Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)

1982-08-25 / 198. szám

HOGYAN SZÜLETETT KUZBASSZ ? Született: előszűr évmilli­ókkal ezelőtt, amikor a ter­mészet erői kialakították az Ural vidék, Szibéria kapuja természeti kincseit, gazdag vidékét. És született másod­szor hatvan esztendővel eze­lőtt, amikor a szovjet hata­lom létezése, megerősödése lehetővé tette a területi fej­lesztési tervek kidolgozását és megvalósítását. Lenin javaslatára elsők kö­zött, ha nein éppen elfőnek Szibéria kapuját, Kemerovo területét, a Kuznyecki-szén- medencét vették fel a fejlesz­tési tervek közé. Hogyan? Szóljon erről itt az alábbi sorozat, amely egykori vissza­emlékezéseket, emlékeket tar­talmaz Leonyid Sinkarjov kö­tete alapján, amelynek a cí­me: „Szibéria, ahonnan jött és amerre tart”. Mi most eb­ből az igen értékes könyvből azokat a részeket emeltük ki, szerkesztettük egységes foly­tatássá, amelyek Kemerovo terület, a KUZBASSZ meg­születéséről szólnak. A valóban regényes és re­génybe illő történetek nem­csak szép olvasmányok, de az akkori, hatvan esztendő előt­ti évek nem mindennapos tö­rekvéseit is hűen tárják az olvasók elé. — Amerika Szibériában — ez egyszerűen ostobaság... Szerintünk tiszta képtelenség önöknél százötven tonnás martinkemencéket és olyan hatalmas kohókat, meg hen­germűveket építeni, amilye­neket önök elgondoltak. Ért­sék meg: még Amerikában is csak most kezdünk ilyen üze­meket építeni. Hát mit akar­nak, amikor se tapasztalatuk, se gépeik, csak az a sok tanu­latlan ember. Nézzen rájuk! Hiszen rongyokban járnak. Nevetséges! Mr. Everhard elhallgatott. Alighanem korholta magát, mert így elveszítette önural­mát. Mint a chicágói Frane cég főmérnöke, nem enged­hette szabadjára érzelmeit. Ez a kitörése sem felelt meg cége érdekeinek, amely elvál­lalta a Kuznyecki-medencé- vel kapcsolatos szovjet tervek megvalósítását. Különben is, mi köze neki a bolsevikok új ötleteihez, a gigantomániá­jukhoz, a fantasztikus máso­dik ötéves tervükhöz ? ötven-száz évvel marad­tak el az élenjáró országok­tól, és ezt a lemaradást tÍZ év alatt kell pótolniuk. Ezeknek az országoknak a le­hetőségekből kiindulva kellene fejleszteniük az ipart, ők meg propagandát csinálnak a köz- gazdaságtanból, és- versenyt hirdetnek anélkül, hogy fel­mérnék az erőiket. Vízerőmű­vet terveztek a Dnyeperen, autógyárat Moszkvában és Gorkijban, traktorgyárat Harkovban és Cseljabinszk- ban, kombájngyárat Szara­tovban, végyi kombinátot Ber- jezmyikiben és Szolikamszk- ban... Ez még mind hagyján, de Amerikát Szibériában?! Mr. Everhard nyugtalanul pillantott magas szárú, meleg csizmájára, amely egyre mé­lyebben süppedt az első hó­val beborított, mohafödte in­goványba, közel ahhoz a hely­hez, ahol teljes erővel épült a tyelbeszá, vagy kuznyecki kohászati gyár. Odahallat­szott a csákányozás tompa hangja, a talicskák nyikorgá­sa, néha robbanás dördült, és alacsony porfelhő emelkedett a fehér föld fölé, ő pedig ott állt szemtől szemben azzal az orosszal, aki ezt a roppant építkezést irányította Az orosz bátorsága iránt érzett tisztelete arra késztette, hogy nyíltan szóljon hozzá. Ivan Bargyin — így hívták a kuznyecki építkezés főmér­nökét — ügyetlenségével ne­vetésre ingerelte, amikor Bar­gyin irodájában voltak. Az asztalt elborították a papírok, még a padlón is iratok he­vertek, a látogatók rajtuk ta­postak. Itt az építkezésen azonban átalakult Bargyin, valahogy még magasabb és válasabb is lett. Azelőtt az amerikai Garry gyárban dol­gozott, a világ legnagyobb üzemében, kohászati gyára­kat épített