Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)
1982-10-02 / 231. szám
I > 'S Kőgalambok Balassagyarmaton Az ízléses butikpavllonok városképbe illenek Bizalmat ébreszt ilyen levelesláda? Roggyant tájékoztató Elegáns megjelenésű a salgótarjáni kirakatsor Hétköznapok művészete Milyen a város „bútorzata"? Két városunk építészeti értékei vitathatatlanok. Az egykori megyeszékhely, Balassagyarmat belső magja önmagát őrző érték, ha mai és holnapi megóvása nem is megy olyan könnyedén, mint. szeretnénk, ha a régi műemléki, műemlékjellegű épületek fenntartá- sa-felújítása kizárólag ólig elviselhető városi intézményi leterheléssel oldható is meg... Salgótarján városközpontjának teljes újrater- vezése-újraépítése pedig köztudottan nemzetközi elismerés mellett zajlik napjainkban. Nem más kérdés azonban — és talán a jelen képzőművészeti világhét külön is időszerűséget nyújt ennek —, hogy a környezet megtervezésében, vagy a régi városnál, a környezet értékeinek megtartásában milyen eredményeket értünk el ? A hivatásos urbanisztika a közérthetőség kedvéért így határozza meg együttesen ezt a két oldalt: ahogy, a lakás, az otthon egyéni jéllegét a bútorzat és a berendezési tárgyak adják meg, a város épületekkel határolt téregységeit a városi életmód közhasználati tárgyai — a „város bútorzata’’ — ruházzák fel valamilyen jelleggel. Így érthető az is, hogy a kisebb-nagyobb tárgyal, sőt a feliratok és 'mindaz, amivel „szemmagasságban” találkozunk, olyan meghatározó szerephez jutnak, amelyek lebecsülése, utcákra, terekre kerülésének esetlegessége meglehetősen vegyes városképet „eredményez”! Salgótarján városközpontjának élete mindamellett, hogy dinamizmusában máig változó — túlontúl sok ilyen esetlegességet tartalmaz. Persze könnyű a régi városoknak! Volt idejük arra, hogy valamiféle helyi hagyományt alakítsanak ki hétköznapi tárgyaikkal, cégéreikkel, falakat díszítő ornamentikáikkal, zölddel, fákkal övezett fő- és mellékutcáikkal, cumiként Balassagyarmaton mindez ma is „beleszól” a városképbe, abba a városias hangulatba, amelynek megmaradt — sok változtatás ellenére is — sajátos íze, amelyet mindenki azonnal észrevesz és amelyet mindenki harmonikusnak tart Bár ki ■tudja miként vélekedik a törzsökös balassagyarmati polgár, nem hiányolja-e mindazt a városképi értéket, amelynek ma már legfeljebb csak nyomait (emléknyomait) őrzik a főutca házainak túlontúl simára egyszerűsített homlokzatai. „Tudja, kérem, mi volt fenn o postaépület homlokzatán régen? Egy nagyon szép színes freskóféle, ha jól emlékszem valami vágtató ló, vagy lovak, szóval ide illő valami... Most semmi.. ” — így vélekedik a városképet firtató vendégnek az „utca embere”, ahogy mondani szokás. De még meg vannak a kapuk felett-mellett a postagalambokat mintázó kis figurák, még ma is megfigyelhetők a régi polgárházak homlokzatának díszítései. Az azonban mára egészen pontosan tudható, hogy valamennyi régi, emlegetett, de megőrzésre nem jutott városi dísz elveszítése pótolhatatlan hiányokát szült. A városok gazdái, a tanácsok sokat tehetnek, de illúziórikus az is, amikor mindent tőlük várunk és az is, amikor minden rosz- szul sikerült városképi megoldásért kizárólag őket hibáztatjuk! A városszépészeti-szépítési bizottságok éppen abban a rendkívüli szerteágazó feladatban tudnak segítséget nyújtani, amely a városkép kialakítását jelenti és amelynek igazán szakszerű és folytonosságot jelentő kimunkálása csak egyszerre sok ember (szakember, iparművész művész) feladata lehet. Akkor, de csak akkor kapnak meglehetősen fontos szerepet a városképet