Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)
1982-08-07 / 184. szám
Családlátogatáson Fiatal férfi, alig harminc- esztendős. Jellegzetes harcsa- bajúszáért sokan macerálták Diósjenőn. A domboldalba telepük, felnőtt, értelmi fogyatékosokat gondozó állami szociális foglalkoztató intézet raktárosa néhány esztendeje. Szokatlan — ma még szokatlan — család az övé Hetedik hónapja egyedül neveli két gyerekét, a. négyéves Zsoltot, és a majd három esztendős Zoltánt. (Nem szívesen beszél a válás körüli herce-hurcáról, arról, hogy milyen nehezen szánta rá magát a döntésre. Nem hiszem, hogy volt más választása. Még ma is tart az egyezkedés, hiszen az asszony magának követeli a kisebbik fiút. Tavaly decemberben költözött el, azóta nem jött Diós- jenőre. A férfi csak félszavakat mond volt feleségéről, minduntalan meggondolja magát: — Fontos ez? Vége, elmúlt, most már jobb nekem is, neki is, de főként a gyerekeknek. Akkor meg minek? Finomkodhatnék, mondhatnám, hogy az egykori feleség beteges volt, de hát ez csak részigazság lenne. Épp a környékbeliek cáfolnák ezt az állítást Részük volt ugyanis abban, amikor az asszony — többször is — öngyilkosságot kísérelt meg. Okait nem tudom. Az azonban tény, hogy ilyenkor nagy mennyiségű alkoholt találtak a vérében. Amikor vizsgálták. Sokszor nem vizsgálták—.). — Bár készültem a mostani állapotra, éreztem, hogy sokáig már, a korábbi feszültségeket nem bírom, azért mégis nehéz volt megszokni ezt a helyzetet Édesanyám és húgom segítsége nélkül, még nehezebb lett volna. De egyáltatlán nem megoldhatatlan! Nem akarom én senkinek sem megmutatni, hogy egy férfi is képes arra, amire a nő, tehát akár egyedül is fölnevelni a gyerekét. A sors hozta így, és én sajnálom. Ha viszont így van, hát így van. A fedél ott a fejünk fölött, kétszobás, fürdőszobás családi házam van a faluban. Fizetésem lehetne több — háromezer háromszáz forint, no és persze a fölemelt családipótlék a gyerekek után. Amikor magamra maradtam, akkor még három gyereket neveltem egy ideig. Feleségem első házasságából hozott egy fiút, akit magaméként szerettem. Öt az apósomék veték magukhoz. A kisebbik fiamat ideiglenesen édesanyám vitte föl magához Budapestre nemrég. Azóta hétvégeken találkozunk, vagy mi utazunk Zsolttal, vagy anyám hozza le őt. Így kellett dötenem, mert összecsaptak volna a fejem fölött a hullámok, ha teljesen magamra maradok. Nem biztos, de lehet. Ha a srác eléri a három esztendőt, akkor véglegesen hazajön, együtt jár majd a bátyjával az óvodába. Rossz, persze, hogy rossz, és én pocsékul is érzem magam, de tudom, jó helyen van, amikor csak lehet, együtt vagyunk. Nincs értelme rossz házasságot, megromlott kapcsolatot, csak a látszat kedvéért fönntartani. Ki tudja, mi marad meg a gyerekekben a további cirkuszokból? (A nagyobbik szaladt egyik alkalommal a szomszédokhoz: — Édesanyám beleesett a kútba! Férfiak és nők rohantak, hogy kötelekkel kihúzzák az asszonyt, a gyerekek riadtan, reszketve bámulták az eseményeket. Hogy mi marad bennük __? Az majd csak évek m úlva derül ki igazán, miféle nyomokat is hagyott a leikükön az a félelem.) — Itt maradt a lakás félig üresen. Mosógépet, centrifugát kellett vennem, mert mosni aztán kell a fiamra! Hetente kétszer-háromszor kerítek rá sort Kérdezték már, hogy nem szégyellem? Mit szégyellnék? Igaz, eddig nem én csináltam, de a sráccal nekiállunk — segít a maga módján — aztán gyerünk. Már főzök is. Nem mondom, hegy a Hiltonba konyhafőnöknek; hívnak, de egyszerűbb ételeket ehetően kotyvasztok, az biztos. Megtanultam, mert meg keltett tanulnom. Esténként néha összeütök valamit Egyébként én itt az intézetben ebédelek, a fiam pedig az óvodában. Szombat— vasárnap fölballagunk ide a hegyre, és együtt ebédelünk. Erre van mód, és ez