Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)

1982-10-16 / 243. szám

Körutazás Kemerovóban (IL rész) Másfél évtizedes múltra tekint vissza Nógrád megye és a szov­jetunióbeli Kemerovo terület ba­ráti kapcsolata. Négyfordulós rejtvényjátékunk e kapcsolat 15. évfordulója alkalmából vezeti vé­gig olvasóinkat a kuzbasszi ipar­vidék városain. „Körutazásunk” egy-egy útszakaszát — október 9. és 30. között — lapunk szom­bati számaiban ismertetjük, anél­kül, hogy megneveznénk az érin­tett településeket. Rejtvénykedvelő olvasóink fel­adata, hogy a néhány soros in­formációk alapján kitalálják, és a mellékelt térképekre berajzol­ják az egyes útszakaszokat! Játékunk fődíját — két egy­személyes kemerovói utazást — azok között sorsoljuk ki, akik mind a négy útszakaszt ponto­san jelölik be, és játékunk vé­gén — november 4-ig — mind a négy térképet egy borítékban beküldik szerkesztőségünk címé­re: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Hetente értékes nyereményt sorsolunk ki azok között is, akik az útvonalakhoz kapcsolódó heti „körkérdések” helyes válaszát beküldik! A négy forduló során Ke­merovo terület 19 városából tizenkettőt érintünk. A rejt­vén yf ej tőknek azonban egy térképen mindig csak azok­nak a városoknak a „köreit” kell (egyértelműért!) össze­kötniük, melyekre — megíté­lésünk szerint — az adott in- formációk vonatkoznak! • Bár játékunk elme „Köi>: utazás”, egy-egy útszakasz nem feltétlenül egymás mel­lett fekvő településeket érint. Természetesen utunkat min­dig onnan indítjuk, ahol a korábbi szakasz véget ért, és egy települést többször nem érintünk. (Rejtvényfcedvelö áll társaink fe­gyelmébe ajánljuk az 1971-ben megjelent „Aranyhíd” című ki­adványt, és a két megye közös kiadásában 1981-ben megjelent, _A barátság étján” című köte­tet, melyek Nógrád megye köz­művelődési Intézményeiben és aa MSZBT-tag csoportoknál fellelhe­tők.) O QAnzsero-Szudzsenszk O Kemerovo O Topki »Nem láttátok Laluját?" Imre sem lesz Messiás Egy kulcsember, aki beadta a kulcsot O teninszk-Kuznyeck buríevs3KQ<0Be,ovó ÖzaiairQ^ 'X OKiszeijovszk QProkopjevszk Mezsdurecse^zk Növök uznyeck O O O \ „ Miszki Kattan n^Oszmnyiki n. útszakasz 4. állomásunk egy 130090 lélekszámú bányaváros, amely a maga nemében páratlan ipari kuriózummal is rendel­kezik; szénégető üzemében a föld alatt állítják elő a gene­rátorgázt A IL világháború során többek között ide telepítették át a németek által veszélyez­tetett európai területekről a hadiüzemeket. Ebben a ne­héz időszakban a város szén­bányászai országossá terebé­lyesedett munkaverseny-fel- hívást tettek közzé, melynek jelentőségét a moszkvai Prav­da is méltatta. 5. állomásunk környéke közkedvelt turistaparadi­csom. Az ide érkezőket azon­ban nem csak természeti szépségek és minden kénye­lemmel ellátott üdülők vár­ják. Az 1926-ban alapított te­lepülés a néprajzkutatóknak is bőséges tárházul szolgál. A nép ajkán még elevenen él­nek azok a mondák, melyek még akkor keletkeztek, mi­kor a cári elnyomás alatt sínylődő bányászok és vas­munkások közül sokan buj­dosókká lettek, mint például a szegények és elnyomottak rettenthetetlen védelmezője, Szórók... t. állomásunk is bányavá­ros. Kokszolható szene miatt már Lenin kiemelte a tele­pülés fontosságát. Itt kezdték meg 1935-ben