Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)

1982-08-20 / 195. szám

Tanuljunk könnyen, gyorsan 11 nyelvetl Őrségben spanyolul, buszon perzsául Kissé hadarva beszél, s szavai­hoz illusztrálásul tüneményes gyorsasággal — mint aki meg­tanulta értékelni az időt — kap elő valamelyik fiókjából hol egy angol—arab szótárt, hol egy spanyol társalgási ké­zikönyvet, hol kezébe ragadott ceruzával írja le az arab dia­lektusok közti fontos eltérése­ket. Jobbról balra természete­sen, ahogy az arabusok közt dívik, ámbár a laikus számá­ra ennek vajmi kevés a jelen­tősége. Dr. Horváth László, a Balas­sagyarmati Fémipari Vállalat kereskedelmi osztályvezetője mesél. Arról, hogyan lehet nyelvet tanulni, a nyelvtudás­sal boldogulni, de szavaiból sok minden egyéb is kiderül... A harmincéves fiatalember ed­digi pályafutása meglehetősen regényes, bár minden egyes sztoriját ő maga írta. A balassagyarmati fiú an­golt oroszt tanult a középis­kolában. Néhány barátjával el­határozta, hogy miközben sportolni i járnak, elsajátítják a franciát is. Hogy miért? Hát, csak úgy! S hogy jön ösz- sze a súlyemelés a francia grammatikával? Nagyszerűen! — Minden egyes edzésre cetliket vittem magammal, rajtuk a magyar illetve idegen szóval. ötven-hatvan szót vágtam be a papírszeletekről egy-egy alkalommal. A cetli­zés kiváló módszer: fejleszti az asszociációs készséget. Ha a megtanulandó szó mondjuk a „nap” volt, azzal együtt az összes többit, amire erről asz- szociálni lehet, megjegyeztem. Tegnap, holnap, van új a nap alatt, nap mint nap, satöbbi. Egyetemista korában már ta­nította a franciát. De ez még kicsit odébb volt... — Nem voltam jó diák. A középiskolában éppen csak 3,6 volt az eredményem. Tudtam, ezzel aligha állnak szóba ve­lem az egyetemen. Beneveztem hát az országos történelmi ta­nulmányi versenyre. Megnyer­tem, bejutottam a Közgazda­ságtudományi Egyetemre. Jó cselnek bizonyult, elértem, ami: akartam. Előtte még letöltötte 11 hó­napos katonaidejét, miközben megtanult spanyolul, őrségbe szótárral, társalgási könyvvel állt ki, s ezúttal is a már jól bevált cetlizéshez folyamodott. Az egyetem külkereskedelmi szakán harmadiknak már a spanyol nyelvet írhatta be. A kollégiumi szobában együtt lakott Patrice Lumumba fiá­val. Szobatársa arab könyve­ket olvasgatott, s Horváth László arra gondolt: van egy nyara rá, miért ne tanulhatna meg arabul? Nálunk 1880 óta nem adtak ki arab nyelvköny­veket. Megszerezte hát a Goldsicher Ignác-féle akkori kötetet, angolul kijegyzetelte, s vett mellé drága pénzen né­hány angol—arab társalgási könyvet is. Csakhogy a dolog még így sem volt könnyű. — Beiratkoztam az ELTE sémi nyelvek tanszékére, ahol is kiderült, hogy a Lu- mumba-gyerekek által beszélt arab olyan messze van az iro­dalmi arabtól, mint Makó Je­ruzsálemtől. Rájöttem legalább három arab nyelvet kell meg­tanulnom, hogy beszélni tud­jak, a klasszikusat, az irodal­mit, amit a tévé és rádió ad, s annak drasztikusabb válto­zatát, a népi arabot. És akkor a dialektusokról még nem is szóltam! Már az idő tájt is úgy volt vele, hogy aminek értelmét látta, az elől nem hátrált meg. Igaz, az arabra ráment néhány éve, de keresztül rágta magát rajta. Az egyetemi évek végén visz- szanyúlt a középiskolai csel­hez: megnyert egy, a világgaz­dasági szekcióban kiírt orszá­gos versenyt, hogy kutatói ál­láshoz jusson. A fifika ezút­tal is bevált. A Magyar Tudo­mányos Akadémia felfigyelt tanulmányára (Irak és Vene­zuela gazdasági fejlődését ha­sonlította össze, különös tekin­tettel a külgazdasági kapcso­latokra az olajipar államosí­tása után), és kutatói státuszt ajánlott fel. Horváth László elfogadta, hisz épp ezt akarta. Akadémiai ideje alatt írta meg doktori disszertációját. Esténként be­tont, maltert kevert, mert az 1900 forintos fizetéséből alig­ha élt volna meg feleségével, két gyerekével a gyarmati al­bérletben. Akkor még úgy vél­te, így is megéri, hiszen óriá­si szakmai lehetőségek előtt állt. Államférfiak nemzetközi tárgyalásaihoz írt háttértanul­mányokat, KGST-tanácskozá- sokon vett részt A Balassa­gyarmat—Budapest közötti au­tóbuszok is jók voltak vala­mire: ingázás közben tanult meg perzsául és portugálul. Előbbit azért, hogy iráni ta­nulmányaihoz lefordíthassa a perzsa bankjelentéseket, utób­bit a portugál lapok szemlézé­se miatt A lakástalanság egyre kilá- tástalanabbá tette helyzetét, Hazajött Gyarmatra, a ká­belgyárba. Itthon tanult meg svédül. — Abban az időben felkért a Nehézipari Minisztérium dokumentációs központja, for­dítanék le egy százötven olda­las svéd műszaki dokumentá­ciót. Nem vetett fel a pénz, természetesen elvállaltam. A központban aztán kiderült nem svédül, hanem dánul íródott a fordítandó anyag. Tudtam, hogy megvan még az a dán— angol szótáram, amit Svédor­szágból hazajövet vásároltam „majd csak jó lesz valamire” alapon, ennek segítségével ha­táridőre elkészítettem a for­dítást. Ezután a kábelművek köz­pontjába került közel-keleti piackutatónak. Egy versenytár­gyalás megnyerése révén ki­jutott Jordániába, s külön tán mondani sem kell, hogy a na­pi hatórás ingázás közben nor­végül és bolgárul tanult. La­kásgondját azonban ezúttal sem sikerült megoldani, a felajánlott 25 négyzetméteres szuterénbe nem vihette család­ját Tudomásul kellett vennie idegenben semmiképp sem le­het próféta, hazajött hát má­sodszorra is.» Most a fémipari vállalat­nál dolgozik. Elméleti tudását itt tudja a legjobban haszno­sítani, s a gyár mostani, ütő­képes, menedzser típusú veze­tése is tetszik neki. Naponta rendszeresen hat nyelven ol­vas, s kandidátusi disszertációt ír a fejlődő országokkal való gazdasági kapcsolatokról, az alumíniumtermékek elhelye­zéséről. Erre két évet engedé­lyezett magának. Pillanatnyilag 11 nyelvben járatos, zömmel tárgyalási fo­kon. — Nyilván nyelvzseni. — Hová gondol? Miért len­nék az? — tiltakozik erőtelje­sen. — Akkor hát különleges nyelvérzéke lehet. — Nem tudom létezik-e egyáltalán ilyen. Úgy vélem, a nyelvtanuláshoz két dolog kell: idő és elszántság. — Csakhogy az elszántsá­got a nyelvtani bonyodalmak többnyire semmivé teszik. — Rendszerezés kérdése. Jó­magam minden nyelv gram­matikáját száz pontban fog­laltam össze. Ennyibe már az összesített igeidők is belefér­nek, és ez megkönnyíti a nyelvtani szövevények átlátá­sát^ . — Ügy érzh elismerik nyelv­tudását? — A nyelvpótlékot természe­tesen megkapom, de úgy gon­dolom, inkább közgazdasági tudásomat értékelik. A sok ide­gen nyelv ismerete kicsit mintha gyanús volna — hát­ha nem is igaz, hátha csak a pótlék kedvéért teszem... Pe­dig amellett, hogy a nyelvta­nulás engem szórakoztat, ez a hobbim, azért csinálom, mert értelmét látom. Könyökével véletlenül arréb sodor egy vaskos paksamétát, alóla német szótár kandikál ki. Ez aligha lehet véletlen... Szendi Márta A világ is megváltozott az embernek is változni kell Egy töt könnyebb a széna­kazalban meglelni, mint Juli nénit a faluban. Pedig Kis- hartyán nem dicsekedhet nagy méretekkel. Igaz az átmeneti eltűnéshez némi köze volt a közelgő lagzinak is, amelynek előkészületeiben a fent neve­zett igencsak irányító szere­pet töltött be. Bízunk benne, hogy az azóta már megtar­tott lakodalom nem sínylette meg Juli néni órányi távol- maradását. •. Hatvan év áll Varga Vílmos- né háta mögött, de erre csak őszülő hajszálai emlékeztet­nek, mert most is amolyan örökmozgó. Élete is —, mint annyi kortársáé — mozgalmas volt és eseményekben gazdag, igaz akadtak benne szomorú időszakok is. — Amikor édesanyám meg­halt tízéves voltam, apám két év múlva követte, éppen mire kijártam a hat elemit. A hetedik-nyolcadik osztályt 56 éves vén fejjel végeztem, 1978-ban egy esztendőve' nyugdíjba menetelem előtt. Csóváltam is a fejem, minek ez neked Juli? A kék szemekben most is a hitetlenkedés csillog, pe­dig azóta már meggyőződött róla, nem volt hiábavaló az igyekezet a megerőltető két­kezi munka mellett. — Hatan voltunk testvérek, öt lány, egy fiú. Akadt mun­ka bőven öregapám húsz holdján. Tehén is volt, ló is, disznót hizlaltunk, liba is kel­lett. Gondolja csak el öt lány­nak mennyi dunyha, meg párna kellett. Azok még meg is voltak tömve tollal rende­sen- .. Tizenkét évesen már mar­kot szedtem, öregapám ment elől a kaszával —, de szép rendeket vágott — mi meg sarlóval szedtük utána a mar­kot. Akármilyen nehéz is volt, szerettem ezt a munkát. Csináltuk hegynek fölfelé is, minek haladjunk üresbe? Szép karcsú markokat ' szed­tünk gyakran még éjjel ket­tőkor is a tarlón. Akkor volt jó, mert nem pergett a bú­za. összegereblyéztük a tar­lót is, nem maradhatott el egy kalász sem. A kioldott markokból lóval tapostattuk ki a szemet, de például a ro­zsot a kézi cséphadaróval csépelték. Voltak már tüzes gépek is. Azért hívtuk <gy, mert szénnel tüzeltek ben­nük. . • Nem nagyon ünnepeltünk mi az aratás végeztével. Egy­szerűen azért mert nem volt rá időnk. Nem mondom, hogy nem jegyeztük meg mikor az első szekér elindult az új bú­zával a malomba. Az ebből készült első kenyereknek va­lahogy más volt az íze, illa­ta. Olyan búbos kemencénk volt, hogy kilenc nagy kerek kenyér fért bele. Kenyeret da­gasztani öreganyám tanított. Azt mondta, akkor jó a tész­ta, ha már a mennyezetről csepeg a víz. Ami annyit tett, hoqy csurog rólunk a veríték Sok minden megváltozott 1959-ben, amikor elsők kö­zött beléptem a termelőszö­vetkezetbe. Léptem? Az uram íratta föl a nevem a síküveg­gyárban. Nem mintha bán­tam volna, de kicsit sértett, hogy nem szólt róla. Mind­járt az jutott eszembe, no rm sem megyünk már lovaske- csival a szentkúti búcsúba . Jól éreztem magam a szö­vetkezetben. Első naptól fog­va csapatvezető lettem, majd 1963-tól —, akkor alakult a szocialista brigád — annak ve­zetőjévé választottak. Kezdetben nem sokat fizet­tek, de termény mindig voit. Könnyebb lett a munka is, az uram is rendszeresen besegí­tett, néha még helyettesített is- Bőven akadt társadalmi meg­bízatás is. Megalakuláskor beválasztottak az MNDSZ-be, majd később a megyei nőta­nácsba voltam vb-tag, amel­lett, hogy a szövetkezetben is benne voltam a vezetőségben, megszereztem a szakmunkás- bizonyítványt. Hogy mire vagyok büszke? Ügy vélem, mindig megáll­tam a helyem a munkában. Kellett is, különben aligha hallgattak volna rám a töb­biek, pedig volt olyan idő­szak, hogy majd negyvenen dolgoztak a brigádomban. Talán ezért is döntöttem el. hogy belépek a pártba. Igaz, már néhány évtizede agitál­tak, de mindig attól féltem, nem felelek meg. Korábban láttam azt is, jó néhányan csak arra használták piros könyvüket, hogy mögé bújja­nak, ha valamit nem úgy csi­náltak, ahogyan kellett vol­na. Én erre soha nem vol- • tam rászorulva.. • A hatvanas években azután megváltozott a helyzet, mind­inkább kedvem leltem a kö­zösségi munkában, 1964-ben lettem a párt tagja, s azóta csak egy taggyűlésről hiá­nyoztam. Jókora utat tettem meg a szentkúti búcsújárástól idáig, de hát a világ is meg­változott körülöttünk, az em­bernek is' változnia kell. öreg­anyám még azt mondta, ha nehezebben ment sorunk, „ne bánd lányom, ha isten meg­adta a báránykát, ád hozzá legelőt is”. Ma már látom, erre nem nagyon van idő. Cselekedni kell. Ügy érzem, tettem is. Egy­szer lettem a Termelőszövet­kezet kiváló dolgozója, két­szer a mezőgazdaságé. Bár ez hatvan évbe és egy infarktus­ba került, most is azt mon­dom, megérte. Harmadik éve vagyok nyug­díjas, azóta több a szabad időm- Persze, ha hívnak,, min­dig örömmel megyek vissza dolgozni. Kedden délutánon­ként negyedmagammal be­járunk Zagyvapálfalvára « nyugdíjasklubba. Kirándul­tunk már Zsórifürdőre, Mis­kolctapolcára, Hajdúszobosz­lóra, Berekfürdőre, ^ Harkány­ba, hogy csak néhány helyet említsek. . Nyugodtan mondhatom, kő-' rülöttem most tágult ki a ' i- lág, de bizonyára nem én va­gyok az egyetlen, aki ezt így érzi. A jó az, a mi munkánk is benne van, hogy ilyenné lett, nem volt hiábavaló amit tettünk. Zilahy Tamás Eredeti formájában állítot­ták helyre a Georgijev Székes- egyházat, a Vlagyimir-Szuzda- li múzeumi védett terület múlt századbeli építészeti alkotását. Az L. Benua orosz építőmű­vész által készített épület helyreállításán a vlagyimiri restaurátorok dolgoztak. A munkák több mint egy évtizedig tartottak. A hiány­zó részeket az eredeti ter­Kristálymúzeum veknek megfelelően állították helyre. Régi fényében ragyog a V. M. Vasznyecov által tervezett mozaik falikép. A felújított helyiségekben a tervek szerint az ország első kristálymúzeuma kap helyet. A gyűjtemény már meghalad­ja a 10 ezer darabot. Számos kristálytárgyat a guszevi kris­tályüveggyár gyűjteményéből adományoztak a múzeumnak. A kiállítást nagyszerűen egészíti ki a székesegyház 12 kristálycsillára. A csillárok amelyeket egy megmaradt mintapéldány alapján restau­rálták, az eredeti terveknek megfelelően díszítik majd a székesegyház boltíveit. )k káliói foglalkozik uborkatermesztéssel. A szakcsoport­>z tartozik Korbely Istvánná és családja, akik 400 négy- i'; lön szedik ezekben a napokban a termést a konzerv­ár számára. NŰGRÁD - 1982. augusztus 20., péntek 1 I Elképzelem azt a tizenhét évvel ezelőtti nyarat. Edit az érettségi erőpróbája után, te­listele kíváncsisággal,’ csupa­széin, csupafül ifjú hölgy­ként, a néprajz szakra ké­szülve belecsöppen a gyulai kulturális életbe. Nővérének férje a múzeumban dolgozik, baráti körükhöz, társaságuk­hoz nem kisebb személyiség is hozzátartozik, mint Koszta Rozália festőművész. Vibrál körülötte a levegő, sokszor éj­szakába nyúló nagy viták folynak művészetről, iroda­lomról, életről, néprajzról, lo­kálpatriotizmusról. Felejthe­tetlen esték — megerősítik a nyitottságot, a szépség iránti fogékonyságot, a cselekvés lehetőségének vágyát. A nap­palok sem unalmasak — Edit mindennapos vendég a műve­lődési központban. Addig-ad- dig jár oda, míg „fertőzést” nem kap — rábeszélik, men­jen oda dolgozni... Sikeres felvételi ide, néprajz oda — elindul a népművelői pályán. Nem egy sima út! Edit — Ablonczy Lászlóné, a megyei művelődési központ művészeti csoportvezetője — a kitérőkről, a hullámvölgyek­ről is őszintén szól. — Egyszer majdnem pálya- módosítás következett. A nép­rajz mellett a belsőépítészet izgatott nagyon. Azt mondták, csak akkor van esélyem, ha a gyakorlati munkától indulok el. Hogyan csináltam? A bú­toripari vállalathoz mentem el dolgozni. Először segédmun­kás lettem, majd fel vereked­tem magam a meós posztig, De ez csak egy év kitérő volt. Közben férjhez mentem — a Másfél évtized - kis kitérővel férjem