Nógrád. 1982. július (38. évfolyam. 152-178. szám)

1982-07-07 / 157. szám

Kilencmillió Signetta Signetta az év slágere! Leg- portmegrendelők kapják, kő- és könnyedén író termékek alábbis az írószerek között ez zöttük konvertibilis valutával készítésével is foglalkoznak, a ceruza alakú golyósirón vi- fizetők, és olyan jelentős író- Az idén 470 millió forint ér- szi a pálmát, ugyanis rendkí- szergyártással foglalkozó or- teltben állítják elő a külön- vü olcsó ára és tetszetős ki- szágok, mint Csehszlovákia. Az böző területeken felhasznál- vitele, hosszú élettartamú be- ICO írószerszövetkezet pomá- ható irodaszereket, irónokat, tétje azonnal népszerűvé tét- zi gyárában a gyártmányfej- íróeszközöket. Képünkön: te a vevők körében. Az idén lesztők újabb és újabb tol- nagy teljesítményű berendezé- kilencmillió darab készül a lakat, ceruzákat ajánlanak sek segítségével készül a Sig- Signettából, s ennek a meny- megvalósításra. Külföldi li- netta, nyiségnek az egyharmadát ex- ccncek alapján hajszálvékonyan — kulcsár — Kisebb feszültséggel Középiskolai beiskolázás Palácföldön Megyénk általános iskolái- zés. A balassagyarmati Szántó osztályok indítására nem kei- ban 3103 nyolcadikos diák vég- szakközépiskola egészségügyi lett engedélyt kérni a tavalyi- zett a nemrég befejeződött tagozatára még kiegyensúlyo- hoz képest, tanévben, közülük 1513 a le- zottabb volt a felvételi igény, A teljesség igénye nélkül ány. Mint mindig, az ő to- de a salgótarjáni iskolába pá- még egy szakközépiskoláról vábbtanulásuk, skakmavá- lyázók egy részének másképp szóljunk: két új profillal bővült lasztásuk jár nagyobb gond- kellett döntenie. Nem vesztett a Stromfeld Aurél Gépipari dal — számukra kevesebb korábbi népszerűségéből a ba- Szakközépiskola, ősztől gép­szakma, pálya ajánlható. A lassagyarmati óvónőképző szerkesztő- és szerszámkészítő­végzettek fele ősztől a szak- szakiskolai tagozat: a 30 hely- képzést is kapnak itt, ami munkásképző intézetek tanú- re 91 lány jelentkezett! A si- kedvező fogadtatásra talált, lója lesz— a salgótarjáni 211- kertelenül pályázók számára nem volt gond különösebben es ISZI, a balassagyarmati más középiskolát vagy szak- a beiskolázással. 217-es, a nagybátonyi 209-es mát javasoltak, többségük Összességében 230 tanuló intézet, a kereskedelmi, az gimnáziumban tanul ősztől. fellebbezett, illetve adott be egészségügyi és a gyors- és Hasonlóan „éllovas” volt a kérvényt más iskolába — 164 gépíró-szakiskola felvételi ke- közgazdasági és kereskedelmi középfokú férőhelyet tartottak retszáma 1 400 fő, egyes szak- szakközépiskola is — többen fenn számukra és szakmun- mákban többet is fel tudnak ezt együtt jelölték a kereske- kásképzőkbe is mehetnek még. venni. Ami a lányoknál ajánl- delmi szakmunkásképzővel. Ha a második helyen jelölt ható volt: a női- és férfiru- A gimnáziumokban a fel- pályát jobban átgondolják né- ha-készítő, cipőiélsőrész-készi- lebbezésekre fenntartott 70 hányán, még kevesebb vára­tó, üvegcsiszoló, sütőipari, tex- hely elegendőnek bizonyult, új kozó fiatal maradt volna... tiltisztító, bőrdíszműves, me­zőgazdasági, kereskedelmi és vendéglátóipari, valamint egészségügyi szakmák. Az utóbbi kettő az idén is a legzsúfoltabb: Salgótarján­ban és Balassagyarmaton