az úgynevezett „pajzsos fejtést”, amely vi­lágszerte forradalmasította a szénbányászatot. Ugyancsak itt vezették be a világon el­sőként a nagy dőlésű szén­falak kibányászásának mód­szerét, mozgatható fejtőpaj­zsok segítségévek A város azonban nemcsak a „gyakor­lat”, de az „elmélet” — a tudomány — egyik kemero­vói fellegvára is. Utunkat egy hét múlva in­nen folytatjuk! E HETI KÖRKÉRDÉSÜNK* Második útszakaszunk egyik városában végezte el közép­iskolai tanulmányait Borisz Valent yinovics Volinov űr­hajós, a Szovjetunió Hőse. Kemerovo területről még egy űrhajós vett részt a Kozmosz meghódításában, aki egy mű­vészeti ág művelésében is is­mertté vált. Ki ez az űrha­jós, és mi a kedvenc időtöl­tése? (A választ október 28-ig kér­jük beküldeni szerkesztőségünk címére, „Körkérdés” jeligére. A megfejtést és a nyertes nevét október 22-1 számunkban közöl­jük.) A járási szakvezető nem lelkesedett amikor firtatni kezdtem a dolgot. — Mit, mondjak? Kulcsember volt Két éve került Nézsára, nem­rég kapott szolgálati lakást, öt község — Nézsa, Legénd, Nógrádsáp, Alsópetény, és Ke­szeg — közművelődési életét irányította. A székhelyközség­ben nincs művelődési ház, de Lalujártak mindenhová elért a keze. Alsópetényben szabad­téri mozielőadásokat szerve­zett, klubok, művészeti cso­portok merítettek: erőt lelkese­déséből. Képesítés nélkül dol­gozott, de végzett népművelő­ket meghazudtoló szakértelem­mel, rátermettséggel. Koráb­bam elképzelhetelen volt, hogy egy kamarazenekar hangver­senyére tóduljon a falvak la­kossága. Laluja hívó szavára mentek a balassagyarmati ka­marazenekar koncertjére, és a Kodályról tartott előadásra sem kellett „lasszóval fognia” az embekeket Hasonlóképpen vélekedett Lehotka Ferenc, a Nézsai kö­zös községi Tanács elnöke is. Őszintén szólva, bennünket meglepett a dolog. Tapasztala­taink szerint ugyanis a leg­jobb szakemberről is menten főbenjáró bűnök derülnek ki, ha az váratlanul leköszön tisz­téről. Laluja Imrét azonban senki nem káromolta, nem szidta, mindenkitől korrekt, el­ismerő értékelést hallhattunk eddigi munkájáról. De a sze­mekben, a szavak mélyén, nem lehetett nem észrevenni a csalódottságot... De hát miért fordított hátait hivatásszerűen végzett munká­jának Laluja Imre? Természe­tesen ezt is megtudtuk felet­teseitől, munkatársaitól, ba­rátaitól. Az ebbéli vélemények] is nagyjából megegyeztek... Laluja Imrét lakóhelyén Al­sópetényben találtuk meg. — Gondolom már mindent meg­tudtatok, azért késtetek... Hát, így igaz, felmondtam... A ház előtti kiskert asztalá­hoz telepedtünk, Imre lassan, szaggatottan kezd mondókájá­ba: — Ha valaki egy hónappal ezelőtt azt mondja nekem, hogy októbertől nem leszek népművelő — kinevetem... Aztán váratlanul adódott egy állás. Itt helyben, Alsópetény­ben leszek az ÁFÉSZ-bolt ve­zetője... Tudom, mit akartok kérdezni. Nem kérdezünk. A beszélge­tés során a már hallott véle­Ilyen is van; mire az újságíró a helyszínre ér­kezik, a téma odébbáll. „Utána kell menni!” — szokták mondani. Csakhogy az már nem ugyanaz a téma. Lehet, hogy jobb, le­het, hogy érdekesebb, de már nem ugyanaz... Több, mint egy hónapja beszéltük meg a randevúi Laluja Imrével, a nézsai népművelővel. Nemcsak az augusztusi ifjúsági nap si­kere, de a környező tele­pülésekről érkezett elis­merő