Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)

1982-08-12 / 188. szám

Szerdán is izraeli bombák Bej* útban Szíria befogadja a palesztin harcosokat Szíria megváltoztatta ko­rábbi álláspontját, s kész any- nyi palesztin harcost befo­gadni, ahányat a PFÍ3Z veze­tősége kíván.' A Sana hiva­talos Szíriái hírügynökség jelentése szerint a kormány­zó Baath-párt vezetősége kedd esti ülésén hozta ezt a dön­tést. Ezzel elhárul egyik leg­főbb akadálya a palesztin har­cosok Nyugat-Bejrútból és Libanonból történő kivonulá­sát szabályozó terv végrehaj­tása elől. A kivonás leglényegesebb mozzanatait és feltételeit te­kintve a végleges formát öl­tött terv részleteiről még tár­gyalnak az érintett felek: a PFSZ vezetősége, a libano­ni, valamint az izraeli kor­mány. Az izraeli légierő szerdára Szovjet felszólalás az Unispace '82-n Az Unispace ’82. ENSZ-ér- tekezlet szerdai ülésén fel- szólalalt Vlagyimir Kotyelnyi- kov, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke, az aka­démia Interkozmosz tanácsá­nak elnöke. Beszámolt arról, hogy az elmúlt 25 évben, az első szputnyik felbocsátása óta igen széles körűen hasznosí­tották az űrtechnikát a Szov­jetunióban, összegezte a leg­fontosabb eredményeket és rámutatott a nemzetközi együttműködés fontos szere­pére is. Az Interkozmosz- programban együttműködő szocialista országok más tár­sadalmi rendszerű országok­kal is együttműködtek. A szovjetunió kétoldalú együtt­működési egyezményeket kö­tött Ausztriával, Indiával, Franciaországgal és Svédor­szággal. Sajnálatos — mon­dotta Kotyelnyikov —, hogy a szovjet—amerikai együtt­működésben létrejött Szojuz —Apollo program a bíztató kezdet után nem folytatódott, és ebben nem a Szovjetunió a hibás. A szovjet delegációvezető hangsúlyozta, hogy fokozni kell az ENSZ nemzetközi egyeztető szerepét együttmű­ködésben, igénybe véve a meg­levő kereteket. Leonyid Brezsnyev szovjet államfő szavai szerint lénye­ges, hogy még idejében lépé­seket tegyünk a világűr mi- litarizálásának megakadályo­zásáról — mondotta Kotyel- nyikoV. Spadolini kapott megbízást Alessandro Pertini olasz köztársasági elnök szerdán ismét Giovanni Spadolinit, a néhány nappal ezelőtt le­mondott kormány elnökét bízta meg kormányalakítás­sal — jelentették be hivata­losan Rómában, miután az olasz államfő fogdta Spadoli­nit'a Quirinale-palotában. A jelenleg ügyvezető miniszter- elnökként tevékenykedő Spa­dolini a megbízatást elfogad­ta. Rónáéi megfigyelők rendkí­vül nehéznek — egyesek ki­látástalannak — tartják a köztársasági párt politikusá­nak újabb kormányalakítási kísérletét. Az olasz főváros­ban egyre inkább eluralko­dik a vélemény, hogy az idén ősszel, vagy jövő tavasszal előrehozott választásokat tartanak Olaszországban. Mint ismeretes, a kor­mányválságot a BettinoCraxi vezette Olasz Szocialista Párt robbantotta ki, amikor hét miniszterével kivonult az öt­párti kormánykolalícióból. A vita előzménye egy takrékos- sági törvénytervezet volt, amelyet a koalíciós .kor­mányzat korábban jóváha- hagyott, de amelyet a parla­ment leszavazott. (MTI) virradóra egy őrá* át bom­bázta Nyugat-Bejrút perem­vidékét és a libanoni főváros környékén levő palesztin me­nekülttáborokat — jelentette a Wafa palesztin hírügynök­ség. A Wafa jelentése arról is beszámol, hogy a kedd esti tűzpárbajban 18 izraeli kato­na meghalt, a palesztin tü­zérség egy izraeli üteget és három szállítójárművet meg- . semmisített A bejrúti rádió ugyanakkor azt jelentette, hogy amerikai helikopterek szálltak le Dzsu- nie kikötő térségében, mint­egy 15 kilométerre Észak-Bej - rúttól. Egyelőre nem tudni, hogy a helikopterek csapato­kat szállítottak-e, vagy sem. Egy izraeli hetilap szerint a Begin kormány azt akarja, hogy