ke­reskedőtanulónak 150-es ke­retszámra 385 jelentkező volt. Igaz, közülük mintegy százan első helyen középiskolát jelöl­tek meg, 30-an második he­lyen ezt választották és közel százan más, ipari szakmát is beírtak. A mezőgazdasági és néhány könnyebb vasipari szakmában évek óta csak le­hetőség marad jobbára a be­iskolázásuk. A, fiúknál idén kisebb volt a feszültség a korábbi évek divatszakmáinál — szobafes­tőnek pályáztak jóval többen, mint a felvehető létszám. Részben a jobb pályaválasz­tási, pályairányítási munká­nak, részben a szülőír és diá­kok átgondoltabb döntésének köszönhetően ritkább az irre­ális jelentkezés. Ahol mégis többen vannak, azok számá­ra rokon szakmákat igyekez­tek ajánlani és várják még helyek több fémipari és épí­tőipari képzési területen is a végzetteket,. A lányokról szólva már említettük az egészségügyet — itt összefonódik a szakiskolai és szakközépiskolai jelentke-, V1UG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXVIII. ÉVF., 157. SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT 1982. JÚLIUS 7., SZERDA Ma hazunkba érkezik Francois Mitterrand Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Mun- Francia Köztársaság elnöke július 7-én, szer- káspárt Központi Bizottsága első titkárának dán hivatalos látogatásra hazánkba érkezik, és Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács el'nö- (MTI) kének meghívására Francois Mitterrand, a (Az elnök életrajza a 2. oldalon) Nagy figyelem a környezetvédelemre Kohász iparági bizottság ülésezett Salgótarjánban Tegnap a Salgótarjáni Ötvözetgyárban tartott ülést a lenlegi állapotokkal. Tavaly Vas-, Fém- és Villamosipari Dolgozók Szakszervezete mel- az európai szinten legkorsze- lett működő kohász iparági bizottság, amelynek tagjai az rűbbnek tartott porleválasztó Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal, a Magyar berendezés kivitelezési mun- Vas- és Acélipari Egyesülés, valamint a Szakszervezetek kálatait kezdték el — száilí- Nógrád megyei Tanácsa vezetőinek és képviselőinek jelen- tója egy világhírű francia cég létében tanulmányozták a megyeszékhelyi termelőegység ak­amely jövő év végén kez­tuális környezetvédelmi teendőit, s azok végrehajtását. Az di meg működését. Üzembe ál- ülésen ott volt dr. Fürjes Emil, az Ipari Minisztérium főta- lításával, valamint a kemence- nácsósa. csarnok korszerűsítésével ily módon megszűnik a legnagyobb környezetkárosító hatás és a Az 1937-ben alapított ötvö- szennyezett területeken sem gyár külső megjeleneseben is zetgyár hazánk egyetlen olyan tapasztalhatók a károsodás je- méltóvá válik a szép termesze- vállalata, amely az acélgyár- lei. A gyár kerítése mellett k környezethez. _ _ táshoz és az ötvözött aluimí- gyakorta tűnnek fel őzek, fácá- A nemesötvözok gyartasa ni um előállításához nélkülöz- nők és a kemencesor ereszei során képződő porok leválása- hetetlen segédanyagokat gyárt- alatt minden évben ötven-hat- tását is hamarosan megold­ja. A gyár valamennyi termé- van fecskepár költ ki egészsé- ják. Világszínvonalat képvi- ke úgynevezett kemény eükk, ges utódokat. selő szovjet technológia és amelyek árfolyamát a londoni A települési környezet ren- tervdokumentáció megvasarla- tőzsde is jegyzi. Az esztendőn- deltetésszerű használatát