délen, most pedig ő a szibériai építkezés lelke. Következik: Uráli vas — kuznyecki szén. Erich Honecker 70 éves Kádár János az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke 70. szü­letésnapja alkalmából levél­ben köszöntötte Erich Hone- ckert, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizott­ságának főtitkárát, a Német Demokratikus Köztársaság ál­lamtanácsának elnökét. Az Elnöki Tanács ebből az alkalomból Erich Honécker- nek az első német munkás- paraszt állam felvirágoztatá­sában, a szocialista országok közösségében kifejtett inter­nacionalista tevékenysége és a magyar—NDK kapcsolatok elmélyítésében szerzett kima­gasló érdemeinek elismerésé­ül a Magyar Népköztársaság Gyémántokkal Ékesített Zász­lórendje kitüntetést adomá­nyozta, Kubai meghívás Jasszer Arafatnak Fidel' Castro közölte, Kuba hajlandó 500 palesztin árvá­nak otthont nyújtani és meg­hívta Jasszer Arafat palesz­tin vezetőt, hogy látogasson el Havannába. A Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, az állam- és minisz­tertanács elnöke Jasszer Ara- fathoz, a Palesztin Felszaba- dítási Szeryezet VB elnökéhez intézett levelében elismerés­sel adózott a nemzeti jogait védelmező palesztin nép hő­siességének és azzal vádolta az Egyesült Államok kormá­nyát, hogy a Bejrútban vég­rehajtott cionista vérontás értelmi szerzője. Az USA tudtával és támogatásával... Nyilatkozatok a libanoni invázióról Francia gáz­kompresszorok A Dresser—France Vállalat, amely egy amerikai társaság franciaországi leányvállalata, kedden megkezdte a gázkomp­resszorok gyártását a Szibé­riát Nyugat-Európával össze­kötő gázvezeték számára. A gyártást a vállalat az ameri­kai embargó bejelentése után június 22-e tóta szüneteltette. A francia kutatási és ipar- ügyi minisztérium hétfőn este közölte, hogy a közérdekből való állami igénybevételre vo­natkozó rendelet értelmében kötelezte a vállalatot a szerző­désben vállalt »kötelezettségei betartására, vagyis a Szovjet unióval kötött szerződésben vállalt 21 gázkompresszor le­gyártására. Ezek közül júni­us 22-ig három készült el. Fonfos kísérletek a Szaljuton . A nagy tisztaságú biológiai anyagok gyártása előtt új le­hetőségeket nyitó kísérletso­rozatot fejezték be a Szaljut— 7 űrhajósai. A kísérlet a Tau- ria nevet kapta, mitfel a kri­mi orvostudományi egyetem biokémiai tanszékének ku­tatói állították össze. Az elektroforézisen (folyadék­ban, vagy gázban vándorló elektromos töltésű részecs­kék szétválasztása elektromos tér hatására) alapuló kísérlet célja, hogy olyan tisztán állít­sanak elő értékes biológiai anyagokat, ahogyan azt a földön a nehézségi erő miatt nem lehet elérni. A végter­mékek elsősorban gyógyá­szati anyagok, például a kü­lönböző fertőzések elleni szé­rumok gyártásához felhasz­nálható fehérvérsejtek, vagy a hemoagglutinin nevű vírus­ölő szer, amelynek egy grammja a földi előállítás ne­hézségei miatt eddig több százezer rubelbe került. Folytatták az űrhajósok a fizikai kísérleteket is. Az Asztra elnevezésű készülék­kel levegőmintákat vettek az űrállomás belsejében és a, vi­lágűrből is. 2 NÓGRAD - 1982. a Nyugat-Bejrút izraeli ost­romára az Egyesült Államok előzetes tudtával és támoga­tásával, valamint Nyugat-Eu- rópa áldásával került sor — jelentette ki kedden Jasszer Arafat. Az ostromlott város­részben tartózkodó PFSZ-ve- zető a Corriere Della Seta cí­mű milánói lapnak nyilatko­zott. Arafat emlékeztetett arra, hogy Shultz amerikai kül­ügyminiszter nemrég elismer­te: elődje, Alexander Halg, tudott az invázió és a bejrúti ostrom tervéről. i A palesztin