Nógrád. 1982. július (38. évfolyam. 152-178. szám)
1982-07-07 / 157. szám
Rugalmasság, vállalkozói készség Házi tervezés = gyors kiszolgálás Két éve határozta el magát sai Sándor gyárigazgató. — — Már eddig is volt rá • VEGYÉPSZER salgótarjá- A gyári konstrukcióban ké- példa — bólint rá a fiatal ni gyára önálló gyártmány- szült négyútú csap már be- tervezőmérnök. — A vízműtervezői osztály létrehozására, vált, noha tervezése még sa- veknél használatos klórhordók Nem nagyzási hóbortból, nem ját gárdával is nem kevés falvastagságát tizenhat milli- faksznibó] — nagyon is ala- vita, kisebb szakmai konflik- méterről tizennégy millimé- pos indokuk volt rá. tus forrása volt. Év végi, térré csökkentettük. Az ÁllaA külső tervező cégek ál- jövő év eleji szállításra most mi Energetikai és Energia- ta. adott dokumentációk rend- kötöttünk szerződést tizen- biztonságtechnikai Felügyelet kívül lassan készültek, sok- négy proverre, darabonként véleménye is az, ami a mi- ba kerültek, tetejében alig- több mint egymillió forint énk; szilárdságtanilag így is alig vették figyelembe a gyár- az importmegtakarítás raj- tökéletes. Évi tíz tonna jó tás körülményeit. Emiatt tűk. minőségű acélt takarítunk gyakran módosítani kellett a Tervező és megrendelő il- meg vele, nem szólván arról, rajzokat — a termék rende- tetve gyártó közt nem ritka az hogy a túlsúlyt leadott hordó lője pedig várt, ha türelmé- eltérő elképzelések miatti szak- szállítása olcsóbb, egyszerűbb, bői éppen futotta. mai összeütközés. Vajon si- A fiatal tervezőgárda munA salgótarjáni gyár viszont kerül-e ezeket a házon belüli kájának beérett gyümölcse az úgy vélte, ilyen viszonyok tervező gárdával elkerülni? operatív olajmérő állomás is. közepette aligha lesz képes A kérdés megválaszolása A saját terv alapján készült eleget tenni a gyors, rugal- Schmidt Józsefné tervezőmér- prototípus beváltotta a hozmas, alkalmazkodásra kész nők „asztala”, aki a gyermek- záfűzött reményeket _ ebből g azdálkodás követelményeinek, gondozási szabadságról vissza- tehát sorozat lesz. Életre hívta tehát a most 12 térve, elejétől fogva részt vál- Jó alkalom a házilagos ter- fős tervezőosztályt. Mémö- lal az osztály munkájából: vezés a gyár vállalkozó készkei, szakemberei a rajzasztal — Mi azt a gyakorlatot ala- ségének javítására. A Kőbá- fölött már az eltelt idő alatt kítottuk ki, hogy a rendelés nyai Sörgyár rekonstrukciójá- is olyan eredményeket értek megérkezése után elmegyünk hoz sörkondicionáló tankokat el, melyek bőven igazolják a a helyszínre megnézni, hová tervez az osztály új termékdöntés helyességét. is kerül a tervezés előtt ál- ként, ezeket készre gyártják — Mostanában tér vissza ló berendezés, hová tegyük a a csarnokban, majd a helyújból a nálunk korábban te- csatlakozásokat, és egyáltalán, színen fel is szerelik. A be- temes mennyiségben gyártott miként akarják használni, ruházó egyetlen gyárral tártermék, a prover, amit az elő- Kapunk ugyan helyszínrajzo- gyalva oldja meg problémáját, ző időkben számottevő im- kát, de ezek általában az ere- a tarjáni gyár pedig a mun- porthányaddal állítottunk elő. deti állapotot tükrözik, amin kát elejétől végéig gazdasá- A tervezőosztály egyik sike- legtöbbször különféle okok gosan elvégzi, re, hogy sikerült a drága im- miatt már módosítottak. Ahány új termék, annyi