az olcsóbb is. Csomó Józsefnél Szoros a napi beosztásunk. Reggel korán kelünk, mert nekem korán kell kezdenem. Fél hétkor ugrás ki az ágyból, mosakodás, reggeli, aztán futás az óvodába, onnan meg kismotorral felberregek a munkahelyemre. Délután megyek a srácért és indulunk haza. Van kertem, abban dolgozgatunk. Eddig nem nagyon törődtem vele, de most már azt is komolyabban veszem. Málnát tettem bele, most fordult termőre. Remélem, azért lesz jobb évem, is mint az idei. Nagyapái örökségként a szőlődombon is van egy nagy darab földem. Fölszántattam, abba is málna került, de az csak három év múlva hoz termést. Meg kell fognom minden forintot, és ott fogom, ahol tudom. Például, most készítettem össze az erdőn a téli tüzelőt. Annyit termeltem, hogy talán jövőre is elég lesz. Erre persze csak a hétvégén maradt idő, Zsolt addig a húgom óknál vendégeskedett. Mindig őket sem terhelhettem, nekik is van két gyerekük, van velük edég tennivaló az enyém nélkül is. Nagyon szívessen segítenek, de csak ritkán kérem. (Ügy tűnt, nem lesz különösebb gond a válás körül,, de aztán különféle követelésekkel állt elő az asszony. Csomó József, — bár a bírósági határozat nincs rá — havonta ötszáz forintot postáz a feleségének. Ő viszont egy fillérrel nem segíti a két gyerek nevelését) — Ha a ház körüli tennivalókkal, a kerttel végeztünk, akkor fürdetem a srácot A kiskádban, azt szereti. Utána közös vacsora, és zsupsz, be az ágyba. Együtt fekszünk le, olyankor már fáradtak vagyunk mind a ketten. Ennyi egy nap. Sokminden nem történik benne, legalábbis úgy látszik. Jó, nem jutok él moziba, vagy a cimborákkal egy sörre, mert a fiam a napirend meghatározója. Régebben sem jártam el itthonról, ez hát nem különösebb újság. Majd ha nagyobbak lesznek, talán akkor. Ha Zolikát is végleg hazahozom, az lesz az igazi. Együtt hárman. Már nem kell sokáig várni erre a pillanatra sem, csak néhány hónap. Ugye nem az derül ki az egészből, hogy micsoda mártír vagyok? Mert nem is vagyok. Szerencsétlenül jöttek össze a dolgok. Eny- nyi az egész. Ettől azért még nem áll meg az élet. Igaz? Hortobágyi Zoltán Három évtized alatt majdnem megkétszereződött városaink száma. Míg 1949-ben csak ötvennégy település viselte ezt a címet, jelenleg már kilencvenhat városi jogú helységet tart nyilván a statisztika. Közülük huszonhárom az utóbbi tíz-tizenkét évben emelkedett városi rangra. Ez a folyamat tovább tart, az 1971- ben elfogadott Országos Településfejlesztési Koncepció szerint a századfordulón százhúsz városi rangú települést jelölnek majd a magyar térképeken. A felgyorsult urbanizáció megváltoztatta a népesség települési formák szerinti eloszlását is: történelmünk során először többségben vannak a városlakók: a népesség 53,2 százaléka városokban él. Néhány adat a változás mértékének érzékeltetésére: az elmúlt évtizedben hárqmszáz- hatvanezren váltak városlakóvá. Míg az ország össznépessé- ge ez időben csak 3,8 százalékkal nőtt, addig a városok lakossága 11,5 százalékkal gyarapodott. Az utóbbi években már nem a főváros lakossága nőtt a leggyorsabban, hanem a huszonhárom legnépesebb vidéki városé. Lakóik száma húsz százalékkal lett több. Ez a nagy mértékű növekedés nem a természetes szaporodás következménye, hanem annak az iparosítással összefüggő vándorlási folyamatnak az e'redményc, amelynek során a falvakból, kis településekből fokozatosad a munkaalkalmat, Minek a fürdőnadrág, amikor úgyis vizes lesz Napközisek nyara Az egész nyári tődörgéstől Balassagyarmaton _____ __* K észül a kézimunka a játszótereken, a ragyogó utakig, vidéken töltött mozgalmas, de egyben pihentető hetekig széles skálája van az iskolásgyerekek nyarának. A kevés nyári szabadsággal gazdálkodó szülők számára az egyik legmegnyugtatóbb megoldás a nyári