Nógrád. 1982. július (38. évfolyam. 152-178. szám)
1982-07-10 / 160. szám
Szikszói Károly: Tíz év múlva keveredtem, három évet Fázik, de nem hajtja fel a gallérját Kezeit zsebre dugva áll a Kossuth Lajos utca és a Felszabadulás tér sarkán. ▲ kora 6szi szél már sietteti a város forgalmát: rajta kfvül mindössze egy öregember tartózkodik a térnek ezen a részén. „Talán nincs lakása” — gondolja Gutman, majd az aluljáróból felbukkanó embereket figyeli. Többnyire asz- szonyok tűnnek elő súlyos bevásárlószatyrokkal, aztán elnyeli őket a 7-es vagy a 78-as autóbusz. Némelyiket egészen a megállóig kíséri a szemével. Egy bőrkabátos nőről megpróbálja kitalálni, hova mehet Már az ágyjelenetnél tart, pedig a nó (harmincas, dekoratív megjelenésű) még .csak most kanyarodik a Párisi Udvar elé. Elképzeli a szeretőjét Biztosan valami filmszínész külsejű osztályvezető. Erre a gondolatra elvigyorodik, majd ismét az aluljáró lépcsőit figyelt Hét óra múlt három perccel. Nem akar gondolni | találkozásra (bár egész nap arra gondolt), nem akarja tudni az előre elkészített lehetőségeket, az előre elkészített mondatokat Fél órával ezelőtt egy közeli bisztróban döntött úgjf, hogy teljesen Katára bízza a beszélgetést, saját változatai! pedig — amelyeket egész nap alatt elképzelt, és legalább százszor lejátszott magának — egyszerűen elfelejti. Tudja, hogy Kata nem erről az oldalról érkezik, hanem a Petőfi Sándor utca felől, mégsem fordul abba az Irányba, mert nem akarja végignézni az érkezését sem. A metro újabb asszonyokat és újabb szatyrokat szállít a térre, hogy aztán elnyerje ókét a 7-es vagy a 78-as autóbusz. Hét óra hat perckor Kata megérinti a férfi vállát A férfi már várja ezt a pillanatot; miközben hátrafordul, meglepődve érzi, hogy mégiscsak magára erőlteti azt a „könnyed mosolyt", amelyet tegnap óta gyakorolt de ugyanakkor azzal Is tiszában van, hogy Kata átlát ezen ax idegen arcon. Máris veszt js- nek érzi magát Már a találkozás első másodperceiben tudomásul kell vennie, hogy ez az arcától idegen mosoly leleplezte bizonytalanságát A Corső étterembe mennek. Gutman szerette a Corsó éttermet az emlékei miatt. Tíz évvel ezelőtt gyakran járt oda Katával. Néha záróráig is el- ücsörogtek valamelyik sarokban, terveikről, jövőjükről beszélgetve, amelyekből persze soha nem valósult meg semmi. Az ablak melletti sarokasztalhoz ültek. A máskor vendégekkel teli helyiség most ásíto- zik az ürességtől, Biztosan ai áremelések .miatt — gondolja Gutman, és örül, hogy hó vége ellenére maradt még kétszáz forintja. A kéttagú zenekar egykedvűen Játszik egy Szécsi Pál-számot, majd lekászálódnak a dobogóról, és el- oldalognak a konyha Irányába. Magának sört kér, Katának kávét és narancslét. » Cigarettára gyújt, és végigsimítja bajuszának bal oldalát A dohányfüsttől megbar- nult freskókat bámulja, aztán Katára néz és megszólal: — Semmit se változtál — mondja, és hangjában maga is megérzi az őszinteséget. Kata hálásan Gutmanra pillant és ujjai lassan elindulnak Gutman ajjai felé. — Kedves vagy. Bár két gyerek minden asszonyon meglátszik. Inkább magadról mesélj. — Nincs sok mesélnivalóm. Tíz évvel ezelőtt, amikor otthagytál, azt hittem, össze-, jiől a világ körülöttem. Két évig nem is tudtam semnih csinálni. Dolgoztam, mint egy állat, ezen kívül nem tudtam társaságba Betöréses lopás, sóztak rám. — Tudom. Olvastam az újságban. — Két éssa szabadultam. Azóta nem történt semmi különös. Ugyanott lakom, és nem nősültem meg. És te? Ügy hallottam, tanítasz. — Igen. Egy középiskolában. Magyart és oroszt. — És a férjed? — Műszaki ember. Mérnök. — Gondolom, azért megvagytok. Kata bólint. Gutman újabb cigarettára gyújt — Tudod, mit mondtál nekem tíz évvel ezelőtt? Kata elpirult, és ujjait Gutman tenyerébe csúsztatja. — Azt mondtad, azért hagysz ott, mert megundorodtál tőlem Hogy én sen ki vagyok, és világéletemben senki leszek. Nos, meg kell hogy mondjam, igazad lett. Kata egészen a férfi felé fordul, törzsét előredönti, ujjaival Gutman csuklójába markol, Gutman fölszisszen. — Ezért hívtál ide? —hallja a nő hangját, miközben mepróbál kiszabadulni a szorításból. — Nem, nem ezért Kata elengedi a férfi kezét — Akkor miért? Gutman fájdalmas arccal megrázza a csuklóját, aztán elvigyorodik: —• Válj el, és gyere hozzám feleségül. Kata idétlen arccal nevetni kezd. — Micsoda? *— Válj el, és gyere hozzám feleségül. — Nérfd, Gutman, én szeretem a férjemet, és szeretem a gyerekeimet — És engem? — Téged is. Hiszen öt év nem múlik el nyomtalanul az ember életében. De te Is tudod, hogy ez képtelenség. — Persze hogy tudom. Csak vicceltem. Biztosan ismered azt a mondást, hogy felmele- gitve csak a töltött káposzta jó. — Hülye vagy. Most Gutman nyúl Kata kezéért Amikor megérinti, érzi, hogy nyirkos. — Feljönnél hozzám? ▲ nő bólint A józsefvárosi szoba-kony- hás lakás ajtaja előtt Kata szorosan Gutmanhoz simul. Gutman a zárral bíbelődik, Kata az ideges mozdulatok láttán kuncogni kezd. Odabent Gutman az asztalra helyez egy üveg Egerszólá- tit és egy üveg kólát Kata a könyvespolchoz lép, és ujjait végighúzza a kötetek bordáin. — Azért néhány új is akad közöttük — mondja Gutman, miközben megpróbálja kinyitni az egyik üveget ■— Ezek a műanyag dugók teljesen tönkreteszik az ember kezét I Egymás mellett ülnek az ágyon. A nő Gutman ölébe hajtja a fejét — Meddig érsz rá? — Nem sokáig. A férjem úgy tudja, hogy a barátnőmnél vagyok. Gutman lerúgja a cipőjét, és végigheveredik az ágyon. Kata szorosan mefié bújik. — Semmi se változott ebben a szobában... — Azért mert minden darabjához ragaszkodom. Legalább ez a szoba maradjon meg nekem olyannak, mint tiz évvel ezelőtt Talán ezért Is szeretek annyira itt lenni. Az emlékek... Kata nem hagyja befejezni a mondatot Félóra múlva Gutman cigarettára gyújt és Kata arányos alakját nézi. — Most vajon miért lógatod az orrodat? — kérdezi a nő, és hajával eltakarja a melleit — Mi lenne, hogy öngyilkosok lennénk? — Mi az isten bajod van neked? — kérdezi Kata, és föltérdepelt az ágyon. — Istenemre, te teljesen meghülyültél. — Talán gyáva lennél hozzá? — Ez nem gyávaság, hanem a te hülyeséged. És ha szabadna érdeklődnöm, hogyan képzelted el? — Gázzal. — Remek! Hogy ráadásul még a szomszédaid Is fölrobbanjanak. Neked tényleg az agyadra ment valami. Tíz év után véletlenül összefutunk az utcán, megbeszélünk egy randevút, eljövök, mert még mindig szeretem azt a hülye képedet, mert érdekel, hogy mi van veled, képes vagyok a férjemet is megcsalni, te pedig egyfolytában marhaságokat beszélsz. Gutman idegesen nevetni kezd, és ismét megtölti a poharakat. — Jó, ne vitatkozzunk. Biztosan igazad van. Tíz évvel ezelőtt is neked volt igazad. Inkább hozok néhány Jég- kockát Gutman föláll, becsukja maga mögöt az ajtót, a konyhában megkeresi a jégkockás edényt aztán odahajol a gáztűzhelyhez, és mind a három rózsát megnyitja. Dúdolva lép a szobába, bekapcsolja a magnetofont, netán Kata mellé bújik. Hét érakor megcaörren a vekker, Kata álmosan kilép az ágyból, csodálkozva nézi Gutmant, aki felöltözve az asztalon könyököL — Mi az, te le se feküdtél? —- kérdezi két ásítás között — Hiszen látod — válaszolja Gutman. — Csinálok reggeltt — mondja Kata és kivonul a konyhába. — Ha szabad kérdeznem, mit csináltál egész éjszaka? — Gondolkoztam — mondja Gutman, aztán föláll, odalép az ablakhoz, és elhúzza a sötétítőfüggönyt Fáradt világosság lepi el a szobát. — És min gondolkoztál? — hallja Kata hangját a konyhából. — A lövőnkről. Hogy vajon mi lesz velünk tíz év múlva. — Mi lenne? Remélem, elcseréljük ezt az egérlyukat, aztán szülök neked két gyereket. Vagy nem erre gondoltál? — De Igen — mondja alig hallhatóan Gutman, és elindul a konyha felé. A teljes szón Nicolas Guillén 80 éves Együtt«® földrész Irodalma sem robbant be olyan látványosan irodalmi köztudatunkba, mint a latin-amerikai. Néhány évtizede még jóformán ismeretlen volt csak néhány név tört át a homályon, ma pedig az egész világirodalom egyik legjelentősebbjeként tartjuk számon a Maria Vargas, Llosa, Garcia Marquez, Asturias, Alejo Carpenti- er, Pablo Neruda, Octavio Paz és mások nevével fémjelzett nagy szellemi tartományt Azért figyelt fel rá a világ, mert felfigyelt Latin-Ameri- kára, s kiváncsi volt ml történik ott: honnan jött hová megy, miért a diktatúrák, miért a forradalmak. A racionális XX. századnak Is szüksége van legendákra, mítoszokra, s Latin-Amerika többször is szolgált vele A legnagyobbak: a kubai forradalom szinte hihetetlen győzelmének, Che Guevará- nak, a chilei Allendének a legendái. Ami egy kis mozzanatot tartalmaz ráción, kiszámíthatóságon túl, abból könnyen születhet legenda, legendás hírnév. Európában vezető államférfiak manapság nem halnak meg fegyverrel a kézben. így jó. Latin- Amerikában azonban Che Guevarával, Allendével megtörtént. Ezért emelkednek érzelmeink olyan magasságba, ahol már a legendákra is fogékonyak vagyunk. A kubai forradalom győzelme idején, a 60-as évek fordulóján így lettünk fogékonyak a szigetország “hősei, a szigetország irodalma iránt Nicolas Guillén nevével ekkoriban ismerkedtünk meg. Olyan költőre találtunk, aki pontosan azt fejezte ki, amire kicsit romantikusan vártunk: a szép nők, a szerelmek, a szabadságharcok Kubáját Azazhogy azt is, de közben egy teljesen új, legendás világgal ismerkedtünk meg a verseiben. Nicolas Guillén, a kubai költő, akkor már nem volt fiatal. 1902. július 10-én ízületeit A mi Illyés Gyulánkkal egyidős. Ma nyolcvns- éves. Ha lehet ösazehasofüi- tást tenni köztük, az az, hogy mindketten egy addig fölfedezetlen nagy népréteget emeltek a költészetbe: Illyés a puszták világát, Nicolas Guillén pedig a négerekét, a mulattokét a meszticekét Egy nemrégiben nálunk járt fiatal kubai költőnő, Nancy Morejon, éppen ezt emelte ki: „Guillén részéről felettébb bátor és tudatosan kihívó tett volt négertémájú, afrikai ritmusvilágon alapuló verseket Írni. Voltak, akik tiltakozásukat fejezték ki an Ilyesfajta kihívás ellen, hiszen — mondották — a néger és a mesztie kultúra idegen a nemzet leikétől, azt ld kell zárni; el kell különíteni a nemzeti kultúra világától. Mások viszont már akkor fölismerték e költői vállalkozás jelentőségét, s lelkesedtek érte. Ezek az első negrista versek, s művelődéstörténeti szempontból óriási jelentőségűek.” Nicolas Guilléntől Magyar- országon eddig két verseskönyv jelent meg: 1961-ben a Kubai elégia, 1975-ben a Gitárszóló, s mind a kettő azt bizonyltja, hogy életművének az a világirodalmi jelentősége, amiről Nancy Morejon beszélt: a kubai néger népköltészetnek az irodalomba való emelése. Érdekesnek tűnhet, hogy a kubai költészet csak a XX. században fedezte föl a népdalokat, de mindjárt érthető, ha tudjuk, hogy nálunk a lira csak ekkor önállósult, vált el igazán a spanyoltól, lett nemzetivé. Guillén előtt egyetlen nagy kubai költő volt: Jósé NICOLAS GUILLÉN: Marti (a múltszázad második felében élt, nálunk Kuba Petőfijeként emlegetik), de ő nem volt mulatt, mint Guillén; talán természetes is, hogy nem figyelt föl a néger népdalokra, bár Kuba legnagyobb néprétege akkor is a néger meg a félvér volt. Ha végigolvassuk Nicolas Guillén költeményeit, Kuba és Közép-Amerika, az Antillák egész XX. századi történelme végigvonul előttünk; Verseket olvashatunk az ameriksi, a yenki elnyomásról, a cukornádvágó munkások mozgalmáról. Fidel Castro szabadságharcáról, az új Kubáról, tehát jogosan illik rá a forradalmár költő elnevezés. Ezekben a költeményekben is hallatlan kép- és ritmusteremtő erő, nyelvi gazdagság .rejlik. Rajtuk van a zseni keze nyoma, de ami valóban a legnagyobb, a legmaradandóbb: az a fiatal korában megteremtett s egész eddigi életén át művelt neg- rista népdal: a szón. Guillén anélkül, hogy forradalomról beszélne, a legteljesebben ezekben fogalmazza meg a* új világot. A szonok egészségesen erotikus, szabad, jókedvű, förgeteges versek a szerelemről, az életről, a halálról. Hetykék, szabadok erősek. Annak idején A telje.» szón címmel jelent meg egy részük Igen, ez a legkifejezőbb. Ezek a dalok egy teljes világot teremtenek, amiként a nyolcvanéves Nicolas Guillén is teljes életművet alkotott. Győri László Zóngoro kozongo AJ, negro, ha szived rínál Km jártál éjszaka, én elbújtam, mert ki bírja? Vele is úgy bán«*, mint velem: mikor pénzt nem tudtam adni, mással szaladtál mulatni, nem ültem au eszeden. Zóngoro kozongo zong a nád, zóngoro kozongo a zanyád, zóngoro kozongo szépen táncol, zóngoro egy-kettő zóngoro három. Ohé! gyújjenek át, okéi nézni a lányt, mind-mind zóngoro kozongo zóngoro kozongo a zanyád I (Weöres Sándor fordításai Visszatérőben AFORIZMÁK Ha ez ember látja, hogy ml Azt a tapasztalatot sze- mindent enged meg az Isten reztem, hogy a lakosságnak a Földön, akkor az az érzé- körülbelül egyötöde állandó- so, hogy még mindig kíséri«- an ellenez mindent és min- tezik. denkit (Peter Ustinov) I (Robert Kennedy) Nem vagyok olyan jól, aho- Csak pesszimistákat érhet- gyan orvosaim gondolják, de nek örvendetes meglepetések, olyan rosszul sem, mint poli- Az optimistáknak sejtelmük tikai ellenfeleim remélik. sincs erről. (Bruno Kreisky) (Peter Bamm) Ausztriában a nemzetközi labdarúgó-mérkőzés valóságos gyönyörűség: másfél óra tv-műsor Kreisky nélkül. (Herbert Steinbauer) A szerelem: magán-világesemény. (Alfréd Polgar) Az a probléma, hogy szerelmesünk számára alkalmas férjet találjuk azért annyira nehéz, mert rajtunk kívül senki más nem látszik számunkra eléggé jónak. (William Cooper) A múltra vonatkozó utópiák is vannak, például az a kívánság, hogy bárcsak sohase találták volna fel az atombombát. (Tennessee Williams) öva kell inteni attól a tévhittől, amely szerint a világon három szuperhatalom van: az Egyesült Államok,' a Szovjetunió és az SPD. (Hans Apel) Ha mint színész teljesen elégedett vagyok önmagámmal. akkor az egésznek már semmi értelme, altkor végem van (Klaus Maria Brandauer) (Ford.: Gellert György) A hosszú útra könnyem, úgy indultam én, egy kancsó bor előttem s egy darab kenyér. Ügy indultam én. Te szél, te szél — kiáltom én veled megyek! (A nap még ifjú láng volt ifjú föld felett) Én veled megyek. A rózsák kertje mentén nagy kincs volt biz ám huszonkét tarka lepkém, szegfűm sem silány Nagy kincs volt biz ára! A nap égett kezemben nagy dolog bizony. A nap égett kezemben s szétszórtam Napom. Nagy dolog bizony! A hosszú útról könnyen, úgy térek meg én, egy kancsó bor előttem s egy darab kenyér. Ügy térek meg én! (Orbán Ottó fordítása) KÁROLYI AMY: Öregasszonyok Van-e szebb, mint a pitypang, mikor elvirágzott? van-e szebb, mint az öregasszonyok arcán a csillagalakban futó ráncok? Van-e szebb mint a petúniák hervadása? bársonyos, kicsi, késő csókot küldenek búcsúzóul a világba. Van-e szebb mint levél-lebegés levegőben? egyszerre kendő, madár, lepke és sóhaj belesóhajtva az időbe. NÖGRAD - 1982. július 10., szombat