vezető rámuta­tott továbbá, hogy „a térség legerősebb hadserege (azaz az izraeli) nem volt képes le­győzni és a fehér zászló kitű­zésére kényszeríteni a palesz­tinokat”. Arafat megismételte: szer­vezete kizárólag azért egye­zett bele az elvonulásba, hogy ily módon megkímélje a to­Aligha lehet csodálkozni azon, hogy Rómában csaló­dottan fogadták Giovanni Spadolini második kormányát. Az olasz ügyekben általában járatos helyzetelemzők is ta­nácstalanok, de a római po­litikusok többsége sem tudja mire vélni Itália háború utá­ni 42. kormánya megalakulá­sának körülményeit. Arra ugyanis eddig nem volt pél­da, hogy két egymást követő olasz kabinetben valamennyi tárca élére ugyanazok kerül­jenek. „Válság a semmiért” — sokan vélekednek tehát így Rómában az elmúlt hetek ese­ményeiről, s aligha alaptala­nul. Ha ugyanis a szocialisták és a kereszténydemokraták között nézeteltérések támad­tak, vajon elképzelhető-e a csatabárd elásása érdemi és alapvető változások, a tárcák vezetőinek cseréje nélkül? Kétségtelen, hogy a repub­lic) usztus 25., szerda vább\ pusztítástól a város polgári Lakosságát A leghatározottabban el­ítélte a Libanon elleni izraeli inváziót Bruno Kreisky oszt­rák kancellár. „Izrael a liba­noni háborúval elvesztette a világ rokonszenvét és támo­gatását” — mondotta az oszt­rák kormányfő a Stern című hamburgi magazinnak adott keddi nyilatkozatában. Kreisky közölte: a történ­tek után nem kíván már köz­vetíteni az izraeliek és a pa­lesztinok között. Nem tekinti pártatlannak magát, mert a palesztinok: ,.az elnyomottak és üldözöttek” oldalán áll. ☆ „A palesztinok bejrúti ki-, vonulásával Begin és Sáron pirruszi győzelmet aratott” — jelentette ki Taufik Tubi, az likánus párti Spadolini sze­mélyében az utóbbi évtizedek egyik legrugalmasabb, ■ a kompromisszumok iránt leg­fogékonyabb politikusa jeles­kedett a válság áthidalásában. Bizonyos, hogy mindenekelőtt az ő és Pertini államfő érde­me az új kormány gyors meg­alakítása- Lényegében egyet­len változás történt a koráb­biakhoz képest: a megbízott kormányfő a szocialisták kö­vetelésére tízpontos intézmé­nyi reform tervezetet dolgozott ki. Az új kabinet programja ezt kívánja megvalósítani, ami egyszersmind talán a hatéko­nyabb kormányzati munkát is elősegíti. A másik fontos cél a gazdasági és pénzügyi vál­ság következményeinek mér­séklése. Jövőre például az inflációt 13 százalék körüli szintre kívánják csökkenteni, ami egyidejűleg a közkiadá­sok radikális csökkentését és újabb adók bevezetését helye­zi kilátásból. Kétséges, hogy az utóbbi intézkedések meg­Izraeli Kommunista Párt KB főtitkárhelyettese, a Lityera- turnaja Gazeta című -szovjet lapnak adott nyilatkozatában. „A konfliktust csupán az oldhatja meg, ha elismerik a palesztin nép jogát az ön- rendelkezésre és saját álla­mának megalapítására. Ehhez a palesztin és az izraeli nép viszonyának 'olyan rendezésé­re van szükség, amely a két állam létezési jogának kölcsö­nös elismerésén alapul”. — je­lentette ki az izraeli politikus. „Ügy véljük, hogy a közel- keleti békét szolgáló párbe­széd természetes kerete — Le- onyíd Brezsnyev javaslatának megfelelően — olyan nemzet­közi értekezlet lenne, ame­lyen minden érdekelt fél részt venne — mindenekelőtt a pa­lesztinok, az ENSZ képviselői, Izrael, a szomszédos arab or­szágok, a Szovjetunió, az Egyesült Államok, és az ér­dekelt európai országok”. értésre találjanak a szakszer­vezeti szövetségek berkeiben. Itáliában több fontos refor­mot sürgetnek: az _ oktatás, az egészségügy, a déli’ országré­szek fokozottabb fejlesztése már