portot saját fejlesztéssel he- Bátrabban vállalják-e a ri- izagalmas feladat a tervező- Íyettesíteni — mondja @res- zikót, mint az idegen tervezők? asztalon. Persze, minél na-gyobb a gyakorlat, annál gyorsabban megy a munka. — Saját munkámban most harminc-negyven százalékra teszem a rutinfeladatok arányát — vélekedik Schmidt Józsefné tervezőmérnök. — Én úgy vagyok ezzel, hogy akkor is bebiztosítom magam, ha egyébként simának látszik a dolog. Még jól beállt tervezőnél sem lehet több a rutinmunka az összes felénél, hiszen különben már rajzoló lenne az ember. A VEGYÉPSZER salgótarjáni gyára nem bánta meg a házon belüli tervezőgárda létesítését. Haszna két esztendő után kezd igazán beérni, bár számításokat róla nemigen végeztek. — Sem forintra, sem bár- minémű természetes mérték- egységre nem lehet a tervezők hajtotta hasznot kiszámolni — állítja Gressai Sándor gyárigazgató. — Egy-egy feladatnál az import- és anyagmegtakarítást esetleg igen, de ez még nem minden. Az igazi siker a gyors, rugalmas munka, s az, hogy saját ötleteinket jó tervekkel el tudjuk adni. Nem szorulunk hozott tervekre, a házi dokumentációkkal gyártott terméket reklámozzuk, s ezeket a várható rendelésekre akár előre, egy sorozatban is elkészítjük. Egyáltalán nem mindegy, hogy az évente átlag tíz légtartályt tíz alkalommal egyenként, vagy egyetlen nekirugaszkodásra állítjuk elő. Ha már készletünk van, az inkább termékben legyen a raktáron, mintsem anyagban, hiszen így a kért holmit vagy azonnal, vagy igen rövid idő múlva szállíthatjuk. Bőséges készlet a másodvetéshez Feltöltött készletekkel vár- tár vetésére elegendő. EmelJa a másod- és tarlóvetésekhez a megrendeléseket a Velett az állattartó üzemek szá mára megfelelő mennyiség tőmagtermeltető és Értékesí- van zöldtakarmánynak való tő Vállalat. Az idén összesen moharból, takarmányborsó- 25 növényfaj 64 fajtájának ból, takarmány-kelkáposztá- magja áll az üzemek rendel- ból. Újdonság a réparepce. Ez kezésére, megközelítően 4800 a külföldön nemesített nötonna, amely 220 tárra elegendő. ezer hekvény nagyobb zöldfelületet ad, mint a hagyományos takarAz idén a másodvetésekhez mányrépa, így gazdaságosabb viszonylag rövid idő áll ren- a termesztése, delkezésre. A megrendelésekre a vállalat 24 órán belül szállítja a magot. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is hibridkukori- tárol, nem csak ca-vetőmagból a legnagyobb a mek, hanem a készlet, összesen 122 ezer bek' A zöldségnövények közül a legtöbb alkalmas másodvetésre, ezért a vállalat ezekből is nagyobb készleteket a nagyüze- kistermelők részére is. Új műszerek a gyógyítás szolgálatában Az elmúlt ér eredménye úton szereztek meg a vizsgá- alapján kiváló vállalat lett latokat végző orvosok. Ezek ismét a világszerte jó nevű az intelligens műszerek az Medicor Művek, amelynek szá- egészségügyi dolgozókat is mos vegyes vállalata van, mentesítik a felesleges terhe- többek között Brazíliában és léstől, időt takarítanak meg, Nigériában. Egy svéd céggel segítik az objektív döntést, gőzstelizátorok kötött együttműködési szerződést, az elmúlt évben Algyártására amellett tömegméretű felhasználásra is alkalmasak. Mindezt a mikroelektronika gériával 12,5 millió dolláros segítségével érik el, a Buda- megállapodásnak tett eleget, pesti Műszaki Egyetem mű„jegyzik” a világpiacon. szer- és