Nógrád. 1982. szeptember (38. évfolyam. 204-229. szám)

1982-09-26 / 226. szám

PillpnlÁsok a osztályra (II.) Napi három-négy éra adminisztráció Arrgl beszélgettünk, miként is rétegződenek az építőipari szakemberek. A fáma szerint az igazi, a kivitelező aki két­ezer építőmunkást csaknem kétszáz építőipari szakmában irányít, egyidőben több hely­színen, tisztes jövedelemért. Aztán a tervező, akinek ké­pességei megfelelőek, megál­modja és papírra rajzolja az új létesítményeket. A követ­kező: akinek egyikhez sem fü- lik a foga, vagy felkészültségé­ben nem bízik, elmegy beru­házónak, s a végére maradnak azok, akik asztal mögé ülnek valamelyik tanács műszaki osztályán. Ezt tartja önmagá­ról a szakma!? — Hogy miért szidnak ben­nünket? — kérdez vissza Go­dó Dezső, a Salgótarjáni vá­rosi Tanács műszaki osztályá­nak vezetője. — Több okra vezethető vissza. A legfonto­sabb: a megnövekedett felada­tokhoz az osztály felnőtt-e, vagy akart-e felnőni? Mond­juk akart, de a közvélemény, az irányító testületek, tiszt­ségviselők előtt nem jól „tá­lalta” munkáját. Vagy olyan határozatot volt kénytelen hozni, amellyé önmaga sem értett egyet... A feltételeket kell először megteremteni. Utána számon kérni a felada­tok teljesítését! Sajnos ott tar­tunk, egyelőre, hogy az em­berhez kell igazítani a tenni­valókat és nem fordítva... Tavaly áprilistól osztályve­zető. Némi élccel mandja a hasonlatot: „április bolondja”. Az osztály létszáma tizenöt fő'.' Egy állás jelenleg is betöltet­len. Tavaly öten távoztak az osztályról. Akad olyan munka­kör, ahol az elmúlt években kétszer-háromszor változott az előadó személye. Miért? Sok más mellett: a mérnökök, üzemmérnökök, technikusok jövedelme alatta van az azo­nos gyakorlati idő és végzett­ség mellett, műszaki munka­körben elérhetőnél. Ráadásul a beszélgetés idejéig a város­környéki többletfeladatok el­látására biztosított bérfejlesz­tés sem jutott még azokhoz, akik már eddig is megdolgoz­tak érte. (Az idén a műszaki osztály megkapta hat város­környéki község — több mint. tízezer lakos — építésigazga-r tási feladatait.) A városig fő­építész hamarosan távozik az osztályról — jóval kedvezőbb anyagi ajánlat miatt. Itt nincs prémium, nyereség legfeljebb olykor jutalom. Vi­szont van leterheltség! A mű­szaki osztály ügyrendje húsz sűrűn gépelt oldal. Csak né­hány fejezetcím: építésügyi igazgatás, hatósági engedélye­zés, műemlékvédelem, nyil­vántartás, területgazdálkodás, építésfelügyelet, városfejlesz­tés, levegőtisztaság-védelem lakás- és kommunális ellátás, ingatlankezelő és közvetítő vállalatok, költségvetési • üze­mek felügyelete, közlekedés, útügy, vízügy... Az osztály dolgozói túlter­heltségről beszélnek. — Megnövekedett a hiba­százalék ennek következtében. Egy rossz határozat kijavítása rengeteg energiával, idővel jár. Jogorvoslat, kártérítés, feleb- bezések... Közben becsúszik az újabb hiba. Volt az osztá­lyon egy időszak, amikor mindez tetőzött: Ügy nézett ki, mintha csupa tökfilkó dolgod zott volna itt... Pedig az aka­rattal nem volt baj! — mond­ja Godó Dezső. — Az ember nem tud kibúj­ni a bőréből! — sóhajt Szabó Attila, aki több mint évtizede a műszaki osztály dolgozója. Tavaly egyszerre négyen nyúj­tották be felmondási kérelmü­ket. ö is. Megyei vizsgálat kez­dődött, „korrupciós ügyeket” emlegetve. Ök erről az ál­lampolgároktól értesültek. Per­sze nem „találták” ilyesfélét. Tagja a tanács pártalapszer- vezete vezetőségének. — Egy főelőadó napi há­rom-négy ór5t adminisztrál! — Mire lesnie elég ez az idő egyébként? — Körültekintőbben tud­nánk dolgozni. Megnézni