pillanat műve! Hamvas gyűrűid meg- igéztek! A kukac egykedvűen pis- lantott fel. — Mit kedveskedsz! Ne a külsőmbe, hanem a lelkembe szeress! De itt, ti mind ilye­nek vagytok! — Édesem! Ne kukacoskodj! Imádlak! Imádlak úgy, ahogy vagy! — Egyet mondhatok; Azt sem tudod, hogy hol áll a fe­jed, és engem akarsz kábíta­ni?! Kopj le! — A giliszta döbbenten nézte a kukacot (azok a ham­vas gyűrűk tulajdonképpen rém gusztustalanok). A nyári aszály sem hatott rá ilyen ke­gyetlenül, mint ez a bekép­zelt kukac. — Féreg! Mit meg nem en­ged magának! Hogy én nem tudom, hogy hol áll a fejem?! Majd hátulról előre nézett, és elölről vissza, miközben cinkosan egymásra kacsintott. Szűcs Mariann 1 Ha nagy összegű kölcsönt vesz fel, úgy hitelfedezeti életbiztosítást, ha kisgyerrpekes szülő, akkor gondoskodás életbiztosítást, ha a saját anyagi biztonságáról kíván gondoskodni, ez esetben életjáradék-biztosi tást, ha pedig betegség, rokkantság vagy nyugdíjazás esetén szinten kívánja tartani a jövedelmét. betegségi és járadékbiztosítást ajánl az Állami Biztosító ÉL ETS/ZTOSÍTASM YUirA L OM

Next

/
Thumbnails
Contents