napközi. Biztonságban tudják gyermeküket, az étkezésen kívül a szórakozásuk is megoldott. Elgondolkodtatott: vaj on miért húzódoznak mégis sokan ettől? Miért érzik kényszermegoldásnak ? Kétségtelenül közrejátszik ebben sokaknál a napközivel kapcsolatos előítélet: pusztán gyermekmegőrzőnek tartják, ahol eltölthetik az idejüket azok, akiket nem vár napközben ott senki. Vannak helyek, ahol alapja is van e vélekedésnek, mivel néhány pedagógus számára szintén kényszerpálya a napközi, és amit nem szívből csinálnak, abban kevés a köszönet. Néhány év óta szinte nem volt nyár, amikor ne látogattam volna meg a balassagyarmati napközis tábor lakóit. Örömmel mentem, mert azt éreztem, itt a gyerekek és a felnőttek egyaránt szívesen töltik napjaikat. Legutóbb már a megérkezésnél feltűnt két dolog. Az egyik egy kerítésen kívül ácsorgó gyerek — mondták, gyakran jön, vágyakozva nézi bent levő társait, öt nem íratták be, a nagyszülőknél tölti a közelben a nyarat. Pedig szívesen jönne... A másik benyomás: a tábor rendezettsége, otthonossága, „levegője”. Mintha egy üdülőben járnánk — a sok mindennel felszerelt sportudvar, a szabadtéri játékok, a nemrégiben kialakított fedett belső udvar, a szakkörök, csoportok szobái mind arról árulkodnak, nem unatkoznak itt a gyerekek. Dobák József né, a tábor jelenlegi vezetője beszél a napirendről, az elfoglaltságokról, a pedagógusok munkájáról. Van, aki saját gyerekét is idehozta. A beosztás rugalmasan igazodik a szabadságokhoz, beutalókhoz, családi programokhoz. Mint például éppen a táborvezetésben: Gondos Bertalan napközis szakfelügyelő lenne most a soros, de lánya esküvője miatt cseréltek. Persze, ez nem akadályozza meg abban, hogy minden nap be ne nézzen, ne érdeklődjön... — Az iskolai napközinél kisebb létszámúak a csoportok nálunk: ha mindenki itt van, 180 gyerekkel összesen 11 felnőtt foglalkozik. Hétféle érdeklődési kör, szakkör működik jelenleg: játék, bar- kács-modellező, kézimunka, sakk, sport, mese, ének — a színjátszók irányítója most nincs itt. Hogyan is zajlik egy nap általában? Tíz és tizenkettő között tartják a foglalkozásokat. A hétfő délután a mozielőadásé. Kedd—péntek szakköri napok, a csütörtök a kirándulásé. Az első alkalommal csak ide a közeibe mentek, Ipoly-parti akadály- versenyt tartottak. Aztán bekerült a programba egy Hollókő—Szécsény út — mondani sem kell, hogy nagy adagok fogytak el az evésnél... A kosztot a vendéglátó biztosítja — ottjártunkkor is láthattuk, nem fukarkodnak az adagolásnál. Inkább az okoz gondot, hogy egyik-másik gyereket lebeszéljék a többszöri repetáról... Vetélkedők, sportversenyek, játékdélutánok színesítik a napokat. Nem maradnak egyedül a pedagógusok, sok intézmény segíti a programszervezést. A közben megérkező Gondos Bertalan sorolja is. — Gyakran vagyunk „házon kívül”: fogadnak minket a könyvtárak — a csillag és a Madách — a művelődési központ, a VB idején a Dózsában nézhettük a színestévét. A hétfői mozi, a változó napokon megtartott sport- versenyeknél az- MHSZ is közreműködik. Nem hiányoznak a vöröskeresztes előadások sem. Sokféle sajtóterméket rendelhettünk. A kirándulásokhoz az üzemek is ho«í zájárulnak, hogy minél több élményt szerezhessenek a gyerekek. Gondos Bertalant a napkö-' zis nevelés ügyének lelkes híveként ismertem meg. Amikor azt bogozgatjuk, miért is jó itt a légkör, miért mondja sok gyerek, legszive- sebben itt is aludna, így fogalmaz: — A nevelők szívvel esi-! nálják, ez a legfontosabb. A hétforintos óradíj bizonyára senkinél nem mérvadó... Kialakult egy törzsgárda, akik-! nek a napközis táborban töl-! tött hetek minden nyáron fix elfoglaltságot jelentenek. A gyerekek többsége pedig a hátrányos helyzetűek közül kerül ki — olyan is van, aki a szomszéd községből jár be, mert az