bíró, és hamarosan (át­helyezték Gyuláról Szegha­lomra. Ott újból művelődési házba kerültem. Így visszate­kintve rá, legjobb lenne fel­adni. Olyan település, ahol szinte semmi érdeklődés nem volt a kultúra iránt. Megpró­bálkoztunk mindennel, ház­ról házra jártunk csaknem agitálni, szervezni, szocioló­giai felmérést csináltunk, az érdeklődést igyekeztünk fel­térképezni — mindezt cse­kély eredménnyel. Ami egye­dül sikerült: a gyerekek meg­nyerése. Aki hosszú távon \ népműveléssel foglalkozik, annak érdemes nagyon figyel­ni a gyerekekre! A kulturális szokások, igények nem ma­guktól alakulnak ki, neve­lés kell hozzá. Űjabh állomáshely: Oroshá­za. Elöljáróban egy idézet, Edit volt főnökének szavai. „1970. derekán, nem sokkal az új objektum átadása előtt új járásbírót kapott a város. Ügy jött O.-ra, hogy feleségé­nek is helyt adunk népműve­lési területen. Nem szeretem az ilyen „árukapcsolást”, de hamar megváltozott a vélemé­nyem. Rátermett, művészeti vonatkozásban jól képzett, szorgalmas munkatársat kap­tam, aki nagyszerűen beillesz­kedett, hamar ismeretséget kapcsolatokat teremtett, és két év után legjobb munkatár­sammá vált”. — A közművelődés közügy volt abban a városban, sokan segítettek, hogy minél jobban sikerüljenek az elképzelése­ink. Sok munkát, jó felada­tokat hozott az ott töltött ki­lenc év. Mert 1979-ben az Igazságügyi Minisztérium újabb „állomáshelyet” adott a férjemnek, Salgótarjánt. Hiá­ba gyűltek a népművelői ta­pasztalatok, elvégeztem a nép­művelői szakot, hiába ismer­tem meg a kudarc ízét, a buktatókat, a sikert, újabtí ne­héz időszak jött. Meg kellett teremteni újból a kapcsolato­kat, magánemberként is gyö­keret ereszteni,' a megyét meg­ismerni, az új feladatokkal megbarátkozni. Még ma sem mondhatom, hogy tökéletesen ismerem Nógrádot, de efelé törekszem. A kollégák között sokan voltak, akik segítettek, az Alföld iránti erős nosztal­giám másfél év után lecsitult, kezdem megtalálni a helye­met. — Mostani munkádban mi áll legközelebb hozzád? — Mindig az, amit éppen csinálok. Az a legszimpatiku­sabb, hogy nagyon sokrétű a tevékenység. Jelenleg a nyári színházi előadások ügye „do­bott fel” — az elmúlt szín­házi évad, a bérletes előadá­sok számos fiaskója után nem kis szorongással vártam, lesz-e érdeklődés, közönség. Kellemesen csalódtam... A nyári tapasztalatokat felhasz­náljuk a következő évad ter­vezésében: tíz helyett csak nyolc bérletes előadást szer­vezünk, több „szabad” pro­dukciót, több színházat meg­hívunk (például a Vidám Színpadot, a Békés megyei Jókai Színházat szeretnénk). — A népművelő, aki mások szabad idejének tartalmas ki­töltéséért, szórakozási, műve­lődési lehetőségeinek megte­remtéséért dolgozik, mit csi­nál a szabad idejében leg­szívesebben? — A munkaköröm miatt nem túl sok szabad időm ma­rad. Ilyenkor legtöbbet a gyerekemmel foglalkozom — viszem hangversenyekre, gyermekprogramokra. Érde­kes, hogy a zene jobban le­köti, mint a gyermekelőadá­sok — elgondolkodtató, jók-e mindig ezek a műsorok? ... Amellett van egy kertünk, ahol kapálgatunk, a hétközna­pok során pedig gyakran haj­nalig is olvasok. Ami hiány­zik: olyan hangulatú esték, mint egykor Gyulán. Megvi­tatni- elképzeléseinket, véle­ményünket a munkáról,' mű­vészetről, a világról. A jó ér­telemben vett társasági élet lehetősége. Amúgy szeretek itt élni. Ä legnagyobb öröm, amikor volt csoportjaim itt is felkeresnek, fellépnek — csak van értelme hivatás­ként űzni a népművelést... (A népművelők napján Szo­cialista kultúráért kitüntetés­ben ismerték el ezt.) G. Kiss Magdolna

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents