Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)

1982-10-20 / 246. szám

Niben nincs mestere?

—

Cipőnket bekötni szüléink tanítottak, írni, olvasni, számolni a tanító néni... Legtöbb tevékenységünket kötni tudjuk egy emberhez, egy egyéniséghez, aki akaratlanul is hatott ránk. De az életben számos dolog van, amiben nincs, nem volt megnevezhető mesterünk. Négy, valamilyen szempontból érdekes embert kérdeztünk meg arról: miben nincs mestere?

u—— ■■ .....................................................................—— K

ABACS JÓZSEF, bádogos; amatőr pantomimművész:

— Négy évig jártam pantomimiskolába. Nagyon rossz körülmények között vergődő tanfolyam volt ez, mert nálunk nem tartozik a felkapott művészetek közé a pantomim. Mestereink sok áldozatot vállaltak, de felőrölte őket az egymás közti szakmai harc. Nekem életcélom volt', hogy pantomimművész legyek, én is hoztam áldozatokat, amikor lehetővé tettem magamnak, hogy az ország különböző részeiben megtartott konzultációkra eljárhassak. És akkor egy szép nap az osztályfőnökünk, a mester, szélnek eresztett bennünket. Röviddel a vizsgák előtt, jóllehet, ez a vizsga C kategóriás pantomim- lelőadói és -oktatói képesítést jelentett volna nekünk. Azóta a pantomimban nincs mesterem. Az iskolában eljutottam egy színvonalra, a mesterségbeli tudás egy szintjére, amikor a mesterem cserben hagyott. Azóta megtanultam egyedül kitölteni az időt és a teret, jó kapcsolatot kialakítani a közönséggel. Dé megálltam a fejlődésben. Hiányzik a mester.

*

BUDA LÁSZLÓ, fotós, hegymászó :

— Vegyük sorra. Andics Béla bácsit tekintem mesteremnek a

nyomdászszakmában és a mozgalmi munkában. A hegymászásban? Orosz Mihály. Hisz’ előtte Ilyen Pécskő nagyságú hegyekkel foglalkoztam, a találkozásunk után másztam meg az Alpok két legnehezebb csúcsát. A fotózásban viszont nincs mesterem. Budapesten. ahol a Ságvári nyomdaipari szakmunkásképzőben az első szakmámat tanultam, már megismerkedtem a fotózás alapjaival. Később a diákotthon fotósa lettem, ahol már labort is kaotam és korlátlan lehetőségeket. Több ezer felvételt elrontottam, de közben, igaz a magam kárán, sok mindent megtanultam. Amikor a salgótarjáni nyomdában elhelyezkedtem, a KISZ-szervezet berendezett egy laboratóriumot, itt tovább tökéletesíthettem tudásomat. S meg kell vallani, ekkor már segítséget is kaptam a nógrádi fotóklub tagjaitól. Most a Nógrádi Sándor Múzeumban dolgozom, múzeumi fotósként, s ezen a munkahelyemen szereztem a szakmunkás-bizonyítványt. Szeretnem letenni a mestervizsgát most erre készülök.

PONYINÉ OSZVALD KATALIN, közgazdász, a KISZ Nógrád megyei bizottságának titkára:

— Több olyan tevékenység van, aminek elsajátítását nem tudom egy személyhez kötni. Egyik a tanulás. Szüleim munkásemberek, egyiküknek sem adatott meg, hogy sokáig tanuljanak. Így saját magamnak kellett rájönnöm a tanulás módjára, technikájára, egyedül kellett kikísérleteznem, hogyan a legmaradandóbb az új Ismeret. Ez persze a középiskolai, egyetemi éveket jellemezte, általános iskolában nem okoz gondot a tanulás mikéntje. A szülői házból hozott érzéken túl arra sem tanított senki, hogyan kell az emberekkel bánni, hogyan kell — felnőttként — közösségben mozogni, személyes tulajdonságaimat, tudásomat hogyan alkalmazhatom. A munkám sok írásos anvA.g elkészítésével jár. Nem tanultam* hogyan kell elő terjesztést és a többit írni. Magam jöttem rá. De •i*rvaniqrv n.un tanultam senkitől f^őst. virc’kedést, öltözködéskultúrát. Nincs divatirányzat amit követek, nincs egyetlen divatlap ami után öltözködöm, hanem mindegyikből felhasználom azt, ami egvénisé- gemhez, alkatomhoz, az alkalomhoz leginkább megfelel.

*

*

CZINKE FERENC grafikus, Munkácsy-díjas érdemes művész, pedagógus:

— Nincs olyan dolog a világban, amiben — tudtunkkal vagy tudtunk nélkül — ne lenne mesterünk. Mindez emberi kitaláció, minden alkotás köthető, legfeljebb nem tudjuk —- mert elfelejtettük, vagy nem tudatosult bennünk —, hogy kihez. Ennél fontosabb hogy bennünk ml van, amit a mestertől tanultakhoz hozzá tudunk adni. Ki tud ja, ki \'olt Picasso mestere? En grafikus vagyok, sok mestertől, baráttól tanultam. Vannak szobraim és térplasztikáim. Szobrászatot soha nem tanultam. Nem is vallom magam szobrásznak. De vannak az alkotásokra jellemző belső törvények. amelyek közösek a grafikában és a szoborban. Es emlékszem egy halászhomoki kerékgyártóra. akinek a munka kát gyerekkoromban sokszor figyeltem, nagyon szerettem a faforgácsot. Emlékszem faszobrá*zokra, néni mesterekre, akiket láttam dolgozni. Tehát véletlenül tudom, hogv kiktől tauuDam, hogvau ken a szer^^amot fovni. hozván bneed a fa. Ma o’^ an ké»^’r'"*~*d-r''s!r

dolgoz’k nk!khek n’^es főiskolai végzettsége és ott talált róöftere. De ez nem is fontos. Ma ez inar- míivészeknek vau naav szükségük mesterekre, mesteremberekre.

V. E.

Négyszemközt

mesteremmel

Zavarban vagyok. Szemben velem a mesterem, kérdezhetek, sőt kérdeznem kell, de csak nézem a cigarettám parazsát és köszörülöm a torkom. Mint annak idején a táblánál, ([csak akkor cigi nélkül). A mesteremnek tekintem, de végül is miben? Mit tanultam tőle? Okított a matematikaórán, a fizikán. Én meg — tartózkodva az érzelmi azonosulástól — megtanultam, amennyit feltétlen muszáj volt. Néha elkapott a hév egy-egy bizonyításnál, de igyekeztem minél előbb túltenni magam az ilyesmin. Negyedikben világnézetet is tanított. Am mindenekelőtt osztályfőnököm és nevelőm volt Barabás György. Emberségre, munkára, életre tanított, arra, ami minden tantárgyon és tanórán kívül esik, aminek nincs tematikája és metodikája. Az egyéniségével, a jellemével hatott rám, olyan erővel, hogy, ha egyszer tanítanék és osztályom lenne, úgy csinálnám, ahogy ő.

De most már valóban kérdeznem kellene... Közhelykérdések jutnak csak eszembe: „Hogyan lett tanár?”

— Eredendően magyar— történelem szakos szerettem volna lenni, aztán voltak felvillanásaim, amikor a földrajz érdekelt, máskor meg a csillagászat. Negyvenkilencben tettem szakérettségit, ami azonban csak a tudomány- egyetem matematika—fizika szakára jogosított. Így lettem matek—fizika szakos.

Míg tanított, s 5 volt munkahelyemen a közvetlen főnököm, nem érdekelt, mitől olyan, amilyen, csak az volt a fontos, hogy jól érzem magam „főnöksége” alatt. Az

évek távlatából és szavai

nyomán megértem, miért

tudta az osztály humán és reál beállítottságú tagjainak figyelmét egyformán a kezében tartani.

Az egyetem után előbb

Tokajban tanítottam, aztán

Salgótarjánba kerültünk a feleségemmel. A Bolyai Gimnáziumban töltött egy év után a Madách következett.

Beszél a tizenhat osztályos, hatféle profilú régi Madách Gimnáziumról, az ebből adódó nehézségekről és eredményekről. Kitüntetéseiről kérdeznék, mert hallottam róla, de kitér:

— Negyven régi tanítványomból lett matematikatanár, hárman pedig most készülnek egyetemen, főiskolán, hogy matektanárok legyenek. Ez minden kitüntetésnél, oklevélnél többet ér.

— Gyurka bácsi, mi kell ahhoz, hogy valaki osztályfőnökként „a mester” is legyen?

— A gyerekeket szeretni kell, még, ha „gazemberek” is. Egy osztályfőnöknek nem szabad megöregednie. Követnie kell a társadalom alakulását, ismerni az ifjúság erkölcsében végbemenő változásokat. Nem kell persze mindig utánamenni a mindenkori erkölcsi felfogásnak. A jó dolgokat meg kell őrizni, de nem vaskalaposan, beszűkülve. A kitűzött célt következetesen meg kell valósítani, de eközben nem kell „agyonütni” a gyerekeket. Brecht írja egy drámájában ha valaki A-t mond, mondjon B-t is, de ha az A rossz, a B-t már nem szabad kimondani. A tévedéseket be kell látni. Ez a tekintélynek nem árt, sőt, használ.

— A tanár és az osztályfőnök is ember. Mi van. hu egy diákot nem tud elfogadni?

— El kell fogadni. És igyekezni kell a tulajdonságain, képességein belül a lehető legjobbá formálni. Nem tudok gyereket gyűlölni. Volt már, egy-két diákom. aki sok fejtörést okozott nekem. Mind becsületes ember lett. Ez a mostani osztályom az utolsó. S aztán két év a nyugdíjig...

Sohasem fogok tudni tárgyila- gosan beszélni, reális képet festeni mesteremről. Elfogultságomon nem vagyok képes felülemelkedni, mert ő az én mesterem. Akiknek van olyan kiválasztott emberük, akitől elindító élményeket kaptak, biztosan megértik . . .

Veszprémi Erzsébet

Nevében már mester Mester Ferenc a fiatal kereskedő. Magas, vékony, fekete hajú, bajuszos ember.

— Kölyökk oromban rém gondoltam arra, hogy kereskedő leszek. Két évig jártam gimnáziumba, de aztán rájöttem: nem nekem való. Abbahagytam, bár nem tartoztam a legrosszabb tanulók közé. Mozogni vágytam, pénzt keresni. Ha pénzt három évig nem is láttam, azért kereskedősegéd lettem ez idő alatt. Megszerettem a szakmát, s ezt mestereimnek köszönhetem.

— Kikre emlékszel szívesen?

Nevében

a rang

lat és a budapesti RAMOVILL közös barkácsboltját irányítod. Hosszú volt idáig az út?

— Kisterenye és Salgótarján vas-múszaki boltjaiban dolgoztam eladóként, később boltvezetőként.

— Kereskedővel beszélgetni, s nem érdeklődni a forgalomról, már-már szentségtörés.

— Tavaly tízmilliót forgalmaztunk. Idén várhatóan megduplázzuk. Ha szükséges, beállók a pult mögé és segítek a kollégáknak. Mert igazán ott érzem jól magam. De vezetőként utaznom kell sokat. Ha azt akarjuk, hogy a vásárló ne nagyon ismerje hozzánk betérve „nincs” és az „elfogyott”-at, akkor elébe kell menni az árunak, nem csak várni a megrendelést.

Még csak 35 éves, de már van mit átadni a fiatalabb, szárnyát bontogató kereskedőtanulóknak. Mert Mester Ferenc jól megtanulta a mesterségét.

