Nógrád. 1982. szeptember (38. évfolyam. 204-229. szám)
1982-09-10 / 212. szám
Élesedik a vita az NSZK koalícióról Ismerkedés Debrecen Hans-Dietrich Genscher, a és az FDP viszonyának tisz- Államokban, amely nemcsak Német Szabaddemokrata Párt tázásával vetnek véget a je- a mindenkori kormányzatból elnöke azonnal lemondana, lenlegi áldatlan állapotnak, áll, jelenleg igazi vita folyik ha pártja a szeptember 26-i, amelyet Genscher „fordula- arról, hogy a mostani kor- hesseni választáson nem jut- tot” sürgető levele vezetett be mány vajon nem túl egyol- na be a" tartományi parla- 1931 augusztusában, vagy sor dalúan kötelezte-e el magát mentbe; ha viszont az FDP 5 kerül a bonni hatalmi erővi- a fegyverkezés folytatása .százaléknál jobb eredményt szonyok megváltozására. mellett — állapította meg érne el, Genscher még a sza- Brandt csodálkozását fejez- Brandt. S ki a megmondha- baddemokraták novemberi te ki amiatt, hogy Genscher tója annak, hogy a két nagykongresszusa előtt felbontaná külügyminiszter legújabban a hatalom nem tartja-e kevés- a szociálliberális koalíciót — külpolitika terén is mégkér- nek a megállapodásra előjelentette a stern magazin dőjelezte az SPD-Vel való irányzott időt? Ebben az esetcsütörtöki száma Genscher együttműködést, azt vetve a ben az NSZK-nak 1983. őszén környezetére hivatkozva. szociáldemokraták szemére, nem kellene döntenie a raBár a Stern jelentését a hogy bírálni merészelték a kéták telepítésével kapcsolat- szabaddemokrata párt szövi- Reagan-kormány egyes lépé- ban — állapította meg az vője azonnal cáfolta, Willy seit. Ennek csak egyetlen cél- SPD elnöke. Brandtnak, a Német Szociál- ja lehet, mégpedig új, más Arra a' kérdésre, hogy pártdemokrata Párt elnökének a kormányösszetétel előkészíté- ja felkészült-e az ellenzéki Nürnberger Nachrichten szá- se — mondta Brandt. szerepre is. Brandt a követmára adott interjúja azt bi- Az SPD elnöke szerint a kezőket válaszolta: az SPD-t zonyította, hogy a nyugatné- nyugatnémet külpolitikának nem jellemzi kishitűség és ha met kormánypártok viszonya változatlanul arra kell tőre- ellenzékbe szorulna, mindent valóban rendkívül feszültté kednié, hogy feleslegessé vál- megtenne, hogy a munkavál- vált, írja Follinus Könyves áz amerikai középhatótá- lalókkal, a szakszervezetekkel János, az MTI bonni tudósí- voiságú rakéták nyugát-euró- szövetségben újra „ megszerez- AÍ SPD elnöke egyértelmű- Pai telepítése, amely tovább- ze a nyugatnémet lakosság en leszögezte: vagy az SPD ra is lehetséges. Az Egyesült többségének támogatását. Véget ért a berni túszdráma Kelemen István, az MTI tudósítója jelenti: Csütörtökön délelőtt, háromnegyed tizenegykor a svájci rendőrök kiszabadították a berni lengyel nagykövetségről a túszokat, akiket hétfő óta tartottak fogva a terroristák — jelentette a varsói rádió déli krónikájában a PAP hírügynökség Bernben tartózkodó munkatársa. A terroristákat letartóztatták. Az épületet gázálarcos rendőrök rohamozták meg. Fegyverhasználatra nem került sor. Röviddel később a varsói rádió nyugati hírügynökségekre hivatkozva néhány további részletet közölt a történtekről. Ezek szerint reggel néháriy robbanást lehetett hallani a nagykövetség épületéből. Ojabb nyugati jelentéseket idézve a rádió elmodta, hogy a túszmentő akciót a svájci rendőrség különleges terroristaellenes egysége hajtotta végre. Az egység tagjai betörték a kaput, könnygázgránátokat dobtak az épületbe, elfogták mind a négy terroristát, és sértetlenül kiszabadították az öt túszt. Az akcióra nem egészen 24 órával azelőtt került sor, hogy a terroristák ultimátuma lejárt volna. A túsz- mentés