az arab országok a Bej­rútból távozó palesztin fegy­veresekkel együtt fogadják be azt a mintegy 8000 ezer palesztint is, akit az izraeli katonák Libanon területén ej­tettek fogságba. A lap úgy tudja, hogy az Izraelben tar­tózkodó Philip Habib ameri­kai elnöki különmegbízott ezt a kérdést is megtárgyal­ja az izraeli vezetőkkel. — Vitathatatlan, hogy kö­zelebb kerülünk ahhoz a for­mulához, amely lehetővé te­szi a palesztin harcosok tá­vozását Bejrutból — jelentet­te ki szerdán az egyik fran­cia rádióállomásnak Claude Cheysson francia külügymi­niszter. Cheysson leszögezte: ha megerősítik, hogy a hárco- ló felek mindegyike elfogad­ta a terv minden részletét, s ha a libanoni kormány erre felkéri, Franciaország azon­nal hajlandó elküldeni csa­patait Bej rútba. Nyilatkozatának egy másik részében a francia külügymi­niszter Begin izraeli minisz­terelnök keddi, franciaelle­nes kirohanásaival foglalko­zott. (Begin az egyik párizsi zsidó étteremben elkövetett merénylet nyomán azt állí­totta, hogy a hat ember halá­lát okozó támadás a francia kormány „Izrael-etlenes” po­litikájának következménye.) Cheysson szerint nem idősze­rű Begin kijelentéseit kom­mentálni; az izraeli minisz­terelnök „elragadtatta" ma­gát — mondotta. (MTT) Honeeker a Szovjetunióban Erich Honeeker, az NSZEP Központi Bizottságának fő­titkára, az NDK államtaná csának elnöke szerdán rövid pihenésre a Szovjetunióba ér­kezett Honeckert az SZKP Központi Bizottsága hívta meg. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnöke szerdán a Krím- félszigeten találkozott Erich HoneckerreL A testvéri lég­körű találkozón, amelyet va­lamennyi megvitatott kérdés­ben nézetazonosság jellem­zett, részt vett Andrej Gro- miko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szov­jetunió külügyminisztere és Konsztantyin Csemyenko, KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. Leonyid Brezsnyev és Erich Honeeker tájékoztatták egy­mást országaik fejlődéséről, megvitatták a nemzetközi élet kérdéseit (MTÍ) Husszein kérése Az indiai kormány szóvivő­je szerdán közölte: Irak hi­vatalosan felkérte Indiát, hogy rendezze meg az el nem kö­telezett országok eredetileg szeptemberre Bagdadba ösz- szehívott csúcsértekezletét India kész ellátni a csúcsta­lálkozó házigazdájának sze­repét, ha a mozgalom tagjai ezt óhajtják — mondta a szóvivő. A szóvivő hozzátette, hogy Szaddam Husszein iraki el nők Indira Gandhi indiai mi­niszterelnöknek küldött le veiében javasolta: a 94 tagál­lam külügyminisztere szep­tember 2—3-án üljön össze Bagdadban, hogy elfogadják a helyszfnmódosftást és ki­tűzzék az értekezlet új idő­pontját (MTI) Vádemelés Augusztus ZS-án kezdftdik a yarsói rendórgyilkos és hét társá­nak pere. Robert Ch. ez év feb­ruárjában a varsói villamoson pisztolylövésekkel halálosan meg­sebesített egy rendőr törzsőrmes­tert. A merénylő ellen vádat emelnek erőszakos úton történt fegyverszerzés, valamint államel­lenes fegyveres szervezetben való részvétel miat is. Kozmikus háború? ■ Amerikai űrhadviselési tervek Sokan talán észre sem vet­ték a rövid újsághírt: Colo- rádóban szeptember 1-én megkezdi működését az Egye­sült Államok űrhadviselési parancsnoksága. Bármily hi­hetetlen, ez tény. Mindanmyi­an, akik annak idején végig- piája. Azóta a fegyverkezés- fedélzetén 10—14 főnyi me- izgultuk az Ónon ürcirkaló nek ezzel a merőben új vetü- mélyzet tartózkodna, ök tar- kalandjairol szóló tv-soroza- ]etéve,l reálisan számot kell tanák szemmel az ellenfél f51- tot, vagy láttuk a moziban a vetnünk. Usztyinov marsall, di és kozmikus objektumait, Csillagok háborúja című tu- SZOvjet honvédelmi miniszter- s az így nyert felderítési ada- dományos-fantasztikus fii- a Pravda július 12-i tokát folyamatosan feldolgoz­met, fel sem merült az a számában megjelent cikke nák. A New York Times er- 8™™a‘> kogy a képzelet félreérthetetlenül utal erre: röl megjegyzi: az orbitálisál- szulte „sztori a belátható „Megvalósulnak a rakéta- és lomások lézerfegyverei „szük- jövőben komor valóságra vál- lézerfegyverek létrehozására ség esetén elpusztítanák az kát. és a világűr térségébe való ellenfél űrfegyvereit”. A nyu­Nem így a Pentagonban, telepítésére vonatkozó tervek, gatnémet Der Spiegel szerint Ott már korábban akadtak beleértve a többszöri felhasz- az első „lézerágyút” várhatóan jósok, akik úgy vélték, az nálásra alkalmas űrkomp- 1985-ben juttatnák el a koz- évtized végére, vagy a 90-es rendszerhez tartozó űrhajók moszba. Az Egyesült Álla- években „a kozmosz a nagy- alkalmazását. mokban 10—25 éves fejleszté­si programba kezdtek. Az ÜRBOMBÄZÖ LÉZERÁGYÜ utóbbi egy teljesen új kozmi­kus szállítási rendszer kidol­A tengeren túl, olyan, tel­jesen új típusú űrfegyvereket terveznek, amelyekkel — re­mélik —, egyaránt el lehetne hatalmak potenciális had­színtere lesz”. Daniel Graham volt tábornok jó két éve ki­jelentette : az, aki megszerzi a világűrben az uralmat, uralhatja a Földet. Paul. C. Warnke, a Carter-kormány leszerelési szakértője, az amerikai SALT-küldöttség egykori vezetője egyszer így gozására vonatkozik; s több mint 100 milliárd dollárba ke­rül ma.jd. Az űrháború megszállot­pusztítani a potenciális el- tainak űrfegyvertervei szo- lenfél űrbéli, légtérbeli és fai- rosan összefüggnek a katonai di célpontjait. Mindazonáltal fölény kiharcolásával, a nyilatkozott: „Igen, az elkö- a fő célpontok a mesterséges „megelőző” nukleáris csapás­vetkező évtizedben nem tartom holdak, és — közvetlenül a sál kapcsolatos elgondolása­kizártnak az űrháborút”. start után — az interkonti- ikhoz. Az első számú célpont nentális ballisztikus rakéták. — és ezt nem titkolják — MÄR NEM A kozmikus fegyverek továb- nyilvánvalóan a Szovjetunió, FANTAZMAGÓRIA bítására a Columbia űrrepü- amelynek kormánya pedig lőgépet használnák fel. Ez mindig és következetesen ■ Később arról olvashattunk, nemcsak a katonai rendelte- azért szállt sikra, hogy a vi- az amerikaiak 1981—82-es, tésű felderítő, híradó és na- lágűrkutatás csak békés cé- programjának keretében meg- vigációs műholdaltat juttatná lókat szolgáljon. Erőfeszíté- különböztetett gondot fordíta- Föld körüli pályára, hanem seinek eredményeként 1963- nak az „űrtámaszposntok” ki- az űrtámaszpontokra telepi- ban nemzetközi szerződést kö- fejlesztésére, rajtuk lézer és tendő rakétaelhárító lézer- töttek, amely — egyebek kö- más különleges harceszközök, eszközöket is. Ugyancsak vizs- zött — betiltotta a nukleáris például, „gyilkos műholdak” gálják, miként lehetne a Co- robbantásokat a kozmoszban, elhelyezésére, az űrhadvise- lumbiát nukleáris „űrbombá- A kozmikus térség — így a lés tanulmányozására. Ettől zóként” felhasználni. Az űr- Hold és más égitestek — ku- kezdve az űrháború már nem repülőgép többszöri indításé- tatására és békés felhaszná- lehetett csupán egy szűk mi- vaj próbálnak katonai űrállo- lására 1967-ben kötött sokol- litarista csoport fantazmagó- másokat építeni; mindegyikük dalú államközi szerződés, majd a hasonló céllal 1977-ben te­li ~ 7. I tó alá hozott szovjet—ameri­ó NGuRAD — 1982. augusztus 12., csütörtök | kai egyezmény arra irányult, hogy eleiét vegyék a világűr militari zálásának. Az 1972-es SALT—I és az 1979-es SALT—II megállapo­dás — közvetlenül, vagy köz­vetve — ugyancsak tartalma­zott ilyen jellegű tilalmat. A műholdelhárító rendszerek korlátozásáról 1978-ban és 1979-ben folytatott sokoldalú tárgyalás amerikai részről tör­tént befagyasztása azonban már jelezte, hogy az Egyesült Államok kormánya nem kí­vánja a kozmosz békés ku­tasainak útját járni. GYŐZELEM A „.HOLDBAN? Nem kell katonai szakértő­nek lenni ahhoz, hogy meg­értsük: olyan háború el nem képzelhető, amely kizárólag az űrben zajlik le, hiszen a feltételezhető hadviselő felek nem valamely távoli égitesten vannak, hanem itt, a Földön. Ezt hangsúlyozni kell, mert régebben voltak olyan gyer­meteg nézetek, amelyek sze­rint a két vezető nukleáris hatalom „megmérkőzhetne egymással” kizárólag a világ­űrben, anélkül, hogy ezzel kockára tenné az emberiség fizikai létét. Ez persze képte­lenség. További logikus következ­tetés, hogy, ha az USA nem tudta megőrizni hajdani ha­dászati fölényét, technikai el­sőségét, mi a ^garanciája ar­ra, hogy az űrben sikerülhet elérnie azt, amit a Földön képtelen elérni? Súlyos szá­mítási hibának tűnik ez, olyannak, amely — addig is, amig a kijózanító tények jobb belátásra bírhatják majd a kozmikus hadviselés esze­lős híveit — kiszámíthatat­lan, súlyos következmények­hez vezethet. Serfőző László alezredes A f,Kubango" és háttere Miközben Portugáliában napról napra feszültebbé vá­lik a belpolitikai helyzet, egy lisszaboni hetilap olyan le­leplezést tett közzé, amely önmagában is felér egy bom­barobbanással. A hatás ráadásul Portugálián kívül nem is egy országot érint: Angolát, Kubát, a Dél-afrikai Köztár­saságot, Zairét, Gabont. Az Expresso című lap cikkének lényege: az Angola déli tartományaiban a namíbiai gerillák üldözése ürügyé« kezdődött dél-afrikai támadás olyan szuperakció része, amelynek nem kisebb célja van, mint a független Angola kormányának megdöntése! A tervhez Pretória biztosítja a pénzt és természetesen a katonai-politikai vezetést. Az akció augusztus végére, vagy szeptember elejére időzített betetőzéseként a Dél-Angolába bevonult apartheiderők egyesülnének a még itt működő, amúgyis Pretória által életben tartott UNITA nevű angolai szervezet csapataival. Ugyanakkor Gabonon át Zairéba szállítandó zsoldosok egyesülnének a másik kormányellenes angolai csoport, aa FNLA fegyvereseivel — ez lenne a Luandára . irányuló ha­rapófogó északi szára. Ha a harapófogó valóban összecsu­kódna, akkor a kormánypárt, az MPLA disszidenseinek segítségével megbuktatnák a jelenlegi, forradalmi kabine­tet és koalíciós kormányt, hoznának létre. A fordulat egy­ben megnehezítené, sőt szinte lehetetlenné tenné a namí­biai kérdés rendezését is — fejeződik be a most nyilváH nosságra került terv. Ezek után jogos a kérdés: hogyan láthatott napvilá-' got a leleplezés egy portugál lapban — ráadásul épp olyan-! ban, amely közismerten közel áll Portugália jelenlegi kor­mányfőjéhez? Nézzük a tényeket. Angola lisszaboni nagy-! követe felkereste Eanes portugál államfőt és közölte, Luan­dában tudják, hogy a „Kubango”-terv (a szó az ott állo­másozó csapatok miatt Kuba és Angola összevonásából született) kidolgozásának és végrehajtásának egyik köz­pontja a portugál főváros és Francisco Pinto Balsemao miniszterelnök erről régen tudott. Portugáliában növekszik a tiltakozás a jobboldalnak az alkotmány módosítását cél­zó tervei ellen. Tagadhatatlan, hogy az 1974-es „vörös szeg- fűs forradalom” után kidolgozott alapokmány a világ egyik legdemokratikusabb alkotmánya, azonban a mostani vál­toztatásokkal az államosítások, az agrárreform megnyirbá­lásával, s több haladó szerv megszüntetésével — a jobbol­dal vissza akarja fordítani az idő kerekét. Nem lehetetlen tehSt, hogy valamelyest enyhíteni akarván a ránehezedő belpolitikai nyomást, a portugál kormányfő úgy döntött: a lapjában közölt leleplezéssel — közvetett módon — kísér rel meg egy gesztust az őt bíráló baloldal felé. Harmat Endre t Újabb párizsi merénylet Szerdán hajnali egy óra táj­ban pokolgép robbant Párizs­ban, a Champs Élysées-ről nyíló egyik elegáns mel­lékutcájában, a Banque de Gestion Privése nevű bankház előtt Egy véletlenül arrafelé kutyát sétáltató nő súlyosan megsebesült és anyagi károk keletkeztek. A bank a tava­lyi államosítások előtt Banque Meyer néven zsidó család, tu­lajdonában volt Néhány házzal odébb a rend­őrök megtalálták az Action Directe nevű francia terror­szervezet aláírásával ellátott, falra firkált figyelmeztetést amely szerint a szervezet megöli a cionizmus pénzelőit és propagandistáit, ha a pa­lesztinokat kiverik Bejrutból.” Egy hónapon belül ez volt _ hatodik zsidóellenes me­rénylet Párizsban, és tíz na­pon belül a harmadik, ameJ lyet a három éve feltűnt Ac­tion Directe terrorszervezet vállalt magára. A rendőrség most már ösz- szefüggésbe hozza a szerveze­tet a Goldenberg-féle Rosiers utcai vendéglőben történt hét­fői mészárlással (hat halott, 22 sebesült). Több más cso­port neve is felmerült, bár a gyanú főként a PFSZ-szel szemben is ellenséges „Abu Nibal-csoport” palesztin szer­vezetre terelődik. Megállapí­tották, hogy a vendéglőben ugyanolyan fegyvereket hasz­náltak a gyilkosok, mint ami­lyeneket az Izrael londoni nagykövete ellen június 4-én, és a bécsi zsinagógában ta­valy augusztusban végrehaj­tott merényletet elkövették. Az Action Directe cáfolta, hogy szerepe lenne a hétfői vendéglői akcióban. Japán—amerikai hadgyakorlat A japán halászszövetkeze­tek erélyes tiltakozásai elle­nére szerdán hajnalban nagyszabású amerikai—ja­pán haditengerészeti gyakor­lat kezdődött a Japán-tenge­ren, a Honsu-szigetek part­jainak közelében. Az ötven­ezer négyzetkilométeres öve­zetre kiterjedő manőverek északnyugati határának egyik pontja közelebb fek­szik a szovjet Távol-Kelet Osztrovszkij-fokához, mint a japán szárazföldhöz. Minthogy a manőverek egybeesnek a Japánban nép­élelmezési cikkül szolgáló tintahal halászatának au­gusztusi főidényével, a halá­szok féltik halaikat. Attól tartanak, hogy megismétlő­dik a tavaly májusi eset, amikor a lazac és a tavaszi pisztráng halászatának fősze­zonjában, egy hasonló flotta­tüntetés alkalmával, ameri­kai hadihajók véletlenül szétszaggatták a hálóikat. Az okozott hatalmas anyagi kár­ra való tekintettel a hivata­los Tokió kénytelen volt a katonai megmozdulás fel­függesztését kérni amerikai szövetségesétől. A mostani tiltakozások lecsillapítása céljából Tazava Kicsiro ha­lászati miniszter személye­sen biztosította a halászokat afelől, hogy ha megint ők húznák a rövidebbet, köve­telni fogja a gyakorlatok le­állítását. Ám ilyen kérelem teljesí­tése idén fölöttébb kétséges lenne, mivel a demonstráció­ra 18 japán és 16 amerikai hadihajót vontak össze. E haditengerészeti egységek a tengeralattjáró-felderítést és -elhárítást, valamint a légvé­delmet és feltételezett ellen­fél felszíni hadihajóin való közös rajtaütést próbálják ki. A tokiói sajtó szerint nyíl­tan szovjetellenes célzatú erőfitogtatáson először vesz részt az Egyesült Államok 7. csendes-óceáni flottájá­hoz tartozó ötvenegyezer tonnás Midway repülőgép- anyahajó. A gyakorlatokat két részletben, augusztus vé­géig folytatják. (MTI) Gáspár Sándor fogadta John Castegnarót Gáspár Sándor, a Szak- szervezetek Országos Taná­csának főtitkára szerdán a SZOT székházában fogadta John Castegnarót a Luxem­burgi Független Szakszerve­zeti Szövetség (OGB-L) elnö­két, aki szabadságát tölti hazánkban. A szívélyes lég­körű megbeszélésen tájékoz­tatták egymást a két ország szakszervezeti mozgalmának helyezetéről, feladatairól. Eszmecserét folytattak a nemzetközi szakszervezeti mozgalom aktuális kérdései­ről és a magyar—luxemburgi együttműködés fejlesztésé­ről.

Next

/
Thumbnails
Contents