évek óta a szakszerveze­tek és a baloldali ellenzék követelései közé tartozik. Ügy tűnik tehát, az ötpárti — kereszténydemokrata, szo­cialista, szociáldemokrata, re­publikánus és liberális — ka­binet újjáalakulása legföljebb elodázza a konfliktusokat, a feszültség tényleges föloldásá­ra azonban nincs kilátás. Is­mét forró őszre számítanak tehát Rómában -f- korántsem meteorológiai, hanem politikai értelemben. S kérdéses, hogy a jelentős földcsuszamlással, a -parlamenti erőviszonyok elto­lódásával egyáltalán nem ke­csegtető választásokat sike­rül-e elkerülni. Márpedig et­től az erőpróbától a szocialis­tákon kívül valamennyi olasz párt joggal tart­Gyapay Dénes Kiút a krí Q szlovák nemzeti felkelés és napjaink Az 1944 augusztusi szlovák nemzeti felkelés történelmi jelentőségű volt a társadalom fejlődésében. Történelmünk bebizonyította, hogy a nemzeti és demokratikus forrada­lom kezdetét jelentette nemcsak Szlovákiában, hanem az egész országban. Már az 1944. szeptember 1-i - deklaráció­ban megfogalmazták az új demokratikus csehszlovák ál­lam megalakulását, a két egyenjogú, testvéri nemzetre, csehekre és a szlovákokra alapozva. A program tartalmaz­ta a szocialista egyenlőséget. A kassai kormány programja a szlovák nemzeti felkelés alapjaiból indult ki, amely le­hetővé tette, hogy nemzeti és demokratikus forradalmunk fokozatosan és békés úton szocialista forradalomba men­jen át. A tények bizonyítják, hogy a szocializmus sikeres fejlődése az egész ország és mindkét nemzet érdeme. A szlovák nemzeti felkelés üzenete arra is kötelez bennün­ket, hogy állandóan erősítsük az összetartozás, az interna­cionalizmus érzését mindkét nemzetnél és az összes ná­lunk élő nemzetiségnél. A felkelés időszakában a nemzeti és demokratikus forradalom jelentette a népi rendszer alapját. A forrada­lom élén a kommunista párt állt, a felkelésben a fő moz­gatóerő a dolgozó nép volt a munkásosztály vezetésével. A felkelésben létrejött a munkásosztály, a parasztság és a haladó értelmiség egysége. A harc arra is kötelez bennün­ket, hogy az egységet állandóan erősítsük. Népünk nemzeti felszabadító harca egybefonódott a szovjet nép hősies küzdelmével. A szlovák nemzeti felke­lés arra is serkent bennünket, hogy állandóan ösztönözzük és tápláljuk őszinte barátságunkat a Szovjetunióval, miht fejlődésünk és biztonságunk megbízható alapjával. A szlovák nemzeti felkelésnek nagy nemzetközi jelen­tősége volt. Nemcsak azért, mert a szlovák katonák mel­lett ott harcoltak az oroszok, ukránok, bolgárok, lengyelek, magyarok és a többi nemzet katonái. A fő feladat az volt, hogy meggyorsítsák és könnyítsék a szovjet hadsereg elő­rehaladását. A felkelés színhelye Szlovákia volt, ezen belül a ml kerületünk, Közép-Szlovákia. Nem véletlen, hogy éppen az a kerület, amely évtizedekkel ezelőtt még a szegénység és az éhezés, valamint a tömeges kivándorlás színhelye volt. Itt sikerült teljesíteni legkedvezőbben a szlovák nemzeti felkelés több jelentős feladatát. A felszabadulás óta a kerület kimagasló ipari sikere­ket ért el, virágzó, modern gazdálkodással. Jelentősen emel­kedett a lakosság kulturális színvonala. A szocialista épí­tőmunkában az ipari termelés negyvenszeresére emelke­dett, a mezőgazdasági termelés pedig ötszörösére. Kima­gasló eredményeket értünk el a beruházások és a lakás­építés területén. Az elmúlt harminc évben jelentős üze­mek épültek Martinban, Lupcán. Mokradon, Puchovban, Breznón, Bucina Zvolenben és Cigelbányán. Ezek létesítése, a további feladatok feltételezik, hogy visszatérjünk a szlo­vák