sem savai — e támogatást igénylő ként előállított termékeik ősz- akadályozza az ötvözetgyár pályázatuk már elbírálás alatt szege — átszámítva — 13—14 szennyezése. Igaz, a kemencék van — mentesítik a közeljö- miliiő dollár. füstgázai az itt húzódó köz- vőben a környezetet e káros . ,-vn-rr úton esetenként látási zavaró- képződmény tői. Más, üzemen ti éne azd asá 2 i^zemDorrtból nagy kat okoznak, főleg leszálló lég- belüli korszerűsítések is hoz- SiTvfn C ókorin áramlat, idején, ám ennek kő- zájárulnak ahhoz, hogy ter- SwíMik a kérdés- nJm árt-e vetkezőében baleset még nem mészetvédelmi témákban majd SuÄT M történt. A gyár melletti lakó- ne eskessék szó az ötvözet- h.^T^^W.ikről telepeken élők egészségi álla- gyárról. akérésekről táiékoztatta az Pofában több évtizede nem for- A tanácskozás résztvevői am lléf rSzW^őit a gyár iaz- dúlt elő a környezetedennye- elhangzottak és a gyárlátoga­1 rés í® zéssel összefüggésbe hozható tás után elismeréssel nyilat­TamasKovics Man megbetegedés koztak a megyeszékhelyi kis­Az ötvözetgyár — függet- vállalat eddigi és megteendő, Tény: a fermőtvözet-gyártás jen,űl a fenti megállapítások- természetet és környezetet vé- során keletkező füst, amely tói — nem elégszik meg a je- dő intézkedéseiről, jelentős mennyiségű ülepedő port, szénmonoxidot, kéndioxi-i------------------------------------------------— “ g atöja, dr. dór. Richard M. Nixon elutazott Budapestről Elutazott Budapestről Ri- aki több európai országot chard M. Nixon, az Amerikai érintő körútja során tett láto- Egyesült Államok volt elnöke, gatást hazánkban. (MTI) dot és más gázokat tartalmaz, a gyártásihoz nélkülözhetetlen víz szennyezettsége és a ko­hászati salak nagyban befo­lyásolhatja a környezetet. Ami­nek vannak rossz és jó követ­kezményei is. Hiszen — pél­daképp — a füstből leszálló por enyhén savas vegyihatá­sa miatt kedvező tényezőként értékelhető, hiszen külföldön a ferroszilícium gyártása során képződő füstből leválasztott port sikeresen alkalmazzák műtrágyakomponensként. A levegő szennyezettségének el­kerülésére bevezetett techno­lógiák lehetővé teszik, hogy a távozó füstgázok összetétele megközelíti a levegőét. A gyár körüli élővilágot — ez több évtizedes tapasztalat — a kör­nyezetszennyező anyagok nem károsítják. A környéken a nö­vényzet sértetlen, s a leginkább Á vállalatok szociálpolitikai intézkedései a KPYDSZ elnökségének napirendjén Évről évre csökken a kor- körülmények az új kereske- előállítását, s amennyiben eb­szerűtlen üzletek és vendég- delmi centrumok létesítésével, látóhelyek száma, arányuk Sok helyütt egyidejűleg lehe- azonban még mindig számot- tővé vált néhány olyan kor­tevő: a csaknem négyszázezer szerűtlen üzlet megszüntetése, kereskedelmi és vendéglátó- amelynek jelentősége is erő­ipari dolgozó tíz százaléka ma sen csökkent a környék ellá- is olyan munkahelyeken dől- tásában. gozik, ahol hiányosak a szó- Az elavult — ám nagyobb ciális feltételek — állapította alapterületű — kereskedelmi meg a KPVDSZ elnöksége és vendéglátóhelyek korszerű­keddi ülésén. A hálózat egy- sítése az elnökség véleménye harmadát kitevő régi egysé- szerint a kívántnál lassúbb gekben nemcsak a mosdó és ütemben történik, az öltöző kevés, helyszűke Ügy tűnik a közeljövőben miatt az áruk tárolása is el- sikerül megoldani a munka­marad a kívánalmaktól, s védelem egyik fontos kérdését, nem alkalmazhatók a nehéz fizikai munkát megkönnyítő raktári gépek sem. Főként vi­déken és Budapest külső ke­rületeiben javultak a munka­a vendéglátóhelyeken a csú­szásmentes padozat alkalma­zását. Ugyanis a közelmúlt­ban megkezdték a minden­ből lesz elegendő, megoldódik a vendéglátóiparnak ez a gondja. Változatlanul problé­mát okoz azonban, hogy nem szerezhető be olyan lábbeli, amellyel biztonságosan le­het közlekedni a nedves ven­déglátóipari munkahelyeken. Az elnökség megállapította, hogy a kereskedelmi és ven­déglátóegységek nagy részé­nél változatlanul nem megfe­lelő a szellőzés, s ez érvényes a légkondicionált munkahe­lyekre is. Ez év szeptember végéig megvizsgálják, hogy a kereskedelem és vendéglátó- ipar sajátos szükségleteinek milyen szellőzőberendezések felelnek meg és azok hazai fajta igényt kielégítő padlóik gyártása biztositható-e? Építés, korszerűsítés Megújuló posták Nógrádban A megye postaépületei kö- kat; festést, elektromosveze­zül jó néhány rászolgált már a felújításra, korszerűsítésre. A Budapest-vidéki Postaigaz­gatóság szűkös keretein beim ték-cserét és hasonlókat. E tennivalókkal az igazgatóság nagy gondban van, ugyanis gyakori eset, hogy nem akad évről évre jelentős eszközöket vállalkozó a környék kivite­fordít a karbantartási, felújí tási munkákra. Ez évben a községi postahivatalok külön­böző szintű rekonstrukcióira vezett javíttatások mintegy 10 millió forint jut. tásában. A csécsei postát teljes mér­iezői között a fenntartási jel­legű munkákra. Ez némikép­pen korlátozza a postát a ter- végrehaj­Három településen már tékben felújítják. A tervek menthetetlennek bizonyult a szerint a munka még az idén posta épülete. Nógrádszakál- befejeződik. Az igazgatóság ban és Endrefalván másfél mintegy 1,7 millió forintot milliós ráfordítással központi költ rá. Ugyancsak több mint típusterv alapján építenek egymillióra rúgnak a ceredi újat, s az utóbbi településen költségek. Itt tsz-től átvett még az idén szeretnék át is épületből alakítják ki a falu adni. Ugyancsak új hivatal postáját. Az erősen megron- épül Nógrádkövesden, mely- gálódott becskei és csesztvei nek régi postája már a mini­postaépületek'fenntartás jellegű mális igényeket sem elégítet- munkáira mintegy 400 ezer te ki. Erre mintegy 3 mii- forintot tervezték, csán nem egészen ráfordítással korszerűsítenek, kezdeni az ötéves terv legje- s állagmegóvó munkákat vé- lentősebb nógrádi postai be- geznek hasonló értékben Zagy- ruházását, a salgótarjáni me- varónán is. Mindent egybe- gyei hivatal rekonstrukcióját, vetve több mint 10 nógrádi Az előkészületek megtörtén- községi postán végeznek na- tek, várhatóan július első fe- gyobb mérvű karbantartást, lében átköltözik ideiglenes he- átalakítást, s további húsz lyére a posta, s kezdődhet a postafiókban kisebb munká- harmincmilliós rekontsrukció. Erdőtar- liót fordít az igazgatóság, százezres Még az idén szeretnék el­SALART-iilés Genfben kedden teljes ülést amerikai tárgyalásokon részt' tartott a hadászati fegyver- vevő szovjet és amerikai kül- zet korlátozásáról és csők- döttség. kerítéséről folyó szovjet— (MT1J

Next

/
Thumbnails
Contents