teljes sikerrel végződött — idézte a varsói rádió A svájci rendőrség szóvivöYisszavonják a rendfenntartó erőket Reagan amerikai elnök közölte, hogy a hét végén megkezdik a Libanonban tartózkodó többnemzetiségű erők, köztük a 800 amerikai tengerészgyalogos kivonását. Ezzel egyidejűleg a ^Pentagon megerősítette: október 1- én nyolctagú, magas rangú amerikai tisztekből álló delegációt küld Bejrútba Libanon ,,védelmi szükségleteinek” tisztázására. Reagan szerdán Philip Ha- bibbal, libanoni különmegbízott jával, George Shultz külügyminiszterrel és William Clark nemzetbiztonsági főtanácsadóval tárgyalt a közel- keleti amerikai lépések folytatásáról. A megbeszélés után közölte, hogy Morris Draper, Habib helyettese már néhány nap múlva ismét Bej rútba utazik, s később Habib is visszatér háromhónapos „békéltető” missziójának színhelyére. Az elnök felhívta az összes libanoni feleket „a tűzszünet betartására, hogy megnyíljék az út a diplomácia előtt”. Izrael újabb légitámadásáról a libanoni szíriai arab béke- fenntartó erők állásai ellen Reagan ily módon csak közvetve tett említést. A Fehér Ház szóvivője „rendkívüli aggodalmának” adott hangot, s ugyanezt az egyeztetett, de semmiféle cselekvési szándékot nem tükröző kifejezést használta a külügyminisztérium is. jél. A csütörtökön kora délután tartott sajtóértekezleten Kohorewicz közölte: Stefan Olszowski külügyminiszter fogadta a varsói svájci nagykövetet, és a lengyel kormány, valamint Wojciech Jaruzelski miniszterelnök nevében köszönetét mondott a svájci hatóságok sikeres akciójáért, s különösen azért, hogy a túszokat épségben szabadították ki. a terroristákat pedig elfogták. Ugyancsak megköszönte a nagykövetnek a lengyel hatóságokkal való eredményes együttműködést. Kérdésekre válaszolva a szóvivő közölte: a lengyel kormány eljár majd a svájci hatóságoknál a terroristák példás megbüntetése érdekében. Ha ez jogi szempontból lehetséges, vagyis ha a terroristák lengyel állampolgárok, akkor természetesen kérni fogja kiadatásukat. (MTI) Sok mindennek kellett a Világgazdaságban történnie ah- * hoz, hogy a Nemzetközi Pénzügyi Alap, az IMF most nyilvánosságra hozott évi jelentését a tartózkodó és mélyen konzervatív Neue Zürcher Zeitung gazdasági rovata, ilyen címmel közölje: „A világgazdaság a siralom völgyében”. KOCKÁZATOS MŰVELET A részletes és elemző jelentés számos területre kiterjed, középpontjában azonban a munkanélküliség páratlan méretű burjánzása áll. A jelentés benyújtásának napjaiban hajtotta végre Reagan amerikai elnök azt a kockázatos műveletet, amellyel 180 fokos fordulatot hajtott végre egész korábbi gazdaságpolitikájához képest. Adócsökkentési filozófiáját meghazudtolva, kénytelen volt emelni az adókat. Erre az amerikai gazdaság mai helyzetében elsősorban az kényszerítette, hogy tízmillió fölé emelkedett az amerikai munkanélküliek száma és elérte a munkaképes lakosság 10,8 százalékát. A munkanélküliség szerkezete még ijesztőbb: a 16—20 év közötti korosztály esetén 25 százalék, a néger lakosság soraiban csaknem 50 százalék a munkanélküliek aránya. Hozzá vehetjük, hogy az ipari termelés Amerikában jelenleg több jntnt hét százalékkal kevesebb mint egy esztendeje és pillanatnyilag semmi jel nem mutat föllendülésre. A muakaKót malomkő között „Siralomvölgy"—számokban nélküliség pedig immár poli- lag legerősebb országában, az tikai feszültséggel fenyeget. NSZK-ban, ahol egy esztendő Közben a tőkésvilág legna- alatt 40 százalékkal növeke- gyobb hatalmának helyzete dett a munkanélküliek száma, természetesein kihat az .egész A növekedési ütem Anglia és világgazdaságra, különöskép- Franciaország esetében is évi pen a többi tőkésországra. 