nemzeti felkeléshez és további tapasztalatokat merít­sünk belőle. Csak pártunk aktív politikai segítségével, a marxista-leninista alapelvek révén tudjuk teljes egészé­ben valóra váltani a szlovák nemzeti felkelés nem halvá­nyuló feladatait. Matej Du rise Besztercebánya Kínai vélemény Szovjetunióval való kapcsolatok javításának lehetőségeiről Hu Jao-Fang, a Kínai Kom- megosztják a felelősséget a munista Párt KB elnöke, az KB titkársága és Politikái Bi- AFP francia hírügynökségnek zottsága között. Hu Jao-Pang adott nyilatkozatában előze- cáfolta a Politikai Bizottság tes feltételekhez kötötte a feloszlatásáról elterjedt pe- kínai—szovjet kapcsolatok ja- kigi híreszteléseket. A fontos- vitásának lehetőségét. El- sági sorrendre utaló meg­mondta: a múlt heti kínai— jegyzés ugyanakkor az, hogy amerikai megállapodással a titkárság ténykedik majd nem oszlottak el a két ország „az első vonalban” s a Po- kapcsolatait beárnyékoló fel- litikai Bizottság a „második­hők. ban”. Közölte továbbá: Teng Peking szerinte csak akkor Hsziao-Ping csak fontos hajlandó a jószomszédi kap- ügyekkel foglalkozik és a leg- csolatokra Moszkvával ha a több döntés tőle származik Szovjetunió felhagy Vietnam majd. kambodzsai politikájának Hu Jao-Pang hangoztatta, támogatásával, kivonja csa- hogy Kínában az egy főre patait Afganisztánból és csők- eső nemzeti jövedelem a mos- kenti, vagy visszavonja a szov- tani 300 körülivel szemben a jet—kínai határon elhelye- század végéig elérheti az ezer zett katonai erőit. dollárt és 1990-ig le akarják A kínai párt elnöke „ki- rakni az ezután következő tíz lencven százalékban” biztos év gyors gazdasági fejlődésé- abban, hogy a század végére nek szolid alapjait, stabil politikai viszonyok ala- A kínai párt elnöke felve- kulnak ki majd Kínában. A tette annak lehetőségét, hogy kínai vezetés — mondta — Kína Mirage típusú harci re­tanult a történelem leckéjéből, pülőgépeket vásárol Francia­megerősítette a párt vezető országtól, vagy Franciaország« szerepét, visszatért a demok- gal közösen gyártja azokat, ratikus centralizmus, a kol- Megerősítette, hogy kedvező lektív vezetés elvéhez és gya- ajánlat esetén Franciaország korlátához, amelyeket Mao atomerőművet építhet Kanton Ce-Tung és utóda Hua Kuo- közelében. Feng semmibe vett. Hu Jao-Pang látogatásra A szeptember elsején meg- hívta meg Kínába Mitterrand nyíló XII. pártkongresszuson francia köztársasági elnököt. A bejrúti kivonulás nem szünteti meg a palesztin problémát A palesztinok Bejrútból va- említettek előmozdítását. Pé- ló evakuálása nem jelenti azt, réz de Cuellar hangsúlyozta: hogy megszűntek volna a pa- küszöbön álló hirosimai lá- lesztin problémák, s nem je- togatásával demonstrálni kí- lenti a közel-keleti, vagy li- vánja a világszervezet elkö- banoni problémák megszűnő- telezettségét a leszerelés, min- sét sem — jelentette ki To- denekelőtt a nukleáris lesze- kióban az ENSZ főtitkára, relés megvalósítása mellett. _ Javier Pérez de Cuellar saj- A világszervezet első szá- tóértekezletén kifejezte azt a mú diplomatája előzőleg a reményét, hogy a palesztinok nemzetközi , helyzet égető képesek lesznek élni törvé- problémáiról,- a fegyverkezési nyes jogaikkal, s hogy sike- verseny megfékezésének, _ ü- rül megteremteni a libanoni letve a leszerelés előmozdítá- belső rendezést, előijehaladni a sának lehetőségeiről, vala- közel-keleti béke megterem- mint az ENSZ és Japán tésének irányába. Az ENSZ együttműködésének kiszélesí- kötelességének nevezte az léséről tárgyalt vendéglátóival.

Next

/
Thumbnails
Contents