Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)
1982-08-17 / 192. szám
Mógrácfbort elsőVérrt Számitógépes bemoSató Cereden Nógrádiján elsőként a cere di Qeredvölgye Termelősaö- vetkezetben vezették be az elektronikus adatfeldolgozást. Jelenleg a munkabér feldolgozását már a TRS—80 típusú számítógép látja el. A gép ezt a munkafolyamatot a hagyományos módszernél 7—10 nappal gyorsabban végzi. A bérelszámolásnál a munkaerőszükséglet egyharmadára csökkent, és a vezetők adminisztrációs tevékenysége is lényegesen kevesebb időt vesz igénybe. További két PTK—1096-ós típusú számítógép rövidebb programjainak segítségével növelhető a műtrágyázás hatékonysága, optimális mértéke. Állatfajonként, sót egyedenként is biztosítható az állat- állomány takarmányszükséglete. Jelenleg mintegy ötven hasonló program futtatható a számítógépeken. E rendszerek kialakításában a cerediek együttműködnek a somogyba bőd i Petőfi Termelő- szövetkezettel. Tegnap délután húsz szakember előtt mutatták be Ce- reden a döntés előkészítésében és az információ továbbításában, feldolgozásában jelentős szerepet betöltő elektronikus adatfeldolgozást. A tervek szerint a közeljövőben a cerediek — mivel számítógépeiknek bőséges kapacitása van — más mező- gazdasági nagyüzemeknek is végeznek bérmunkában adat- feldolgozást és technológiai programjaik alapján döntéselőkészítést Hegyháti napok Egyhetes ünnepségsorozat kezdődött vasárnap Vasváron: augusztus 15-től 22-ig rendezik meg a már hagyományos hegyháti napokat Vas megyében. Az egyhetes rendezvény gazdag programot kínál. Nyitányaként vasárnap népművészeti vásárt rendeztek, melyre az ország minden részéből érkeztek népművészek, s elhoz- tá’ legszebb termékeikéi a vállalatok, szövetkezetek is. 1 A hétfői nap a rádiózás jegyében telt: Vasvárról közvetítették a „Ki nyer ma?” című vetélkedőjét a Kossuth Rádió, s innen sugározta „Kettőtől-ötig” című kívánság- műsorát a Petőfi is. A következő napokon lesz ipari, mezőgazdasági termékkiállítás, munkás-paraszt találkozó valamint térzene, népzenei, gasztronómiai és divatbemutató, író-olvasó találkozó, zenei vetélkedő, folklórműsor, sport- és autós ügyességi verseny. A műsorok zömét a tájegység központjában, Vasváron tartják, de több rendezvénynek adnak otthont a környező községek is. Hőségben a házban Fiatalok randevúztak Pásztóit Járási ifjúsági találkozó színhelye volt vasárnap a pásztói Lovász József Művelődési Központ. Az intézmény helyiségeiben délelőtt kreativitást fejlesztő játékokkal — gyöngyfűzéssel, jelvénykészítéssel stb. — próbálkozhattak az érdeklődők. Sikere volt a sziráki Harmat Mihály kerámiabemutatójának is. Bár a kánikulai hőség miatt a vártnál kevesebb fiatal kereste fel a művelődési házat, a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ utánpótlás jazz-balett csoportjának műsora így is sikert aratott, csakúgy, mint Rákos Csaba pantomimelőadása. Zoltán János. az If júsági Magazin munkatársa a 60-as évek rockzenéiéről tartott diaképekkel illusztrált előadást. A késő délutáni „táncházban” már több mint száz fiatal ropta a táncot a salgótarjáni Nógrád táncegyüttes tagjaival, Dudás Mihály éjfélig tartó diszkóján pedig ki lehetett tenni a „Megtelt” táblátNÓGRÁD Négynapos tapasztalatcsere végén Visszautaztak a vendégek Tarjáni és anzsero-szndzsenszki kollégák Vasárnap visszautaztak Ke- merovóba a salgótarjáni síküveggyár szovjet vendégei. Az anzsero-szudzsenszki - síküveggyár három dolgozója: Genagyij Arkagyevics Blinov főmérnök, Valejtyin Iljics Dergács párttitkár és Nyiko- laj Vasziljevics Tyimofejev brigádvezető négy napon át ismerkedtek a zagyva-völgyi üveggyártással és a megyénkben nevezetességekkel. A kemerovói üveggyártók behatóan tanulmányozták magyar kollégáik alkalmazott módszereit, s az itt rendelkezésre álló technikát. A két gyár között tavaly kelt megállapodás szerint gyűjtötték és adták át a tapasztalatokat az együttes fejlődés érdekében. A szakmai program mellett egyéb események is színesítették Blinovék tanulmányútHétfőn délelőtt a Nógrádi Szénbányák legnagyobb mély- művelésű üzemében, Kányá- son 21-es front néven, új fejtés indult. A darabos szén mennyiségének növelése érdekében SVS—4-es típusú szén- gyaluval, kímélő fejtésmóddal kívánják a lakossági szénellátást javítani. A fronton a Nógrádi Szénbányáknál gyártott magánvéges Nógrád típusú teknőt és láncos vonszolóberendezést alkalmaznak egyedi acéltámos biztosítással. A 88 méter szélességű kíBalogh Károly a napokban már harmadszor állt a törvény elé. Először sikkasztásért, majd súlyos testi sértésért ítélték el, s a két ítélet összevonása után több mint másfél év börtönbüntetést róttak ki rá. Idén januárban szabadult, s bár elhelyezkedett, nem sikerült meg-^ maradnia az egyenes úton. Munkahelyén kötekedő, visz- szabeszélő, mulusztgató hírében állt. Életvitele sem volt kifogástalan, a szórakozóhelyeket járta legszír e.sebben. A ,27 éves salgótarjáni fiatalember szórakozás közben ismerkedett meg június 12-én K J.- vel is, aki meginviíálta a ját. Megyei és városi szintű politikusok fogadták őket, s folytattak velük közvetlen eszmecserét. Ellátogattak Ben- czúrfalvára idős Szabó István szobrászhoz, és hosszas, bensőséges társalgásba elegyedtek a Kossuth-díjas műv^sz- szel. Szemügyre vették a szé- csényi múzeum anyagát is a kemerovóiak. Megyén kívülre, Gyöngyöstarjánba is elutaztak, s az ottani téesz elnökétől, páttitkárától tájékozódtak a szövetkezet illetőleg a honi mezőgazdaságban zajló munkákról, eredményekről, tennivalókról. A salgói KISZ- iskolán fiatal mozgalmi tisztségviselőkkel ismerkedett Blinov, Dergács és Tyimofejev. Vasárnap Ferihegyen búcsúztatták a síküveggyáriak vendégeiket, akik repülőgéppel indultak Kemerovo felé. sérleti jellegű fejtés hozzávetőleg négy hónapig ad munkát a bányászoknak. A nagybátonyi gépüzem dolgozói a közelgő 32. bányásznap alkalmából vállalták, hogy két darab EHOR Universal SV tipusú nagy értékű elővájó bányagépet határidő előtt kijavítanak. A múlt pénteken az egyiket már átadták a ménkesi bányászoknak és a 14-es elővájó csapat hétfőn megkezdte vele a munkát. bárnai discóba. hogy ott mulassanak együtt tovább. A zagyvarónai K. J. nem gyalog ment át Bárnába, mivel volt nála egy kölcsön segédmotorkerékpár. Ezzel fuvarozta Baloghot is, majd egy bárnai ismerősének az udvarán hagyta a járművet. Bár ne tette volna! Mire ugyanis újra rá akart volna ülni, hűlt helyét találta. A rendőrséghez fordult, ahol is többek között arról kérdezték, kiknek a társaságában töltötte az elmúlt napot. K. J. ugyan nem emlékezett szóra- kozóparinere nevére, de személyleírást tudott adni róla, rríelynek alapján megtalálták Balogh Károlyt, s a kismotor Naptár 1 1982. augusztus TI. Kedd I Jácint napja A Nap kél 5,42 — nyugszik 19.54 órakor A Hold kél 3,14 — nyugszik 19.10 órakor Százhetvenöt évvel ezelőtt, 1807. augusztus 17-én indult el első útjára Robert Fulton amerikai mérnök Clermont nézni gőzhajója; ekkor hangzott el a hajón — a világ első rendszeres gőzhajójárata megindulása alkalmából — az utasítás: „Teljes gőzzel előre!" Időjárás szerdától szombatig Várható időjárás ma estig: általában kevés felhő, száraz idő várható. A többfelé élénk északnyugati, északi szél fokozatosan mérséklődik. Legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között lesz. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: eleinte még napsütéses időre számíthatunk, de a hét második felében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, többfelé lesz záporeső. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 11—16 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. A totó 33. heti eredménye 1. Dorog—Olajbányász 4—1 1 2. K.-barcika—H.-vásárh. 4—2 1 3. Sopros—Bauxitbányász 1—1 X 4. Eger—Volán SC 1—2 2 5. S.-tarján—N.-bátony 2—3 2 6. Szekszárd—D. Kinizsi 1—0 1 7. Keszthely—Baja 3—2 1 8. SZEOL-AK—Ózd 2—1 1 9. BKV Előre—Érd 0—0 X 10. Oroszlány—Rákóczi SE 1—0 1 11. Ráckeve—BVSC 1—2 2 12. Kossuth KFSE—Budaf. 2—2 X 13. Mezőfalva—Ikarus 3—3 X +1 ÉGSZÖV—Esztergom 2—1 1 — Olvasóink figyelmébe! Kivételesen nem pénteken, hanem augusztus 19-én — csütörtöki számunkban — közöljük a jövő heti részletes rádió- és televízióműsort. — Hét végi kánikula. Százezrek élvezték a Balatonon szombat, vasárnap a 25 fokos vizet. A látogatók áradatára mindenütt felkészültek, így zavartalan volt az ellátás. 'Nógrád megyéből főként a déli part üdülőkörzeteit — Siófok, Zamárdi, Fonyód, konyákét — keresték fel sokan. Felborult a Trabant Hétfőn, délelőtt 11.45 tájban Cered külterületén, a községet Salgótarjánnal összekötő úton, erősen jobbra ívelő kanyarban felborult egy Trabant. A mentők a kocsi vezetőjét, Bányik István 61 éves budapesti lakost, és utasát, a bükkszéki illetőségű 66 éves Igrovics Istvánt a salgótarjáni rendelőintézetbe, majd — mivel sérüléseik alapján a kórházi ápolás nem tűnt indokoltnak — hazaszállították. A baleset okát, körülményeit vizsgálat deríti ki. is megkerült. A tolvaj azzal védekezett, hogy elment a busz az orra előtt, s nem látott más megoldást, minthogy „kölcsön vegye” a motort. Nem is nagyon boldogult vele, a világítást nem tudta bekapcsolni, sötétben ment az úton. A többszörösen visszaeső bűnözőt a Salgótarjáni Járásbíróság dr. Ablonczy László tanácsa jármű önkényes elvételéért tíz hónap szabadságvesztésre ítélte, s a közügyek gyakorlásától három évre eltiltotta. Az ítélet jogerős. —g— Harmadik félidő Minden életképes szurkolócsemete tudja, hogy a futballmérkőzések kétszer negyvenöt perce után következik egy harmadik félidő, amelynek helyszíne már nem a zöld gyep, a stadion, hanem mondjuk a közeli resti, bisztró, késdobáló, netán étterem. Voltaképpen itt kerül sor a meccs „nagy tanulságainak'’ a megvitatására, s ki bánatában, ki örömében üríti poharát — mindez közismertCsupán a vendéglátóipar számára nem az. Vasárnap az STC—Nagybátony mérkőzést több ezren nézték meg a tóstrandi pályán, s a kánikulai két óra után hosszú sorokban kígyóztak a legközelebb elérhető Strand étterem felé. (Most arról hadd ne szóljunk, hogy a szurkolók számára a szotyolán, a Donald rágógumin és az út porától bizony megporzott palacsintán kívül szinte semmi választék nem volt — egye fene, élvezzék a focit...) Dehát a mérkőzés után? Nos, a Strand vendéglő az első rohamra megtelt, ám a több mint másfél száz vendégre mindössze egy pincér jutott — ez a látvány sokakat már az ajtóból visszafordított. S mire a felszogálók száma „kétszeresére”, majd „háromszorosára” nőtt, addigra alaposan megcsappant a fizetőképes kereslet őszintén szólva nem csoda ez akkor, ha a langyos sör mellett a tapintatos, udvarias kiszolgálás is híján volt. így hát, a mérkőzések remek két félideje után a harmadik meglehetősein gyengére sikerült. Még szerencse, hogy a Volán-buszok gyorsan elvitték e vidékről a szurkolósereget- <ta—) Térzene a Dofínkában. A salgótarjáni Kohász Művelődési Központ fúvőszenekara adott „térzenét” hétfőn délután a megyeszékhely kedvelt kirándulóhelyén, a Zója-liget- ben. A dolinkai koncert repertoárjában a megyei fúvószenekari találkozóra szánt művek szerepeltek. ÉMÁSZ-döntés A Magyar Villamos Művek Tröszt döntése alapján az ÉMÁSZ Vállalat 1982. július 25-től nem vállal kötelezettséget újabb hőtárolós villanykályhák bekapcsolására. Ebben az évben csak — az áramszolgáltató által — írásbeli nyilatkozatban már vállalt hőtárolós-teljesítmények bekapcsolására van lehetőség. A döntésire azért került sor, mert a hőtárolós villanykályhák teljesítményigényei meghaladják a kommunális transzformátorok, valamint a kisfeszültségű hálózatok kapaA SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutatóintézete több olyan egyéni védőfelszerelés forgalmazását megtiltotta, amely a mai követelményeknek már nem felel meg, vagy eltér az engedélyezett típustól. Az intézet visszavonta valamennyi bőrtalpú védőlábbeli engedélyezését, mivel más anyagokból sokkal megbízhatóbban szigetelő talpat lehet készíteni. Korszerűtlennek talált az intézet a Medicor Művekben gyártott többfajta légzésvédő készüléket. A 34 M típusú ipari keretálarcok, a 36 M típusú la- ticeles és bőrözött ipari félálarcok és a PA 72 tipusú porálarcok forgalmazását megtiltotta. A vállalatnak gondoskodnia kell a forgalomból kivont termékek Pótlásáról. Egyes fölszerelések, rúnák védelmi képessége megfelelő ugyan, de korszerűségben, esztétikailag nem elégíti ki a követelményeket. Ilyen esetekben —, ha egyelőre megfelelőbb felszerelések nem állnak rendelkezésre —, meghatározott időre engedélyezik a forgalmukat, s a Palócfold is téma Népművészeti tábor Csillebércen Ezerkétszáz piros nyakken* dős pajtásnak ad otthont vasárnaptól a csillebérci nagytábor, mely ezúttal az Országos Népművészeti Úttörőtábor résztvevői előtt nyitotta meg kapuját. Az ország minden tájáról összesereglett gyermekek tíz napig táboroznak itt, s ez idő alatt egy egész — igaz képzeletbeli — esztendőt játszanak el. Népművészek és pedagógusok segítségével elevenítik fel a hétköznapok és ünnepek néphagyományait, s hat tájegység — Palócföld, Kelet- Magyarország. Dél-Alföld, Dél- Dunántúl, a Sárköz és Nyugat- Dunántúl — népszokásaival is megismerkedhetnek. Elsajátítják a kézművesség — textilfeldolgozás, a fa- és a vasmegmunkálás — sok mesterfogását, s programjukból a dal- és tánctanulás sem marad ki. A népművészet hagyományait ápoló táborba azokat a pajtásokat hívták meg, akik a Magyar Úttörő Szövetség és csillebérci nagytábor tavaly szeptemberében meghirdetett közös pályázatán a legsikeresebben vettek részt. A tábor augusztus 24-én zárul. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAM A1 Érvényben 1982. augusztus 17-től. devizanem vételi közép eladást árt. 100 egységre Ft-ban angol font 6574,78 6581,36 6587,94 ausztrál d. 376,33 3771,10 3774,87 belga frank 80,10 80,18 80,26 dán korona 441,95 442,39 442,83 francia f. 552,83 553.38 553 93 hollandi ft. 1395,G2 1397,02 1398,42 japán yen 146,75 146,90 147,05 kanadai d. 3067,60 3070,67 3073,74 kuvaiti d. 13321,51 13334,84 13348,17 norvég k. 571,74 572,31 572,88 NSZK m. 1537,97 1539,51 1541,05 olasz 1. (1000) 27 52 27,55 27,58 osztrák sch. 218,77 218,99 219,21 portugál esc. 44,71 44,75 44,79 spanyol pes. 33,97 34,00 34.03 svájci f. 1796,70 1798,50 1800.30 svéd korona 622,05 622,67 623,29 Tr. és Cl r 2597,40 2600.00 >S0?.6fl USA dollár 3844,93 3848,78 3852 63 Az államközi megállapodásokon alapuld hivatalos árfolyamok változatlanul az 1982. június 8-t közlésnek megfelelően vannak érvényben. citását, s a továbbá bekapcsolások veszélyeztetnék a lakosság zavartalan energiaellátását. A hőtárolós villanykályhák bekapcsolására a jövőben is csak korlátozott mértékben lesz lehetőség. Az eddigi igények, melyekre az áramszolgáltató bekapcsolási kötelezettséget vállalt, már az 1983. évi lehetőségeket is teljesen kimerítik. A fentiek nem vonatkoznak a hőtárolós vízmelegítők (bojlerek) bekapcsolására. megszabott idő elteltével a gyártónak, forgalmazónak kérnie kell a meghosszabbítást, amit csak indokolt esetben adnak meg. Többfajta munkaruha jóváhagyási ideje ily módon lejárt. Ezért nem lehet ezentúl forgalomba hozni bizonyos fajta kétrészes férfimunkaruhákat (60114 és 60 115 típus), a műbőr folttal ellátott 60 130-as típusú férfimunkaruhát, a 6112 és a 6113 tipusú erdőgazdasági kétrészes munkaruhát, a 6477 típusú téli védőkabátot. A lángmentesített kétrészes technikai védőruha (65 114 típus) pedig 1982- december 31. után nem hozható forgalomba. Egy ellenőrzés alkalmával az ajkai járási vegyesipari szövetkezet raktárában 10 900 pár anyaghibás, mérethibás, kikészítetlen kesztyűt találtak, amelyek a jóváhagyott mintára nem is hasonlítottak, a jóváhagyást jelentő embléma használatával visszaéltek. E kesztyűk munkavédelmi célra természetesen nem használhatók. Az esetet a felügyeleti szervek is kivizsgálják. (MTI) Nagybátonyi felajánlás Új front Kányáson BT Balvégű disco A nevét sem tudta Hőtárolós villanykályhák „stop'Ma Egyéni védőfelszerelések letiltása NÖGRAD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megye) Tanács tapla. Főszerkesztő: GOTYAB GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóez Imre tér I. Telefon: 10-971, Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: M-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palóez Imre tér 4, Telefon: l?-542. Telex: 229 109 Irán.vítoszám: siót. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helvi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 54 forint, negyedévre 10? forint, ee.v övre 400 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján. Palóca Imre tér 4. PL: 96. Felelős vezető: KELEMEN GABOB Igazgató. Indexszám: 23 072 HU ISSN 0133-iöss