18 százalék fölött van. A tőkésországok legszéle- lesebb körű gazdasági szerveze- GYORSULÖ HANYATLÁS tének, az OECD-nek párizsi titkársága szerint karácsony- Aml az ipari termelést ille- ra a.vezető ipari országokban ti, az csak Japánban ért el a munkanélküliek száma eléri szerény alig több mint két- a 30 milliót. A következő esz- százalékos emelkedést az egy tendőben, 1983-ban peaig ak- évvel ezelőtti helyzethez ké- kor is 32 millió fölé emelke- pest. Az összes többi vezető dik, ha közben — ami egyálta- tőkésországban csökkent az Ián nem bizonyos — a jelenle- ipar termelése, s egyúttal nőtt gi gazdasági visszaeséssel a munkanélküliek száma. A szemben három százalék körü- dolgozó lakossághoz viszonyt- ^ gazdasági növekedés bonta- tott arányt tekintve az Egye- kozna ki. sült Államokat csak Nagy- S a kép még nem teljes. Britannia előzi meg 12,5 szá- Számos nagy tőkésországban, zalékos munkanélküliségi amelyek nem tartoznak a kiearánnyal. Ezt követi Francia- melt vezető államok csoport- ország, ahol 8,4 és Nyugat- jába, a munkanélküliség en- Némeiország, ahol 7,7 száza- nél is súlyosabb. Spanyolor- lék a mutatószám. s/ágban meghaladja a 15 száAbszolút számokban ez azt zalékot, 3z ország legszegé- jeleníi, hogy Angliában há- nyebb tartományaiban a 20 rommillió körül van a mun- százalékot. De még olyan or- kanéíküliek száma, Fráncia- szagban is, mint Kanada, 12 országban két és fél, Nyugat- százalék körül van a munká- Németországbnn pedlk kétmil- nélküliek aránya, lió körül ingadozik. Figyelem- A tűkésvilág két malomkő re méltó, hogy az utolsó 12 hó- között őrlődik: a munkanél- napban a munkanélküliség no- küliséggel szemben ott az inf- vekedési üteme mindenütt fel- láció is... A gazdasági visszagyorsult. Különösen látványos esés és a munkanélküliség ez Nyugat-Európa gazdasági- szorító erején pedig egyelőre 2 NGGRÁD — 1952. szeptember 10., péntek nem változtat az sem. hogy rendkívül kemény , gazdasági intézkedésekkel számos orkultúrájával Koivisto elnök csütörtöki programja Csütörtökön Debrecenben folytatódott Mauno Koivistó- nak, a Finn Köztársaság elnökének magyarországi programja. Délelőtt Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének társaságában ellátogatott a Kossuth Lajos Tudományegyetem finnugor tanszékére. A vendégeket elkísérte Szarka Károly külügyminiszter-helyettes,' Sikula György, az MSZMP Hajdú- Bihar megyei Bizottságának első titkára és Szabó Imre, a megyei tanács elnöke, valamint Matusek Tivadar, hazánk helsinki és Osmo Väi- nölä, Finnország budapesti nagykövete. Az 1538-ban alapított református kollégium jogutódjaként tevékenykedő tudományegyetemen Beck Mihály rektorhelyettes és Kálmán Béla, a finnugor tanszék vezetője fogadta a vendégeket. Először Beck Mihály mutatta be Koivisto elnöknek az egyetem karait, tanszékeit, ahol a különböző évfolyamokon évente összesen mintegy k,étezren szereznek felsőfokú ismereteket a bölcsészet- és a természettudományok különböző szakterületeiről. Kálmán Béla —, aki tagja a Magyar és a- Finn Tudományos Akadémiának is — részletesen szólt a finnugor tanszék tudományos és oktató munkájáról. Egyebek között elmondta, hogy a debreceni KLTE évtizedek óta szoros kapcsolatot tart fenn több finn egyetemmel, így a helsinki, illetve a jyväskyläi. testvérváros oktatási intézményeivel is. A debreceni egyetem oktatói előadásokat tartanak finn egyetemeken, s tanárai több finn nyelvkönyvet, olvasókönyvet, finn— magyar, illetve magyar—finn szótárt állítottak össze. Mauno Koivisto és felesége, valamint Losonczj Pál és felesége bejegyezték nevüket az egyetem vendégkönyvébe. fezt követően a város legújabb —, mint 35 ezer lakosnak otthont adó — újkerti lakótelepére vezetett a vendégek útja. Végigsétáltak a lakónegyed főutcáján és megtekintették az új bevásárlóközpontot. A finn államfő ellátogatott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatára is, ahol rövid orgonahangversenyt hallgatott meg. A debreceni nagytemplomhoz érkezve a híres Rákóczi szágban sikerült csökkenteni az áremelkedés ütemét. Rendszerint éppen ott, ahol a munkanélküliség növekedése a legnagyobb. Az angol konzervatív kormány például nyolc százalékra, a Reagan-rezsim 6,5 százalékra szorította le az inflációt. Az ár persze magas, a béremelés erős visszafogása következtében a reálbér stagnál, vagy csökken. harangja köszöntötte a magas rangú vendégeket. A templom bejárata előtt Bariba Tibor, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Egyházak ökomenikus Tanácsának elnöke üdvözölte Mauno Koivistót. Ismertette a vendégekkel a nagytemplomnak és az ősi kollégiumnak nemcsak a reformációban, hanem a magyar történelemben is betöltött progresszív szerepét, jelentőségét. Végigvezette a vendégeket a nagytemplom padsorai között, ott, ahol Kossuth Lajos 1849-ben megfosztotta magyar trónjától a Habsburg-házat. A magyar társadalom, a kormányzat megbecsüli a magyar történelem emlékhelyeit. Ezt bizonyítja, hogy a közelmúltban jelentős állami támogatással újították fel a nagytemplomot is — mondta Bartha Tibor. Az emlékkerten át a kollégiumhoz sétáltak a vendégek. A bejáratnál —, az évszázados hagyományokat őrző — tógás diákok álltak díszőrséget. A nagy múltú kollégium 1538 óta nemcsak a protestantizmusnak, hanem a magyar kultúrának, az európai szintű tudományos életnek is központja volt. Az 1908-ban itt alakult magyar—finnugor nyelvészeti tanszék már a századelőn megalapozta a magyar—finn kulturális, tudományos kapcsolatokat. Bartha Tibor szólt arról is, hogy a hazai protestantizmus az évszázadok során támogatta a magyar nép függetlenségi mozgalmát és szabadságtörekvéseit. Történelmünk új korszakában ezért a magyar- országi protestáns egyházak meggyőződéssel csatlakozhattak az új demokratikus rendhez és részt vállalnak a magyar társadalom húmanitá- rius tevékenységében ugyanúgy, mint a béke megőrzéséért folytatott harcban. — Ebben a törekvésben a legszorosabb kapcsolatban vagyunk a testvéri finn lutheránus egyházzal — mondotta Bartha Tibor. Végezetül — ajándékként — a Károlyi-biblia fakszimile kiadását nyújtotta át Koivisto elnöknek. Hangoztatta: az első magyar bibliafordítás kiemelkedő szerepet játszott a magyar irodalmi nyelv fejlődésében, hasonlóan ,áz ugyanabban a korban megjelent finn bibliafordításhoz. Mauno Koivisto —, mint a finn lutheránus egyház feje is — köszönetét mondott a szívélyes vendéglátásért és figyelmességért. A tájékoztatót követően a vendégeknek bemutatták a kollégium több mint 500 ezer kötetet számláló könyvtárát. Kora délután Mauno Koivisto elutazott Debrecenből. A nagyállomáson búcsúztatására megjelent Sikula György és Szabó Imre. A finn államfő különvona- ta délután érkezett vissza Budapestre. (MTI) Mészárlás Salvadorban A Salvador! hadsereg által a polgári lakosság ellen elkövetett mészárlások túlélői eddig 20 esetben tettek panaszt az emberi jogokat védelmező szervezetek előtt. Legutóbb, szerdán a hadsereg áltál elkövetett tömeggyilkosság három túlélője jelent meg az emberi jogok salvadori bizottsága • előtt. Elmondották, hogy augusztus második felében San Vicente megye két egymás mellett fekvő községét támadták meg a kormány katonái. San Vicente megye megtámadott községének egyik csendőrparancsnoka szintén feljelentést tett: a kegyetlenkedések miatt. Kérte, hogy biztonsági okok miatt nevét ne hozzák nyilvánosságra, de közölte: saját szemével látta, hogy a katonák miként mészárolták le a falu templomában menedéket kereső 60 paraszt- asszonyt A csendőrtiszt azt is elmondta, hogy a két falu területén legalább 300 parasztot öltek meg a katonák. r Újabb merénylet Iránban Pokolgép robbant csütörtökön Teherán központjában egy forgalmas utcában. Szemtanúk szerint sok járókelő megsebesült, több épület megrongálódott. A héten ez már a második merénylet az iráni fővárosban. Hétfőn — 20 ember halt meg és több mint százan megsebesültek egy hasonló merénylet következtében. Khomeini ajatollah szerdán a teheráni rádióban közvetített üzenetében éles kirohanást intézett a legerősebb belső ellenzéket képviselő Madzsahedin Khalk szervezet ellen. Az iráni hatóságok —, mint ismeretes — a hétfői merényletet az eddig is számos merénylet elkövetésével vádolt szervezetnek tulajdonítják. (MTI) Ceausescu és Mubarak AZ EGÉSZ VILÁG GONDJA A szolid svájci lap ezért választotta a „siralom völgye” kifejezést. Félreértés ne essék: a tökésvilág vezető országaiban kibontakozott makacs válság az egész világgazdaság számára kedvezőtlen.. Az exportpiac szűkülése és a magasodó protekcionista intézkedések korszaka fokozza a külkereskedelemben erősen érdekelt néhány szocialista ország nehézségeit. Még élesebben rontja a rendkívül kis gazdasági tűrőképességgel rendelkező fejlődő országok kilátásait. Ezek az országok a maguk rendkívül alacsony szintjéhez képest is csak két százalékkal tudták bővíteni gazdaságukat az elmúlt 12 hónapban. Az évtizedek óta tapasztalt legalacsonyabb növekedési arány ez. S náluk mindez párosul a lakosság számának rendkívül gyors növekedésével, ami azt jelenti, hogy az egy főre jutó jövedelem rohamosan és tragikus mértékben csökken, épp ott, ahol az általános szfegénység következtében a legkisebb megingás a szó teijes értelmében' vett tömegnyomort fokozza. (—i—e) eszmecserese Szükség van az enyhülésre, a nemzetközi helyzet javítására, a válsággócok felszámolására, Ezt hangsúlyozta szerda esti pohárköszöntőjébep a román és az' egyiptomi elnök. Nicolae Ceausescu román államfő, az RKP főtitkára kifejtette, hogy a Közel-Keleten helye van egy palesztin államnak és Izraelnek is. Ez a két állam békésen együttélhet, s ugyanakkor biztosíFiatalít a Minden jel arra mutat, hogy végső szakaszába érkezett és a hét végén, valószínűleg szombaton befejeződik a Kínai Kommunista Párt XII. kongresszusa. Csütörtök délelőtt a kongresszus elnöksége döntött a három vezető szerv — a központi bizottság, a központi tanácsadói bizottság és a központi fegyelmi bizottság — tagjelöltjeinek hivatalos listájáról. A listákat csütörtök délután a küldöttek csoportokban fogják megvitatni. Korábbi jelentés szerint a hátam kell az övezet többi államának létét is. Ceausescu szükségesnek mondotta egy nemzetközi értekezlet megrendezését e kérdésről. Mubarak pohárköszöntőjének nemzetközi részében kitért az Egyesült Államok legújabb közel-keleti rendezési javaslatára. Kijelentette, hogy a feleknek figyelmet kell szentelniük e kezdeményezésnek. (MTI) Kínai KP rom vezető szerv tagjait titkos szavazással fogják megválasztani. A elnökségi ülésen ezenkívül határozatot fogadtak el a központi ellenőrző bizottság beszámolójáról, amit jóváhagyásra a kongresszus elé fognak terjeszteni. Nem ismert, hogy hány tagból állnak a vezető szervek, de Pekingben arra számítanak, hogy a központi bizottság felét új emberek, fiatalok és középkorúak alkotják majd. (MTIJ