Méréstechnikai TanBefejezte a vállalat az EKG- székével kötött hosszú lejára- termékcsalád komplett fej- tú szerződést keretében. Ezt lesztését, s így az alapellátástól, a speciális klinikai vizsa mikroprocesszoros mazási rendszere, az alkalMMTgálatokig minden szinten jelzést, több új gyártmánymegfelelő készüléket tud biztosítani. A hálózatról és tenál alkalmazta a Medicor, sikerrel. Ma már hat vállalat lepről egyaránt működtethe- vesz részt a műszaki fejlesztő, könnyű, hordozható EKG- tésben és gyártásban, készülék a körzeti orvos A „fehér foltok” measzün- munkáját segíti, a nagyobb tetéséhez nyújt lehetőséget a teljesítményű változat a kór- konténeres üzemorvosi ren- házi vizsgálatokhoz alkalmas, delő, amelyek első darabja a Medicor miskolci gyáregységében üzemel e hónaptól a különleges követelményeknek megfelelő klinikai EKG- készülékek pedig újdonság- kezdve. Ez a komplett felként hatnak a hazai orvos- szerelésű, mozgó rendelő altechnikában: ez a termékcsalád érdemelte ki a tavaszi nemzetközi vásár nagydíját. kalmas arra, hogy megadott időpontokban az orvosilag kevésbé jól ellátott helyeken Lényege, hogy noninvazív megjelenjen, s miután nem módon, tehát véres beavatko- igényel építkezést, úgy ipari, zás nélkül kapható a beteg mint mezőgazdasági üzemek szívének állapotáról olyan számára jó átmeneti megol- kép, amelyet eddig sebészeti dást képes nyújtani. Talajjavítás tőzeggel Lettországban a belvizes felhasználás helyére. A tőmezőgazdasági területeket zegcsíkokat az algacsövekre újabban tőzeg segítségével fektetik és a csőrakó gép be víztelenítik. A tőzegtelepek- is temeti a maga által kiásott nek csak a felső, szfagnumos munkaárkot, részét használják fel, amely szűrőhatását tekintve bármelyik szintetikus anyaggal fölveszi a versenyt. A tőzegmohából vágott csíkokat vékony műanyag hálóhoz erősítik, majd hatalmas zőgazdasági terület és rét víztekercsekben szállítják ki a rendezését kell elvégezni. A tőzegmoha felhasználásának nagy gazdasági jelentősége van, hiszen Lettországban állami támogatásból évente 70 ezer hektár belvizes meEgyensúly a bútoriparban Folyamatos, jól megválasztott és végrehajtott gyártmányfejlesztés Eddig még mindig időben, jó érzékkel döntötték el, hogy mit kell tenniük a fejlődő fennmaradáshoz az Ipoly Bútorgyár vezetői és dolgozói. Megtehették, mert sohasem kellett a szomszédba szaladniuk egy kis fantáziáért, kezdeményezésért. Ennek eredménye elsősorban a hosszú időn át folyó, folyamatos és rendszeres gyártmányfejlesztésben jelentkezik. Ami még erős oldala a kollektívának, hogy méreteiknél fogva mozgékonyak. Ráadásul minden olyan vásáron, kiállításon ott vannak, ahol jegyezhetik nevüket, termékeiket. A LAKOSSÁG JÖVEDELMÉNEK MEGFELELŐT — A bútoriparban kezd kialakulni a piaci egyensúly, — mondja Csizek Ferenc, a gyár főmérnöke, majd így folytatja: — Ehhez kellett nekünk is alkalmazkodni. A változás nem ért meglepetésként bennünket, mert a korábbi jelzések alapján felülvizsgáltuk és átértékeltük piacpolitikánkat, a mai követelményekhez igazítottuk. Mivel készültünk rá, az új helyzet eddig még nem okozott különösebb gondot. A korábbiakkal szemben most még jobban odafigyelünk az árra, a reklamációkra, a kereskedői véleményekre — érzékelteti azt a miliőt, amibe ma a gyárnak helyt kell állni, hogy továbbra is talpon maradjon. A főmérnök szerint a talpon maradást több lábon állva képzelik el. Méghozzá rugalmasan. A balassagyarmati Ipoly Bútorgyár üzemcsarnokában korszerű élmegmunkálő gép segíti a termelést, melyen szinte minden készülő bútoralkatrészt megmunkálnak. — gy — — Azt tapasztaltok, hogy Szendi Márta — Az óvodai bútorokról van galmazzuk, mert fantáziát lá- szó. A korábbi típust, amit tunk benne. A vevőnek csak már behunyt szemmel is jól annyi lesz a dolga, hogy alap__________ __ _ gyártottak a szakemberek, rajzon közli szándékát, s a e lőször a drágább termékek uaegszüntettük. felváltottuk többit mi oldjuk meg: a tér— eladásának lehetősége szűkül aránylag új típussal, és vezéstol egészen az átadásig. be _ veszi vissza a szót Csi- enne't megfelelő technológiá- Méghozzá fővállalkozásban! z ek Ferenc. _ Ezért a lakos- va?- Gyártását átvittük a szé- Egyelőre a MÜBER-rel (Műs ág jövedeimének megfelelő cs®n5ri telepünkre, mivel ott velődési Berendezéseket Beru- olcsóbb bútorok előállítására volt szabad kapacitásunk. Az hazo Vrallalat) van kapcsola— for díjuk figyelmünket Ugyan- óvodabútorokkal kapcsolatos tunk. Előkészítő tárgyalásokat kívánságokat a TANÉRT gyűj- folytatunk a szállodaprogram- ti össze az ország különböző ba való bekapcsolódásról. Egy részéből. Ezek már eladott té- itt használatos bútorcsaládot ___________________________ telek. Ezt küldi hozzánk, s alakítunk ki, amelyet évi i nnen érkező jelzést nagyon eunek alapján végezzük mun- használatra felajánlunk a bu- komolyan veszünk, s az elem- kánkat. Az előbbi módszer dapesti Szabadság Szállónak, zések után határozzuk meg az annyiban kedvezőtlen, szá- Az ezzel kapcsolatos terméke- újabb lépéseinket illetve, ahol munkra, hogy hosszabb távon inket bemutatjuk a szegedi szükséges, ott gyorsítjuk a nem tudunk programozni, ipari vásáron és kiállítjuk az tempót. * mert nem ismerjük, hogy mi- idei őszi Budapesti Nemzetközi bői és mennyit kell előállíta- Vásáron is — hangsúlyozza a — Mit takarnak az előbbi ni. No, de ez legyen a legna- főmérnök, gondolatok? gyobb gondunk — vélekedik Csizek Ferenc. — A bútortermelésben a többi között azt, hogy a kedvelt S ezzel a gondolattal máris Nógrád szekrénysor több va- eljutottunk ahhoz a bizonyos riációja után az újabb váltó- harmadik lábhoz, ami a tálakkor a közvetlen kiskereskedelmi eladást is szorgalmazzuk, hogy mindig érezzük a vásárlói kívánságokat. Minden IMPORTOT HAZAIVAL Az új partnernek megszerzése; a korszerűbb termékek zattal még az idén megjele- ponmaradásban főleg a jövőt, gyá,rt^sa’ a Vevők körének bő- nünk a piacon. Ezzel egyidő- és annak megalapozottságai vltese nem megy llyen felhot‘ ben továbbra is gyártunk 6—8 képviseli; féle kiegészítő bútort is — válaszolja a főmérnök. ÜJ ÓVODAI BÚTOR — SZÁLLODÁI BERENDEZÉS Rátérve az újabb, a követ— Különböző berendezésekkel kívánunk betársulni a lenül végbe, mint ahogy mi most papírra vetettük. Ami a gyár dolgozóin és vezetőin múlik, azzal továbbra is eredberuházásokhoz. Közületek- menyesen megbirkóznak, bének és kollégiumoknak komp- bizonyítják, hogy egy pillanatlett munkát kívánunk végez- ra sem hajlandók megállni a ni: a gyártástól a helyszíni fejlődésben. kező témára, ami a második szerelésig. Nálunk ez a tevé- lábon való állást jelenti, a kenység vállalkozás néven fut, következőket mondja: felfelé ívelő ágazat, azért szórHutaszerelent Mint a tűzzé vált méz, olyan az olvasztókádban vörös-fehéren izzó massza a salgótarjáni öblösüveggyár jáépített csarnoka alatt. Már a hajnali órákban is, amíg odakint didergősen húzzák össze magukon a kabátot az emberek, itt ingujjba kívánkozik, aki a közelébe kerül. Szabad szombat van, nem dübörögnek a gépek, nem sípolnak a szelepek, a lávaként izzó üveg körül néhány fiatal fiú és egy náluk alig idősebb férfi sürgölődik. A legények az üvegfúvás alapjait tanulják az idősebbtől. — Tudod, a bankafúvás mindennek az alapja. A csővel meríteni kell az üvegből és egészen kis levegővel egyenletes, apró fújni belőle. Erre aztán rá, ebből lesz a serleg, a korsó, vagy akár a ballon. Mindenkinek itt kell kezdenie, enélkül nem tud dolgozni az üvegfúvó. Nem pótolható, és mégis nagyon kevés a gyárban a bankafúvó. Olyan kevés, hogy fújnak bankát szakmunkások is, pedig nekik már más, komo- új- lyabb munka való. Amíg beszél, a szeme a tanítványokon. Hirtelen oda is lép az egyikhez, igazít a határozatlan mozdulaton. Aztán mesél az üvegről. Arról, amit az egyiptomiak gyártottak, arról, amiből a zöld palackok készültek először a tarjáni gyárban, s a mai víztiszta, képlékeny anyagról is, amiből mindent meg lehet csinálni. S, hogy be is bizonyítsa, csövet ragad, márt, fúj, újra márt, néhány mozminden csínját-bínját. Azután, amikor úgy érezte: már van mit, akkor megpróbálta tovább adni mesterfogásait. — Először mondhatni „szerelemből” kezdtem oktatni a gyerekeket, tudtam, hogy a gyárnak kell a fúvó, s arra gondoltam, sokkal könnyebb azokat rávenni, akik már itt dolgoznak, ismerik a környezetet, a munkát, mint olyanokkal kezdeni, akik most jöttek az általános iskolából. Amúgy sem sokan jelentkeznek üvegfúvó szakmunkásnak. És hát szeretem az üveget. Mert lehet nem szeretdujat, s egy kecses üvegpipa ni? Az elgondolásomat azu- alakul ki pillanatok alatt, tán a gyár is támogatta, s Horváth Ferenc, az öblös- ma már az első két egykori üveggyár egyes üzemének mű- buborékot vezetője 1969-ben fújt előmerítenek szőr üveget, kilenc évvel később gyári első és orszásegédmunkás műszakban fújja a bankát. Szabad szombat a munkahelyen. Első pillanatra igen gos második lett a Szakma rosszul hangzik, de valahogy ifjú mestere versenyen, sa- irigylem Horváth Ferit... ját tapasztalatából és öreg — g. üvegfúvó mesterek munkájának megfigyeléséből igye- "* kezett megismerni az üveg Van amin viszont nehezen tudnak változtatni. Terméke- :kben 5—8 százalékot képvisel az importhányad. Ezek jórészt olyan díszítőelemek, amelyeknek a gyártására 15—20 éve nincs vállalkozó széles e hazában. Illetve aki van, az olyat ad, amivel nem növelik a termék értékét, hanem csak rontja.^ 1980-ig az importhányad a bútorok előállításában nőtt, azóta ez a folyamat megállt. A devizagazdálkodásban bekövetkezett szigorúbb előírások pedig arra kényszerítik a gyár vezetőit, hogy a pillanatnyilag nem sok jóval bíztató helyi lehetőségek ellenére, tovább kutassák az országban az elfogadható díszítőelemek beszerzésének lehetőségét. — Igyekszünk, hogy itt se kerüljünk nagyobb lépéshátrányba — mondja Csizek Ferenc. Bízunk benne, hogy így lesz. Erre jogosítanak fel bennünket az eddig tett kutató, kezdeményező, feltérképező lépések. — venesz — NÓGRÁD - 1982. július 7., szerda