Szabó Gy. Sándor

A tanítvány

A kopasz, szemüvegei

LA férfi magabiztos rr.éltósággal ült íróasztala mögött.

„Mester — rezzentette lel gondolataiból egy dacos ajkú süvölvény, nyúlánk lábain ringatózva. — Csodálom önt! ön a vállalatunk esze, lelke... Fogadjon a kegyeibe!”

A kopasz, szemüveges férfi, mintha káprázattal szembesülne, saját ifjúkori mását látta maga elölt. Ugyanilyen pipaszár lábai voltak neki is, ugyanilyen dacos ajka, s ugyanilyen szorongatott elragadtatással kopogott be fönölze ajtaján, hogy dicsérettel jóindulatát megnyerje. De hol van már az az idő? Az öreget nyugdíjazták, a Helyére pedig ő került, immáron hárem évtizede.

„Rendben van — mondta alapos szemrevételezés

után —, a jobb kezem, a tanítványom leszel. Egyszer majd az utódom”.

Ám ekkor hirtelen megrettent, eszébe ötlött, hogy ugyanezt mondta neki az öreg is, akit időnek előtte küldtek nyugállományba, nem csekély mértékben az ő szorgalmazására. No de semmi lelkifurdalás! Üj szelek fújtak, kelteitek az ötletgazdag, kezdeményező, cselekvő emberek, s ö tetterős ifjú volt, a másik meg elhasználódott öreg. Tehát jogosan cselekedett.

„Várjon csak — tért át a magázásra —, ne hamarkodjuk el a dolgot. Aludjunk rá néhány napot, aztán legföljebb magam mellé veszem. Természetesen próbaidőre...”

„Bocsásson meg, de ennek semmi értelme — vágott szavába a fiatalember és zakója belső zsebéből egy pecsétes iratot húzott elő. — Itt a kinevezésem: mától az ön helyettese vagyok”.

Ügy látszik, megint új szelek fújdogálnak — esett le a kopasz, szemüveges férfi álla —, de azért szólhattak volna. Vagy már ennyire nem számítok? — Bár meg kell hagyni, rámenős a gyerek... Hátulról jön. És még én akarom tanítani! Badarság.

A z ifjú illedelrjiesen elköszönt, s a kopasz szemüveges férfi egyedül maradt. Bizonytalanság és szorongás uralkodott el a máskor nyugodt levegőjű szobán.

(ok)

— Borbényi Lászlóra, a kereskedelmi iskola akkori igazgatójára. Színes és élő példákkal okított a mesterségre. A szakember és a vevő szemével is jellemezte a boltokat Nem felejtem a salgótarjáni 355-öt vasüzletet. Itt töltöttem a tanulóéveket és dolgoztam mint segéd. Szabó János volt az első főnököm. Akkoriban még úgy gondoltam, az eladó mindenkinek lábakapcája, ki van téve sok vásárló szeszélyének. Az ő példája (ahogyan dolgozott) megmutatta, hogy ez nem így van Intelligens, jól öltözött, ápolt volt mindig, ahogyan egy igazi kereskedőhöz Ilik. Udvariasan bánt a vevőkkel mindenekelőtt., de ha arra volt szükség, megvédte beosztottját is.

Ovan volt a bolt, mint a patika, így is hívták. Pedig a vasüzletben — jellegük miatt is — sokkal nehezebb rendet, tisztaságot tartani, mint másutt.

t— A vas-műszaki boltok nem tartoznak a szakma ..divatos" helyei közé. Vagy sántít az ilyen rangsorolás?

— Szerintem igen, bár kétségtelen, a vasasszakmában évek cta nincsen kereskedő tanú ló-képzés. Sok az idős kolléga a pult túloldalán, és jó lenne, ha mellettük több fiatal állna, mint jelenleg.

— Most a szolgáltató vállaEhhez te még fiatal vagy,

majd cn...