Nógrád. 1982. szeptember (38. évfolyam. 204-229. szám)

1982-09-01 / 204. szám

Tanévnyitók a zeneiskolákban A balassagyarmati Rózsa­völgyi Márk Zeneiskola a vá­ros és két járás területén ösz- szesen mintegy 600 növendék képzését kezdi meg az idén. A felvételek mindenütt lezá­rultak, „telt ház” van minden tanszakon, kivéve a rézfúvó­sokat. Az újonnan felvett hall­gatók beírására szeptember 2- án kerül sor. Ezt követően szeptember 3-án délután Ér- sekvadkerten és Rétságon, es­te Magyarnándorban tartanak évnyitót. Balassagyarmaton szombaton nyitják a tanévet, s az iskola történetében először a helybeli könyvesbolttal együttműködve a helyszínen hozzáférhetőbbé teszik a tan­könyveket és a kottákat is. Ha ez a kísérlet sikerül, a későb­biekben rendszeressé kívánják tenni a szolgáltatást. A tan­évet a korábbi esztendőnél ne­hezebb körülmények között kezdi a patinás iskola. Az idén ugyanis kevesebb tante­rem áll rendelkezésre. A salgótarjáni zeneiskola beiratkozásai augusztus utol­Tízmilliós óvoda Műszaki átadás Nagybátonyban Kedden megkezdődött Nagy- bátony legújabb gyermekin­tézményének, a 100 kisgyerme­ket fogadó új óvodának a mű­szaki átadása. A nagyközség óvodái jelenleg másfélszeres „terheléssel” látják el felada­tukat, még így sem sikerül minden gyermeket megnyug­tatóan elhelyezni. Az új lé­tesítmény —, ha nem is old­ja meg teljesen — mindenkép­pen enyhíti a gondokat. A lé­tesítményt a Mátra-lakótelepen építette fel a nagyközségi tanács községgazdálkodási vállalata. A központi fűtést alválallkozóként a Jobbágyi Építő- Szerelő Szövetkezet szerelte. Az új óvoda értéke mintegy tízmillió forint. Az összeg jóval meghaladta a ta­nács kereteit, de a lakosság, a helybeli üzemek és a szén­bánya jelentős segítséget nyúj­tott a cél eléréséhez. Mintegy hárommillió forintra tehető társadalmi munkájuk értéke, s ezen túl a gazdasági egységek jelentős anyagi eszközökkel is támogatták a beruházást. A továbbiakban is társadalmi munkával készül az óvoda ke­rítése, amit a bányászok vál­laltak. A tervek szerint október elejére vehetik birtokukba a a kicsik az új gyermekintéz­ményt. Addig az új óvodába felvett gyerekek a nagyközség többi öt „ovijában” nyertek elhelyezést. Naptár 1982. szeptember 1., szerda. Egyed, Egon napja. A Nap kel 6.02 — nyug­szik 19.26 órakor. A Hold kel 18.52 — nyugszik 3.50 órakor. Háromszáznegyven évvel ezelőtt, 1642. szeptember 1-én született, és 1716-ban 74 éves korában — halt meg Bethlen Miklós erdélyi államférfi, kan­cellár, neves emlékiratíró. Idősként szél Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: keleten csökken, majd nyugat felől ismét megnö­vekszik a felhőzet. Elsősorban az ország nyugati és déli részén vár­ható újabb eső, záporeső. A szél időként megélénkül. Leg­magasabb nappali hőmérséklet nyugaton 15, 20, keleten 20 és 25 fok között valószínű. Siker Szécsény megyénk egyik legdinamikusabban fejlődő közsé­ge. A harmonikus, szemnek is tetszetős lakótelepen az új épületekben igen sok fiatal család talál otthonra. (RT) Eszközök Kincs versenyben vezérléshez IKÍ1CS? Rendelet a tisztaságról Á környezet védelmében Kazáron só napján zajlottak. A me­gyeszékhelyen és a környező településeken mintegy 800 hallgató folytat az idén zenei tanulmányokat. Kurancske- sziben 2-án, Salgótarjánban — mint arról már értesítettük — 3-án, Cereden 4-én lesz a helyi tagozat tanévnyitója. Fehér fecske Kazár nagyot lépett előre környezeti kultúrájának fej­lesztésében azzal, hogy megol­dották a lakosság szemetjének intézményes szállítását. A köz­ségi tanács legutóbbi ülése a falu tisztaságának megóvásá­ra rendeletet hozott, mely megtiltja a szemét tárolását, rendszeres lerakását a tele­pülés belterületén. Ezzel pár­huzamosan új szeméttelepet jelölt ki a Verebes-dűlőben. A mai naptól minden hulladékot ide szállítanak a kazáriak. Az ormánsági sumony köz­ség legelőjén fehér tollú fecs­két figyeltek meg a juhászok. A „szárnyas Hófehérke” a birkák között cikázva boga­rakat fogdosott. Semmiben sem különbözik a többi ott repdeső fecskéktől, csak a tolla színében. Nyilvánvaló­an albinizmusról, azaz festék­anyaghiányról van szó, ami biológiai ritkaságnak számít. A tapasztalat szerint az ilyen ■— társaitól elütő színű — egyed nem sokáig marad meg az állatvilágban, mivel kirívó külseje miatt könnyebben esik a ragadozók vagy a különle­gességekre vadászó emberek zsákmányául. A sumonyi fe­hér fecske — minden való­színűség szerint — tavalyi költésből származik, tehát egyszer már megtette a hosszú utat Afrikába és vissza, s mégis életben van — jeléül a madárka ügyességének, szí­vósságának. Autósok vigyázat! Kétszer annyi totál kár Elgondolkodtató számokat, tanulságos adatokat kaptunk az Állami Biztosító megyei igazgatóságától. Az idén a nógrádi fiókokhoz bejelentett balesetek alapján több mint kétezer gépjárműkárt rendez­tek. Ezek között sajnálatos módon 30 olyan eset akadt, melynél a gépjárművet totál­károsnak kellett minősíteni, össszehasonlításul az elmúlt év hasonló időszakában csak 15 ilyen eset fordult elő. Idén augusztus végéig közel 12,6 millió forint volt a fenti ká­rokra folyósított térítés, ebbői totálkőrok kapcsán több mint egymilliót fizettek ki. aranysarló-díjat nyert a MÉM Műszaki Intézete A MÉM-től kapott tájékoz­tatás szerint eredményesen szerepelnek a magyar mező­gazdasági üzemek és intézmé­nyek a Nyitrón megrendezett Agrokomplex ’82. mező- gazdasági kiállításon. A be­mutatón a zsűri a legmaga­sabb elismerést, az Aranysar­ló-díjat a MÉM Műszaki In­tézetének ítélte oda, az EMG —2823 típusú nagy teljesítmé­nyű gabonakombájnra felsze­relhető szabályozó műszerért. A különleges berendezés 15 százalékkal növelheti a gépek teljesítményét, miközben az üzemanyag-fogyasztás 8—10 százalékkal csökken. a „szomszédban" Nagy megtiszteltetés érte a Volán 2. sz. Vállalat autó­sport-szakosztályát. Meghí­vást kapott az augusztus 26— 29-én Velky Krtis közelében megtartott IV. rallyverseny- re, mely a csehszlovák nem­zeti bajnokság futama. Tekin­tettel arra, hogy ugyanebben az időben zajlott a kotyhúza- pusztai autócrossverseny, a szakosztályt, egyetlen kocsi­val a Vajvoda—Határ kettős képviselte. Az újdonsült páros az 1150 köbcentiméteres gépek osztályában kategógia- győztes lett. A száz induló abszolút versenyében a 12. helyen végeztek. A hazai szakosztály a kapcsolat el­mélyítésére „visszahívta” a meghívókat a Salgó Kupa ok­tóber 8-i rallyjára. — Fogadják a pályakezdő­ket ma a Magyar Kábelmű­vek balassagyarmati gyárá­ban. Azokat a fiatalokat, akik első munkahelyükön jelent­keztek az üzemben, ünnepé­lyes keretek között tájékoz­tatja a gyárvezetés; a léte­sítmény gazdasági tevékeny­ségéről a gyárban működő párt-, KISZ- és szakszerveze­ti szervek munkájáról. Szarvasbőgés 15,7 millió liter tejet dolgoznak fel Hz első fél év gazdálkodását értékelték a pásztói tejüzemben A pásztói tejüzem dolgozó kollektívája az elmúlt napok­ban értékelte az 1982. évi tervcélok időarányos teljesíté­sét. Az üzem 5 szocialista bri­gádja az összdolgozók 90 szá­zaléka, a brigádtanácskozá­sokon mondta el véleményét a szocialista brdgádmozgalom helyzetéről, az üzemi tervek teljesítéséről és a soron kö­vetkező feladatokról. Az üzemi munkáskollektíva célja, hogy a szocialista munkaverseny segítse elő az elmúlt évben megszerzett „Kiváló üzem” megtisztelő cím megtartását. Ezért a szocialista brigádok munkaverseny-vállalásukban célul tűzték a gazdálkodás ha­tékonyságának további növe­lését, a fajlagos költségek csökkentését és a minőség ja­vítását. Az 1982. évi üzemi tervek 15,7 millió liter tej felvásár­lását és feldolgozását irá­nyozzák elő, az elmúlt évi költségek egyszázalékos csök­kentése mellett. Az I. féléves eredmények biztatóak, mert a feldolgozás 6 százalékkal, az értékesítés mennyisége pedig 5 százalék­kal növekedett a bázis időszak­hoz képest. Az üzem által gyártott termékeknél minősé­gi kifogás nem merült fel. A költségek csökkentésében csak szerény, mintegy 0,8 százalék megtakarítást sikerült elérni. A szocialista brigádok is első­sorban a költségvetések to­vábbi csökkentésének lehető­ségeit vitatták. Joggal, hiszen pár költséghelyen nem sikerült a meglévő lehetőségeket ki­használni. Ezért a IS. fél év­ben nagyobb figyelmet kell fordítani a takarékos gazdál­kodásra, a veszteségek csök­kentésére. Köztudott, hogy épül az új tejüzem, ahol jobb körülmé­nyek között, de szigorúbb gazdálkodási feltételek mellett kell megfelelni a társadalmi igényeknek. Ehhez szükséges az üzemi kollektíva és a szo­cialista brigádok helytállása. Összességében eddig sem volt baj a helytállással, mert összefogással viszonylag nehéz körülmények között is elérték a „Kiváló üzem” cí­met. Megvan tehát a jó munkás­kollektíva ahhoz, hogy az új pásztói tejüzem beüzemelését mielőbb megkezdhessék. Eh­hez csupán az építőknek kell nagyobb iftemet diktálni, hogy a tervezett határidőre a mű­szaki átadás megtörténjék. Összefogással ez is lehetséges és még ez évben megkezdődhet a próbaüzemelés Pásztón az új tejüzemben. — szgys — Elismerő oklevéllel jutal­mazták a kiállításon többi között a Komáromi Állami Gazdaság szarvasmarhatelep- rendszerét, a Dél-somogyi Ál­lami Gazdaság burgonyater­mesztési rendszerét és ugyan­ezen állami gazdaság tőzeg­készítményét, továbbá a Ba­dacsonyi Állami Gazdaság Traubisodáját. A nemzetközi kiállítás szep­tember 5-ig tart nyitva. és ibolyavirágzás Az ősz és a tavasz adott egy­másnak randevút a Vértes-hegy­ségben: a napsütötte hegyoldala­kon kinyílt a koratavasz illatos virága, az ibolya, a vadon mélyén pedig felzendült az erdő koronás királyainak a hangja, megkezdő­dött az őszi szarvasbőgés. Tapasz­talt erdészek szerint a két jelen­ség — a szarvasok násza és az ibolya második virágzása — csak igen ritkán fordul elő egyszerre, s c természeti furcsaság hosszú, kellemes őszt jelez. Programvezérlésű megmun- kálógépek központjához gyárt alkatrészeket, részegységeket a SZIM érsekvadkerti gyáregy­sége ebben a fél évben. Szer­számcserélő és tárból, vala­mint asztal és szánrendszer­ből három-három darabot ké­szítenek szeptemberben. Ezek az összetett gépelemek dara­bonként csaknem egymillió fo­rintot érnek. Kizárólag ex­portra, zömmel tőkéspiacra gyártják őket. Túlnyomórészt kivitelre állítják össze az esz­tergagépek villamos vezérlésé­re szolgáló berendezéseket. Ezekből tizenöt készül szep­temberben, értékük túlhaladja az ötmillió forintot. Génbank Á kaliforniai egyetemen megállapították a kipusztulás­sal fenyegetett virágfajok gén­bankját: a mag- és virágpor­mintákat olyan hűtőkamrák­ban helyezik el, ahol legalább fél évszázadig elállnak. Né­mely vidéken már a virágok nagyrésze veszélyben van, köz­tük több gyógyhatású növény is, a mentőakció tehát az utol­só órában indult el. — Üjra indul a salgótar­jáni Kossuth Művelődési Ház­ban kezdők és haladók szá­mára a népszerű szabás­varrás tanfolyam. Feltételei­ről személyesen és telefonon lehet érdeklődni. Az előző évekhez hasonlóan az idén is sok lány és asszony sajátít­ja el a varrás alapjait a mű­velődési ház segítségével. — Nők a vezetésben. A nóg­rádi tsz-ekben dolgozó mun­kahelyi vezetők közt valami­vel kevesebb mint 15 száza­lék a nők aránya. A 254 ope­ratív irányító közül harminc­nyolcán tartoznak a „gyengébb nemhez”. Számuk a növény- termesztésben a lagmagasabb: 18. Az állattenyésztésben 35 'férfi mellett mindössze négy nő vállalt eddig munkahelyi vezető szerepet. Sertéstelep fahulladékból Fahulladékból készít olcsó, energiatakarékos sertéstele­peket a csákvári Tolbuchin Tsz. A ragasztott fenyőfakéreg épületekből minden költséget növelő .berendezést elhagytak, a szállásoknak természetes szellőzésük van, a fűtést a te­tőszerkezet szigetelése pótolja. Előállításuk rendkívül olcsó: egy háromszáz férőhelyes ser­téstelep épületei félmillió fo­rintnál kevesebbe kerülnek. Az első sertésszállást a csákvári gazdaság kipróbálta. Az üzemeltetési tapasztalatok olyan kedvezőek, hogy már a szomszédos megyékből is kap­tak megrendelést hanonló tí­pusú istállók készítésére. A közelmúltban Kisnémediben megkezdték egy háromszáz fé­rőhelyes telep épületeinek az előállítását. Kincsesbolt nyílt Miskolcon — tudhattuk meg a minap a kör­zeti rádió műsorából. Az új üz­let vezetője kimerítően taglalta, mivel foglalkoznak. .Szavaiból kí­nálkozott a kérdés, amelyet a riporter föl is tett: — Jelent ez majd korikuiren- ciát az óra- és ékszerboitnak?- Egyáltalán nem! - sietett „megnyugtatni” a közvéleményt az üzletvezető. Az újabb fagga- tódzás után kiderült, hogy igen­is, jelent; többféle termékkel vetélkedni fognak a vásárlókért. De miért volna baj ez? Ki­nek a lelki nyugalmát bontaná meg a bír, hogy az óra- és ék­szerboltnak ezután - egyelőre Miskolcon - konkurálnia kell egy másik üzlettel? Legföljebb az óra* és ékszerbolt irányitójá­ét, de aligha őt igyekezett meg­nyugtatni kincsesbolti kollégá­ja. Egy idejét múlt felfogás ka­pott hangot a kereskedőtől. Az, hogy a honi kereskedelemben (is) zavartalanul kell hagyni a monopolhelyzetet élvező „bálná­kat , nem szabad háborgatni tespedésüket. Rég túl vagyunk már az effajta bornirtságokon. A versenyt, a vetélkedést a leg- •öbben nélkülözhetetlen lendí­tőerőnek érezzük. Épp ezért a rivalizálás hiányának bizonyga­tja nem megnyugtat, hanem bosszant, vagy aggodalmat kelt. m — — Többet tejből. Tavaly 67 százalékkal több tejet értéke­sítettek megyénk termelőszö­vetkezetei, mint a hetvenes évtized közepén. 1975-ben 228 ezer hektoliternél valamivel kevesebb volt az eladott „fe­hér folyadék” mennyiége. A múlt évben több mint 380 ezer hektoliter tejért számol­tak el bevételt a szövetkeze­tek. fi MERSÜER jelenti ^Autösorszámok 1982. augusztus Trabant Lim. Hycomat Ep. 12 467 Trabant Hycomat Com. Bp. 35 Trabant Lim. Bp. 9145 Győr 7 664 Debrecen <; oso Trabant Combi Budapest 3 836 Győr 3 406 Wartburg Limousin Budapest 7 468 Győr 4 075 Wartburg de Lux Bp. 9 148 Győr 4 822 Wartburg de Lux tolót. Bp. 1 689 Wartburg Lim. tolót. Bp. 1 150 Wartburg Tourist Bp. 3 888 Győr 1612 Skoda 105 S Budapest 6177 Győr 5 327 Debrecen 4 913 Skoda 120 L Budapest 10 293 Győr 7 113 Debrecen 5 613 Lada 1200 Budapest 16 632 Debrecen 11 282 Győr 5 062 Lada 1300 Budapest 7 377 Debrecen 5166 Győr 1441 Lada 1500 Budapest 8 277 Debrecen 5 600 Győr 2 092 Lada 1600 Budapest 3 413 Debrecen 1 701 Lada Combi Budapest 3 943 Debrecen 1 703 Moszkvics Budapest 11 432 Polski FIAT 126 p Bp. 13 228 Győr 4 243 Polski FIAT 1500 Győr 3 449 Dácia Budapest Debrecen 4 616 Zasztava Budapest 1132 SÖGRAD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megye! Bizottsága és a Nógrád megyei Tanáéi lap)». Főszerkesztői GOTYAB GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóca Imre tét «. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: BÁLINT TAMÄS. a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján Palóc? Imre tér 4 Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányftószám: 310L Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési dl) egy hónapra 94 forint, negyedévre lOS forint egy évse tao tonnt Előállítja! a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre tél k E1.I 06, Felelős vezetőt KELEMEN QABOB igazgató Indexszám.- 35 032 HL ISSN 0133-15»

Next

/
Thumbnails
Contents