felerészben, mégis döntően (a másik fele maga az épületek alkotta sziluett) meghatározó úgynevezett „járda menti tárgyak’’. Amelyekkel a járókelő állandó és közvetlen kapcsolatba kerül, amely azután alapvetően meghatározza valamennyi városi élményét. Azt is, hogy mindvégig a bizonytalanság„ vagy éppen ellenkezőleg, mindvégig a bizonyosság, o harmónia, az amit érzékel, amit magába épít, amit magába hordoz, amely végeredményben ilyenre vagy olyanra neveli a városlakót: igényesre mindenben, vagy igénytelenje még a legfontosabb dolgokban is. A mai állandóan változó salgótarjáni városközpontot nézve úgy keveredik a jó és a rossz, hibás megoldás a „város bútorzatában”, mint a búzával az ocsú. Rostálni kele- ne minden alkalommal, amikor valami végleges a helyére kerül rostálni esetenként akár utólag is, másszóval egységesebb városképet kiküzdeni valahogy önmagunkból, meglévő szellemi értékeink (akár művészeink révén) mozgósításával. A veszély ugyanis meglehetősen nagy elsősorban abban, hogy a megszokás soha nem irányítja a figyelem kameráját a vegyes értékű városképre (nem az épületekkel behatárolt téregységekről van szó!). Igaz, persze az is, hogy az épületegyütteseken kívül úgyszólván minden (!) szerepet játszik a városkép meghatározásában. így akár a közlekedési eszközök, sőt magúit az ide-oda áramló embertömegek is. De már az „áramlás” nem mindig és nem is mindenhol lehetséges — pedig alapvető városépítési szempont — ott, ahol a kereskedelmi szempontok, a „ki az utcára!" jelszó erősebb a városi élet vastörvényeinél; amikor együtt lehet egy keskeny, nagyforgalmú járdán a gyalogos átkelő „kapuja”, a buszmegálló és a kitelepített zöldséges stand (IBUSZ környéke Salgótarjánban), vagy ugyanez egy forgalmas csomóponton a Pécskő Uzletház sarkán. Sokkal feltűnőbb azonban mindaz a következetlenség, amely a város képét meghatározza és amelyről az az érzése támad az embernek, mintha „szabadon tenyészne” minden: a feliratok valóságos dzsungelt alkotnak, az itt-ott alkalmazót tájékoztató jellegű, korszerű formájú piktogramok pedig valósággal elvesznek ebben a dzsungelben. Nem pénzkérdés, sokkal inkább a folyamatos és szakszerű figyelem kérdése mindez. Persze van jó is és nem a kötelező (?) kincstári „egyrészt-másrészt” mondatja ezt, hiszen például a Csemege előtt felállított virágüzlet modern esztétikája mindenképoen nyereség a városkép gazdagításában is. Más kérdés, hogy jelenlegi heljsen növeli az amúgy is zsúfolt környék áttekinthetetlenségét. Némi városi vita kialakult az új butik- pavilonok felállítási helyét illetően is, más kérdés, hogy aligha találtunk volna a szemre tetszetős „bódéknak” a főút tengelye mi ntán más helyet. A városkép (úgy tűnik) örök szennyezője maga o város, hiszen elképesztő már önmagában az is, hogy a valamikor örömmel bejárt „olaszos”, nyitott tetejű kis udvarok miként változtak át bódékat rejtegető .elvesztett tere leké, miként változott út anélkül, hogy valaha is elérte volna azt a színvonalat, amelyet a tervező álmodott neki — zsúfolt sátortáborrá (hullámlemez bódéval súlyosbítva) a Pécsikő terasz?! A szemétgyűjtő konténerek főszereplőként vannak jelen az egyre zsúfoltabb városközpont képében a közvécék helyzetéről • egyszerűen nincs mit mondani Hosszú lehet majd az a lista, melyet egy városszépítési bizottság összeír valamikor. Ezúttal csak az időszerűsége az, amit hangsúlyozni szeretnénk... T. P. L. Képek: Kulcsár József A hirdetmény látványos lók helyett? de ünnepi zász• Nem kívánt tarkaság JKecskelabú” székeken a központban? Kár az elapadt szökókúté**
