Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)
1982-10-19 / 245. szám
II.kor erénv. mikor vétek ? Kompromisszumok a kivitelezésben — Mi, kivitelezők azt a tervezőt szeretjük, aki megy a terve után, figyelemmel kíséri a megvalósítást, segíti a szükséges változtatásokat. — Sok tervező azt gondolhatná' okvetetlenkedésnek, fontoskodásnak veszik, ha „belekotyog” a kivitelezésbe... — Ha „überokos” akar lenni. akkor lehet, hogy elküldjük. De ha elismeri a jó munkákat, és a valós hiányosságokat segítőkészen teszi szóvá, örülünk a tanácsainak. Fontos még, hogy ne ragaszkodjon szőrszálhasogatva minden apró elképzeléshez, hanem számoljon a reális lehetőségekkel, és kész legyen bizonyos módosításokra. .. Egy nehéz téma Gazdaságunkban különösen az utóbbi évek alatt fölértékelődtek az okos kompromisz- szumok. Az építőipari kivitelezésben kiváltképpen fontos ez a mozzanat, hiszen ezen a színtéren egyfelől rajzasztal mellett született elképzelések, íróasztalnál fogant szabványok, előírások, másfelől a „ragacsos valóság”: munkaerő, &nyag, technika kínálta tényleges lehetőségek ütköznek ösz- sze. Szabó Zoltán, a Salgótarjáni Tervező és Építőipari Szövetkezet termelési osztályvezetője másfél évtizede keresi a kenyerét kivitelezési munkálatok szervezésével, irányításával. Így figyelemre méltó tapasztalatok kristályosodtak ki benne az építőiparban kellő kompromisszumok gyakorlatáról. — Sok megfontolást igényel például: a munkafegyelem. Ez országosan nehéz téma — fogalmaz az üzemmérnök. — Könnyen továbbállnak az emberek, ha a szokottnál feszitetebb ütemben kell dolgozni vagy „lehúzzák” a fizetésüket a kis teljesítmény miatt. Ugyanakkor az építkezésnek is haladnia kell. Az iskolában rászólnak a gyerekre, ha nem elég szorgalmas, és az megszeppen. De a melós nem olyan ijedős, mint egy kisgyerek. Lehet, hogy anyagilag jobban jár, ha veszi a munkakönyvét. Ezért okoz dilemmát, hogy egy jő munkásnak elnézzük-e, ha egy hónapban egy napot „kihagy”, vagy vonjuk felelősségre. Mert vigyáznunk kell a munkaerőre, különösen mostanában. .. Van, ami „szentírás"! — Miért különösen most? — Bizonyos szívóerőt jelentenek a kisvállalkozási formák. Bár ez nem annyira vészes. A kisipar nagyobb vonzású. Főleg a festőket nehéz megtartani, mert ő 20—30 ezer forintból megteremti magának a felszerelést. Egy kőművesnek 100 ezer forint is kell, hogy komplett iparos légyen, de egy piktor ennek egyharmadából is a legkényesebb szerszámokat, anyagokat is beszerzi. Ezeken kívül az utazási költségek növekedése is sok emberünket gondolkodóba ejt. Kérdezgetik, mennyi is lesz a hozzájárulás, mert lehet, hogy közelebb találnak munkahelyet, s talán még kevesebb fizetésért is „megéri”, ha feladják az itt eltöltött tíz-tizenöt évet. Meg kell jegyezni, hogy a csupán létszámnövelő „vattaemberekhez” nem ragaszkodunk, csak a jókat, az ütőképeseket próbáljuk megőrizni. Mert a feladat rengeteg. — Előfordul-e, hogy bizonyos szabályokkal muszáj kompromisszumba lépni ’ — Van sok szabály, ami „szentírás”, de akad néhány, ami papíron van ugyan, de a munka tőlük függetlenül zajlik. Ha az építőiparra vonatkozó előírásokat egymásra raknánk, másfél méter magas stósz állna össze. Hogy ezt mindenki betű szerint ismerje, lehetetlen. Van viszont elfogadott szakmai intelligencia, amihez ragaszkodunk. Mindig határt is kell szabná a kompromisszumoknak ! — Mikor kellenek kölcsönös engedmények a parterokkal? — Sokat emlegetett dolog a szerződéses fegyelem. Ez úgy fest, hogy mi egy épületre szerződést kötünk. De ahhoz, anyagok kellenek. Az anyag- szállításra viszont mivelünk senki nem köt szerződést: se a gyártó, se a kereskedelem, ök csak kötelezettség nélküli visszaigazolást adnak. Ha időközben lemondják a szállítást, vétlenséget élveznek. Nem is fordulunk bírósághoz, mert ha lyet tennénk, többet arra a partnerra nem számíthatnánk. Fantázia és valóság — Ilyen bonyodalmak ellenére van-e szép oldala a kivitelezésnek ? Én nem cserélném fel másra ezt a munkát. A terv, legyen bármilyen szép, csak papíron van. A kivitelező ze nélkül a fantázia nem valósulna meg. A kivitelező ezért a házat magáénak érzi; ha szépre sikerül: dicsekszik vele. A tervező nevét többnyire csak a szakma ismeri. A városlakók viszont azt jegyzik meg: „ezt a kátéesz építette!” Molnár Pál Az Országos Bányagépgyártó Vállalat salgó tarján! gyárában készülnek a bányaipari szállítószalagok nélkülözhetetlen elemei a hajtásegységek. Közdarabjainak hegesztését beszéli meg Tóth István hegesztő és Gyurcsik István lakatos. Beszélgetések a lakásgazdálkodásról A lakásprobléma megoldása hazánkban továbbra is kiemelt társadalmi, politikai feladat, amint azt az MSZMP XII. kongresz- szusának határozata megerősítette. Ennek alapján és szellemében hozta meg a közelmúltban ismertetett döntéseit a Miniszter- tanács a lakásellátás és -gazdálkodás fejlesztésével kapcsolatos intézkedésekről, s hagyta jóvá az ezzel összefüggő miniszteri rendeleteket. Társadalmunkat nemcsak azért foglalkoztatja ez a kérdés, mert a lakás az életszínvonal egyik meghatározó tényezője, tehát a szóban forgó döntések, intézkedések széles körben anyagilag érintik a lakosságot, hanem azért is, mert nem egyszerűen a lakbérek emeléséről, konkrét pénzügyi intézkedésekről van szó, hanem a fejlesztés, az elosztás, az értékesítés, az építés, a korszerűsítés valamennyi feladatkörét érintő lakásgazdálkodásról. Ami nem csak anyagi, hanem szociálpolitikai, s így politikai kérdés is. Ezeket a kérdéseket tárgyaljuk a mai nappal kezdődő interjúsorozatunkban. 1. A tanácsok új feladatai Elsőként azt kérdeztük meg Buda Gábortól, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökhelyettesétől: melyek voltak a most hozott kormányhatározat előzményei? — Mindenekelőtt meg kell állapítanunk — mondotta —, hogy a lakáshelyzet hazánkban az elmúlt években számottevően javult. Nemcsak mennyiségi javulásról beszélhetünk, hiszen felszereltségben, komforfokozatban, sőt még a lakások méreteiben is jelentős a fejlődés, minden létező gondunk ellenére. A lakásépítés-, elosztás-, -használat gyakorlata azonban az utóbbi években már nem felelt meg, az 1970-ben elfogadott elveknek, és ezt sokoldalú, jogos bírálatok érték. Az elosztás és a fenntartás terhei nem oszlottak meg megfelelő arányban az állam és a lakosság, illetve a lakosság különféle rétegei között. Ez szükségessé tette, hogy továbblépjünk, mert a változó körülményeknek megfelelő, hatékony lakásgazdálkodási gyakorlat még nem alakult ki. — A lakásépítés központi irányítását, a településpolitikai meggondolások befolyásolták. Lehetséges, hogy ez is hátráltatta a tanácsoknak a helyi igényekhez és lehetőségekhez jobban igazodó, önálló munkáját? — Feltétlenül. Mostanáig a célcsoportos lakásépítkezés pénzeszközei meghatározóak voltak, de a fenntartás céljaira adott állami támogatás is a települések jellegéhez igazodott. Ez gátlólag hatott, akárcsak az, hogy a családok az építési és tulajdonforma alapján kapták a szociális juttatást (tehát nem a családi helyzetük alapján), vagy éppen foglalkozásuk, adott társadalmi réteghez tartozásuk szerint. Szükségessé vált, hogy a Központi Bizottság és a Minisztertanács az ismert döntéseket meghozza, hiszen a korábban helyes, de a ma már túlhaladott rendelkezések, jogszabályok változásokat igényeltek. A tanácsrendeletek elkészítésének melyek a főbb rendező elvei? — Első helyre kívánkozik az a már korábban is említett tény, hogy a célcsoporths lakásfejlesztés rugalmatlannak bizonyult. Nem mozgósította kellőképpen a lakosság anyagi eszközeit, sőt, bizonyos mértékig kivárásra ösztönzött Ezek ismeretében tehát indokolt és szükségszerű a tanácsok lakásgazdálkodási tevékenységének a fejlesztése; nagyobb önállóságot kell kapniuk a lakásgazdálkodási elvek alkalmazásában, a lakáscsere feltételeinek megteremtésében, a mennyiségi-minőségi követelmények kielégítésére irányuló erőfeszítéseikben. — Erre most megkapják a felhatalmazást? — Igen, az ő feladatuk a területi lakáspolitika teendőinek a megalapozása. Nagy felelősség ez. Hiszen a rendező elveket a helyi körülményekben és lehetőségekhez igazodóan jól és alaposan kell végiggondolni. Hogy példát mondjak: Ózdon, vagy Bácsalmáson, Balassagyarmaton, vagy Mátészalkán, másmás a helyzet, hiszen e települések és lakosságuk körülményei között lényegesek a különbségek. Tehát a tanácsoknak a maguk illetékességi területén is nagyon differenciáltan kell határozniuk és cselekedniük. — S néhány konkrétum e nehéz „lecke” jellemzésére? — Például az, hogy a középtávú és ezen belül az éves terveikben is komplexen kell meghatározniuk az építés, a fejlesztés. a korszerűsítés egyenrangú, s egymással ösz- szefüggő céljait. 1A másik fontos tényező, hogy a tanácsok a helyi igények és lehetőségek ismeretében maguk határozzák meg, hogyan kívánják a lakásigényeket a legcélravezetőbb módon kielégíteni. Tehát eldönthetik, mennyi pénzt használnak fel új lakások építésére, mennyit személyi tulajdonú beépítésű területek előkészítésére (ami, egyébként úgy gondolom, a korábbinál helyenként több figyelmet érdemel), mennyit felújításra, mennyit közművesítésre és más támogatásokra. Ismét hangsúlyozom, a differenciáltság fontosságát. Mert egészen mások lehetnek az igények, s a lehetőségek olyan településeken, ahol főként csak bérből, fizetésből élők laknak, és más a helyzet ott, ahol jövedelmüknek nem a bér az egyetlen, vagy éppen a meghatározó forrása. Ezt azonban éppen a helyi tanácsok tudhatják a legjobban, tehát mi sem indokoltabb, mint, hogy övék legyen a döntés joga és felelőssége. — De. ahogy mondani szokták, erősen „belejátszik” az építőipar helyzete, állapota is. — Természetesen, és még sok egyéb. Éppen ezért a tanácsok megkapják azt a lehetőséget, hogy a pénzügyi formációk, az építőipari kapacitás, a közműlehetőségek és a lakossági szükségletek ismeretében határozzák meg például a lakásépítésben az alapterületet, a lakások minőség szerinti összetételét, a lakásépítés különféle módozatainak alkalmazását. Megint csak példával élve: nyilvánvalóan más a helyzet ott, ahol a szomszédban van házgyár, vagy, ahol a lakosság reáljövedelme az átlagosnál magasabb, és ott. ahol esetleg e jellemzőknek az ellenkezője érvényes, tehát, ahol mondjuk csak hagyományos technológiával, vagy éppen házilagos módszerrel kedvezőbb a lakásépítés. De még egy településen belül is lehetséges, sőt, szükséges a többféle építési mód. — És a közműhálózat? — Lakásépítésnél elvi és meghatározó lépésként ki kell dolgozni a közműhálózat fejlesztésének pénzügyi, megvalósítási formáit és leghatékonyabb módszereit. Eddig ezt főként állami eszközökből finanszírozták, de mindinkább előtérbe kerülnek a lakossági társulások, egyszerűbben szólva, a lakossági teherviselés. Ennek a lehetőségeit és természetesen tűrési határát is nagy felelősséggel kell felmérni. .» — Mi a megoldás? — Az, hogy nem elég deklarálni a tanácsok abbéli kötelezettségeit, hanem meg kell teremtenünk hozzá az anyagi feltételeket is. Átgondolandónak tartom a telkek használatba vételének eddigi gyakorlatát. Ezt úgy kellene továbbfejleszteni, hogy megtaláljuk a mindenki számára elfogadható formációkat. A tanácsi rendelet keretében dolgozzák majd ki a lakásgazdálkodás helyi szabályait, ezeken belül a szociális és egyéb juttatásokat. Az a feladat is hárul rájuk, hogy javítsák a csere feltételeit, és az új lakásokon kívül a meglevő lakásállomány bevonásával bővítsék a lakáscserealapot. — Milyen intézkedések várhatók a lakás* fenntartás fejlesztésére? — A főbb rendező elvek közé tartozik, hogy fel kell mérni a lakások állapotát, meg kell állapítani a használati értéküket, ki kell alakítani a lakbérövezeteket, továbbá a lakbérek helyi differenciáltságának elveit és mértékét. A lakbér-megállapítások nyomán előfordulhatnak reklamációk, fellebbezések, de ezzel együtt is vállalnunk kell ezt a semmi mással nem pótolható és kikerülhetetlen munkát. Meg kell keresni a fenntartás anyagi forrásait és egyeztetni a szükségletekkel. Ehhez korszerűsíteni kell az állami lakások fenntartó szervezeteit, aminek egyik lényeges feltétele, hogy kettéválasszuk az alapellátás (tehát a fenntartás) és a felújítás munkáját. Mindehhez kutatni kell az ingatlankezelési szervezeteken belül, e szervezetek megtartásával, vagy újabbak kialakításával, a helyi adottságoknak megfelelő, rugalmas fenntartási formákat. Hatóságilag ellenőrizni kell a fenntartási munkát, és irányítását, amibe célszerű az eddiginél sokkal nagyobb mértékben bevonni a társadalmi szervezeteket. Cserhalmi Imre KISZ-fiatalok a hatékonyabb mezőgazdaságért Elfojtották az algyői gázkifúvást A napokban elkészült az a központi nyilvántartási rendszer. amelybe azoknak a fiatal agrár szakembereknek a nevét vették fel, akik segítséget adhatnak a gyengén gazdálkodó téeszeknek. Az egyetemet, főiskolát végzett szakemberele, s közülük mintegy 180-an vállalták önként, hogy részt vesznek a Központi Bizottság által útjára indított új akcióban. A kezdeményezés lényege, hogy az ifjúsági szövetséghez tartozó fiatal szakemberek kezdeményezőkészségére, alkotókedvére, tudására támaszkodva adjanak folyamatos segítséget a tartósan alacsony jövedelmű termelőszövetkezetnek. A 180 jelentkező egy része. e gazdaságokban vállal állandó jelleggel munkát, mások pedig egy-egy feladat megoldásában vesznek részt. A hat szövetkezetét — a csobaji „Taktaközi”, a kisteleki „Magyar—szovjet barátság”, a polgári „November 7-e”, a lengyeltóti „Somogy népe”, a nyírlugosi „Szabadság”, valamint a csomódén „Csertamenti” tsz-t mintegy félszáz önként vállalkozó gazdaság közül választották ki. A fiatalok feladata: ezekben a szövetkezetekben hosszú távra megalapozni a nyereséges gazdálkodást. Ehhez részletes, konkrét programot dolgoztak ki, melynek első fejleménye a most elkészült adatbank. A KISZ Központi Bizottságának e programjához csatlakozott már a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ KlSZ-szervezete és Ka- < linyin Szocialista Brigádja is. A Vitu'ki fiataljai társadalmi munkában vállalták, hogy elkészítik a hat szövetkezetnek — az egyébként nagy költségbe kerülő — vízgazdálkodási és meliorációs tervet. Ezeken az akciókon kívül a KISZ-esek foglalkoznak a gyengén gazdálkodó szövetkezetekben munkát vállaló ifjú szakemberek beilleszkedési, letelepedési gondjainak megoldásával is. A gazdaságokba kerülő fiatalok viszont például megvizsgálják, milyen új tenyésztési, termelési, munka- és üzemszervezési eljárások bevezetésére nyílik lehetőség. Felmérik, hogy a helyi igények és lehetőségek alapján hogyan fejleszthetnék a melléküzemágakat. A szeged-algyői 619-es számú vízvisszanyomó kútnál csütörtökön délben keletkezett gázkifúvást vasárnap délután 3 óra 15 perckor elfojtották. Mivel pénteken a nagy fajsúlyú iszap többszöri besajtolá- sával nem tudták útját állni a gázkiáramlásnak, a védelem vezetői a sérült tolózár eltávolítása és újra való kicserélése mellett döntöttek. Ennek előkészítésére a kitörésvédelmi brigád tagjai még szombaton a zárószerkezet kifúvássai ellentétes oldalán levő ép tolózárra úgynevezett lefúvó vezetéket szereltek. Ezen keresztül is utat nyitottak a gáznak, csökkentve a sérült résznél a gáznyomást. Vasárnap az új elzárószerelvényt egy erre a célra készített billenőszerkezcttel igyekeztek ráhúzni a kútfejre, illetve arra rögzíteni. Többszöri próbálkozás után végül ‘ is — nagy erőfeszítés árán — sikerrel járt a kitörtésvédelml brigád munkája. A több mint 3 napig tartó gázkifutást elfojtották, a kutat biztonságosan lezárták. NÓGRÁD - 1982. október 19., kedd 3