elvált édesanya nem tudja másképp megoldani a gyerek nyarát. Zömmel alsósok — őszinték, hálásak, ha megérzik, nem kényszerből foglalkoznak velük. Ez nana „jutalomtábor” — néhányan éppen a gyenge tanulmányi eredményűek közül vannak itt. Anélkül, hogy a vakációban is „iskolát játszanánk”; igyekszünk differenciáltan foglalkozni velük, az olvasás felé vonzani őket, játékosan ismereteket nyújtani. Jártak itt más napközisek, ígérkeztek is — a vendégeknek leginkább az tetszett, hogy .megpróbáljuk úgy tartalmassá tenni az itt töltött időt, hogy közben mégse szervezzük agyon. Megéri! G. Kiss Magdolna A fejlődés megkésésének Harminc év alatt negyvenkét új város jobb életkörülményeket kínáló városokba, ipari központokba áramlott a népesség. Az urbanizációs folyamat eredményeként a városokban az egy négyzetkilométerre jutó népsűrűség 96-tal nőtt, a falvakban pedig hattal csökkent. Jelenleg minden városi négyzet- kilométeren négyszázhuszon- öten élnek, a falvakban pedig ugyanakkora területen csak hatvanhárman. A falvakból a városokba irányuló belső „nép- vándorlás” az ötvenes, hatvanas években volt a legnagyobb mértékű, 1960-ban például minden századik lakosból kilenc lakóhelyet változtatott, jelenleg ez a szám már hatra mérséklődött. Nemigen csökkent azonban az ingázók száma, az aktív keresők huszonnégy százaléka, csaknem egymillió felnőtt utazik naponta, vagy hetente a munkahelyére. Az utóbbi években — a mezőgazdaság fejlődésének eredményeként — lelassult a falvak elnéptelenedési folyamata, s ebbe az irányba hatnak a falusi települések népesség- megtartó erejének növelésére irányuló újabb törekvések is. A városok ugyanis a nagyarányú kommunális fejlesztések ellenére mind nehezebben tudtak megbirkózni a gyors népességnövekedésből adódó gondokkal. A városiasodási folyamat alaposan megváltoztatta a települések arculatát is. A vidéki városok lakásállománya tíz év alatt csaknem harminc százalékkal gyarapodott, a fővárosé pedig tizenhat százalékkal nőtt. Űj városközpontok alakultak ki, jelentős ipari városok jöttek létre, s átalakulóban vannak a hajdani mezővárosok. Nőtt a százezer lakosnál népesebb települések száma: négy városunk lakóinak száma százötvenezer és kétszázezer fő között van, három népessége pedig meghaladta a százezret. A községek is differenciálódtak: több mint negyven tízezer—harmincezer lakosú magyar falut jegyeznek már a statisztikák. Közülük jó néhány alsófokú közigazgatási központként működik, némelyik pedig, — mint Bábolna, vagy Nádudvar —, az ott gazdálkodó mezőgazdasági nagyüzem fejlődésével párhuzamosan már teljesen városias jegyeket mutat. Az elmúlt tíz évben a kommunális jellegű beruházások! negyven százaléka huszonhárom vidéki városban valósult meg. A magyar településháló-, zat helyzete, struktúrája azonban még ma is magán viseli a fejlődés megkésésének jegyeit. Európa országainak többségében már a XIX. században végbementek azok a nagymértékű városiasodási folyamatok, amelyek nálunk csak a felszabadulást követő években indultak el. Az okok között döntő szerep jutott a török uralom másfél évszázada, a polgári társadalom és az iparosodás későbbi kibontakozása, a feudális maradványok továbbélése, a mezőgazdasági árutermelés alacsony színvonala, a piaci központok kis száma, a tőkeakkumuláló képesség alacsony szintje. 1941- ben az országban még csak ötvennégy város volt, többségük falusias jellegű, elmaradott infrastruktúrájú. A népességnek harminchat százaléka volt városlakó. Az elkövetkező években a hazai településhálózat-fejlesztés célja nem elsősorban a városok számának nagyobb mértékű növelése, hanem az infrastruktúra, és a szolgáltatások színvonalának emelése, a városok és a kisebb települések harmonikus fejlődésének előmozdítása lesz. Dávid Erzsébet
