Nógrád. 1982. szeptember (38. évfolyam. 204-229. szám)

1982-09-09 / 211. szám

VILXG PROLETÁRJA! EGYESÜLTETEK! 1 NOGRÁD AZ MS-Z M P NOGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXVIII. ÉVF., 211. SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT 1982. SZEPTEMBER 9., CSÜTÖRTÖK Verseny a fogyasztókért Bővültek a beszerzési források — Pultok az utcán Mindinkább érződik annak az új kereskedelmi szemlélet­nek a hatása, amely teret en­ged a kereskedői lelemény­nek, lehetővé teszi, hogy a kereskedelmi vállalatok ott, akkor és azt árusítsanak, aho­gyan azt a kereslet diktálja. Az élelmiszer-, a ruházati és az iparcikk-kereskedelemben egyaránt számottevő ma már azoknak a termékek­nek az aránya, amelyeket a vállalatok közvetlenül a termelőtől, a gyártól sze­reznek be. A tartós fogyasztási cikkeket árusító áruházakban, üzletek­ben lassan általánossá válik a házhoz szállítás, s van már példa arra is, hogy telefonon rendelheti meg a vevő az árut. Az áruházakban az igé­nyekhez igazodva olyan-osztá­lyokat nyitottak, ahol tetőtől- talpig felöltözhet a vásárló, sőt a kiegészítő kellékeket — táskákat, öveket, kesztyűket — is megveheti. Ugyanakkor — szintén az igények felmé­rése alapján — a vállalatok egyre több olyan szaküzletet létesítenek, amelyekben egy- egy termékcsoportból lehető­leg a teljes gyári választék kapható. Különösen a fővárosban terjed az utcai értékesítés. A Centrum Áruházak elé példá­ul kora tavasztól késő őszig kiállítják a standokat, ame­lyeknél a kisebb ruházati cik­kek és kiegészítők kaphatók. A vásárlók érdeklődésének ébrentartására a Centrum rendszeresen úgynevezett táj­napokat is rendez, amelyek­nek keretében egy-egy áru­házban néhány napig távo­labbi megyék termékeit áru­sítják. Legközelebb például a Lottó Áruház mutatja be és árusítja Csongrád megye könnyűipari cikkeit, mintegy 3—5 millió forint értékben. A kereskedelmi verseny élénkülése meglátszik már a fővárosi élelmiszerüz­letek választékában is. Számos KÖZÉRT, ABC és csemegeüzlet él azzal a le­hetőséggel, hogy őstermelők­től vásárolja fel a legfrissebb zöldséget, gyümölcsöt, és ter­melőszövetkezetekkel kössön szerződést például vágott ba­romfi szállítására. Bővül a szaküzletek kínálata is: a Röl­tex és az Aranypók üzletek­ben mind több a felsőkonfek­ció, s például a vasedénybol- tok is sok olyan terméket árusítanak ma már, amelye­ket eddig kizárólag a Kera­vill szaküzletekben voltak kaphatok. Növekedett a kereskedelmi vállalatok közvetlen beszer­zésből és termeltető tevékeny­ségből származó cikkeinek aránya a vidéki üzletekben is. A Váci Éleimiszer-kiskeres- kedelmi Vállalat például az ország távolabbi tájairól — egyebek közt győri, soproni üzemektől — is vásárol. Ezen kívül kapcsolatban áll több kisebb baromfifeldolgozó üzemmel, s a tojást kizárólag háztájiból szerzi be. A gödöl­lői gombatermesztő szakcso­portot új fajták kikísérletezé­sére ösztönzi. Az új ter­mékeket a vállalat évente mintegy 10—12 árubemutató segítségével népszerűsíti. Be­vált kezdeményezés, hogy a húsárusítást kiterjesztették olyan üzletekre is, ahol egyéb­ként húsbontási lehetőség nincs. Ezt úgy érték el, hogy központi húscsomagoló üze­met hoztak létre. A Pest me­gyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalatnál ugyancsak növe­kedett a közvetlen beszerzés aránya — az idén eléri a 14 százalékot —, s főként hiány­cikkeket — szerszámok, szeg- és csavaráru — gyártására termeltető szerződéseket is kötöttek kisszövetkezetekkel, kisiparosokkal. A szélesebb áruválaszték kialakítására kö­zös üzleteket hoztak létre az Amforával, a PIÉRT-tel, a Kanizsa Bútorgyárral. A Hajdú-Bihar megyei Élel­miszer-kiskereskedelmi Vál­lalat is jó kapcsolatokat ala­kított ki a termelőkkel. A Debreceni Konzervgyár pél­dául közvetlenül a megye élelmiszerüzleteibe szállítja a termékeket. A zöldséget és a gyümölcsöt ma már mintegy 400 kiskereskedőtől vásárolják rendszeresen, s főként olyan áruk termelésére ösztönzik őket, amelyeket a vásárlók leginkább keresnek. A Kisalföld Élelmiszer- és Vegyiáru-kereskedelmi Válla­lat több Győr-Sopron megyei ÁFÉSZ-szal kötött szerződést a választékot bővítő termékek szállítására. Lekötötte példá­ul a soproni ÁFÉSZ nemrégi­ben Balfon létesített sajtos- ostyaüze'mének teljes terme­lését, a győri ÁFÉSZ kon­zervüzemével pedig megálla­podott, hogy folyamatosan el­látja az eddig hiányzó termé­kekkel az üzleteket. Ahol erre lehetőség van, a kereskedelmi vállalatok ki­használják a külföldi termék­csere, illetve a kishátármenti árucsere lehetőségeit. A Pest megyei Iparcikk-kiskereske­delmi Vállalat üzleteiben rövidesen megjelennek azok a csehszlovák szeg­es csavaráruk, valamint a hőtárolós villanykályhák, amelyekért a vállalót ha­zai termékkel fizet a cseh­szlovák partnernek. A Csongrád megyei kereske­delmi vállalatok rendszeresen árusítják a kishátármenti árucseréből származó jugo­szláv élelmiszereket, s emel­lett a közeljövőben kaphatók lesznek azok a sörök, ital- és dohányáruk is, amelyeknek szállítására a nemrég végét­ért szegedi ipari vásáron kö­töttek választékcsere-megál- (Folytatás a 2. oldalon.) Idegenforgalmi eredmények az év hét hónapjában 'Az Országos Idegenforgal­mi Hivatal most adta közre tájékoztatóját az év első hét hónapjának idegenforgalmi eredményeiről. Az adatok szerint a forga­lom legfontosabb minőségi vo­násai kedvezőbbek a tavalyi­aknál, az idegenforgalomból származó bevételek 7 százalék­kal nagyobbak az első évinél, s csaknem két és félszeresen haladják meg a kiadásokat Jellemző az idei szezonra, hogy a külföldiek valamivel hosz- szabb ideig tartózkodtak ná­lunk, mint az elmúlt években, s nőtt a szervezett keretek kö­zött idelátogatók száma Ked­vező az is, hogy javult a ke­reskedelmi szálláshelyek — s ezen belül a szállodák — ki­használtsága: a tavalyinál na­gyobb vendégforgalmat bonyo­lítottak le. A tökésországokból össze­sen 1,4 milliónyian látogattak Magyarországra, egyötödével többen, rtnnt tavaly ilyenkor. Ennél valamivel kisebb ütem­ben nőtt a turisták száma, de lényegesen gyorsabban, 41 szá­zalékkal a kirándulóforgalom. Ez utóbbi nagysága elérte a félmilliót. A forgalom ez évi megélénkülése szinte vala­mennyi partner tőkésország­ra jellemző, a meghatározó szerepet azonban továbbra is Ausztria és az NSZK játsza: a turisták mintegy háromne­gyed része ebből a két ország­ból érkezik. A vendégek 20 százalékkal több időt töltöttek nálunk, mint azi elmúlt év har. sonló időszakában. A tőkés forgalomból származó eddigi összes bevétel meghaladta a 4 milliárd forintot — változat­lan árfolyamon számolva kö­rülbelül 40 százalékkal emel­kedett a tavalyihoz képest Ezen belül egy-egy látogató átlagosan 22 százalékkal töb­bet költött, mint tavaly ilyen­kor. A rubelelszámolású orszá­gok forgalma a Szovjetunió kivételével csökkent az el­múlt évhez képest a tu­risták átlagos tartózkodási ideje azonban meghosszab­bodott. Kedvező, hogy a rubelelszámolású országokból érkező turisták lényegében ugyanannyi éjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshe­lyeken, mint tavaly, s többet is költöttek az elmúlt évinél, mintegy 30 százalékkal. (MTI) /.Szomjas a fold...** Krumplit szednek, almát szüretelnek, előkészítik a talajt a vetésre Nógrádban A k szári termelő szövetkezet földjein tárcsázzák a tarlót Ütemesen haladnak az őszi munkálatok megyénk föld­művelő egységeiben. Szedik a burgonyát, a cukorrépát, betakarítják a napraforgót, a silókukoricát, zajlik a talaj­előkészítés, vetik a repcét, szüretelik a szőlőt, az almát. Hét téesz és egy állami gazdaság emberei, a legtöbb helyen alkalmas gépek bevo­násával, szedik ki a földből a fontos eleséget: a burgo­nyát. összesen 1411 hektá­ron termett idén a gumós nö­vény megyénkben. A hét vé­géig a termés egyenegyedét hordják be a határból a raktárakba. Több mint négyezer hektá­ron takarítják be a napra­forgót. Ez a munkaakció pár napja kezdődött, a java még hátravan. Csaknem nyolc­ezer hektáron — a megye me­zőgazdasági üzemeinek túl­nyomó részében — gyűjtik össze a silókukoricát. E fon­tos teendőnek a felénél tar­tanak. A cukorrépaszedés első napjain vannak túl Nógrád­ban. Ezt az értékes növényt fél tucat egység termeszti, megközelítőleg ezernégyszáz hektárnyi területen. E mun­kálatok lendületét az hatá­rozza meg, milyen ütemben kérik a feldolgozó cukorgyá­rak a „nyersanyagot”. Széles földterületen fog­lalkoznak a talaj-előkészítés­sel. Behemót erőgépek szán­tanak, tárcsáznak, hogy meg­felelő földbe kerüljön a rep­ce, a búza, az őszi árpa. Öt­hat üzemben egyébként már régebben elkezdték a repce vetését. Mintegy másfél ezer hektáron termesztik az ét­olajnak való növényt. Szedik a szőlőt az üzemek szőlőhegyein. A Csabagyön­gye már lekerült a tőkéről, rövidesen a saszlafürtök is kosárba, ládába jutnak. Bor­szőlőt Pásztón szüretelnek idén, mihelyt a csemegesző­=- ki - ii lő összegyűjtésével végeztek! Négy téesz és egy állami gaz­daság szedi le ősszel fáiról az almákat. Két nagyüzemben javában zajlik már e munka. Belföldre és kivitelre egy­aránt jut az ízletes gyümölcs­ből. Mivel vannak elmaradva? vetődik fel a kérdés. Esővel! — hangzik a válasz. Úgyszól­ván minden növénynek jól jönne az éltető nedvesség. Még a munkaműveletekhez is előnyösebb volna valamivel nyirkosabb talaj, mert az elő­készítés . poros földben kevés­bé hatásos. Megemlékezések — versenyek Készülődés a fegyveres erők napjára A fegyveres erők és testü­letek, a . társszervek már megkezdték a felkészülést, hogy méltóképpen emlékez­zenek meg a pákozdi csata évfordulójáról, a fegyveres erők napjáról. A különböző szintű parancsnokságokon sor­ra kerülő megemlékezések, ki­tüntetések mellett számos — elsősorban a fiatalságot moz­gósító — spórtverseny, és más jellegű rendezvény lesz a megyében az elkövetkezen­dő hetekben. Többek között szeptember 18—19-én a XI. Volán Kupa országos lövészversenyt bo­nyolítják le Sálgótarjánban a zagyva-rakodói lőtéren. Ha már a lövészetnél tartunk: szeptember 18. és 25. között bonyolítják le a Honvédelmi Kupa járási-városi, 26-án pedig megyei döntőjét. Szeptember 23. és 29-én Pásztón rendeznek honvé­delmi hetet a fegyveres tes­tületek úttörők és KISZ- fiatalok versenyeivel, ünne­pi megemlékezéssel és ko­szorúzással. Szeptember 26- án a balassagyarmati járás és város fiataljainak honvé­delmi sportnapját rendezik meg a városi úttörő-váltótá- Borban. A programban har­citúra, vetélkedő lövészver­seny és gránátdobás szerepel. Sok éves hagyományt kö­vetve szeptember 24. és 26. között kerül sorra a megye- székhelyen a Nógrád Kupa nemzetközi körrepülő, mű­repülő modellezőverseny, melyre csehszlovák, lengyel és osztrák indulókat várnak a hazai legjobbak mellett. Szeptember 25-én két, sok társadalmi munkával meg­valósított létesítmény ünne­pélyes átadása szerepel a programban. Salgótarjánban a 21-es út mellett, a Tóstrand közelében MHSZ gépjármű­rutinpályát, Szécsényben 16 fedett tüzelőállású kispuska- lőteret avatnak. Ugyanezen a napon a megyeszékhely tan­intézeti és üzemi fiataljai ré­szére ifjúsági honvédelmi na­pot szerveznek. Sport és kultúra szakad szombaton Ifjúsági találkozó Hagybátonyban Közel kétezer résztvevőt várnak a rendezők szombaton Nagybátonyba, ahol a salgó­tarjáni járás 'KISZ-esei ifjú­sági- és sportnapot tartanak. A kora reggeltől késő estig zajló eseménysorozat szerve­sen illeszkedik a KISZ salgó­tarjáni járási bizottságának programjába, amely ' egyebek között célul tűzte ki (tőként a tömegbelőlyás növelésére), a fiatalok szabad idejének hasz­nos eltöltését. Az ifjúsági nap a „Fut a bányász, fut a járás” elneve­zésű tömegsportversenyszám- mal kezdődik, amelyen ven­dégként a balassagyarmatiak is indulnak. Ezután kerül sor az ifjúsági találkozó ünnepé­lyes megnyitására. Beszédet mond Vincze Béla, a KISZ salgótarjáni járási bizottságá­nak titkára. Ezt követően ren­dezik meg a több mint hac órán át tartó sportversenye­ket. A járás gyárainak, intéz­ményeinek fiataljai kispályás labdarúgásban, kézi- és röp­labdában, lábteniszben, kerék­pározásban és lövészetben mé­rik össze tudásukat. Akik a játékosabb versengést kedve­lik, azoknak lesznek ügyességi játékok: kötelet húzhatnak, sárkányt eregethetnek, gólya- lábozhatnak, hogy csak néhá­nyat említsünk a játékos szá­mokból. Kora délután kezdődik a kulturális program, melynek sorát a Rodeo countryzene­kar nyitja meg. Többek kö­zött fellép a karancssági ci­gány tánccsoport, a Láma, a GM 75., valamint a Fanyúl együttes. A kulturális műsor közben kerül sor a sportver­senyek eredményhirdetésére, a jutalmak átadására. Az ifjúsági találkozóra vár­ják az ifjú családosokat is, csemetéiknek külön progra­mot állítottak össze a szerve­zők. A gyerekeket szóra­koztatják a többi között a kis- terenyei és a nagybátonyi út­törők. Külföldi vendégeket is várnak: Besztercebányáról ér­kezik a SZISZ-delegáció, melynek tagjai részt vesznek á programokban. A találkozó helyszínén, a nagybátonyi sporttelepen a területi ÁFÉSZ gondozásában bőséges étel- és italválaszték áll a résztvevők rendelkezésére. Már csak a remek időben bíznak a ren­dezők...

Next

/
Thumbnails
Contents