vélemények Is azt sugallták; érdemes köze­lebbről is bemutatni mun­káját. Amúgy sem bővel­kedik túlzottan megyénk közművelődési élete kima­gaslóan jó példákban. La­luja Imre azonban majd minden fórumon a »jó példaként” szerepelt. Aztán a minap, amikor te=- lefonon jeleztem látogatá­som konkrét időpontját, már nyoma sem volt hang­jában a korábbról jól iá­mért lelkesedésnek. „New olyan fontos, hogy kigye- re Nézsára. — mondta. — Különben is lehet, hogy már nem találsz itt”. Neyi egészen értettem ódzkodá­sát — kötöttem az ebet .a karóhoz. Nem kellett Nézsára ér­nem, hogy megtudjam, mi okozza a zavart. Rétságon, a járás' közművelődési felügyelője, Németh János világosított tel lakonikus tömörséggel; — Laluja ok­tóber elsejével felmondott. menyekkel szembesítjük Im­rét. — Azt mondták mindvégig kitűnően láttad el a munkádat. — Ilyenkor kell abbahagyni, nem?! — próbálja „játszani” a lezsert, kevés sikerrel. — Azt mondták lelkesedés­sel dolgoztál. — Lelkesedésből nem lehet megélni. — Azt mondták, nem vagy anyagias. — Ha anyagias volnék, ele­ve máshol helyezkedtem volna el. Addig nem zavart különö­sebben a dolog, amíg meg nem nősültem. De most már a csa­ládomra is gondolnom kell. Istenem, a népművelő ts ma­gánember. A fizetésem 3300 fo­rint volt. — Azt mondták, amíg nem fejezed be a főiskolát, nem adhatnak ennél többet. — Máshol adnak. Nem egy képesítés nélküli pedagógust ismerek, aki jóval többet ke­res nálam. Pedig nem csak aa iskola lát el körzeti feladato­kat, én is körzetben dolgoz­tam. Havi 250 Ft útiköltség­átalányt kaptam. Ezzel szem­ben ahhoz, hogy jól menjenek a dolgok, legkevesebb havi 1000—1500 forintot kellett köl- tenem benzinre — saját zseb­ből. — Azt is mondták, űj mun­kahelyed nem fog kielégíteni, — Bizonyára nem. Ne hidd, hogy könnyű szívvel fordítot­tam hátat a kulturális mun­kának. Igazából nem is vonul­tam vissza. Továbbra is a te­rületi KISZ-bizottság titkára vagyok, s ez még mindig ad annyi lehetőséget, hogy mara­dék energiámat a közösség javára fordítsam. Egyébként szeretném tiszs tázni; nem azért megyeik az ÁFÉSZ-boltba, hogy több pén­zért, kevesebbet kelljen dol­goznom. Azt hiszem, bármilyen munkáról legyen szó, igényes vagyok önmagámmal szemben. — -Ennyire prózai volna hát a dolog? Nincs okunk feltételez­ni, hogy a háttérben más alap­vető indíték is meghúzódik, Laluja Imre döntése nagyon is racionális. Mint, ahogy ő ma­ga is realista. A huszonhét éves fiatalem­ber tehát nem lesz „kuítúr- messiás”. Könnyű lenne vége­zetül arról „prédikálni”, hogy az igazi hivatástudat nem hát­rál meg holmi anyagi akadá­lyok elől. Túlságosam is ké­nyelmes álláspont volna elma­rasztalni valakit azért, mert nem hajlandó másokért „fel­áldozni” magát. De ha ők is elmennék a legjobbak, a Laluja Imrék, és a névtelen Kultúr Jancsik, kik maradnak a kultúrházakban? Hazafelé jövet, ismét megáll­tunk néhány percre Nézsán. Megnéztük azt a helyet, ahol a közeljövőben kezdik el épí­teni a község művelődési há­zát. A fiatalember, aki elha­ladt melletünk még megkér­dezte, mintegy megszokásból; — Nem láttátok Laluját? Pintér Károly Divat '82 A női hiúság határtalan. Vall­juk meg őszintén, egyik hölgy sem szereti, ha az általa viselt ruhákkal minduntalan szembeta­lálkozik az utcán. Az egyedi, a különleges magabiztosságot, ha­tározott megjelenést kölcsönöz. Dehát hol vásárolhatunk olyan ruhákat, amelyek nem tucathol- . mik, a legújabb divat jegyeit hordozzák magukon, és nem utolsósorban viszonylag olcsók? Nőolvasóinkat a Salgótarjáni Ru­hagyár mintaboltjába (az egyko­ri állomásépület) kalauzoljuk, ahol a mintakészítők által meg­álmodott egyedi modellek, BNV* díjas termékek közül válogatha­tunk, a helyben működő mére­tes szabóságban pedig egyéni el­képzeléseinket is megvalósítják. Mi ( jellemző a kínálatra, mi­lyen az őszi-téli divat? Erről fag­gattuk a bolt vezetőjét. Először is, ami kapható; nagyon szépek a vastag kockás anyagból ké­szült kosztümök, divatos szok­nyák, kötényruhák, de színes és bőséges a választék a ruhafron- ton is. A lánykaruhák élénk szí­nűek. vidámak, fodorral, masni­val díszítettek. Sokan keresik a nadrágot, sajnos a mintaboltban csak ritkán kapható. S hogy milyen az idei őszi­téli divat? Az előrejelzések, a divatbemutatók szerint divatszín a zöld világosabb árnyalata, a szürke, da„ módi a nagy kockás anyag is. A nadrágok közül a bricsesz, a csizmanadrág hódít, 91 szoknyák rövidültek, követik a test vonalát, de hordható az erő­ben redőzött is. A kosztümök sportos és angolos változata egyaránt menő és minden meny- nyiségben a pelerin. Aki gyak­ran benéz a salgótarjáni minta­boltba, öltözködhet a legújabb divat szerint.- r* th ­K ezében a kitüntetés, szemében a könny esi Hog. A könny, amelyet nem az illendőség csalogatott elő, mélyről szakad fel, benne egy egész emberi élet nyomorúsága, boldogsága, küzdelmei... Sirat Akkor is siratott amikor az ismeretlen ka­tonatiszt beállított egy nyári délelőttön. „Jaj, osaik nem a Józsi fiam halt meg! Jaj, csak nem esett valami bántódása?” És roggyant össze, reszketett a félelemtől, évszázadok nehéz nyűgje tört ki rajta. Nyugtatták: „Ugyan, Ga­zsi néni, miért gondol a legrosszabbra, amikor örülnie kellene? öt kato­nafiút adott a hazának, kitüntetést kap érte, hát ezért jöttünk, hogy mesél­jen nekünk!” Akkor meg attól eredtek meg a köny- nyei, hogy őt, az egyszerű cigányasszonyt ilyen nagy- nagy megtiszteltetésben ré­szesítik. Hang nem jött ki a torkán, pedig hej, de sok minden kikívánkozott be­lőle. ... Életének szálad oda fut­nak vissza, oda a nagyid­éi cigánysorra, ahol csak a nyomor nőtt, meg a sze­génység, meg az apró nép­ség. Hét iiúgyerek szoron­gott a szoba-konyhában, jöttek egymás után, mint az orgonasíp... Az ember a fronton, fogságban! De gyönyörű is az a cigány­kesergő, amelyben Gazsi néni béledalolta a meg nem érkezett levél összes szívfájdalmát.. Kevés idő jutott a dalolásra. Ke­nyér kellett, ennivaló a megélhetéshez. Szeptemberben már csíp a sár... Gazsi né meg csak vetette a válykot, hajolta sárba, szoknyája mellett az nehéz év után meat nyug­díjba. Az asszony, Gazsinémeg csak nyugtalanította ma­gát meg kellene szabadul­ni a cigánytelepről, haj­totta valami a jobb, az emberibb élet felé. Nőttek a fiúk, akiknek más sor­iak Gazsiék. Onnan, hol erős kötelek, évszázados szokások tartják fogva az embert. A szabadulás útja pedig előítéletekkel van kikövezve. Gazsiné Etus néni elég erős volt ahhoz, hogy el­szakítsa a köteleket, hogy Elszakított kötelek egyik poronyt, a hátán, a batyuba kötve, a másik, a szíve alatt meg már a harmadik követelődzött. Bab, meg bodak mindig került az asztalra. Ké­sőbb lett tankönyvre is a négy iskolás korú fiúnak. Az ‘anyjuk beállt csipkéz­ni, abból jött a pénz... Egyszer meg a kender­áztató asszonyok szólon- gatták; menne kipucolni a tavat! Ment ő bizony, nem szégyellte a nehéz munkát, vitte magával a fogságból hazatért urát is, akinek az egyik lába elfagyott a tá­voli kemény hidegekben. Keserű élet, keserű ke­nyér. „Felvesszük” — szólt a határozat a salgótarjáni acélgyárban, amikor Ga­zsi Elemér munkára je­lentkezett. Csakhogy a fa­gyott lábát jól elbugyolál- ta, nehogy idő előtt ész­revegyék. Sokáig nem lep­lezhette. Takarító lett, 33 sót szánt, mint az övé. Rakta a pénzt élére, dol­gozott, takarékoskodott. Amire egybegyűlt a 21 ezer forint, a ráncok fi­nom pókhálóként vonták •be az arcát, keze megke­ményedett, de a szíve mintha megkönnyebbült volna. Bent a faluban, Nagyló- con házhelyet vásárolt a spórolt pénzen. Kölcsönt kért, hatvanezret és első­ként a cigánytelepről le­költözött a faluba. „Irigy­kedett mindenki, nagyra­vágyónak, rátartinak csú­folták. De azt nem tudta senki, hogy naponta zöld­babot reggeliztünk, ebé­deltünk, egy kis lisztes rántással megszórva, hogy íze is legyen... ” Csodáljuk egy nehez élet munkájának gyümöl­csét, a kétszobás modern házat, amelyet a legkiseb­bik fiú, a Józsi megtoldott még kettővel. Nagyon messziről indul­emelt fővel járja végigaz útvesztőket. S most megérkezett, rév­be ért. Hét fiát becsület­tel felnevelte. Valameny- nyi anyagi biztonságban, dolgosán él. Veszi őket sorjában az anya, mutogat­ja a falról leakasztott fényképeket. A 42 eszten­dős Elemér zöldséges Sal­gótarjánban, Jenő Mátra- novákon, Géza Kékestetőn nyitott zöldséges üzletet. János Budapesten gyár­ban dolgozik. Bertalan Pásztón zöldséges, a 26 éves Gyula a szülői házból jár a szécsényi ELZETT- gyárba több mint tíz esz­tendeje. József, a legkiseb­bik pedig katonaidejét töl­ti Budapesten. Nézegetjük a Haza Szol­gálatáért Érdemérem arany fokozatát, amelyet Etus néni a fegyveres erők napján vett át Salgótar­jánban. „Kocsival vittek, hoztak, én még olyan nagy fényességben soha életem­ben nem voltam. Csókol­tak a katonatisztek, szo­rongatták a kezemet, min­denki gratulált. Kínáltak étellel, itallal, de nekem egy falat sem ment le a torkomon. Csak a szemem törölgettem, fojtogatott a sírás. Hogyan is volt hát Etus néni? — kérdezősköd­tek. Ügy volt az gyereke­im, hogy öt fiam volt ka­tona, közülük kiváló há­rom. Most a legkisebbik­hez, a Józsi fiamhoz járok a laktanyába, de az uno­kám az Elemér is nemré­giben vonult be... ” N eves alkalmakon, nagyobb ünnepe­ken a nagylóci ház­ban összegyűlik a család. Jön a hét fiú, meg a ti­zenegy unoka, körbeülik az asztalt, előkerül a gi­tár, egy kis itóka az asz­talra és vidáman folyik a beszélgetés. A múltkor az anyjukat is megénekeltet­ték a gyerekek. „Dalolja ki magából édesanyánk a sorsát, arról énekeljen ne­künk, ami a hatvanegy esz­tendejét befonta!” Előkerül a magnó és felcsendül a keserűkedves cigánydal. Etus néni énekel: „A pénztárcám, a pénz­tárcám, Nincsen benne egy fillér sem, de csuhajla, Ha nincs benne, maid lesz benne, Jön az anyám majd tesz bele, de rriihajla... ” Kiss Mária

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents