Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)

1982-08-22 / 196. szám

Kézilabda NB II. Gólzáporos Keleti csoport Szeghalom—Pásztó 46—13 (18-7) Szeghalom, 300 néző, v.: Szűcs, Tárnok. Pásztó: Bá­lint — Horváth (2), Bangó, Bernét (2), Dancsák (4), Mol­nár (5), Juhász- Cs.: Bangó (kapus), Komolya. Edző: Ala­pi Sándor. Az eredmény alakulása: 5. p.: 1—2, 10. p. 5—3, 20. p.: 14—5, 40. p. 30—8, 55- p. 41— 12. A hosszú utazástól kissé fáradt és irányító nélkül ját­szó pásztói lányok csak né­hány percig tudták megállíta­ni a hazai gépezetet. Ekkor még úgyahogy védekeztek is. Szünet után a fiatal ven­déggárda méginkább érezte fczvancZigné és Beróné hiá- pyát. Ekkor már teljésen alá­rendelt szerepet játszott. Egyedül csak Molnár lelkese­dése és. góljai jelentettek né­mi gyógyírt... A tavasszal, a pásztóiak hi­bájából elmaradt találkozón a Szeghalom valósággal kiütötte a tartalékos újoncokkal pályá­ra lepő nógrádi csapatot­gótarján. A hátralevő időszak már a hazaiaké volt, ennek ellenére előnyük szünetig csak minimális arányú lett... A második félidő elején na­gyobb sebességre kapcsolt a Tarján, a Kunhegyes viszont nem adta meg magát, és egyenlített. Pádár és Dreven- ka jöttek: újra két gól a kü­lönbség. Urbán és Nágel még növelték! Közben két hazai büntető kihasználatlanul ma­radt. Végül Urbán négyszer Is belőtte a hétméterest­Nem kis meglepetésre az első félidő kétharmad részé­ben a Kunhegyes eredménye­sebben játszott. A hazai gár­da csak az utolsó percekben bírta kiharcolni a vezetést. A második 30 percben fordított volt az arány: 20 percig az SXC vólt fölényben és bizto­san győzött. Kiállítások: 6, ill., 16 perc. Jók: Berdó, Padár, Dre- venka, ill. Túri, Lőrincz, Bót- ha. Nagy István: — Nagy hiba­százalékkal játszottunk, külö­nösen a védekezésben. Tóth István Kiállítások: 4, illetve 2 perc. A Szeghalom legjobb gól­dobója: Mezővári (12). Juhász Gábor szakosztályi elnök: — Fáradtan, önbiza­lom nélkül játszó csapatunk nem volt ellenfele a kitűnő hazaiaknak. Közápcsoport STC—Kunhegyes! ESE 28—7,2 (15—13) Salgótarján, Építök-pálya, 400 néző, V.: Kasza, Relns- pach. STC: Kiss — Szabó (9), Urbán (9), Drevenka (2), Pá­dár (2). Bertók (3), Nágel (3). Cs.: Berdó (kapus), Harmos, Szebeni. Edző: Nagy István. Az eredmény alakulása: 6. p- 2—3, 10. p.: 5—5, 21. p.: 11—10, 38. p.: 18—17, 48. p.: 24—18, 56. p.: 26—20. Urbán kapufájával kezdett: az STC. Az ellentámadásból viszont vendéggól . született. Aztán ismételt az ESE. Elő­relendült a Tarján és egyen­lített- Mindkét háló két alka­lommal zördült — és újra iksz. Percekig váltakozva es­tek a találatok. A 21. percben végre vezetéshez jutott a Sal­Atlétika Fölényes vidéki győzelem Debrecenben ragyogó körül­mények között került első íz­ben megrendezésre a Vidék— Budapest válogatott atlétikai viadal. Mindkét csapatban 2 felnőtt és .2 ifjúsági verseny­ző szerepelt, mind a férfiak­nál, mind a nőknél. Az első napon a budapesti verseny­zők szereztek vezetést, végül azonban a vidéki atléták nagyszerű második napi he­lyezéseikkel 586—548 arány­ban legyőzték a fővárosiakat. Az érdekes és színvonalas összecsapáson Csábi Imre ed­ző vezetésével öt STC-s atléta is részt vett és szép teljesít­ményt nyújtott. Telek Gyula 205 cm-rcl új me­gyei ifjúsági csúcsot javított magasugrásban. Telek Gyula magasugrás­ban 205 cm-es új megyei if­júsági csúccsal a negyedik helyen végzett. Batovszki Katalin távolug­rásban 567 cm-rel hatodik he­lyezést ért el. Szabó Mónika 100 méteres gátfutásban 15,0 másodperccel ugyancsak hatodik lett, tá­volugrásban pedig 541 cm-t teljesített. Novák Gyula 738 cm-t ug­rott ugyancsak távolugrás­ban, míg Andó Károly hár­masugrásban 14,55 méterig ju­tott. Röplabda • Nagyszerű kezdés a Karancs Kupán A Nógrád megyei Röplabda Szövetség által kiírt VI. Ka­rancs Kupa versenyei tegnap megkezdődtek. A kétnapos via­dalra összesen tizenegy együt­tes nevezett és jött el. A ver­seny ünnepélyes megnyitójára két helyszínen — a Pénzügyi és Számviteli Főiskola és a Beszterce-lakótelep Általános Iskolájának tornatermében — került sor. A rendezők nevé­ben Balogh István, a megyei röplabdaszövetség elnöke kö­szöntötte a felsorakozott csa­patokat. A technikai értekezleteket követően kezdetét vette a versenysorozat Eredmények. N6k: Ganz-Vil- lany—Hatvan 3—1 (15—10,15— 1, 13—15, 15—5), v.: Hanyi. A nyitómérkőzés első és harma­dik játszmája nagy küzdelmet hozott. Eger—Szilv-Róna 3—0 (15—1, 15—1, 15—7), v.: Ko- rim. Az Ifjúsági játékosokkal telitűzdelt nógrádi együttes sima vereséget szenvedett. Hatvan—Eger 0—3, SZÜV-ró- na—Ganz-Villany 1—3. Férfi­ak: . STC—Romhány 2—0 (15 —3, 15—5), v.: Szomszéd. Az STC ütőerőben múlta felül a még idényeleji formában ját­szó Romhónyt Ganz-MÁVAG —KKFSE 1—2, STC—KKFSE 0—2, v.: Szomszéd. A honvéd- csapat nehezen győzött a lel­kes hazaiak ellen. Kazincbar­cika—FÉG SK 2—1, Ganz- MÁVAG—Romhány 2—0, FBG SK—Ganz-MAVAG 0—2, Romhány—Kazincbarcika 2— 0, Kazincbarcika—STC 2—0, Kossuth KKFSE—FÉG SK mérkőzés lapzártakor még tar­tott. A Karancs Kupa holnap folytatódik. Kezdési idő mind­két helyen 8 óra. Labdarúgás, NB II. Változások a csapatban A bajnoki pontokért folyó de ezúttal egy-két helyen vál- vereségre ne külső körűimé-' Küzdelmet ma délután Sió- tozást is terveztem. A szer- nyékben keressék az okokat, fokon két olyan együttes vív- dai Recsk elleni edző mérkő- A túlzott önbizalom megbosz- ja, amely egymással még so- zés keresztülhúzta terveim, szulta magát A nyolc volt ha nem találkozott. Eddigi Kovács I. és Bogdán sérülé- nagybátonyi slécista lelkes létesítményük, bár fordított se miatt. Így a kezdő együt- hozzáállása, küzdő szelleme el ( jellel azonos A Siófok ut- test Siófokon csupán a mér- legyen példamutató, cahosszat nyerte a megyebaj- kőzés előtt állítom össze. Zsi- Siófokon ma délután eldől, nokságot. Az NB II-es rajtra dó mindenképp helyet kap a hogy a Nagybátony elleni átigazolásokkal megerősítek- csapatban. vereség csupán kisiklás volt-c. te gárdáját. Otthonában győ- Az indulás előtti játéko6- Reméljük, hogy az előző évi telemmel mutatkozott be. Az értekezleten Ferencz Gyula, a gyötrelmekkel és hullámvöl- STC-nek csak a Ganz-MA- sportkör elnöke adott útra- gyekkel teli bajnokság a VÁG elleni játékával lehet valót. Figyelmeztette a játé- folytatásban kisiklásmentes pontszerző esélye. kosokat, hogy a vasárnapi lesz. — mátyus — A tarján! programjában kedden a ten a Nagybd dare értékelése szerepelt. a ma délután Nagybd- szecsapásra. Nyugodtan, hol­Borbély András vezető edző tonyban sorra kerülő NB II- ott négy pontjával a II. osz- elégedetlenségét nem rejte- gS labdarúgó-mérkőzésnek tályú bajnokság tabelláját vé­gétté. Véleménye a vereség- komoly tétje van: a hazai zeti, s ez a , tény, nemcsak ről: Bányász gárda győzelem ese- egy vidéki újonc számára le­_ Nagy mellénnyel lépett t®n megtarthatja vezető he- hét idegesítő tényező. Az esé­a Dalvára az együttes Szüne- lyet a tabellán, vendégsiker lyekról így vélekedett Oávíd «g még SO mltertlL ^t esetén pedig a „kis” Volán Róbert vezető edző: „Meg a tottak fejenként. A taktikai rukkolhat előre a harmadik jónevű Volántól sem tűr- fegyelem fellazult. Elmaradt a helyről. A két csapat ■— nénk el, hogy legyőzzön ben- szoros, követő emberfogás, évekkel ezelőtt — már há- nünket. Haz&i pályán erre Kerülték az ütközést. A szü- rom esetben találkozott baj- niég gondolni sem akarunk. A net után a játékvezetők té- noki mérkőzésen Nagybá- csapat lendületben van... védéséi is hozzájárultak, tonyban. Minden alkalommal Újság az együttes háza tá-' hogy a már magára talált Bányász együttes nyert! A ján, hogy a korábban megsé- együttes vesztesként hagyta fővárosiak a nyitányon ide- rült Szabó László a napok­éi a pályát. genben 0—0-ás döntetlent ér- ban elkezdte az edzéseket. A „ _ . , , . . lek el a „testvérrel”, a Volán kerethez csatlakozott a 18-án Hogyan mvabb. — kér- gc-vel szemben, Rákoscsa- leszerelt Orosz János is. Be­deztuk a vezető edzőtől. bán pedig 3—1 arányban rindán és Cséki kissé „érzik” — Jól ismerem vasárnapi győztek a Ganz-MAVAG el- sérült lábukat, de mindketten ellenfelünket Otthonukban len. így érthető, hogy Halá- biztos, hogy ott lesznek apá- támádéezellemben játszanak esi László fial sikerre szá- lyán. A kezdő csapat, illetve egy kitűnő Irányító, nagy NB mítanak ma délután is. Nem a keret nem változik. Ezek I-es múlttal rendelkező kő- véletlen, hiszen Aranyoslék szerint: Kiss — Cséki, Antal, zéppályás, Onhausz, és egy értenek a góllövéshez... B. Kovács, Bertók — Szabó gyors gólerős középcsatár A Bányász — az STC és a Gy„ Tóth, Mlhalkó — Dóra, Horváth vezetésével. Ennek Kecskemét ellen kivívott győ- Berindán, Loch. Cserejátéko- megfelelően készítem fel a zelem után — nyugodtan, ön- sok: Bús, Hugyecz, Szabó J„ csapatot Nem szokásom, bár bizalommal készült az ősz- Bocsi és Tamás. _ töth _ c sapat a heti r i á téjcosértekezle- Folytatni a jo sorozatot tony elleni ku- * Labdarúgó területi bajnokság, Mátra-csoport Gólözön Pásztón Síküveggyár—MVSC 1—0 (1—0) Zagyvapálfalva, Sugár úti pálya, 400 néző, v.: Montvai. Síküveggyár: Kocsis — Vér­ből, Borsos, Czene, Szomora — Szőke, Oláh Z„ Dudás (Tóth E.) — Székül*, Fehér­vári (Németh), Marcsok. Edző: Tóth István. A 32. percben Marcsok jó keresztlabdát kapott jobbról, melyet megnyesve a kapus fölött lőtt a hosszú felső sa­rokba. Az első félidő egyenlő erők küzdelmét hozta. A má­sodik félidőben a többet tá­madó hazaiak gólhelyzetek so­rát hibázták el, így a végére az ellenfél fel tudott jönni. Jók: Marcsok, Szomora, Szőke, 111. Pincsák, Dóri és Lipták. k. 1. Olefin SC—-Pásztó 5—1 (2—0) Pásztó. 600 néző, v.: Mé­száros. Pásztó: Revlczkl — Boros, Blázsovics, szabó, An­tal •— Szeles, Bedő (Németh), Orosz — Kovács, Veres, Sző­ke (Tóth). Edzó: Tóth József. 17. perc: Szabó könnyelmű­en passzolta saját 16-osén. Az ajándék labdát Lukács védhe- tetlenül lőtte a kapu bal ol­dalába. 1—0. 28. pere: Korszerű leminvá­rosi támadás futott a pályán. Kapus 25 méterről lövésre szánta el magát. A jól elta­lált labda a bal felső sarokba vágódott. 2—0. 72. perc: Az Olefin-védők a kitörő Verest a kaputól 18 méterre buktatták. A labdának Szabó futott, lövése a sorfal mellett védhetetlenül találta hálóba. 2—1. 74. perc: Lukács vitte fel a labdát, a 16-oson egy remek csellel elhúzott Szabó mellett és a 11-es pontról a léc alá lőtt. 3—1. 70. perc: Jobb oldali szög- letrúgás után a labda Blázso- vicsról pattant a kapuba, ön­csői. 4—1. 84. perc: Korhűt egy be­adást 10 méterről fejelt a ka­puba. Reviczki csak nézte a dolgot... 5—1. A pásztói csapat kitűnően kezdett: negyedórán keresz­tül kapujához szögezte a Le- ninvárost. Csak a szerencsén múlt, hogy Kovács két ízben nem talált a vendégek kapu­jába. Ezután feljöttek a bor­sodiak, vezetést szereztek, majd előnyüket még növelték. Szünet után a PSE indult rohamra. Nem kevesebb, mint három gólhelyzetet kihagyott. A dolog Bedő, Veres és Sző­ke nevéhez fűződik. Ezt kö­vetően ismét az Olefin vette át a játék irányítását és kor­szerű,. támadó játéka révén újabb gólokat szerzett. Az újonc pásztói együttest ezen a szép ünnepnapon u helyenként kitűnően játszó Olefin-gárda valósággal leis­kolázta. Jók: Dohány, Lázár, Bódu­lat, Lukács, Vanczó. A pász­tóiak közül senki sem ját­szott átlagon felül, t. i. járási labdarúgó-bajnokság Igazságos pontosztozkodás Balassagyarmati Befejeződött az okolvivo- : em!ékverseny Pénteken délelőtt Varga Fe­renc, a Magyar ökölvívó Szö­vetség elnöke nyitotta meg a 30. Dobó István nemzetközi ökölvívó emlékverseny döntő­jét Egerben, a Kemény Ferenc sportcsarnokban. Az alsóbb súlycsoportokban főleg magya­rok, a kisváltósúlytól felfelé pedig magyarok és szovjetek uralták a mezőnyt. A 12 súly­csoportból háromban —, sé­rülés miatt — mérkőzés nél­kül hirdettek győztest. A leg­nagyobb elégedetlenséget So- modi bejelentése váltotta ki, ugyanis a közönség a tatabá­nyai öklöző visszalépése miatt ném láthatta a szovjetek szu­pernehézsúlyú világbajnokát, Jagubkirit a szorítóban. Lévai viszont Marsnyovval remek csatát vívott a nehézsúlyban, s 'ezt vastapssal jutalmazta a közönség. A győztesek papirsúlytól fölfeléi Holota (Építők SC), Váradi (Nyíregyházi VSSC), Farkas (STC), Gulyás (Kun Béla SE), Gönczi (Kecskemét), Nyman (FinrjJ, Csuta (Békési SE), Bo­rók (Tatabánya), Zsigalov (szovjet), Kacsanovszkij (szov­jet), Lévai (Ü. Dózsa) és Ja- Otfckin (szovjet). Á rétsági I. forduló, augusztus 22i) 18 óra (ifjúsági: 14 óra): Nógrád —Kisecset, Felsőpetény—Te­rcsiké, Tolmács—Nőtincs, Rút­ság—Rétság H., Nagyoroszi II. —Diósjenő, Pusztaberki— Nógrád H., Borsosberény— Berkenye. II. forduló, augusztus 29., 16 óra (ifjúsági: 14 óra): Kis­ecset—Borsosberény, Tereske —Nógrád, Nőtincs—Felsöpe­tény, Rétság IL—Tolmács, Diósjenő—Rétság, Nógrád H. —Nagyoroszi II., Berkenye— Pusztaberki. III. forduló, szeptember 5., 15.30 óra (Ifjúsági: 13.30 óra): Kisecset—Tereske. Nógrád— Nőtincs, Felsópetény—Rétság H„ Tolmács—Diósjenő, Rétság —Nógrád I-I., Nagyoroszi II.— Berkenye, Pusztaberki—Bor­sosberény. IV. forduló, szeptember 12., 15.30 óra (Ifjúsági: 13.30 óra): Nőtincs—Tereske, Rétság H. —Nógrád, Diósjenő—Felsőpe- tény, Nógrád H.—Tolmács, Berkenye—Rétság, Borsosbe­rény—Nagyoroszi II., Puszta­berki—Kisecset. V. forduló, szeptember 19„ 15 óra (ifjúsági: 13 óra): Kis­őszi sorsolása ecset—Nőtincs, Tereske—Rét­ság H., Nógrád—Diósjenő, Fel- sőpetény—Nógrád H., Tolmács —Berkenye, Rétság—Borsos­berény, Nagyoroszi II.—Fusz- berki. VI. forduló, szeptember 26., 15 óra (ifjúsági: 13 óra): Rét­ság H.—Nőtincs, Diósjenő— Tereske, Nógrád H.—Nógrád, Berkenye—Felsópetény, Bor­sosberény—Tolmács, Puszta­berki-Rútság, Nagyoroszi IL —Kisecset. VII. forduló, október 3„ 14 óra (ifjúsági: 12 óra): Kis­ecset—Rétság H., Nőtincs—Di­ósjenő, Tereske—Nógrád II., Nógrád—Berkenye, Felsőpc­tény—Borsosberény, Tolmács —Pusztaberki, Rétság—Nagy­oroszi II. VIII. forduló, október 10., 14 óra (ifjúsági: 12 óra): Di­ósjenő—Rétság H., Nógrád H. —Nőtincs, Berkenye—Teres­ke, Borsosberény—Nógrád, Pusztaberki—Felsópetény, Nagyoroszi II.—Tolmács, Rét­ság—Kisecset. IX. forduló, október 17., 13.30 óra (ifjúsági: 11.30 óra): Kisecset—Diósjenő, Rétság H. —Nógrád H., Nőtincs—Berke­nye, Tereske—Borsosberény, Nógrád—Pusztaberki, Felső- pelény—Nagyoroszi II., Tol­mács—Rétság. X. forduló, október 24., 13.30 óra (ifjúsági: 11.30 óra): Nógrád H.—Diósjenő, Berke­nye—Rétság H., Borsosberény —Nőtincs, Pusztaberki—Te­reske, Nagyoroszi II.—Nóg­rád, Rétság—Felsópetény, Tol­mács—Kisecset. XI. forduló, október 31., 13.30 óra (ifjúsági: 11.30 óra): Kisecset—Nógrád H., Diósje­nő—Berkenye, Rétság H.— Borsosberény, Nőtincs—Pusz­taberki, Tercskc—Nagyoroszi II.. Nógrád—Rétság, Felsőpe­tén y—Tolmács. XII. forduló, november 7„ 13.00 óra (ifjúsági 11.00 óra): Berkenye—Nógrád H., Borsos­berény—Diósjenő, Pusztaber­ki—Rétság H., Nagyoroszi II. —Nőtincs, Rétság—Tereske, Tol mács—N ógrád, Felsőpe­tén.v—Kisecset. XIII. forduló, november 15., 13.00 óra (ifjúsági: 11.00 óra): Kisecset—Berkenye, Nógrád H.—Borsosberény, Diósjénő— Pusztaberki, Rétság H.— Nagyoroszi II., Nőtincs—Tol­mács, Nógrád—Felsópetény. Balassagyarmat, 900 néző, v-: Kurmai. Balassagyarmat: Pin­tér — Bendlk, Vlncze, Prlbe- li, Hornyák, — Dudás, Fu- ruczki (Babinszki) Deák — Rigó, Fábrl, Tóth F. Edző: Szabó Ernő. Említésre méltó esemény csak a 7. percben történt. Ri­gó jó labdát kapott a bal ol­dalon, de gyengén sikerült lö­vését a vendégkapus hárítot­ta. A 30. percben a hazai ka­pu előtt a vendégcsatárok so­rozatban hibáztak. Az 50- percben Dudás a jobb kapufa mellé lőtt. Az 55. percben Tómács durva SE—Hatvan 0—0 belemenésért sárga lapot ka­pott. Egy nagyszerű Bgy. SE támadás végén Deák lövését bravúrral szögletre ütötte Ta­kács. A 70. percben Fábrl buktatásért kapott sárga la­pot a 84. percben Tómács jó helyzetben kapu fölé emelt. Mindkét csapat nagy hiba­százalékkal játszott. A hazai­aknál érződött az összeszo­kottság hiánya' A vendégek jól küzdöttek, de sok támadá­suk lesen akadt el. A pont- osztozkodás igazságos. Jók; Hornyák, Pribeli, Tóth F., ill.: Bóna, Nyéki és Hor­váth. k. !• Kerékpártúra fiataloknak Első ízben rendezi meg az idéá az Express Ifjúsági és Diá': Utazási Iroda az országos kerékpár-találkozót, amelynek a velencei ifjúsági üdülőköz­pont ad helyet augusztus 27— 29. között. Gazdag programot állítottak össze a szervezők, egyebek között lesz slalom és ügyességi verseny, közlekedési és szellemi vetélkedő, túrázás a Velencei tó körül. Akiknek a kedve úgy tartja, ellátogathat­nak Székesfehérvárra és kör­nyékére. A kétnapos rendez­vény, amelyre minden bizony­nyal számos nógrádi is „el- karikázik”, a helyi Expressz- iroda szervezésében, nemcsak remek hétvégi kirándulásnak ígérkezik, hanem a fiatalok biztonságos közlekedésre ne­velését is segíti.

Next

/
Thumbnails
Contents