Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)
1982-08-24 / 197. szám
Zimbabwei fegyveres erők helytállnak Visszaverték az ellenség támadását A zimbabwei fegyveres erők augusztus 18-án dél-afrikai fegyveres támadást vertek vissza, és zimbabwei területen három, dél-afrikai katona meghalt — közölte Robert Mugabe zimbabwei miniszter- elnök szombati sajtóértekezletén Hararéban. Közölte, hogy Hararéba szállították az eddig nem azonosított három katona holttestét. A katonák a régi rhodesiai hadsereg egyenruháját viselték — mondotta a zimbabwei kormányfő. Az összecsapás Zimbabwe délkeleti részén zajlott le ahol az ország mind Mozam- bikkal, mind a Dél-afrikai Köztársasággal határos." A zimbabwei miniszterelnök rámutatott, hogy a pretoriai rezsim a zimbabwei kormány destabilizálására törekszik, ezért hajt végre sorozatos szabotázsakciókat az országban. A közelmúltban például a dél-afrikaiak felrobbantották a beira-umtalí olajvezetéket, és . támadást hajtottak végre a tomhilll katonai repülőtér ellen, megrongálták a zimbabwei légierő 12 repülőgépét. — A pretoriai kormány Zimbabwe ellen nagyszabású támadásra készül, amit nem csak a rendszeres szabotázsakciók, hanem a megfutamított behatolók által hátrahagyott fegyverek is bizonyítanak — mondotta Mugabe, hozzáfűzve, hogy a héten nagy mennyiségű lőfegyvert, aknákat, kézigránátot és rádió adó-vevő berendezéseket találtak. (A lefoglalt harci eszközöket bemutatták a hararei diplomáciai testület tagjainak.) A provokációkkal kapcsolatban Mugabe rámutatott, hogy a támadóknak tudniuk kell: Zimbabwe kész megvédeni az ország területének minden talpalatnyi földjét Pravda a nemzetközi Terjedelmes cikkben vizsgálja a némzetközi biztonság megteremtésének lehetőségeit a Pravda hétfői száma. Veszélyes hibába esnek azok, akik a másik féllel szembeni katonai erőfölény megszerzése útján kívánják megteremteni saját biztonságukat. A jelenlegi körülményeik között ugyanis eleve lehetetlen az ilyen erőfölény elérése, másrészt a megszerzésére tett bármilyen kísérlet csupán a feszültség fokozódásához, az érintett felek biztonságának csökkenéséhez vezet — hangsúlyozza a cikk. A Pravda arra is felhívja a figyelmet, hogy bár a viszonylagos erőegyensúlyon alapuló hadászati stabilitás a mai nukleáris korszakban rendkívül fontos előfeltétele az általános biztonságnak, önmagában mégsem lehet garanciája annak. A világon oly nagy mennyiségű tömegpusztító fegyver halmozódott fel, s a célbajuttató eszközök olyun tökéletessé váltak, hogy az emberiséget pusztulással fenyegető veszélyt csak a katonai szembenállás fokozatos .mérséklése, az egyeztetett fegyverzetkorlátozási és -csökbizfonságról kemtési, leszerelési intézkedések révén lehet kiküszöbölni. Más megoldás nincs, mivel a biztonság és a leszerelés elválaszthatatlanok egymástól. Az utóbbi másfél évben amerikai részről több szó esett a különböző hadászati doktrínákról, mint korábban akár egy évtized alatt. Maga a tény, hogy az amerikai vezető körökben nyílt, nyilvános vita folyik a különböző nukleáris hadviselési forgatókönyvekről, azok előnyeiről és hátrányairól, azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államok vezetői szépiára a nukleáris háború gondolata elfogadható. Az amerikai vezetőknek azonban tudniuk kell, hogy egy nukleáris támadás semmiképp sem maradhat büntetlen, hiszen mindkét fél a legkülönbözőbb típusú nukleáris fegyverek tömegével rendelkezik. Tökéletesen alaptalan és elhibázott a .korlátozott" atomháborúra építő elmélet is, mivel az atomfegyver alkalmazása minden esetben láncreakciót indíthat el. Az atomháborúban nem lehet semmiféle korlátozó szabályok betartására számítani — szögezi le a Pravda cikke. Zavargások, letartóztatások Peruban Űjabb zavargások voltak vasárnap Peruban — közölte a limai rendőrség. . Mintegy százan fegyveresen megtámadtak, majd dinamittal felrobbantottak egy rendőrőrsöt Ayacucho tartományban. A kibontakozott tűzharcban a támadók közül húszán, a rendőrök közül pedig hatan életüket vesztették. Ugyancsak a rendőrség közölte, hogy a rendkívüli állapot pénteki bevezetése óta eddig 120, terrorizmussal gyanúsított személyt vettek őrizetbe Limában és Callao kikötővárosban. A jelenlegi kormány gazdaságpolitikája igen éles tiltakozást váltott ki országszerte a dolgozók körében, akik a külföldi tőkének szabad kezet adó, úgynevezett liberális gazdaságpolitika terheit viselik. A Perui Kommunista Párt KB vasárnap Limában közzétett nyilatkozata arra hívta fel a figyelmet, hogy a terrorhullám nagy kárt okoz a dél-amerikai ország munkásmozgalmának, mivel lehetőséget ad a kormánynak a leszámolásra nemcsak a terroristákkal, hanem a politikai és a szakszervezeti ellenzékkel is. Kuvaiti parlamenti küldöttség Budapesten Az országgyűlés meghívására , Mohammad Yousuf al- Adsaninak, a nemzetgyűlés elnökének vezetésével kuvaiti parlamenti delegáció érkezett hétfőn Budapestre. Kuvait Állam nemzetgyűlésének küldöttsége első alkalommal tesz hivatalos látogatást Magyar- országon. A vendégek — akik Kuvait parlamentjének különböző bizottságaiban töltenek be funkciókat — itt-tartózko- dásuk során ismerkednek ' a magyar országgyűlés tevékenységével, s megbeszéléseket folytatnak a két parlament kapcsolatáról. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta. 2 NÓGRÁD — 1932. augusztus 24., kedd Folytatódik a palesztinok kivonása Libanonból Szakszervezeti delegáció utazott Norvégiába Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára vezet és évei magyar szakszervezeti küldöttség utazott vasárnap Norvégiába az északi szakszervezti tanács (NFS) meghívására. A SZOT és az NFS küldöttsége véleményt cserélnek hazánk és az északi országok gazdasági helyzetéről, a szakszervezetek tevékenységéről és a nemzetközi szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről. Orvosi mérések a világűrben A Szaljut—7 űrállomásból, a Szojuz T—7 és a Szojuz T—5 űrhajókból álló szovjet űrkomplexum öt utasa, Anato- lij Berezovoj, Leonyid Popov, Alekszandr Szerebrov, Valen- tyin Lebegyev és Szvetlána Szavickaja, vasárnap az űrállomás fedélzeti rendszereinek ellenőrzése után orvosi méréseket, technikai kísérleteket végzett és televíziós riportban működött közre. Műszerekkel vizsgálták, hogyan alakult a második női űrhajós, Szvetlána Szavickaja agyvelejének érzékenysége a súlytalanság állapotához való alkalmazkodás idején,- és mérték a szív bioelektromos tevékenységét a rögzített kerékpáron végzett testgyakorlatok során. Popov és Szerebrov, az echograffal végzek kísérletet a szívfunkciók működését vizsgálva. A programnak megfelelően Popov, Szerebrov és Szavickaja a Szojuz T—5 űrhajón tér vissza a földre. Erre felkészülve leszerelték egyéni üléseiket a Szojuz T—7 űrhajóból és áttették a Szojuz T— 5-be. Gem a jel a libanoni elnök Basir Gemajelt, a Falangis- ta Párt fegyveres erőinek parancsnokát —, a jobboldali keresztény katonai erők egységes parancsnokságának vezetőjét — választotta hétfőn az ország elnökévé a libanoni parlament Gemajel volt a libanoni elnökválasztás egyetlen jelöltje. A szavazás első fordulójában nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget, azaz 62 szavazatot. A második fordulóban, amikor az egyszerű többség már elegendő volt, 57-en voksoltak mellette. A parlamentnek kilencvenkét képviselője van. Gemajel megválasztását Kamal Asszad, a libanoni parlament elnöke jelentette be. A törvényhozás több mint kétórás késéssel, közép-európai idő szerint délután fél kettőkor ült össze. A parlamenti ülésnek eredetileg délelőtt 11 órakor kellett volna megkezdődnie, de addigra a szavazóképességhez szükséges 62 képviselőből csak ötvenhat képviselő jelent meg. Hétfőn folytatódott az izraeli hadsereg által Nyugat- Bej rútban bekerített palesztin szabadságharcosok kivonása, s további ezer fegyveres indult el a bejrúti kikötőből a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság fővárosa, Aden felé. A behajózás ezúttal is a libanoni hadsereg és a többnemzetiségű megfigyelő erő kötelékébe tartozó francia egységek felügyelete alatt ment végbe, de némi késéssel, mert aknára futott egy, a konvoj előtt haladó gépkocsi. A harmadik csoportot túlnyomórészt a George Habbas, vezette palesztinai népi felszabadítás! front, valamint a Hafej Havatmeh vezette demokratikus front Palesztina felszabadításáért elnevezésű szervezet harcosaiból állították össze. Az élőző, ugyancsak ezertagú csoport vasárnap csak több órás késéssel utazhatott el Tunéziába, mert két izraeli naszád feltartóztatta hajójukat azzal az indokkal, hogy a kiürítési egyezményt megsértve. kézifegyvereiken kívül terepjáró gépkocsikat és harckocsi elhárító gránátokat is behajóztak. A váratlan akadály úgy hárult el, hogy Washington írásban tett ígéretet az izraeli kormánynak: útközben — ez azóta Cipruson meg is történt — kirakják a palesztin járműveket Izrael ugyancsak kifogásolta, hogy a libanoni hadsereg nem ellenőrzi kellő alapossággal a távozó fegyveresek személy- azonosságát A második csoport főként a palesztinai felszabadítása hadsereg (PLA) egyiptomi bázisú katonáiból, az El-Fatah gerdllacsoport és a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetője kádereiből állt. A csoport összetétele igazolni látszik azt az értesülést, hogy a PFSZ Tuniszban, az Arab Liga székhelyén rendezi be új központját. Közben a szombaton hajóira szállt első, 400 tagú csoport tagjai vasárnap megérkeztek Jordániába és Irakba. Kedden egy újabb ezertagú csoportot szállítanak el — Eszak-Jemen- be. A palesztin kiürítés két hét alatt fejeződik be. Bár az izraeli hadsereg vasárnap elvben visszaállította Nyugat-Bejrút négy hete kikapcsolt áramszolgáltatását, a blokád gyakorlatilag továbbra is érvényben van, mert az izraeli bombázások következtében megrongálódott vezetékek helyreállítása több napig tart. Addig a vízellátásban is fennmaradnak a nehézségek. A paleartteotc nem legyőzött ten hagyják el Bej rútot, s kivonulásuk egyáltalán nem jelenti azt, hogy a palesztin nép beszüntetné a jogaiért vívott harcát — állapítják meg a PFSZ harcosai bejrúti kivonulásáról szóló hírekhez fűzött szovjet kommentárok. Mint a szovjet televízió kommentátora hangsúlyozta: a PFSZ kitartásának eredményeként Izrael történelmének mindeddig leghosszabb, a legtöbb áldozatot követelő és legeredménytelenebb háborújába bonyolódott, amelyben végül is nem sikerült elérnie céljait. Nem tudta szétzúzni a PFSZ katonai és politikai szervezetét, sőt, a palesztin ellenállás eszméje megerősödve élte túl a háborút. Izrael politikái elszigeteltsége fokozódott, a palesztinok iránti rokonszenv pedig világszerte növekedett. Az