a helyszint, több figyelmet for­dítani az ellenő^sre. Hetente kétszer kapunk kocsit. Állító­lag a megye leadott keretet a saját gépkocsi használatára is, de tudni még nem tudjuk kik­nek és mennyit .. (Az osztály dolgozói közül jópáran ellenszolgáltatás nél­kül a saját kocsijukat hasz­nálják, hogy munkaköri köte­lezettségeiknek idejében ele­get tegyenek). Meséli, a múltkor a megyei előadó az egyik fellebbezésre mondta: „Kemény ügy, három napig törtem rajta a fejem! — Nekem jó ha tíz percem van rá! — fűzi hozzá. Elsősor­ban a telekgazdálkodással fog­lalkozik, mondja, amióta itt van, erre alig jutott elfogad­ható összeg. Elegendő soha­sem. Évente 3—500 ezer forint állt rendelkezésre e célra . s mivel nem kellett kisajátítani, jnég 50—80 forintos négyszö­gölenkénti telekárak mellett is egymilliót hozott a tanácsnak. — Kértem, legalább azt ad­ják ide, hogy újabb telkeket alakíthassunk ki! Most már ugyanaz horribilis összegbe ke­rül. S amíg néhány esztendeje a lakásra várók 50—100 ezer forinttal a zsebükben nekifog­tak házat építeni, ma ugyanez a telek használatbavételére sem elegendő — magyarázza. A példa rá Pintér-telep, ahol a Salgótarjáni Kohászati Üzemekkel együttműködve vé­gezték a telekkialakítást, en­nek fejében a gyár dolgozói jutottak volna kedvezménye­sen tnaatlanhoz. Akkor még négyszögölenként 200 forintot emlegettek. A munkák elvég­zése során az összeg két és fél_ szenesére emelkedett. Persze, hogy gyér iránta a kereslet. A tizenhét jelentkezőből ti­zenöt azonnal visszalépett. Az OTP beruházásában a Gorkij- telepen kialakítás alatt álló családiházas-telkek négyszögö­lenkénti leendő árát jóval ezer forint fölött becsülik. Előfor­dulhat' tehát, hogv a tanács majd eladhatatlan telkekkel rendelkezik. Miért baj ez? Mert és a határozat, arr<£ly ki­mondja: a l'lkek létrehozásá­nak költségei térüljenek meg a használatbavételi díjakból. Ab­ból a telekből, amit nem vesz­nek igénybe, aligha térülhet meg egy fillér is... Szabó Attilával gyors fejszá­molást végzünk. Tegyük fel, hogy száz telek kialakítása belekerül tízmillió forintba. Ennyi pénzért körülbelül húsz állami' lakás építhető. Vele szemben pedig ott a magán­erőből építhető száz családi ház. Nem kell matematikusnak lenni hozzá, melyik a több. Meglehet, a helyi és a népgaz­dasági érdeket nem mindig könnyű szinkronba hozni... ’ * Az eddigi tapasztalatok sze­rint ét"esite ötven-hatvan te­lek iránt jelentkezik igény. Van most is kínálat. Csak többnyire nem ott és nem olyan közművesítettségű, fek­vésű, mint amilyet az igénylő szeretne. A városi tanács mű­szaki osztálya megkülönbözte­tett feladatának tartja a dif­ferenciált telekkínálatot. Nem könnyű azonban korábbi mu­lasztásokat máról holnapra pó­tolni, s most már a városkör­nyéki községekben is hasonló a feladat: növelni a telekkíná­latot. Aztán ott vannak a ga­rázsok! Nőttek, mint a gom­ba Ott is, ahová más volt az elképzelés. Például a Kemero­vo körúton és a Beszterce-la- kótelepen a rendezési tervben nagy garázsnak "kiszemelt helyre sorgarázsok épültek. Újabban a város mellékvöl­gyeiben keresnek alkalmas te­rületet tömb-eépkocsitárolók- nak, mert a varos belterületén minden állami területen ga­rázsépítési tilalom van érvény­ben. — Elég gondot okoznak ne­künk a zártkertek is! — jegy­zi meg Szabó Attila. Előfor­dult például, hogy a műszaki osztály elképzeléseit a terme­lésellátás-felügyeleti osztály keresztezte. Mert osztatta a te­rületet úton-útonfélen. Az ál­lampolgár pedig épített rá, jóhiszeműen, ahogy lehet A bírságolás, lebontás elrendelé­se, azaz a vesződség a műsza­ki osztályra hárult De ez már egy újabb téma: a városrendezés. (Folytatjuk!) M. Szabó Gyula Megdup1 ózzák a tőkésexportot Én vállaltam, én tartam a hátam-. Tárgyalás közben zavartuk meg Gyökér Istvánt, a Grá­nit Csiszolókorong és Kőe­dénygyár romhányi Videnta gyáregységének vezetőjét. Mi­vel olyan témáról folyt az eszmecsere, ami engem is na­gyon érdekelt, a szíves invi­tálás után, csendes hallgató­ként vettem részt a rövid, tö­mör, lényegretörő beszélgetés befejezéshez közeledő szaka­szában. Nem sokkal később Gyökér István a következők­kel folytatta: — A hernádi Március 15, Termelőszövetkezet főágazat- vezetőjével, Dobronai Ferenc­cel tárgyaltunk a nekünk szük­séges nyelek gyártásáról. Amennyiben az általunk adott rajzok alapján a kívánt mi­nőségben és határidőre elké­szítik az előbbi alkatrészeket, akkor 200 ezer darabra adunk megrendelést. De csak ebben az esetben! Előtte a mintada­rabokat melósunk íjagyon szi­gorúan ellenőrzi, mert tőkésex­porttermékekbe kerül. Ha pedig akárcsak egv darab is eltér a kívánt mérettől, az egész szállítmányt visszakül­di a megrendelő. Ebben az esztendőben sze­rencsére eddig még nem ke­rült ilyesmire sor. Mert a rom­hányi kollektíva azt, és úgy adta, ahogy kérték tőle: az előírt mennyiségben, minő­ségben, és a kívánt határidő­re. — Tervünk szerint 4,5 mil­lió forint, azaz 130 ezer dollár értékű exportot kell előállíta­nunk. Örömmel mondhatom, hogy külföldi vevőink eltérí­tettek bennünket eredeti szándékunkból. Az első fél év­ben 100 ezer dollár értékben exportáltunk. Meg se várva az újabb kér­dést, csupán „lélegzetvételnyi szünetet biztosítva magának is, a következőkkel folytatta: — Régi vásárlóink bővítet­ték megrendeléseiket, ugyan­akkor FERUNION Külkeres­kedelmi Vállalat központunk kereskedelmi osztályának köz­reműködésével új megrendelő, két is szerzett. Az előbbiek közé tartoznak a francia part­nerek, akik 300—400 darabbal Ro^dátlanításra, felületek pol írozására használják a csak.' nem tucatnyi méretben készülő korongokat Akit az aszfalt szaga megcsapott Dübörögve araszol előre a hatalmas gépmonstrum, s szinte arcot perzselő, még in­nen fentről is, a leterített asz­falt melege. Szaporán töröl- getjük izzadó homlokunkat, s roppant szerencsés ötletnek tartjuk, hogy a finisért nem látták el vezetőfülkével, li- begtetheti a szél a vastag vá­szon „falat”. — Most még csak istenes — kiabálja túl a gép hangját Bi- rinyi József. — Nem süt a nap kicsit szemerkél az eső, szóval elviselhetőbb a munka. De amikor nincs felhő az égen, egy-kettőre átnedvesedik az ember hátán az ing. — Hány fok lehet a vezető­ülésben? — Vagy negyven-ötven. En­nek fele lentről jön, mert az aszfalt, amit a teherautók hoz­nak folyamatosan, s hűl is menet közben valamelyest,még mindig olyan százötven fokos. Nem fázós szakma ez, elhihe­ti. Különösképpen nem kell bizonygatni. A gép tartályába újabb ada­got billent egy teherkocsi, mö­göttük fürge úthengerek sza­ladgálnak oda, vissza, oda vissza. Az ember szinte bele­szédül nézésükbe. — Tavaly, mikor ez a gép meghibásodott, hogy ne legyek, munka nélkül, engem is ráül­tettek egy ilyen gurigára. Tud­ja, milyen furcsa volt utána megszokni ezt a lassúságot9 Olyan érzés lehetett, mintha a gyorsvonat mozdonyvezető­jét szegődtették volna el ök­rösszekér hajtónak. De hát itt nem lehet kapkodni. Salgótarján egyik forgalmas útján cammog az aszfaltterí­tő gép, vezetője harminckét éves. — Hogy nem lett magából dinnyés? — kérdem Birinyi Józeftől, mikor megtudom, hogy kétszeresen hevesi. (Már­mint a Heves megyei Heves községben lakik.) — Mindig szerettem a gépe­ket. Bár végül is, csak sokára sikerült rákerülni. Ezelőtt, van már vagy tíz éve, három esz­tendeig Pesten voltam segéd- raktáros, az Aszfaltútépítő Vállalatnál. No, ott iskoláztak be, s kezdtem járni a géppel az országot. Szinte úgy isme­rem már a Dunántúlt, mint a tenyeremet, hiszen dolgoztam végig az egyes főúton, a Bala­ton északi részén és rengeteget Győr környékén. — Aztán hazajött? — Hazacsaltak, bár igaz jöttem volna magamtól Is, mert közben megnősültem. Volt egy illetékes az egri köz­úti igazgatóságnál, az kérin- csélt, menjek hozzájuk, nincs elég emberük. Hallgattam rá, de csalódtam, mert fél évig nem is láttam gépet, tingi-lin- gi munkákat végeztem. No, erre fogtam magam és átmen­tem a szomszédba, az Egri Közútépítő Vállalathoz. Hat éve vagyok ott. — De azóta is keveset tar­tózkodik otthon. — Dehogy: mindennap hoz, visza busz, háztól házig. Igaz, hajnali háromkor már csörög az óra fél négy körül indu­lunk, és este nyolc, amire ha­zaérünk. Tizenkét órákat hú­zunk le naponta, minden má­sodik héten, de aztán ha ez letelik, jön három vagy négy szabadnap. Ezért éri meg a nyújtott műszak. Olyankor aztán kipihenheti magát az ember. — Fárasztó ez a munka? — Az! Főleg a rettenetes fi­gyelésben merül ki az ember. Elhiszi, néha műszak végén már annyira fáj a szemem, hogy legszívesebben lehunyva tartanám. Éjszaka, mert gyak­ran akkor dolgozunk, még rosszabb. Hiába vannak erős reflektorai a masinának, az mégis sokkal másabb, mint a természetes fény. Aztán meg kikészít az istenverte zaj is. Az állandó, fülsiketítő dübörgés. Van úgy, hogy otthon a gyere­kek, két kislányom van, meg­kérdezik: Apu! Miért kia­bálsz? Miért? Megszokás, ref­lex. Ha most magával is nor­málisan beszélnék, szóval alaphangon, abból bizony egy szót sem tudna leírni a jegy­zetfüzetébe. De hát ez van. Csináljuk, kell a jó út maguk­nak is. — Jól fizetett szakma ez? — Se egyik, se másik. Szak­mának, bár régóta szó van róla, még a mai napig sem is­merték el. Olyan vagyok, mint betanított munkás, és a kere­set sem az a hű de sok! Öt és fél, hatezer körül szoktam ha­zavinni. Még szerencse, hogy a feleségem is dolgozik. Ápolónő egy szociális otthonban, mert nem győznénk pénzzel az éle­tet. Persze, biztos maga is arra gondolt, hogy aki egy ilyen istenverte masinán dolgozik, az milliomos. Sajnos nem úgy van, hogy kis gép — kis pénz, nagy gép — nagy pénz. — Van sok munkájuk? — Van hál’ istennek. Per­sze ez azt jelenti, hogy — fi­noman fogalmazva — nincse­nek valami jó állapotba az útjaink. Régóta dolgozunk már itt Nógrádban, s azt hi­szem, egyhamar nem küldenek vissza minket. Űgyhogy, mi­re végzünk, félig-meddig ide­valósi leszek magam is. Hangos dübörgéssel araszol előre a finiser... Karácsony György kértek többet, az általuk eddig megrendelt típusokból. Ugyanígy cselekedett a belga vevő is. Az újabb partnereink között osztrák és nyugatné­met cégek vannak. Képviselő­ik, akik helybe tárgyalnak velünk, meglepően jól isme­rik hazánk gazdasági helyze­tét. Sokkal jobban, mint az igénytelen gazdasági vezetők. S bizony kutyakemény dol­gunk van ha jó üzletet aka­runk köti. Mivel tudják, hogy kell nekünk a dollár — mi ezt sohasem tagadtuk már a tár­gyalás első pillanatában köz­ük: mennyit adnak érte. — És? — Az a szerencsénk, hogy olyan egyedi és kézi gyártá­sú, munkaigényes termékeket állítunk -«lő, amiket másutt nem igen kapnak meg. En­nek ellenére sem tudjuk elér­ni a belföldi árnyereséget, de nem is fizetünk rá, Valószí­nű, ők is megtalálják a számí­tásukat, mert ifeér személye­sen még nem ismerem a ver­senytársak árait és áruit, any- nyit azért tudok, hogy a tő­lünk vásárolt termékekért a világpiacon, más cégek bor­sos árat kérnek. — Milyen változást jelent a külpiaci igények növekedé­se? — Azt, hogy év végéig meg. duplázzuk eredeti tőkésex- porttervünket; 260 ezer dollár­ért exportálunk. Ez azt jelen­ti, hogy mi adjuk a nagyvál­lalat tőkésexoort iának több mint 50 százalékát. — Mit válaszolnak, ha újabb nem várt megrendelések fut­nak be? — Erre Számítani lehet, a piackutatás folyamatos, s nem csak a jövő évi megrendelé. sekre irányúi. Mivel a jelenle. gi tőkésexport összetétele — fogászati és műszerészkorong — nagyon munkaigényes, e tekintetben igen szűkre sza­bottak a lehetőségek. Ami pluszt adhatunk, az kizárólag a belső ellátás rovására tör­ténhet, mégpedig a gépipari és 20 mm átmérőjű csapos ko­rongokból. — Vannak-e zavaró körül­mények ? — Olyanok, melyek a folya­matos munkát jelentősen hát­ráltatnák, nlncsennek. Kiseb­bek, a termelés napi velejá­rói mindig is voltak és lesz­nek, de azért vagyunk itt, hogy ezeket megoldjuk, — mondja határozottan Gyökér István. — Egyébként az egész vállalatnál, így nálunk is zöldút ja van a tőkésexport­nak. Aminek sikeréhez döntő mértékben hozzájárult az itt dolgozó tíz szocialista brigád, melyek között az első fél év­ben 50 ezer forintot osztottak szét. Egyébként a rendelke­zésre álló mozgóbér — mun­kásprémium döntő részét is a tőkésexportterv teljesítésének szolgálatába állították, mond­ván: az utolsó szállítmánynak december 10-én el kell hagyni a gyárat. Ezért a gyár vezető­je minden hónapban taggyűl. lésen külön beszámol a tőkés­export teljesítésével kapcsola­tos munkákról, a hetenkénti vezetői megbeszéléseken is alapvetően erről esik szó. — Olyasmi nem fordulhat elő, hogy akárcsak egyszer is csússzon a határidő — kér is­mét szót a gyáregységvezető. — Napra készen tudom, hol állunk, mit kell tenni. A pil­lanatnyi megrendelések alap­ján 670 ezer korongot kell tő­késexportra gyártanunk. En­nek megfelelően naponta 15— 20 ezer a kötelező norma. — S ez meglesz? — Én vállaltam el a kollek­tíva jól felfogott érdekében, így hát a maradéktalan vég­rehajtásáért is én tartom a hátam — állítja Gyökér Ist­ván. Beszélgetésünk utolsó perce­iben egy szállítólevelet adnak a kezébe, azzal, hogy megjött az importgép. — Vigyétek a raktárba. Rö­videsen én is ott leszek, mondja. Aztán felém fordulva a következőkről szól: — Kö­zös kanadai üzlet van folya­matban. A gépet és az anya­got a beruházó adja. Mi pedig a szükséges munkaerőt. Va­lószínű október első felében már indítjuk a gyártást. Utóbbiról következő írá­sunkban szólunk. Minden eset­re, ami ebből az üzletből jön, az pluszdollárként kerül a gyár kasszájába. Venesz Károly Felülről kezdik Örményországban egy új módszer segítségével, a ház­építés a tetőről kezdődik. Az építők először a több részből összeszerelt oszlopokat, a tá­maszokat szerelik. Ezután a földön állítják össze a tetőt, melyet az oszlopokra erősí­tett különleges emelőkkel jut­tatnak a magasba. A földön szabadon álló helyen * meg­kezdik a legfelső emelet be­tonfödémének készítését. Ezt ismét a magasba emelik, hogy hozzáfogjanak a következő emelet födémének betonozá­sához. Miután valamennyi födém a helyére került, meg­kezdik az épületek belső sze­relési munkáit. Az emeletek nem alulról fölfelé, hanem fölülről lefelé készülnek, a korábbinál jóval gyorsabban, s a házak formája teljes«! egyedi. Így például, akár 'ló­herére emlékeztető is lehet. NÓGRÁD - 1982. szeptember 26., vasárnap 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents