Nógrád. 1982. szeptember (38. évfolyam. 204-229. szám)
1982-09-18 / 219. szám
KAROLYI AMY: Rövid és hosszú Francia fotókiállítás Ez is lenne, az is lenne, ha az élet hosszabb lenne ki lehetne ezt-azt várni királylány jönne s királyfi holnap sütne, ha ma esne ha az élet hosszabb lenne jönne gyógyulás, dicsőség hóval váltakozna hőség örömre fordulna báno.t lenne időd, hogy kivárjad megbecsülés jönne esőstől kirántana lelki csődből ami nincsen, mind megesne ha az élet hosszabb lenne Holnap lenne, ami nincs ma teli erszény és harisnya Jönne ezer lehetőség szűk esztendőre a bőség az ablakba könyökölve várni, hogy az ajtón jön be vagy leszáll a tenyeredbe ha az élet hosszabb lenne az is lehet, hogy hiába bíznál meghosszabbításba DÚSA'LAJOS: XX. emelet Hét emelet jegenye, az kétszáz arasz suhogás. S ahol a beton-balkonon két kerek kebel könyököl onnan áramlik szét a dzsessz. Alig fél évvel azután, hogy a magyar fotóművészet a hőskortól napjainkig tartóan bemutatkozott a Műcsarnokban, most a francia fotóművészet történetével ismerkedhet a látogató ugyanott. A kiállítás felvonultatja a kezdetleges eszközökkel készült korai fotográfiákat s a legbonyolultabb technikát szolgálatába állító korunkbeli alkotásokat. Láthutunk dokumentumfelvételeket, riport-i újság- és reklámfotókat. S megjelenik a fotográfia, mint az önálló képi ábrázolás művészi produktumu is. Ismert nevek, a legjelesebb francia fotóművészek életművéből kapunk villanásnyit. Történelmi események, zsánerképek, portrék, életképek, különleges kompozíciók között gazdag a választék. Jelen vannak a francia élet mindennapjai és ünnepi pillanatai. megbékülne, aki gyűl )l forint hajtana a fűből ki lehetne ezt-azt várni nem fájdítana akármi ami nincs ma, holnap lenne koszos kódis lottót nyerne ha az élet hosszabb lenne ha az élet hosszabb lenne lehet, hogy a fordítottja lenne a hosszúság nyitja az is lehet rosszabb lenne ha az élet hosszabb lenne Bajomi Lázár Endre: Sajtó rsz a g Tudom, hogy untig ismert az az adoma, mely szerint De Gaulle egyszer kijelentette, hogy roppant nehéz olyan országot kormányozni, hol any- nyiféle sajt van, ahány napja az évnek. Tudtommal még nem írtak politológiai monográfiát a sajt és kormányzás összefüggéseiről. Talán nem is fognak, bár éppen Franciaországban született, élt, étkezett és alkotott az a Brillat-Sava- rin (1755—1826), akinek híres műve’— Az ízlés élettana. — minden oldaláról meghányja- veti az ínyesmesterséget. Latin idézetekkel, bölcselkedésekkel, fiziológiai fejtegetésekkel megtűzdelt könyvecskéjének 1866-os kiadása, melyet maga a szentélyek szentélye, a Nemzeti • Könyvtár adott ki a „legjobb régi és modem szerzők sorozatában”, nekem is megvan, hála egy Párizsba menekült negyevennyolcas emigránsunk unokájának, aki nekem adományozta a kifinomult ízlés és az érzékeny szájpadlás eme bibliáját Húsz aranyköpéssel kezdődik. A harmadik szerint: „A nemzetek sorsa attól függ, hogyan táplálkoznak”. Eme, akár vul- gármaterialistának is mondható megállapítás után idézem a tizennegyedik aforizmát: „A csemege sajt nélkül olyan, mint a szépasszony, akinek csak félszeme van.” S egy újabb szakácskönyv bevezetőjében (Robert J. Co- urtine: Az igazi francia konyha) pedig ezt olvasom: „meggyőződésünk, hogy a konyhának kell a népek közötti békés köteléknek lennie, és csak az ínyencek összefogása teremtheti meg a világbékét”. Innen már csak egy lépés lenne a világ ínyencei, egyesülhetek! jelszó, melynek persze, sajnos, az a hátulütője, hogy hiába egyesülnének, még mindig maradna több száz millic ember, aki kívül rekedne, ama egyszerű oknál fogva, hogy nincs meg a mindennapi betevő falatja... No de félre a sötét árnyakkal. Inkább nézzünk szét Sajtországban! Ott, ahol szobrot emeltek egy „sajtiéitalálónak”. Párizstól 11. kilométerre nyugatra, a normandiai Ome megyében található Vimoutiers négyezer lakosú község, itt állított a hálás és ínyenc utókor szobrot Marie Harel asszonynak, aki először készített Camembert sajtot, a 18. század utolsó évtizedében. Vimoutiers egyébként öt kilométerre van a kis Camembert községtől, amelynek híre vetekszik egy másik francia faluéval, melyet Cognacnak hívnak Normandiában van meltesleg az a Pont-l’Éveque nevű helység, amely szintén egy sajthíresség „székhelye”, továbbá Livarot és még több más sajtféleség „szülőfaluja”. Normandia Sajtország egyik legfőbb sajttartománya: dúsan zöldellő legelőin pompás tehenek falják a fűvet, amelynek ízletes végtermékei íme világhírűek! Persze, nemcsak ez a nyugatfrancia terület gazdag „sajtlelőhely”; bőven terem a különb-különb lágy, kemény, kövér, 'félkövér, vagy soványsajt, a tégla- karikavagy bödönysajt egyebütt is. Például a délfrancia Avey- ron megyében, a 630 méter magasan ffekvő, 's egy mészkőhegység lejtőjén megbúvó Roquefort-sur-Soulzon nevű, szintén világhírű faluban, amelynek hegybe vájt barlangjai rejtik a roquefortot érlelő sajtpincéket; vagy Savoy- ában, ahol az én kedvencemet, a fejedelmi reblochont készítik, amelyből egy-egy korongot szerencsére sűrűn hoznak francia cimboráim az orlyi reptérről. Az említett Courtine-féle szakácskönyvben két vers is dicsőíti az alakítmányt (a fro- mage szó a former — „alakítani” — ige torzulásos főnévi alakja, vagyis a megaltatott tej formába öntésére utal): az egyiket a normandiai Sa- int-Amant, az akadémia 1661-ben elhunyt '■ágia költötte (Ő, Isten, minő becses étek! — hangzik első sora). De ha külön sajtvers nincs is sok, se szeri, se száma a kitűnő költőknek és íróknak^ alak megénekelték a francia konyha remekét. Már a finom Charles d’Orléans is sajtot küld újévre 1407-ben szíve hölgyének; Villon pedig egy talmouze nevű sajtpudingoit hagy testamentornában Jehan Ragnier nevű komájára. Talleyrand, az agyafúrt diplomata beszélte rá Mettemichet, hogy sajtot is szolgáltasson fel magának minden étkezésnél. Balzac, amikor megfordult Orléans városában, mindig több fajta olivet sajtot kóstolt meg egy ottani fogadóban. És Zola! Az 6 naturalista romantikájának, vagy romantikus naturalizmusának valóságos sajtszimfóniát köszönhetünk! Tessék elolvasni a Párizs gyomrában azt az illatos részt, ahol „nagy sajthegyeik tornyosodnak a pulton”: „...a kimért vajkockák mellett — olvashatjuk Antal László ízes fordításában — céklalevélbe csomagolva terpeszkedett egy óriás santali sajt, mintha bárddal hasították volna ketté; aztán egy arany színű cseszter következett, majd egy grőji sajt, mely mintha barbár szekér elgurult kereke lett volna, utá. na meg hollandi sajtok, kerekek, mint a levágott és alvadt vérrel bemaszatolt fejek, kemények, mint az üres koponyák, amiért halálfej a nevük”. S Zola, a költő! Mihez hasonltja a brie-i sajtot? „Kerek fatálcán kihúnyó méla hold”. És a trappista? „Antik diszkosz”. No és a rokfortok? „ .. .fejedelmi ábrázatot öltöttek, márványos és kövér képüket kék és sárga erek hálózták be, mintha szarvasgombán hízott gazdagok szegyei betegsége rágódna rajtuk”. És így tovább. Még Hosszan száll az égbe ez a sajthimnusz a hajdani vásárcsarnok vasboltozata alatt. A vashodályt már lebontották, de él és virul a francia sajt, amelyet egy jó doktor még a nyolchónapos csecsemőnek is ajánl, és amelyet az igazi szakértő francia nem hámoz meg nem kaparja le a felhámját, sőt a közhiedelemtől eltérően, nem is vajjal fogyaszt, hanem válogatott borokkal. Ez nem is meglepő, hiszen Burgundia és a Beau- jolais-vidék is dús sajttermelő terület. Sőt: van olyan sajtnem, amelyet fehér borral készítenek, például a lyoni fromage fort, ez a kőedénybe reszelt sovány sajt, amelyet sóval, fűszerrel, póréhagymalével, pálinkával és, mint mondám, fehér borral ízesítenek. És olyafi sajt is van, amelyet coctailnek • mondhatnánk: a sassenage például tehén-, kecske- és juhtej keverékéből készül. A sajt egyébiránt teljes étel, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a híres párizsi csőlakói a doch- ard, szinte kizárólag csak camembert-t fogyaszt (persze csípős vörös borral!). Itt fönt már csak a szól sivit, Az ég cúgos, de lakható. Orsovai Emil: Enteriőr Térképforgatásos csendirány. Távmagány, órakonduló, csuklódon gondketyegéssel. Szoba. Zsugorodik a tér. Belefér két világból egy, az ébredéses. Hallgatod a gondolt hangokat Magad. De nem adsz jelt magadnak, arra nincs szavad. Nézed, nem látod a képet. Véget, fényévet, csukódott pillantásutánt. Távmagány. Gondketyegéssel. Az Amur ősi dalai ProkopiJ Lonka, Bogorodsz- koje falu lakosa költői gyűjteményben foglalta össze a régi amuri legendákat, mondákat és dalokat. Három évtizede foglalkozik a vadászok és halászok néphagyományainak gyűjtésével. Eddig több mint 300 alkotást rögzített. Lonka zenei kincsesházát szívesen felhasználják a művészek. Sok dalt ősi hangszereken adnak elő. A Amur mentén tett utazásairól Lonka nemcsak a népi alkotás felbecsülhetetlen értékű gyöngyszemeivel tér visz- sza, hanem régi munkaeszközöket, használati tárgyakat is gyűjt. Ezeket az ugyancsak Lonka által alapított tájrajzi múzeumban állították ki. a mi i| Martine Franck: Busc-1 uszoda E. Quertel: Pár Í7? - c" L i íffi[ w ..L1 i. i, | lit1 .’ ■> Henri Cartier Bresson: Granada A UDVARON álló diófa ka- céran billegtette ágait Bahul Géza osztályvezető felé. Hiába. Az osztályvezető arcán mély árkokat húzott a gond, és éppen az illegető diófa miatt. A vállalat' területén ugyanis szolgálati lakás állt a földszinten, a hozzá tartozó udvarral együtt. Az év elején Girgácz Jenő (és hattagú családja), mint az osztály kiemelkedően jó dolgozója, megkapta a tenyérnyi lakást a talpalatnyi udvarral együtt. De az udvaron lévő diófa nem szerepelt a kiutalásban. Bahul Géza, a természetet kedvelő osztályvezető tudta, hogy a diófa hosszú évek után ad először diót, és az előbb említett fa már nyolc éve rendszeresen termett. Bahul Géza még azt is tudta, hogy ez a fa a vállalaté. Mivel az osztály tevékenysége nem volt gyümölcsözőnek mondható, Bahul Géza kötelességének érezte, hogy ezt a csonthéjas gyümölcsöt az osztály eredményeként könyvelhesse el. .Bahul Géza, a természetet kedvelő osztályvezető, miután szemrevételezte a kacéran haj. longó diófát, felment irodájába, és hivatta Girgácz Jenőt (akinek hattagú családja volt). — Nézze, Girgácz kartás! A diófa ügyében hivattam. Remélem, tudja, hogy ez a fa a vállalat tulajdona? Illetve, hát -eddig a mi osztályunk A diófa balladája volt. Amíg nem dönt a vállalati vezetőség a fa további sorsát illetően, kérem, hogy ne élvezze a diófa termését! — De azért a családommal alá ülhetek, nem? — kérdezte Girgácz Jenő, a kiemelkedően jól dolgozó (akinek hattagú családja volt). — Sajnos nem járulhatok hozzá ennek engedélyezéséhez sem, ennek elnézéséhez sem! — szólt szigorú, száraz hangján Bahul Géza, majd elnyomott egy ásítási ingert. (Mindig ásítozott, amikor időváltozás történt. Ettől függetlenül a természetet töretlenül kedvelte). Girácz Jenő magába ros- kadva ült tovább. Keserveset akart sóhajtani, de Bahul Géza osztályvezető tovább folytatta. — A mai energiaválságban nem mindegy, hogy ml történik ezzel a fával. A dióit pedig nép engedhetjük her- dára. — És tönkre sem — szólt kiegészítésképpen Girgácz Jenő. — Ennek megfelelően kérem magától is, hogy megértéssel vegye tudomásul a vezetőség ezután születendő határozatát! Girgácz Jenő családjára való tekintettel (mely hattagú volt), megértőén bólintott, és. szomorúan visszaballagott a .helyére, hogy kiváló munkáját folytassa. Amikor a diófa megmutatta bő termését, a cseresznye nagyságú bogyóit, összeült a vezetőség. Bahul Géza osztályvezető és természetbarát előadta a vállalat égetően fontos problémáját, kitekintéssel a diófának háromága szemléletre, mely alatt figyelembe kell venni, hogy három árva (van). Mert Bahul Géza a természettel kötött mély barátsága mel. lett a népballadákat is kebelbarátjának tekintette. — Remélem, hogy megfontolt döntésükkel a vállalat érdekeit tartják szem előtt! — fejezte be gondolatébresztő előterjesztését Bahul Géza, majd egy apró könycseppet morzsolt szét a jobb szemének a bal sarkában, ezzel is bizonyítva beszédjének megható momentumait. A szakszervezet részéről ja. vaslat történt, hogy az osztály dolgozóinak hűsölési, lehetőséget biztosítanak a diófa lombja alatt, hetenként turnusokban. A bérelszámolás drámai ke. retek között ecsetelte, hogy nincs több prémium, mert az év során összetörték a megadott keretet néhány túlórával. Ezek után a dolgozók anyagi elismerését feltétlenül megoldhatják, ha kilós csomagolású diót osztogatnak ki. Bahul Géza ez utóbbi javaslatnál hevesen csóválni kezdte a fejét. — Szó sem lehet a kilós csomagolásról! A túlórákat is meg a prémiumot is?! De kartásak, mérsékeljék magukat! Elégedjünk meg egy-egy szem dióval! Az egyetértés lágy szössze- nete telepedett a résztvevők lelkére. Cak a raktáros feszenget a leselejtezett széken, majd halk hangon hozakodott elő semmiségnek tűnő észrevételével. — Én is egyetértek a kollégákkal, de... Még nem lehetett tudni, hogy mit akar mondani Demeter József raktáros, de aggályoskodása mindenkit felingerelt. — Nem tudom, hogy... — Maga egyébként sem tud semmit! Most minek lopja a mi drága időnket? — szólt közbe Varr Zsuzsa az osztály titkárnője, akinek az Ínhüvelygyulladása kezdett kiúju- ni. — Nem tudom, hogy a diófát minek vegyem a nyilvántartásba. — Állóeszközként! — dörögte Bahul Géza természetbarát ellentmondást nem tűrő hangon. — Fogyóeszközként! — kö- hintett a főkönyvelő. — Ez anyag a javából, fa! — szólt közbe az anyagbeszerző. Óriási vita kerekedett. Bahul Gézát leszélhámosoz- ta a főkönyvelő, az anyag- beszerző pedig sikkasztónak nevezte Demeter Józsefet. A szakszervézet is bizalmasan megkérte Varr Zsuzsa kezét a nagy forgatakban. A bérelszámoló az asztal többször sípcsonton rúgta Girgácz Jenőt, mert nem ő kapta meg a lakást. Bahul Géza, a természetbarát osztályvezető fültövön vágta a szakszervezetist, majd Varr Zsuzsa fenekébe esíppett, és jelentőségteljesen kikacsintott a diófára... De hiába. v ENNEK OKA, hogy a jegyzőkönyv tárgyát képező diófa engedély nélkül távozott a vállalat területéről. A portás vallomásából: — Tudom, hogy kiment. De azt ígérte, hogy öt perc múlva visszajön, csak a boltba ugrik reggeliért. Én kérem, mindenkiben megbízok! Szűcs Mariann NÓGRÁD - 1962. szeptember 18., szombat B »