ellenük alkalmazott népirtás messze a Közel-Kelet határain túl, még azokkal is megérttette, hogy e népnek önálló államra van szüksége, akik e kérdés iránt korábban közömbösek voltak. A Pravda cikke arra hívta fel a figyelmet, hogy a palesztin nép és Libanon tragédiája egyenes következménye a Camp David-i megállapodásnak. Nincs változás az olasz kormányban Nincs változás Giovanni Spadolini második kabinetjének személyi összetételében. A megbízott miniszterelnök hétfőn délelőtt felkereste a szabadságát megszakító Pertini államelnököt és ismertette vele új kormányának névsorát. E listáról kiderül, hogy Spadolini az eredetileg 20 pontban megfogalmazott elképzeléseit a 17 napos válság Után ugyanazokkal a miniszterekkel kívánja megvalósítani, akik első kabinetjét alkották. A szombaton ismertetett kormányprogram mindössze egyetlen újdonságot tartalmaz: az öt párt megállapodott abbah, hogy kérni fogja a parlamentet annak a bizottságnak a létrehozására, amely a törvényhozás reformjára tesz majd javaslatot. Általános vélemény szerint Spadolini máris elszenvedte első vereségét. Kénytelen volt elállni a kormányalakítási tárgyalások első fordulója előtt kinyilvánított szándékától, hogy élni fog az alkotmány 92. cikkelye által biztosítóit jogával és maga jelöli ki a minisztertanács tagjait. Spadolini első nyilatkozatában azzal indokolta kormánya összetételét, hogy a sú- lyo. gazdasági-pénzügyi problémák megoldását tekintve jobban bízik azokban, akikkel már 13 hónapig együtt dolgozott. Kellemetlenné vált a bukott rezsim ♦ Thomas EÍnders, az Egyesült Államok latin-amerikai ügyekben illetékes külügyi államtitkára egy San Francisco-! klubban mondott beszédében azt állítatta: az Egyesült Államok nem vitatja Nicaraguának azt a jogát, hogy maga döntsön kormányformájáról. A bukott nicaragúai Sotnoza-rezsimre utalva En- ders. akinek pénteken elhangzott szavait vasárnapra virradóra hozták nyilvánosságra, azt bizonyítgatta, hogy Washington nem szorgalmazza „a rosszhírű, jobboldali rezsim” visszatérését. Emellett azzal a felhívással fordult a nicara- guai kormányhoz, hogy vitassák meg a latin-amerikai térségben fennálló feszültség csökkentésére alkalmas uta- kat-módokat. Trybuna Ludu a lengyel helyzetről Fel kell lépni az ellenzékkel szemben Egy ideje aktívabbá vált a fellépés minden ellen, ami az földalatti ellenzék Lengyel- ország társadalmi-politikai és országban. Államellenes röp-, gazdasági stabilizációját lapokat terjesztenek, illegális eredményezheti, gyülekezeteket próbálnak — a tagadás programjával szervezni és tüntetésekre szó- _ húzza alá a LEMP köz- lítanak fel — írja hétfői ve- ponti lapja — ma már nem zércikkében a Trybuna Ludu. ’ehet olyan eredményesen — Hozzáfűzi: ezzel együtt manipulálni a tömegeket, példátlan szorgalommal sugá- mint egy évvel korábban. Igaz rozzák a nyugati diverziós ,az ország - néhány városában rádióállomások azonos tártál- a közelmúltban a szocializ- mú utasításaikat. mus elleni harcot választó — A földalatti ellenzéki néhány volt „Szolidaritás”-akmozgalom a „Szolidaritás” tivistának sikerült illegális, a szervezettel azonosítja magát, közrendet megzavaró gyüle- Azzal a szervezettel — mutat keze tét szerveznie, de ezek az rá a LEMP központi lapja —, akciók nem mozgattak meg amely alapszabályzata értei- nagy tömegeket. Az ilyen prémében a lengyel alkotmány bálkozások mégis nagyon ve- alapján áll, elismeri a ■ párt széiyesek, mert előre nem vezető szerepét és Lengyelor- látható következményekkel szág nemzetközi szövetségi járhatnak. Éppen ezért — kötelezettségeit. Ma már hangsúlyozza a LEMP köz- azonban — amikor a földalat- ponti lapja — határozottan ti ellenzék és a .Szolidaritás” fel kell lépni az ellenzék abban tevékenykedő szélsősé- ilyen kísérleteivel szemben, gesei a szocialista állam ellen - A lengyel társadalomnak való fellépésre, kommunista- az igenlés^ programjára van éllenes nemzeti felkelésre szó- szüksége. Ilyen programot vállfának fel — teljesen egyér- zolt fel a- párt IX. rendkívüli telmű, hogy semmi közük kongresszusa, ilyet valósít sincs a Szakszervezet célkdtű- meg — az anarchia é3 a zűrzéseihez és feladataihoz. zavar december 13-i felszá— Mi a céljuk? — teszi fel molása nyomán — a nemzeti a kérdést a Trybuna Ludu. megmentés katonai tanácsa — Ma, amikor a társadalom és az ország valamennyi al- alapvető érdeke a nemzeti lé- kotmányos politikai szervezetet veszélyeztető válság fel- te — fejezi be cikkét a számolása, a földalatti ellen- LEMP központi sajtóorgánu- zék programja a tagadás, a ma. Földrajzi szétszóródás után Kisebb-nagyobb - zökkenők- Toyábbi nagy kérdés, hogy David-i különalkut leginkább kel, de már megkezdődött a a szétszórt palesztin mozgalom ellenző arab országoknak, el- palesztin kivonulás Libanon- csoportjai mennyire lesznek sősorban Szíriának. Damasz- ból. A palesztin fegyveres erő kénytelenek alkalmazkodni a kusz viszonya a lehető leg- most a teljes földrajzi szét- befogadó országok napi poli- rosszabb Bagdaddal, aTig szórtság állapotába került: tikai szükségleteihez. A helyi jobb Jordániával és most, a Jordániába, Irakba, Tunéziá- érdekek — nagyon enyhén kivonulás nyomán a szomszé- ba, a két Jemenbe, Szíriába, szólva — nem mindig hatnak dós Libanonban is Szíria-el- Szudánba és Algériába tele-' a palesztin és a tágabb arab lenes kabinet kerülhet hata- pül át. egység irányába. Husszein, lomra. Mindez erősen kétséA világsajtó a hét elején ar- Jordániái király vasárnap gessé teheti a libanoni Dekaara a kérdésre keresi a választ, máris letette a garast, kétér- völgyben állomásozó szír csahogy e szétszóródást az el- telműen felszólítva az arab patok helyzetét, szenvedett katonai-lélektani világot, hogy segítse a PFSZ-t,, a világpolitikában tehát megrázkódtatás és az egységes „szerepe betöltésében”. Kü- mégis igaz lenne a kalandoarab segítség szinte teljes hi- ionos ezt hallani attól az ural- ro;; örök „aki mer _az nyer” á nya nyomán követi-e politi- kodótól, akinek nevéhez fű- elve? A pillanatnyi látszat el- kai szétzilálódás. Bárhogy ződik a véres fekete szeptem- lenére hosszabb távon Izrael lesz, könnyen lehet, hogy az bér. a palesztinok legutóbbi létérdeke is a közel-keleti amerikaiak által lehetővé tett, — Libanon előtti — kiűzeté- helyzet egyetemes rendezése brutális izraeli akció hosszabb se. és nem újabb kanócok megtávon mégis bumerángnak bi- Izrael és Washington pilla- gyújtása a puskaporos hor- zonyul Tel Aviv és Washing- natnyilag tehát elérte célját: dón. De mivel a valódi ren- ton számára. Nem nehéz meg- valóban meggyengítette a pa- dezés kilátásai tovább halvá- jósolni, hogy a keserűség ked- lesztin mozgalmat, valóban nyúlnak, a palesztin kényszervez az irreális szélsőségekre újra ..dokumentálta” az arab szétszóródás hosszabb távon hajlamos palesztin csopor- egységnek — az iraki—iráni mindenki számára növeli a toknak és gyengíti a józan háború kapcsán is szembetű- veszélyt. Beleértve Izraelt is. megközelítés híveinek Ara- nő — hiányát, valóban sálat vezette derékhadát. lyos gondot okozott a Camp Harmat Endre